James Dasher – Megperzselt világ
-1-
James Dasher – Megperzselt világ
James Dashner
Megperzselt Világ Útvesztő trilógia 2. rész Eredeti cím: The Scorch Trials 2010 by James Dashner
Szabad fordítás, 2013. Fordította: Angel Korrektúra: zozo
-2-
James Dasher – Megperzselt világ
1. FEJEZET Mielőtt a világ teljesen szétesett volna, valaki szólt hozzá. - Hé, még mindig alszol? Thomas megmozdult. A szeme felpattant. Sötét volt és a levegő olyan sűrű körülötte, mintha össze akarná nyomni. Pánikba esett. Hirtelen azt hitte, megint a hideg Dobozban van, ami a Tisztásra és az Útvesztőbe viszi. De egy halvány fény bevilágított és fokozatosan az egész a szoba láthatóvá vált. Az emeletes ágyak, a még mélyen alvó fiúk… a horkolásuk. Elöntötte a megkönnyebbülés. Már biztonságban vannak. Megmentették őket és elhozták ide. Nincs több gond. Nincs több Sirató. Nincs több halál. - Tom? - hallotta a hangot újra az agyában. A lány, Teresa. Akivel beszélgetni tudott anélkül, hogy ott lett volna mellette. Nem tudta volna elmagyarázni, hogy is működik a telepátia, de hallotta őt és ő is tudott neki válaszolni. Nagy levegőt vett, feszült idegei lassan megnyugodtak. - Teresa, mennyi az idő? - Fogalmam sincs. De már egy órája nem tudok aludni. Vártam, hogy felébredj és foglalkozz velem egy kicsit. Thomas próbálta megállni, hogy ne mosolyogjon. Igaz hogy nem látja őt a lány, mégsem akarta kínos helyzetbe hozni. - Ami azt illeti, nem csak várakoztál. Elég nehéz úgy aludni, hogy valaki beszél a fejedben közben. - Majd visszaalszol! Bámulta a feje fölött lévő ágy alját. Minho aludt ott, aki úgy horkolt, hogy szinte beleremegett az ágy. - Mire gondolsz? - Szerinted? Még most is magam előtt látom a Siratókat. A gusztustalan bőrüket, a kimeresztett tüskéiket... Ki fogjuk tudni valaha is törölni az agyunkból ezeket a képeket? Thomas tudta mire gondol a lány. Soha nem fogják elfelejteni azokat a borzalmakat, amik az Útvesztőben történtek velük. Ezen pszichológus sem tud segíteni. Legfeljebb egy agymosás. De a legjobban egy kép égett bele Thomas emlékeibe, mintha tüzes vassal égették volna bele: Chuck barátja, ahogy a karjai között hal meg. Soha nem fogja tudni elfelejteni. -3-
James Dasher – Megperzselt világ
Teresa azt mondta, majd idővel enyhülni fog ez a fájdalom. Lehet, de most nagyon fáj. A Tisztáson Chuck egy jelkép volt számára, egy iránytű, ami azt mutatta, hogy a világot újra jobbá lehet tenni. Ő pedig megígérte neki, hogy megmenti és hazaviszi…. Chuck volt az egyetlen barátja. Aki akkor is mellette állt, amikor a többiek nem. Hogyan is tudná elfelejteni? - Utálom, hogy elválasztottak tőletek! - mondta Teresa. Thomas sajnálta őt, de meg is értette az elkülönítést. Egyszem lányként ennyi kamaszfiú között.. Szomorúság töltötte el. Annyi mindenen mentek együtt keresztül. Éppen tőlük féltik? Majdnem felkelt, hogy megkeresse a lányt. De csak arra a nagy szobára emlékezett, ahol ettek. Lehet, hogy az ajtót is bezárták. - Nyugodj meg, csak meg akarnak védeni. - Nem kell engem megvédeni. - Szerintem te, a srácok felével simán elbánnál. - Csak a felével? - Oké, a három negyedével - engem is beleértve. Hosszú csend következett, de Thomas érezte a lány jelenlétét. Ugyanúgy, mint ahogy Minho jelenlétét is érezte, aki fölötte feküdt, így nem láthatta. De érezte. És nem a horkolás miatt. A rossz emlékek ellenére, Thomas meglepően nyugodtan érezte magát és hamarosan ismét elaludt. Félálomban arra gondolt, hogy végre kimenekültek arról a szörnyű helyről. Biztonságban vannak. Ő és Teresa együtt lesznek... az élet jó lesz. Boldogan aludt el. Körülölelte a meleg, megnyugtató sötétség. A világ elhalványult, ő pedig lebegett. Aztán bekúszott egy álom. Nagyon kicsi még, talán négy-ötéves lehet. Fekszik az ágyban, a takaró az álláig fel van húzva. Egy nő ül mellette, kezei összekulcsolva nyugszanak az ölében. Hosszú barna a haja és az arcán látni, hogy még nagyon fiatal. Mosolyog, de a szeme szomorú. Szeretne mondani valamit, kérdezni tőle, de nem lehet. Ekkor a nő elkezd beszélni. Kellemes, de bosszús hangon. - Nem tudom miért téged választottak. Valamiért különleges vagy. De soha ne felejtsd el, hogy én mennyi… - megcsuklott a hangja. - Ne felejtsd el, hogy én mennyire szeretlek. A fiú válaszol. Mintha Thomas beszélne, de mégsem ő az. - Te is megőrülsz majd, mint azok az emberek a TV-ben mami? Meg mint ahogy… apu? A nő beletúr a hajába az ujjaival. Nő? Ez az anyja! Az …anyu! -4-
James Dasher – Megperzselt világ
- Ne aggódj drágám. - mondja. - Nem leszel már itt, hogy lásd. - és eltűnt. Túl gyorsan halványult el az álma. Thomas ott maradt a gondolataival a nagy ürességbe. Tényleg az anyját látta? Vajon milyen mélyről tört fel ez az emlék benne? Hiszen semmire sem emlékszik a múltjából… Az apja tényleg megőrült? Mély, gyötrő fájdalom futott át rajta. Megpróbált visszasüllyedni a semmibe. Később, fogalma sem volt róla mennyi idő telhetett el, Teresa hangját hallotta a fejében: - Tom, valami baj van.
2. FEJEZET Hallotta, hogy Teresa három szót mond, de úgy tűnt, mintha valami hosszú alagút végéről szólt volna hozzá. Az álma ragadóssá, tapadóssá vált, fogva tartva őt. Tudott magáról, tudta hogy alszik, és nem tudott felébredni. - Thomas! Fülsértő sikoly volt a fejében. Érezte benne a félelmet. De ez csak álom. Biztonságban vannak, már nem kell félniük, ez csak álom. Teresa is jól van, mindannyian jól vannak. Megnyugodott és visszasüllyedt az álomba. Más hangok is utat törtek az eszméletén keresztül. Koppanások. Fém csörrenése fémen. Törés zaja. Fiúk kiáltoznak. Újabb távoli, tompa kiáltások, mint a visszhang. Sikítások. Földöntúli, gyötrelmes sikolyok. De mindez úgy hallatszott, mintha egy vastag selyemgubóba csomagolva hallaná. Valami átszúrta ezt a selyemgubót. Teresa. Azt mondta, valami nincs rendben. Harcolt a mély álom ellen, ami húzta le őt mintha nehéz súlyt akasztottak volna rá. Ébredj fel! - kiáltott rá magára. - Ébredj! Valami eltűnt. Mintha kitéptek volna a testéből egy darabot, ami ő volt. Már nincs. - Teresa! -üvöltött az agyában. - Teresa! Itt vagy? Semmi. Már nem érezte azt a megnyugtató érzést, hogy Teresa ott van a közelében. Újra szólította a lányt, de még mindig küzdött a sötétségbe lerántó álma ellen. Végül a valóság elsöpört mindent. Thomas kinyitotta a szemét felült és kipattant az ágyból. Körülnézett. Minden megőrült. A másik szobában a tisztársak rohangáltak, kiabáltak.
-5-
James Dasher – Megperzselt világ
Szörnyű, szörnyű hangok töltötték meg a levegőt, mint azok a nyomorult állatok, amiket megkínoznak és visítanak. Frypan az ablakra mutatott és elsápadt. Newt és Minho az ajtóhoz futottak. Winston rémült, pattanásos arca elé emelte a kezét, mint aki egy zombit látott. Mindenki szaladgált ide-oda és a legtöbben az ablakot nézték, de nem mentek hozzá túl közel. Thomas most jött rá, hogy abból a húsz fiúból, akik túlélték az Útvesztőt, legtöbbnek még a nevét sem tudja. Thomas valamit meglátott a szeme sarkából. Odanézett, és minden biztonságérzete, lelki békéje- amikről Teresának beszél az éjjel, azon nyomban eltűnt. Már abban is kételkedett, hogy vannak-e egyáltalán ilyen érzelmek ebben a világban. Három lábnyira az ágyától, egy tarka függönnyel eltakart ablak volt, amin most vakító fény áradt be. Az üveg ki volt törve, az acél kereszt rudakat éles szilánkok borították. Egy férfi állt az ablak túloldalán, véres kezeivel a korlátokba kapaszkodva. Tágra nyílt, véres szemében az őrület lángja villogott. Sebek és hegek takarták el az égésnyomokat a vékony arcán. Haja nem volt, a fejbőre mintha zöld mohával lett volna összemaszatolva. Az arcának jobb oldalán egy hosszú hasadás volt, amin keresztül Thomas látta a véres fogait és a gennyes sebeket a szájában. Rózsaszínű nyál csurgott ki a szájából. - Én Kerge vagyok! - kiabálta. - Én vagyok a rohadt Kerge! Utána sikoltozni kezdett és két szót ismételgetett: „Ölj meg! Ölj meg! Ölj meg!”
3. FEJEZET Egy
kéz
Minho
csapott
bámulta
le
Thomas
mellette,
vállára
ahogy
a
hátulról, mániákus
mire
felkiáltott
kiabált
az
és
ablakon
megpördült. keresztül.
- Mindenütt ott vannak. - mondta Minho. A hangja éppen olyan mélabús volt, mint ahogy Thomas is érezte magát . Úgy tűnt, mintha minden amit remélni mertek az előző este, eltűnt a semmiben. - Sehol nincsenek akik megmentettek minket. - tette hozzá. Thomas félelemben és a rettegésben élt az elmúlt hetekben, de ez már túl sok. Úgy érezte, újból el akarják őket valahová vinni. Szeretett volna visszafeküdni az ágyba és aludni, aludni, hogy ne tudjon semmiről.
-6-
James Dasher – Megperzselt világ
Visszagondolt az álmára, az anyjára, arra ami az apjával és más emberekkel történt. Megőrültek. Thomas úgy gondolta, ha valami jó tervet kieszelnek, ezt a dolgot is túlélhetik. - Bejutott valamelyik ezek közül? - kérdezte, és furcsa nyugalom áradt szét benne. - Vajon minden ablakon vannak rácsok? Minho a hosszú téglalap alakú szoba egyik falára nézett. - Igen. A sötétben nem is vettük észre, különösen a hülye fodros függönyök miatt. De örülök neki, hogy ott vannak azok a rácsok. Thomas nézte a társait maguk körül. Néhányan az ablakon néztek ki óvatosan, mások kis csoportokba bújtak össze. Mindenkinek az arcán félelem és hitetlenkedés volt látható. - Hol van Newt? - kérdezte Thomas. - Itt vagyok. - Thomas megfordult és meglátta az idősebb fiút. - Mi folyik itt? - Úgy néz ki, hogy egy rakás őrült minket akar megenni reggelire. Meg kell keresni a másik szobát, ahol a többiek vannak, legyünk együtt. Thomas bólintott, egyetértett a tervvel. Remélte hogy Newt és Minho óvatosak lesznek. Alig várta, hogy kapcsolatba léphessen Teresával. Remélte, hogy Teresa figyelmeztetése csak az álma része volt. Hallucináció a kimerültségétől mély álmából. Az anyja és a látomása… Két barátja mielőtt elindult, még odahívták magukhoz a többieket. Thomas még egy félénk pillantást vetett az ablakra, de rögtön el is kapta a tekintetét. Azt kívánta, bárcsak ne látná maga előtt soha többet azt az őrült szemet, a szétrohadt arcot, ne hallaná a hisztérikus sikolyt: „Ölj meg! Ölj meg! Ölj meg!” Megbotlott és nekidőlt a falnak. - Teresa! - kiáltott gondolatban. - Teresa, hallasz? Várt. Lehunyta a szemét, hogy jobban tudjon koncentrálni. Mintha láthatatlan kezeket próbált volna megfogni. Semmi. - Teresa! - már a fogát is összeszorította az erőfeszítéstől. - Hol vagy? Mi történt? Semmi. A szíve úgy lelassult, mintha meg akarna állni. A torkában egy nagy szőrös pamutdarabot érzett. Egy nagy gombócot. Valami történt Teresával. Kinyitotta a szemét. A fiúk a zöldre festett ajtó előtt álltak, ami abba a szobába vezetett, ahol a pizzát ették az este. Minho a kerek réz fogantyút rángatta. Hiába. Be voltak zárva. Az egyetlen ajtó a zuhanyzóba és öltözőbe vezetett, ahonnét nem volt kijárat. Az ablakokon pedig fémrácsok. Hála az égnek! Már minden ablaknál kiabáltak, sikoltoztak az őrültek.
-7-
James Dasher – Megperzselt világ
Annak ellenére, hogy nagyon aggódott Teresa miatt, egy pillanatra feladta a próbálkozást hogy kapcsolatba lépjen vele. Odament a többi fiúhoz. Most Newt próbálkozott az ajtónyitással, de semmi eredmény. - Be van zárva. - motyogta, és a karjai lehanyatlottak. - Ne mond, te zseni! - mondta Minho, akinek hatalmas erőtől duzzadó karjai voltak, amin kidagadtak az erek. Thomas elgondolkodott. Nem csoda, ha Isaac Newton-ról kapta Newt a nevét. Csodálatos képesség a gondolkodás. De most Newt nem volt jó hangulatban. De az is lehet, hogy megtanulta már, hogy figyelmen kívül hagyja Minho csipkelődő megjegyzéseit. - Engedjetek, hagy törjem le ezt a véres kilincset. - nézett körül Minho, mintha azt várná, hogy valaki a kezébe nyom egy kalapácsot. - Bárcsak a tok… Kerge! Maradj csendben! - kiáltott Minho mogorván a legközelebb álló őrült nőre, aki még visszataszítóbb volt, mint akit eddig Thomas látott. Vérző seb húzódott keresztül az arcán. - Kerge? - ismételte meg Frypan. A szőrös szakácsot eddig észre sem vette Thomas, olyan csendben volt. Most úgy látta, mintha még jobban meg lenne ijedve, mint mikor arról volt szó, hogy harcoljanak meg a Siratókkal, hogy kimenekülhessenek az Útvesztőből. Lehet, hogy ez most még rosszabb? Amikor este lefeküdtek, olyan nyugodtnak és biztonságosnak tűnt minden…Igen, most azért tűnik minden még rosszabbnak, mert azok után amiken keresztülmentek, most hirtelen megint nincsenek biztonságban. Minho a sikoltozó vérző nőre mutatott: - Így nevezik magukat. nem hallottad még? - Nem érdekel az se, ha ablakos rémnek hívják őket. - csattant fel Newt. - Keress nekem valamit amivel ki tudom törni ezt a hülye ajtót. - Tessék. - szólt egy alacsony fiú és levette a falról a tűzoltó készüléket. Thomas most megint bűntudata támadt amiatt, hogy ennek a gyereknek sem tudja a nevét. Newt megragadta a vörös hengert készen arra, hogy letörje az ajtógombot. Thomas olyan közelre állt, amennyire csak tudott, alig várta, hogy lássa, mi van az ajtó túloldalán. De rossz érzése volt, hogy bármit is fog látni, nem fog neki tetszeni. Newt felemelte a készüléket és rácsapott a réz fogantyúra. Recsegés hallatszott, de még háromszor kellett ráütnie, hogy hangos csörömpöléssel leessen a földre a fémdarab. Keskeny rés keletkezett az ajtón, éppen csak akkora, hogy lássák a sötétséget. -8-
James Dasher – Megperzselt világ
Newt egy darabig csendben bámult bele a sötétbe, mint aki azt várja, hogy démonok repüljenek át rajta a szobába. Szórakozottan visszaadta a tűzoltó készüléket a fiúnak. - Gyerünk. - mondta. Thomas csak egész halvány remegést hallott a hangjában. - Várj! - kiáltott fel Frypan. - Biztos, hogy ki akarunk menni? Biztos, hogy van valami oka amiért ránk zárták ezt az ajtót. Thomas is így gondolta, de nem szólt. Minho Newt mellé állt és ránézett Frypanra, majd Thomasra. - Akkor mit csinálunk? Itt ülünk és várjuk, hogy be tudnak-e jönni azok az elmebetegek? - Nem hiszem, hogy egyhamar be tudnának jutni az ablakon, ott vannak a rácsok. - vágott vissza Frypan. Gondoljuk át még egyszer. - Átgondoltam. Kész. - szólt Minho és belerúgott az ajtóba, ami kitárult. Ha lehetséges, a sötét, még sötétebbnek tűnt. - Az előtt kellett volna szólni, mielőtt levertük a zárat, tökfej! Már késő! - Utálom amikor neked van igazad. - morogta Frypan. Thomas nem tudta elfordítani a tekintetét az ajtó mögötti sötétségről. Úgy érezte, mintha minden megismétlődne. Ismerős félelem járta át. Tudta, ha azok az emberek, akik megmentették őket, élnének, akkor már régen idejöttek volna. De igaza van Newtnek és Minhónak, ahhoz, hogy választ kapjanak mi történt, ki kell menniük. - A fenébe. - mondta Minho. - Én megyek először. Meg sem várta, hogy valaki válaszoljon, kisétált az ajtón. Szinte azonnal eltűnt a sötétben. Newt tétován Thomasra pillantott és követte őt. Valamiért arra gondolt Thomas, ő kell, hogy legyen a következő. Ki is ment. A kezeit maga elé tartva lépésről lépésre haladt. A mögötte lévő fény olyan kevés volt, hogy semmit nem világított meg. Mintha csukott szemmel járt volna. Borzalmas bűz csapta meg az orrát. - Hé, óvatosan gyertek. Valami furcsa lóg a mennyezetről. - kiáltott Minho és valami halk nyikorgó hang hallatszott, mintha egy alacsonyan lógó csillárnak ütközött volna, ami most ide-oda leng. Jobb kéz felől valami fémes csikorgás hallatszott. - Vigyázzatok. Asztal. - mondta Newt. - Figyeljetek az asztalokra. Frypan szólalt meg Thomas mögött: -9-
James Dasher – Megperzselt világ
- Nem emlékszik senki hol volt a villanykapcsoló? - Valahol itt kell, hogy legyen. - válaszolt Newt. - Esküszöm. Thomas vakon haladt előre. A szeme már hozzászokott a sötétséghez, így homályos foltokat ki tudott venni. De valami nagyon zavaró volt. Olyan helyeken látott sötétebb foltokat, ahol nem kellett volna lenni semminek… Olyan volt, mintha… - Blu - hu -huh - nyögött fel Minho, mint aki nekiment valaminek. Mielőtt Thomas megkérdezhette volna, mi történt, ő is érzett maga előtt egy kemény összetekert szövetfélét. - Megvan! - kiáltott fel Newt. Néhány kattanás után a szobát fény öntötte el, ideiglenesen megvakítva Thomast. Megdörzsölte a szemét és megnézte minek ment neki. Egy merev alakot látott, aki most imbolygott az összeütközéstől. - Húha! - kiáltott Minho. Thomas még hunyorgott párat és kitisztult a látása. Kényszeríteni kellett magát, hogy szétnézzen maga körül, hogy lássa azt a horrort, amivel tele volt a helyiség. Az egész szobában emberek lógtak a mennyezetről. Legalább tucatnyian voltak. Valamennyinek kötél szorult a nyakára, ami bevágódott a lilás színű duzzadt bőrükbe. Halvány rózsaszínű nyelveik a fehér szájakra lógtak. A szemük nyitva volt. Megüvegesedett tekintetükben a halál volt. A merev testek alig észrevehetően himbálóztak. Valószínűleg már órák óta itt lógtak. A ruhájuk és az arcuk alapján néhányuk ismerősnek tűnt. Thomas térdre esett. Tudta, hogy mind halottak. Ők voltak azok, akik megmentették őket. Csak egy napja.
4. FEJEZET Thomas megpróbált úgy felállni, hogy közben ne nézzen a holttestekre. Ahogy elindult, nekiment Newtnek, aki még mindig a villanykapcsolónál állt, megdermedve a látványtól. Rémült tekintete ide-oda ugrált. Minho az orra alatt egy káromkodást elmormolva csatlakozott hozzájuk. A többi fiú is kijött a szobából. Thomas hallotta az öklendezés és hányás zajait. Thomasnak is hányingere volt, de sikerült leküzdenie. -10-
James Dasher – Megperzselt világ
Mi történt? Hogy vehették el a nyugalmukat megint ilyen gyorsan? Görcsölni kezdett a gyomra. Aztán eszébe jutott Teresa. - Teresa - kiáltott magában. - Teresa! - szemét behunyta, az állkapcsa megfeszült, úgy szólította a lányt újra meg újra. - Hol vagy??? - szinte már sikoltott. - Tommy! - fogta meg Newt a vállát. - Mi bajod? Thomas kinyitotta a szemét és rájött, hogy a kezeit a hasára szorítva, összegörnyedve állt. Lassan kiegyenesedett. - Szerinted mi bajom? Nézz körül. - Igen, de mintha fájdalmaid lettek volna… - Én.. próbáltam valamire összpontosítani. de nem tudtam. - Nem volt jól. Ráadásul utálta ha emlékeztetni kellett másokat arra, hogy Teresával telepatikus úton tudnak beszélni. - Ha ezek az emberek halottak… Meg kell találnom, hová zárták őt be! - nyögte ki és attól, hogy egy sürgős feladat állt előtte, kitisztult a feje. Körülnézett a szobában, - próbált nem a halottakra összpontosítani- egy ajtót keresve. Meglátta. Ugyanolyan sárgaréz fogantyús ajtó volt, mint amit kitörtek. - Igazad van. Menj, keresd meg. - mondta Minho. - Lehet, hogy már… de már rohant is az ajtó felé, az asztalokat és a holttesteket kerülgetve. Arra gondolt, ha ez az ajtó is zárva van, az jó jel. Talán még mélyen alszik… és azért nem válaszolt… De ha az ajtó zárva van, akkor azt is fel kell törni. - Valaki hozza a tűzoltó készüléket. - szólt hátra. A szag egyre rettenetesebb volt, öklendezni kezdett. - Winston már elment érte. - szólalt meg Minho a háta mögül. Thomas közben az ajtóhoz ért és megpróbálta kinyitni az ajtót. Nem mozdult. Zárva volt. Észrevette, hogy a falon egy kis műanyag tartóba, papír van becsúsztatva. A szavakból ennyi látszódott: Teresa Agnes, A csoport, A1 alattvaló. Az Áruló Furcsa módon Teresa neve volt a legolvashatóbb. Teresa Agnes lenne a teljes neve? Nem ismer ilyen nevet a történelemből. Ő Thomas Edison után kapta a nevét. De Terese Agnes? -11-
James Dasher – Megperzselt világ
Nem hallott róla. Persze egy vicc ez az egész névadás. Valakik elvitték őket a szüleiktől, kitörölték az emlékezetüket és elég érzéketlen módon még a nevüket sem hagyták meg. Gonosz módon, teljesen elhatárolták őket a valódi emberektől, bárkik tették is ezt. Thomas a mai napig nem tudta milyen nevet adtak neki a szülei, amikor megszületett. Bárkik ők és bármerre is vannak. Amikor az Átváltozás után visszanyerte emlékei egy részét, a vázlatos emlékei azt sugallták neki, hogy a szülei nem akarták őt, és abból a borzalmas körülményekből mentették ki, amiben addig élt. De most már nem volt hajlandó ezt elhinni. Különösen azóta nem, hogy az anyjával álmodott. - Halló! Halló Thomas! - csettintett az ujjaival Minho Thomas szemei előtt. - Már egy ideje csak lesel magad elé. Álmodozol? Túl büdös van itt ahhoz. Ébredj fel! - Sajnálom. - mondta Thomas. - elgondolkodtam azon, hogy Teresa vezetékneve Agnes. - Kit érdekel ez. - És mit jelenthet az A csoport? - Ezt Newt küldte. - és a kezébe nyomta a tűzoltó készüléket. - Ideje lenne kinyitni az ajtót! Thomas dühös lett magára, amiért értékes másodperceket elpazarolt a hülye címkére, mikor Teresának a segítségükre volt szüksége. Maga is meglepődött, amikor olyan hamar sikerült kinyitnia az ajtót. Elsőként lépett a világos szobába, attól rettegve, mit talál ott. Ugyanolyan szoba volt mint az övéké, csak kisebb. Itt csak négy, emeletes ágy volt. Egy ágy kivételével mind le volt terítve pokróccal. Azon az egy ágyon lehetett látni, hogy valaki aludt benne. A lepedő gyűrött volt, a párna benyomódott. De Teresa nem volt sehol. - Teresa! - kiáltott Thomas és elöntötte a pánik. Ekkor a zárt ajtón keresztül hallani lehetett, hogy valaki lehúzza a WC-t. Thomas megkönnyebbült. Úgy elgyengültek a lábai, hogy majdnem le kellett ülnie. Elindult a fürdőszoba felé, de Newt megfogta a karját. - Nem hiszem hogy okos dolog volna betrappolni egy női mosdóba. Várd meg amíg kijön. mondta. - Itt kellene összegyűlnünk. Itt nincs büdös és nincsenek ablakok a vicsorgó, üvöltő Kergékkel. Thomas eddig észre sem vette, hogy nincsenek ablakok. A Kergékről meg majdnem meg is feledkezett. - Siethetne. - mormolta. -12-
James Dasher – Megperzselt világ
- Én meg addig idehívok mindenkit. - mondta Minho és elindult kifelé. Thomas a fürdőszoba ajtót bámulta. Newt, Frypan és még néhány srác az ágyakra telepedtek. Előrehajolva, könyöküket a térdükre fektetve ültek. Nyilvánvaló volt a testbeszéd: aggodalom és szorongás. - Teresa! - mondta Thomas magában. - Hallasz? Itt várunk rád! Semmi válasz. Mintha egy buborékban lett volna. Kattanás. Nyílt az ajtó. Thomas előrelépett, hogy megölelhesse Teresát. Az sem érdekelte, hogy mindenki látja. De az, aki besétált a szobába, nem Teresa volt. Thomas, ahogy félbehagyta a lépést, majdnem elesett. Minden összeomlott benne. Egy fiú jött ki az ajtón. Világoskék flanel pizsamát viselt. Sötét, meglepően rövid haja volt és barna bőre. Az ártatlan meglepetés volt az arcán, ami megakadályozta Thomast, hogy nekimenjen. - Ki a fene vagy te? - kérdezte durván. - Ki vagyok én? - és kissé gúnyosan kérdéssel válaszolt. - Ki vagy te? Newt nem várta meg hogy Thomas válaszoljon. - Ne szórakozz velünk. Mi sokan vagyunk. Mond el hogy ki vagy! A fiú dacosan válaszolt. - Jól van. Aris vagyok. Mit akarsz még tudni? Thomas meg akarta őt ütni. Annyira hiányzott neki Teresa… - Hogy kerülsz ide? És hol van a lány, aki itt aludt éjjel? - Lány?? Milyen lány? Én vagyok itt egyedül tegnap este óta. Thomas az ajtó felé fordult. - Ki van téve egy cédula, a nevével. Teresa… Agnes. Aris név nincs rajta. Valami volt a hangjában, amitől a fiú érezte, nem nagyon kell most viccelődnie. Békülékeny gesztussal nyújtotta felé a kezét. - Nem tudom miről beszélsz. Behoztak ide, és megmutatták az ágyam. Lefeküdtem és rögtön el is aludtam. Kb. öt perccel ezelőtt ébredtem fel, akkor kimentem a fürdőbe. Soha életemben nem hallottam a Teresa Agnes nevet, sajnálom. Thomas és Newt összenéztek. Newt megvonta a vállát és azt kérdezte: - Ki hozott ide tegnap este? - Nem is tudom, ember. Jöttek egy nagy csomóan, fegyverekkel és megmentett. Azt mondták, most már minden rendben lesz. - Mitől mentett meg téged? - kérdezte Thomas. Furcsa, nagyon furcsa. -13-
James Dasher – Megperzselt világ
Aris lenézett a földre. A vállai leestek. Úgy nézett most ki, mint akinek valami borzalmas események futnak át az emlékein. Felsóhajtott, felnézett Thomasra, és azt mondta: - Az Útvesztőtől, ember. Az Útvesztőtől.
5. FEJEZET Valami megenyhült Thomasban. Ez a gyerek nem hazudik. Aris arcán látta azt a rettenetet, amit már jó pár társa arcán látott. Pontosan tudta milyen emlékei lehetnek annak, akinek az arcán ez látszódik. Azt is elhitte már, hogy Arisnak fogalma sincs arról, hol lehet Teresa, mi történhetett vele. - Szerintem üljünk le. - mondta Thomas. - Azt hiszem, sok megbeszélnivalónk van. - Hogy érted ezt? - kérdezte Aris. - Kik vagytok, honnét jöttetek? Thomas elnevette magát. - Az Útvesztőből. A Tisztásról. A Pokolból. Nevezd, aminek akarod. Annyi minden történt velük, azt sem tudta mivel kezdje. Nem is szólva arról, hogy az agya kattog az aggódástól, mi lehet Teresával. - Hazudsz! - suttogta Aris és elsápadt. - Nem hazudik. - mondta Newt. - Tommynak igaza van. Meg kell beszélnünk ezt-azt. Úgy tűnik hasonló helyeken voltunk. - Ki ez a fickó??? Thomas megfordult. Minho tért vissza a többi sráccal. Mindegyikük arcán félelem és undor tükröződött. - Minho, ő itt Aris. - mondta Thomas és a fiú felé intett. - Aris, ő pedig Minho. Minho motyogott valamit, mintha nem tudta volna mit is mondjon. - Vegyük le a felső ágyakat és rakjuk szét őket a padlón. - javasolta Newt. Akkor mindannyian le tudunk ülni. Ki kellene találnunk mi is folyik itt. Thomas a fejét rázta. - Először meg kell találnom Teresát. Valahol egy másik szobában kell lennie. - Sajnos nem. - mondta Minho. - Hogy érted ezt?
-14-
James Dasher – Megperzselt világ
- Most néztem körül. Van a nagy közös szoba, ahol aludtunk és ez. Van egy bejárati ajtó még, ahol tegnap este bejöttünk mikor leszálltunk a buszról. Be van zárva és le van láncolva belülről. Semmi mást nem találtam. Thomas zavartan rázta a fejét. Úgy érezte magát, mintha milliónyi pók fonna hálót az agyában. - De ez hogy lehet? Honnét hozták az ételt? Nincs valahol egy konyha? Senki nem látott semmi mást? Körülnézett, azt remélve, hogy valaki válaszol, de a fiúk csendben voltak. - Lehet, hogy van egy titkos ajtó. - mondta végül Newt. - De egyszerre csak egy dolgot csináljunk. - Nem! - kiáltott Thomas. - Bőven van időnk, hogy meghallgassuk Aris meséjét. - Láttátok, ott van az ajtó mellett Teresa neve. Meg kell őt találnunk! Választ sem várva az ajtó felé indult, vissza az étkezőbe. A bűz rögtön megcsapta az orrát. A dagadt, lilás hullák úgy lógtak ott, mintha vadászok rakták volna ki, hogy száradjanak. Élettelen szemek néztek rá. Felkavarodott a gyomra, nagyokat kellett nyelnie, hogy ne kezdjen el hányni. Egy pillanatra becsukta a szemét, próbált úrrá lenni a hányingerén. Minden erejével arra koncentrált, ne nézzen a halottakra. De egy szörnyű gondolat ütött szöget a fejében. Mi van ha… Végignézte a halottak arcát, csak utána könnyebbült meg kissé. Egyik sem Teresa volt. Az étkezőben sima fehér falak voltak, mindenféle dekoráció nélkül. Ablak sem volt a helyiségen. Megtalálta az ajtót, amin keresztül bejöttek. Nagy, kétszárnyú ezüst színű acélajtó volt, és ahogy Minho is mondta, le volt láncolva. Thomas meghúzta a láncokat, milyen erősek. Hűvös volt a fém a kezei alatt. Arra számított, hogy ide is megpróbálnak betörni a Kergék, mint ahogy a hálószobában. De csak a hálószoba ablakok előtti sikolyokat és kiáltásokat lehetett hallani és a fiúk beszélgetését a másik szobából. Még egyszer végignézte a falakat, ajtó keresve Teresa szobájához. De semmi. Az étkezőben még csak sarkok sem voltak, egy ovális alakú helyiség volt. Összezavarodva gondolt az estére, amikor mindannyian itt ültek és ették a pizzát. Kellett lennie konyhaajtónak! Próbált visszaemlékezni, mi hogy nézett ki. De minél jobban erőlködött annál homályosabb lett minden. -15-
James Dasher – Megperzselt világ
Valami történt az agyával… Csak nem megismétlődött újra hogy törölték az emlékeiket? Vagy megváltoztatták? És mi történhetett Teresával? Most a padlót nézte végig, hátha talál valami csapóajtót, valami nyomot… De nem bírta tovább a rothadó testek között. Visszament a szobába. Hátha Aris tud valamit, amivel segíthet. Közben a fiúk elrendezték az ágyakat, ahogy Newt javasolta. Levették a fölső ágyakat és végig a falak mellé rakták őket körben. Így ők tizenkilencen és Aris kényelmesen elfértek. Minho megpaskolt maga mellett egy üres helyet és odaszólt Thomasnak: - Már vártunk, gyere. De csukd be az ajtót, mert ez a szag rosszabb Gally rohadó lábszagánál. Thomas becsukta az ajtót és leült. Szerette volna a kezébe temetni az arcát, de mégsem tette. Remélte, hogy nem fenyegeti veszély Teresát. Furcsa volt a helyzet, de millió magyarázat lehet rá. Newt szólalt meg: - Na, akkor kezdjük a mesét. Hátha utána találunk megoldást is a problémánkra. Thomasnak hangosan megkordult a gyomra. Eddig eszébe sem jutott, hogy nincs ennivalójuk. Vizet tudnak inni a fürdőszobában, de ételnek semmi nyoma. - Na, akkor Aris, mesélj el mindent. - mondta Minho. Aris megrázta a fejét. - Szó sem lehet róla. Előbb ti meséljetek. - Igen? - mondta Minho. - És mi lenne, ha felváltva behúznánk neked egyet? Akkor akarsz mesélni? - Minho. - szólt rá Newt. - Erre semmi szükség. Minho Arisra mutatott: - Kérlek haver. De honnét tudjuk, hogy nem az Alkotók embere, akit azért raktak ide, hogy kémkedjen utánunk? Az is lehet, ő ölte meg azokat az embereket ott kinn. Annyit tudunk, hogy az ajtók és az ablakok zárva vannak. Mi mind ismerjük egymást. Ő az idegen, neki kell először beszélnie. Thomas felnyögött magában. Minho halálra rémítette a kölyköt. Newt sóhajtott és Arisra nézett. - Mond el, hogy kerültél az Útvesztőbe, és hogy szöktél meg. Aris megdörzsölte a szemét, majd Newtre nézett.
-16-
James Dasher – Megperzselt világ
- Rendben. Egy hatalmas Útvesztőbe kerültem, ahol nagyon magas kőfalak voltak. Semmire nem emlékeztem, hogy mi történt velem azelőtt, csak a nevemre. Egy csomó lány élt ott. Vagy ötvenen lehettek, és én voltam az egyedüli fiú. Néhány nappal ezelőtt sikerült megszöknünk. Egy nagy tornateremben tartottak pár napig. Pár ember onnét is segített megszökni. Tegnap éjszaka pedig idehoztak. Senki nem magyarázott el semmit. Mi ennek az Útvesztőnek a lényege, ti tudjátok? Thomas alig hallotta Aris utolsó szavait, mert a fiúk mind meglepetten kiáltottak fel. Aris úgy mesélte el a történetét, olyan egyszerűen és olyan tömören, mintha azt mondta volna el, hogy lement a strandra. Kissé őrült dolognak tűnt így. Thomas megpróbálta rendezni a gondolatait, de Newt megelőzte: - Na, várj csak. Te egy nagy Útvesztőben éltél egy farmon, ahol bezárultak a falak minden este? Csak te és pár tucat lány? Voltak olyan félig állat, félig gép lények, akiket Siratóknak hívtak? Voltak Késlegyek, akik figyeltek titeket? Te voltál az utolsó aki odaérkezett? Voltál kómában? Kellett mondanod, hogy te vagy az utolsó aki érkezett? - Hé, hé, hé - szakította félbe Aris. - Honét tudsz ezekről? Hogyan… - Ez ugyanaz a hülye kísérlet. - mondta Minho és a korábbi harciasság eltűnt a hangjából. Vagy ugyanaz… vagy hasonló. Ott csupa lány és egy fiú, nálunk meg fiúk és egy lány. Az Alkotók biztos két ilyen Útvesztőt csináltak, két teszt ment egyszerre. Thomas kezdte elfogadni ezt a logikát. Végül ő is kérdezett Aristól. - Te elindítottál valamit? Aris bólintott, de látszott rajta milyen zavarban van. - És tudsz… - kezdte Thomas habozva. Mindig félt, hogy őrültnek tartják, ha ez a téma szóba került. - Tudsz telepatikus úton beszélni? Aris szeme elkerekedett, és mélyen Thomas szemébe nézett, mintha nem akarta volna elhinni, hogy van aki megérti a titkát. - Hallasz engem? Aris ajkai nem mozdultak. A hangja Thomas fejében szólalt csak meg. - Hallasz engem? - ismételte meg Aris. Thomas tétovázott, nyelt egyet és utána válaszolt: - Igen. - Megölték. - mondta Aris. - Megölték a legjobb barátomat!
-17-
James Dasher – Megperzselt világ
6. FEJEZET - Mi folyik itt? - kérdezte Newt, hol Thomasra, hol Arisra nézve… - Úgy néztek egymásra mint a szerelmesek. - Ő is tudja… - felelte Thomas, le nem véve szemét az új srácról. A többieket csak a szeme sarkából látta. Amit Aris mondott, hogy megölték a telepátia partnerét, a legjobb barátját, megrémítette. - Micsoda? - kérdezte Frypan. - Na, mit gondolsz? - mondta Minho. - Olyan őrült mint Thomas. Beszélgetnek a fejeik. Newt Thomasra meredt: - Komolyan? Thomas bólintott és csak az utolsó pillanatban tette fel hangosan a következő kérdését: - Mi történt? Ki ölte meg? - Mi van? Ki ölt meg micsodát? - mondta Minho. - Csak semmi voodoo amíg mi is itt vagyunk! Thomas most már Minhóra nézett: - Volt valaki, akivel ugyanígy tudott beszélgetni. De azt mondja megölték. Aris lehajtotta a fejét és behunyta a szemét. - Nem igazán tudom kik is ők. Túl zavaros az egész. Még azt sem tudom kik a jó fiúk és kik a rosszak. Ez a lány, Beth, leszúrta barátomat. Rachelt. Meghalt! Meghalt! Mindkét kezével eltakarta az arcát. Thomasnak fájdalmas volt az összehasonlítás. Minden arra mutatott, hogy Aris az Útvesztő egy másik változatából érkezett, ami ugyanolyan formában volt, mint ahol ők voltak, csak a nemek aránya volt ellentétes. Aris olyan volt náluk, mint Teresa. Az a Beth nevű lány pedig mint Gally. Gally Chuck-ot ölte meg egy késsel… Thomas helyett. De miért van most itt Aris? És hol van Teresa? Úgy érezte, szétdurran az agya.. - De miért nem velük vagy most? - kérdezte Newt. - Hol vannak a lányok? Hányan szöktetek meg? Thomas sajnálta Aris-t, ahogy záporoztak rá a kérdések. És sajnálta azért is, hogy elveszítette a barátját. Ha belegondol, hogy Teresát megölik. Chuck halála is hogy megviselte. De lehet Chuck halálától is rosszabb? Thomas ordítani szeretett volna. Úgy érezte, ezen a világon minden egy nagy plotty! -18-
James Dasher – Megperzselt világ
Aris felnézett és letörölte a könnyeit. Mindezt minden szégyenkezés nélkül tette, ami nagyon imponált Thomasnak. - Nézd. - mondta a fiú. - Ugyanúgy össze vagyok zavarodva mint ti. Körülbelül harmincan maradtunk életben a szökés után. Egy nagy tornaterembe vittek minket, ahol megmosakodhattunk és adtak enni. Engem idehoztak, azt mondták azért, mert fiú vagyok. Ennyi. - Hé! - szólt az egyik fiú, akinek Thomas nem tudta a nevét. A falnak volt dőlve és Aris-ra mutatott. - Mi van ott a nyakadon? Valami fekete. Jobboldalt. Aris megpróbálta megnézni, ami természetesen nem sikerült. Most már Thomas is látta a sötét foltot a nyakán. Mintha egy vastag vonal húzódott volna a kulcs-csontjától a háta felé. És… mintha betűk lennének. - Hadd nézzem! - állt fel Newt és kissé sántikálva odament. Thomasnak soha nem mesélte el mi is történt vele, miért sántít. Kinyújtotta a kezét és lejjebb húzta Aris ingét. - Ez egy tetoválás! - mondta hunyorogva, mint aki nem hisz a szemének. - Mi van rajta? - kérdezte Minho, aki már el is indult. Mikor Newt nem válaszolt, Thomas is odament. Amikor meglátta a betűket, a szíve kihagyott egy pillanatra. A „VESZETT” tulajdona. B csoport, B1 alattvaló. Partner. - Mi lehet ez? - kérdezte Minho. - Mi van rajta? Tegnap este még nem volt ott semmi. Newt felolvasta a szavakat. - „VESZETT” tulajdona? Azt hittem megszöktetek. Vagy megszöktetett valaki, vagy… mindegy… Csalódottan ment vissza a helyére. - Mi az, hogy Partner? - Minho még mindig a tetoválást bámulta. Aris a fejét rázta: - Esküszöm, hogy nem volt ott az este. Lezuhanyoztam és utána belenéztem a tükörbe. Láttam volna. Meg az Útvesztőben is látta volna valaki, ha ott van. - Azt akarod nekünk bemesélni, hogy az éjszaka tetoválták rád, anélkül hogy észrevetted volna? Ugyan, haver.
-19-
James Dasher – Megperzselt világ
- Esküszöm nektek! - ragaszkodott Aris ahhoz, amit mondott. Felállt és kiment a mosdóba, valószínűleg hogy megnézze a tükörben. - Én nem hiszek egy hülye szónak. - mondta Minho és előrehajolt. Az inge elcsúszott annyira, hogy látni lehetett a vastag fekete vonalat az ő nyakánál is. - Hűűűű ! - kiáltott fel Thomas. - Mi van? - kérdezte Minho. Úgy nézett rá Thomas, mintha épp kinőtt volna egy harmadik füle a homloka közepén. - A te… a te… nyakad. Valami van a te nyakadon is. - nyögte ki Thomas. - Mi a nyavalyát beszélsz? - kérdezte Minho és már húzta is le az ingét és tekergette a nyakát hogy lásson valamit. Thomas odaszaladt hozzá és visszahúzta a pólóját. - Szent szar! Majdnem ugyanaz a szöveg, csak… Thomas hangosan olvasta: A „VESZETT” tulajdona. A csoport, A7 alattvaló. A Vezető A többi fiú köréjük gyűlt. - Te viccelsz velem, ember! - mondta Minho és keresztülfurakodott a fiúkon. Ment Aris után a fürdőszobába. Elkezdődött az őrület. Mindenki rángatta le magáról az ingét, pólóját. Mindenkinek ott volt a tetoválás. - A „VESZETT” tulajdona… - A csoport - Alattvaló - „A” tizenhárom. A legtöbbjüknél nem volt külön megjegyzés, mint Arisnál és Minhónál. Mindegyiküknél az A csoport volt… és hogy a „VESZETT” tulajdona… Newt sorra nézte a fiúk tetoválásait merev arccal, mintha meg akarná jegyezni a számokat. Amikor Thomas elé került, megkérdezte tőle: - Mi van az enyémen? Thomas oldalra húzta a póló nyakát és elolvasta. - A5-ös. és az van odaírva, hogy Ragasztó. Newt döbbenten nézett rá: - Ragasztó??? -20-
James Dasher – Megperzselt világ
Thomas hátralépett. - Biztos mert te ilyen ragasztós vagy, összetartasz minket… nem tudom. Olvasd el az enyémet. - Már megtettem. Thomas észrevette, hogy valami nagyon furcsa kifejezés van Newt arcán. Habozás? Rettegés? … és mintha nem akarná elmondani mi van a tetoválásán. - Nos? - A csoport… - Newt lesütötte a szemét. - És??? Newt habozott, majd anélkül válaszolt, hogy ránézett volna. - Nem ad neked nevet. Az van odaírva, hogy… B” csoportnál semlegesítve.
7. FEJEZET Thomasnak ideje sem volt, hogy megeméssze amit hallott. Még azt sem tudta eldönteni, hogy összezavarodott vagy megijedt tőle, amikor egy csöngő hangja verte fel a csendet. Ösztönösen a fülére szorította a kezét és a többiekre nézett. Látta a zavart kifejezést az arcukon, és beugrott neki: Ugyanaz a hang volt, ami a Tisztáson jelezte a Doboz érkezését. Ő csak egyszer hallotta, amikor Teresa érkezett. De biztos volt benne, hogy ugyanaz a hang. És nem hagyta abba. Thomasnak már a feje is megfájdult, a szemei mögött érezte a kínzó lüktetést. A fiúk ténferegtek a szobában, mintha a zaj forrását keresnék. Sokan szorították a fülükre a kezeiket. Thomas is szétnézett, hol lehet a riasztó, de nem volt fűtés, nem volt légkondicionálás, nem volt hangszóró. Csak úgy jött a hang minden honnét. Newt megragadta Thomas karját és a fülébe kiáltott: - Ez a rohadt Újonc-riasztás. - Tudom. - Miért csörög??? Thomas vállat vont és csak remélte, hogy nem árulja el az arca milyen bosszús. Mit tudja ő mi folyik itt? -21-
James Dasher – Megperzselt világ
Minho és Aris is kibújtak a fürdőszobából. Rögtön észrevették a többieken lévő tetoválásokat. Frypan az ajtóhoz sétált és már majdnem hozzáért a kilincshez, amikor Thomas rákiáltott: - Várj! - maga sem tudta miért kiált, valami belső sugallat hatására. Odarohant Frypanhoz. Félszemmel látta, hogy Newt is oda tart. - Miért? - kérdezte Frypan és a keze még ott lebegett egy arasznyira az ajtótól. - Nem tudom! - kiabálta túl a csörgést. - Ez riasztás, lehet, hogy valami rosszat jelent. - Igen. - kiabált vissza Frypan. - Lehet, hogy mielőbb ki kell jutnunk innen. Anélkül hogy megvárta volna mit válaszol Thomas, megpróbálta kinyitni az ajtót. Az ajtó nem mozdult. Erősebben nyomta. Még mindig semmi. Már teljes erejéből nyomta, teljes súlyával nekifeküdt, de az ajtó olyan volt, mintha befalazták volna. - Eltörted a kurva kilincset! - kiáltott fel és rácsapott az ajtóra a tenyerével. Thomas fáradt volt, fájt a torka, és nem akart kiabálni. Megfordult és nekidőlt a falnak. A fiúk ugyanúgy reagáltak mint Thomas. Meggyötörtek voltak, kifejezéstelen arccal ültek vagy álltak. Thomas kétségbeesetten Teresát szólította. Megpróbálta többször, de Teresa vagy nem válaszolt, vagy ő nem hallott semmit a harsogó zajtól. De az is lehet, hogy nem tudott eléggé koncentrálni. Érezte, hogy nincs a közelében a lány. Olyan volt, mintha egy reggel arra ébredne, hogy egy fog sincs a szájában. Végre csend lett. Minden sóhaj, lélegzetvétel most robbanásként hatott. Newt szólalt meg elsőként: - Csak nem fogunk kapni egy rohadt Újoncot? - Miért, látsz itt Dobozt? - morogta Minho gúnyosan. Az ajtó megnyikordult és kinyílt pár arasznyira. Csak egy szeletet láttak a sötétségből. Valaki lekapcsolta kinn a villanyt. Frypan hátrálni kezdett. - Kitaláltam! Azt akarják, hogy most menj ki. - mondta Minho. - Tessék, magam elé engedlek. - lépett odébb Frypan. Minho már el is indult. - Nem probléma. Hátha kapunk egy kis Újoncot, akit legalább fenéken billenthetünk, ha mást nem kapunk. - Thomasra nézett és meglepően kedves hangon azt mondta neki: - Jól jönne egy másik Chuck.
-22-
James Dasher – Megperzselt világ
Thomas tudta, hogy nem kellene felkapnia a vizet, Minho a maga furcsa módján csak azt próbálta közölni, hogy neki is hiányzik Chuck, csakúgy mint a többieknek. De hogy egy ilyen pillanatban mondja ezt… De inkább nem szólt semmit. Éppen elég kemény dolog volt körülöttük, amivel foglalkozniuk kellett. Nem szabad érzékenynek lennie, menni kell előre. Lépésről, lépésre. - Igen. - mondta végül. - Te mégy át vagy én menjek? Mi volt a tetoválásodon? - Az nem számít. - felelte Minho halkan, figyelmen kívül hagyva Thomas kérdését. Menjünk. Azzal elmosolyodott és felvette a szokásos lazaságát. - Azért ha valami zombik elkezdik rágcsálni a lábam, ments meg. - Megegyeztünk. - Thomas már indult volna. Nem akarta tovább nyújtani ezt a feszült állapotot. Minho kinyitotta az ajtót. A keskeny sötét sáv helyett most széles sötét sáv volt előttük. - Várj itt. - suttogta Minho. Nem akarok megint lengőtekézni a hullákkal. Előbb megkeresem a villanykapcsolót. - Lekapcsolta valaki a villanyt? - kérdezte Thomas. - Vagyis hát ki kapcsolhatta le? Minho visszanézett rá. A szobából kijövő fény megvilágította az arcát, amin önelégült mosoly terült szét. - Mit háborgatsz hülye kérdésekkel, amiknek semmi értelmük? Maradj itt és maradj csendben haver! Gyorsan elnyelte Minhót a sötétség. Thomas hallotta a szőnyegen puha lépteit és a suhogást, ahogy végighúzta a falon a kezét. - Megvan! - kiáltott fel, és néhány kattintás után fényárban úszott az ebédlő. Thomas hirtelen nem tudta miért tűnik sokkal másabbnak a hely. Aztán az orra érzékelte, hogy nincs az a szörnyű hányinger keltő szag… eltűntek a hullák. Semmi jele nem volt, hogy valaha is ott lógtak volna.
8. FEJEZET Néhány másodperc elteltével jött csak rá Thomas, hogy nem vett levegőt idáig. Most tátott szájjal meredt az üres szobára, nem voltak felpüffedt lilás színű hullák és nem volt büdös a levegő. -23-
James Dasher – Megperzselt világ
Newt oldalba bökte őt. - Ez lehetetlen. - lassú kört tett a szobában és felnézett a mennyezetre, ahonnét nemrég még hullák lógtak a köteleken. - Nem telt el annyi idő hogy így kitakarítsanak. Nem is lehetett semmilyen zajt hallani, meghallottuk volna, ha valaki bejön ide. Thomas félreállt és a falnak dőlt. A többi fiú is kijött. - Igazad van. - mondta Minho. - Mennyi ideig voltunk benn azután hogy bezártuk az ajtót? Talán húsz percig. Nem létezik, hogy húsz perc alatt mindent el lehet tüntetni. Ráadásul az ajtó is belülről van bezárva, leláncolva. - És akkor még nem is említettük a szagot. Attól hogy szabadultak meg? - tette hozzá Thomas. Minho bólintott. - Igazad van. Frypan felfortyant. - Nézzetek körül. Nincs itt semmi. Mindegy hogy, valahogy megcsinálták. Thomasnak nem volt kedve vitatkozni. Különben is, láttak már elég furcsa dolgot. - Hé, - szólt Winston- azok a pihent agyúak még mindig kiabálnak? Mindannyian elindultak a másik hálószoba felé. - Nem lehet igaz! - kiáltott fel Minho, és eltűnt a szobában. Thomas megvárta amíg az összes fiú bemegy, és követte őket. A szoba ugyanúgy nézett ki, mint mikor kijöttek belőle. De minden ablak elé- kivétel nélkülpiros téglafal volt felhúzva kívülről. A szobába a fény, csak a mennyezetről jött. - Még ha a hullákat el is tüntették ennyi idő alatt… - mondta Newt. - Annyi idő azért nem telt el hogy néhány téglafalat is felhúzzanak! Mi a franc folyik itt? Minho odament az egyik ablakhoz, és kidugta a kezét a rácsok között a falhoz. - Szilárd és száraz. - Nem is néz ki frissnek. - mormolta Thomas. - Átvágtak minket. - Átvágtak? - kérdezte Frypan. - Hogy? Thomas vállat vont. Visszatért az a zsibbadásszerű érzése. Kétségbeesetten próbált ismét beszélni Teresával. - Emlékeztek a Sziklára? Felugrottunk a levegőbe és egy láthatatlan lyukba pottyantunk bele. Ki tudja mikre képesek ezek az emberek?
-24-
James Dasher – Megperzselt világ
A következő fél órában nem csináltak semmit. Bolyongtak a szobákban és keresték mi változott még meg. Több furcsa dolog is volt. Például a levetett piszkos ruhák eltűntek és mindenkinek tiszta ruha volt kikészítve, cipő és digitális óra. De a legnagyobb változást Minho fedezte fel Aris szobájának ajtajánál. „Teresa Agnes, A csoport, A1 alattvaló, Áruló” felirat helyett ez állt: Aris Jones , B csoport , B1 alattvaló, Partner Mindenki megnézte az új táblát és tovább ment, de Thomas nem tudta róla levenni a szemét. Úgy érezte, hogy végleg elvették tőle Teresát és Arist tették a helyére. Egyiknek sem volt semmi értelme, de nem számított már neki. Visszament a hálószobába, megkereste az ágyat, amin éjjel aludt, - legalábbis amiről azt hitte, hogy aludt rajta - és lefeküdt. A kispárnát a fejére tette, mintha azt akarta volna ezzel jelezni, hogy mindenki menjen el. Mi történt vele? Mi történt velük? Hol vannak? Mit várnak tőlük, mit csináljanak? És a tetoválások… Oldalra fordult, összegömbölyödött és behunyta a szemét. Megint megpróbálkozott kapcsolatba kerülni Teresával. - Teresa? - szünet - Teresa? - hosszabb szünet - Teresa! - az egész teste megfeszült az erőfeszítéstől. - Teresa! Hol vagy? Válaszolj! - Szállj ki a fejemből! A szavak olyan élénken, furcsán robbantak a fejében, hogy még a füle is belesajdult. Felült az ágyban, majd fel is állt. Ő volt az! Határozottan ő volt! - Teresa? - megnyomkodta a halántékát. - Teresa? - Akárki is vagy, menj ki a hülye fejemből! Thomas hátratántorodott, és ismét leült az ágyra. A szeme csukva volt. - Teresa, miről beszélsz? Én vagyok az, Thomas. Hol vagy? - Hagyd abba! Pofa be! Semmi kétség, Teresa volt az, de a hangja tele volt haraggal és félelemmel. - Nem tudom ki vagy! Hagyj békén! Thomas teljesen letört. Tudta, hogy hiába is kérdezi, de azért megpróbálta: - Teresa, mi a baj? -25-
James Dasher – Megperzselt világ
Egy rövid ideig csend volt, és amikor megszólalt, zavaróan nyugodt volt a hangja. - Hagyj békén, vagy elkaplak és elmetszem a torkod! Esküszöm! És elment. A figyelmeztetés ellenére Thomas még próbálta megszólítani, de már nem válaszolt. Thomas visszaesett az ágyra. Gyorsan belefúrta a fejét a párnába és zokogni kezdett. Chuck megölése óta először. Többször felbukkant előtte az ajtó melletti cédulán lévő szó: Áruló, de minden alkalommal elhessegette. Szinte hihetetlen módon senki nem zavarta meg, senki nem ment oda megkérdezni, mi a baja. Álomba sírta magát. Ismét álmodott. Hét vagy nyolcéves lehetett álmában. A feje fölött, mint valami varázseszköz, egy nagyon erős fény lebeg. Furcsa zöld ruhás emberek állnak körülötte mókás szemüvegben. Néha valamelyikük lejjebb hajtja a fejét, akkor eltakar a fényességből egy részt. Csak a szemüket látja, az orrukat és szájukat maszk fedi. Thomas mintha kívülállóként nézné magát. De érzi, hogy a fiú fél. Az emberek tompa, unalmas hangon beszélnek. Van közöttük nő is, de nem ismerni föl őket. Nem sokat ért az egészből. A beszédből is csak foszlányokat hall. Félelmetes az egész. - Mélyebben kell bemetszenünk nála és a lánynál. - Megbirkózik ezzel az agyuk? - Olyan csodálatos, nem? A fellobbanás gyökerei. - Lehet, hogy meghalok. - Van attól rosszabb. Lehet, hogy élni fogok. Aztán még hall valamit: - Vagy ő, vagy a másik megmenthet minket. Óvj meg mindannyiunkat!
9. FEJEZET Amikor felébredt, úgy érezte, mintha jégdarabokat törnének össze az agyában és a fülében. Összerezzent, és megdörzsölte a szemét. Szédült és hányingere volt. -26-
James Dasher – Megperzselt világ
Eszébe jutott az a szörnyűség, amit Terasa mondott neki, mielőtt elnyomta az álom. Az álom… Kik voltak azok az emberek? Megtörtént az vele? Mit jelenthettek, amiket az agyáról mondtak? - Örülök, hogy jót aludtál! Thomas kikukucskált és látta, hogy Newt áll az ágya mellett. - Mennyi idő telt el? - kérdezte Thomas, arra kényszerítve magát, hogy kiűzze az álmot és Teresát az agyából. - Pár óra. Mikor észrevették, hogy lefeküdtél, mindenki csendben maradt, hogy ne zavarjon. Amúgy sem tehettünk semmit. Ültünk és vártuk, hogy történjen valami. - mondta Newt. Thomas igyekezett nyögés nélkül felülni. - Van valami ennivaló? - Nincs, de gondolom nem azért csinálták velünk végig ezt a sok marhaságot, hogy utána végignézzék, hogy halunk éhen. Kicsit emlékeztet a mostani helyzet arra, mikor a Tisztásra megérkezett az első csoport. Én, Alby és Minho benne voltunk. Az eredeti Tisztársak. - utóbbi mondatot némi szarkazmussal mondta. Thomas senkivel nem beszélt még arról az időszakról. Kíváncsi volt. - Miben emlékeztet arra? Newt valahová a semmibe nézett és azt mondta: - Amikor felébredtünk, mindannyian a Tisztáson feküdtünk a Doboz körül. Egyikünk sem emlékezett semmire, csak a nevünket tudtuk. Harmincan lehettünk. Meglepődnél, ha tudnád milyen gyorsan túlléptünk együtt a pánikon. Igaz nem volt előtte semmiféle félelmetes, gyilkos, véres esemény. Csak ott voltunk, és nem tudtuk, hogy kerültünk oda, nem tudtuk mit kellene csinálnunk. Persze meg voltunk rémülve, és össze voltunk zavarodva. De mivel mindannyian ugyanabban a szaros helyzetben voltunk, így elég gyorsan megszerveztük a dolgokat a Gazdaságban. Pár napon belül mindenki végezte utána a saját feladatát. Thomas megkönnyebbülve vette észre, hogy már szűnik a fejében a fájdalom. Szeretett volna még többet hallani arról, mit csináltak a fiúk a Tisztáson az odakerülésük után. Olyan volt ez, mint egy puzzle, aminek a darabkái szét vannak szóródva. - Az Alkotók mindent előkészítettek? Növényeket, állatokat, mindent? Newt továbbra is a semmibe bámult.
-27-
James Dasher – Megperzselt világ
- Igen, de nagyon sok munkába került, amíg minden simán ment. Egy csomó próbálgatás, aminek nem volt eredménye.. - És mi az ami ebből a mostani helyzetünkre emlékeztet? - kérdezte Thomas. Newt végre ránézett. - Azt hiszem az, hogy sejtettük, nem akarnak minket megölni. Ha az lett volna a céljuk, minek lett volna ott a kert, az állatok az istállókkal? Úgy éreztük, akármi is a céljuk velünk, kijelölték a feladatunkat, és mivel nem volt más választásunk, nekifogtuk és csináltuk. - Értem. De itt nincsenek állatok, nincs élelem, nincs Útvesztő. - Igaz, de az elgondolás ugyanaz. Biztos vagyok benne, hogy megfigyelnek minket. Csak most nem Késlegyekkel. Majd rájövünk… - Ha nem halunk addig éhen. Newt a fürdőszoba felé mutatott. - Vizünk van, pár napig kibírjuk. Valami úgyis történik majd! A lelke mélyén Thomas igazat adott Newtnek, de azért még voltak fenntartásai. - Mi van a holtestekkel? Lehet, hogy tévedésből ölték meg azokat, akik megmentettek minket és most itt hagytak a pácban. Összekutyulták a dolgokat, leléptek, rólunk meg elfeledkeztek. Newt nevetésben tört ki. - Fárasztó tudsz lenni tökfej! Most hogy eltűntek a hullák, és itt vannak a téglafalak, olyan ez a hely, mint egy másik Útvesztő. Rejtelmes, bizarr. A legújabb rejtvény. Lehet, hogy ez a következő tesztünk. Akkor pedig van rá esélyünk, hogy megcsináljuk! - Igen. - mormolta Thomas, közben azon gondolkodott, elmesélje-e az álmát. Úgy döntött még vár vele. - Remélem igazad van. Amíg nem jelennek meg váratlanul a Siratók, rendben vagyunk. Newt a fejét ingatta: - Ember, vigyázz mit kívánsz. Az is lehet, hogy valami még rosszabbat küldenek! Thomas agyába beugrott Teresa, de már nem vágyott rá hogy beszéljen vele. Newt felállt: - Megyek, bosszants másvalakit addig, amíg nem kezdődik az öldöklés. Newt elment, Thomas pedig hanyatt feküdt és a fölötte lévő ágy alját bámulta. Becsukta a szemét és egy idő után Teresa arcát látta a sötétben. Kinyitotta a szemét. Meg kell próbálnia megfeledkezni Teresáról… Éhség. -28-
James Dasher – Megperzselt világ
Ez olyan, mintha bezártak volna egy vadállatot a gyomromba! - gondolta Thomas. Három napon keresztül nem kap enni és kiutat keres, hogy élelemhez jusson. Thomas gyakran ivott vizet, még ha csak egy-két kortyot is. De a vadállatot ez nem nyugtatta meg. Nem is gondolta volna, hogy az éhség ennyi szenvedést tud okozni. Biztos a többi fiú is ugyanezt érezte, de nem panaszkodtak. Nézte, ahogy lehajtott fejjel sétálnak. Mintha minden lépéssel elégetnének ezer kalóriát. Gyakran megnyalták önkéntelenül a szájukat, kezüket a gyomrukra nyomták, mintha ezzel megnyugtatnák a belül háborgó bestiát. A fiúk nem nagyon mozogtak, csak ha kimentek a fürdőszobába vizet inni. Thomas is csak feküdt sápadtan, beesett szemekkel. Látta, a többiek is hasonló, vagy még rosszabb állapotban vannak. Arra gondolt, a halál már ott vár rájuk a sarkon. Szundítás. Fürdőszoba. Víz. Visszavánszorgás az ágyba. Aludni lenne jó. Álmok nélkül. Teresa durva szavai megkönnyítették neki a gondolatot, hogy meg fog halni. Az Útvesztő és Chuck halála után ő volt, aki még reményt tudott adni. Most elment ő is… Éhség. Szenvedés. Majd megnézi az órát, mennyi az idő, csak még vár vele. Ne emlékeztesse az is a testét, hogy mennyi ideje nem evett. Úgy gondolta a harmadik nap délután közepe felé lehet. Mintha az étkezőben valami zúgás lenne… Az ajtóra nézett. Fel kellene kelni… De a világ ködbe veszett körülötte és belecsúszott valami félig éber, félig alvó állapotba. Lehet, hogy csak képzelődött… De újra hallotta a hangot. Magában azt mondta: Most felállok! … és elaludt. - Thomas! Ez Minho hangja. - Thomas! Haver, kelj fel! Thomas kinyitotta a szemét és azon csodálkozott, hogy még mindig nem haldoklik. Valami volt az arcától pár centire. Nem tudta mi az, homályosan látott még. De a kép kiélesedett: valami piros fényes és kerek. Egy alma! - Hol…- nem vesződött vele hogy befejezze a mondatot, ennyi is kivette az erejét.
-29-
James Dasher – Megperzselt világ
- Egyél! - mondta Minho és egy nedves recsegés hallatszott, ahogy beleharapott a saját almájába. Thomas ránézett és a látvány adott neki annyi energiát a tartalékából, hogy felkönyököljön. A szájához emelte és egy kis falatot kiharapott az almából. Valami káprázatos dolog volt! Szinte hisztérikus módon esett neki az alma többi részének, és megette az egészet, mielőtt Minho végzett volna a sajátjával. - Csak szépen lassan! - figyelmeztette őt Minho. - Ha gyorsan eszed, könnyen visszajöhet. Itt egy másik. Próbáld lassan enni. Átadta a második almát, Thomas pedig anélkül, hogy megköszönte volna, jó nagyot beleharapott. De most tovább rágta mint az előbb, és tényleg úgy érezte, mintha csordogálna bele a testébe az energia. - Ez annyira jó! Kibököttül jó! - Úgy beszélsz mint egy idióta ha azokat a szavakat használod ahogy a Tisztáson beszéltünk. - mondta Minho, mielőtt újra beleharapott volna az almába. Thomas ügyet sem vetett rá. - Honnét vannak? Minho félbehagyta a rágást és kissé habozva azt mondta: - Az étkezőben találtam. Együtt… valami mással. A többiek azt mondják, hogy pár perce néztek be és akkor még nem volt ott semmi. Mindegy, nem érdekes. Thomas felült: - Mi van még ott? Minho újabb darabot harapott az almából és utána mondta: - Menj, nézd meg. Thomas a szemeit forgatva felállt. Még mindig nagyon gyönge volt és úgy érezte a teste csak csontokból és inakból áll csak, de azért összeszedte magát és kiment az étkezőbe. Az étkezőbe, ami nemrég tele volt a mennyezetről lelógó hullákkal. A fiúk egy halom étel körül álltak. Gyümölcsös, zöldséges kis csomagok voltak az asztalon. De Thomas figyelmét más kötötte le. Az ajtóval szemben egy nagy fából készült íróasztal állt. Az asztal mögött egy vékony férfi ült a széken, hófehér öltönyben. Lábait a bokáinál keresztezve az asztalra rakva, egy könyvet olvasott.
-30-
James Dasher – Megperzselt világ
10. FEJEZET Thomas egy teljes percig bámult a férfira, aki olyan természetességgel ült ott, mintha az egész életét ott töltötte volna. Vékony szálú ritkás haja a kopaszodó fejére simult. Hosszú orra kissé jobbra hajlott, sunyi barna szemei ide-oda szökkentek, ahogy követte a könyv sorait. Na és a fehér ruha… Minden fehér volt rajta: a nadrág, az ing, a nyakkendő, a kabát, a zokni, a cipő. Minden fehér. Mi a fene ez? Thomas a fiúkra nézett, akik találtak a csomagok között valami magvakat és most azt rágcsálják… Úgy tűnt senki se törődik a férfival az íróasztalnál. - Ki ez a fickó? - nem nézett senkire, csak úgy felkiáltott. Az egyik fiú félbehagyta a rágcsálást egy pillanatra, és azt mondta: - Nem fog szólni semmit. Annyit mondott, várjuk meg amíg készen áll. - vont vállat a fiú, mintha semmi jelentősége nem lenne a dolognak és felvett egy narancsot. Thomas visszafordult az idegen felé, aki még mindig olvasott. Éppen lapozott a könyvben. Thomasnak korgott a gyomra, de az idegen jobban érdekelte. Elindult felé, hogy közelebbről is megnézze. - Óvatosan! - kiáltotta valaki, de már késő volt. Tíz lábbal az íróasztal előtt Thomas nekiütközött egy láthatatlan falnak. Legjobban az orrát verte be. Ösztönösen felnyúlt, hogy megdörzsölje, miközben hunyorogva nézte, hol lehet az az üvegfal. De semmit nem látott. Sem csillanást, sem tükröződést, sem egy kis foltot, semmit. Csak a keménységét érezte még mindig az orrán. A férfi fel sem nézett. Thomas most a kezét maga előtt tartva, nagyon lassan lépett előre. Hamarosan elérte a falat. Érezte a simaságát, a keménységét és a hűvös tapintását. De semmi nem utalt rá, hogy ott áll egy üvegfal. Elindult balra, elindult jobbra, de a fal átívelt az egész szobán. Nem lehetett megközelíteni az íróasztalt és az idegent. Thomas végül párszor rácsapott, de nem történt semmi. Néhány fiú mögötte állt. Aris megjegyezte: - Én is próbáltam… A férfi egy eltúlzott sóhajjal levette a lábát az asztalról és az egyik ujját könyvjelzőnek használva, felnézett Thomasra. Meg sem próbálta elrejteni a bosszúságát. - Hányszor kell elmondanom nektek valamit? -31-
James Dasher – Megperzselt világ
A férfi orrhangja tökéletesen illett a sápadt bőréhez és sovány testéhez. Meg a hülye fehér öltönyéhez. Különös módon a hangján nem érződött, hogy falon keresztül beszél. - Még negyvenhét perc van, mielőtt jogosult lennék a Teszt kettes fázisához. Kérlek legyetek türelmesek és hagyjatok békén. Kaptatok ennivalót, töltsétek fel magatokat. Különösen ajánlom ezt neked fiatalember. És most ha nem haragszotok… Választ sem várva hátradőlt a székben, a lábait ismét az asztalra rakta. Kinyitotta a könyvet az ujjánál megjelölt helyen és tovább olvasott. Thomas csendben elfordult a férfitól és nekidőlt a láthatatlan falnak. A kemény felület nyomta a hátát. Mi történik? Még mindig alszik? Megint érezte az éhséget és vágyakozva pillantott a halom ételre. Aztán észrevette Minhót a háló ajtajában, aki karba tett kézzel az ajtókeretnek támaszkodott. Thomas a hüvelykujjával a válla mögé bökött és felhúzta a szemöldökét. - Találkoztál az új barátunkkal? Minho vigyorgott: - Eredeti fazon! Ez a fantasztikus ruha! - Biztos hogy ébren vagyok? - kérdezte Thomas. - Ébren vagy. De most már egyél te Bökött, mert olyan plottyul fogsz kinézni mint az az olvasó Patkány-ember ott. Thomast meglepte milyen gyorsan túltette magát Minho a láthatatlan falon és a fehér ruhás férfin, aki a semmiből jelent meg. Megint azt az ismerős zsibbadást érezte, amihez már kezdett szinte hozzászokni. De most nem követte sokk ezt a dermesztő érzést. Lassan természetessé vált minden. Mintha normális lenne… Odavonszolta magát az ennivalókhoz. Megevett még egy almát, majd diót, mazsolát. Már nagyon szomjas volt, de nem bírta abbahagyni az evést. - Lassíts az evéssel! - mondta Minho a háta mögül. - Elég sokan kihányták amit megettek. Ennyi elég lesz most, haver! Thomas élvezte, hogy tele a gyomra. Nem hiányzott neki hogy ismét egy fenevad marcangolja belülről. Tudta, hogy Minhónak igaza van, amikor figyelmezteti, hogy ne egyen gyorsan és sokat. Bólintott és kiment a fürdőszobába hogy igyon. Egész idő alatt azon gondolkodott, mit jelenthet, amit a fehér ruhás férfi mondott. -32-
James Dasher – Megperzselt világ
„A Teszt kettes fázisa” Egy félóra múlva mindannyian a földön ültek szemben a láthatatlan fallal és a Patkányemberrel. Minho Thomas jobb oldalán, Newt a bal oldalán ült. Thomas érezte, hogy visszajött az ereje. Aris a fürdőszobában furcsa pillantást vetett rá, mintha azt kérte volna, beszélgessen vele. Thomas akkor ügyet sem vetett rá, gyorsan megivott annyi vizet, amennyit csak bírt. Mikor befejezte az ivást, Aris már nem volt ott. Most Thomas megkereste a tekintetével. Látta, hogy a padlót bámulva ül. Megsajnálta. Mindannyian borzalmas dolgokon mentek keresztül, de ha Arisnak annyit jelentett az a lány, akit megöltek, mint neki Teresa, akkor neki még rosszabb most. Minho törte meg a csendet. - Úgy ülünk itt, mint valami pszicho… Minek is nevezik magukat? - A Kergékre gondolsz? - Igen, mint a Kergék az ablakban. Ülünk és várunk egy előadást egy Patkány-embertől, mintha ez teljesen normális lenne. Mintha az iskolában ülnénk. De majd meglássátok, nem lesz valami jó, amit mondani fog nekünk, máskülönben minek állna itt ez a rohadt varázsfal előtte, hogy megvédje őt tőlünk. Nem igaz? - Maradj csendben és figyelj. - mondta neki Newt. - Lehet hogy mindennek vége lesz. - Igaz is. - mondta Minho. - És Frypan foga kinő mint a kisbabáké, Winstonnak eltűnnek a szörnyű pattanásai, és Thomas arcán egy valódi mosolyt fog szétterülni. Thomas rávigyorgott Minhóra. Thomas látta, hogy az idegen a Patkány-ember, ahogy Minho elnevezte őt, leteszi a lábát a földre, a könyvet pedig az asztalra. Odébb tolta a székét és kihúzta az íróasztal egyik fiókját. Egy nagy barna mappát húzott elő, ami tömve volt rendetlenül berakott papírokkal. - Ó, itt van. - mondta a Patkány-ember orrhangon és letette a mappát az asztalra. Kinyitotta és a fiúkra nézett. - Köszönöm, hogy ilyen rendezett módon gyülekeztetek. Most már elmondhatom az… utasítást. Figyeljetek! - Miért van szükség a falra? - kiáltott Minho, de Newt rászólt: - Fogd be! A Patkány-ember folytatta, mintha nem hallott volna semmit. - Ti, akik itt vagytok, valami hátborzongató élni akarással túléltétek az Útvesztőt. Körülbelül hatvan ember élt a Tisztáson. Nos, a Tisztás… Egy másik hatvan fős csoport is volt, a „B” csoport, de őket most felejtsük el. -33-
James Dasher – Megperzselt világ
A férfi szeme Arisra villant, aztán lassan végigpásztázott tekintetével a többieken Thomas nem tudta más is felfigyelt-e erre a pillantásra. Mit jelenthet? - Annak a hatvan főnek, csak egy töredéke vagytok ti. Sok dolog történt veletek kizárólag abból a célból, hogy elemezzük a reakciótokat. Ez tulajdonképpen mégsem egy kísérlet, hanem a tervünk egy része. Sémákat gyűjtünk a Gyilkos-zónához, és reméljük, hogy a kiválasztottak együtt elérik a történelem-tudományban és orvos-tudományban az eddigi legnagyobb áttörést. Ezeket a rátok szabott helyzeteket - nevezzük őket Változóknak - pontosan előre átgondoltuk, megterveztük. Majd erről még beszélek részletesebben. Mindent nem mondhatok el nektek, de fontos hogy tudjátok, ezeknek a vizsgálatoknak, amiken keresztül mentek nagyon fontos szerepük van. Akik jól reagálnak a Változókra, azok olyan tudás birtokába jutnak, ami hatalmas szerepet kap az emberi faj megmentésében. A Patkány-ember elhallgatott, nyilván a hatás kedvéért. Thomas Minhóra nézett és kérdőn felvonta a szemöldökét. - Ennek a csávónak Bökött a feje! - suttogta Minho. - Hogy egy rohadt Útvesztőből menekültek mentik majd meg az emberiséget? - Az általam képviselt csoport neve: „VESZETT” (WICKED) - folytatta a Patkány-ember. Tudom hogy ez fenyegetően hangzik, de csupán a Világkatasztrófa, Gyilkos zóna Kísérleti Tanszék rövidítése. (World In Catastrophe, Killzone Experiment Department) Semmi fenyegető nincs benne, akármit is gondoltok a névről. Egy célunk van: a világ megmentése a katasztrófától. Ti itt a szobában egy nagyon fontos részét képviselitek a tervünknek. Minden olyan csoport, ami azért jött létre, hogy megmentse a civilizációt, hatalmas erőforrások állnak a rendelkezésére. Szinte korlátlan mennyiségű pénz, a legfejlettebb technológiák és a legnagyobb tudósok segítik a munkánkat. Mivel ti eddig is részt vettetek a próbákon és a jövőben is részt fogtok venni, tapasztalhatjátok ezt az igencsak fejlett technológiát. Sok olyan dolgot láttok, hogy nem akartok hinni a szemeteknek. Vagy el sem tudjátok képzelni, hogy létezik ilyen. Egy példa erre a mennyezetről lelógó hullák és a téglafalak. Néha amit láttok, az nem a valóság, és amit nem láttok, az az igazság. Tudjuk manipulálni az agyatokat, erősíteni az idegeiteket ha szükséges. Tudom, hogy ez az egész zavaros lehet nektek, talán ijesztő is. -34-
James Dasher – Megperzselt világ
Thomas úgy gondolta, a férfi még finoman fogalmazott. A Gyilkos-zóna szó zakatolt az agyában. A szelektív emlékeiben nem szerepelt ez a szó. Lehet, hogy olyan egyszerű lenne a magyarázata, mint ahogy a férfi elmagyarázta minek a rövidítése a „VESZETT”? A férfi újból végignézett minden fiún a szobában. Az ajka fölött a bőr izzadtságtól ragyogott. - Ti az Útvesztőben is egy vizsgálaton vettetek részt. Több Változót alkalmaztak, ami azt a célt szolgálta, hogy megfelelő csoport alakuljon ki a Gyilkos-zóna feladataihoz. A menekülés is része volt a vizsgálatnak, a harc a Siratókkal és Chuck megölése. A feltételezett megmentésetek is, az azt követő buszozás. Minden. Minden a Próba része volt. Thomasban düh támadt Chuck említése hallatán. Már kezdett emelkedi, úgy húzta őt vissza Newt. Mintha ez a közjáték ösztönözte volna a Patkány-embert, gyorsan felállt a székéből. Kezeit az asztalra téve közelebb hajolt a fiúkhoz. - Az egész a kísérlet része volt, értitek? Az első fázis hogy pontos legyek. És még mindig kevés az adatunk ahhoz, amire szükségünk van. Eddig csak elefántot csináltunk a bolhából, jöhet a második fázis. Itt az ideje a nehezebb feladatoknak!
11. FEJEZET A szobában néma csend volt. Thomas úgy érezte, ki kellene borulniuk arra az abszurd kijelentésre, hogy idáig könnyű dolguk volt. Meg kellett volna rémülnie, ehelyett kíváncsian várta mit fog még a férfi mondani. A Patkány-ember egy örökkévalóságig várt, majd visszaült a székre és folytatta: - Úgy tűnhet, mintha mi csak azt tesztelnénk, ki éli túl a próbát. Az Útvesztő próba erre enged következtetni. De biztosíthatlak titeket, hogy nem csupán a túlélés és az élni akarás a teszt lényege, ez csak egy része a kísérletnek. Átfogóbb képet a próbák végén lehet kapni. A Napkitörés számos kárt okozott a Földünkön. Ennek egyik rész az új betegség, ami ez idáig az emberiség történetében a legnagyobb pusztítást végezte. Ez a betegség a Kitörés. A világon minden kormány túlélői összefogtak. Egyesült erővel hozták létre a „VESZETT” csoportot, hogy felvegyék a harcot a vírussal. Ti is részesei vagytok ennek a harcnak. Nektek -35-
James Dasher – Megperzselt világ
is érdeketek hogy együtt dolgozzatok velünk, mert szomorú, de mindegyikőtök már el is kapta a vírust! Felemelte a kezét, hogy elcsendesítse a morajlást, amivel a fiúk reagáltak. - Jelenleg… Jelenleg még nincs okotok aggódni. Mire a Kitörés tünetei jelentkeznének, addigra lehet, hogy vége is a próbának. A próbák jutalma pedig a gyógyítás lesz. Nem sokan tudják megfizetni a kúrát. Thomas önkéntelenül a torkához kapott, mintha a Kitörés első jele a torokfájás lenne. Eszébe jutott, mint mondott a nő az autóbuszon a Kitörés-ről. Teljesen elpusztítja az agyat. A betegek megőrülnek és minden alapvető emberi érzések kihalnak bennük. Mint például az empátia és a könyörület. Egyszerűen állattá változtatja az embereket. Az pedig, hogy még az állatnál is rosszabbak, kiderült az ablaknál látott Kergéknél. Thomas erős késztetést érzett, hogy kiszaladjon a fürdőszobába és tisztára súrolja a kezeit. - De hagyjuk az időrabló történeteket. - folytatta a Patkány-ember. - Már ismerünk titeket. Mindnyájatokat. Mindegy, hogy én mit mondok, vagy, hogy mi a küldetése a „VESZETT”nek. Mindegy mik lesznek a feladatok, ti megcsináljátok, hogy segítsetek azon a sok kétségbeesett emberen, akik meg szeretnének gyógyulni. Thomas hallotta, hogy Minho felnyög, és mielőtt kidobott volna magából egy-két intelligens beszólást, lecsendesítette. Patkány-ember lenézett az asztalon fekvő mappára, felkapott belőle pár lapot, átfutotta a tartalmukat, aztán megköszörülte a torkát: - Második fázis. A Láng próba. Hivatalosan holnap reggel 6:00-kor kezdődik! Akkor el kell hagynotok ezt a szobát. A mögöttem lévő falnál találtok majd egy Átjárót. Egy csillogó szürke fal fog megjelenni, ami pontosan 6:00 perckor kinyílik és 5 perc múlva bezáródik. Megértettétek? Thomas kővé váltan meredt a Patkány-emberre. Olyan volt, mintha egy filmet nézne és az idegen nem is lenne ott. Biztos így érzik a többiek is, mert senki nem válaszolt. Mi az az Átjáró egyáltalán? - Biztos vagyok benne, hogy mindannyian halljátok? Értitek? - kérdezte a férfi. Thomas és még pár fiú bólintott, néhányan elmormoltak egy-egy „igen-t”. -36-
James Dasher – Megperzselt világ
Megint felkapott a Patkány-ember egy papírlapot és folytatta: - Tehát ekkor kezdődik meg ténylegesen a Láng próba. A szabályok nagyon egyszerűek. Meg kell találnotok az utat a szabad levegőhöz, majd észak felé kell megtenni száz mérföldet. Ha két hét alatt eléritek a Menedéket, akkor befejeződik a második fázis. Ekkor, és csakis ekkor kigyógyítanak a Kitörésből. Ez pontosan két hét a starttól. Aki nem jut el a Menedék-be, az előbb-utóbb meghal. A szobában kitörhetett volna a pánik, röpködhettek volna a kérdések, de senki sem szólt egy szót sem. Thomas egy kiszáradt kérges gyökérnek érezte a nyelvét. A Patkány-ember összecsukta a mappát és berakta a fiókba, ahonnét előszedte. Felállt, betolta a széket az asztal alá. Ismét a fiúk hoz fordult. - Összefoglalom a lényeget. - mondta olyan tárgyilagos hangon, mintha azt magyarázná el, hogy kell megnyitni a csapot a fürdőben. - Nincsenek szabályok. Nincsenek irányelvek. Van néhány kellék, ami segít nektek az úton. Menjetek ki az Átjáróba a megadott időpontban. Keressétek meg a nyílt terepet, menjetek száz mérföldet észak felé és keressétek meg a Menedéket. Legyetek ott két hét múlva, vagy meghaltok! Az utolsó szó végre kirázta belőlük a kábultságot, és mindenki egyszerre kezdett el beszélni: - Mi az az Átjáró? - Hogy kapjuk el a Lángolást? - Mennyi idő múlva jelentkeznek a tünetek? - Mi van a száz mérföld végén? - Mi történt a halottakkal? Kérdés-kérdés után, az egészből egy nagy hangzavar lett. Thomast nem zavarta. Sejtette, az idegen nem fog nekik válaszolni. Csodálkozott, hogy a többiek nem jöttek erre rá. A Patkány-férfi türelmesen várt, figyelmen kívül hagyva a kérdéseket. Szeme ide-oda ugrált azok között, akik kérdeztek valamit. Végül Thomason állapodott meg a tekintete, aki csendben nézett vissza rá. Gyűlölte őt. Gyűlölte a „VESZETT”-et. Gyűlölte a világot. - Fogjátok már be, hülyék! - kiáltott fel Minho. Elcsendesültek. - Ez a bökött nem fog válaszolni úgysem. A Patkány-férfi Minho felé bólintott köszönésképpen, vagy mint aki elismeri annak bölcsességét. -37-
James Dasher – Megperzselt világ
- Száz mérföld észak felé. Remélem nem felejtitek el, mint ahogy a Lángolást sem. Az út végén ott a jutalom. Aki eléri a Menedéket, az meggyógyul. Elindult feléjük, mintha ott sem lenne a fal, vagy át akarna menni rajta. De megállt előtte. - Még egy dolog! Aki úgy dönt, hogy nem megy be az Átjáróba holnap 6:00-kor, mert nem akar részt venni a Láng-próbán, nos, azok… megkaphatják az azonnali kivégzés lehetőségét… elég kellemetlen módon. Ha bementek, akkor van esélyetek legalább. Sok szerencsét nektek. Ezzel megfordult és elindult a fal felé. Mielőtt odaért volna, a láthatatlan fal egy pillanatra elfehéredett, mintha sűrű köd keletkezett volna. Amikor a köd is eltűnt, már nem volt ott semmi és senki. Nyoma sem volt a Patkány-embernek, az íróasztalnak. - Az agyam eldobom! - suttogta Minho Thomasnak.
12. FEJEZET A fiúk kérdéseivel és vitáival volt tele a levegő. Thomas úgy érezte, magányra van szüksége, ezért bement a fürdőszobába. Szerencsére nem követte senki. Nekidőlt a kézmosónak és a padlót bámulta. Azt sem tudta, hogy kezdje el feldolgozni magában az elmúlt napok információit. A bűzlő, rohadó hullák, az idegen az íróasztallal, amit egy láthatatlan pajzs véd, majd eltűnik minden. És ezek messze a legkisebb gondot okozták neki. Most már teljesen egyértelművé vált, hogy az Útvesztőből való megmentésüket megjátszották, színlelték. De kik voltak azok az emberek, akik a buszra ültették és ide hozták őket? Vajon tudták, hogy meg fognak halni? Egyáltalán tényleg megölték őket? A Patkány-ember azt mondta, ne higgyenek mindig a szemüknek… De akkor ezentúl semmiben nem bízhatnak soha többé? Ami pedig a legrosszabb az egészben, ez a Kitörés nevű betegség, és hogy a próba jutalma, hogy megkapják a gyógykezelést… Thomas behunyta a szemét és megdörzsölte a homlokát. Elvették tőle Teresát. Egyiküknek sem volt családja. Másnap el kell kezdeniük valami nevetséges kettes fázist, ami úgy tűnik még rosszabb lesz mint az Útvesztő. Azok az őrült emberek… a Kergék. Mit tennének velük? Hirtelen Chuck jutott eszébe, ugyan mit mondana ha itt lenne. Valami egyszerűt, valami ilyesmit: „ez szívás”. - Igazad lenne Chuck. - gondolta Thomas. Szar az egész világ. -38-
James Dasher – Megperzselt világ
Alig néhány napja hogy szíven szúrták a barátját és a karjai között halt meg. Lehet, hogy ő járt jobban? Jobb lett volna a halál, mint ami rájuk vár? A nyakán lévő tetoválás villant át az agyán. - Hé haver, mennyi ideig trónolsz? - Minho ment be a fürdőbe. - Nem bírom elviselni a kinti fecsegést. Mint egy rakás kisgyerek. Mindenki beszél egyszerre, mindenki mást mond. De mindegy ki mit beszél, tudjuk mit fogunk csinálni. Minho odament hozzá és a vállával nekidőlt a falnak. - Nem te vagy Mr. Boldog ugye? Nézd, ott kinn a srácok ugyanolyan bátrak mint te vagy én. Mindannyian átmegyünk reggel azon a… mit tudom én minek nevezte. Kit érdekel, ha jár a szájuk? Thomas a szemét forgatta. - Soha nem mondtam, hogy én bátrabb lennék. Az emberi hangra vagyok allergiás. A tiédre is! Minho felnevetett. - Bírom a fejed mikor megpróbálsz vicces lenni. - Köszönöm. - mondta Thomas egy kis szünet tán. - Lapos Átjáró. - Mi? - A fehér ruhás fazon ezt mondta, ezen kell átmennünk. Lapos Átjáró. - Biztos valami ajtó. Thomas ránézett. - Én is arra gondoltam. Olyasmi mint a sziklánál. Csak ez lapos és visz valahová. Lapos Átjáró. - Marha zseni vagy! - jött be Newt. - Miért bújtatok el? Minho megveregette Thomas vállát. - Nem bujkálunk, csak Thomas kicsit pityergett az életéről. Szeretne visszamenni a mamájához. - Tommy, - szólt Newt komolyan. - Te átestél az Átváltozáson, több emléked jött vissza. Emlékszel valamire? Thomas elgondolkodott. Sok dologra emlékszem, de csak homályosan miután megcsípett a Sirató. De nem tudom elképzelni a tényleges külvilágot, vagy, hogy tényleg én is segítettem az Útvesztő megtervezésében. A legtöbb halvány emlék el is tűnt. Volt még egy pár furcsa álmom azóta, de semmi olyan ami segíthetne. Ezután már a hírről beszélgettek, amit a furcsa látogatójuktól hallottak. -39-
James Dasher – Megperzselt világ
A Napkitörésről, a betegségről, azokról a dolgokról, amiket most annak tudatában, hogy egy teszten vettek részt, másképpen látnak. De mindent áthatott a félelem a vírustól, amit állítólag egyikük elkapott. Végre csend lett odakinn. - Végre kimehetünk. - mondta Newt. - Biztosítanom kell magamnak a kurva ételből addig, amíg van belőle, ha már holnap indulunk. Valami azt súgja szükségünk lesz rá. Thomas nem is gondolt erre. - Igazad van. Zabálnak még ész nélkül a srácok? Newt a fejét rázta. - Nem. Frypan átvette az irányítást az ennivaló felett. Örül, hogy újra főnökösödhet. Csak attól félek, a fiúk most majd félelmükben kezdenek el enni. - Ugyan. - mondta Minho. - A fafejek már meghaltak közülünk. - félve Thomasra pillantott, hogy nem érti-e őt félre, hogy ebbe az értékelésbe belevette Chuck-ot és talán még Teresát is. - Lehet. - mondta Newt. - Meg kell szerveznünk a dolgokat együtt, ahogy a Tisztáson. Ez elmúlt napokban mindenki csak nyavalygott, hogy nincs rend, nincs semmi terv. Az őrületbe kergettek vele. - Mit kellene csinálnunk? - kérdezte Minho. Felsorakozni alakzatba és fekvőtámaszokat csinálni? Beragadtunk ebbe a hülye három szobás börtönbe. Newt úgy hadonászott a levegőben, mintha Minho szavai szúnyogok lennének és el akarná őket hessegetni. - Bármit. Holnap megváltoznak a dolgok, mi pedig készek vagyunk szembenézni vele. Thomas úgy érezte, hogy Newt túl kimerült ahhoz, hogy világosabban beszéljen. - Mit akarsz ezzel mondani? Newt szünetet tartott, ahogy Thomasra, majd Minhóra nézett: - Mire eljön a holnap meg kell egyeznünk, ki legyen a vezető. Azt hiszem nem kétséges ki erre a legalkalmasabb. - Ez a legbénább bököttség, amit valaha is mondtál. - mondta Minho. - Te vagy a főnök és ezt te is tudod. Mindannyian tudjuk. Newt a fejét rázta makacsul. - Elfeledkezel a kurva tetoválásról? Azt hiszed csak dekorációnak rakták oda? - Ugyan már! - vágott vissza Minho. - Te tényleg azt hiszed ez jelent valamit? Csak szórakoztak.
-40-
James Dasher – Megperzselt világ
Válasz helyett Newt közelebb lépett Minhóhoz és lehúzta a pólója nyakát, hogy felfedje a tetoválást. Thomasnak nem kellett odanéznie, tudta mi van ott: „Vezető” Minho lerázta magáról Newt kezét és elkezdte a szokásos szarkasztikus megjegyzéseit. Thomas viszont már csak arra tudott gondolni, mi van a saját nyakára tetoválva: „Semlegesítve”
13. FEJEZET Thomas érezte, hogy már elég késő van és tudta, ki kellene aludniuk magukat reggelre. Az estét azzal töltötték, hogy összecsomagolták a megmaradt élelmiszereket. Az ennivalót kiszedték egy lepedőbe, az üres nejlonzacskókba pedig vizet töltöttek. A függönyből téptek le darabokat, amikkel a zacskókat összekötözték. Biztos, hogy egy idő után szivárogni fog a víz, de ettől jobb ötlete egyiküknek sem volt. Newt végül is meggyőzte Minhót, hogy ő legyen a vezető. Thomas is tudta, hogy kell valaki, és megkönnyebbült amikor Minho kelletlenül beleegyezett. Körülbelül 9 órakor már Thomas az ágyban feküdt és újból a feje fölött lévő ágy alját nézte. A szobában furcsa csend uralkodott annak ellenére, hogy senki nem aludt még. Biztos volt benne, hogy mindannyian félnek. Látták a borzalmakat az Útvesztőben. Látták miket tud tenni a „VESZETT”. Ha a Patkány-ember igazat beszélt és minden, ami történt, a terv csak egy kis része volt, akkor ez azt is jelenti, hogy ők kényszerítették Gally-t, hogy ölje meg Chuck-ot. Lelőttek egy nőt is, és azokat az embereket is meggyilkolták, akiket azért béreltek fel, hogy „megmentsék” őket… A lista folytatódhatna tovább és tovább… Mindezek tetejére még bemutattak egy borzalmas betegséget, mintegy csalinak használva a gyógyítást, csak hogy folytassák a próbát. Ki tudja mi igaz és mi hazugság. Szomorúan gondolt Chuck-ra, aki meghalt, de aki igazán hiányzik, az Teresa volt. Elvették tőle mindkettejüket… Olyan volt az élete, mint egy fekete lyuk. Fogalma sem volt még róla, hogy szedi össze az erejét, hogy reggel bemenjen és megbirkózzon mindazzal, amit a „VESZETT” tartogat még a számukra. Persze menni fog. És nem csak a gyógykezelés miatt. Nem hagyhatja abba azok után, amit tettek vele és a barátaival. Ha az az egy módja van, hogy bosszút állhasson, akkor készen áll mindenféle tesztre, kísérletre, feladatra. Legyen. A bosszú gondolata valamelyest megnyugtatta őt, és elaludt. -41-
James Dasher – Megperzselt világ
Minden fiú beállította az ébresztőóráját 5 órára. Thomas már jóval előtte felébredt és nem tudott visszaaludni. Amikor elkezdtek az ébresztők pittyegni, már fel is ült az ágyon. Valaki felkapcsolta a villanyt. Thomas elindult a fürdőszobába. A Patkány-ember által megadott időpont előtt 10 perccel már minden fiú készen állt. Mindegyikük kezében egy zacskó víz volt, és lepedőbe kötött élelmiszer. A láthatatlan pajzs már az éjszaka közepén megjelent szemben a fiúk hálószobájának ajtajával. Aris ült Thomas mellett. Thomas nem is emlékezett rá, mikor hallotta utoljára a fiú hangját. - Te is azt hitted, hogy megbolondultál, mikor először hallottad a fejedben a hangot? kérdezte Aris. Thomas ránézett. Eddig kerülte a fiút, nem akart vele beszélni. De nem Aris hibája hogy Teresa eltűnt… - Igen, főleg amiatt aggódtam, hogy a többiek néznek őrültnek. Sokáig nem is mondtam el senkinek. - Nagyon furcsa volt. - mondta Aris és elgondolkodva a padlót nézte. - Pár napig kómában voltam, és amikor magamhoz tértem, Rachel úgy beszélt velem telepatikus úton, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. A többi lány gyűlölt engem, meg akartak ölni. Rachel volt az egyetlen, aki… - elhallgatott, mert Minho állt eléjük. Thomas örült, hogy nem kell végighallgatnia a saját történetét más szereplőkkel. Teresa jutott eszébe és ez nagyon fájt neki. Nem akart most rá gondolni. A túlélésre kell összpontosítania. - Három percünk van. - Mondta Minho ez egyszer teljesen komolyan. - Mindenki bitos magában hogy menni akar? Thomas bólintott és látta, hogy mások is ezt teszik. - Nem fogja senki meggondolni? Most szóljon ha... Bárhová megyünk is, bármi történjen is velünk, nem akarok nyafogást hallani. Aki nyafog, annak betöröm az orrát. Thomas Newtre nézett, aki hangosan felnyögött. - Newt, valami baj van? - kérdezte szigorúan Minho. Thomas idegesen várta mit mond Newt. - Semmi baj, csak csodálom a rohadt vezetői képességeidet. Minho elhúzta a nyakától a pólóját, és odamutatta a tetoválását: - Mi van rajta tökfej? Newt szétnézett. Kissé elpirult. - Tudjuk hogy te vagy a Vezető, Minho. Világos. -42-
James Dasher – Megperzselt világ
- Akkor rendben. Nincs idő ilyen szarakodásra, úgyhogy fogd be a szád. Thomas remélte hogy nem fogják megbánni a döntésüket, hogy Minho legyen a Vezető. Ha most színészkedik is egy kicsit, akkor is jól fogja végezni a feladatát. - 6:00 - kiáltott fel az egyik fiú. Mintha erre a kiáltásra történt volna, átlátszatlan köd képződött, és amikor szétoszlott, a szemközti falon azonnal megláttak egy csillogó sötétszürke felületet. - Gyerünk. - kiáltott Minho és elindult. - Ne szórakozzunk, csak öt percünk van. Én megyek elsőnek. - rámutatott Thomasra - Te gyere utolsónak. Thomas bólintott, és letörölte az izzadságot a homlokáról. Próbált úrrá lenni az idegességén. Minho a szürke fal elé lépett. Az Átjáró teljesen valószínűtlennek tűnt. Az egész elmosódottan lüktetett, mintha bármelyik pillanatban eltűnhetne. Homályos sötét árnyékok kavarogtak az egész felületen. Minho feléjük fordult. - Viszlát fiúk a túloldalon. - ezzel lépett egyet és mintha a fal szürke köde magába nyelte volna őt.
14. FEJEZET Senki nem szólt érte, hogy Minho Thomast küldte a sor végére. Ijedt tekintetekkel közeledtek az Átjáróhoz, de egy pillanatnyi habozás után minden fiú átlépett a szürke homályos négyzeten. Két perc múlva már csak hárman maradtak: Thomas, Newt és Aris. - Biztos, hogy ezt akarod? - Szólalt meg Aris a fejében. Thomas meglepetésében köhögni kezdett. Nem akart Arissal telepatikus úton beszélgetni. Ez olyan dolog, ami Teresához kapcsolódik. - Siess. - mondta Thomas hangosan. Aris megbántott arccal lépett át, Newt pedig közvetlenül utána. Thomas egyedül maradt. Visszanézett, eszébe jutottak a lógó hullák.. és minden átfutott egy pillanat alatt az agyán. Az Útvesztő, minden amiken eddig keresztül mentek. Nagyot sóhajtott, és remélte hogy valaki meghallotta.
-43-
James Dasher – Megperzselt világ
Megfogta a vizes zacskót és az élelmiszer csomagját és belépett az Átjáróba. A szürke fal, mintha hideg vízben állt volna. Az utolsó pillanatban behunyta a szemét, de rögtön ki is nyitotta. Abszolút sötétség vette körül. De hangokat hallott. - Hé! - kiáltotta és nem vette figyelembe, hogy pánik hallatszik ki a hangjából. - Srá… - nem tudta befejezni, mert valamiben megbotlott és elesett. A hangok alapján valamelyik fiúra. - Mindenki fogja be! - kiabált Minho, és a hangja hallatán Thomas majdnem felkiáltott örömében. - Thomas, itt vagy? Te vagy az? - Igen. - Thomas talpra állt. Semmit nem látott, feketeség vette körül. - Én voltam az utolsó. Mindenki megvan? - Épp elkezdtük szépen összeszámolni magunkat, amikor berobbantál, mint egy veszett bika. Kezdjük elölről. Egy. Senki nem szólt, így Thomas válaszolt: - Kettő. Amikor elhangzott az utolsó szám is Aris szájából: a húsz, Minho azt mondta: - Oké. Mind megvagyunk ebben a kurva sötétségben. Thomas nem mert megmozdulni, nehogy megint nekimenjen valakinek. - Kár hogy nincs zseblámpán - Köszönöm ezt a nyilvánvaló kinyilatkozását Mr. Thomas. - szólt Minho. - Valami bejáratnál lehetünk. Érzem mindkét oldalon a falakat. Thomas, ahol te állsz, ott jöttünk be. Jó lenne, ha nem mennénk visszafelé, ezért mindenki kövesse a hangom és gyertek utánam. Nincs sok választásunk, mint hogy megyünk a fejünk után. Majd csak találunk valamit. A hangja kezdett távolodni és a csoszogó lábak zajából tudta Thomas, hogy a többiek követik őt. Amikor már úgy érezte, csak ő áll még mindig egy helyben, kezét a falhoz érintve és azon csúsztatva ő is elindult. Senki nem beszélt. Thomas gyűlölte, hogy a szeme nem tud alkalmazkodni a teljes sötétséghez. Párszor nekiütközött az előtte haladó fiúnak, de mivel az nem szólt semmit, azt sem tudta ki lehet. Se jobbra, se balra nem fordultak, csak mentek egyenesen. Ha a lába nem érintkezett volna a talajjal és a keze nem érinti a falat, légüres térben érezte volna magát. Ez a két dolog kötötte csak a valósághoz a sötétségben. Csak a cipők surranását lehetett hallani a betonon és néhány suttogás foszlányait. Thomas érezte minden szívdobbanását. Nem tehetett róla, de a Dobozra emlékeztette őt ez a hely a sötétség, és a rossz, elhasznált levegője miatt. De legalább most valamire emlékezett, -44-
James Dasher – Megperzselt világ
voltak barátai és tudja mi a feltétele annak, hogy gyógykezelést kapjon. Azzal is tisztában volt, hogy szörnyű dolgok fognak velük történni. Hirtelen valami erős zaj töltötte be a helyet ahol voltak. Úgy tűnt, valahonnét felülről hallatszik. Minho kiabált, hogy álljanak meg. - Hallottátok fiúk? Többen igen-t mormoltak és beszélni kezdtek. Thomas félrehajtott fejjel fülelt. Mintha egy nagyon idős, nagyon beteg ember suttogott volna el néhány szót, de nem lehetett érteni. Minho lecsendesítette a fiúkat és azt mondta nekik, figyeljenek. Hiába hogy teljes volt a sötétség, Thomas lehunyta a szemét, hogy a hallásra tudjon összpontosítani. Ha újra hallatszik a hang, meg akarja érteni, mit mond. Kevesebb, mint egy perc telt el, mikor ismét hallatszott a nyers suttogás, ami visszhangzott. Hallotta a fiúk zihálását, de a suttogásból csak egy két szót. Pontosabban két szót:” menj vissza!” Kinyitotta a szemét, de semmi nem változott. - Értett belőle valaki valamit? - kérdezte Newt. - Pár szót. - mondta Winston - A közepén, mintha azt mondta volna: Menj vissza! Valaki helyeselt neki. Thomas is ennyit hallott. - Mindenki fogja be és figyeljetek erősen! - szólt Minho. A következő alkalommal mikor felhangzott a hang, Thomas már megértette minden egyes szavát. - Van esély megállapodásra. Ha most visszamentek, nem mészárolhatnak le. Mi akar ez lenni? Nem mészárolhatnak le? Egyáltalán nem hangzik jól… - Gyerünk tovább! - kiáltott fel Minho. - Várj egy percet. - szólalt meg Frypan. - A hang azt mondja, van esély a megállapodásra. Gondoljuk át. - Igen. - szólt valaki a sötétből. - Lehet hogy vissza kellene mennünk. Thomas megrázta a fejét, annak ellenére, hogy senki nem láthatta a sötétben. - Szó sem lehet róla. Emlékezzetek rá mit mondott a Patkány-ember. - Na és melyiküknek higgyünk? Neki, vagy a Suttogónak? Thomas érezte, hogy nem lenne jó ötlet visszamenni. - Ez a hang csak egy teszt lehet. Tovább kell mennünk. -45-
James Dasher – Megperzselt világ
- Igaza van. - mondta Minho. - Gyerünk. Alig mondta ki az utolsó szót, a hang újra megszólalt, de ezúttal kihallatszott belőle a gyűlölet: - Mind meghaltok! Mindenkit lemészárolnak! Thomasnak a nyakán felágaskodott az összes szőrszál és jeges hideg futott végig a gerincén. Arra számított, hogy a hang még tovább biztatja őket a hang, hogy forduljanak vissza, de többet nem szólalt meg. Senki nem beszélt többet róla, mentek tovább. Egy kicsivel mintha melegebb lett volna, de a por is több volt. Thomas többször köhögött és már majd szomjan halt, de nem akarta megkockáztatni, hogy a sötétben esetleg kifolyjon az összes vize. Ment tovább szomjasan. Lassan telt az idő. Thomasnak fogalma sem volt mi lehet ez a folyosószerű valami ahol mennek. Két-három mérföldet tehettek meg azóta, mióta azt a hátborzongató suttogást hallották. Hol lehetnek vajon? Metró alagútban? Valami nagy épület belsejében? A Patkány-ember azt mondta, ki kell találniuk a szabadba. Hirtelen az egyik fiú felkiáltott néhány méterrel előtte. Először csak olyan volt, mint egy meglepett felkiáltás, de aztán kétségbeesett sikolyba torkollott. Nem tudta ki lehet az, de teljesen olyan volt ez az állati hang, mint a Tisztáson a Vérházból kijövő ordítások az Átváltozás után. Ösztönösen előre rohant, félresöpörve azokat, akik az embertelen hang hallatán most a félelemtől megdermedve álltak. Nem tudta miért gondolta, hogy ő többet tud segíteni, mint bárki más. Ráakadt a fiúra, aki a betonon feküdt és a karjaival, lábaival úgy hadonászott, mintha küzdene valakivel. Thomas óvatosan félretette a vizét és az élelmiszeres táskáját, és megpróbálta megfogni a fiú karját vagy lábát. Érezte, hogy a többi fiú a háta mögött áll, hallotta a kérdéseiket, kiáltozásaikat, de most mindezt figyelmen kívül hagyta. - Hé, mi van veled? - kérdezte a vonagló fiútól. Ujjai érintették a fiú farmerjét, majd az ingét, de annyira remegett az egész teste, hogy nem tudta megfogni. Tovább sikoltozott. Végül Thomas ráfeküdt a fiúra az egész testével. Egy pillanatra megijedt, hogy kiszorította a levegőt belőle, de a vonagló törzsből egy ököl csapott az arcába, majd egy térd nyomult az ágyékába. - Hagyd abba! - kiáltotta Thomas. - Mi a baj?
-46-
James Dasher – Megperzselt világ
A sikolyok abbamaradtak, helyette valami olyasmi hang hallatszott, amikor éppen a víz alá merül valaki. A rángatózás azonban folytatódott. Thomas végighúzta a kezét a mellkason, még följebb, meg akarta fogni az arcát, vagy a haját. De a keze csak csúszott tovább… és nem volt ott semmi… Nem volt feje. Nem volt arca, haja. A nyak… az sem volt. Ehelyett Thomas úgy érezte, mintha egy nagy és tökéletesen sima hideg fémgömböt érintene.
15. FEJEZET A következő néhány másodperc túl bizarr volt. Amikor Thomas keze a furcsa fém-labdához ért, megdermedt. A karok és a lábak már lecsendesedtek, a rángatózás megszűnt. Thomas azon a helyen ahol a srác nyakának kellett volna lennie, sűrű nedvességet érzett a gömbön. Tudta, hogy vér. Érezte a vér rezes szagát is. A labda kicsúszott Thomas kezei közül és… elgurult. Gurult, amíg neki nem ütődött a falnak, ott megállt. A fiú pedig hang nélkül, mozdulatlanul feküdt alatta. A többiek kérdezgették, kiabáltak a sötétben, de ügyet sem vetett rájuk. Félelem szorította el a mellkasát. Elképzelte, hogy nézhet ki a fiú, aki nyilvánvalóan halott. Valahogy levágták a fejét… vagy átalakult fémmé… Mi a fene történhetett? Thomas agya kattogott. Aztán rájött, hogy meleg folyadék csurog le a kezéről. Ez már sok volt! Elhátrált a testtől, megtörölte a kezét a nadrágjába és artikulátlan hangokat adott ki magából. Néhány fiú megfogta őt, de eltolta őket és a falnak esett. Valaki megragadta az ingét és közelebb húzta magához. - Thomas! - Minho hangja az. - Thomas, mi történt? Thomas megpróbálta összeszedni magát. - Én… én nem ...is ..tudom. Ki volt az? Ki… kiabált? Winston válaszolt remegő hangon: - Frankie. Azt hiszem. Itt volt mellettem. Először azt hittem viccel. Olyan volt, mintha valami elrántotta volna őt. Igen ő volt. - Mi történt? - kérdezte ismét Minho. Thomas rájött, hogy még mindig a kezét törölgeti a nadrágjába. -47-
James Dasher – Megperzselt világ
Vett egy mély lélegzetet. - Nézd… mindez tök sötétben történt… őrjítő. Hallottam, hogy valaki kiabál, és idesiettem, hogy segítsek. Le akartam fogni, mert járt keze lába. Azután az arcát kerestem, nem is tudom miért… és akkor… akkor éreztem… - nem tudta kimondani. Semmi nem lehet abszurdabb, mint az igazság. - Mi van? - kiáltotta Minho. Thomas felnyögött… - A feje… nem volt feje. Olyan volt, mintha egy…egy nagy fémlabdához értem volna. Nem tudom mi volt, de ezt éreztem. Mintha a kibaszott fejét elnyelte volna egy nagy acélgömb. - Miről beszélsz? - kérdezte Minho. Thomas nem tudta, hogy győzze meg őt, vagy bárki mást, hogy tényleg ez történt. - Nem hallottátok, amikor elgurult, azután hogy abbahagyta az ordítást? - Itt van! - kiabált valaki. Newt volt az. Thomas hallotta, hogy próbálja gurítani. - Hallottam amikor gurult. De ez..olyan nedves…mintha véres lenne. - Mi az Isten… - suttogta Minho. - mekkora? A többi fiú is kérdezgetni kezdte. - Mindenki kussoljon! - kiáltotta Newt. Amikor megnyugodott kicsit, azt mondta: - Nem tudom. Nagyobb mint a bökött feje, az biztos. Tökéletes gömb-alak. Thomast undor fogta el. A helytől. A sötétségtől. - Gyerünk innét. Fussunk. - mondta. - Talán mégis vissza kellene mennünk… - Szó sem lehet róla! - válaszolt Minho dühösen. - Bármi is ez a labdaféle, Frankie fejét lekaszabolták. Pont ahogy az öreg faszi figyelmeztetett. - Igaza van Thomasnak. - mondta Minho. - Kissé széledjünk szét és fusson mindenki. Ha úgy érzitek valami közelít a fejetek felé, nyomjátok ki belőle a szart is! Senki nem tiltakozott. Thomas gyorsan megkereste a lerakott enni-innivaló készletét és nekiiramodott. Teljes erejéből futott, mint nemrég még az Útvesztőben. A keze vértől volt nyirkos, az izzadtság csurgott róla, beszívta a port a meleg levegővel, de csak futott a sötétben ahogy csak bírt. A Halálgolyó elkapott még egy fiút. Hallották az ordítást, de senki nem állt meg.
-48-
James Dasher – Megperzselt világ
Futtában Thomas hallotta ugyanazokat a zajokat. A golyó elgurult, nekiütődött a falnak… még csak nem is lassított. A szíve kalapált, a mellkasa fájt a szaggatott légzéstől. Teljesen elveszítette az időérzékét. Fogalma sem volt mióta futnak, vagy mennyire távolodhattak el. Amikor Minho szólt, hogy álljanak meg, azonnal megállt mindenki, hangosan zihálva. Kis idő múlva bűzlött a levegő a rossz lehelettől. Frypan tudott először megszólalni: - Miért álltunk meg? - Majdnem eltörte valami a sípcsontomat. - kiáltotta Minho. - Azt hiszem ez egy lépcső. Thomas rögtön arra gondolt, hogy akkor valami Szellemlépcső, amin felmennek, valami majd összenyomja őket. De azért reményt is érzett. - Akkor gyerünk. - kiáltott fel Frypan túlzott vidámsággal. - Gondolod? - válaszolt Minho. - Mit is tennénk Frypan nélkül? Thomas hallotta Minho lépteit, ahogy a hangzás alapján, vékony fémlépcsőn lépked felfelé. Mindannyian követték őt. Thomas az első lépcsőfokban megbotlott és beverte a térdét. Ki gondolta volna, hogy itt meg egy másik fém-dolog támad rájuk. De hát remény ide, vagy oda, már kész volt bárhová felmászni, csak kikerüljön ebből a koromfeketeségből. Egy mély puffanás hallatszott, majd rögtön utána Minho nyögése és morgása. Mindenki megbotlott az előtte lépkedőben. - Jól vagy? - kérdezte Newt. Minho hangja bosszús volt. - Elértünk a csúcsra, vagy mire. Itt a plafon… és semmi más… Elhallgatott, Thomas pedig hallotta, hogy a kezét végigcsúsztatja a falon és a mennyezeten, keresve valamit. - Azt hiszem megtaláltam! - egy kattanás hallatszott, és lángba borult a világ körülöttük. Thomas felkiáltott és eltakarta a szemét a felülről beáramló perzselő, vakító fény elöl. Leejtette a vizes tasakját, de kénytelen volt a szemét védeni a hosszú sötétség után hirtelen megjelenő fénytől. Még a csukott szemhéja és az ujjai takarása mögött is érzékelte a ragyogó narancssárga fényt. Aztán újabb kattanás hallatszott és a sötétség visszatért. Thomas óvatosan levette szeméről a kezeit, de így is világos foltok ugráltak előtte. - A hülye fejemet! - mondta Minho. - Úgy tűnik megtaláltuk a kiutat, itt ez a rohadt nap. Világos, meleg! -49-
James Dasher – Megperzselt világ
- Csak egy kis résnyire nyisd föl a tetőt, hagy szokja a szemünk. - mondta Newt. Ezután hallotta Thomas, hogy felmegy Minho mellé és egy inget tesznek a tetőhöz. - Mindenki takarja el a szemét! Thomas eltakarta és egy perc múlva is csak lassan, óvatosan vette le a kezét. Mintha milliónyi zseblámpával világítottak volna a szemébe. Pár percig minden olyan valószínűtlennek tűnt. De legalább már látta, ahogy Minho és Newt a tetőajtó alatt guggolnak húsz lépésnyire. Három ragyogó vonalat látott még és a begyömöszölt inget az egyik sarokban. Körülnézett. Minden fémből volt. A falak, a lépcső... minden szürke fém. Thomas visszanézett ahonnan jöttek és látta, ahogy a lépcső eltűnik a sötétségben. Magasabbra másztak mint képzelte. - Vakít még valakit a fény? - kérdezte Minho. - Olyan mintha pörkölt mályvacukor lenne a szemgolyóm. - mondta Thomas. Égett, viszketett a szeme, egyfolytában dörzsölte. Látta, a többi fiú is azt teszi. - Mi van kinn? - kérdezte valaki. Minho megvonta a vállát, ahogy a keskeny résen kinézett. - Nem igazán tudom. Nagy fényességet látok még csak. De nem hinném, hogy emberek lennének itt. - elhallgatott, - vagy Kergék. - tette hozzá. - Gyerünk innét. - mondta Winston. - Inkább kapjak napszúrást, mint hogy a Halálgolyó eltalálja a fejem. - Rendben Winston, ne fossál. Csak azt akartam, hogy a szemünk szokja a fényt. Készüljetek, felnyitom a tetőt teljesen. - Egy..kettő…három! - a jobb vállával nyomta fel a fémlemezt. Szörnyű csikorgás hallatszott, ahogy felnyílt a tető és betört a fény, a hőség. Thomas a földre nézett és pislogott. A fény az órákig tartó sötétben bolyongás után annyira valószínűtlennek tűnt. Az egész lépcsőház perceken belül úgy átmelegedett mint valami kemence. - Ó, ember, itt valami gond van. - szólt Minho és megrándult az arca. - Mintha már égne a bőröm. - Igazad van, - mondta Newt és a tarkóját dörzsölte. - Nem mehetünk még ki. Meg kellene várnunk, amíg lemegy a nap. A fiúk panaszosan felnyögtek, de abbahagyták, amikor Winston kirobbant. - Húha! Vigyázz! Vigyázz! Thomas Winstonra nézett, aki fölfelé mutatott és hátrált egy lépést. -50-
James Dasher – Megperzselt világ
A néhány lábnyira lévő mennyezet a fejük fölött mintha egy nagy ezüstgolyóvá olvadt volna össze és könnycsepp alakban összegyűlt belőle a folyékony fém. Egyre nagyobb és nagyobb lett a lassan hullámzó olvadt massza. Mielőtt bármelyikük is reagálhatott volna, lemorzsolódott a mennyezetről és leesett. De ahelyett, hogy elgurult volna a lábuknál, ujjat húzva a gravitációval vízszintesen kezdett repülni, egyenesen bele Winston arcába. A rettenetes sikolyai betöltötték a levegőt. Elesett és lebukfencezett a lépcsőn.
16. FEJEZET Thomas a gondolatára is émelygett, hogy Winston után menjen a lépcsőn. Nem is tudta miért megy: azért-e hogy segítsen neki, vagy mert nem tud uralkodni a kíváncsiságán az ezüstös Halállabda iránt. Winston a lépcső közepén, egy lépcsőfokon hanyatt esve állt meg. A nyitott ajtón keresztül jött annyi fény, hogy lehetett látni őt. Mindkét kezével az arcán lévő fémgolyót próbálta lehúzni, ami kúszott a fülei felé, mint egy sűrű szirup. Thomas átugrotta őt, megfordult és mellé térdelt. Winston próbálta az ezüstös anyagot távol tartani a szemétől. Úgy tűnt, eddig sikerült neki. De közben teljes tüdejéből kiabált, a lábaival a falat rugdosta. - Vedd le rólam! - mondta olyan furcsa fojtott hangon, hogy Thomas majdnem elszaladt. Olyan volt mint egy nagyon sűrű ezüstös gél, ami makacsul rátapadt. Amikor Winston eltolt egy részt a szeméről, az anyag újból visszacsúszott. Thomas látta egy pillanatra Winston arcát. Vörös hólyagok lepték el. Egyfolytában kiáltozott, de nem lehetett megérteni. Thomas tudta, hogy tennie kell valamit. Fogy az idő. Levette az élelmiszer-csomagját és kiszórta a tartalmát. a lépcsőre. A lepedő darabot a keze köré tekerte, hogy védje azt és megfogta az ezüst zselét azon a részen, ami Winston füle felé haladt. Érezte, hogy meleg, attól tartott kigyullad a vászon. Megfeszítette a lábát és teljes erejéből megrántotta ezt a valamit. Egy cuppanó hang kíséretében az olvadó fém pár hüvelyknyire megemelkedett, de kicsúszott a kezéből és visszacsapódott Winston fülére. A fiú még hangosabban üvöltött. Pár fiú közelebb ment, hogy segítsen, de Thomas odakiabált nekik, hogy menjenek vissza. Csak útban lettek volna - gondolta. -51-
James Dasher – Megperzselt világ
- Figyelj! Próbáljuk együtt Winston! Háromig számolok és feszítsd hátra a fejed amennyire bírod. Winston semmi jelét nem adta, hogy megértette amit mondott. Az egész teste görcsökben rángatózott. Ha nincs ott Thomas, már biztos tovább gurult volna a lépcsőn. - Háromra! Winston, háromra! Winston kiabált, rugdosott. Thomasnak könny szökött a szemébe, de az is lehet, a verejték csurgott le a homlokáról. A levegő egyre forróbb lett. A lábaiban az izmok megfeszültek, begörcsöltek. - Csináld! - kiáltotta. - Egy…kettő…Most! Megragadta a masszát a két szélén. Winston vagy hallotta amit kiabált neki, vagy véletlenül éppen akkor próbálta ő is letépni a homlokáról, de sikerült. Lejött. Thomas egy pillanatig sem habozott, a feje felett maga mögé dobta. Hátra fordult, mi történik. Ahogy repült a levegőben, gyorsan visszaalakult gömb formájúra. Egy pillanatig hullámzott a felületén, de szinte azonnal meg is szilárdult. Néhány lépésre tőlük megállt a levegőben és ott lebegett, mintha azon töprengene, most mit tegyen, vagy mint ami az áldozatát bámulja. Aztán mintha puskából lőtték volna ki, elrepült és eltűnt a sötétségben. Valamilyen oknál fogva nem támadott újra. Thomas zihálva, izzadtságtól átázva dőlt neki a falnak. Félt ránézni Winstonra, aki már legalább nem ordított. Végül csak elszánta magát és szembe fordult vele. Egy káosz volt. Összegömbölyödve feküdt, mint egy labda és remegett. A fejéről eltűnt a haj, a nyers bőrből vér szivárgott. A fülei is véreztek. Zokogott, vagy a fájdalomtól, vagy a traumától. Vagy mindkettőtől. Az arcán most nem látszódtak a pattanásai, mert mindenhol friss, vérző sebek borították, akár a fejbőrét. - Jól vagy? - tette fel a legbutább kérdést. Winston megrázta a fejét, de közben folyamatosan remegett egész testében. Thomas felnézett. Minho, Newt és a többi srác pár lépéssel álltak felettük a sokktól lebénultan. A beáradó napsütés félig megvilágította az arcukat. A szemeik a reflektorfénybe bámuló megdöbbent macskák szemeire emlékeztették őt. - Mi a faszom volt ez? - mormolta Minho. Thomas nem tudta rászánni magát, hogy megszólaljon, fáradtan ingatta a fejét. Newt szólalt meg. - Mágikus sallang, ami megeszi az emberek fejét. -52-
James Dasher – Megperzselt világ
- Valami új technológia lehet. - szólt Aris. Thomas most először hallotta őt megszólalni. A fiú körülnézett, nyilván észrevette a meglepett arcokat, aztán vállat vont és folytatta. - Pár emlék nekem is visszajött. Tudom, hogy a technológia a világon nagyot fejlődött, de nem emlékszem olyanra, ami ehhez a repülő olvadt fémhez hasonlítana, ami megpróbálja levágni az emberek fejét. Thomas is visszagondolt a vázlatos emlékképeire. De természetesen semmi nem jutott eszébe. Minho szórakozottan lemutatott a lépcsőre: - Annak a szarnak meg kell kocsonyásodni az arc körül, majd bele kell magát ennie magát a nyakba, amíg át nem vágja. Láttad? - A mennyezetről jött. - mondta Frypan. - Jobb lesz innét mielőbb kimenni. - tette hozzá Newt. Minho lenézett Winstonra, a tekintetében undor volt. Thomas is ránézett. Már nem rázta a zokogás, csak nyöszörgött. De szörnyen nézett ki. Biztos, hogy élete végéig viselni fogja a sebhelyeket, és Thomas el sem tudta képzelni, hogy újra kinőjön a vörös, mindig kócos haja. - Frypan, Jack! - kiáltott Minho. - Segítsetek Winstonnak lábra állni és támogassátok. Aris, szedd össze a vackokat, amiket leejtettek a srácok. Kimegyünk. Nem érdekel, hogy brutálisan meleg van, hogy bántja a fény a szemünket, én nem várom meg, amíg a fejem helyén egy bowling golyó lesz. Megfordult, meg sem várta, hogy követik-e az utasításait. Erre a mozdulatra azt gondolta Thomas, hogy a srác jó Vezető. - Thomas, Newt. - szólt hátra Minho. - Gyertek. Mi hárman megyünk ki először. Thomas és Newt összenéztek. Volt a tekintetükben félelem is, de még több kíváncsiság. Az, hogy tovább haladjanak, jobb ötletnek tűnt, mint arról beszélgetni, mi történt Winstonnal. - Menjünk. - mondta Newt olyan hangon, mintha lett volna más választása is mint az, amit mondtak neki. Mind a ketten kikerülték Winstont. Nem szívesen néztek rá a sérült fejére. Frypan, Jack és Aris pedig tették amit Minho mondott. Aztán elindultak kettesével felfelé. Amikor kinyitották az ajtót, úgy tűnt, a Nap rájuk várt.
-53-
James Dasher – Megperzselt világ
17. FEJEZET Mindannyian kíváncsiak voltak, mi vár kint rájuk. Thomas hunyorogni kezdett, ahogy közelebb értek, de kezdte elhinni, hogy már tényleg kinyithatják az ajtót és kimehetnek. Minho lassan kezdte feljebb emelni az ajtót. Thomas látta, hogy a beteges zöldes arcszíne ellenére olyan, mintha ragyogna a bőre. Néhány másodperc múlva visszahúzta a kezét és megrázta, mintha ráütött volna kalapáccsal. - Nagyon meleg. Határozottan forró. - megfordult, hogy szembenézzen Thomas-szal és Newttel. Mit csináljunk? Ha kimegyünk, öt percen belül másodfokú égésünk lesz. - Ürítsük ki a csomagokat és terítsük be magunkat a lepedő darabbal. Ha működik így a dolog, akkor a lepedők felét erre használjuk, a másik felébe rakjuk az élelmiszert és a vizet. - Úgy fogunk kinézni, mint valami hülye szellemek… - mondta Thomas. A többi fiú olyan szorosan állt mellettük, hogy attól kellett tartani nehogy leguruljon valaki a lépcsőn. - Vicces fiú vagy Thomas. Na menjünk, reméljük nem a Kergék fognak kinn köszönteni. Habár ebben a forróságban csak nem lógnak itt. - Reméljük, hogy lesznek fák, vagy valami ami árnyékot ad. - szólt Newt. - Akkor lehet, hogy ott várnak ránk. De addig nem fogjuk megtudni amíg ki nem megyünk. Menjünk! - Thomas már izgatott volt mivel kell szembenézniük. Magára terítette a lepedőt és megkötötte az álla alatt. - Hogy nézek ki? - Mint a legrondább bolond lány, akit valaha is láttam. - válaszolt Minho. - Hála istennek hogy fiúnak születtél haver. - Kösz. Minho és Newt is magukra terítették a lepedőket, ügyelve hogy az arcuk, szemük is árnyékolva legyen. - Hogy álltok? - kérdezte Minho. - Kicsit izgatottan. - mondta Newt. - Én is. Mehetünk. - felelte Thomas, aki nem tudta, hogy az izgatott szó a megfelelő-e. Minho még habozott egy pillanatig, aztán eltűnt, mit akit elnyelt a fény. Thomas vett egy nagy levegőt és ő is kilépett. Úgy érezte, mintha egy műanyag lappal lenne leterítve. Semmi védelmet nem nyújtott a lepedő sem a vakító fény ellen, sem a hőség ellen.
-54-
James Dasher – Megperzselt világ
Kinyitotta a száját és a forróság leömlött a torkán, magába szíva minden nedvességet, ami az útjába került. Kétségbeesetten kapkodott oxigén után, de mintha tüzet gyújtottak volna a mellkasában. Behunyta a szemét, és szinte azonnal neki is ment Minhónak. Miután visszanyerte az egyensúlyát, folytatta a harcot a levegővel. Már Newt is kinn volt. Lihegtek mind a hárman. - Jól vagytok? - kérdezte Minho. Thomas egy „igen-t” mormolt. - Biztos hogy ez a pokol. Azt gondoltam, hogy te végül itt kötsz ki Minho, de azt nem hittem volna hogy én is… - Ez van. - válaszolt Minho. - A szemgolyóim fájnak, de azt hiszem, kezdenek hozzászokni a fényhez. Thomas is kinyitotta résnyire a szemét. A földet nézte. Por és piszok. A ráterített fehér lepedő viszont úgy ragyogott, mint valami futurisztikus fénytechnika. - Meddig bujkálsz? Kelj már fel, nézzél szét. Thomas zavarban volt. Tényleg úgy nézhetett ki, mint egy kisgyerek, aki hogy ne lásson semmit, bebújik a takaró alá. Felállt és lassan, óvatosan szétnézett. Egy sivatagban voltak. Ameddig ellátott, mindenhol a száraz, élettelen föld volt. Sehol egy fa. Sehol egy bokor. Nem voltak hegyek és völgyek. Csak a narancssárga portenger és a szürke sziklák. A forró levegő úszott, vibrált a horizonton. Thomas körbefordult, de nem sok változást látott. Talán a távolban hegyek voltak a másik irányban. Előtte pedig mint egy halom elhagyott doboz - talán egy város. Ahogy a forró levegő vibrált, minden homályosnak tűnt. A fehéren izzó nap Thomas bal oldalánál volt és úgy tűnt, hogy elnyugodni készül, ami azt jelenti, hogy arra van nyugat. Mivel nekik Észak felé kell menniük, akkor éppen a fekete és piros kockák felé, ami valószínűleg egy város. Magát is meglepte ez az irányérzéke. - Mit gondolsz, milyen messze lehetnek ezek az épületek? - kérdezte Newt. Furcsa volt a hangja azok után, amilyenhez hozzászokott az Átjáróban és a lépcsőházban. - Vagy száz mérföld. És Északra vannak. Arrafelé kell mennünk. Minho a fejét rázta. - Kizárt haver! Legfeljebb harminc mérföld. A hegyek pedig hatvan-hetven mérföldnyire lehetnek. - Miből gondolod, hogy te jobban felméred a távolságot a véres szemgolyóiddal? - kérdezte Newt. -55-
James Dasher – Megperzselt világ
- Futó vagyok, faszfej. Elfelejtetted? Az Útvesztőben is jól kellett felmérni a távolságot. - A Patkány-ember nem viccelt a Napkitörésekkel. - mondta Thomas. - Úgy néz ki a környék, mint egy nukleáris holokauszt. Kíváncsi vagyok, vajon az egész világ így néz ki? - Reméljük, hogy nem. - válaszolt Minho. - Örülnék, ha legalább egy fát látnék. Vagy egy patakot… - Egy szép zöld mező… - sóhajtott fel Newt. Minél tovább nézett Thomas a város felé, annál közelebbinek tűnt. Talán a harminc mérföld is sok. A többiekhez fordult: - Ez lehet a különbség az Útvesztőhöz képest. Ott falak közé voltunk zárva, hogy túléljük, itt meg ha nem találunk semmit ami véd a naptól, akkor nem éljük túl. Ez nem valami irónia akar lenni, vagy valami ilyesmi? - Vagy valami ilyesmi. - értett egyet Minho. - Te egy filozófiai csoda vagy! - El kellene indulnunk minél előbb. Ha csak ácsorgunk itt, kiszárít minket a nap. - Talán meg kellene várni amíg lemegy. - javasolta Newt. - És várjuk, hogy valamelyikünket pofán csap egy hülye ezüst golyó? Szó sem lehet róla. Thomas egyetértett vele. - Szerintem rendben lesz. Úgy tűnik, nemsokára lemegy a nap. Majd éjszaka megyünk többet. Ott lenn egy pillanatig sem lennék nyugodtan. - Ez úgy hangzik, mint egy terv. - bólintott Minho. - Ok, elmegyünk abba a poros-romos városba. Remélem nem a hóbortos ismerőseinkkel lesz tele. - mondta Newt. Thomas mellkasa erre összeszorult. Minho odasétált a lyukhoz és bekiáltott: - Hé, ti mihaszna kislányok! Fogjátok a csomagokat és gyertek. Thomas nézte őket, ahogy kijönnek a vakító napsütésbe, a hőségbe. Fogadni mert volna, hogy mindegyikük azt remélte, hogy a Patkány-ember hazudott. Ez rosszabb volt, mint az Útvesztő! Az biztos, hogy a fej-zabáló ezüst golyók és a pusztaság látványa nem keltenek reményt senkiben. Mivel a többieknek is szükségük volt a lepedő által nyújtott csekély védelemre, így az élelmiszereket és a vizes tasakokat át kellett csoportosítaniuk. Két fiúnak jutott így egy lepedő, de ez úgy tűnt, elég jól működik. Még Jack és szegény Winston is tudtak így haladni.
-56-
James Dasher – Megperzselt világ
Thomas maga sem tudta miként, de Aris-sal osztozott a lepedőn. Talán csak magának sem vallja be, de még mindig Aris-t tartotta az egyetlen lehetséges kapcsolatnak arra, hogy segít kitalálni mi történt Teresával. Thomas a bal kezével a lepedőt tartotta, a csomagot a jobb vállára tette. Aris a jobb kezével fogta a lepedőt. Kompromisszumot kötöttek, hogy félóránként más viszi a nehéz csomagot. Egy darabig szó nélkül mentek. Thomas törte meg a csendet: - Szóval te soha azelőtt nem hallottad Teresa nevét? Aris élesen nézett rá, és Thomas rájött, hogy a hangjából vád érződik ki, még ha finoman is. De azért folytatta: - Nos? Aris továbbra is egy kis gyanakvással nézett rá. - Nem. Soha. Nem tudom ki ő, és nem tudom hová lett. De te legalább nem láttad őt meghalni! - Ez jó visszavágás volt Aris-tól. - Tudom. Sajnálom, - Thomas gondolkodott egy pillanatig mielőtt ismét megszólalt volna. - Ti mennyire álltatok közel egymáshoz? Mi is a neve? - Rachel. Aris egy darabig nem szólt, Thomas már azt hitte nem is fog többet mondani, de aztán mégis folytatta: - Nagyon közel álltunk egymáshoz. Együtt éltük át a dolgokat. Sokat beszélgettünk. Mindig rá gondolok. Thomas úgy érezte, az utolsó megjegyzés a legszomorúbb három szó amit valaha hallott. Mondania kellett valamit: - A legjobb barátom a karjaimban halt meg. Valahányszor arra gondolok, hogy megölték, dühös leszek. Ha valaki Teresával ezt tenné, nem tudna megállítani senki és semmi! Mind meghalnak akkor! Thomas maga is megdöbbent azon, amit mondott. Mintha valaki átvette volna felette a hatalmat és az mondatta volna vele. De tényleg így érezte. Nagyon erősen. Mielőtt befejezte volna a gondolatát Frypan kiabált. Valamire mutatott. Thomasnak eltartott egy darabig, amíg ő is meglátta ami miatt Frypan kiabálni kezdett. Messze, a város irányából két ember futott feléjük. A testük a hő miatt kísérteties formát öltött, a lábuknál pedig kis por porfelhők keletkeztek.
-57-
James Dasher – Megperzselt világ
18. FEJEZET Thomas a futókra meredt. A többi fiú körülötte ugyanezt tette, mintha parancsot kaptak volna rá. Thomas megborzongott, ami teljesen abszurd volt ebben a hőségben. Nem értette miért futott végig rajta a félelem, hiszen ők túlerőben voltak a közeledő idegenekkel szemben. - Mindenki tartsa erősen a csomagját, - mondta Minho - és készüljetek fel a harcra az első gyanús jelre. A két alak száz yardra lehetett, de még mindig homályosan lehetett csak látni őket. Thomasnak eszébe jutott mit láttak a rácsos ablakokon keresztül és megfeszültek az izmai. A Kergék… De ezek az emberek más módon ijesztettek rájuk. Pár tucat lábnyira megálltak előttük. Az egyik férfi volt, a másik nő. Egyforma magasak és vékonyak voltak, csak egyikük teste ívesebb, ezért gondolta Thomas, hogy az nő lehet. Az egész fejük be volt burkolva valami bézs színű rongyokkal, ami csak a szemüknél és az orruknál volt kivágva. Ing és nadrág volt rajtuk, de inkább valami mocskos ruhakotyvaléknak nézett ki. A vörös, felhólyagzott kezeik szabadon voltak. Zihálva vették a levegőt, olyan hangot adtak ki, mint egy beteg kutya. - Kik vagytok? - kiáltott Minho. Az idegenek nem válaszoltak, nem mozdultak. Thomas el sem tudta képzelni, hogy valaki idáig fut ebben a hőségben és nem esik össze a kimerültségtől. - Kik vagytok? - kérdezte ismét Minho. Válasz helyett az idegenek ketté váltak és körbejárták őket, mintha a zsákmányukat néznék. Thomas érezte, hogy egyre feszültebb lesz. Zavarta, amikor nem látta mindkettőjüket egyszerre. A két alak ismét egymás mellett állt. - Láthatjátok, mennyivel többen vagyunk! - Minho hangja elárulta a szorongását. Kétségbeesett dolognak tűnt ez a fenyegetés. - Beszéljetek már! Kik vagytok? - Kergék vagyunk. - mondta a nő bosszús hangon. A fiúkra, vagy a város felé mutatott. - Kergék? - állt hozzájuk közelebb Minho. - Olyanok, mint akik be akartak törni a szobánkba? Thomas összerándult. Ezeknek az embereknek fogalmuk se lehet arról, amiről Minho beszél. Messze lehetnek már attól a helytől ahol voltak akkor. - Kergék vagyunk. - ezúttal a férfi beszélt, kevésbé nyersen, mint a nő. De semmi kedvesség nem volt a hangjában. A fiúkra mutatott, mint ahogy a társa tette. -58-
James Dasher – Megperzselt világ
- Gyertek, ha ti is Kergék vagytok, gyertek, ha elkaptátok a Kitörést. Minho Thomas felé fordult, majd a többiekre nézett. Senki nem mondott semmit. - Azt mondták nekünk, elkaptuk a Kitörést, igen. Mesélsz nekünk róla? - Arra ne számíts. - felelte a férfi és minden szava meglibbentette a ruhadarabot a szája előtt. Ha megkaptátok, akkor hamarosan eleget fogsz tudni róla. - Akkor mi a fenét akarnak? - kérdezte Newt és Minho mellé állt. - Mi közük van hozzá, hogy Kergék vagyunk, vagy nem? A nő szólt, de mintha meg sem hallotta volna a kérdést. - Hogy kaptátok el a Kitörést? - Honnét jöttök? - Hogy kerültök ide? Thomast meglepték a nyilvánvaló kérdések, hiszen a semmiből bukkantak itt föl és nem volt semmi a másik irányban. Azok a Kergék, akik az ablakban álltak, olyanok voltak mint az állatok. Ezek értelmesek voltak. Minho, Newt és Thomas összedugták a fejüket, hogy mit válaszoljanak. - Mit mondjunk nekik? - Nem tudom. Az igazságot. - Nem lesz abból baj? - Baj abból, ha elmondjuk az igazat? Micsoda ötlet Thomas. Zseniális vagy mint mindig. Szembenézett a Kergékkel: - A „VESZETT” küldött ide minket. Egy alagúton jöttünk végig, felmásztunk egy hosszú lépcsőn is kijöttünk egy nyíláson. Az a feladatunk, hogy menjünk Észak felé száz mérföldet és találjuk meg a Menedéket. Mond ez nektek valamit? Megint úgy tettek, mintha nem hallották volna a kérdést. - Nem minden Kerge ment el. - mondta a férfi. - Nem mind Elveszett. - mondta és az utolsó szó úgy hangzott, mint egy hely neve. - Különböző rétegek vannak. Meg kell tanulnotok kik a barátok és kiket kell elkerülni… vagy megölni. Jobb lesz gyorsan megtanulni mindent, ha a mi utunkra jöttök. - Mi a ti utatok? - kérdezte Minho. - Ti a városból jöttetek? Ott Kergék élnek? Van élelmiszer és víz ott? Thomas ugyanolyan késztetést érzett, hogy feltegyen milliónyi kérdést. Kísértést érzett arra is, hogy azt javasolja, fogják el a két Kergét és kényszerítsék ki a válaszokat belőlük. -59-
James Dasher – Megperzselt világ
A pár újra szétvált, újra megkerülték a fiúk csoportját. A nő még egy dolgot mondott: - Ha még nem kaptátok el a betegséget, el fogjátok kapni hamarosan. Ugyanez a helyzet a másik csoporttal is. Azt hiszem meg akarnak ölni titeket… A két idegen megfordult és az épületek felé rohantak. A fiúk döbbent csendben álltak és néztek utánuk. Hamarosan már nyomuk sem volt, hogy ott jártak. - Másik csoport? - kérdezte valaki. Talán Frypan. Thomas hosszasan nézett az eltűnt Kergék után és a Kitörés tünetei miatt aggódott. - Azt hiszem az én csoportomról beszéltek. - mondta Aris. Thomas erre felfigyelt: - A „B” csoport? - kérdezte. - Gondolod, hogy már a városban vannak? Minho felcsattant: - Kit érdekel? Szerintetek rájuk értette, hogy meg akarnak ölni minket? Vagy a Kitörés-re? Thomas a tarkóján lévő tetoválásra gondolt. Félt ettől a pár szótól. - Lehet, hogy ez csak nekem szólt. - mutatott a tetoválása felé. - Amikor ezt mondta, rám nézett. - Honnan tudná ki vagy te? - vágott vissza Minho. - De mit számít? Ha valaki megpróbálna megölni téged, engem, vagy bárki mást, akkor mindannyiunkat el kell kapnia. Rendben? - De drága vagy! - horkant fel Frypan. - Ha valaki meg akarja ölni Thomast, én elsunnyogok még ha bűntudatom lesz is utána. - ránézett Thomasra azzal a jellegzetes tekintetével, amivel jelezte. hogy csak viccel. De Thomas arra gondolt, azért egy kis igazság lehet a dologban. - Nos, akkor mit csinálunk? - kérdezte Jack. Egyik karjával Winstont karolta át, és látszott a hajdani Vérház ápolón, hogy már fáradt. Szerencsére a lepedő eltakarta Winston fejét. - Szerinted? - kérdezte Newt Minhóra nézve. Minho a szemét forgatta. - Megyünk folyamatosan. Nincs más választásunk. Ha nem megyünk a városba, akkor vagy éhen halunk, vagy napszúrást kapunk. Hátha meg tudunk ott pihenni és tudunk szerezni ennivalót. Kergék ide vagy oda! - És a „B” csoport? - kérdezte Thomas Arisra pillantva. - Mi van, ha tényleg meg akarnak ölni minket? Harcolunk velük? - Ha ez a csoport lányokból áll tényleg, ahogy Aris mondta - feszítette meg Minho a karját, megmutatom ezeket a fegyvereket és világgá szaladnak. De Thomas nem hagyta annyiban.
-60-
James Dasher – Megperzselt világ
- És ha vannak fegyvereik? És ha nem futnak el, hanem igenis harcolnak? Ha olyanok, mint a medvék, akik megeszik az embereket? Vagy olyanok, mint a Kergék? - Thomas, állítsd már le magad! - sóhajtott fel Minho. - Mindenki fogja be a száját és ne kérdezősködjetek. Akkor szóljon valaki, ha van valami ötlete, hogy próbáljuk túlélni ezt a kis kirándulást. Világos? Thomas maga sem tudta miért, elmosolyodott. - Na, így már jobb. - nyugtázta Minho a mosolyt. - Van még valaki, akit tisztába kell tenni, vagy megbabusgatni, mert az anyja után sír? Néhányan felnevettek, de senki nem szólt. - Jó. Newt, te mégy elöl. Thomas, te hátul. Jack, valakinek szólj, hogy segítsen Winstonnak, te meg pihenj kicsit. Mehetünk. El is indultak. Most Aris volt a soros a csomag vitelben, amit Thomas már nem is bánt. Többnyire gyalogoltak, de néha futottak is. Szerencsére a nap egyre jobban közeledett a horizonthoz. Thomas ránézett az órájára. Még csak egy óra telt el azóta, hogy elmentek a Kergék. Nem sokkal azután hogy lement a nap, mintha csillag mintás függönyt húztak volna az égre. A fiúk haladtak tovább a halvány csillogás felé, ami a városból látszódott. Thomas szinte élvezte most a menetelést, hogy se a csomagot nem kellett tartania, sem a lepedőt. Mikor az alkonyat végleg eltűnt, a földre sötétség telepedett, mint egy fekete köd.
19. FEJEZET A sötétség beállta előtt Thomas egy lány sikoltásait hallotta. Először nem tudta, hogy tényleg hallja, vagy csak a képzelete játszik vele. A susogó csomagok, a suttogások, a lépteik zaja, a sóhajok közepette nehéz volt eldönteni. De hamarosan nem lehetett mással összetéveszteni a sikolyt, ami talán a városból hallatszott, de inkább hozzájuk volt közelebb. A többiek is hallhatták, mert mindannyian futni kezdtek. Miután mindenki visszafojtotta a lélegzetét is szinte, jobban lehetett hallani a hangot, ami majdnem olyan volt, mint egy panaszos macskanyávogás. Volt a hangban valami természetellenesség, amitől Thomas kívül-belül megdermedt. A hang forrása még mindig nem volt közel, de a sikoltás mintha visszhangzott volna. - Tudod mi jutott erről eszembe? - kérdezte Minho félelemtől suttogva. -61-
James Dasher – Megperzselt világ
- A Sirató szúrása utáni sikoltás? - Aha. - Nem, nem, nem - nyögött fel Frypan. - Ne mondjátok, hogy itt is lesznek olyanok! - Nem hinném. - mondta Newt. - Emlékeztek a nedves ragacsos bőrükre? Ebben a hőségben egy nagy por-labda lenne belőlük. - Nos, - szólt Thomas. - Ha a „VESZETT” létrehozta a siratókat, akkor ugyanúgy másfajta szörnyeteget is létrehozhatott. Utálok erre emlékezni, de a Patkány-ember is azt mondta, itt a dolgok keményebbek lesznek. - Köszönjük neked Thomas ezt a felvidító buzdító beszédet. - próbált kedélyes lenni Frypan, de inkább rosszindulatú megjegyzésnek hangzott. - Csak azt mondtam el, ami van. - Tudom. Szar a helyzet. - fújtatott Frypan. - Most mit csinálunk? - kérdezte Thomas. - Pihenjünk egy kicsit. - felelte Minho. Eszünk-iszunk és aludni sem ártana egy keveset majd hajnalban. - És a dilis sikoltozó lány? - kérdezte Frypan. - A hangok szerint el van foglalva a saját bajaival. Valamilyen oknál fogva ez a kijelentés félelemmel töltötte el Thomast. Lehet, hogy a többieket is, de senki nem szólt egy szót sem. Leültek és enni kezdtek. - Ember, kussoljál már! - szólt Aris. A szegény lány, valahol még mindig magas hangon sivalkodott, jajgatott. Csendben ettek, majd arról kezdtek el beszélgetni, amiket a Patkány-ember mondott nekik a Változókról, a tervről, a Gyilkos-zóna mintáról. Senki nem tudott persze semmit, csak találgatta. Furcsa volt abban a tudatában lenni, hogy a „VESZETT” által kitalált vizsgálatokon mennek keresztül. Mintha ettől másképp viselkednének… De ez sem igaz, mert csak mentek tovább a túlélésért küzdve és a beígért gyógymódért. Thomas úgy érezte ez az igazi ok. amiért végigcsinálják a tesztet. Eltartott egy darabig. amíg ellazultak az izmaik. Minho nemsokára szólt, hogy induljanak. A holdból csak egy vékony szelet látszódott, nem sokkal lett több fény annál, mint amennyit a csillagok adtak. De már nem kellett sokat futniuk a sík, terméketlen földön ahhoz, hogy a város fényeit jobban lássák. Láttak villogó, lobogó fényeket, amik valószínűleg tüzek voltak.
-62-
James Dasher – Megperzselt világ
Hirtelen felmagasodtak előttük az épületek. Mintha közelebb lennének. mint gondolták. Magasabbak, szélesebbek. Rendezett sorokban álltak. Rájöttek, hogy ez egy nagyváros lehetett valamikor. Vajon tényleg a Napkitörés volt? Vagy annak a következményei? Vagy valami más? Annak ellenére, hogy most nem kellett a fejük fölé tartani a lepedődarabot, Aris mellette kocogott. Thomas úgy érezte beszélgetnie kell vele. - Szeretnék többet megtudni az Útvesztő kalandodról. A légzése alapján úgy tűnt, Aris ugyanolyan jó formában van, mint Thomas. - Az Útvesztő kalandomról? Mi érdekel? - Soha nem meséltél részleteket. Milyen volt? Mennyi ideig voltál ott? Hogy szöktél meg? Aris azt mondta erre: - Beszélgettem a srácokkal. Pontosan ugyanazok a dolgok történtek velünk is, csak fiúk helyett lányok voltak. Voltak, akik már két éve ott voltak. Utána havonta egy új érkezett. Előttem érkezett Rachel. Mint mondtam, én kómában voltam, szinte csak az utolsó négy-öt őrült napra emlékszem. Aztán elmondta mik történtek, de annyira egyezett azzal amiken Thomasék mentek keresztül, hogy már bizarr volt. Szinte lehetetlen volt elhinni. Amikor Aris megához tért a kómából, a fal nem záródott be éjszaka. Akkor rájöttek, hogy egy kódot kell keresniük… és így tovább… és így tovább. Minden félelmetes élményük megegyezett, tényleg csak annyi volt a különbség, hogy ott lányok voltak. De a lányok ugyanolyan kemények voltak, mint Teresa - ez lepte meg a legkevésbé Thomast. A végén egy teremben voltak, ahol feltűnt egy lány: Beth, akiről azt hitték, hogy meghalt. Éppen úgy, mint náluk Gally. És akkor Beth megölte Rachelt. Közvetlenül utána kimentették őket és Aris már csak arra emlékezett, hogy a fiúk ott álltak a szobájában, amikor kijött a fürdőből. Ki tudja, lehet hogy tényleg így volt. Annyi hihetetlen dolgon mentek már keresztül… Thomasnak megfájdult a feje. Amikor a „B” csoportra gondolt, és arra, hogy mi valójában Aris szerepe, és hogy mi a közös Teresában és Aris-ban, már teljesen összezavarodott. Az egyetlen jelentős különbség a történetben, hogy helyette Chuck halt meg. Vajon szándékosan így alakította a konfliktus helyzetet a „VESZETT”? - Olyan furcsa ez az egész, nem? - kérdezte Aris, miután Thomas egy darabig nem szólt.
-63-
James Dasher – Megperzselt világ
- Nem tudom mi a megfelelő szó, de a két csoporttal párhuzamos kísérleteket folytatnak… vagy teszteket. Biztos van valami értelme annak, hogy ugyanazokat a dolgokat élte át a két csoport, de azért hátborzongató. Ahogy Thomas elhallgatott, jobbra tőlük a távolban ismét felsikoltott a lány, majd folyamatosan fájdalmasan zokogott. Mintha egy új támadást kellett volna átélnie. - Azt hiszem, tudom. - mondta halkan Aris. - Mit? - Hogy miért van két csoport. Thomas alig leplezett meglepetéssel nézett rá. - Na, miért? - Valójában két ötletem van. Az egyik, hogy ezek az emberek, a „VESZETT”-től, kiválogatják mindkét csoportból a legjobbakat és szaporítani akarnak minket. A fajtát. - Mi van??? Thomas annyira meglepődött, hogy még a kiáltozásról is megfeledkezett. - Nem hiszem, hogy akárkinek is megfordulna ilyen beteges ötlet a fejében. - Miért, nem láttál eddig is elég beteges ötletet? - Ok. Mi a másik elméleted? - Thomas kimerültnek érezte magát, a torkába pedig mintha beleöntöttek volna egy pohár homokot. - Hasonló. A két csoportból egyet akarnak összehozni, a legjobbakból, akik végig csinálják a tesztet. Másra nem tudok gondolni, miért van két csoport. Thomas gondolkodott egy darabig. - De mi van azzal, amit a Patkány-ember mondott? Hogy nem csupán a túlélés és az élni akarás a teszt lényege. Lehet, hogy egyikünk sem éli túl. Talán már rég meghaltunk mindannyian, ők pedig még mindig az agyunkat, meg a génjeinket tanulmányozzák. - Hmm. - morogta Aris. - Az is lehet. Én azt próbálom kitalálni, miért vannak az egyik csoportban lányok, a másikban fiúk. Talán problémákat okozna, ha vegyesen lennénk? Thomas majdnem felnevetett. - Bírom, hogy beszélünk itt fontos dolgokról, közben azon jár az eszem hogy meg kellene állni egy plottyra. - Ne is mond, már egy órája visszatartom! Mintegy végszóra, Minho kiáltott: - Bili-szünet! Tizenöt perc pihenő, utána egy kis séta. Tudom, hogy nem tudtok velünk, Futókkal lépést tartani.
-64-
James Dasher – Megperzselt világ
Thomas amikor végzett, valamire felfigyelt. Egy sötét foltra néhány száz yardnyira. Alaposabban megnézte, és azon csodálkozott, hogy eddig nem tűnt fel. Egy kis épület volt ott. - Hé, - kiáltott - Nézzetek előre és egy kicsit jobbra. Úgy néz ki, mint egy ház. Látjátok? - Látom. - állt mellé Minho. - Mi lehet az? Mielőtt Thomas válaszolhatott volna, két dolog is történt: - A kiáltások abbamaradtak olyan hirtelenséggel, mint mikor becsuknak egy ajtót. Majd kilépett az épület mögül egy lány. Hosszú haja lelógott a fejéről, mint a selyem.
20. FEJEZET Thomas nem tehetett róla, de az első gondolata az volt: Ez Teresa. - Teresa? Semmi. - Teresa! Teresa! Semmi. Olyan volt a feje, mint egy üres medence. De lehet, hogy ő… csak történt valami és már nem képesek kommunikálni. Amikor a lány kilépett az épület mögül, vagy belőle, megállt velük szemben, és csak állt ott karba tett kézzel. - Szerinted ez Teresa? - kérdezte Newt. Thomas mielőtt meggondolhatta volna, bólintott. Aztán gyorsan körülnézett, látta-e valaki. - Nem látom rendesen. - mondta végül. - Ő sikoltozhatott? - kérdezte Frypan. - Gyorsan abbahagyta, amikor ideértünk. - morogta Minho. - Lehet, hogy ő kínzott valakit, aztán mikor meglátta, hogy jövünk, megölte, hogy ne szenvedjen tovább. Valamiért összecsapta a tenyerét. - Akar valaki találkozni a szép ifjú hölggyel? - kérdezte könnyedén. - Majd én. - vágta rá Thomas gyorsan. Nem akarta, hogy a többiek is tudják, azt hiszi Teresa az. - Csak vicceltem tökfej. - mondta Minho. - Együtt megyünk oda. Lehet, hogy a kunyhóban egy seregnyi pszicho nindzsa lány rejtőzik. - Pszicho nindzsa lány? - ismételte meg Newt, aki nem meglepődött volt, hanem inkább bosszús. -65-
James Dasher – Megperzselt világ
- Menjünk. - szólt Minho és elindult. - Ne! - kiáltotta Thomas váratlanul. Aztán halkabban folytatta: - Maradjatok itt. Majd én beszélek vele. Az is lehet, hogy ez csapda, és mi idióta módon belesétálunk. - És te nem vagy idióta hogy egyedül akarsz menni? - kérdezte Minho. - Nem mehetünk úgy el, hogy ne néznénk meg. Ha valami baj van, akkor jöhettek segíteni. Minho nézte egy pillanatig őt. - Indulj, te bátor kis tökfej! - és rávert Thomas hátára. - Ez hülye! Megyek vele. - lépett elő Newt. - Nem! - csattant fel Thomas. - Csak én megyek. Ha sírok, akkor gyere utánam és ments meg. Mielőtt bárki vitázhatott volna, elindult a lány és az épület felé. A cipője alatt kavicsok csikorogtak megtörve a csendet. Beleszagolt a sivatag levegőjébe. Valami égett valahol. Nézte a lány sziluettjét és hirtelen biztosan tudta, hogy ez ő. A fejtartása, vagy, ahogy a karjait tartotta. Tudta. Ő volt az! Teresa. Amikor már annyira közel volt, hogy láthatta az arcát is, a lány megfordult és bement az épületbe. Amennyire látta, ablak nem volt a téglalap alakú épületen. A sátortető alatti sarkokban fekete dobozok, talán hangszórók voltak. Ez megmagyarázná miért hallatszott el a hang olyan messzire. Az ajtó nyitva volt. Benn még sötétebb volt, mint odakinn. Thomas besétált, még ha tudta is hogy meggondolatlanul cselekszik. De nem számít mi fog történni. Beszélnie kell vele. A levegő hűvösebb és talán nedvesebb volt. Három lépés után megállt. - Teresa? - kérdezte hangosan. - Teresa, mi folyik itt? A lány nem válaszolt, de hallotta a légzését és mintha sírt volna… - Teresa, kérlek! Nem tudom mi történt veled, de már itt vagyok. Beszélj kérlek! Váratlanul egy fáklya fénye villant föl. Egy pillanatra elvakította, de aztán látta, ahogy a fáklyát tartó kéz lassan, óvatosan egy gyertyát gyújt meg az asztalon. Thomas végül felnézett és meglátta őt. Meglepődött. Arra számított, Teresa úgy, mint ő, rongyos, szakadt ruhában lesz, haja piszkosan, zsírosan lóg napégette arca mellett. De Teresa szebb volt, mint valaha. Szebb, mint ahogy emlékezett rá az Útvesztőből. Tiszta ruhát viselt, arca sápadt volt. A haja is tisztán, csillogó omlott le a vállaira. De a szemében könny csillogott, az alsó ajka remegett. Látta szemében a felismerést, de látta a félelmet is. - Teresa. - suttogta, és görcsöt érzett a gyomrában - Mi a baj?
-66-
James Dasher – Megperzselt világ
A lány nem válaszolt, csak a szemével intett oldalra, majd visszanézett rá. A szemeiből kicsordultak a könnyek és végigfolytak az arcán. Látszott rajta, hogy visszafojtja a zokogást. Thomas kinyújtott kézzel lépett felé, de Teresa felsikoltott: - Ne! Hagyj békén! Thomas megállt, de mintha fejbe kólintották volna. Felemelte a kezeit: - Oké, oké Teresa. Mi… - Nem tudta mit tegyen, mit mondjon. Valami a torkát szorongatta. Csak a szemével könyörgött a lánynak, mondjon valamit. Bármit. Egy nagyon hosszú pillanat telt el csendben. A lány teste remegni kezdett-mintha valami láthatatlan erővel küzdene. Emlékeztette őt valamire… Gally. Gally remegett így, amikor ott állt a fehér ruhás nő mellett és mielőtt… megölte Chuck-ot. - Teresa, minden pillanatban gondoltam rád mióta elvettek téged tőlem… A lány nem hagyta hogy befejezze. Két hosszú lépéssel mellette termett, megfogta a vállát és magához húzta. Thomas megdöbbent, de azonnal átkarolta őt és magához szorította. Kezével a tarkójára tette, majd az arcát simította végig. Megcsókolták egymást. Valami szétrobbant a mellkasában, ami elűzte a feszültséget, zavart, félelmet. Mintha semmi sem számítana soha többé. De a lány elhúzódott és egészen a falig hátrált. Visszatért a félelem az arcába, mintha megszállta volna a démon. Gyorsan elsuttogta: - Menj el tőlem Tom. Mindannyian… menjetek. Ne vitatkozz! Indulj… fussatok! Az utolsó szavakat már olyan erőlködve mondta ki, hogy a nyakán megfeszültek az inak. Thomasnak nagyon fájtak a szavai, de megdöbbent azon, amit a lány tett érte-értük. Tudta, hogy Teresa az igazat mondja és menekülniük kell. De vajon mit kellett kiállnia a lánynak, mennyi akaraterőt kellett összeszednie ahhoz, hogy ezt meg tudta tenni. Hallgatnia kell rá. - Teresa! Meg foglak találni téged! - könnyes szemmel elfordult a lánytól és kirohant az épületből.
21. FEJEZET Thomas alig látott a szemét elhomályosító könnyektől. Visszaért a fiúkhoz, de hiába kérdezgették, nem volt hajlandó válaszolni senkinek. Annyit mondott csak, meneküljenek -67-
James Dasher – Megperzselt világ
innét, fussanak, amilyen gyorsan csak tudnak, mert veszélyben az életük. Majd később elmagyarázza. Nem ajánlotta fel Aris-nak hogy átveszi tőle a csomagot. Futottak amilyen gyorsan csak tudtak a város felé. Csak akkor lassítottak, amikor már nem bírták tovább. Thomas nem lassított. Ez a mostani futás volt számára a legnehezebb. Eszébe jutottak az emlékek a Tisztásról, az Útvesztőből, Chuck-ról… , arról amikor meghalt. Soha nem érezte még azt, amit most. Ott volt. A karjaiban. Együtt voltak újra. Megcsókolták egymást. Most pedig menekül. Elfojtotta a zokogását, de hallotta, ahogy a szíve zakatol.. és fáj. Majdnem lerogyott a földre. A szomorúság majdnem arra kényszerítette, hogy visszamenjen. Egy dolog miatt nem tette: azt ígérte a lánynak, megtalálja őt újra. Ha él. Ezért fog élni. Két-három óra telhetett el azóta, hogy otthagyta a lányt, amikor úgy érezte, ha még egy lépést tesz, szétrobban a mellkasa. Megfordult és látta, hogy milyen messzire van még a többi fiú. Letérdelt, és behunyta a szemét. Pihent. Minho ért oda elsőként. Látszott rajta hogy dühös, miközben háromszor körbejárta Thomast és az még mindig nem mondott semmit. - Mi a… Miért… Miféle baromság volt ez te, idióta? Thomas nem válaszolt. Nem volt hozzá kedve. Minho letérdelt mellé. - Hogy tehetted ezt? Kijössz és anélkül, hogy bármit is mondanál, elrohansz. Mióta viselkedünk így? Te faszfej! - Sajnálom. - mondta végül Thomas. - Nagy megrázkódtatás ért. Időközben odaért a többi fiú is. Kétrét görnyedve kapkodtak levegő után, de közben figyelték mit beszél Thomas és Minho. Newt sem ment most oda hozzájuk, úgy tűnt Minhóra hagyja a kifaggatást. - Megrázkódtatás? - kérdezte Minho. - Kit láttál ott? Mit mondtak? Thomas tudta, ha nem is mindent, de el kell mondania mi történt. - Ő volt. Teresa. - arra számított, elakadnak a lélegzetek, vagy meglepett felkiáltások, esetleg hazugsággal vádolják, de csak csendben figyelték őt. - Mi? Ez most komoly? - kérdezte Minho. Thomas csak bólintott és a földön nézett egy háromszög alakú követ. Már kezdett világosodni. -68-
James Dasher – Megperzselt világ
- És te otthagytad? Haver kezdj már el beszélni, és meséld el mi történt! Bármennyire is fájtak Thomasnak a történtek, elmesélt mindent. Majdnem mindent. A csókot kihagyta. Elmondta, hogy nézett ki Teresa, hogy őt a viselkedése Gally-ra emlékeztette. Ugyanúgy remegett az egész testében. - Wow - mondta Minho fáradt hangon. A száraz szél felkavarta a port, amivel most megtelt a levegő. A horizonton narancssárga fény jelent meg. Senki nem szólt. Thomas köhögött. A többi fiú felől ivás zaja hallatszott. A város mintha megnőtt volna az éjszaka folyamán. Az épületek mintha az ég felé nyújtóznának és csak egy-két nap kell nekik, hogy elérjék. - Valamilyen csapda volt. - mondta végül Thomas. Nem tudom mi történt volna, de abban biztos vagyok, sokan meghaltak volna. Lehet, hogy mindannyian. De láttam rajta… láttam a szemén, hogy megmentett minket. Valamit csináltak vele. - nyelt egyet - És lefogadom, hogy megfizettetik vele amit tett. Minho megszorította Thomas vállát. - Haver, ha azok meg akarnák ölni, már valahol a sziklák alatt rohadna. Erős, mint bárki. vagy még erősebb. Túl fogja élni! Thomas egy kicsit jobban érezte magát. Igaza volt Minhónak. - Tudom. Én is ezt érzem. Minho felállt. - Pár órát aludnunk kellett volna. De hála Mr. Desert Runnernek ez elmaradt. - könnyedén megpaskolta Thomas fejét. - Addig futottunk, amíg ez a rohadt nap vissza nem jött. De még valamennyit pihenhetünk. Legalább próbáljuk meg. Terítsétek magatokra a lepedőt. Thomas azonnal elaludt.
22. FEJEZET Minho hagyta őket aludni négy órán keresztül. Nem mintha ébreszteni kellett volna a fiúkat. Az erősödő napsütés egyre elviselhetetlenebb volt. Ezt nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Mire Thomas megreggelizett és újracsomagolta az ennivalót, teljesen átizzadt rajta a ruha. Az erős testszag úgy vette őket körül, mint egy büdös köd. Egy zuhanyzó most a legnagyobb luxusnak tűnt. -69-
James Dasher – Megperzselt világ
A fiúk, komoran és csendesen készülődtek az útra. Thomas elgondolkodott azon, egyáltalán mi tartja benne és a többiekben a lelket. Az biztos, hogy mindnyájukban erős volt a kíváncsiság, mi az a hülye város, amihez egyre közelebb kerülnek, és mit találnak ott. Thomasnak ott volt még Teresa, akiről most már legalább annyit tudott, hogy él. Talán ő is keresztülment az Alagúton. Lehet, hogy már előttük van, a városban… - Induljunk. - szólt Minho. Már készen álltak. Senkinek nem kellett mondani, hogy igyekezzen. Ballagtak a száraz, poros földön. Ha elfogy a vizük, nem maradnak életben- ezt tudta minden fiú. A csomagjuk kevesebb lett, így több lepedőt tudtak maguk fölé teríteni, nem kellett már mindenkinek párosával mennie. Thomas is egyedül ment, mert nem akart most senkivel beszélni, nem akart senkinek panaszkodni. Séta. Szünet. Evés és ivás. Séta. Forróság. Mintha egy száraz óceán állt volna előttük, amin keresztül kell úszniuk. Elkezdett fújni a szél. A levegőben még több por keringett. Egyre nehezebb volt a védekezésként fejük fölé lepedőt tartani. Thomas köhögött, szemét dörzsölte. Minden korty víz után még többre vágyott. De a vizük nagyon fogyott. Ha nem lesz víz a városban… nem fejezte be a gondolatot. Csak mentek folyamatosan, minden lépés egyre nehezebb volt. Nem beszéltek. A beszéd is elvesz az energiájukból. Csak rakták egyik lábukat a másik elé és bámultak élettelenül a város felé. Vajon elérik-e? Néha olyan volt, mintha már egészen közel lenne, néha még mindig távolinak látszott. Mintha ablakok üvege csillant volna időnként a napfényben. Amennyire meg tudták ítélni, sem fa, sem más növényzet nem volt. Hogy tudnak így élni az emberek? Ilyen klímában milyen élelmiszer lehet? Mit találnak? Holnap. Holnap talán odaérnek. Nem biztos, hogy ott jobb lesz, de más választásuk nincs. Ennivalóra és vízre van szükségük. Séta. Szünet. Hőség. Amikor végre a nap, őrjítő lassúsággal eltűnt a nyugati horizonton, ismét feltámadt kissé a szél. A fiúk hálásak voltak a szélnek, ami egy kis felfrissülést hozott. Éjfél körül Minho megállította őket, hogy aludjanak. A szél egyre erősebben fújt, de ez inkább megnyugtató volt és gyorsan álomba ringatta őket.
-70-
James Dasher – Megperzselt világ
Thomas álmodott: Egy széken ült. Tíz-tizenegy éves lehetett. Teresa is ott van. Vele szemben ül, egy asztal van közöttük. Teresa ugyanolyan mint most, csak fiatalabb. Más nincs a szobában. A sötét helyiséget csak egy sárga négyzet alakú lámpa világítja be, ami a fejük felett van. - Tom, jobban kell koncentrálnod. - A karjait összefonta maga előtt. Érdekes, nem találja ezt a mozdulatot furcsának ilyen fiatal korban. - Igyekszem. - feleli, de mintha nem a lánynak mondaná. - Ha nem tudjuk megcsinálni, megölnek minket. - Tudom. - Jól van. Tudod mit? Nem szólok hozzád többé hangosan. Addig nem beszélek, amíg meg nem csinálod. - De… - Próbáld! - szólalt meg most a fejében. - Teresa, adj egy pár napot. Teresa nem válaszolt, csak nézett rá. Kinyújtotta a kezét és körmével rajzolgatni kezdett az asztalon. - Csak egy napot! Csend. - Kizárt hogy ne beszélj velem! Csend… de mégis tudja, hogy ezt mondja neki: - Rendben. Becsukja a szemét, mint akit erre utasítottak. Thomas minden akaraterejét összeszedi, és gondolatban ezt küldi a lánynak: - Olyan a szagod mint egy zsák trágya. Érzi, hogy Teresa elmosolyodik, és jön a válasz tőle - a fejében. - Neked is!
23. FEJEZET Thomas arra ébredt, hogy láthatatlan kezek próbálják széttépni. A szél belekapaszkodott a hajába, a ruhájába. Sötét volt és hideg. Egész testében reszketett. Felkönyökölt, látta, hogy a
-71-
James Dasher – Megperzselt világ
fiúk alszanak, a lepedőt mindenki szorosra csavarta maga körül. A lepedő… Az övét elfújhatta a szél. Ki tudja hány mérföldnyire lehet már. - Bassza meg. - suttogta. Álmodott vagy a memóriájából tört fel valami emlék? Egy bepillantás arra az időre, amikor Teresa a telepátiát tanította neki mikor fiatalabbak voltak? Mennyire hiányzik neki a lány! De ez az álom is egy bizonyíték arra, hogy mielőtt az Útvesztőbe küldték, már előtte a „VESZETT” foglalkozott velük. Megrázta a fejét, nem akart most az álmán töprengeni. Felnézett az égre. fekete volt. A szél. A hűvös levegő. Vihar! Ez egy vihar. Visszafeküdt és összegömbölyödött. A hideg nem volt igazán hideg, csak a nappali hőséghez képest érezte annak. Lehet, ha nagyon akarná, visszatérne az emlékezete? Vegyes érzelmeket váltott ez ki belőle. Szerette is volna megtudni ki ő és honnét jött, de félt is attól, hogy megtudja. Kétségbeesetten próbált visszaaludni. A tompa szürke fény ébresztette őt. Az eget vastag felhők borították, ami még sivárabbá tette a körülöttük lévő sivatagot. A város már csak néhány órányira lehetett. Az egyik épület olyan magasra nyúlt, hogy a teteje elveszett a ködben. Törött üvegű ablakaival olyan volt, mint egy nagy száj hiányos fogazattal, ami arra vár, hogy a szél beröpíti az ennivalót. Thomas megdörzsölte az arcát és haját. A haját szinte merevvé tette a szél által rászárított piszok. Felébredt a többi fiú is, de a széltől alig hallották egymás szavát. Minho észrevette, hogy ébren van és odament hozzá. A ruhája csapkodott körülötte és kissé meghajolva jött. Teljes torkából kiabálta: - Azt hittem még ez a hülye idő sem ébreszt fel! - Honnét jön ez? Azt hittem a sivatag közepén vagyunk. - kiabálta vissza. - Miből gondoltad, hogy a sivatagban nem esik valamikor az eső? - hajolt közelebb Minho. - Igyekezz, találnunk kell valami helyet, mielőtt elkap a vihar. - Mi van, ha odaérünk és egy csomó Kerge vár, hogy megöljön? - Természetesen akkor harcolunk. - felelte Minho a homlokát ráncolva a hülye kérdés hallatán. - Mi mást tehetnénk? Alig van ennivalónk és vizünk. Thomas tudta, hogy Minhónak igaza van. Ha több tucat Kerge van, nem túl nagy probléma nekik egy pár kiéhezett, kifáradt átutazó… -72-
James Dasher – Megperzselt világ
- Rendben. Menjünk. Majd útközben rágcsálok valamit. Néhány perccel később már ismét a város felé haladtak. A szürke ég fölöttük készen állt arra, hogy bármelyik pillanatban rájuk zúdítsa a tartalmát. Néhány mérföldnyire voltak az első épülettől, amikor egy idős férfira bukkantak a homokban. A hátán feküdt, és több takaró köré volt tekerve. Jack bukkant rá, de hamarosan mindannyian körülötte álltak és bámulták. Az idegen első ránézésre legalább száz éves lehetett, de nehéz volt eldönteni a korát. Az arcán a sötét bőrét a nap ráncossá, bőrszerűvé tette. A haja helyén sebek és hegesedések látszódtak. Élt, lélegzett, de üveges tekintettel meredt az égre, mint aki arra vár, hogy jöjjön le onnét valaki és vessen véget a nyomorult életének. Semmi jelét nem mutatta annak, hogy észrevette volna a fiúkat maga körül. - Hé, öreg! - kiáltott Minho. - Mit csinálsz itt? Thomas nem gondolta, hogy az öreg meghallja a szavakat. Lehet, hogy nem is látott. Odébb tolta Minhót és letérdelt a férfi mellé. Siralmas volt a látvány. Meglengette a kezét a férfi szemei előtt és nézte mozog-e a szeme. De semmi nem történt. Csak miután visszahúzta a kezét, akkor csukódott le a szemhéja, majd nyitódott ki ismét, jelezve hogy él. - Uram! - szólította őt Thomas. - Hall engem? Tud beszélni? A férfi ismét pislogott, de nem szólalt meg. Newt Thomas mellé térdelt és a szél miatt kiabálva mondta: - Ez a fickó egy aranybánya lehetne, ha elmondaná nekünk mi a helyzet a városban. Elég ártalmatlannak tűnik, és valószínűleg tudja, mire számíthatunk. Thomas felsóhajtott. - Nem hinném, hogy képes lenne egy hosszabb beszélgetésre. - Próbálkozz azért. - szólalt meg a háta mögül Minho. - Kinevezünk hivatalosan is a Nagykövetünknek téged. Nyisd meg őt, beszéltesd. Thomas szeretett volna valami vicces dologgal visszavágni, de ha volt is valami humor az életében, az is mélyen el van ásva az emlékei között. - Rendben. - mondta végül és még közelebb hajolt a férfihoz. - Uram! Szükségünk lenne a segítségére. - úgy érezte az öreg rossz néven veszi a kiabálást, de nem volt más választása. A szél egyre erősebben tombolt. - Uram! Ha tudja, mondja el, bemehetünk-e nyugodtan a városba? Ha segítségre van szüksége, elvihetjük! Uram! -73-
James Dasher – Megperzselt világ
A férfi sötét szeme lassan megmozdult és Thomas szemébe nézett. Mintha kezdett volna a tudatára ébredni. Ajka szétnyílt, de csak egy kis köhögés tört fel belőle. Thomasban feltámadt a remény: - Thomas vagyok. Ők pedig a barátaim. Már pár napja a sivatagban vagyunk és szükségünk lenne vízre és élelemre. Mi… Hirtelen elhallgatott, mert a férfi szemébe félelem költözött. Gyorsan folytatta: - Mi… mi rendes fiúk vagyunk. Nem fogjuk bántani, de nagyra becsülnénk… A férfi bal keze hirtelen előbújt a takaró alól és megragadta Thomas csuklóját olyan erővel, hogy Thomas ösztönösen felkiáltott és megpróbálta elhúzni a kezét. Sikertelenül. Megdöbbent az öreg erején. Mint egy vasbilincs, olyan volt a férfi keze. - Hé, engedjen el! A férfi megrázta a fejét, de szemeiben több volt a félelem, mint a harciasság. Valamit suttogott. Thomas feladta a küzdelmet, hogy kiszabadítsa a kezét és előre hajolt, hogy fülét a férfi szájához tartsa. - Mit mondott? - kiáltotta. A férfi ismét megszólalt, de Thomas csak fél-szavakat hallott: vihar, félelem, rossz emberek. - Még egyszer mondja! - és már teljesen a férfi szájához tapasztotta a fülét. Így is csak szavakat értett: „Vihar… jön… tele félelemmel… kínoz… maradj távol… rossz emberek…” Ekkor a férfi felült, a szeme kifehéredett: - Vihar! Vihar! Vihar! - Újra meg újra megismételte a szót, miközben a száján kicsordult egy vastag nyál, ami úgy lengett, mint egy hipnotizőr ingája. Elengedte Thomas csuklóját, aki fenékre esett. Gyorsan felpattant és futott a többiekhez. A szél még tovább erősödött. Félelmetes volt a hurrikánszerű szélvihar az üvöltő hangjával. Tépkedte a fiúk ruháit, a lepedőiket, csomagjaikat felkapta és messzire röpítette. Felállni is alig tudtak, mintha láthatatlan kezek tartanák, löknék őket. Minho kétségbeesetten hadonászott, hogy felhívja a figyelmet magára. A fiúk köré gyűltek, köztük Thomas is, aki a pánik ellen küzdött. Próbálta megnyugtatni magát, ez csak egy vihar, jobb mint a Siratók, vagy a Kergék késekkel, vagy kötelekkel… A szél az öregről is levitte a takarót, most összegömbölyödve, behunyt szemmel feküdt. Vékony lábait egészen a mellkasáig húzta fel.
-74-
James Dasher – Megperzselt világ
Thomas agyán átfutott, hogy el kellene őt vinniük valami biztonságos helyre, hogy megmentsék, de valami azt súgta neki, hogy ha valamelyikük megpróbálná megérinteni, vagy megmozdítani, foggal-körömmel harcolna. A fiúk már egy csoportban álltak. Minho a városra mutatott. Ha elég gyorsan tudnak haladni, fél órán belül elérnék a legközelebbi épületet. Más lehetőség nem nagyon kínálkozott. Minho nekilódult, a többiek követték. Thomas utolsónak maradt. Ekkor az öreg mormolását hallotta a fejében: - Maradj távol. Rossz emberek!
24. FEJEZET Ahogy közeledtek a város felé, egyre nehezebb volt a szemüket nyitva tartani. A levegőben a por már sűrű köddé vastagodott. Nem győzték a megkeményedett váladékot kitörölni a szemükből. A nagy, magas épületek fenyegető óriásoknak tűntek. A durva szél beborította őket homokkal, de amit fel tudott kapni, mindent vitt magával. Egyegy nagyobb darab is repült feléjük, vigyázniuk kellett a fejükre. Egy ág. Valami, ami egy egérre hasonlított, tetőcserép… és rengeteg papír. Minden örvénylett a levegőben, mintha hópelyhek lennének. Már félúton jártak, amikor hatalmasat dördült az ég és lecsapott a villám, mintha szaggatott fehér fénycsíkok szakadtak volna ki az égből, megvilágítva a világot. Ahová lecsapott, felperzselődött a föld. A fiúk füle már csengett a szörnyű dörgéstől. Nem láttak, nem hallottak… futottak. Hol egyikük, hol másikuk botlott meg. Egymást segítve haladtak amilyen gyorsan csak bírtak. Tudták, ha egy villám valamelyikőjükre lecsap, mint egy vastag tőr, azt azonnal elégeti, nem marad belőle csak egy darab szén. A szél ellenére a statikus levegő miatt a hajuk égnek állt. Thomas ordítani szeretett volna. Szerette volna hallani a saját hangját, még ha csak belül a fejében hallja is azt. De tudta, ha kitátja a száját, akár meg is fulladhat. A villámok egyre sűrűbben csaptak le a földre, megperzselve a levegőt. Réz és hamuszag terjengett. Az ég még tovább sötétült, a porfelhő tovább vastagodott. -75-
James Dasher – Megperzselt világ
Thomas rájött, hogy már alig lát. Csak azokat látta, akik közvetlenül előtte futottak. Újabb villám csapott le, megvakítva őket a ragyogó fehér fényével. Miért nem érik már el a házakat? Már nem lehet messze. Miért nem esik az eső? - tűnődött. Milyen vihar ez? Újabb villám csapódott a földbe, közvetlenül előttük. Thomas felüvöltött, de nem hallotta a saját hangját. A légnyomás meglökte őt. Előbb az oldalára esett, majd a hátára gurult. Záporoztak rá a földdarabok, a kövek. A levegő kiszorult a mellkasából. Köpködött, letörölte az arcát. Csak amikor sikerült felállnia, akkor kapott ismét levegőt. A füle folyamatosan csengett magas, zümmögő hangon. Mintha a dobhártyájába szögeket vert volna valaki. A sötétség örvénylett körülötte, a kosz csípte a bőrét, a szemét, a szél cibálta a ruháját. A következő villámlásnál valami borzalmas dolog villant fel. De csak a sorozatos villámlás után látta meg mi az. Jack volt. A földön feküdt. Vonaglott, miközben mindkét térdét fogta. A sípcsontja alatt nem volt semmi… A rettenetes sebből ömlő vér olyan volt mint a kátrány. Nem volt ruhája… leégett róla. Nem volt haja… nem látszott a szemgolyója. Thomas megfordult és kijött minden belőle, ami a gyomrában volt. Nem tehetett Jackért semmit. Semmit. Pedig még életben van. Elszégyelte magát a gondolatra, de az futott át az agyán, milyen jó hogy nem hallja őt… Nem tudott újra ránézni, nem bírta volna elviselni a látványt. Valaki megfogta a karját és talpra állította. volt az, valamit mondott… Thomas a szájára figyelt, hogy megértse. - Mennünk kell. Semmit nem tehetünk érte. Ó, Jack! Botladozva megindult. A hányástól fájtak a hasizmai, a füle csengett, a szörnyű látványtól sokkos állapotban volt. Ment Minho után. A felvillanó fényeknél látta néha a fiúkat. A fenyegető épület szinte a fejük felett volt már. Mindenki önmagára figyelt. Csak reménykedhettek, hogy együtt tudnak maradni. Szél. Villámlás. Szél. Por, fulladás. Szél. Zúgás. Szél.
-76-
James Dasher – Megperzselt világ
Nem érzett Thomas semmit, nem hallott semmit. Nem érdekelte az sem, ha megsüketül. Nem érdekelték a többiek sem. A körülöttük lévő káosz úgy tűnik kiszívta belőle az emberséget, hogy állattá váljon. Csak túl akarta élni ezt a vihart. Bejutni egy épületbe. Élni. Megélni egy új napot. Újabb villám csapott le a közelében. Feldobta a levegőbe. Üvöltve próbált talpra állni. Minho!! Nem törődve a fájdalommal, felállt és futott előre. Először csak lilás fény volt a szeme előtt, majd meglátta a lángokat. Minho!!! Minho a földre rogyott. A ruhája égett. Egy nagy kiáltással Thomas mellé vetődött. Éles fájdalom hasított a fejébe, ahogy beütötte. Minho egy mélyedésben feküdt, amit a villám becsapódása csinált. Szerencsére a föld ott laza volt. Két kézzel szórta, lapátolta kétségbeesetten a barátjára. Úgy tűnt sikerült eloltani a tüzet. A tűz elment, maga után hagyva a megszenesedett ruhát és számos sebet. Thomas örült, hogy nem hallja Minho fájdalmas nyögéseit. Megragadta Vezérük vállát és felállította őt. - Gyerünk. - kiáltotta. Minho köhögött, bólintott és átkarolta Thomas nyakát. Próbáltak együtt mozogni, hogy gyorsabban haladjanak. A villámok még mindig körülöttük cikáztak. A levegőben tégla és üvegdarabok röpködtek. A szél egy kissé enyhült, de a villámlások erősebbek voltak mint eddig. Látta a fiúkat balra is, jobbra is. Úgy tűnt, kevesebben vannak, de még nem lehetett elég jól látni ahhoz, hogy ebben biztos legyen. Látta Newt-et, Frypant, Arist. Mindegyikük szemében rémület volt, ahogy előre szegezett tekintettel futottak a céljuk felé. Minho megbotlott és kicsúszott Thomas szorításából. Thomas megállt és felhúzta őt. Újabb villám hasította ketté az eget a fejük fölött. Thomas nem nézett semerre, ment előre. Baloldalról felkiáltott az egyik fiú. Nem ismerte fel a hangját. Most a másik oldalon kiáltott fel valaki. A villámok hol itt csapódtak le, hol ott. Egy, közvetlenül előttük. Ott voltak. Elérték az első házat. A sötétben az egész épület szürkének látszódott. Masszív kőtömbök, a törött ablakok felett boltív. Aris ért elsőnek az ajtóhoz. Ki sem kellett nyitni. Mivel üvegből volt, csak a maradék szilánkokat kellett eltávolítani. Pár fiúval már be is mentek. Thomas intett Newt-nek, a segítségét kérve. Newt egy másik fiúval átvette tőle Minhót és bevitték. Thomas a küszöbről visszanézett. Látta, hogy megeredt az eső, mintha a vihar szégyenében elsírta volna magát, látva, mit művelt. -77-
James Dasher – Megperzselt világ
25. FEJEZET Az eső patakokban ömlött az égből. Mintha Isten felszívta volna az óceánt és most a fejük felett köpte volna ki. Thomas leült és két órán keresztül meg sem moccant. Bámult ki az esőbe kimerülten a falnak dőlve és várta, hogy visszajöjjön a hallása. A fülcsengése már elmúlt, de amikor köhögnie kellett, csak a rezgést érezte. Az eső hangját hallotta, de úgy, mintha valahonnét nagyon messziről, talán egy álomból jött volna. Talán mégsem süketült meg. Az épületben sötét és hideg volt. A legtöbb fiú összegörnyedve ült vagy feküdt. Minho mint egy labda, Thomas lábánál feküdt összegömbölyödve. Alig mozdult. Valószínűleg minden mozdulat fájdalmas volt neki. Mellettük volt Newt és Frypan is. De senki nem akart semmit csinálni. Senki nem nézte meg ki hiányzik, vagy kik hiányoznak. Szinte élettelenül ültek vagy feküdtek. Thomas azon töprengett, mi okozhatta ezt a hatalmas vihart ebben az egy elcseszett világban? Thomas kezdte kissé hangosabban hallani az esőt. Megnyugtató volt ez az egyhangú tompa zaj a történtek ellenére is. Elaludt. Mikor felébredt, úgy érezte magát, mint akit bekentek kívül-belül ragasztóval és rászáradt. Hallotta a többi fiú szuszogását, akik aludtak, hallotta Minho nyöszörgését. Már azt is hallotta, ahogy a víz zuhogva esik a járdára. De teljes sötétség volt. Testhelyzetet váltott, és miután kényelmesebben elhelyezkedett, újból elaludt. Két jó dolog ébresztette fel: a napfény és a csend. Átaludta az éjszakát, közben vége lett a viharnak. Még mielőtt érezte volna izmaiban a merevséget és a fájdalmat, valami még erősebb érzés tört rá. Éhség. A fény beáradt a törött ablakokon megvilágítva a padlót. Felnézett és látta, hogy hatalmas lyuk tátong az épület tetején. Úgy tűnt, csak a tető acélszerkezete maradt meg. El sem tudta képzelni, mi okozhat ekkora pusztítást. Szinte hihetetlennek tűnt most a vihar, ahogy a ragyogó kék égre nézett. Akármilyen félelmetes is volt a vihar, úgy látszik vége. Éles fájdalom hasított a gyomrába, felnyögött. A legtöbb fiú még aludt, de látta Newt a falnak dőlve bámul a semmibe. - Minden rendben? - kérdezte tőle Thomas. Az állát merevnek érezte, ahogy megszólalt. Newt lassan fordult felé. Szemei továbbra is a semmibe révedtek. -78-
James Dasher – Megperzselt világ
- Rendben? Azt hiszem… azt hiszem, jól vagyok. Életben vagyunk és ez minden. - a keserűség a hangjában ettől már nem is lehetett volna több. - Néha eltűnődök… - kezdte Newt. - Min? - kérdezte Thomas - Hogy nem lenne-e sokkal egyszerűbb meghalni. - Ugyan. Nem hiszem, hogy ezt egy pillanatig is komolyan gondolod. Newt váratlanul elmosolyodott. - Igazad van. Csak kipróbáltam, milyen lennék, ha én is olyan szerencsétlennek látszanák, mint te. - szinte már sikerült magát meggyőznie, hogy tényleg így van. Fáradtan Minho felé intett: - Mi a fene történt vele? - A villámtól tüzet fogott a ruhája. Nem tudom pontosan hogy volt. Sikerült eloltani a tüzet mielőtt túlságosan megégett volna... azt hiszem. - Túlságosan megégett? Nem szeretném látni, amit te valóban megégettnek nevezel. Thomas lehunyta a szemét, fejét a falnak támasztotta. - Él, igaz? Ruha is van rajta. Vagyis nem éghetett meg a bőre túl sok helyen. Nem lesz semmi baja. - Az jó. - válaszolt Newt gúnyosan. - Majd szólj, amikor felveszed a doktori címet. - Ohhhhh - nyögött fel Minho hosszasan. Szeme felpattant és Thomasra nézett. - Ember, nagyon szarul vagyok. - Menyire rossz a helyzet? - kérdezte Newt. Válasz helyett Minho lassan ülő helyzetbe tornázta magát. Minden kis mozdulatra összerezdült, de végül sikerült. A ruhája rongyos, megfeketedett. Ahol a bőre látszódott, ott nyers vörös hólyagok kukucskáltak ki, mint valami fenyegető szemgolyók. De annak ellenére, hogy Thomas nem volt orvos, a megérzései azt súgták, be fognak gyógyulni a sebek. Szerencsére Minho arca nem égett meg és a haja is megmaradt. - Nem is rossz, ha ezt meg tudtad csinálni. - mondta Thomas ravaszkás mosollyal. - Csessze meg! Kemény vagyok mint az acél. Enyhülne a fájdalmam, ha jól fenéken tudnálak billenteni. - Nekem nagyobb problémám az éhség. - mordult meg Thomas gyomra. - Ez valami vicc? - mondta Minho. - Vicces gyerek vagy te Thomas. Minho a fiúk felé nézett. Legtöbbjük még aludt, vagy csak feküdtek szótlanul. - Mennyien vagyunk? -79-
James Dasher – Megperzselt világ
Thomas megszámolta őket: Tizenegy. Nem bírta hangosan kimondani. Csak tizenegyen maradtak és ebben Aris is benne volt. Amikor Thomas a Tisztásra érkezett néhány hete, negyven-valahányan voltak. Most már csak tizenegyen. Tizenegy… Ez valami elképesztő. Ez egy istenkáromlás. Ez valami nagyon gonosz. Hogy is lehet neki ehhez bármilyen köze? Tudta, hogy el kellene mesélnie a fiúknak az emlék-álmait, de nem tudta megtenni. - Már csak tizenegyen vagyunk. - mondta ki végül Newt. - Vagyis hatan meghaltak a viharban. - Heten- mondta Minho. Teljesen hideg volt a hangja, mintha csak almákat számolt volna össze. - Hét… - ismételte meg Newt. - Hacsak nem szaladtak be egy másik épületbe. - Haver! Hogy fogunk harcolni ebben a városban tizenegyen? Lehet vagy száz kerge, több száz, ezer. Azt sem tudjuk, mire számítsunk. Newt nagy levegőt vett. - Ez minden, amire most a hülye fejeddel gondolni tudsz? Mi van azokkal, akik meghaltak Minho? Jack eltűnt, így Winston-nak esélye sem maradt a túlélésre. Körülnézett. - Nem látom Stant és Timet sem. Mi van velük? - Hé, hé, hé! - Minho felemelte a kezét. - Nyugodj le tesó! Nem akartam a kibaszott Vezető lenni. Egész nap azon akarsz keseregni kivel mi történt? Rendben. Te megteheted. De a Vezető nem. A Vezető kitalálja hová menjünk, mit csináljunk és kész! - Akkor találd ki hová menjünk és mit csináljunk! - vágott vissza Newt, de a pillantásán bocsánatkérés látszódott. Sajnálom! Én csak… - Én is sajnálom. - mondta Minho, de közben a szemét forgatta, és remélte, hogy Newt ezt nem veszi észre. Szerencsére Aris ment oda hozzájuk és Thomas remélte, hogy más irányba terelődik a beszélgetés. - Láttatok már ilyen villámlást? - kérdezte. Thomas a fejét rázta. - Valahogy… nem tűnt természetesnek. - folytatta Aris. - Igaz, hogy csak emlék-foszlányaim vannak, de biztos vagyok benne, hogy a valóságban ilyen vihar nincs.
-80-
James Dasher – Megperzselt világ
- Ne felejtsd el amit a Patkány-ember mondott, és a nő a buszon. - szólt Minho. - A Napkitörések miatt az egész világ olyan, mint a pokol. A klímaváltozás okozhat ilyen őrült viharokat. Szerencsések vagyunk, hogy nem volt még rosszabb. - Nem vagyok biztos benne, hogy a szerencsések szó a legmegfelelőbb. - mondta Aris. - Igen. - mutatott Newt a törött üvegű ajtóra, ahol már beáradt a nap fehér ragyogása. Legfőképp hogy még nincs vége. Jó lenne kitalálni, mit csináljunk. - Nincs neked szíved! De igazad van. - felelte Minho. Thomas visszagondolt a Kergékre az ablakokban… Mint az eleven rémálmok, csak egy igazolás hiányzott tőlük, hogy ők a hivatásos zombik. - Ki kell találnunk, mielőtt megjelenik egy csomó őrült. De előbb enni kellene valamit. Ennivalót kell találnunk. - Étel? Thomas meglepetten nézett fel a lihegő hangra. A többiek ugyanígy reagáltak. A felsőbb szintről egy fiatal spanyol férfi nézett le rájuk. A szemei kissé vadak voltak és Thomast elöntötte a feszültség. - Ki vagy te? - kiáltotta Minho. Mindannyiuk álmélkodására a férfi leugrott a lyukon. Mielőtt földet ért volna, a lábait felhúzta, és átfogta a karjaival. Olyan lett, mint egy labda, ami kettőt-hármat gurult, ahogy leérkezett. Talpra pattant, karjait széttárta, mint egy akrobata, aki várja a tapsot. - Jorge vagyok. Olyan Kerge, aki uralja ezt a helyet.
26. FEJEZET Thomas nem nagyon tudott hinni a srácnak, aki leugrott. Olyan váratlanul bukkant elő, és amit és ahogyan mondta, az annyira valami furcsa ostobaság… De végül is ott volt. Annak ellenére, hogy nem úgy nézett ki, mint azok a Kergék, akiket láttak az ablakban a kollégiumban, bevallotta hogy ő is az. - Elvitte a cica a nyelveteket? Vagy csak féltek tőlem, mert Kerge vagyok? - mosolygott. Féltek, hogy leteperünk a földre titeket és kiesszük a szemeteket? Mmmm, finom az! Akkor az igaz,i amikor már lárvák nyüzsögnek benne. Olyan az íze, mint a lágytojásé. Minho legyűrte a fájdalmait és ő válaszolt: - Elhiggyük neked hogy Kerge vagy? Nem inkább egy pszichopata? -81-
James Dasher – Megperzselt világ
- Aki a szemgolyót szereti… - tette hozzá Frypan. - Azt hiszitek ez őrültség? - nevetett fel Jorge, de a nevetéséből kiérződött a fenyegetés. Gyertek, gyertek új barátaim. Ne féljetek, csak akkor enném meg a szemeteket, ha már halottak lennétek. Változatosabb tőle az étrendem. - Megértettétek?- komorodott el. Szigorú lett az arca, azt üzenve a szemével, senki ne merjen szembeszállni. Mintha mertek volna. Senki nem szólt egy darabig. - Hányan vagytok itt? - kérdezte Newt. - Hányan vagyunk? Hány Kerge? Testvér, itt mindenki Kerge. - nézett élesen Newt-re. - Nem ezt kérdeztem, de ezt te is tudod! - válaszolt Newt határozottan. Jorge járkálni kezdett a szobában, könnyedén átlépkedve a fiúkat. Miközben beszélt, figyelmesen végignézett mindenkin. - Sok mindenről kell tudni ahhoz, hogy megértsétek, hogy működnek a dolgok itt a városban. A Kergékről, a „VESZETT”-ről, a kormányról. Hogy miért hagynak itt minket megrohadni a betegségben, miért hagyják, hogy egymást öljük; mert akik már teljesen megőrültek, azok ezt teszik. A Kitörés-nek különböző szintjei vannak. Aki még esetleg nem kapta el a betegséget, az is el fogja kapni. Mindenki. Thomas a szemével követte Jorge-t ahogy le-föl sétált és közben ezekről a szörnyű dolgokról beszélt. A Kitörés. Azt hitte már kissé hozzászoktak a betegséggel kapcsolatos félelmeikhez, de ahogy most ez a Kerge ott állt közvetlenül előtte, még jobban megijedt. Nem tehetnek semmit ellene. Jorge Minho előtt állt meg, a lába szinte a lábához ért. - De most ti meséljetek. Azok beszéljenek előbb, akik hátrányosabb helyzetben vannak. Mindent tudni akarok rólatok. Honnét jöttetek és miért? Mi a fenét akartok itt? Minho halkan ugyan, de felnevetett. - Mi vagyunk hátrányos helyzetben? Mi tizenegyen vagyunk, ha jól számolom. Te egyedül. Beszélj te! Thomas azt kívánta, bárcsak Minho ne beszélne ilyen hülyeséget, és főleg ne ilyen arrogánsan. Nyilvánvaló, hogy a srác nem egyedül van. Akár száz Kerge is lehet a házban a felsőbb szinteken, és ki tudja milyen fegyvereik vannak. Vagy ami még rosszabb, puszta kézzel is elintézhetik őket kegyetlenül. Jorge sokáig nézett Minhóra kifejezéstelen arccal.
-82-
James Dasher – Megperzselt világ
- Ugye ezt nem nekem mondtad? Légy szíves mond azt, hogy nem hozzám szóltál úgy, mint aki egy kutyához beszél. Tíz másodperced van rá, hogy bocsánatot kérj. Minho Thomasra vigyorgott. - Egy. - kezdte Jorge. - Kettő, három, négy… Thomas a szemével sugallta Minhónak: Tedd meg! - öt, hat.. Tedd meg! - hét, nyolc.. - Thomas úgy látta, mintha árnyak kezdenének el mozogni. Talán Minho is észrevette, mert az arrogancia eltűnt az arcáról. - kilenc.. - Sajnálom! - bökte ki végre Minho. - Nem tűnik valami őszintének. - felelte Jorge és belerúgott Minho lábába. Thomas keze ökölbe szorult, amikor barátja felkiáltott fájdalmában. A Kerge nyilván egy égési sebet talált el. - Ezt miért tetted? - Nézett fel Thomas a Kergére gyűlölettel. Fel akart ugrani és rátámadni. Ugyanolyan gyűlöletet érzett, mint annak idején Gally iránt. Jorge ismét belerúgott Minhó lábába. Ugyanoda. És még kétszer. - Kérj bocsánatot! - üvöltötte. Minho két kézzel fogta a lábát és hangosan nyögött fájdalmában. - Én nagyon… sajnálom - nyögte ki feszült hangon. De amikor a Kerge elégedetten elvigyorodott, Minho meglendítette a karját és rávágott a Kerge lábára. A férfi felugrott, majd a földre rogyott. Félig fájdalmában, félig meglepetésében felüvöltött. Minhóból egy sor obszcén szó tört elő. Thomas még soha nem hallotta így káromkodni a barátját. Minho leszorította Jorge testét és verni kezdte. - Minho! - kiáltott fel Thomas. - Hagyd abba! Felállt, hogy leszedje őt Jorge testéről. Odafenn több helyen mozgást érzékelt. Emberek tűntek fel ugrásra készen kötelekkel. Thomas leszedte Minhót Jorge testéről, közben a fülébe üvöltötte: - Vannak többen! Hagyd abba, vagy megölnek! Valamennyiünket megölik! Jorge feltápászkodott, letörölte a vért a szája sarkából. Mérges volt, amitől a félelem belopózott Thomas szívébe. Nem tudta mit akar a férfi, de azért rákiáltott: -83-
James Dasher – Megperzselt világ
- Várj! Kérlek várj! Jorge Thomas szemébe nézett, közben néhány Kerge már leugrott. Néhányan úgy ugrottak le, mint Jorge, de voltak akik kötélen másztak el. Egy csomóba gyülekeztek. Talán tizenöten lehettek. Férfiak, nők, tizenévesek. Mindannyian piszkosak voltak, ruháik rongyosan lógtak rajtuk. A legtöbbjük nagyon sovány volt. Thomas egyik kezét Minhón tartotta, a másikat Jorge felé nyújtotta amolyan békítő gesztusként. - Légy szíves adj egy percet. - mondta neki. - Szólj az embereidnek, hogy ne támadjanak. Nektek sem lesz az jó. - Nekünk sem lesz jó? - köpött egy véreset Jorge. - Szerintem nekünk nagyon is jó lesz. Ezt garantálhatom testvér! A Kergék a rongyos ruháikból csúnya dolgokat húztak elő. Késeket, rozsdás machete-kat. Vérfoltosak voltak. Egy lány- talán tizenhárom éves lehetett, egy fűrészes élűre köszörült lapátot tartott a kezében. A fiúk nem győzhetik le ezeket az embereket. Ki van zárva. Ezek nem Siratók voltak, amiket egy kóddal le lehetett állítani. - Figyelj! - állt fel Thomas, remélve hogy Minho nem olyan hülye, hogy harcolni akarjon. - Valamit tudnotok kell rólunk. Mi nem csak úgy véletlenül bukkantunk itt fel. Értékesek vagyunk. De nem holtan, hanem élve! - Miről beszélsz? - tűnt fel Jorge arcán egy szikrányi kíváncsiság. Thomas majdnem elnevette magát. - Én és te, egyedül. Tíz perc. Ennyit kérek. Ha akarsz, hozz fegyvert magaddal. Jorge nem nevetett: - Nem hiszem, hogy szükségem lenne veled szemben fegyverre. Elhallgatott és a következő pár perc egy órának tűnt. - Tíz perc. - mondta végül. - Rest, te tartsd szemmel ezeket. Ha jelt adok, kezdődhet a halálos játék. A folyosó túloldalán lévő törött ajtóra mutatott: - Tíz perc. Thomas bólintott. Talán élete legfontosabb vitája felé indult… és talán az utolsó felé.
-84-
James Dasher – Megperzselt világ
27. FEJEZET Thomas, ahogy kilépett a sötét folyosóra, érezte, hogy Jorge a sarkában van. Penész és rohadás szag volt, a mennyezetről csöpögött a víz hátborzongató visszhangokat keltve. Mintha vér csöpögött volna… - Menj tovább - szólt Jorge a háta mögül. - Ott egy szoba székekkel. Ha a legkisebb félreérthető mozdulatot teszed, mindenki meghal. - Nem vagyok idióta. Abbahagyhatod a keménykedést. A Kerge csak vigyorgott válaszként. Néhány perc múlva elérték az ajtót. Thomas gondolkodás nélkül kinyújtotta a kezét és megfogta az ezüst színű ajtógombot, mintegy mutatva Jorge előtt az önérzetét. Odabenn korom sötét volt. Megállt. Jorge ellépett mellőle és valami zaj hallatszott, mint valami nehéz szövet, és meleg, vakító fény áradt be a szobába. Thomas rájött, hogy Jorge az ablakról vett le egy vásznat. - Ülj le. - szólt rá Jorge. Most egyáltalán nem volt zord a hangja. A szobában csak egy asztal volt két székkel. Thomas kihúzta a közelebb álló széket és leült. Jorge a másik oldalra ült és rákönyökölt az asztalra. Thomasra nézett. Az arca semmit nem fejezett ki. - Beszélj! - Rendben. - tétovázott, majd vett egy nagy levegőt és nekifogott. - Hallottam, hogy a „VESZETT”-et említetted. Mi a srácokkal sok mindent tudunk róla. Érdekelne, ti mennyit tudtok. Jorge nem mozdult az arca sem változott. - Nem én vagyok most aki beszél, hanem te! - Igen, tudom. - Közelebb húzta a székét az asztalhoz, majd visszatolta és keresztbe tette a lábát. Vissza kell nyernie a nyugalmát és hagynia, hagy jöjjenek ki belőle a szavak. - Így egy kicsit nehezebb elkezdeni, mert nem tudom, te mennyit tudsz. Szóval úgy beszélek, mintha hülye lennél az egészhez. - Erősen ajánlom, hogy ezt a szót ne használd velem kapcsolatban még egyszer! - Csak egy szófordulat volt. - Kezd már! Thomas vett egy mély lélegzetet és nekifogott. -85-
James Dasher – Megperzselt világ
- A csoportunk ötven fiúból állt… és egy lány volt velünk. - belehasított a fájdalom. - Most már csak tizenegyen vagyunk. Nem tudom a részleteket, de a „VESZETT” nevű szervezet egy csomó csúnya dolgot csinál velünk valamilyen okból. Kezdtük egy Tisztás nevű helyen, amit egy kő labirintus vett körül. A labirintusban a Sirató nevű lények voltak. - kereste Jorge arcán a reakciót, de nem látott semmit. - Így Thomas elmondott mindent. Milyen volt az Útvesztőben, hogy szöktek meg, hogy dőltek be annak, hogy már biztonságban vannak. Elmesélte a Patkány-ember miről beszélt nekik, és hogy most mi a feladatuk: hogy észak felé kell megtenniük száz mérföldet és megkeresni a Menedéket. Elmesélte a hosszú alagutat, az ezüst golyót… mindent. Minél tovább beszélt, annál őrültebbnek tűnt az egész történet, de csak beszélt, beszélt, mert jobb nem jutott eszébe. Abban reménykedett, hogy a „VESZETT” ugyanúgy ellensége a Kergéknek is, mint nekik. Az egyetlen dolog, amit kihagyott, a Teresával történt találkozás. - Szóval kell lennie valami különlegesnek bennünk. - fejezte be Thomas. - Mi ennek a lényege? - Jorge most szólalt meg először. - Mit akarsz? Thomasnak csak ez az egy esélye volt. Ha ti… segítetek nekünk. Úgy értem, ha te, vagy közületek páran segítetek eljutni a menedékhez nekünk… - Igen? - Nos, ott meg tudják gyógyítani a Kitörés-t. Azt mondták, egy kúra kigyógyít belőle mindenkit. Ha segítetek odajutni, akkor ti is megkaphatjátok a kezelést. Thomas elhallgatott. Ez volt az utolsó aduja és tudta, hogy nyert. Csak egy pillanatra villant fel Jorge szemében a remény, de felvillant! - A kúra. - ismételte a Kerge. Thomas most már nem akart többet mondani. Hátradőlt a székben és szétnézett. - Hogy hívnak? - Thomast meglepte a kérdés. Biztos volt benne, hogy már mondta neki. Vagy legalábbis úgy tűnt… - Hogy hívnak? - ismételte meg a kérdést Jorge. - Feltételezem, van valami neved, testvér. - Ó, igen. Thomas. Valami felismerés, vagy meglepetés suhant át Jorge tekintetében. - Tommy, Vagy Tom? - Nem, csak egyszerűen Thomas. - Rendben Thomas. Kérdeznék valamit. Van valami emléked arról, mit tesz az a betegség az emberekkel. Hasonlítok rájuk? Úgy nézek én ki, mint akinek valami rettenetes betegsége van? -86-
James Dasher – Megperzselt világ
Elég lehetetlen dolog volt erre a kérdésre őszintén válaszolni, miután Minho ökle nyomokat hagyott az arcán… - Nem. - Nem? Mindkét kérdésemre? - Igen, Úgy értem mindkét válaszom: nem! Jorge mosolyát a szája jobb sarkában megjelenő kis rándulás jelezte csak. - A Kitörés-nek különböző fázisai vannak. Fokozatosan dolgozik. Minden ember beteg a városban. Már meg sem döbbenek azon, amin keresztül mentetek a barátaiddal. Először mindenki olyan, mint én. Csak a nevünk jelzi, hogy betegek vagyunk. Én néhány héttel ezelőtt kaptam el a betegséget. Ellenőrző pontokat állított fel a Kormány, és akinek pozitív a tesztje, azt azonnal elkülönítik, karantén alá helyezik. Egy marhaság az egész, mert ez így nem működik. Az egész világ egy szarban van. Amikor ideküldtek, egy csomó másik újonccal harcolnunk kellett ezért az épületért. Odakinn akik fegyverekkel állnak, mind a barátaim. Ugyanabban a csónakban eveznek, amiben én. De menj, és nézz szét a városban, és látni fogod mi történik ahogy halad az idő fölöttünk. Látni fogod a betegség különböző szakaszait, hogy mennyit kell szenvedni, amíg a halál meg nem vált. Amikor már az ember nem ember többé. És nincs senki, aki idejönne és tájékoztatna minket, aki reményt öntene belénk. - Ki küldött ide? - kérdezte Thomas, akinek a történet hallatán szinte torkán akadt a szó. Túl sok emléket idézett fel benne a Tisztásról. - A „VESZETT”. Azok, akik titeket is küldtek. Semmi különleges nincs benne, mondod te. A „VESZETT” csoportot a Kormány hozta létre - már akik túlélték - a betegség elleni küzdelemre. Állítólag ennek a városnak nagy szerepe van ebben. Mást nem tudok neked mondani. Thomas meglepetést és zavart érzett. - Kik a „VESZETT”-ek? Mi az a „VESZETT”? Jorge ugyanolyan zavartnak látszott, mint ő. - Nézd, elmondtam amit tudtam. Ez minden. Azt hittem te tényleg többet tudsz mondani, ha már olyan értékesek vagytok. De te is csak a történeteteket mesélted el. Miből gondolod, hogy tényleg létezik valami kúra a betegségre? Thomas erősen próbált visszaemlékezni, miket is mondott a fehér ruhás férfi. Elmondta Jorge-nak. - Hmm..hmm. Tényleg azt hiszed, csak oda kell menni a Menedékbe és kapod a gyógymódot? -87-
James Dasher – Megperzselt világ
Thomas próbált nyugodt maradni. - Természetesen semmiben sem lehetek biztos. De ha nem próbáljuk meg, nem is fogjuk megtudni. Ha segítesz, van egy kis esélyed. Ha megöltök minket, akkor nulla az esélyetek nektek is. Remélte, hogy a Kerge nem a második alternatívát választja. Jorge szánalmasan elmosolyodott. - Thomas, néhány perccel ezelőtt szerettem volna kiszedni a barátod szemét, utána a többiekét is. Csak félig-meddig győztél meg, hogy ne ezt tegyem. Thomas vállat vont és igyekezett nyugodtnak tűnni. - Mindig csak egy napot akarunk túlélni. Most ezen a városon akarunk átmenni. Majd ha ezen túl leszünk, utána aggódunk csak amiatt, ami jön. Tudod mit? - Na? - húzta fel Jorge a szemöldökét. - Én is kiszedhetném a szemgolyódat. Tudod miért nem teszem? Mert szükségem van rád. Thomas valószínűleg soha nem tette volna meg, amit mondott, de úgy tűnik, ez hatott a Kergére. Jorge a kezét nyújtotta az asztal fölött. - Azt hiszem megkötöttük az üzletet testvér! Thomas hallatlanul megkönnyebbült, de nem mutatta. De Jorge mondott még valamit, amitől minden összeomlott: - Ez egy dolog. De ott van az a kibaszott kölyök, aki földre rántott. Ha jól emlékszem Minhónak szólítottad. - Igen. - Thomas szíve majd kiugrott. - Meghal!
28. FEJEZET - Nem! - felelte Thomas és ezt véglegesnek tekintette. - Neeem? - Jorge meglepődött. - Adok egy esélyt, hogy átvezetlek a városon, ami tele van gonosz Kergékkel, ahelyett hogy megennélek, és te erre nem-et mondasz? Az én ici-pici kérésemre? Ne bosszants fel, kölyök!
-88-
James Dasher – Megperzselt világ
- Nem lenne egy elegáns lépés. - mondta erre Thomas. Fogalma sem volt róla hogy honnét szedte a bátorságát, hogy volt képes nyugodt maradni. De valami azt súgta neki, így helyes, és csak így élheti túl ezt a helyzetet. Jorge előrehajolt és öklével az asztalra csapott. - Azt akarod elérni, hogy magadra haragíts, és egyenként feltépjem az ereid? - Láthattad mire képes, még betegen is. - mondta Thomas. - Ő a legjobb és legbátrabb harcosunk. Kissé őrült, de nem fél semmitől. Ha megölöd, sokat veszítünk vele. - próbált praktikusnak és gyakorlatiasnak látszani. Nem mondta, hogy Teresán kívül Minho a legjobb barátja, a lány után ő a legfontosabb neki. Nem tudná elviselni, hogy elveszítse őt. - De engem feldühített! - csapott ismét az asztalra Jorge. - Megszégyenített a népem előtt. Ezt nem hagyhatom annyiban! Thomas vállat vont, mintha ezt az egészet jelentéktelen dolognak tartaná. - Meg kell őt büntetni. De nem megölni! Minél több jó harcosunk van, annál nagyobb az esélyünk a túlélésre. Tényleg el kell ezt magyaráznom neked? Végre Jorge lazított a már elfehéredett öklein. - Rendben. - felelte. - Rendben. Nem ölöm meg. De nem az miatt amit te mondtál. Két ok miatt gondoltam meg magam. - Mi miatt? - Thomas már belefáradt ebbe a beszélgetésbe. De kíváncsi volt mit mond a Kerge. - Először is, nem ismerem ennek a tesztnek, vagy kísérletnek a részleteit, amit a „VESZETT” veletek csinál. Lehet hogy a „B” csoportot, akiket említettél, nem vetélytársnak kellene tekinteni. Akkor nagyobb esély lenne eljutni a Menedékhez és megszerezni a gyógymódot. Azt hiszem az én érdekem ugyanaz, mint a tiétek. Thomas bólintott, de nem szólt semmit. Nem akarta elrontani azt, amit eddig elért. - A másik ok, - folytatta Jorge - egy dolgot eltökéltem magamban. - Mi az? - kérdezte Thomas. - Nem akarom az összes Kergét magammal vinni. - Mi? Miért? Azt hittem az a lényeg, hogy minél többen legyünk, ha harcra kerül sor. Jorge makacsul megrázta a fejét és hátradőlt a székben. Összefonta a karjait a mellén. - Ha elindulunk, lopakodva megyünk. Itt az ész többet ér mint az izom. Mióta itt vagyunk, azóta szinte ki sem mozdultunk. Lassan elfogy minden élelmiszerünk, pótolnunk kellene. Korábban is úgy mentünk ki, settenkedve. Ahelyett, hogy leálltunk volna minden alkalommal harcolni. -89-
James Dasher – Megperzselt világ
- Elég nehéz elhinni. - mondta Thomas. - A fegyvereitek alapján mást gondolna az ember. Hosszú hallgatás után Jorge felnevetett. - Testvér, te egy akkora balek vagy, de bírlak téged. Nem is tudom miért. Már vagy háromszor meg kellett volna, hogy öljelek. - Meg tudod csinálni? - Mit? - Háromszor megölni valakit. - Ha muszáj, majd kitalálom, hogy csináljam. Na rendben, akkor ez a helyzet. - csapott Jorge az asztalra. - Biztonságban vagytok tőlünk mind a tizenegyen. Még egy ember jön velünk. Brenda. Ő egy zseni, rá szükségünk lesz. És még valami: Ha nem lesz számunkra gyógymód, remélem tudod az milyen következményekkel fog járni! - Azt hittem barátok vagyunk. - mondta Thomas gúnyosan. - Nem vagyunk barátok, testvér. Társak vagyunk. - Mi segítünk eljutni a Menedékbe, ezért megkapjuk a gyógykezelést. Ha nem, akkor meghaltok! Thomas felállt, a szék csikorgott a padlón. - Megállapodtunk, nem igaz? - Igen. Figyelj! Egy szót se szólj kinn. Maradj távol a Kergéktől… nekik ez bonyolult. - Mi a terved? Jorge elgondolkodva nézett Thomasra. - Te csak tartsd a szád, hagy tegyem a dolgom. - elindult az ajtó felé, de megtorpant. - Ja, és nem hiszem, hogy a büntetés tetszeni fog Minhónak. Ahogy mentek vissza a folyosón, Thomas gyomrába fájdalmasan hasított bele az éhség. A gyomrából a görcsök mintha szétterjedtek volna az egész testében. - Mindenki figyeljen! - lépett be Jorge a szobába. - Én és ez a madár-arc itt, megegyeztünk. Madár-arc? Gondolta Thomas. A Kergék vigyázban álltak, fegyvereiket szorosan tartva a fiúkat nézték, akik a fal mellett ültek sorban. A fény beragyogott az ablakon és a lyukas tetőn. Jorge a szoba közepére állt és szembefordult mindenkivel. Thomas látta, hogy kissé nevetségesen, túl keménynek akart látszódni. - Először is, meg kell osztoznunk az élelmiszeren. Tudom, hogy őrültségnek hangzik, hogy a nehezen megszerzett ennivalónkat megosszuk egy csomó idegennel, de azt hiszem szükségünk lesz a segítségükre. Szerintem a disznóhúsból és a lóbabból adhatunk nekik, úgyis beteg vagyok tőle. -90-
James Dasher – Megperzselt világ
Az egyik cikázó szemű vékonydongájú gyerek felkuncogott. - Másodszor, mivel úriember vagyok és ráadásul még egy szent is, úgy döntöttem, életben hagyjuk ezt a faszfejet, aki rám támadt. Thomas csalódott hangokat hallott, és azon tűnődött, mennyire lehetnek ezek a Kitörés végső szakaszától. Az egyik idősebb hosszú hajú lány, aki meglepően tiszta volt a többiekhez képest, a fejét rázta nemtetszésében a zaj hallatán. Thomas remélte, hogy ő az a Brenda, akit Jorge említett. Jorge Minhóra mutatott, aki mosolygott. - Boldog vagy, ugye? Ez jóóó! Akkor könnyebben viseled a másik hírt. - Milyen másik hírt? - kérdezte Minho élesen. Thomas Jorgéra nézett, vajon mit fog mondani. A Kerge vezető tárgyilagosan beszélt: - Miután kapsz tőlünk ennivalót, hogy éhen ne halj, megértheted, hogy amiért rám támadtál, büntetést érdemelsz. - Igen? - Minho, ha félt is, nem mutatta. - Mi lesz az? Jorge hátborzongató kifejezéstelen tekintettel bámult vissza. - Mindkét öklöddel megütöttél. Így mindkét kezedről levágunk egy-egy ujjat!
29. FEJEZET Thomas nem értette, hogy fenyegethette meg Minhót, hogy levágja az ujjait, amikor éppen most kötöttek egyezséget. Olyan ostoba lett volna, hogy egy rövid beszélgetés után, meg mert bízni benne? Kezdett pánikba esni. De aztán Jorge ránézett, miközben a Kergék elkezdtek huhogni és kiabálni; volt valami megnyugtató a szemében. Valami, amitől Thomas megnyugodott. Minho más lapra tartozott. Felállt, amikor Jorge elmondta a büntetését, és ha egy csinos lány nem lép elé, és nem szorítja a kését a torkához, nekiugrott volna. Kibuggyant egy csepp vér, és senki nem mert még csak megszólalni se.
-91-
James Dasher – Megperzselt világ
- A terv a következő: Brenda és én elkísérjük ezeket a csavargókat a rejtekhelyünkhöz és hagyjuk őket enni. Ti addig elmentek a Toronyhoz. Mondjuk, egy óra múlva ott találkozunk. nézett az órájára. - Igen, pont délben. - Miért csak te és Brenda? - kérdezte valaki. Thomas nem látta először ki kérdezett, de rájött, egy férfi volt az, valószínűleg ő volt közöttük a legidősebb. - Mi van, ha megszöknek? Tizenegyen vannak, ti meg ketten lesztek csak. Joge gúnyosan kacsintott: - Kösz a matekleckét Barkley. Ha elfelejteném hány lábujjam van, téged foglak megkérni, hogy számítsd ki. Most pedig mindenki fogja be a száját és menjetek a Toronyhoz. Ha ezek a csavargók próbálkoznának valamivel, Brenda majd felaprítja Mr. Minhót, én meg a többiből verem ki a szart. Thomason átfutott a megkönnyebbülés. Ha a többiek elmennek, Jorge már biztos nem akar ujjakat levagdosni. A Barkley nevű férfi idősebb volt tőlük, de keménynek látszott. Látni lehetett, ahogy kidagadnak az izmai. Ráadásul az egyik kezében egy tőrt tartott, a másikban pedig egy kalapácsot. - Rendben. - szólalt meg végül. - De ha mégis megpróbálnák átvágni a torkod, akkor megtaláljuk őket! - Köszönöm testvérem. Most menjetek. A móka ne feledjétek, a Toronyban lesz! Barkley elnevette magát és elindultak azon a folyosón, amerre Thomas és Jorge ment korábban. Intett a többieknek, akik elindultak utána. Csak Jorge és a szép, hosszú hajú lány maradt. A kést még mindig Minho torkához tartotta, de az jó volt, hogy a jelek szerint tényleg ő Brenda. Miután a Kergék elmentek, Jorge és Thomas megkönnyebbült pillantást váltottak. Jorge nemet intett a fejével, mert még lehetett hallani a többieket. Brenda elvette a kését és szórakozottan a nadrágjába törölte. - Remélem tudod, hogy tényleg megöltelek volna. - mondta kissé rekedt hangon. - Ha újból rátámadsz Jorge-ra, elvágom az ütőered. Minho megtörölte a hüvelykujjával a kis vágást, és ránézett a véres ujjára. - Ezt egy éles kés csinálta. Te mit tennél velem? Newt és Frypan szinte egyszerre nyögtek fel. - Úgy látszik, nem csak én vagyok itt Kerge. - szólt Brenda - Te őrültebb vagy mint én! -92-
James Dasher – Megperzselt világ
- Még egyikünk sem őrült meg. - állt mellé Jorge - De ez csak idő kérdése. El kell jutnunk a rejtekhelyünkre és enni valamit. Úgy néztek ki, mint egy falka éhes zombi. - Azt hiszed, hogy most eltáncolok veled és jóízűen eszek egyet, utána meg nyugodtan hagyom, hogy azok az idióták levagdossák a rohadt ujjaimat? - Fogd már be! - csattant fel Thomas, de a tekintetével próbálta megnyugtatni. - Menjünk enni. Nem érdekel, mi történik a te gyönyörű kezeiddel utána. - Menjük, mindegy. - hunyorgott zavartan Minho. Brenda váratlanul Thomas elé lépett, az arca egész közel volt az ő arcához. - Te vagy a Vezető? Thomas megrázta a fejét. - Nem. A srác az, akit megvágtál. Brenda Minhóra nézett, majd vissza Thomasra. Elvigyorodott. - Ez egy baromság. Tudom, hogy kezdek megőrülni, de én téged választottalak volna. Te olyan…Vezető típus vagy. Thomas zavarba jött. - Hmm. Köszönöm. - eszébe jutott Minho tetoválása… arról meg a sajátja. Nem tudta, hogy terelje el a figyelmet a hirtelen hangulat változásáról, ezért csak úgy mondott valamit: - Én pedig Jorge helyett téged választottalak volna! A lány előrehajolt és megcsókolta az arcát. - Édes vagy. Remélem, nem kell megölnünk téged a végén. - Elég ebből a turbékolásból. Brenda, beszélnünk kell, amíg eljutunk a rejtekhelyig. Gyere. Brenda még mindig Thomast nézte, akinek az egész teste bizseregni kezdett mikor a lány ajka hozzáért. - Tetszel nekem. - mondta és elmosolyodott. Végül elfordult tőle, elrakta a kését és Jorge után ment. - Gyerünk. - kiáltotta és vissza se nézett. Thomas tudta, hogy az össze fiú őt bámulja, de szándékosan nem nézett senkire. Ehelyett meglazította az ingét és elindult az arcán egy kis mosollyal. Hamarosan kiértek a járdára. Brenda ment elől, és Jorge zárta a sort. Thomas szeme nehezen alkalmazkodott a fényerőhöz, ezért a fal mellett ment, hogy egy kevés árnyék vetődjön rá.
-93-
James Dasher – Megperzselt világ
Az épületek, az utcák, úgy ragyogtak körülöttük, mintha valami földöntúli mágikus kőből készültek volna. Brenda valami bejárat féléhez ért, ami egy földalatti lejárójának tűnt, és lement a lépcsőn. Thomasnak valami megmozdult az emlékeiben. Látta, hogy Brenda minden habozás nélkül ment be, de azt is látta, hogy a kés ismét a kezében van. Thomas már alig várta, hogy behúzódjanak a napról, de azt még jobban, hogy ennivalóhoz jusson. Azon csodálkozott, hogy egyáltalán még bír menni, mozogni. Végül elnyelte őket a sötétség. Kellemes hűvös volt a kinti hőség után. Thomas Brenda hangját követve egy kis ajtóhoz ért, ahonnét narancssárga fény ragyogott. Egy szűk kis szoba volt ott, telis-tele dobozokkal. Nagyon szűk volt a hely. Brenda megérezhette a gondolatait, mert azt mondta: - Ti üljetek le a folyosón a fal mellett. Mindjárt hozok valami finomat. Thomas bólintott, hátratántorodott és lerogyott a falnál. A többi fiú is ugyanezt tette. A „valami finom” konzerv babot jelentett kolbásszal. Hidegen ették, de Thomasnak úgy tűnt, ez a legfinomabb ennivaló, amit valaha is evett. Tudta, hogy nem okos dolog gyorsan enni ilyen hosszú böjtölés után, de nem törődött vele. Ha kihányja, majd eszik újra - remélhetőleg kapnak még. Miután Brenda kiosztotta az ételt a fél-ájult fiúk között, leült Thomas mellé. A szobából jövő fény megvilágította sötét hajának vékony szálait. Letett egy hátizsákot maga mellé, ami tele volt dobozokkal. - Ízlik? - kérdezte. - Igen, köszönöm! - Thomas már majdnem a doboz aljánál tartott. Senki nem beszélt, mindenki evett mohón. - Ha gyorsan eszed, megbetegszel. - mondta Brenda. A lány térde hozzáért az ő lábához, és az a nevetséges gondolata támadt, hogy a lány szándékosan ér hozzá… - Honnan van az étel? És mennyi van még? - tért vissza a jelenbe Thomas. - Nem sok féle van. Mielőtt kitört a betegség a városban, több élelmiszergyártó üzem is működött itt. Plusz egy csomó raktár. Azt hiszem néha a „VESZETT” is küld ennivalót a kergéknek. Legalább megnyugtatják a lelkiismeretüket, hogy nem halunk éhen addig, míg teljesen el nem megy az eszünk és nem öljük meg egymást. Thomas már a doboz alján lévő szószt kaparászta ki.
-94-
James Dasher – Megperzselt világ
- Ha van bőven ennivaló, miért mondod, hogy nem sok féle van? - átfutott az agyán, nincs-e megmérgezve az ennivaló. De a lány is azt ette, úgyhogy ennek semmi valószínűsége. A lány fölfelé mutatott. - Néhány cég a konzervekre szakosodott, de nem sok a változatosság. Ölni tudnék valami friss ennivalóért, amit a kertből szedek fel. Egy fej friss salátáért például. - mosolygott. Thomas azon kapta megát, megkedvelte ezt a lányt. Nemrég vágta meg a legjobb barátja torkát... mégis kedveli. - Vajon vannak még üzletek a világban? Vagy tényleg mindenhol őrült emberek rohangálnak a hőségben? - Nem tudom. - A Napkitörések egy csomó embert megöltek, mielőtt elmenekülhettek volna valahová. Az én családom Észak-Kanadában lakott. A szüleim az elsők között voltak, akiket a koalíciós kormány táborba küldött. Azok, akik később a „VESZETT”-et alapították meg. Thomas szája tátva maradt. Mióta törölték az emlékezetét, azóta most hallott először ezekről a dolgokról beszélni valakit. - Várj! Várj csak egy percet. Mindent tudni akarok. Kezd az elején. Brenda vállat vont. - Nem sokat tudok mondani. Régen történt. A Napkitörések teljesen váratlanul és kiszámíthatatlanul történtek. Mire a tudósok egyáltalán figyelmeztethették volna az embereket, már túl késő volt. Meghalt az emberiség fele. Az egyenlítő körül minden kipusztult. Az éghajlat mindenhol megváltozott. A túlélő politikusok alapítottak egy koalíciós kormányt. De ez nem volt hosszú életű, mert kitört a járvány. Kitörés-nek nevezték el a betegséget. - Úristen. - suttogta Thomas. A fiúkra nézett, vajon hallottak-e ők is ebből valamit. De mind el volt foglalva az evéssel. Elég távol is voltak tőlük. - Mikor… - Várj! - csendesítette le őt a lány és a kés már a kezében volt. Thomas nem hallott semmit és úgy tűnt a többi fiú sem. De Jorge már ott állt a lány mellett és valamit súgott neki. A lépcső felől hatalmas robaj hallatszott és úgy tűnt, szétesik az egész szerkezet. Hatalmas porfelhő keletkezett. Thomast lebénította a félelem. Csak ült és bámult. Látta, hogy Minho és Newt futnak a beomlott lépcső felé, és lekanyarodnak egy elágazásnál. -95-
James Dasher – Megperzselt világ
- Fuss! - sikoltotta Brenda és megfogta az ingét, hogy elvonszolja őt a pusztulás elől. - Követnünk kell a fr… - mielőtt befejezhette volna, a tető egy része beomlott. Beton és cementdarabok potyogtak eléjük, elvágva az utat a fiúk felé. Mennydörgő robajokkal kísért hatalmas repedések keletkeztek. Már nem sok választásuk maradt. Megfordult, és futott Brendával, aki a kezével még mindig az ingét szorongatta. Rohantak bele a sötétségbe.
30. FEJEZET Ha Thomas nem a zakatoló szívére figyelt, akkor lett volna ideje futás közben azon gondolkodni, vajon mi okozhatta a robbanást. Mégis inkább az járt a fejében, mi van a többi fiúval, akiktől elszakadtak. Vakon futott Brenda után, kénytelen volt teljesen a lányra bízni az életét. - Erre. - kiabálta Brenda. Jobbra kanyarodtak. Thomas megbotlott és majdnem elesett, de a lány segített, hogy megőrizze az egyensúlyát. Még csak most engedte el az ingét. - Maradj a közelemben. - mondta neki. A szavai belevesztek az újabb robajba. Félelem hasított bele. - Mi lesz a barátaimmal? Mi van, ha… - Menjünk tovább. Jobb lesz így. Ahogy egyre lejjebb értek, a levegő is egyre hűvösebb lett. A sötétség pedig egyre mélyebb. Az ijesztő hangok lassan elhaltak mögöttük. Thomas már visszanyerte az erejét. Aggódott a fiúk miatt, de az ösztöne azt súgta; jól vannak, maradjon Brendával. A barátai képesek megvédeni magukat, ha valami történne. De mi van, ha éppen ott voltak páran, ahol a robbanás történt? Mi van, ha megtámadták őket? Vagy megölték? A szíve majd kiszakadt. Brenda háromszor is lefordult. Thomasnak fogalma sem volt róla, a lány vajon tudja-e merre is mennek. Már éppen meg akarta kérdezni, amikor hirtelen megállt és kezét a mellére szorította. - Hallasz valamit? - kérdezte tőle. Thomas figyelt, de csak a saját lélegzését hallotta. - Nem. Hol vagyunk? -96-
James Dasher – Megperzselt világ
- Az épületek alatt. Tele van talán az egész város alagutakkal és titkos átjárókkal. De még nem jártuk végig. Alsó-városnak hívjuk. Thomas nem látta a lány arcát, de egészen közel állt hozzá. Érezte a lány leheletét, ami figyelembe véve a körülményeket, meglepően kellemes volt. - Alsó-város? - Hülyén hangzik. - Nem mondtam. Milyen messzire jutottatok? - Nem túl messzire. Többnyire belefutottunk a Kergékbe. Thomasnak az Útvesztő jutott eszébe és a Siratók. - Biztonságban vagyunk itt? Mi lehetett ez a robbanás különben? Vissza kellene menni, megkeresni a barátaimat, és Jorgét. - Mi? - Nem kellene Jorgét is megkeresni? Szerinted mi volt ez az egész? A lány felsóhajtott és még közelebb lépett. Mellei hozzáértek Thomashoz. A szája a fülét súrolta, ahogy halkan suttogta: - Szeretném, ha megígérnél nekem valamit. - Hmm… mit? - Thomas megborzongott a lány közelségétől. - Bármi történjen is, ha csak ketten maradunk… elviszel engem a Menedékhez? Jorge mesélt a kúráról. Ha itt maradok, lassan teljesen megőrülök. Nem akarom! Akkor inkább meghalok! Mindkét kezével megfogta a kezét, a fejét a vállára hajtotta. Thomas élvezte a lány közelségét, de valami halvány bűntudata is támadt Teresa miatt. Hülyeség volt. Lehet, hogy a barátai már mind halottak és ki tudja vele is mi lesz. Teresa is meghalhatott azóta. Itt van a sivatagban a föld alatt, átölel egy furcsa lányt a sötétben… Hirtelen eltolta magától. - Hé, nem gondolod, hogy ki kellene találnunk valamit? - Még nem ígérted meg! - Rendben, megígérem! Jorge mindent elmesélt neked? - A lényeget, azt hiszem. Azt pedig magamtól is kitaláltam, miért küldi a többieket a Toronyba. - Kitaláltad? - Úgy volt, ha mi átsegítünk titeket a városon, cserébe elvisztek a Menedékhez. - Így igaz. De ha te rájöttél a dolgokra, nem gondolod, hogy a többiek is rájöttek? - Pontosan. -97-
James Dasher – Megperzselt világ
- Pontosan mi? - Én is erre tippeltem. Lehet, hogy Barkley néhány Kergével csinálta a robbantást a bejáratnál. Hogy megöljenek minket. Ők máshol is tudnak élelmiszert szerezni. - Ennek semmi értelme. Miért akarnának megölni? Akkor nem inkább velünk szeretnének jönni? - Nem, nem, nem. Barkley és a többiek, boldogok itt. Azt hiszem, ők már másik fázisban vannak. Biztos vagyok benne, nem hinnének neked. Most lefogadom, azt hiszik, hogy mi összeálltunk veletek és ezért akartak megölni. - Brenda újból átölelte őt. - Brenda? - szólt. Úgy gondolta, valami nincs rendben ezzel a lánnyal. - Igen? - motyogta a mellkasán. - Mit csinálsz? - Hogy érted ezt? - Nem gondolod, hogy kicsit furcsán viselkedsz? Brenda felnevetett. Thomas elgondolkodott egy pillanatra. Lehet, hogy ő is ilyen lesz, ha előjönnek a tünetek? A lány elhúzódott tőle, de még mindig kuncogott. - Mi van? - Semmi. Csak különböző helyekről jöttünk, ennyi az egész. - Hogy érted ezt? - hirtelen szerette volna újból átölelni. - Ne aggódj. - és lassan lecsillapodott a nevetése. - Sajnálom. De ahonnét én származom… ott ez normális viselkedés. - Ok. Semmi baj. Úgy… úgy értem, jó. - örült, hogy sötét van és a lány nem láthatja a lángba borult arcát. Biztos kinevette volna. Eszébe jutott Teresa, a fiúk… Át kell vennie az irányítást. Mielőbb! Most! - Nézd, te magad is mondtad, hogy nem üldöz minket senki. Vissza kell mennünk. - Biztos vagy benne? - furcsa volt a hangja a lánynak. - Hogy érted? - Lehet, hogy már a város végére értünk. Ennivalót tudunk szerezni. Hagyjuk a többieket. Miért nem megyünk csak mi ketten a Menedékbe? Thomasnak nem tetszett ez. - Nézd, ha nem akarsz, nem jössz vissza velem. De én megyek. - és elindult visszafelé. - Várj! - kiáltotta a lány és megfogta a kezét. Kéz a kézben sétáltak. - Sajnálom. - mondta Brenda. - Tényleg. Én csak… Azt hiszem, könnyebb lenne eljutni kevesebb emberrel. Mi nem voltunk barátok, nem úgy mint te a Tisztársakkal. -98-
James Dasher – Megperzselt világ
Mondta volna ezt a szót a lánynak? Nem emlékezett rá… - Én meg úgy gondolom, jobb ha többen vagyunk. Nagyobb az esély hogy valaki eljut a Menedékhez. Még ha átjutunk is a városon, ki tudja mi vár ránk. Arra gondolt, amit az imént mondott. Tényleg azért fontos a nagyobb létszám, hogy több esély legyen? - Rendben. - felelte a lány. Valami megváltozott benne. Mintha már nem lett volna annyira magabiztos. Talán mert ő átvette az irányítást, és így kevesebb felelősség nehezedett rá. Thomas köhögés ürügyén kihúzta a kezét és nem nyújtotta vissza. A következő percekben nem beszéltek. Pár kanyar után fény jelent meg, ami a robbanástól kilyukadt tetőről áramlott be. A lépcső felé törött csövek, hatalmas betondarabok, elcsavarodott acélok zárták el az utat. Veszélyesnek tűnt átmászni rajta. A levegő még mindig tele volt porral. A fényben olyan volt, mintha szúnyogokkal lenne teli. A levegő rossz szagú volt, mintha valami égett is volna. A szobához el volt zárva az út, ahol az élelmiszerek voltak, de Brenda megtalálta a két megpakolt hátizsákot. - Nem úgy néz ki, mintha lenne itt valaki… Lehet, hogy már kimentek egy másik helyen. - Nem látsz halottakat sem ugye? Nem halt meg senki a robbanáskor? Brenda vállat vont. - Ha a Kergék itt jártak, elvihették a hullákat… ha voltak. De nem hiszem. Minek vitték volna el? Thomas bólintott. Nem tudta mihez kezdjenek. Hol lehetnek a többiek? Az Alsó-Városban kószálnak kiutat keresve? Vagy kimentek az utcára? Esetleg visszamentek az épületbe ahonnét jöttek? Körülnézett, mint aki a választ keresi. - Ezek az alagutak egyfelé vezetnek igaz? Brenda bólintott. - Azt hiszem jobb lesz, ha lenn maradunk és a város másik végénél megyünk csak fel, a hegyek felé. Ez az egy lehetőség van, hogy összeakadjunk a többiekkel. - Menjünk. - mosolygott a lány. Átadta neki az egyik hátizsákot és egy zseblámpát. - Indulhatunk. - Mást nem tehetünk. - motyogta Thomas és közben azon tűnődött, nem hagyja-e cserben a barátait, ha Brendával tart.
-99-
James Dasher – Megperzselt világ
31. FEJEZET Az Alsó-Város egy nyirkos, nyomorult hely volt. Thomas úgy gondolta, még a teljes sötétség is jobb annál, mint amit látott. A padló és a falak unalmas szűkék voltak, a víz itt-ott lecsurgott. Pár méterenként ajtók voltak, de amikor megpróbálták kinyitni, kiderült, zárva vannak. A mennyezeten lévő világítótesteket vastagon belepte a por, a legtöbb össze volt törve. Olyan volt, mint egy kísértet járta sírkamra. Thomas eltűnődött, milyen helyiségek lehetnek itt a föld alatt, miért építették ezeket a folyosókat. Menekülési útvonalak? Esős napokon itt jártak át az épületek között? Brendával nem beszéltek túl sokat. Néha jobbra fordultak, néha balra. Néhány órai gyaloglás után megálltak enni. - Remélem tudod hová megyünk. - mondta a lánynak, mikor újból elindultak. Csend volt, csak a lépteik zaja hallatszott, a ruhájuk susogása és valahonnét távolról víz csepegés. Hirtelen megfordult a lány és rávigyorgott: - Hu-húúú. Thomas ugrott egyet ijedtében és majdnem ellökte magától. - A fenébe! - majd kiugrott a szíve, - Olyan voltál mint egy… - nem fejezte be. - Mint egy mi? - Semmi. - Kerge? - Hát… igen. - nem akart erre gondolni. - Sajnálom. - elfordult tőle és ment tovább előre. - Én Kerge vagyok Thomas. Bennem van a Kitörés… ezért az vagyok. Te is. - Igen, de mielőtt végleg kitörne rajtunk, megkapjuk a kezelést. Ha a Patkány-ember igazat mondott. - Reméljük. Mellesleg igen, tudom hová megyünk. Folyamatosan mentek, néha lefordultak valamelyik irányba. Thomas többnyire Teresára gondolt, az Útvesztőre. Többnyire Teresára. Elértek egy nagy csarnokszerű helyiségbe, ahonnét minden irányba vezetett egy alagút. Úgy tűnt mintha az összes épületből ide lehetne eljutni. - Most vagyunk a város központjában? - kérdezte Thomas. Brenda leült pihenni. -100-
James Dasher – Megperzselt világ
- Majdnem. Már félúton vagyunk. Thomas a fiúkra gondolt. Vajon hol lehetnek? Még mindig egy fafejnek érezte magát, amiért nem kereste őket tovább. De az is lehet, hogy már a városon kívül vannak, biztonságban… Csörömpölés riasztotta fel. Mintha valami üveg tört volna össze. Brenda azonnal odavilágított. - Mi volt ez? - suttogta Thomas. - Eltört egy lámpaüveg azt hiszem. - Mitől törne csak úgy el? - Nem tudom. - Patkány? - Nem láttam még itt patkányt. Főleg nem a mennyezeten. - gúnyosan nézett rá. - Igazad van. Ha csak nem repülő patkány volt. A fenébe. - nevette el magát idegesen Thomas. Újabb üvegcsörömpölés hallatszott, most határozottan a hátuk mögül jött a hang. Valaki követi őket? Összenéztek és mindkettejük szemében aggódás látszódott. - Kelj fel. - suttogta a lány. A zseblámpa fényét odairányította, ahonnét jöttek. Semmi. - Megnézzük? - kérdezte. Csend volt, ezért a suttogás is hangosnak tűnt az Alagútban. Thomas úgy gondolta, ez a legrosszabb ötlet, amit az utóbbi időben hallott. - Nem, innét meglátjuk ha jön valaki. - Csak várjunk itt, hogy idáig kövessenek? És ha csapdába akarnak csalni? Óvatosnak kell lennünk. Thomas megfogta a kezét, amiben a zseblámpát tartotta, és lefelé irányította a fényt. Aztán közelebb hajolt hozzá és a fülébe suttogta: - Lehet csapda is. Az üveg csak úgy törhetett el, ha valaki felnyúlt. De miért csinálna ilyet? Hogy menjünk vissza? - Ha elegen lennének, akkor nem állítanának csapdát nekünk. Ez hülyeség! Akkor idejönnének és megtámadnának. Thomas ezen elgondolkodott. De ez még nagyobb hülyeség, hogy itt ülnek, és csak beszélgetnek. Mit kellene tenni? - Nézzük csak… - a lány, miközben beszélt, felemelte a zseblámpát, és a szeme tágra nyílt a rémülettől. Thomas felkapta a fejét. -101-
James Dasher – Megperzselt világ
Egy férfi állt hallótávolságon belül, épp hogy a zseblámpa fénye megvilágította. Úgy állt ott, mint egy jelenés. A jobb lábára nehézkedett, ugyanis a bal lábszára úgy ugrált, mint amikor valakinek tikkel a szeme… A bal karja is meg-megrándult, az ujjai hol szétnyíltak, hol összecsukódtak. Sötét öltönyt viselt, ami valamikor biztos szép lehetett. Most mocskos és rongyos volt. Mindkét térdén hatalmas folt éktelenkedett, vagy víz, vagy valami egyéb átáztatta. Thomas mindezt egy pillantással felmérte. De a figyelmét a férfi feje kötötte le leginkább. Azt bámulta, szinte megbabonázva. Úgy nézett ki a feje, mint akit megskalpoltak. Véres hegek borították az egész koponyáját. Az arcát úgyszintén. Sápadt volt, de ezt alig lehetett látni a hegektől és sebektől. Az egyik szeme helyén véres nyúlós valami volt. Orra egyáltalán nem volt. Az orrjáratokat lehetett látni a koponyájában a szétroncsolt bőr alatt. A szája helyén csak a két szorosan összeszorított fehér fogsor világított, mint egy gonosz vicsorgás. A megmaradt szeme ide-oda ugrált Thomas és a lány között. Valamit mondott nedvesen gurgulázó hangon, amitől Thomas megborzongott. Csak pár szót mondott, de az annyira abszurd volt, hogy csak még ijesztőbbé tette az egész férfit. „Rózsaillatot érzek”
32. FEJEZET Thomasból egy kiáltás szakadt fel önkéntelenül. Brenda némán állt mellette, a zseblámpa fényét még mindig a förtelmes idegenre irányította. A férfi egy lomha lépést tett feléjük, ami elég nehezen ment neki egy jó lábbal és egy jó karral. „Rózsaillatot érzek” - ismételte meg és a nyál bugyborékolt a torkában elég gusztustalan hangot kiadva. Thomas visszafojtott lélegzettel várta, hogy Brenda tegye meg az első lépést. - Elkaplak. - mondta a férfi. Olyan volt, mint egy állat, ami éppen a zsákmányra készül vetődni. - Rózsaillat. Azt hiszem… - nevetett fel olyan hangon, amiről Thomas azt hitte, hogy soha nem fog tőle nyugodtan aludni. - Figyelj, mutatok valami vicces dolgot! - mondta Brenda és előhúzott valamit a táskájából.
-102-
James Dasher – Megperzselt világ
Mielőtt még Thomas visszahúzhatta volna a karját, hogy ez nem okos ötlet, a lány a Kerge arcába dobott egy konzerves dobozt. A férfi felkiáltott. Ekkor megjelent még egy Kerge… majd még egy… és még egy pár. Összesen négyen. Magukkal húzták a sötétbe az első Kergét. Thomas megfigyelte, hogy ugyanúgy néznek ki mindannyian… és egyiknek sem volt orra. - Nem rossz… nagyon szép orr. Szeretnék új orrot. A barátaim is. - mondta a Kerge-vezér és megnyalta a száját. A nyelve valami hátborzongatóan lilás színű sebhelyes, lyukacsos valami volt. Thomasnak felfordult a gyomra. Egyre jobban tudta mit művel a Kitörés az emberekkel. Eddig az ablak előtt látta őket, de most közvetlen közelről. Primitívek voltak, és olyanok mint az állat. A vezetőjük még egy dülöngélő lépést tett feléjük, majd még egyet. Itt volt az ideje a futásnak. Brenda kivett még egy dobozt és a Kerge felé dobta. A Kergék éles kiáltásokat hallattak a hátuk mögött, olyan volt mintha egy démon-sereg üldözte volna őket. Thomas tudta, hogy előnyük van a Kergékkel szemben, akik tele voltak sebekkel. Biztos, hogy nem képesek velük lépést tartani. De a gondolat, hogy még többen lehetnek és talán várnak rájuk valahol… A dühös kiáltásokat már alig lehetett hallani. Brenda húzta magával. Hol jobbra, hol balra kanyarodtak. Az egyik kanyar után a lány lekapcsolta a zseblámpát. - Mit csinálsz? - kérdezte tőle. Brenda nem válaszolt. Thomas azon tűnődött, bölcs dolog volt-e tőle, hogy a lányra bízta az életét. De túl sok választása nem volt. A lány megállt és magával húzta. - Gyere. Itt van egy tökéletes búvóhely. Amikor elkezdtük feltérképezni az Alsó-Várost, akkor bukkantunk rá. Gyere utánam. Thomas érezte, hogy egy szűk nyíláson mennek keresztül. - Itt rajtunk üthetnek. - Dehogy. Itt van egy régi asztal. - rátette Thomas kezét. - Érzed? - Igen. - Van egy kis bevágás a falon, ami a titkos helyre vezet. Nem tudom mire használták, de itt nem fognak ránk találni a Kergék, az biztos. Négykézlábra ereszkedve másztak be az asztal alá és bemásztak a rejtekhelyre. Elég szűken voltak, de azért elfértek. -103-
James Dasher – Megperzselt világ
Csendben voltak, figyelték a Kergék jeleit. Nemsokára meghallották őket, ahogy közeledtek. Köhögés, őrült vihogás, kiabálások... egyre közelebb értek hozzájuk. Thomas egy pillanatra pánikba esett, úgy érezte, hagyta magát csapdába csalni. De ahogy jobban átgondolta, nem valószínű, hogy rájuk bukkanjanak. Főleg nem sötétben. Remélhetőleg hamar feladják a keresésüket és talán meg is feledkeznek róluk. Már egészen közel voltak a Kergék, így visszatartották még a lélegzetüket is. Hallották a lábak csoszogó zaját, a morgást és a ziháló légzéseket. Valaki a falra csapott. Köhögés… őrült nevetés.. Valaki öklendezett, azután hányt. Thomas beleborzongott. Brenda megfogta a kezét és megszorította. Thomasban megint az a nevetséges érzés támadt erre, hogy megcsalja Teresát. Az egyik Kerge bejött a szobába. Aztán egy másik is. Hallották a ziháló légzésüket, a csoszogásukat. Azután egy érdekesebb zaj volt. Csúszás, puffanás… csúszás, puffanás. Thomas arra gondolt, ez biztos a legelső férfi lehet, akinek egyfolytában rángatózott a lába. - Kicsi fiúúúúú! - szólt a férfi hátborzongató hangon. - Kicsi láááány! Gyereeee! Kell az orrod! - Nincs itt senki. - köpött ki az egyik nő. - Csak egy régi asztal. - Talán oda dugták el az orraikat. - nyikorgás és kaparászás hallatszott a padlón. - Nincs ott semmi. - mondta megint a női hang. Thomas egész teste megfeszült, olyan volt, mint egy tekercs feszes huzal. Hallatszott, hogy a szoba közepén állnak és tanácskoznak, mit csináljanak. Thomas csodálkozott, hogy még ilyesmire képesek egyáltalán. Próbálta kivenni mit beszélhetnek, de nem értett egy szót sem. - Nem! - kiáltott fel egyikük. - Nem! Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem… - úgy hangzottak a szavak, mint egy dadogás. - Igen, igen, igen, igen, igen, igen.- dúdolta a nő. - Fogd be a szád! - szólt valaki, Thomas arra gondolt a vezetőjük. - Fogd be, fogd be, fogd be. Thomas bőrén verejtékcseppek jelentek meg. - Elmegyek. mondta a nő panaszosan és nyafogva, mint egy gyerek, aki megsértődött. - Én is, én is, én is. - szólt a férfi. - Fogd be, fogd be, fogd be - majd hangosabban: „menj innen, menj innen, menj innen”
-104-
James Dasher – Megperzselt világ
Az ismétlődő szavak mintha az agyukban csattantak volna. Brenda is hasonlóan érezhetett, mert olyan erősen szorította a kezét, hogy szinte fájt. Kezdtek elhalkulni a hangok. Már csak a saját lélegzetüket hallották, de még vártak. Amikor a kis reteszt eltolta, olyan kellemetlenül hangosnak tűnt, hogy megint vártak egy darabig. Csend, sötétség. - Azt hiszem elmentek. - suttogta Brenda és felkattintotta a zseblámpáját. - Hello, orrocskák! - kiáltotta egy ocsmány hang és egy véres kéz megragadta Thomas pólóját.
33. FEJEZET Thomas felkiáltott és rácsapott a sebhelyes kézre. A zseblámpa fényétől még hunyorogva próbált fogást találni a férfi ingén. A Kerge húzta őt, és nekiütötte a falnak. Az orra körül kirobbant a fájdalom. Érezte, hogy csorog le a vére. A férfi visszatolta, majd ismét kihúzta. Tolta és húzta, Thomas arca pedig minden alkalommal nekicsapódott a falnak. Thomas el sem tudta képzelni honnét van ennyi erő a Kergében. Nagyon betegnek és gyengének nézett ki pedig. Brendának ott volt a kés a kezében, de egyelőre nem tudta használni. - Vigyázz! - kiáltotta Thomas. Megragadta a férfi csuklóját és közben igyekezett kiszabadulni a „vasmarok” szorításból. Nem sok sikerrel. A férfi folytatta Thomas rángatását. Brenda felsikoltott, villant a penge és lecsapott a Kerge karjára. A férfi száját démoni kiáltás hagyta el. A kezét azonnal kihúzta a rejtekhely nyílásából, véres csíkot hagyva maga után. - Siess, mássz ki onnan! - kiabált Brenda. Thomas tudta, hogy ezt kell tennie. Mindene fájt. Ha a többi Kerge meghallotta a zajt, akkor visszajöhetnek… Végre sikerült kimásznia. A Kerge csak pár méterre volt tőle, a megvágott karját magához szorítva vicsorgott, mint egy megsebzett állat. Thomas elkezdett felállni, de a fejét beverte az asztal aljába. - Bassza meg! -105-
James Dasher – Megperzselt világ
Brenda szorosan a nyomában volt. Mindketten a Kerge fölé álltak, aki közben lerogyott a földre és nyöszörgött. Körülötte vértócsa keletkezett. Brenda rávilágította a zseblámpáját, a kést még mindig készenlétben tartotta. - A többi Kergével kellett volna menned, öreg. Tudhattad volna, hogy velünk nem lehet szórakozni. A férfi válasz helyett váratlanul megpördült és vadul rugdosni kezdett a lábával. Mindketten a földre kerültek. Brenda kezéből kirepült a kés, hangosan csörömpölt valahol a folyosón. Thomas állába hatalmas fájdalom nyílalt, ahogy a férfi a könyökével megütötte. Brenda belevágott kétszer a férfi arcába és sikerült neki a hasára fordítania. Megragadta a karját és felhúzta. Úgy tűnt ez elég fájdalmas lehet, de a férfinak sikerült kiszabadítania. Brenda lábát kezdte ütni. - Meg kell ölni! - kiáltott fel Brenda. - Keresd meg a kést! Közben a férfi is folyamatosan üvöltött valami embertelen hangon. Thomas felállt és megkereste a kést. - Siess már! - kiáltotta Brenda dühösen. Azt súgta valami Thomasnak, hogy nem csak a Kerge miatt dühös, rá is haragszik a lassúsága miatt. De vajon meg tud ölni egy embert? Még ha az egy őrült Kerge is? Még ha az orrukat akarta megszerezni, akkor is? Odavonszolta magát a férfihoz. Még mindig nem tudta elszánni magát. - Megpróbálom megfordítani. Szúrd a szívébe! - mondta Brenda. Thomas a fejét ingatta, de tudta nincs más választása. Bólintott. Brenda hatalmas erőlködéssel elfordította a férfit, aki még hangosabban kiabált. Szabaddá vált a mellkasa. - Most! - ordította Brenda. Thomas még szorosabban markolta meg a kést. Két kézzel fogta és a magasba emelte. - Most! - kiáltott Brenda újból. A Kerge ordított. Thomas szíve vadul dübörgött. Az egész teste fájt. A szemébe belecsurgott az izzadtság. MOST! Thomas minden erejével a férfi mellkasába vágta a kést.
34. FEJEZET
-106-
James Dasher – Megperzselt világ
A következő harminc másodperc szörnyű volt, szörnyű Thomas számára. A Kerge küzdött az életért. Összerándult. Fuldoklott. Köpött. Brenda tartotta, Thomas pedig mélyebbre tolta a kést benne. A tébolyult szemében lassan kialudt a fény, megszűnt a hörgés és elernyedt a teste. Meghalt. Thomas hanyatt esett, egy tekercs rozsdás drót fogta meg őt. Levegő után kapkodott és küzdött az émelygés ellen. Megölt egy embert. Elvette egy másik ember életét. Thomas el sem tudta hinni, hogy ezt ő tette. De nem volt más választása - próbálta elaltatni magában a lelkiismeret furdalást. - Mennünk kell! - szólt Brenda. Hallották, hogy a Kergék visszafelé jönnek. - Gyerünk. Nem akarom tovább! - Hogy érted ezt? Thomasnak elege volt a sötétségből, az alagútból, a harcból a Kergék ellen, a fej-evő ezüst golyóból… elege volt mindenből egy életre. - A fényre akarok menni. Most! Nem számít, mi történik. Brenda nem vitatkozott. Elvezette őt egy vaslétráig, ami kivezetett az Alsó-Városból. A távolból hallani lehetett a Kergék nevetgélését, sikongásait. Felmászott a létrán és felnyomta az aknafedelet. Kimászott. Brenda utána. Szürkés félhomályban találták magukat, épületek magaslottak körülöttük minden irányban. Üvegtörmelékek és szemét lepett el mindent. Halottak hevertek szétszóródva. Thomasban átvillant a félelem, nem-e a barátai. De idősebb férfiak és nők voltak. Rothadás szag. Por. Hőség. Brenda körbenézett. - Arra kell mennünk a hegyek felé. - mutatott egy irányba. - Biztos vagy benne? - kérdezte Thomas. - Igen. Menjünk. Ahogy elindultak a hosszú kihalt utcán, Thomas mindenfelé nézelődött abban a reményben, hátha látja valami nyomát a fiúknak. És abban a reményben, hogy nem lát Kergéket. Kezdett sötétedni. A távolból sikolyt hallottak egyszer, némelyik épületből omlások zaját, de nem álltak meg. Egy alkalommal egy embercsoport sétált keresztül az utcán. Szerencsére nem vették észre őket. -107-
James Dasher – Megperzselt világ
Mielőtt teljesen lement volna a nap, befordultak egy sarkon és hirtelen megszűntek az épületek. Már látták hegyeket, amik a magasba nyúltak. Magasabbak voltak, mint ahogy Thomas gondolta, amikor először látta pár nappal ezelőtt. Csalódottan állapította meg hogy csak sziklákat látott. Nem azok a szép hófödte hegyek voltak, amik az ő ködös emlékeiben élt. - Nincs más út? - kérdezte a lánytól. Brenda valami helyet keresett, ahol megpihenhetnek nyugodtan, anélkül hogy szem előtt lennének. - Jó lenne, de nincs. Éjszaka túl veszélyes lenne elindulni. Amíg el nem jutunk a hegyekig, úgyis fedezék nélkül leszünk. De eljutunk! Thomas bármennyire is rettegett még egy éjszakát eltölteni ebben a nyomorult városban, belátta nem tehetnek mást. Aggódott a fiúk miatt is. - Jól van. Hová menjünk? - kérdezte csendesen. - Gyere utánam. Egy sikátorba tértek be, aminek egyik oldala téglafal volt. Thomas nem találta túl jó ötletnek, hogy olyan helyen aludjanak, ahonnét nincs kiút, de Brenda meggyőzte őt, hogy ilyen helyre, ami nem vezet sehová, minek mennének be a Kergék. Rámutatott pár rozsdás teherautóra, amiben megbújhatnak. Az ülések rongyosak és piszkosak voltak, de puhák. És elég nagy volt a fülke. Thomas beült a kormány mögé és hátratolta az ülést amennyire csak bírta. Kényelmes volt. Brenda a másik ülésre ült. Már teljes volt a sötétség. Ha nem hallatszódtak volna a távolból a Kergék kiabálásai, a csend is teljes lett volna. Thomas érezte, hogy teljesen kimerült. Fájt mindene. A ruhája és a kezei véresek voltak. Próbálta megtisztítani, de Brenda rákiabált, hogy ne pazarolja a vizet. Igaza volt, de nagyon zavarta az ujjaira száradt Kerge vére. A szíve elszorult, hogy már benne is ott lappang a kór, és ha nem lett volna a halvány remény a Patkány-embertől… Ott ült a sötétben, a fejét a teherautó ajtajának támasztotta és cikáztak a gondolatai. - Megöltem azt a fickót. - suttogta. - Igen. - Brenda lágy hangon válaszolt. - Máskülönben ő ölt volna meg téged. Helyesen cselekedtél. Thomas próbálta ezt elhinni. Valószínűleg hamarosan meghalt volna, megette őt a Kitörés.
-108-
James Dasher – Megperzselt világ
Ha nem akarja bántani őket, nem kellett volna megölnie. Helyesen cselekedett. De a bűntudat marcangolta őt. Azt, hogy megölt egy másik embert, nem volt könnyű elfogadni. - Tudom. - mondta végül. - De ez annyira… gonosz dolog. Olyan brutális. Még ha neki is fegyvere lett volna… - Sajnálom hogy így történt. - Mi lesz, ha minden éjjel felbukkan az arca álmomban? Az a ronda arca… Brenda úgy helyezkedett az ülésen, hogy szembe tudjon vele nézni. A holdfény megvilágította a lány arcát. Látta a sötét szemeit, a piszkos, de szép arcát. Milyen jó lett volna ha Teresa néz rá… Brenda megfogta a kezét. Hagyta. - Thomas… - Igen? - Nem csak a saját életedet mentetted meg. Az enyémet is! Egyedül nem bírtam volna el vele. Thomas bólintott, de nem szólt. Olyan sok minden fájt neki. A barátai eltűntek. Chuck meghalt. Teresát elveszítette. Most itt ül egy nem túl biztonságos helyen egy lánnyal, aki szépen lassan megőrül majd és olyan lesz, mint a többi vérszomjas Kerge. - Nyitott szemmel alszol? - kérdezte a lány. - Csak azon gondolkodom, milyen szar az élet. - próbált meg mosolyogni. - Azt én is tudom. De most annak örülök, hogy itt vagy velem. Egyszerű, kedves szavak voltak. Thomas behunyta a szemét. Mintha Brenda átvett volna tőle valamennyit a fájdalmából. Majdnem úgy érzett iránta, mint annak idején Chuck iránt. Gyűlölte az embereket, azokat, akik ezt tették velük. Gyűlölte a betegséget, mindent, ami történik velük. Végül ő is Brendára nézett. - Én is örülök. Egyedül még rosszabb lenne. - Megölték az apámat. - szólalt meg a lány. Thomas felkapta a fejét. Meglepődött a hirtelen témaváltáson. - Tessék? Brenda lassan bólintott. - A „VESZETT”. Megpróbálta megállítani őket, hogy engem ne vigyenek el. Üvöltött, mint egy őrült mikor nekikrontott… azt hiszem egy sodrófával... - kuncogta el magát. - Fejbe lőtték. Könnyek csillogtak a szemében. -109-
James Dasher – Megperzselt világ
- Komolyan? - Igen. Ott voltam. A szemem láttára lőtték le. Láttam, ahogy elszáll belőle az élet, még mielőtt a földre esett volna… - Ó, istenem... - Thomas kereste a szavakat - Nagyon… nagyon sajnálom. Nekem a legjobb barátomat ölték meg. A karjaim között halt meg. - Anyáddal mi történt? - kérdezte a lánytól. - Ő már régóta nem él… Nem folytatta, Thomas pedig nem akarta erőltetni. - Annyira félek attól, hogy megőrülök. - mondta a lány egy rövid szünet után. - Néha már úgy érzem, kezd kitörni rajtam. Olyan furcsák a dolgok... és olyasmiken gondolkodom, amiknek nincs semmi értelme. Előfordul, hogy… mintha nehéz lenne a levegő körülöttem. Lehet, hogy ez még nem is a betegség, de én borzasztóan félek. A Kitörés már most poklot csinál az agyamban. Thomas erre nem tudott mit mondani. Hagyta, hogy a könny kicsorduljon a szeméből, le a padlóra. - Ne add fel! Eljutunk a Menedékbe és megkapjuk a kezelést. - Hamis remény. - De van miben reménykednünk. Ez is több a semminél. A lány megszorította a kezét és ezúttal Thomas is visszaszorította. Elaludtak.
35. FEJEZET Rémálomból riadt fel Thomas. Minho és Newt volt vele, és egy csomó Kerge késsel a sarokba szorította őket. Dühös, őrült Kergék. Amikor előbuggyant az első vércsepp, akkor riadt fel Thomas. Körülnézett. Attól félt, kiabált is álmában. Még sötét volt. Brenda, ha ébren is volt, nem szólt. De később csak megkérdezte: - Rosszat álmodtál? - Igen. Aggódom a barátaim miatt. Nem jó hogy elszakadtunk egymástól.
-110-
James Dasher – Megperzselt világ
- Sajnálom. - fészkelődött a lány. - De én komolyan úgy hiszem, hogy nem kell őket féltened. Jorge nagyon kemény, és úgy tűnt a barátaid is azok. Nem lesz semmi bajuk, ne stresszeld magad. Vagy ha aggódni akarsz, akkor itt vagyunk mi. - Néha hülyeségeket beszélsz, mégis jobban érzem magam tőle. Brenda nevetett. - Bocsi. Thomas az órájára nézett. - Még pár óra hátra van napfelkeltéig. - hallgatott, majd később azt mondta - Mesélj nekem egy kicsit az életről, hogy milyen. Nekem elvileg teljesen kitörölték az emlékezetemet. Pár dolog visszajött, de csak nagyvonalakban. Arról sem tudom valósak-e. Semmit nem tudok a világról. Brenda mélyet sóhajtott. - A világ? Egy nagy szívás. Lassan, nagyon lassan csökken a hőmérséklet, de amíg a tengerszint nem emelkedik, addig hőség lesz. A Napkitöréseknél nagyon sok ember halt meg Thomas. Az a csoda, hogy egyáltalán voltak túlélők. Ha nem tört volna ki ez a hülye Kitörés betegség, akkor valahogy talán stabilizálódott volna a helyzet. De a remény halak… ó, nem emlékszem. Apám szokta mondani. - Na és új országok vannak? Vagy csak egy nagy, közös kormány? A „VESZETT”-nek mi a szerepe? - Még mindig külön országok vannak, csak… egyesültek. Miután elkezdett rohamosan terjedni a betegség, akkor jött létre a „VESZETT”. Minden támogatást megkapnak. A legújabb, legjobb technológiát, a legjobb szakembereket, anyagi forrásokat... mindent, amit csak el tudsz képzelni. Valami őrülten bonyolult teszt-rendszert hoztak létre, és aki pozitív volt, azt karanténba zárták. Ezzel lelassították valamennyire a Kitörés-t, de az egyetlen remény, hogy gyógymódot találjanak rá… Remélem, igazad van, hogy már tudják gyógyítani, de érdekes, ezt nem hozták nyilvánosságra. - Most hol vagyunk? - A kocsiban. - de amikor Thomas nem nevetett, folytatta. - Bocs, hülye vicc volt. A konzerv címkékből ítélve azt hiszem, Mexikóban vagyunk. Most Perzselt-nek hívják. Mindenhol olyan a klíma, mint a trópusokon. A Ráktérítő és a Baktérítő is sivatag. A legtöbben Afrikában és Dél-Amerikában haltak meg, de az egész világon.
-111-
James Dasher – Megperzselt világ
Rengeteg halott hevert mindenhol. Tehát kinevezték ezt a helyet Perzseltnek, és ideküldik a Kergéket. - Az ember! Száguldoztak a gondolatok Thomas fejében. Azt tudta, hogy a „VESZETT” hozta létre az Útvesztőt és hogy az „A” és „B” csoport a kísérlet részei, azzal együtt, amiken keresztül mennek. De nem tudja, mi is az értelme ennek. - Az ember? - kérdezte Brenda. - Ennyit tudtak tenni? - Ez már olyan kérdés, amire én nem tudok válaszolni. - Hallottál a Patkány-emberről. - Igen. Jorge elmondott pár dolgot. Mi van vele? - Tudod milyen a világ. Új betegségek, új gyógyszerek. Csak felfedeztek már valamit, ami ha nem is gyógyít ki még, de lelassítja a folyamatot?! - Ááá - kiáltotta a lány megvetően. - Gondolod, hogy adnak nekünk belőle? Csak a fontosabb és a gazdag embereknek. Boldogság. Ez a neve a gyógyszernek. Blokkolja az agyban azokat a folyamatokat, amiktől növekszik a vírus. Mert ez a vírus az agyat támadja meg. Abból táplálkozik, amíg teljesen el nem pusztítja. Ha az agy kevesebbet dolgozik, a vírus legyengül. De ez csak valami részeg kábulatban tartja az embereket, csak késlelteti az elkerülhetetlent. Mindig a Kitörés a győztes. Elveszi a józan eszedet, az emberségedet. A végén már nem is ember vagy. Thomas nem szólt. Talán jobban, mint bármikor próbált emlékezni a múltra. A Kitörés. Az agy. Megőrülök. A Patkány-ember. A Boldogság. „VESZETT”. Mit is mondott a Patkány-ember? Valami Változókról beszélt. Mik voltak azok? - Elaludtál? - kérdezte Brenda. - Nem, csak túl sok volt ez így egyszerre. Nehéz feldolgozni. - Akkor most befogom, oké? - elfordult az ajtó felé. - De te is inkább pihenj még. - Aha.. - motyogta Thomas csalódottan, amiért oly sok a kérdés, és nincsenek válaszok.
-112-
James Dasher – Megperzselt világ
De igaza van Brendának. Szükségük van az alvásra. Elhelyezkedett olyan kényelmesen, amennyire csak tudott és elaludt. Álmodott. Most talán tizennégy éves lehetett. Ő és Teresa a földön térdepeltek és egy ajtónyílásnál hallgatóztak. Egy férfi és egy nő beszélgetett. Thomas elég jól hallotta őket. - Megcsináltad a kiegészítéseket a változók-listán? - kérdezte a férfi. - Még tegnap este. - felelte a nő. - Tetszik amit Trent kitalált az Útvesztő-játék végére. Brutális ugyan, de meg kell csinálni. Értékes mintapéldányokat kell létrehozni. - Abszolút. Ugyanaz az árulás-forgatókönyv. A nő mintha nevetett volna, de feszültnek és humortalannak tűnt. - Igen. Ugyanarra gondoltam. Úristen. Mit kell megtenniük ezeknek a gyerekeknek, mielőtt megőrülnek. - Ráadásul kockázatos is. Mi lesz, ha meghal? Abban egyetértünk, hogy ott már a legrátermettebbek lesznek. - Nem fog meghalni. Nem hagyjuk. - Ugyan. Mi sem vagyunk istenek. Meghalhat. Ezután hosszú szünet következett. A férfi szólalt meg: - Lehet, hogy el sem jön. Habár, kétlem. A pszichológusok azt mondják, sok mintapéldányra van szükségük. - Az érzelem sok mindent befolyásol. Trent szerint ezért nehéz létrehozni a mintákat. De talán a Változókkal működni fog a dolog. - Tényleg azt hiszed, hogy haladnak a vizsgálatokkal? - kérdezte a férfi. - Néha olyan hihetetlen ez az egész. Gondolj bele, mennyi váratlan dolog jöhet közbe. - Lehet, hogy igazad van. de van más választásunk? Ha nem próbáljuk meg, akkor is csak egy helyben toporognánk. - Azt hiszem ideje mennünk. - húzta meg Teresa Thoma ingét és a folyosóra mutatott. Ő bólintott, de azért még megpróbált pár szót elcsípni. - Kár, hogy soha nem látjuk előre a vizsgálat végét. - mondta a nő. - Igen, de a jövő majd igazol minket. Hajnal volt, mire Thomas másodszor is felébredt. Az álma és az alvás előtti beszélgetés Brendával összekeveredett benne. Az álom. Furcsa volt. Sok dologról úgy érezte, hogy ott volt az emlékei között valahol halványan. Mintha a darabkák kezdenének összeilleszkedni. -113-
James Dasher – Megperzselt világ
Habár, sok mindent nem értett az álomból, de már maga az a tény, hogy Teresával kémkedtek, azt jelentette, hogy mégsem működött közre a tesztek kialakításában. De mi lehet a céljuk ezekkel a tesztekkel? Mit jelenthet, hogy majd a jövő fogja igazolni őket? Megdörzsölte a szemét, nyújtózkodott és Brendára nézett. A lány szeme még csukva volt. Lassan, egyenletesen lélegzett. Thomas most még merevebbnek érezte a testét, de a lelke felfrissült az alvástól. Mintha új erőre kapott volna. Még ott kavarogtak ugyan a fejében Brenda szavai és az álma, de most nem nyomasztotta őt annyira. Ismét egy nagyot ásított, és akkor meglátott valamit a falon. Egy nagy fém táblát. Valahogy ismerősnek tűnt. Csendben kinyitotta az ajtót, hogy megnézze közelebbről. „Világkatasztrófa, Gyilkos zóna Kísérleti Tanszék” Azt hitte, ezt fogja látni. A tábla ugyanolyan színű és méretű volt, a betűk ugyanakkorák, csak más volt a felirat. Nagyon más! Legalább öt percig nézte: „THOMAS, TE IGAZI VEZETŐ VAGY”
36. FEJEZET Thomas talán egész nap elnézegette volna a táblát, ha Brenda nem megy oda. - Vártam a megfelelő alkalomra hogy elmondjam neked. - Tessék? Mit akarsz elmondani? - Jorge és én tudtunk a táblákról. Talán emiatt döntött úgy, hogy veletek tartunk. Hogy veled biztonságosabb. - Brenda, miről beszélsz? - nézett Thomas a szemébe. - A tábláról. Tele van velük az egész város. Mindegyiken ugyanez van. Thomas térde elgyöngült. Lerogyott a földre és nekidőlt a falnak. - Hogy lehet ez? Úgy néz ki, hogy már jó ideje ott van… - Nem tudom, mit mondhatnék. - ült le mellé Brenda. - Egyikünk sem tudta mit jelent. Amikor megmondtad a neved… nos… akkor azt gondoltam, ez nem véletlen. Thomas mérgesen nézett rá. - Eddig miért nem szóltál??? Azt elmondtad, mikor apádat megölték. Fogtad a kezem. Ezt miért nem mondtad el?
-114-
James Dasher – Megperzselt világ
- Azért nem mondtam, mert féltem, hogy fogsz rá reagálni. Azt hittem, ha meglátod ezeket a feliratokat, elfeledkezel rólam. Thomas felsóhajtott. Hagyta, hogy kimenjen belőle a harag. - Ez olyan, mint a rémálmom. Semmi értelme. Brenda kicsavart nyakkal felnézett a táblára. - Mi értelmetlen ezen? Mi lehet ennél egyszerűbb? Te vagy a megfelelő a vezetésre. Te fogsz elvezetni a Menedékhez. Thomas felnevetett. - Itt vagyok ebben az elcseszett városban, ami tele van Kergékkel. Valahol itt van egy csapat lány, akik meg akarnak ölni. Én meg azon aggódjam ki az igazi Vezető? Nevetséges. Brenda összezavarodott. - Egy csapat lány? Miről beszélsz? Kik akarnak megölni? Thomas nem válaszolt. Most tényleg megint mesélje el a történetet az elejétől a végéig? Újra? - Na? - sürgette a lány. Thomas beadta a derekát és elmondott neki mindent. Onnét kezdve, hogy magához tért a Tisztáson. - Szóval ez a Teresa közel áll hozzád? - kérdezte Brenda amikor végzett. Nem tudta mit válaszoljon. Sokkal többek voltak, mint barátok. Emlékek villantak fel benne… a csók… - Tom? Élesen nézett a lányra. - Ne szólíts így! - Mi? Mi… miért? - Brenda láthatóan megijedt és rosszul esett neki hogy úgy ráförmedt. - Csak! - nem bírta kimondani, hogy azért, mert Teresa hívta őt így. - Rendben. Akkor Mr. Thomas? Vagy Felség? Hogy szeretnéd? Thomas felsóhajtott. - Sajnálom. Hívj aminek akarsz. Brenda kissé gúnyosan felnevetett, aztán elhallgatott. Békés nyugalomban ücsörögtek, amíg Thomas meg nem hallott valami zajt. - Hallod? - kérdezte. Brenda félrehajtotta a fejét, úgy figyelt. - Olyan, mint valami dobolás. - Azt hiszem vége a pihenésnek! Állt fel Thomas, és Brendát is felsegítette. -115-
James Dasher – Megperzselt világ
- Mire gondolsz? - Hogy akármi is ez, nem jót jelent. - És mi van, ha a barátaink? Úgy tűnt a „bum-bum-bum” mindenfelől bombázza őket, mintha labdaként pattognának a sikátor falai között. Thomas rájött, hogy a zsákutca végéből jön a hang. Nem is gondolkodott rajta hogy veszélyes-e, odarohant. - Mit csinálsz? - kiáltott fel Brenda. De amikor nem válaszolt, követte őt. A sikátor végén lévő falnál négy lépcsőfok vezetett le egy ajtóhoz. Az ajtó fölött kitört üveges rész volt. Zene hallatszott ki. A hangosabb basszus, a gyors dob, a felsíró gitár. Emberek nevettek és kiabáltak. Egyik hang sem hallatszott… normálisnak. Valami zavaró és hátborzongató volt a zajban. Ezek biztos, hogy nem a barátai. Rossz érzése támadt. - Jobb lesz eltűnni innét. - Gondolod? - Gyerünk. - Thomas megfordult és már ment volna, de három ember jelent meg előttük. Két férfi és egy nő. A ruhájuk, arcuk és hajuk piszkos volt. Nem volt rajtuk sebesülés, és tekintetükben intelligencia villant. Kergék voltak, de nem a lepusztult fázisban. - Hello. - mondta a nő. Hosszú vörös haja lófarokba volt kötve. A blúza olyan kivágott volt, hogy Thomasnak kényszerítenie kellett magát, ne oda nézzen. - Gyertek, csatlakozzatok hozzánk. Sok pia van. Zene. Tánc. - volt valami él a nő hangjában, amitől Thomas ideges lett. Nem tudta mi az, de semmi kedvesség nem volt a nőben. Mintha gúnyos lett volna inkább. - Köszönjük, de várnak a barátaink. - Üdvözlünk a „VESZETT” igazi, saját Kergeföldjén. - ezt az egyik magas, csúnya férfi mondta. - Ne aggódjatok a többiek miatt. - intett fejével a lépcső felé. - A legrosszabbak már elmentek. Besegített Nads egy-két rúgással, vagy könyökkel a pofájukba. Senki nem fog megenni titeket. - Nads? - kérdezte Brenda. A férfi Thomasra mutatott. - Most vele beszélek! Jobb lenne, ha távolabb mennél kicsit. - Nagyon jól hangzik. - szólt Thomas - De most mennünk kell. Talán majd visszanézünk. Előlépett a másik férfi. Kissé jobban nézett ki a rövid szőke hajával.
-116-
James Dasher – Megperzselt világ
- Nem vagytok már gyerekek. Élvezzétek az életet. Gyertek, érezzétek jól magatokat. Hivatalosan is meghívunk titeket. Az utolsó mondatot lassan, fenyegetően mondta. - Köszönjük, de megyünk. - szólt Brenda. A szőke férfi egy pisztolyt húzott elő a hosszú kabátja zsebéből. Egy kis ezüst pisztoly volt, de fenyegetőnek és halálosnak nézett ki. - Azt hiszem nem értettétek meg. Mi meghívtunk. Nem illik visszautasítani a meghívást. A magas férfi egy kést húzott elő, a lófarkas nő pedig egy csavarhúzót, aminek gyanúsan fekete volt a hegye- valószínűleg rászáradt vértől. - Na, mit mondotok? Szeretnétek jönni? Thomas Brendára nézett, de a lány mereven a szőke férfira meredt. - Rendben. - szólt Thomas. - Megyünk. - Mi van? - csattant fel Brenda. - Van pisztolyuk, késük és egy kibaszott csavarhúzójuk, semmi kedvem hozzá, hogy kiszedjék a szemgolyóimat a koponyámból. - Úgy látom a barátod nem hülye. - mondta a szőke férfi. - Gyerünk szórakozni. Menjetek nyugodtan. - mosolyogva mutatott pisztolyával a lépcső felé. Brenda láthatóan dühös volt, de ő is tudta, hogy nincs más választásuk. - Minden szép és jó, nem kell aggódnotok. - mondta a szőke ismét elmosolyodva, és úgy nézett rájuk, mint egy kígyó. - Senki sem fog bántani. - tette hozzá a másik férfi. - Ha csak nem viselkedtek úgy, mint a porontyok és csatlakozni akartok a csoportunkhoz. Bízzatok bennem! Thomas megfogta Brenda kezét és magához húzta a lányt. - Gyerünk bulizni szívem! - mondta gúnyosan. - Ó, de édesek vagytok. Rám jön a sírhatnék mikor szerelmespárt látok! - törölgette a nem létező könnyeit a nő. Thomas azzal a tudattal ment le a lépcsőn, hogy a hátához pisztoly van szegezve. Az ajtó előtt megállt. Ránézett a szőke férfira, mire az elmondta mi a jel; Három lassú és három gyors és két lassú kopogás. Thomas gyűlölte ezeket az embereket. Bizonyos értelemben ezek rosszabbak voltak, mint az orr-nélküli fickó. - Kopogj. - súgta Brenda.
-117-
James Dasher – Megperzselt világ
Thomas kopogott és az ajtó szinte azonnal kinyílt előttük. A lüktető zene majdnem hanyatt lökte őket. Egy hatalmas férfi nyitotta ki az ajtót, hosszú fehér haja a válláig ért. Az arca, és a fülei is tele voltak tetoválással. A férfi megszólalt. - Hé, Thomas! Már vártunk!
37. FEJEZET A következő pillanatban be is húzta a hosszú hajú férfi Thomast és Brendát a táncolók sűrű tömegébe. Egymást átölelve ugrált, forgott, pörgött a tömeg a fülsüketítő zenében. A dob úgy szólt, mint egy kalapács a fejében, a gyomrában. A mennyezetre zseblámpák voltak felfűzve, az imbolygó emberek időnként megütötték, így a fénysugarak ide-oda csapódtak. A hosszú hajú férfi Thomashoz hajolt, amint oda tudott vergődni hozzá a táncosok között. - Szerencse, hogy vannak akkumlátorok. Nagy szívás lesz, ha lemerülnek. - Honnét tudja a nevem? - kiabált vissza Thomas. - Miért várt rám? A férfi nevetett. - Egész éjjel figyeltünk titeket. Aztán ma reggel láttam a reakciódat, mikor megnézted a táblát... Rögtön tudtam, csak te lehetsz az a híres Thomas! Brenda mindkét karját Thomas dereka köré fonta, talán csak hogy ne sodorják el őket egymástól. De amikor meghallotta mit mond a férfi, még szorosabban fogta át. Thomas hátranézett és látta, hogy a szőke férfi és a két társa ott vannak a sarkukban. Elrakta a fegyverét, de valószínűleg gyorsan elő tudná kapni. A zene egyfolytában harsogott. Az emberek táncoltak, ugráltak körülöttük, a fények kardként hasították a kellemetlenül meleg, izzadságszagú sötét levegőt. A fehér hajú férfi szembenézett Thomasszal: - Azt akarjuk, hogy csatlakozz hozzánk! Valami kell, hogy legyen benned. Talán meg tudsz védeni az őrült Kergéktől. Thomas hirtelen nem tudta mit szóljon. Lehet, hogy nem is lenne rossz? Mindenesetre Brendával együtt haladékot kaphatnak, és majd meglógnak a megfelelő pillanatban. - Hozok neked egy italt. - kiáltotta a férfi. - Jó szórakozást. Eltűnt a tömegben. A szőke férfi és két társa még mindig ott álltak. Nem táncoltak, őket figyelték. - Én is táncolni akarok! - kiabálta a lófarkas nő, de senki nem figyelt rá. -118-
James Dasher – Megperzselt világ
Thomas Brendához fordult, aki a fülébe súgta: - Hogy mászunk ki ebből a szarból? Thomas nem tudta. Még szorosabban magához húzta Brendát, közben megmozdult benne a bűntudat és a vágy Teresa után. - Nem hittem volna egy órával ezelőtt, hogy ilyen helyzetbe kerülünk. - suttogta a lány hajába. A zene kicsit lelassult. Thomas nem tudta kivenni a szöveget, de az énekes magas hangja szomorúan szólt, mintha valami szörnyű tragédiáról énekelne. - Talán maradjunk köztük egy kicsit. - mondta Brenda. Thomas meglepetten vette észre, hogy ők is táncolnak. Vagyis… mozgott az összefonódott testük a zene ütemére. - Miről beszélsz? - kérdezte meglepetten. - Csak nem feladtad? - Nem, csak fáradt vagyok. Lehet, hogy nagyobb biztonságban leszünk köztük. Bízni akart a lányban, de azért átfutott rajta a gondolta, nem szándékosan hozta őt ide? Néha kétségei támadtak. - Ne add fel Brenda. Egy feladatunk van, eljutni a Menedékbe! Meggyógyítanak! Brenda kissé megrázta a fejét. - Ha igaz is, olyan nehéz elhinni. Hátha hiába reménykedünk? - Ne mondd ezt! - Miért küldik ide az összes Kergét, ha van valami kúra tényleg, ami meggyógyítja a betegséget? Ennek semmi értelme. Thomas aggódva nézett rá. Látta, a szeme könnyes. - Őrültségeket beszélsz. - neki is voltak kételyei, de nem akarta tovább rontani a lány hangulatát. - A gyógyulás lehetséges! Meg kell… - elhallgatott, mert a szőke férfi egyfolytában őt bámulta. Nem hallhatta amit mondott, de nem akart kockáztatni. Brenda fülébe súgta: - Ki kell innen jutnunk. Ugye te sem akarsz olyan emberekkel maradni, akik a fegyvereiket, na meg a csavarhúzójukat rajtad próbálnák ki? Mielőtt a lány válaszolhatott volna, visszatért a hosszú hajú férfi. Mindkét kezében poharakat tartott, amikben valami barnás folyadék lötyögött. - Igyál! - kiáltotta. Thomas arra gondolt, ez valami nagyon rossz ötlet. Ki tudja mi ez a folyadék és milyen hatással lesz rá. Olyan irreális minden ezen a helyen. Kényelmetlenül érezte magát. -119-
James Dasher – Megperzselt világ
Brenda már majdnem átvette a poharat, de ő felkiáltott: - Nem! - Utána próbálta elvenni a szavai élét. - Úgy értem nem kívánom az italt. Szeretnék még táncolni. - elég hülyén hangzott a mentegetőzése. Még Brenda is furcsán nézett rá. Ráadásul érezte, hogy valami kis kerek tárgy nyomódik az oldalához. Oda sem kellett néznie. A szőke férfi pisztolya. - Hoztam neked egy italt… - kezdte az ősz férfi és minden kedvesség eltűnt a tetovált arcáról. - Elég durva hogy visszautasítod! Újból elé tartotta a poharat. Thomasban szétömlött a pánik. Most már biztos volt benne, hogy valamit belekevertek az italba. A pisztoly csöve még erősebben nyomódott hozzá. - Háromig számolok! - szólt a férfi. - Egy… Thomas megfogta a poharat és egy hajtásra kiitta. Égette a torkát, mint a tűz és azonnal köhögni kezdett tőle. - Most te! - nyújtotta Brenda felé a másik poharat. Thomas elvette és azt is és kiitta. - Remek. Táncolhattok tovább! - vette el a férfi az üres poharat. Thomas valami furcsát érzett a gyomrában. Valami megnyugtató melegséget, ami kezdett szétáradni benne. Átölelte Brendát és ringatóztak a zenére. - Mi volt ez? - kérdezte, de a hangja motyogásba fulladt. - Valami nem jó… kábítószer… furcsa dolgok… A szoba forogni kezdett körülötte. Az emberek arca megnyúlt, a szájuk helyén fekete lyukakat látott. A zene lassú lett. Az énekesnő hangja férfihanggá mélyült. Brenda megfogta mindkét oldalról a fejét. Gyönyörű volt. Mindennél szebb, amit valaha látott. - Lehet, hogy jobb is így. - akarta mondani, de a szája nem mozgott. Mintha a feje levált volna a nyakáról. - Talán velük jobb lesz. Boldogok leszünk… - elmosolyodott, valami bárgyú, nyugtalanító mosollyal. - Megölöm őket! - szólt Brenda. - Nem, Brenda... - mintha egy alagút mélyéből beszélne. - Nem. - Csókolj meg! Tom, csókolj meg! - maga felé kezdte húzni a lány a fejét. - Nem! - Miért? - Te nem… őt. Te soha… nem... Elesett és kikapcsolt az agya. -120-
James Dasher – Megperzselt világ
38. FEJEZET Thomas mikor felébredt, sötétség vette körül. Úgy érezte magát, mintha valami ősi kínzóeszközbe rakták volna. A koponyájába minden irányból hasogatott a fádalom. Felnyögött, amitől újabb fájdalom hasított bele. Kényszerítette magát, hogy ne jajgasson. A kezével meg akarta dörzsölni a homlokát, de nem tudta megmozdítani. Valami volt a csuklóján, ami nem engedte. Ragasztószalag. Próbálta a lábát megmozdítani. Azt sem tudta. A lábai is át voltak tekerve ragasztószalaggal. Az erőfeszítéstől újabb fájdalom hasított az agyába. Halkan nyöszörgött. - Brenda? - suttogta. Semmi válasz. Valahonnét világosság vetődött rá. Szúrta a szemét. Becsukta, majd résnyire nyitotta csak ki. Három alak állt előtte, de az arcuk árnyékban volt. - Nocsak, nocsak - szólt egy rekedt hang, amit kuncogás kísért. - Kérsz még tüzes vizet? - ezt egy nő kérdezte. Thomas megszokta a fényt, így már ki tudta nyitni teljesen a szemét. Egy fa széken ült. A csuklói a kartámaszokhoz voltak széles szürke szalaggal rögzítve, a bokái pedig a szék lábához. Két férfi és egy nő állt előtte. Blondie - a szőke, a magas csúnya férfi és a lófarkas nő. - Miért nem üttetek csak le a sikátorban? - kérdezte tőlük. - Hülye vagy? - mondta Blondie. Olyan volt a hangja, mintha ez elmúlt huszonnégy órát kiabálással töltötte volna. - Mit gondolsz, mik vagyunk mi? Valami huszadik századi maffia klán? Ha leütöttünk volna, akkor már rég halott lennél. Ott véreztél volna el a sikátorban. - Nem akarjuk, hogy meghalj. - szólt a nő. - A halál elrontja a friss hús ízét. Addig szeretünk enni az áldozatainkból, amíg el nem vérzik, amíg lélegzik. Olyankor a hús még finom, részegítő. - csúnya magas hangon nevetett fel a nő. - Csak viccel. - mondta Blondie. - Csak akkor eszünk emberhúst, ha teljesen megőrültünk. Az emberhús íze olyan, mint a disznószar. Most egy másik hang vihogott fel. Nem volt ez nevetés... Mintha az elmeállapotuk romlott volna… - Nem vagyunk még teljesen Kergék. - mosolyodott el Blondie. - De tényleg nincs jó íze az emberhúsnak. -121-
James Dasher – Megperzselt világ
A lófarkos nő bólintott. Ezek tényleg egyre hülyébbek. - gondolta Thomas. Tompa nyögést hallott a bal oldala felől. Odanézett. Brenda ült a szoba sarkába, ugyanúgy lekötözve. De neki a szája is le volt ragasztva. Valószínűleg felvette velük a harcot mielőtt elájult. Blondie a lányra nézett: - Fogd be a szád, vagy ráfröcskölöm az agyad a falra! Thomas azt várta Brenda nyöszörög, vagy valami, de rájött, ő már megmutathatta, hogy milyen kemény tud lenni. - Már akkor meg kellet volna ölnünk mikor elkezdett sikoltozni és…. harapni! - Blondie az alkarjára nézett, ahol hosszú harapásnyom piroslott. - Várj még. Ne öld meg. Még ne. - mondta a lófarkas. Blondie egy széket húzott Thomas elé és leült. A többiek követték a példáját. A pisztolya a combján feküdt, a csöve Thomas felé mutatott. - Rendben. Sok beszélnivalónk van. Veled sem leszek kíméletes. Ha nem válaszolsz, belelövök a bal lábadba. Utána a másikba. Ha akkor se beszélsz, a harmadik golyó a kiscsaj szép kis pofijába megy… a szeme közé mondjuk. Ha negyedszer is lőnöm kell… nos, azt találd ki hová megy… Thomas bólintott. Szeretett volna valamit tenni a Kergék ellen, de le volt kötözve, nem volt fegyvere, az egyetlen szövetségese pedig szintén harcképtelen. De, őszintén szólva nincs semmi titkolni valója. Ha kérdez valamit, válaszol. Nem szeretne golyót a lábába, abban pedig biztos volt, hogy a fickó nem blöfföl. - Kezdjük! Ki vagy te, és miért van tele az a elcseszett város a te neveddel? - A nevem Thomas. Blondie harcán harag ömlött szét. Thomas rájött, hülye hibát csinált a kapkodásával. - Nos, a nevem tudjátok. Az pedig hogy, hogy kerültem ide, egy hihetetlen történet. Lehet, nem is fogjátok elhinni, de esküszöm hogy az igazat mondom. - Nem a Hegyről jöttél, mint a többiek? - kérdezte a lófarkos nő. - Hegy? - Thomas nem tudta milyen hegyről van szó, de megrázta a fejét és folytatta. - Nem. Valami föld alatti járaton jöttünk, azt hiszem délről és kb. harminc mérföldet tettünk meg. Előtte egy Alagúton jöttünk keresztül. - Várj! Az Alagút? - kérdezte Blondie. - Most azonnal lelőnélek, ha nem lennék lusta hozzá. -122-
James Dasher – Megperzselt világ
- Miért? - húzta össze a szemöldökét Thomas. - Hülye vagy te hogy ilyen nyilvánvaló hazugsággal állsz elő mint ez? Még hogy Alagút! - a férfi meglepetése nem megjátszott volt, a többiek arca ugyanazt fejezte ki. - Miért olyan nehéz ezt elhinni? - Van fogalmad róla, hogy mennyibe kerül, hogy valaki az Alagútban közlekedjen? Kizárólag a Kormánytagok és a milliárdosok engedhetik meg maguknak. A nagyközönség előtt zárva van. Thomas megvonta a vállát. - Nem tudom ez ugyanaz a dolog-e. A férfi Alagútnak nevezte. Szürke volt a padló, és mintha jégen jártunk volna. - Ki volt az a férfi? - ezt a lófarkos nő kérdezte. Thomas még alig kezdett el beszélni, de már összezavarodott az agya. Hogy lehet egy ilyen történetet egyszerűen és főleg érthetően elmondani? - Azt hiszem a „VESZETT” embere volt. Valamilyen tesztek vagy kísérletekről beszélt nekünk. Nem igazán tudom, mert minden emlékem kitörlődött az agyamból. Volt, ami visszajött, de nem mindegyik. Blondie csak ült és bámult rá. Szinte keresztülnézett rajta. - Én ügyvéd voltam a Napkitörés előtt. Tudom, mikor hazudik valaki. Nagyon, nagyon jó ügyvéd voltam. Thomas ettől, ha furcsa is, de megnyugodott. - Akkor tudod, hogy nem hazudok. - Igen. Hallani akarom az egész történeted. Beszélj! Thomas még inkább úgy érezte, minden rendben van. Ezt súgták az ösztönei. Ezek a Kergék csak olyanok, mint mindenki más, aki megkapta a betegséget. Megpróbálnak megérteni dolgokat és keresik a kiutat a helyzetükből. Összeakadnak valakivel, akinek a neve egy táblára van írva és tele van ezekkel a táblákkal a város. Thomas az ő helyükben ugyanezt tette volna. Csak fegyver nélkül… Elmesélt tehát mindent, azokat az információkat is, amiket Brendától kapott. Különösen kihangsúlyozta a küldetését a Menedék-hez és az út végén várható gyógyító kúrát. Elmondta, hogy miután elveszítette azt a lehetőséget, hogy Jorge segítségével eligazodjon a városban, talán ezek az emberek is segíthetnek neki. Elmondta, hogy a többi fiúról nem tud semmit, de amikor megkérdezte, nem találkoztak-e véletlenül egy csapat fiúval, vagy lánnyal, nem válaszoltak neki. Teresáról most sem beszélt. Még így sem akarta őt veszélybe sodorni, -123-
James Dasher – Megperzselt világ
holott nem tudta miben árthatnának a lánynak. Brendával kapcsolatban kissé füllentett. Nem hazudott, csak az elbeszéléséből arra lehetett következtetni, hogy végig együtt voltak. Ott fejezte be az elbeszélését, amikor a sikátorban felbukkant a három ember. Vett egy nagy levegőt és azt mondta: - Most akkor lennél szíves levágni rólam ezeket a szalagokat? A magas csúnya férfi elővette az éles-fényes kését. - Szerinted? - nézett Blondie-ra. - Persze, miért ne? - kételkedő arccal hallgatta végig a történetet, de nem szólt semmit. A magas férfi Thomas elé állt és felé nyújtotta a kést. Ebben a pillanatban a mennyezet felől hatalmas robaj hallatszott, amit kiabálás követett. Utána úgy hangzott, mintha legalább száz ember futott volna lefelé, egy csomó őrülttel a nyomában. Még több kiabálás. - Lehet, hogy ránk talált egy másik csoport. - szólt Blondie elsápadva. Felállt és intett két társának. Pár pillanat múlva eltűntek egy lépcsőn. Az ajtó becsukódott mögöttük. A fejük fölött folytatódott a káosz. Thomas és Brenda ott maradtak a székekhez kötözve. Ha rájuk támad bárki, semmi esélyük sincs így. - Mi van, ha egy csapat nagyon őrült Kerge van ott? Brenda motyogott valamit, de a ragasztószalagtól nem lehetett érteni. Thomas megfeszítette minden izmát, összeszedte minden erejét és megkezdte az apró ugrálásokat a székével, hogy Brendához érjen. Már három lábnyit haladt, amikor hirtelen csend lett. Thomas megdermedve nézett fel a mennyezetre. Néhány másodpercig semmi nem hallatszott. Aztán lépések… hangos puffanás.. még egy puffanás.. Kinyílt a lépcső tetején az ajtó. Valaki lefutott. Thomas rettegve figyelt ki fog jönni. Aztán megjelent a fényben… piszkosan, véresen, az arcán égésnyomokkal; Minho. Mindkét kezében kést tartott. - Látom, kényelmesen ültök. - mondta.
39. FEJEZET - Mi... hogy… - dadogott Thomas. Minho mosolygott. Nem volt valami épületes látvány figyelembe véve hogy nézett ki az arca. -124-
James Dasher – Megperzselt világ
- Mi épp most találtunk meg. Azt hitted hagyom, hogy ezek a faszfejek valami rosszat tegyenek veled? - odament hozzá és elkezdte levagdosni a ragasztószalagokat róla. - Hogyhogy épp most találtatok ránk? - Thomas olyan boldog volt, hogy elkezdett kuncogni, mint valami idióta. Nem csak az tette boldoggá, hogy megmentették őket, hanem hogy életben vannak a barátai. Élnek! - Jorge átvezetett minket a városon úgy, hogy elkerültük a Kergéket. Elment ennivalóért. Miután Thomast kiszabadította, átment Brendához. De közben mesélt tovább: - Tegnap reggel Frypan látta, ahogy elkapnak titeket a sikátorban. Visszajött, mint egy őrült és elkezdtünk gondolkodni valami csapdán. De a legtöbb ötlet vacak volt. Brenda fölállt a székből és habozva elindult Thomas felé. Menet közben vette le a szájáról a ragasztószalagot. Thomas is felállt, de forgott vele a szoba és visszahuppant. - Egek! Van valakinél aszpirin? Minho nevetett. Brenda a lépcső aljához állt karba tett kezekkel. Úgy tűnt mintha dühös lenne… Aztán eszébe jutott, mint mondott neki mielőtt elájult a kábítószertől. „ A fenébe” gondolta. - Brenda? - kérdezte félénken. - Jól vagy? - Minho előtt nem fogja megbeszélni a lánnyal mi is történt, az biztos. - Jól vagyok. Menjünk. Szeretném látni Jorge-t. - felelte minden érzelem nélkül. Thomas nagyot sóhajtott. Tényleg mérges volt rá a lány. Minho a kezét nyújtotta: - Haver, fejfájás ide vagy oda, mennünk kellene. Nem tudom, meddig tudjuk csendben tartani a Kerge foglyokat. - Foglyok? - ismételte Thomas. - Nevezd őket, aminek akarod. Nem hagyhattuk, hogy idejöjjenek, amíg nem szabadítottalak ki. Vannak vagy húszan. Elég szarul vannak, azt hiszem másnaposak. De ha jobban lesznek és elkezdenek gondolkodni… Thomas most lassabban, óvatosabban állt föl. A feje lüktetett, mintha doboltak volna benne, közben valaki nyomta volna ki a szemgolyóját. Becsukta a szemét és nagy levegőt vett. - Minden rendben lesz. - mosolygott rá Minho. - Gyerünk. Thomas követte őt, de megállt Brenda mellett. Minho kérdőn nézett Thomasra: „Mi van vele?” Thomas megrázta a fejét, mire Minho vállat vont és ment tovább. Thomas a lány tekintetét kereste, de nem volt hajlandó ránézni. -125-
James Dasher – Megperzselt világ
- Sajnálom… - mondta. - Azt hiszem olyasmit mondtam, amivel megbántottalak. A lány most már ránézett. - Azt hiszed te szar alak, hogy csak te vagy és a barátnőd? Én táncolok veled, igyekszem, hogy jól szórakozz... Csak nem hitted, hogy szerelmes vagyok beléd??? Nem tudtad, hogy én a halál menyasszonya vagyok??? - a szavai annyi haraggal voltak tele, hogy Thomas hátrált egy lépést, mintha pofon vágták volna. Mielőtt válaszolhatott volna bármit is, a lány eltűnt az emeleten. „Úristen, mennyire hiányzik Teresa!” Belépett a helyiségbe ahol táncoltak. Megütötte az izzadság és hányás szag az orrát. Emberek hevertek a padlón, némelyik úgy nézett ki, mint egy hulla. Jorge, Newt és Aris álltak őrt, késsel a kezükben folyamatosan körbetekintve. - Hé, Thomas! - ordította Frypan. - Rondább vagy mint valaha! Newt odajött hozzá: - Örülök, hogy nem a véres hullátokra bukkantunk Thomas. - mosolygott rá őszintén Nagyon örülök. - Én is! - felelte Thomas és valami furcsa zsibbadtságot érzett. Repkedtek a kérdések, gyorsabban, mint hogy válaszolni lehetett volna rájuk. „Mindenki megvan?” „Hol voltatok?” „Hogy kerültetek ide?” „Mind a tizenegyen megvagytok?” „Hová mentetek a robbanás után?” „Honnét van fegyveretek?” Thomas látta a magas csúnya férfit és a lófarkos nőt a földön, de nem volt velük Blondie. Megszólalt benne a vészcsengő. - Minho. - suttogta Thomas. - A vezetőjük nincs itt. Rövid szőke hajú. Mi lett vele? Minho vállat vont. - Biztos lelécelt. - mondta Newt - Nem tudtuk mindet elkapni. - Aggódsz miatta? - kérdezte Minho. - Pisztoly volt nála. Nem túl szép…. - Mi lesz ebből a hülye városból már egy óra múlva is? Mielőbb induljunk. Most! - mondta Minho. - Rendben. Szeretnék innét kijutni mielőtt visszajön. - Figyelem! - kiáltott Minho. - Indulunk. Senki ne kövessen, akkor nem lesz semmi baja. Aki utánunk jön, az halott! Thomas eltöprengett rajta, ugyan mikor vette vissza Minho Jorge-től az irányító szerepet. Ránézett és látta, hogy Brenda mellette áll és a földet bámulja. Még mindig zavarta őt, ami az -126-
James Dasher – Megperzselt világ
este történt. Majdnem megcsókolta őt, de ugyanakkor taszította is... A kábítószer hatására? Talán Teresa közbeavatkozott… - Thomas! Ébresztő! - kiabált rá Minho. - Gyerünk! Már több fiú kinn volt a szabadban. Ugyan mennyi időre ütötte őt ki a kábítószer? Egy egész napra? Vagy csak pár órára? Brenda tétovázott az ajtóban. Thomas egy pillanatra azon aggódik, hogy nem akar velük menni… De hamarosan kinn voltak. Már csak Minho, Newt és Jorge maradtak, ők lassan hátrálva mentek az ajtó felé, a késeiket maguk előtt tartva. De senki nem akarta követni, vagy megtámadni őket. Valószínűleg örültek, hogy éltek. Brenda mintha kerülte volna őt. Nem fogja békén hagyni, amíg meg nem beszélik azt a bizonyos dolgot. Ha több nem is, szeretett volna a barátja lenni, hiszen szerette őt és felelősséget is érzett iránta. Thomas annyira elgondolkodott, hogy alig halotta meg, Minho mit magyaráz. Még mindig nagyon fájt a feje. - Hé! - hallatszott a háta mögül. Éles, visító, kissé már őrült hang volt. Thomas megfordult. Blodie állt a nyitott ajtóban. Karja kinyújtva, elfehéredett ujjaival a pisztolyt tartotta egyenesen Thomasra irányítva. Mielőtt bárki bármit tehetett volna, hatalmas dörrenés hallatszott a szűk sikátorban. Thomas bal vállát fájdalom járta át.
40. FEJEZET Az ütés ereje félrefordította Thomast, így az oldalára esett. Újra hallotta a lövés hangját, majd morgást, ütéseket… A füle egyre hangosabban csengett. Blondie már a földön volt, valaki elintézte már őt. Minho. Összeszedte magát és megnézte a vállát. Egy kis lyuk volt csak az ingén, de a vérfolt egyre nagyobb lett körülötte. Ömlött a vér a sebből. Fájt. Nagyon fájt. Amikor azt hitte, a fejfájás a legborzalmasabb, akkor még nem érezte azt, amit most. A vállából az egész testére átterjedt a fájdalom. Newt aggódó szemmel nézte. - Rám lőtt. - bukott ki Thomasból, mintha valami új dolgot mondott volna. Mintha egy élő tűzőgép kapocs szaladgált volna a belsejében. Szúrt. Fájt. Kezdett körülötte minden elhomályosulni. Ma már másodszor… -127-
James Dasher – Megperzselt világ
Valaki egy pólót nyomott Newt kezébe, aki rászorította a sebére és átkötözte rajta. Újabb fájdalom hullámzott rajta keresztül. Felkiáltott, és még tovább homályosult minden… Úgy érezte magát, mint a táncparketten. Hallott hangokat, amik messziről, tompán jutottak el hozzá. „Vérmérgezés… szükség lesz tűzre… itt nem tudjuk… Menjünk… Vigyük… Három..” Újabb fájdalom, majd a jótékony sötétség. Amikor magához tért, az agya ködös volt. A fény elvakította, ki sem tudta nyitni a szemét. A teste rángatózott, de szoros kezek tartották őt. Szapora légzést hallott, majd futás zaját. Valaki kiabált, de nem értette. Őrült sikolyok. A Kergék! Hőség. A válla! Tűz! Megint szétáradt benne a fájdalom, de a sötétség ismét megmenekítette. Felnyitotta a szemét. Már nem vakította el annyira a fény. A hátán feküdt, alatta a föld kemény volt. Valami nyomta a derekát, de az semmi nem volt ahhoz képest, amit a vállában érzett. Hallotta a fiúk halk beszélgetését. A Kergék távolról jövő vihogását. Nem látott épületeket a feje fölött, csak az eget. Mintha tűz égett volna a közelben. A meleg levegő, a forró szél… a fájdalom! „Fogjátok le a lábait és a karjait” Nem fogta fel a szavak értelmét, de annyi átfutott az agyán, ami valami ködfélében lebegett, hogy ez nem hangzik valami jól. Valami ezüstösen villant. Vagy vörösen. „ez szörnyen fájni fog” - mondta valaki. Valami sziszegést hallott, utána millió dinamit robbant a vállában. Gondolatban ismét elköszönt. Már harmadszor. A sötét égen a csillagok ragyogtak. Valaki megfogta a kezét. Meg akarta nézni ki az, de a fájdalom nem hagyta, hogy mozogjon. Nem is kell látnia. Tudja ki az. Brenda. Puha, kicsi kéz. Most sokkal rosszabbul érezte magát. Az ereiben mintha tűz-kukacok lüktettek volna. A fájdalom behálózta a testét. Valami nagyon nem jó. Felbukkant egy szó az agyában és ott is maradt: fertőzés. Reggel ébredt fel. Először azt vette észre, Brenda már nem fogja a kezét. Hideg levegőt érzett a bőrén. Egy rövid pillanatra ennek megörült. De a következő pillanatban már ismét átjárta a lüktető fájdalom. Ennek semmi köze nem volt a vállához, a lőtt sebhez. Más volt. valami rettenetes, ami az egész szervezetét támadja. Fertőzés. Újra ez a szó. Nem tudta, hogy viseli el -128-
James Dasher – Megperzselt világ
a következő öt percet. A következő órát, vagy napot. Aludjon? Kétségbe volt esve, mint aki előtt egy hatalmas szakadék, egy tátongó űr áll. Pánikroham kapta el. Mindent elborított, bizarr módon, még a fájdalmat is. Valamiben meg akart kapaszkodni. Az égre nézett. Mit keres ott? „Hé, valaki” kiáltotta gondolatban. Zajokat hallott. Először mintha a koponyájában dübörögne valami. A dobhártyájától kezdve, le a gerincén végig, mindenét elárasztva. Mintha a világ összes legnagyobb dobját összegyűjtötték volna és folyamatosan püfölnék… Most mintha zümmögne valami. Hatalmas gépek. Fentről jön. Minho mutogat felfelé. Kék az ég. Nincs felhő. Nem vihar. A zaj fokozta a fájdalmát, akart szólni, hogy állítsák le. De nem tudott. Erősödik a szél. Por száll a levegőben. A szél tépi a ruháját. Brenda. A keze, valamit mond. Sajnálom. - Én… én… - szólni akart, de nem tudott. Nagyon fáj. Rettenetes a zaj. Rosszul van… Két férfi áll előtte. Kik ezek? Furcsa ruhában vannak. Zöld betűk. Szemüvegben vannak. Nem, ez nem szemüveg. Mi ez? Gázálarc. Mint két nagy gonosz szörnyeteg. Megfogják. Felemelik. Neeee! Thomas felkiáltott a fájdalomtól. Azt hitte már nem fájhat jobban, de most úgy érezte, ez még rosszabb. Vitték őt valahová. Az egyik ruháján látta az ugráló zöld betűket. Erősen koncentrált, hogy elolvassa! „VESZETT” Megint jött a sötétség. Hívta őt újra. Hagyta, de a fájdalom is vele ment.
41. FEJEZET Ismét vakító fényre ébredt. Felülről világított a szemébe. Azonnal tudta, hogy ez nem nap. Valahogy közelebbről világított. Összeszorította a szemét. Hangokat hallott, de csak suttogást. Nem értette a szavakat. Kattanásokat hallott, fém csörömpölést. Az jutott róla eszébe: orvosi műszerek… Mintha kórházban volna. Ide hozták volna őt? Na ez az, amit el sem tudott képzelni. Kinyitotta a szemét. Valaki lenézett rá, aki ugyanolyan nevetséges ruhában volt, mint akik idehozták. Még a gázálarc vagy mi is rajta volt, de látta az illető szemét. - Hallasz engem? - kérdezte egy női hang. -129-
James Dasher – Megperzselt világ
Thomas megpróbált válaszolni, amikor nem sikerült, akkor bólintani. De maga sem tudta megtette, vagy nem. - Nem tudom, hogy kerülhetett fegyver a városba. El tudod képzelni mennyi szennyeződés van egy töltényen? Nem is beszélve a baktériumokról. - nagyon dühösnek tűnt. - Csak igyekezz. Gyorsan. - felelte egy férfi. Megint az elviselhetetlen fájdalom a vállában. Elájult. Már sokadszorra. Felébredt. Valami megütötte, de nem tudta mi. Ugyanaz a fény ragyogott felette. Fémszerkezetek vették körül, különböző kapcsolókkal, számlapokkal, monitorokkal. Nem értette. Megint megütötte valami. Áram. Áramütés. Nem fájt. Mintha lebegett volna. Mintha egy nagy semmiben lenne. Nem álltak körülötte őrült idegenek zöld ruhában, nem vágott bele senki szikét. Egyedül volt. A fájdalom sem volt vele most. Úgy érezte, ez jó. Mintha messziről hallott volna hangokat. Úgy érezte oda kellene figyelnie, hátha megtud valamit. Talán megszabadítják őt a fertőzéstől… - Biztos, hogy nem kapunk el semmit? - kérdezte a férfi. - Én pozitív vagyok. - felelte a nő. - Pozitív, mint ahogy én is. Legalább nem kell a fertőzéstől tartanunk. Nem tudom, ki lehetne jobb vezető. Remélem, nem kell másikat keresnünk a Jelentkezők közül - Édes istenem, remélem igazad van! - felelte a férfi. Most egy csengő hangú nő szólalt meg: - Mit gondoltok, mennyi életképes jelölt marad meg? - Négy vagy őt. - válaszolt az első nő. - De Thomas magasan a legnagyobb reménységünk. Minden Változóra megfelelően reagál. Várj, mintha mozogna a szeme. Thomas megdermedt. Próbált alvást színlelni, mert nagyon szerette volna hallani, mit beszélnek még ezek az emberek, még ha nem is érti. - Na és kit érdekel, ha hallja? - kérdezte a férfi. - Úgysem lehet befolyásolni, hogy egyik, vagy másik utat válassza. Az pedig csak jót tenne neki, ha tudná, hogy kigyógyítottuk a fertőzésből. A „VESZETT” megtesz mindent, amit kell. A magas hangú nő fülsértően felnevetett. - Ha hallasz Thomas, ne izgasd fel magad. Azon vagyunk, hogy meggyógyítsunk, azért kapod ezt az injekciót is. A gyógyszer azonnal szétáradt Thomas ereiben. Megszűnt a feszültsége és valami halvány öröm járta át. Megpróbálta kinyitni a szemét, de nem tudta. Mielőtt elaludt volna, még mondott valami nagyon furcsát az első nő. -130-
James Dasher – Megperzselt világ
- Ő fog minket megmenteni.
42. FEJEZET A következő alkalommal, amikor felébredt, a levegőben lógott. Valami vászonszerűben ült szorosan rögzítve. Ide-oda imbolygott, közben fokozatosan haladt lefelé. Ugyanazt a hangos búgást hallotta, mint mielőtt elvitték őt. Érezte, hogy kezek ragadják meg. Rémülten nyitotta ki a szemét. Rengeteg arc vette körül: Minho, Newt, Jorge, Brenda, Aris... az összes fiú. Lecsatolták róla a kötelet, ami szinte azonnal eltűnt a levegőben. Elhalkult a zaj is. Mindenki egyszerre kezdett el beszélni. „Mi volt ez az egész?” „Jól vagy?” „Mit csináltak veled?” „Kik voltak ezek?” „Hogy van a vállad?” „Jól szórakoztál, haver?” Thomas meg sem próbált ennyi mindenre válaszolni. Megpróbált felkelni, de szorosan át volt kötve. Minhót kereste a szemével. - Kell egy kis segítség? - mosolygott rá Minho. Thomast nyugtalanította a gondolat, hogy a „VESZETT” emberei milyen gyorsan felbukkantak a semmiből, hogy megmentsék az életét. Ezek szerint állandóan figyelik őket, és ha úgy gondolják, bármibe be tudnak avatkozni, meg tudják őket menteni. Ha akarják. De eddig nem tették, pedig már hányan meghaltak, miközben a „VESZETT” csak nézte. Most őt miért mentették meg a fertőzéstől, amit a rozsdás golyó okozott? Ez most túl sok volt neki. Végre kiszabadult. Talpra állt és kinyújtóztatta az izmait. Rájött, hogy nem érez fájdalmat, legföljebb egy kicsit a vállában. Nagyon meleg volt. - Mit csináltok itt a napon? Le fogtok égni. - Minho nem válaszolt, csak valamire rámutatott a háta mögött. Egy nagyon kopott, fából összetákolt kis kunyhó állt ott, ami úgy nézett ki, bármelyik pillanatban összedőlhet. Nem volt akkora hogy mindannyian beférjenek alá. - Jobb lesz,., ha visszamegyünk alá. - mondta Minho. Brenda sétált el mellette, de most nem akarta megfogni a kezét. Nem mondott semmit, így Thomas sem. A nyomorult város tele Kergékkel, néhány mérföldnyire volt tőlük délre. Itt nem volt jele Kergéknek. A hegyek - úgy tűntek - egy-két napi járásra vannak. Ferdén íveltek fel a magasba -131-
James Dasher – Megperzselt világ
markánsan, élettelenül. Hatalmas bevágások tarkították, mintha egy óriás csapkodta volna a fejszéjével napokig. A kunyhóhoz értek. Úgy nézett ki, mint ami már legalább száz éve ott áll. Csoda hogy eddig, megmaradt. Elég lenne egy gyufaszál, hogy eltűnjön az egész építmény. - No akkor, ülj le és mesélj el mindent. - mutatott Minho a kunyhó végébe. Thomasnak éppen belenyilallt a fájás a vállába. Nem tudhatta meddig fog hatni a fájdalomcsillapító amit adtak. De akárkik is volt a „VESZETT” doktorai, hálás nekik, amiért megmentették. Leült törökülésbe a forró poros talajra. Megvárta, amíg mindenki elhelyezkedik. Úgy ült ott, mint egy tanár, aki éppen le akarja adni a tananyagot a homályos emlékeiről. Minho ült le utolsónak. Brenda mellett helyezkedett el. - Rendben, elkezdheted mesélni a kalandod az idegennel, aki elvitt az űrhajójával. - Biztos vagy benne? Hány nap alatt érhetünk el a Menedékig? - Öt nap haver. De tudod, hogy nem mehetünk olyankor, amikor semmi nem véd meg a naptól. Éjjel fogunk menni csak. - Jó. - Ugyan mit csináltak, amíg ő távol volt? - de rájött, hogy nem sokat számít. - Mesélj már. Vagy megismételjük a kérdéseinket? - Amikor jött ez a két alak a „VESZETT”-től, orvosokhoz vittek. De én nem voltam magamnál. Egy műtőben tértem magamhoz és csak félig-meddig hallottam, ahogy arról beszéltek, hogy ennek nem lett volna szabad megtörténnie, mert a városban nem lehet fegyver. A fegyver ezek szerint olyan tényező volt, amivel nem számoltak. A golyó valami csúnya fertőzést indított el bennem és azt hiszem nem sok kellett volna hozzá, hogy meghaljak. Üres tekintetek néztek rá vissza. Thomas tudta, csalódottak, amiért ilyen röviden mondta el az egész történetet. - Csak azt tudom nektek elmondani, amit hallottam. Mindenre nem is tudok visszaemlékezni. Még az a furcsa éjszakai beszélgetés volt a legtöbb, amikor a Jelöltekről beszéltek. De nem volt sok értelme az egésznek. Mindenesetre megpróbálta szóról szóra elmondani, amit hallott. Látta a fiúkon és Brendán, hogy csalódottak. - Biztos van valami köze az egésznek azokhoz a táblákhoz, amikkel tele van a város. - mondta végül Minho. - Én csak azt tudom, hogy örülök, amiért megmentettek és élek.
-132-
James Dasher – Megperzselt világ
- Hé, ha te akarsz lenni a Vezető, nagyon szívesen átadom. Még a tetoválást is a bőrömmel együtt. - szólt Minho. - Nem, köszönöm. Tartsd meg. Minho nem válaszolt. Thomas nem tudta elfelejteni a feliratokat. Mit akarnak valójában jelenteni? A „VESZETT” azt akarja, hogy ő legyen a vezető? Miért? - Ezek szerint mi mindannyian potenciális Jelöltek vagyunk. - állt fel Newt elgondolkodva. Látszott az arcán hogy valamire nagyon koncentrál. - És azért megyünk keresztül ezen az egész szaron, hogy kigyomlálják a nem idevalókat. De valamiért a pisztoly és a rozsdás golyó nem volt része a normális tesztnek, vagy kísérletnek, vagy Változónak… Ha Thomas fogja magát és rögtön feldobja a talpát, akkor nem kellett volna fertőzéssel szarakodniuk. Thomas elhúzta a száját és bólintott. Az egész egy összefoglalása volt annak, amit elmesélt. - Vagyis, most már tudjuk, hogy állandóan figyelnek minket. Mint az Útvesztőben a Késlegyek. - mondta Minho. - Látott itt valaki Késlegyeket röpködni? Több fiú is megrázta a fejét. - Mi a fene az a késlégy? - kérdezte Jorge. - Egy kis mechanikus dolog, amibe kamerát építettek be. Ezek figyeltek minket az Útvesztőben. - válaszolt Thomas. Jorge a szemét forgatta. - Értem. - De az Útvesztő fedett hely volt. - szólt Aris. - Most használhatnak műholdas kamerát azt hiszem. Mi lehet benned olyan különleges Thomas? Azok a táblák a városban…hogy te vagy az igazi Vezető… ha te sebesülsz meg, téged megmentenek. Thomasra nézett. - Nem bántani akarlak, csak kíváncsi vagyok. Mivel vagy több, különlegesebb nálunk? - Nem vagyok különleges, én sem tudom, mi lehet bennem. - Hallottad mit mondtak. Sokan haltak meg, de nem fegyvertől. Azt hiszem mindegy lett volna, kit lőnek meg, bárkit megmentettek volna. - Azt hiszem jobb lesz a közeledben maradni. - mondta Jorge vigyorogva. Minho ragaszkodott hozzá, hogy aludjanak, ha éjszaka elakarnak indulni. Thomas is egyre fáradtabbnak érezte magát, de lehet, hogy a meleg miatt. Nem volt párna, vagy takaró, csak összegömbölyödtek a földön, a fejüket a karjukra fektették. Brenda végül valahogy mellé került, de nem szólt hozzá, nem ért hozzá. Thomas nem tudta megbocsát-e neki valaha is. -133-
James Dasher – Megperzselt világ
Vett egy nagy lélegzetet, lehunyta a szemét és az álom már húzta is le a mélybe. A hangok kezdtek elhalkulni körülötte. A nap még fönn volt az égen, amikor egy hang ébresztette fel őt. A fejében szólt a lány. Teresa. Annyi idő után… „Tom, ne is próbálj válaszolni, csak figyelj. Holnap valami borzalmas dolog fog történni. Egy nagyon szörnyű dolog. Bántani foglak és megrémülsz ettől. De bízz bennem! Bíznod kell! Nem számít mi történik, nem számít mit látsz, mit hallasz, mit gondolsz. Bízz bennem, Tom! Nem fogok tudni beszélni” Thomas annyira megdöbbent, hogy nem tudta mit csináljon. Nem jutott eszébe semmi. „Tom, mennem kell. Egy darabig nem fogsz hallani. - szünet - Addig nem, amíg nem leszünk újra együtt.” Thomas akart valamit mondani, de a lány hangja már elillant és ő ott feküdt értetlenül.
43. FEJEZET Hosszú ideig tartott, amíg Thomas újból el tudott aludni. Semmi kétsége nem volt, hogy Teresa beszélt a fejében. Máskor is érezte a jelenlétét, amikor telepatikus úton beszéltek és érezte az érzelmeit is. Ha csak egy pár pillanatig is, de vele volt. De amikor elment, hatalmas űr támadt utána. Miről is beszélt tulajdonképpen? Valami szörnyű fog vele történni, de bízzon benne! Hiába törte a fejét, nem tudta kitalálni miről lehet szó, mire figyelmezteti. Azt is mondta, újra együtt lesznek. De akkor mi lesz az a szörnyű dolog? Akármerre mentek a gondolatai, mindenhol zsákutcára bukkantak. Még az is átfutott a fején, hogy elárulta őt azzal, hogy Brenda a barátja lett. A sors iróniájaként mégis az jutott eszébe, hogy felébreszti Brendát, hogy beszéljen vele. Hiába próbált visszaaludni, a hőségtől nem bírt. De csak elaludt végül, mert Newt rázta őt fel. Teresa rövid látogatása az agyában most álomnak tűnt. Mintha meg sem történt volna. - Jól aludtál Tommy? - kérdezte Newt. - Hogy van a vállad? Thomas felült, megdörzsölte a szemét. Három-négy órát aludhatott, de azt mélyen és zavartalanul. Megdörzsölte, megmozgatta a vállát és meglepődött, hogy alig fáj. Fájt ugyan még, de nem nagyon. Szinte hihetetlennek tűnt most, hogy milyen kínokat állt ki és mennyire rosszul volt. Newt szétnézett a fiúk között, majd visszafordult Thomashoz.
-134-
James Dasher – Megperzselt világ
- Nem sokat beszéltünk mióta eljöttünk a kollégiumból. Nem tudtunk leülni kényelmesen egy tea mellé, nem volt túl sok időnk. - Igen. - nem tudta miért, de Thomasnak Chuck jutott eszébe. És a fájdalom, amit akkor érzett, mikor meghalt. Aztán Teresa jutott eszébe. - Nem értem, hogy lehet jó a „VESZETT”… - Mi? - Emlékszel mit írt Teresa a karjára, amikor először ébredt fel? Vagy nem tudsz róla? Azt írta: A „VESZETT” jó. Nehéz elhinni! Newt arcán furcsa mosoly rajzolódott ki: - Csak megmentette azt a tyúkszaros életed! - Igen, ez igaz. Brenda forgolódott, majd felébredt és felült. Nagyot ásított. - Jó reggelt! Vagy este van? Mindegy. - Egy újabb nap, amit túléltünk. Összeismerkedtetek már? Brenda ő Newt. Newt, ő Brenda. - Igen, tudjuk. - de azért Newt megfogta Brenda kezét és megrázta. - De még egyszer köszönöm, hogy vigyáztál rá, amíg csak kettesben buliztatok. Brenda elvigyorodott. - Igen, a bulizás. Nekem az a rész tetszett a legjobban, amikor el akarták venni az orrunkat. Remélem, legalább addig megmarad, amíg én is ilyenné nem válok. - kétségbeesés és zavar látszódott az arcán. Thomas nem tudta mivel vigasztalja. - Valószínűleg sokkal előrehaladottabb állapotban voltak, mint mi. Ne felejtsd el… Brenda nem hagyta befejezni: - Igen, tudom. Ti elvisztek engem oda, ahol a mágikus kúrát kapom. Tudom. Felkelt, jelezve hogy befejezte a beszélgetést. Thomas Newtre nézett, aki vállat vont. Aztán lehajolt és azt suttogta: - Ő az új barátnőd? Megmondalak Teresának! - kuncogva ment tovább. Thomas még ült egy percig. Mi lehet az a figyelmeztetés? A Kitörés. Már csak néhány nap és átmennek a hegyen. A „VESZETT”. Vajon mi vár rájuk a Menedékben és a jövőben? Éhes volt, így elment ennivalót keresni. Az étel legalább nem okoz csalódást. Amikor a nap lebukott a horizont alá, a poros föld lilás színben látszódott. Elindultak. Thomas nyomorúságosan és erőtlenül ment, az izmai merevek voltak.
-135-
James Dasher – Megperzselt világ
A hegyek, ahogy közeledtek feléjük, úgy lettek egyre magasabbak. Nem lehetett hegy lábáról beszélni, mert a sík völgyből fokozatosan nyúlt ki a hegy. Meredek lejtők, csupasz sziklák, minden kopár. Senki nem beszélt, némán vonultak. Brenda a közelében maradt, de nem szólt ő sem. Kínos volt köztük a csend. Pedig szerette őt. Jobban mint bárkit, Newten és Minhón kívül. Na és természetesen Teresán kívül. Amikor már csak a csillagok és a hold mutatták az utat, Newt odament hozzá. A fény elég lett volna, ha csak sík terepen sétálnak, de a sziklafal fenyegetően magaslott előttük. - Beszélj valamiről. - mondta Newtnek. - Miről? Thomasnak teljesen mindegy volt, csak valaki beszéljen, ne kelljen az agyában keringő gondolatokra figyelnie. - „VESZETT”. Megszegték veled a szabályokat. - Miért? - Azt mondták nincsenek szabályok. Érjünk el a Menedékig és ennyi. Szabály semmi. Emberek haltak meg jobbra-balra, amikor jöttek azok a repülő borzalmak, de csak téged mentettek meg. Ennek semmi értelme. Nem panaszkodom. Örülök, hogy életben vagy, meg minden.. - Köszönöm. - Aztán ott voltak azok a táblák a városban. Furcsa. Thomas a barátjára nézett. - Mi van, féltékeny vagy? - próbálta elviccelni a dolgot. Newt nevetett. - Dehogy, te bökött! Csak marhára szeretném megtudni, mi a fene folyik itt valójában. Miről szól mindez? - Igen. - bólintott Thomas. Egyetértett. - A hölgy azt mondta a kórházban, hogy csak kevesen feleltünk meg. Hogy én voltam a legjobb Jelölt, és nem akarták, hogy meghaljak valami be nem tervezett dolog miatt. De nem tudom, hogy, hogy működik ez az egész teszt. Mentek egy percig, amikor Newt ismét megszólalt: - Kevés ehhez a szürkeállományunk, azt hiszem. Reméljük, már nem történik semmi.
-136-
James Dasher – Megperzselt világ
Thomas már majdnem elmondta neki, amiről Teresa beszélt, mégsem tette. Csendben maradt és Newt elsodródott mellőle. Pár óra eltelt, mire ismét beszélt valakivel. Minhóval váltottak pár semmitmondó szót, csak az időt múlatták. Thomas lába már fájt egy kicsit, de nem volt vészes. Végre lehűlt a levegő. Amikor már a hajnal közeledett, akkor szedte össze Thomas a bátorságát, hogy odamenjen Brendához és beszéljen vele. Mindegy mit, bármit. - Hé,- kiáltott a lánynak - hogy bírja a lábad? - Minden rendben. - válaszolt Brenda kurtán. - És veled mi van? A vállad nem fáj? - Szinte hihetetlen, de nem. Már furcsa is mikor nem fáj mindenem. - Az jó. - Igen. - törte a fejét mit mondjon a lánynak. - Szóval… sajnálom azt a dolgot. Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit. Tele volt a fejem és őrült dolgokat beszéltem. A lány ránézett és Thomas látta az ellágyulást a szemében. - Nem kell bocsánatot kérned. Mi barátok vagyunk és kész. Főleg ha barátnőd van. Csak akkor nem kellett volna megpróbálnod megcsókolni, meg minden. - Nem igazán a barátnőm. - nem is tudta, hogy ezt miért mondta, honnét jött ez belőle? - Ne legyél hülye! - fújtatott a lány. - És ne sértegess! Ha te ellenálltál nekem… - megállt és végigsimított magán az egyik kezével, közben gúnyosan mosolygott. - Nos, akkor biztos, elég jó okod van rá! Thomasban végre feloldódott a kínos feszültség. - Értem a célzást! Valószínűleg gagyin csókoltalak volna meg úgyis. A lány rácsapott a karjára, szerencsére nem a sérültre. - Nem hiszem, hogy baj lenne veled. Elhiheted nekem. Thomas épp valami hülyeséget készült mondani, amikor megtorpant. Valaki hátulról meglökte, majdnem elesett. Előre meredt és a szíve megdermedt. Egy lány jelent meg a semmiből. A földről emelkedett fel és gyorsan feléjük lépdelt. A kezében egy hosszú, élesre hegyezett dárda volt. Teresa!
44. FEJEZET
-137-
James Dasher – Megperzselt világ
Thomas el sem tudta hinni, hogy Teresa az. Örült, hogy személyesen is láthatja, hiszen tegnap csak hogy telepatikus úton szólt hozzá. De váratlanul eszébe jutott a lány figyelmeztetése, hogy valami rossz dolog fog történni. Annyit már látott, hogy egy dárda van a kezében. Már a többiek is észrevették őt. Megálltak és nézték, ahogy Teresa komor arccal, fegyverrel a kezében megy feléjük. Úgy nézett ki, készen áll arra, hogy bárkit leszúrjon, aki csak megmozdul. Thomas előrelépett, de megállt, miután Teresa mindkét oldalán lányok bukkantak elő. Legalább húszan lehettek és mindegyiküknél volt fegyver. Kések, rozsdás kardok, íjak nyilakkal. Thomas nyugtalankodni kezdett. Igaz, hogy Teresa azt mondta, valami rossz fog történni, de biztos nem engedi, hogy rájuk támadjanak. Eszébe jutott az is, hogy ez a „B” csoport. A tetováláson pedig az állt, a „B” csoport megöli őt. Teresa megállt előttük, és megállt a többi lány is. Félkörben körbefogták őket. Mindannyian mozdulatlanul álltak, a fegyvereiket a kezükben tartva. Akinél íj volt, az kifeszítve tartotta. Ez megrémítette Thomast, mert a nyilak ellen semmi esélyük nincs. Bármelyikük mellkasába belefúródhat. Minho szólalt meg először. - Mi a szar ez Teresa? Szépen üdvözlöd rég látott barátaid! Teresa nevének hallatán Brenda megfordult és élesen Thomasra nézett. Teresa nem válaszolt és hátborzongató csend támadt. A nap egyre feljebb ment, kezdett elviselhetetlen lenni a hőség. Teresa még közelebb jött. - Mi a fészkes… - kezdte Newt, de Teresa durván közbevágott: - Fogd be a szád! Nem kiabált, ijesztően nyugodt hangon mondta. - Ha valaki megmozdul, a nyilak készen állnak! - tette hozzá. Teresa most bement a fiúk közé, mintha keresne valakit. Brenda előtt megállt. Nem szólt semmit, de a gyűlöletét látni lehetett az arcán. Aztán Thomas elé állt, aki próbálta magát nyugtatni, hogy Teresa nem használná ellene a fegyvert. - Teresa… - suttogta önkéntelenül. Nem tehetett róla, de nem tudta elfelejteni a csókját, hiába állt most előtte olyan elszánt, gyűlölködő arccal. -138-
James Dasher – Megperzselt világ
- Teresa, mi… - Fogd be a szád! - Thomas szót fogadott ennek a nyugodt, csendes hangnak. Mintha nem is ő lenne. - De most mi van? Teresa hátralépett, és a dárda nyelével hatalmasat ütést mért a fejére. Thomas térdre rogyott a fájdalomtól. Kezét az ütés helyére szorította. - Azt mondtam, fogd be a szád! - lehajolt, megfogta az ingét és addig fogta, amíg a fiú fel nem állt. - Te vagy Thomas? Thomas körül összeomlott a világ. Hiába figyelmeztette a lány őt, hiába mondta neki, hogy történjen bármi, bízzon benne. - Tudod ki vagyok. Teresa újra lesújtott, ezúttal a fülénél találta el. Thomas felkiáltott, de most nem esett el. - Tudod ki vagyok! - üvöltötte. - Még egyszer megkérdezem: Te vagy Thomas? - Igen! Thomas vagyok! A lány bólintott és elhátrált tőle. A dárda hegye most Thomas mellkasára mutatott. A fiúk közelebb húzódtak egymáshoz, ahogy a lány csoport körbe vette őket. - Te velünk jössz! Gyere Thomas! Ne felejtsétek mi lesz, ha valaki megmozdul! - Szó sem lehet róla! Nem viszitek őt sehová! - kiabált Minho. Teresa úgy csinált, mint aki nem hallja. Thomast nézte összehúzott szemekkel. - Ez nem valami hülye játék. Számolni fogok. Minden ötödiknél egy meghal közületek, amíg el nem indulsz. Amikor a végén egyedül maradsz, úgyis elviszlek. csakis rajtad múlik. Thomasnak közben feltűnt, hogy Aris furcsán viselkedik. Egyenként végignézte a lányokat, mintha mindegyikük szemébe bele akart volna nézni. De nem szólt egy szót sem. Ha ez tényleg a „B” csoport, akkor Aris ismeri őket - gondolta. - Egy! - kiáltott Teresa. Thomas nem látta értelmét hogy bárki életét kockára tegye. Elindult, egyenesen Teresa felé. Nem figyelt oda mit mond Minho és a többiek. Egészen közel ment a lányhoz, majdnem összeért az orruk. Ezt akarta, nem igaz? Vele akart lenni. Még ha most valamiért ellene is fordult. Lehet, hogy a „VESZETT” manipulálta valahogy, mint ahogy Gally-t és Alby-t.
-139-
James Dasher – Megperzselt világ
Ha kitörölték az emlékeit, akkor nem emlékezhet. Nem számít. De nem kockáztathatja akkor, sem hogy valamelyik barátját lenyilazzák. - Itt vagyok. Vigyél. - Még csak egyig számoltam. Nem nagy bátorságra vall! - a lány megint megütötte olyan erővel, hogy megint a földre rogyott. Fájt a feje, az állkapcsa. Köpött egyet, és látta, hogy véres. - Hozzátok a zsákot. - szólt Teresa. Két lány lépett felé. Most nem látott fegyvert a kezükben. Az egyik, egy sötét bőrű lány volt. Úgy nézett ki, mint akit megskalpoltak. Egy nagy kopott vászonzsák volt a kezében. Két lábnyira megálltak tőle. Thomas azt hitte megint megütik. - Elvisszük őt! - kiáltotta Teresa. Ha valaki követni próbál, megöljük. Nem fogjuk hagyni, hogy keresztezzétek az utunkat. - Teresa! - szólt Minho. - Ilyen előrehaladott nálad a Kitörés? Már teljesen elment az eszed! A dárda Thomas fején tört ketté… Hasra esett és csillagok kezdtek ugrálni a szeme előtt. Hogy tehette ezt vele? - Akar még valaki valamit mondani? - kérdezte Teresa. - Úgy látom nem! A zsákot a fejére borították. Egy kéz durván megragadta a vállát, éppen ott, ahol a sérülése volt. Mióta a „VESZETT” helyre rakta őt, azóta nem érzett ilyen fájdalmat a vállában. Felnyögött. Föl se nézett. Dühös volt. - Ne ellenkezz. - súgta a sötét bőrű lány, akinek ragyogott az arca az izzadtságtól. - Akkor még rosszabb. Thomas zavarba jött, mert a lány hangjából igazi együttérzést hallatszott. A következő szavakat már egészen más hangon mondta: - Ha odaérünk, megölünk! Legalább nem érzel több fájdalmat. Ráhúzták a zsákot és már csak a csúnya barna fényt látta.
45. FEJEZET Lelökték őt a földre, amíg rá nem csúsztatták teljesen a zsákot a testére. A zsák nyitott végét megkötötték a lábánál egy kötéllel. Becsomagolták, mint egy kötözött sonkát. Elképzelte, hogy hagytak egy hosszú kötelet, amivel majd húzzák. Ez nem lesz kellemes. Elkezdett vonaglani. -140-
James Dasher – Megperzselt világ
- Teresa! Ne csináld ezt velem! Valaki ököllel belevágott a gyomrába olyan erővel, hogy felkiáltott. Kétrét görnyedt volna, de ettől a hülye zsáktól még azt sem tudta megtenni. Hányingere lett, erőlködnie kellett, hogy ne jöjjön ki belőle az ennivaló. Sajnálta magát… - Még egy szó és lelőjük a barátaid. Na ez hogy tetszik? - mondta Teresa. Thomas nem válaszolt, rázta a néma zokogás. Kikezelték a fertőzésből, begyógyult a sebe, túljutottak a városon, a Kergéken. Már csak a hegyet kellett megmászni a Menedékig. - Több figyelmeztetés nem lesz! Ha követtek, repülnek a nyilak. - kiabálta Teresa a fiúknak. Azután hallotta, hogy letérdel mellé, hogy a fejét a füléhez dugja. - Nem engedik, hogy telepatikusan beszéljünk. Ne felejtsd el: Bízz bennem! Thomas úgy meglepődött, hogy alig bírta megállni válasz nélkül. - Mit mondtál neki? - jött oda az egyik lány. - Elmondtam neki mennyire élvezem a bosszút. Remélem nem baj! Thomas még soha nem hallott Teresa hangjában ennyi arroganciát. Vagy nagyon jól színészkedett, vagy kezdett eluralkodni rajta a betegség. - Örülök, hogy szórakoztatónak érzed. De sietnünk kell. - mondta a lány. - Tudom. - felelte Teresa. Megfogta Thomas fejét és megint a füléhez hajolt. - Tarts ki! Hamarosan vége lesz! Szavai elzsibbasztották Thomas agyát. Már nem tudja, mit gondoljon. Teresa elengedte. - Tűnjünk innen! A fogva tartói elindultak, őt pedig magukkal húzták. Minden követ érzett a zsákon keresztül, ami nem jelentett védelmet. Fájdalmas volt. Próbálta a hátát kihomorítani, hogy inkább a lába, a cipője viselje a nagyobb terhet. De tudta, nem fogja sokáig bírni. Terasa a vonszolt teste mellett haladt. Halotta Minho kiabálását a távolból, de egyre halkult a hangja. A közelében is beszélgettek, de csak egy-két szót értett. „fogjuk megtalálni”, „fegyver” Teresa ismét belevágott ököllel Thomas gyomrába. Úgy rángatták őt, mint egy zsák régi ruhát. Szörnyű dolgokat képzelt magában. A háta tele lesz vérző sebbel. De talán ez már nem is számít. Főleg ha megölik. Teresa azt mondta bízzon benne. Bármilyen nehéz is volt, hinni akart neki.
-141-
James Dasher – Megperzselt világ
Vajon a „B” csoport kényszerítette arra, amiket tett vele? Ha nem, akkor miért suttogott volna a fülébe? Ezeken gondolkodott, amíg egyáltalán tudott koncentrálni. Nem tudta, van-e még a hátán ép bőr. A meredekebb részen már nem tudták a lányok húzni, mindig visszacsúszott. Akkor Teresa azt javasolta, a vállánál és bokájánál fogva emeljék fel és vigyék. Thomas azt hitte, elfeledkeztek egy nyilvánvaló tényről, hogy mehetne is. - Miért nem mehetek? - kérdezte a szomjúságtól fojtott hangon. Teresa oldalba rúgta. - Fogd be a szád! Nem vagyunk hülyék. Megvárjuk, amíg nem látnak a haverjaid. Elfojtotta a nyögést, ami kikívánkozott belőle. - Miért? - Mert azt mondták. Most pedig fogd be a szád. - Miért mondtad el neki? - suttogta nyersen az egyik lány. - Mit számít? Úgyis megöljük. - mondta Teresa. - Nem számít semmit, ha tudja, hogy erre utasítottak. A „VESZETT” gondolta Thomas. - Én már alig látom őket. Amint elérjük a hasadékot, már nem találhatnak meg. Még ha követnének se. - mondta egy másik lány. - Rendben. - mondta Teresa. Kezek fogták meg minden felől és felemelték a levegőbe. Négyen vitték őt, az egyik Teresa volt. Hallotta ziháló légzésüket érezte az izzadságszagukat. Megpróbált Teresához a fejében szólni, de nem érte el őt. Talán egy órája mentek a hegyre, de kétszer olyan hosszúnak tűnt az idő. Vagy kétszer megálltak a lányok, hogy cseréljék egymást. A nap a tetőpontjára hágott, a hőség fullasztó volt. De befordultak valahol és árnyék vetődött rájuk. Kicsit enyhébb lett a levegő. - Állj! Tegyétek le. - abban a pillanatban elengedték Thomast, aki a földhöz csapódott. Egy pillanatra megrekedt benne a levegő. Levették végre róla a zsákot. Felnézett, és azt látta mindenki ráirányítja a fegyverét. Nevetségesnek tartotta. - Nem hiszem, hogy annyira különleges lennék, hogy húsz fegyverrel kellene féken tartani. Teresa hátralendítette karját a dárdával. - Várj! - szólt Thomas és feltápászkodott.
-142-
James Dasher – Megperzselt világ
- Nem fogok semmivel próbálkozni. Menjünk, ahová akarjátok, aztán jó fiú leszek és azt is hagyom, hogy megöljetek. Már úgysincs semmi kedvem ehhez a rohadt élethez! Miközben beszélt, Teresára nézett. Még mindig élt benne egy kis remény, hogy a végén minden jóra fordul. - Gyerünk. - mondta Teresa - Majd a Hágónál alszunk, és este elindulunk megint. - Mi lesz a sráccal? - kérdezte a sötét bőrű lány. - Nyugi. megöljük. - felelte Teresa - Megöljük, ahogy mondták nekünk. Ez lesz a büntetése azért, amit velem tett.
46. FEJEZET Thomas most azon törte a fejét, mi lehet az, amit Teresával tett? A folyamatos mászástól égett a lába. Az árnyékban mentek, de még mindig nagyon meleg volt így is. Meleg, száraz és poros. A lányok adtak neki pár korty vizet, ami valószínűleg el is párolgott mire leért a gyomrába. Elérték a Hágót. A keleti falon volt egy nagy bemélyedés. Lehetett látni, hogy ez volt a táboruk, ahol már egy-két napot eltöltöttek. Takarók voltak szétdobva, tűz maradványa, szemét. Csak három lány volt ott, ami azt jelentette, hogy szinte a teljes csapatot bevetették Thomas elrablásához. A fegyverekkel, íjakkal, sokkal kevesebben is elegen lettek volna. Útközben Thomas megtudott pár dolgot. A sötét bőrű lány Harriet volt, az a vöröses-szőke, fehér bőrű lány pedig, aki mindig vele volt; Sonya. - Kössétek őt a fához. Akár enni is adhattok neki, ne nyűglődjön itt egész nap, mert nem fogunk tudni aludni tőle. - egy tölgyfára mutatott, ami úgy nézett ki, mint egy csontváz. „Kemény” - gondolta Thomas. Kicsit már nevetségesnek találta, ahogy bánt vele Teresa. Nem tudott nagyon mozogni, mert a fa törzséhez kötözték őt. Adtak neki pár granolát és egy üveg vizet. Senki nem szólt hozzá, senki nem nézett a szemébe. Lehet, hogy tévedett, de mintha bűntudat látszódott volna a lányok arcán. Ahogy elkezdtek enni, óvatosan szétnézett maga körül. Volt, aki már lefeküdt aludni. Valami nem stimmelt ebben az egész helyzetben.
-143-
James Dasher – Megperzselt világ
Nem lehet, hogy Teresa pont az ellenkezőjét csinálja, mint amit mondtak neki? Azt mondta bízzon benne. De vajon tényleg bízhat benne? Eszébe jutott a kollégium ajtaján lévő felirat: „AZ ÁRULÓ” Most más színben látja a dolgokat. Minden új értelmet kapott. A „VESZETT” a főnöke. És ha a főnöke arra utasítja, hogy ölje meg őt, akkor ő megteszi? Mi volt az, amit nem lett volna szabad elmondania? Lehet, hogy manipulálják a gondolatait? Még abban is, hogy ne szeressen? Azután, ott voltak a táblák a városban, hogy ő az igazi vezető. Mit tehet? A fához van kötözve, fegyvere nincs, a lányok pedig több mint húszan vannak, mindannyian felfegyverkezve. Nagyot sóhajtva fejezte be az evést. Kicsivel jobban érezte magát, és bár nem tudta mit is csinálhatna, mégis volt valami halvány reménye. Harriet és Sonya lefekvéshez készültek. Megint azzal a furcsa tekintettel néztek rá, amit Thomas szégyenkezésnek és bűntudatnak látott. - Ti nem akartok megölni, igaz? - kérdezte tőlük. - Egyáltalán öltetek már meg valakit? Harriet rámeredt és lehajtotta a fejét egy köteg takaróra. De majdnem azonnal fel is könyökölt. - Annak alapján, amit Teresa mesélt, mi három nappal korábban jutottunk ki az Útvesztőből. Kevesebben haltak meg közülünk és több Siratót öltünk meg. Ezek alapján azt hiszed gondot fog okozni egy kis jelentéktelen tizenéves kölyök megölése? - Bűntudatotok lesz. - Majd túltesszük magunkat rajta. - és kinyújtotta a nyelvét. Utána lehajtotta a fejét és behunyta a szemét. Sonya törökülésben ült. Nem látszott álmosnak. - Nincs más választásunk. A „VESZETT” azt mondta, ha ezt nem teljesítjük, akkor nem juthatunk el a Menedékhez. Meg fogunk halni. Thomas vállat vont. - Megértelek titeket. Feláldoztok, hogy magatokat mentsétek. Nemes dolog. A lány egy ideig állta a tekintetét, majd elfordult és lefeküdt. - Miről beszéltetek? - Teresa ment oda haragos arccal. - Semmi különösről. - motyogta Harriet. - Mondd neki, hogy ne beszéljen. - Fogd be a szád! - vágta oda Teresa. - Mit csinálsz, ha nem teszem? Megölsz? - kérdezte Thomas gúnyosan. Nem felelt semmit, csak kifejezéstelen arccal nézett rá. -144-
James Dasher – Megperzselt világ
- Miért gyűlöl mindenki? Mit csináljak veled? - fakadt ki a lány. Sonya és Harriet figyelték őket. Tekintetük Thomas és Teresa között ugrált. - Tudod mit tettél! - mondta végül a lány - Tudja itt mindenki. Elmeséltem nekik mindent. De még mindig nem süllyedtem arra a szintre, hogy megöljelek. Azért fogom megtenni, mert nincs más választásom. Sajnálom. Az élet kemény! - valami megcsillant a szemében. Thomas csodálkozva nézte. Mit akar neki ezzel mondani? - Miről beszélsz? Milyen szintről? Soha nem ölném meg a barátom, hogy a saját tyúkszaros életemet így mentsem meg. Soha! - Én sem. Ezért is örülök, hogy nem vagyunk barátok. - kezdett elfordulni tőle a lány. - Szóval mit is tettem veled? - kérdezte Thomas gyorsan. - Sajnálom, de tényleg nem tudom. Lehet, hogy kitörölték a memóriámból. Emlékeztess! - Ne nézz hülyének! Ne merj ott ülni nyugodtan és úgy tenni mintha semmit nem történt volna. - nézett vissza rá a lány dühösen. - Fogd be a szád, vagy behúzok egyet. Thomas hallgatott. Nekidőlt a fának. Minden olyan zavaros volt. Valamit ki kell találni, hogy túlélje. Végül elaludt.
47. FEJEZET Thomas nyugtalanul aludt pár órát, míg mély álomba nem zuhant. Jött az álom. Thomas tizenöt éves. Nem tudja, hogy ő tudja ezt. Valami baj van a memória időzítésével. Ez emlék? Ő és Teresa egy hatalmas képernyő előtt állnak, ami több részre van felosztva és különböző képeket látnak a Tisztásról és az Útvesztőről. Némelyik képen mozog valami. Ezek a Késlegyek. Időnként a Késlegyek felvételeit látják. - Nem tudom elhinni, hogy mind halottak. - mondja Teresa. Thomas nem érti, mi történik, nem érti, miről beszél a lány. Ha ő ott van a Tisztáson, akkor most, hogy nézheti a képernyőn, ahogy Minho és Newt sétálnak. Gally is ott van, egy padon ül. Alby kiabál valakinek, akit Thomas nem ismer. - Tudtuk, hogy ez lesz... Csak még mindig nehéz... -145-
James Dasher – Megperzselt világ
Nem néznek egymásra, a képernyőn látottakat elemzik. - Most rajtunk múlik, mi lesz velük. - Ez jó. - mondja Thomas - Majdnem úgy sajnálom őket, mintha én is ott lennék. Majdnem. Thomas álombeli fiatalabb mása megköszörülte a torkát. - Gondolod, hogy eleget tudunk ahhoz, hogy a halott Alkotók helyett mi irányítsuk? - Meg kell tennünk Tom. - közelebb lépett hozzá Teresa és megfogta a kezét. - Minden rendben van. Van elég pót-anyagunk. - De ez nem helyes. Nem lehetne megkérdezni őket? Teresa a szemét forgatta és olyan erősen megszorította a kezét, hogy az már fájt. - Ők kerültek be. Itt már nincs helye beszédnek. - Igen. - valahogy Thomas tudja, hogy bármit is érez, bármit is mond, az már nem jelent semmit. - Egy dolog számít csak. A Minta. A Gyilkos-zóna. Semmi más. Teresa bólintott. - Nem számít hányan halnak meg, hányan sérülnek meg. Ha a Változók nem működnek, a vége ugyanaz lesz. Mindenkinek. - A Minta. - mondja Thomas. - A Minta. Mikor felébredt, a nap már lehanyatlott és a halványuló fény miatt ismét unalmas-szürke lett minden. Harriet és Sonya néhány lépésnyire ültek tőle. Mindketten furcsán néztek rá. - Jó estét. - szólt számára is hamis lelkesedéssel. - Miben segíthetek a hölgyeknek? A nyugtalanító álma járt még a fejében. - Szeretnénk tudni, te mit tudsz. - mondta Harriet halkan. Az álom végleg kiröppent Thomas szeméből. - Miért mondanék el bármit is? Thomas szeretett volna gondolkodni mit jelenthetett az álma, de Harriet szemén látta, hogy valami megváltozott. - Nem hinném, hogy sok választásod van. - szólt Harriet. - De ha megosztod velünk, amit te tudsz, vagy amire rájöttél, akkor talán mi is tudunk neked segíteni. Thomas körülnézett, Teresát kereste. - Hol van… - de Sonya félbeszakította. - Azt mondta, szétnéz, nem követtek-e minket a barátaid. Elment körülbelül egy órája. -146-
James Dasher – Megperzselt világ
Thomas fején átfutott az álma. Amikor Teresával nézték a monitorokat és közben a halott alkotókról és a Gyilkos-zónáról beszélgettek, meg a mintákról. Hogy ezek miként illeszkednek össze. - Elfelejtettél beszélni? - kérdezte Sonya. - Csak azon gondolkodtam, hogy… meg akarja ölni a srácokat? - Ne vonj le következtetéseket. Mondjuk, nem lehet tudni, de kicsi rá az esély. - mondta Harriet. - Na és ha ez történne, akkor mit csinálnál? - Megölném magam. - Ne legyél hülye! Ez egyáltalán nem vicces. Ha két lehetőség közül választhatnál, hogy te halsz meg, vagy mi mindannyian, melyiket választanád? Erről szól ez az egész, nem? - a lány arca komoly volt. Thomast mellbe vágta a kérdés. Valamilyen szinten igaza volt a lánynak. Ha tényleg azt kívánják tőlük, hogy öljék meg őt, vagy mind meghalnak, akkor miért ne tennék? - Válaszolsz majd valamikor? - kérdezte Sonya. - Gondolkodom. - megtörölte verejtékező homlokát, és elüldözte az álmát, ami vissza akart lopakodni a gondolatai közé. - Rendben, megígérem, őszintén válaszolok. Ha előttem lenne ez a két alternatíva, én úgy döntenék, nem ölök meg senkit. Harriet a szemét forgatta. - Könnyű azt mondani, mikor nem neked kell választani. - Nem csak arról van szó. Ez az egész ugyanis valamilyen teszt, és nem biztos, hogy ti a helyes utat választjátok. Nem tudom, hogy lehetne ezt megértetnem veletek, de talán meg kellene osztanunk egymással, ki mit tud és megbeszélni, hátha ki tudnánk találni valamit. Harriet és Sonya összenéztek. Sonya bólintott, Harriet pedig azt mondta: - Elejétől fogva kételyeink voltak. Valami nem tiszta ebben a dologban. Szóval… tényleg jó lenne megbeszélnünk. De előbb hívjunk ide mindenkit. - felálltak, hogy felébresszék a többieket. - Siessetek! - mondta Thomas. Vajon tényleg van esélye kikeveredni ebből a slamasztikából? - Mielőtt Teresa visszajön.
-147-
James Dasher – Megperzselt világ
48. FEJEZET Nem tartott sokáig hogy összegyűljenek a lányok. Thomas úgy érezte magát, mint egy agyafúrt ügyvéd, aki meg akar menteni valakit a halálbüntetéstől. Továbbra is a fához volt kötözve. - Akkor most beszélj először te, utána meglátjuk mi lesz. - mondta Harriet. Thomas bólintott és megköszörülte a torkát. Nem tervezte el mit fog mondani. - Amit rólatok tudok, azt Aris mondta el nekem. Úgy tűnik, ti nagyjából ugyanazokon a dolgokon mentetek keresztül, mint mi. Például az Útvesztő. De mivel nem sokkal utána megszöktetek, a többi dologról nem tudok. Mennyit információtok van a „VESZETT”-ről? - Nem sok. - mondta Sonya. Ettől Thomas kissé fölényben érezte magát. Sonya most hibát követett el a beszólásával, amit ő is rögtön észrevett. - Nos, én próbáltam róluk összeszedni, amit csak lehet. Mi mindannyian speciális útvonalakon haladunk. Tesztelik a viselkedéseinket, mert valamit terveznek velünk kapcsolatban. Elhallgatott, de mivel senki nem reagált az eddig elmondottakra, folytatta: - Van egy csomó dolog, amiről mi azt gondoljuk, semmi értelme, mégis része a vizsgálatnak. A „VESZETT” ezeket nevezi Változóknak. Azt figyelik, bizonyos eseményekre hogyan reagálunk. Azt hiszem, ez a két alternatíva az én megölésemmel kapcsolatban is egy ilyen Változó. - Más szóval - mondta Harriet - azt a ragyogó következtetést vontad le, hogy tegyük kockára az életünket miattad. - Nem látod? Az én megölésem nem része a programnak. Valószínűleg ez csak egy teszt, hogyan reagáltok rá. Nem tudom pontosan. Csak annyit tudok, ha élek, tudok nektek segíteni, de holtan nem. - Vagy azt tesztelik rajtunk - felelte Harriet, - van-e elég bátorságunk megölni a vetélytársaink vezetőjét. Nem ez a lényeg? Hogy melyik csoport a sikeresebb? Hogy megszabaduljanak a gyengéktől és csak az erősek maradjanak? - Én nem is voltam Vezető. Minho az. - rázta Thomas makacsul a fejét. - Nem hiszem, hogy ezt tesztelnék. Megölhettetek volna minket. Ti túlerőben vagytok, ráadásul fegyvereitek is vannak. Ez azt bizonyítja, hogy ti vagytok az erősebbek? - Akkor mit csináljunk? - kiabálta egy lány hátulról. -148-
James Dasher – Megperzselt világ
Thomas átgondolta mit válaszoljon és próbálta megválogatni a szavait. - Azt hiszem, ez a teszt arról szól, hogy képesek vagytok-e racionális döntéseket hozni. Ugyanis minél többen vagyunk, annál nagyobb az esély, hogy biztonságban legyünk és eljussunk a Menedékhez. A megölésemnek nincs értelme. Kinek jó? A „VESZETT” már egyszer közbelépett, mikor meghaltam volna. Mutassátok meg, hogy nem csak mentek előre vakon. Nekidől a fának nyugodtan. Több ötlete nem volt, ez volt tőle a maximum. - Érdekes. - mondta Sonya - Úgy hangzott, mint valakinek a kétségbeesett védőbeszédje, hogy ne ítéljék halálra. Thomas vállat vont. - Tényleg úgy érzem, hogy ez az igazság. Ha megöltök, nem sikerül a teszt, amit a „VESZETT” kiszabott rátok. - Igen, elhiszem, hogy őszinte vagy. - szólt Harriet. Felállt. - Én is gondolkodtam már ezeken a dolgokon. De kíváncsi voltam a te véleményedre. Teresa hamarosan visszaér. Majd akkor még beszélünk róla. Thomas megremegett Teresa nevének hallatán. - Nem. Úgy értem ő az egyetlen, aki tényleg meg akar ölni. - mondta, még ha a lelke mélyén nem is gondolta ezt komolyan. - Azt mondta, azok után, amit tettem vele, megérdemlem a halált. Nektek kell döntenetek. - Nyugodj meg. - mondta Harriet egy félmosollyal az arcán - Ha mi úgy döntünk, hogy nem ölünk meg, nem tud ellene tenni semmit. De ha… Megállt és furcsa kifejezés jelent meg az arcán. Vajon túl sokat mondott és ez megriasztotta? - Majd megoldjuk. Thomas igyekezett, hogy ne látszódjon nagyon rajta a megkönnyebbülés. Kicsit büszke volt magára, de azért nem reménykedett túlságosan. Thomas figyelte, ahogy a lányok összeszedik a holmijukat és összecsomagolják Kíváncsian várta az éjszakai túrájukat. Folyamatos suttogás és beszélgetés hallatszott. Nyilván megbeszélik, amit mondott nekik. Már teljesen besötétedett, amikor Teresa megérkezett. Rögtön észrevette, hogy valami megváltozott. - Mi van? - kérdezte komoran. - Beszélnünk kell. - mondta neki Harriet.
-149-
James Dasher – Megperzselt világ
Teresa zavartnak tűnt, és haragosan ugyan, de félrevonult a lányokkal. Elég messzire mentek ahhoz, hogy Thomas ne halljon semmit a beszélgetésükből. Összeszorult gyomorral várta az ítéletet. Ha hallani nem is hallott semmit, annyit látott, hogy egyre szenvedélyesebb a beszélgetés. Az is látszódott, hogy Teresa száll egyedül szembe a többiekkel. Végül Teresa megfordult, átvágott a lányok között, végigment a táborukon. A hátán hátizsák volt, a dárdát fölé akasztotta és ment a Hágó szűk falai között. Egyszer visszanézet, amitől láthatóan többen megkönnyebbültek. Harriet odament Thomashoz és kioldotta a kötelét. - No? Miben maradtatok? - kérdezte a lányt. Harriet nem válaszolt, amíg teljesen ki nem szabadította őt. Azután a sarkára ült és ránézett. A szemeiben ott tükröződtek a csillagok és a hold. - Ez a te szerencse napod. Úgy döntöttünk, nem ölünk meg. Átgondoltuk a dolgokat és ugyanaz a véleményünk, mint neked. Thomas nem érzett kirobbanó megkönnyebbülést. Tudta, hogy ez nem mindnyájuk véleménye. - De csak azt mondtam, hogy mi úgy döntöttünk. Teresa nem értett egyet velünk. Ha a helyedben lennék, nem hagynám, hogy a hátam mögé kerüljön. - ezzel a kezét nyújtotta, hogy segítsen neki felállni. Fájdalom kavargott Thomasban. Teresa tényleg azt akarja, hogy meghaljon.
49. FEJEZET Thomas csendben evett a „B” csoporttal és készen állt arra. hogy induljanak. Hamarosan elindulnak a Menedék felé, ami a hegy túloldalán várt rájuk valahol. Furcsa érzés volt most úgy viselkedni ezekkel a lányokkal, mintha semmi nem történt volna. Egy kis távolságot tartott azért velük szemben. A barátaival szeretett volna lenni. Azon törte a fejét, hogy találhatná meg őket. Tudta, hogy egyedül, ennivaló és víz nélkül nem boldogulna. Remélte, hogy a fiúk is ugyanúgy a Menedék felé tartanak. Addig pedig megy a „B” csoporttal. Már mentek pár órája a magas sziklák között, de nem történt semmi. A lábuk alatt kövek csikorogtak.
-150-
James Dasher – Megperzselt világ
Thomasnak jól esett, hogy ismét mozoghatott, járhatott. Közelednek a Menedék-házhoz. Ki tudja, milyen akadályon kell még átjutniuk? Vagy nem-e terveznek valamit a lányok ellene? Arra gondolt, az álmoktól kapott segítséget, de nem eleget ahhoz, hogy megértse mi is folyik itt. Harriet lemaradt kissé, amíg Thomas mellé nem került. Egymás mellett haladtak tovább. - Sajnálom, hogy végigvonszoltunk abban a zsákban… - mondta. Thomas nem látta az arcát, de el tudta képzelni, hogy van egy kis mosoly rajta. - Ó, nem tesz semmit. Amikor egy nagyobb kövön húztatok végig, külön jólesett. - nevetett fel, de nem túl őszintén. Nem tudott teljesen megbízni a lányokban. - A „VESZETT” nagyon határozott utasításokat adott rád vonatkozóan. De Teresa teljesen megszállottá vált. Mintha a megölésed is az ő ötlete lett volna. Ez az elevenébe vágott Thomasnak, de már megtanulta, hogy ne higgyen el mindent. - Találkoztatok egy fehér öltönyös férfival, aki úgy nézett ki, mint egy patkány? - Igen. - mondta habozás nélkül Thomas. - Ugyanaz az ember, aki beszélt veletek mielőtt elindultatok? Thomas bólintott. - Adott valami konkrét utasításokat nektek? - kérdezte a lánytól. - Nos, az út nagy részében földalatti alagutakban mentünk. Ezért nem láttatok minket a sivatagban. Az első dolog, amit meg kellett tennünk... Emlékszel mikor Teresával beszéltél a városban? Thomas gyomra összeszűkült. A lány tudott erről? - Nos, ezt utasításra tette. Hogy egyfajta… hamis biztonságérzetet keltsen benned. Még azt is elmondta nekünk, hogy meg kellett csókolnia téged. Igaz ez? Thomasnak meg kellet állnia, hogy levegőt kapjon. Ha Teresa azért csókolta őt meg, mert erre utasították, akkor már nincs kétsége róla, hogy ellene fordult. Vagy nem is állt soha az ő oldalán. - Tudom, hogy ez most szarul esett. Közel érezted magadhoz, igaz? - kérdezte halkan Harriet. Thomas felállt, mélyeket lélegzett. - Én…. csak… Azt reméltem…. azt hittem éppen fordítva van. Hogy őt arra kényszerítik, bántson minket, és azért csókolt meg, hogy tudjam, csak kényszerből teszi, amit tesz. Harriet megfogta a karját. - Amióta csatlakozott hozzánk, azóta azt mondja, hogy te egy szörnyeteg vagy és valami nagyon rettenetes dolgot tettél vele. De soha nem mondta el hogy mi volt az. Mikor
-151-
James Dasher – Megperzselt világ
megismertünk téged, rájöttünk, hogy egyáltalán nem olyan vagy, mint amilyennek lefestett téged. Ez az igazi oka annak, hogy mi meggondoltuk magunkat. Thomas behunyta a szemét és megpróbált megnyugodni. Megrázta a fejét, mintha csak a gondolatait akarná kirázni és ismét elindult. - Jól van. Folytasd. Szeretném hallani az egészet. Ki vele Harriet. - Mi elfogtunk téged az utasítás szerint, de nem akartunk megölni. Azt is ő mondta, hogy tartsunk a zsákban, amíg láthatnak a fiúk. A nagy napnak, nos… holnapután lett volna. A hegy északi oldalán van valami különleges hely. Azt mondta, hogy majd… ott ölünk meg. - Egy különleges hely? Mi lehet az? - Meg akart újra állni, de a lábai vitték őt tovább. - Nem tudom. csak annyit árult el nekünk, hogy mikor odaérünk, megtudjuk mi a dolgunk. Elhallgatott, majd mintha eszébe jutott volna valami: - Lefogadom, hogy oda ment korábban. - Miért, mennyire vagyunk a másik oldalhoz? - Sajnos fogalmam sincs. Ezután csendben folytatták útjukat. Thomas nem gondolta, hogy ilyen sokáig fog tartani. Már a második éjszaka mentek. Elől valaki felkiáltott, hogy felértek. Thomas eléggé le volt maradva a lányoktól, most előreszaladt. Nagyon szerette volna már látni, hogy mi vár rájuk a hegy túloldalán. Egy meredek lejtőt világított meg a holdfény, alatta egy völgyet. Semmi nem volt előttük a halott földön kívül. - Talán csak nem látjuk. - Thomas nem mondta ki hogy mit, de tudta anélkül is mindenki. - Azért reménykedjünk. - Igen. - tette hozzá Harriet optimista hangon. - Lehet, hogy csak egy bejárat lesz valami földalatti alagútnak. Én biztos vagyok benne, hogy ott lesz. - Mit gondoltok hány mérföld maradt még? - kérdezte Sonya. - Tíztől biztos, hogy nem lehet több. - Valószínűleg hét-nyolc mérföld lehet még. Azt hittem felérünk ide és látunk egy szép nagy házat, rajta egy smiley. Thomas bámult bele a sötétségbe, de hiába, nem látott semmit. Teresát sem látta. - Nos, nincs sok választásunk, mint hogy megyünk tovább észak felé. Lehet, hogy hajnalra leérünk e hegyről. - mondta Sonya. - Majd a sík terepen alszunk. A többiek egyetértettek vele és elindultak lefelé. - Hol van Teresa? - kérdezte Thomas. -152-
James Dasher – Megperzselt világ
Harriet visszafordult. - Engem most nem igazán érdekel. Elég nagylány ahhoz, hogy előreszaladjon, ha akar, és ahhoz is elég nagy, hogy utolérjen, ha lemaradt. Gyerünk. Thomas nem tehetett róla, de vissza kellett nézni, hátha meglátja Teresát. Hiába volt minden olyan zavaros körülötte, mégis vágyott rá hogy lássa őt. De csak a sötét lejtőt látta, a homályos árnyékokat. Megfordult és elindult, szinte megkönnyebbülve, hogy nem látta őt. A csoport csendben haladt lefelé az ösvényen. Thomas rettenetes ürességet érzett a fejében. Nem tudja, hol vannak a barátai, nem tudja, milyen veszélyek leselkednek rájuk. Egy órányit gyalogolhattak, amikor furcsa formájú halott fák tűntek fel előttük. Mintha vízesés alakította volna a formájukat, mielőtt megégtek. Valaki a nevét suttogta. Úgy meglepődött, hogy majdnem megbotlott. Megfordult. Teresa lépett ki az egyik vastagabb törzsű fehér fa mögül. A kezében ott volt a dárda. A többiek nem hallhatták meg, nem vették észre őt, mentek tovább. - Terasa - suttogta - Mi a… Nem is tudom, mit mondjak. - Tom, beszélnünk kell. Ne törődj velük, gyere velem. - fejével a fák mögé intett. Thomas a lányok után nézett, akik mentek tovább, majd visszafordult Teresához. - Nem kellene… - Gyere. Vége a szabályoknak. - elfordult és választ sem várva belépett az élettelen erdőbe. Thomas agya zavartan, de ösztönösen kiáltott rá; ne tegye. De ő követte a lányt.
50. FEJEZET A fák ugyan halottak voltak, de az ágak belekapaszkodtak mégis Thomas ruhájába és megkarcolták a bőrét. Fehéren ragyogtak ezek a holt-fák a holdfényben, mint megannyi fehér csík, kísértetjárta hangulatot keltve. Teresa ment felfelé csendben, mint egy jelenés. - Hová megyünk? Tényleg bízhatok benned? - szólalt meg Thomas minden bátorságát összeszedve. - Miért nem egyeztél bele abba, amit a lányok eldöntöttek, hogy nem ölnek meg? Furcsa válasz érkezett a lánytól, aki meg sem állt, még a fejét is csak félig fordította hátra. -153-
James Dasher – Megperzselt világ
- Találkoztál Arisszal, igaz? Thomas megállt, úgy meglepődött. - Aris? Mi van vele? Hogy kerül ide? - valamiért rettegett a választól, de kíváncsi is volt. A lány nem válaszolt rögtön. Félrehúzott egy pár gallyat, amik mikor elengedte őket, Thomas arcába csapódtak. Amikor végre megállt, boldogtalanul nézett. - Aris nagyon rendes. Sokkal jobban fog szeretni. Ő is része volt az életemnek mielőtt az Útvesztőbe kerültünk. Vele is szoktam telepatikus úton beszélgetni, mint veled. Mikor közöttetek voltam az Útvesztőben, abban az időben. És tudtam, hogy előbb-utóbb újra összehoz a sors minket. Thomas nem tudta mit válaszoljon. Olyan váratlanul érték a lány szavai, hogy azt hitte ez valami gonosz tréfa. - Hazudsz. - mondta végül. Minden hazugság. amit csinálsz. Nem értem mi folyik itt, de… - Ugyan már, Tom. - mondta a lány. - Hogy lehettél ennyire hülye? Azok után, amiken keresztülmentél, okoz neked valami még meglepetést? Minden és mindenki csak ennek a nevetséges tesztnek a része. És ennyi. Aris és én megtettük, amit mondtak nekünk. Az élet megy tovább. Csak a „VESZETT” számít most. Semmi más. - Miről beszélsz? - Thomas nem tudta hogy érezheti magát még ennél is üresebbnek. Hallotta a fa reccsenését maga mögött, de nem nézett hátra. - Tom. - mondta Teresa. - Aris van mögötted egy nagy késsel. Ha próbálkozol valamivel, elvágja a nyakad. Most velünk jössz, és azt teszed, amit mondunk. Világos? Thomas remélte, hogy az arcán látszódik az a mélységes düh, amit érzett belül. - Üdvözöllek Aris. - mondta és még el is mosolyodott. - Szia, Tommy. - köszönt vissza a fiú, közel nem olyan barátságos hangon, mint amit megszokott tőle. - Milyen érdekes, hogy újra együtt vagyunk. - a kés hegye megérintette Thomas hátát. - Nos, - szólt Teresa - legalább felnőtt módon viselkedsz. Tartsd magad ehhez a következőkben is. Már majdnem ott vagyunk. - Hová megyünk? - kérdezte Thomas. - Meg fogod tudni időben. - indult el a lány. Thomas követte. A fák vastagabbak lettek és sűrűbben álltak. A sötétség kiszorította a fényt. Egy barlang szűk bejáratához értek, amit eddig nem lehetett látni a fáktól. Magas, keskeny nyílás volt a hegy oldalában. Valahol mélyen, tompa fény világított zöldes színben, amitől Teresa úgy nézett ki, mint egy zombi. -154-
James Dasher – Megperzselt világ
Aris eléje került és a kést a mellkasához tartotta. Teresa a szemközti falnak támaszkodott. Thomas egyikről a másikra nézett. Két ember, akik a barátai voltak. Mostanáig. - Itt vagyunk. - szólt Teresa. - Igen, minden rendben. - válaszolt Aris. - Te komolyan mondtad, hogy a többiek nem akarták őt megölni? Mi ő, valami szuper-pszichológus? - Mindenesetre bejött neki. - Teresa leereszkedő pillantást vetett Thomasra, majd Aris-hoz lépett, lábujjhegyre állt és megcsókolta, majd elmosolyodott. - Nagyon örülök, hogy végre együtt vagyunk. Aris visszamosolygott a lányra, és egy figyelmezető pillantást küldve Thomas felé, szájon csókolta a lányt. Thomas behunyta a szemét. Hányszor mondta neki Teresa, hogy bízzon benne. Csak hogy könnyebben ide tudja hozni? Ilyen gonosz dolgot agyaltak ki? - Essünk túl rajta. - mondta végül és ki sem nyitotta a szemét. Nem is akarta tudni, miért vannak csendben, mit csinálnak… - Essünk már túl rajta! - ismételte meg. De amikor egyikük sem válaszolt, csak kikandikált. Egymással suttogtak, és a szavak között egy-egy csókot váltottak. Mintha égő olajat öntöttek volna a gyomrába. Elfordult. A barlang hátsó részében lévő fényt figyelte. Nagy, halványzöld téglalap állt ott, és pulzáló, éteri ragyogással töltötte be a barlangot. Olyan magas volt, mint egy átlagos ember és talán négy méter széles. A matt üvegfelületen csíkos foltok futottak át. Thomasnak az jutott eszébe róla, hogy valami veszélyes radioaktív iszap. A szeme sarkából látta, hogy Teresa és Aris már nem állnak olyan szorosan egymás mellett. Úgy látszik vége a szerelmes enyelgésnek. - Tom. - szólt a lány. - Ha ez segít, én nagyon sajnálom, hogy bántanom kell téged. Azt tettem, amit tennem kellett, kezdettől fogva. Az összes haver közül, te voltál a legmegfelelőbb arra, hogy kitaláljuk a kódot és megmeneküljünk… Itt sem volt sok választásom. Annyit kellett tennem, hogy döntsek; te, vagy mi. Teresa egy kis szünetet tartott, valami különös csillogással a szemében. - Aris a legjobb barátom, Tom. - mondta nyugodtan. És ez volt, amire Thomas végkép bekattant. - Engem.. nem .. érdekel! - üvöltötte. - Én csak azért mondom, hogy megértsd, miért teszek meg mindent, hogy őt biztonságban tudjam. Te nem ugyanígy tennél a helyemben?
-155-
James Dasher – Megperzselt világ
Thomas nem tudta elhinni, milyen messzire került tőle a lány, akiről azt hitte, a legjobb barátja. Aki ott volt az emlékeiben. - Mit akarsz? Még mivel akarsz bántani? Fogd be a szád, és bármi is az amiért idehoztál, tedd meg. - a mellkasa zihált, a szíve vadul dübörgött. - Rendben. Aris, nyisd ki az ajtót. Tom, ideje menned.
51. FEJEZET Thomas már egyikükkel sem akart beszélni. De biztos nem fog bemenni harc nélkül, mint egy birka. Elhatározta, hogy figyelni fog, kivárja az alkalmat. Aris felé tartotta a kést. Teresa közelebb lépett a világító zöld ajtóhoz. Thomas kíváncsi volt, mi lehet ez. Teresa már olyan közel volt az ajtóhoz, hogy zölden ragyogott tőle az egész teste. Keresztülsétált előtte, és a falon nyomogatni kezdte az ujját, mintha ott lenne valami billentyűzet. Thomas nem látott oda. Teresa befejezte a nyomkodást, és hátra lépett. - Majd meglátjuk, működik-e. - szólt Aris. - Működni fog. - felelte a lány. Hangos zörgés hallatszott, majd éles sziszegő hang. Az üveg a jobb oldalon elkezdett elmozdulni, mint egy tolóajtó. Fehér köd gomolygott elő a szélesedő nyílásból, ami azonnal el is tűnt szinte a semmiben. Olyan volt, mintha egy hatalmas fagyasztót nyitottak volna ki, amiből kiáramlik a hideg levegő. Sötétség volt mögötte. Nem is volt üveg az ajtón. - gondolta Thomas. Az ajtó volt zöld. Akkor valószínűleg semmi mérgező anyag nincs itt. - remélte, hogy így van. Az ajtó végül megállt egy dübörgő csikorgással. Az ajtó helyén csak egy fekete nyílás látszódott. Nem volt annyi fény, hogy lehetett volna látni, mi van ott. A köd már teljesen eltűnt. Thomas úgy érezte, mintha egy szakadék szélén állna. - Van zseblámpád? - kérdezte Aris. Teresa letette a dárdáját a földre és beletúrt a hátizsákjába. Nemsokára előhúzott egy zseblámpát és felkattintotta. Aris a nyílás felé biccentett.
-156-
James Dasher – Megperzselt világ
- Nézzél be, én addig szemmel tartom őt. Ne próbálkozz semmivel Thomas. Bármit megpróbálsz, halál fia vagy. Thomas nem válaszolt, megtartva szánalmas esküjét, hogy nem szólal meg. Azon törte a fejét, hogy vehetné el Aristól a kést. Teresa bevilágított a négyszögletes nyíláson, fel-le, jobbról balra mozgatva a zseblámpát. A fénysugár kevés volt ahhoz, hogy megmutassa az egész teret. Egy több méter mély kis szoba látszódott. A falai ezüstös fémből voltak. A felületén úgy öt centiméterenként kis gombok alkottak négyzethálót. A gombok fekete lyukakban végződtek. - Figyelj rá! - mondta Teresa. Aris elkapta a fejét a furcsa szobáról, Thomasban pedig átfutott a gondolat, hogy kihagyott egy lehetőséget. - Éppen olyan, mint amilyennek mondták. - szólt Aris. - Akkor ez lesz az? - kérdezte Teresa. Aris bólintott, és a kést a másik kezébe rakta át. - Ez az. Thomas, most légy jó fiú és menj be szépen! Ki tudja, lehet hogy ez egy olyan teszt, aminek az lesz a vége, hogy mindannyian együtt leszünk, mint egy nagy boldog család. - Fogd be Aris! - szólt Teresa. Ez volt ez első olyan mondata már jó ideje, ami tetszett Thomasnak. - Essünk túl rajta. - intett Aris a késével. - Ne akard, hogy behúzzak egyet! Thomas azt gondolta: Most vagy soha. Harcol, vagy meghal. Lassan elindult a nyílás felé. Teresa készenlétben állt, Aris pedig a kést közelebb nyomta a nyakához. Még egy lépés. majd még egy. Thomas megállt, és Arisra nézett: - Emlékszel milyen volt Rachel amikor elvérzett? - kérdezte. Vagy bejön, vagy nem. De Aris megdermedt a kérdés hallatán és Thomasnak csak ennyi kellett. Kiütötte a kést a kezéből, és a jobb öklét belevágta Aris gyomrába. Aris a földre rogyott, levegő után kapkodva. A kés Aris lábánál hevert Thomas odébb rúgta. Felnézett és látta, hogy Teresa dobásra emeli a dárdát. Thomas felemelte a kezét, hogy védje magát, de a dárda súrolta a fejét. Elesett. Csillagokat látott, és azért küzdött, ne ájuljon el. Fel akart állni, hogy elfut, de akkor meghallotta Teresa sikoltását. Egy másodperc múlva hatalmas ütést érzett a fején. Mintha baltát vágtak volna az agyába. A fejéről csurgott a vér, bele a szemeibe. Egy koponya esett a fal tetejéről egyenes a fejére... Elkapta a hányinger. Hanyatt esett, és a következő pillanatban Teresa ott állt fölötte a dárdával. -157-
James Dasher – Megperzselt világ
- Menj be Thomas. Ha nem mégy, itt fogsz elvérezni. Időközben Aris is talpra állt, és belerúgott a lábába. Thomas visszarúgott mindkét lábával, és Aris Thomasra esett, aki minden erejét összeszedve a hátára fordította őt. Aris Thomas nyakát ragadta meg és szorítani kezdte. - Te bemész abba a szobába. - lihegte a fülébe. - Segíts Teresa! Thomas kettejükkel már nem bírt el. A két ütés a fején eltompította az agyát, nem tudta mit tehetne. Teresa megragadta a két karját, és elkezdte húzni a nyílás felé. Aris tolta őt. Thomas erőtlenül motyogta: - Ne.. csináld.. ezt.. - minden szó után fájdalom öntötte el. Fekete volt előtte minden, fehér foltok villantak fel. Agyrázkódás, döbbent rá. Alig volt észen, amikor már a küszöbön volt a teste. - Neee - suttogta. Ben, a beteg fiú jutott eszébe, amikor száműzték a Tisztásról. Ő is így érezhette magát, mikor a falak összecsukódtak mögötte és ott maradt az Útvesztőben-örökre. - Neee - ismételte meg olyan csendesen, hogy még ő sem hallotta. Mindene fájt. - Ne makacskodj. - hallotta Teresát - Engedd el magad. - Teresa… - suttogta Thomas. Megpróbálta legyűrni a fájdalmát és annak ellenére, hogy már régóta nem működött a dolog, gondolatban szólt hozzá: Teresa! - Sajnálom Tom. - válaszolt a lány telepatikus úton. - Köszönöm, hogy áldozatot hozol. Észre sem vette, amikor becsapódott mögötte az ajtó. Az áldozat szó lebegett a legsötétebb gondolatai között.
52. FEJEZET Megpróbált szétnézni a szobában, ebben a hátborzongató undorító börtönben. Az ajtó belülről is zölden ragyogott. Ki tudja hányan sírtak, jajgattak már ezen a helyen. Valószínűleg ő is megtette volna, ha nem fáj annyira a feje. De még jobban fájt neki Teresa elvesztése. Elveszítette minden időérzékét ahogy ott feküdt. Mintha időt kapott volna arra, hogy még átgondolja mi is történt, mielőtt jön a vég. Hogy eszébe jusson Teresa üzenete; Bízz bennem! Csak egy kegyetlen kétszínűség volt tőle. Egy óra telt el? Kettő? Vagy csak egy fél óra? Nem tudta. -158-
James Dasher – Megperzselt világ
Valami sziszegni kezdett. A fém falakon lévő gombok nyílásaiból köd lövellt ki. Kicsit megmozdította a fejét, amitől a fájdalom újabb hulláma söpört végig a koponyájában. Sziszegett minden körülötte, mintha egy fészek vonagló vipera lenne a falakban. „Szóval ez az? „ - gondolta. Azok után, amiken keresztülment, most mérges gázzal ölik meg? Hülye volt. Idióta. Harcolt a Siratók ellen a fiúkkal, a Kergék ellen, túlélte a lövés okozta fertőzést. A „VESZETT”. Ők mentették meg, most pedig ők ölik meg? Gázzal? Felült, körülnézett. Fáradt volt… és valami rossz volt a mellkasában.. Beteg. A gáz. Fáj. Nem tud mit tenni, nem tud magán segíteni. Fáradt. Rossz. Teresa. Miért pont az út végén? Fáradt… a feje a padlón koppant. Árulás. Szóval… fáradt…
53. FEJEZET Thomas nem tudta, hogy meghalt, vagy él még… Mint ha aludt volna. A tudatán volt, de minden belecsúszott a ködbe. Lassan bekúszott az agyába egy újabb emlék, egy álom: Thomas tizenhat éves. Előtte állt Teresa és még egy lány, akit nem ismert. És Aris. Aris? Komor arccal néztek rá. Teresa sírt. - Itt az ideje, hogy menjek. - mondta Thomas. Aris bólintott. Teresa letörölte a könnyeit. Thomas kinyújtotta a kezét Aris felé. Kezet ráztak. Kezet fogott a lánnyal is, akit nem ismert. Teresa odarohant hozzá és magához húzta. Átölte. Ismét zokogott és Thomas rájött, az ő könnyei is folynak. - Indulnod kell. - szólt Aris. -159-
James Dasher – Megperzselt világ
Thomas ránézett. Várt. Megpróbálta kiélvezni a pillanatot, hogy ott volt Teresa a karjai között. Teresa felnézett rá: - Ez jó lesz. Minden jó lesz. - Tudom. - felelte Thomas. Szomorú volt. Aris kinyitott egy ajtót és intett neki, hogy kövesse. Thomas elindult, de még sikerült visszapillantania Teresára. Próbált bizakodva ránézni. - Viszlát holnap! - mondta. Valamiért ez fájt neki. Az álom elhalványult és Thomas élete legmélyebb alvásába zuhant.
54. FEJEZET Amikor Thomas tudata kezdett visszatérni, suttogó zajt hallott. Mintha smirglit dörzsöltek volna a dobhártyájánál. Nem értette. Olyan sötét volt, hogy azt sem tudta, nyitva van a szeme. Valami hideg és kemény nyomódott az arcához. A padló. Nem mozdult. A gáz kiütötte őt. Hirtelen feltűnt neki, nem fáj a feje. Sőt, semmije sem fájt. Ettől olyan boldogság áradt szét benne, hogy szinte beleszédült. Lehet, hogy annak örül, hogy él? Feltornázta magát ülő helyzetbe. Körülnézett, de a leghalványabb világosság sem tört utat a sötétségben. Azon tűnődött, mi lett a zöld ajtóval. Amit Teresa zárt rá. Teresa. Az öröme elpárolgott. Eszébe jutott mit csinált vele. De… nem halt meg. Kivéve, ha ez a furcsa sötét szoba maga a túlvilág. Néhány percig csak ült és hagyta, hogy kitisztuljon teljesen az agya. Végül felállt és elkezdte kitapogatni a szobát. Ott voltak a hűvös fém falak a kis lyukakkal, egy másik oldalon úgy érezte műanyagot tapint. Elkezdett dörömbölni rajta: - Hé, van ott valaki? Pörögni kezdtek a gondolatai. Az új álma megint kérdéseket hozott magával. Kezdett az a meggyőződése lenni, hogy az Útvesztő Változóként szerepel. De még többet foglalkoztatta Teresa gonosz terve. Ők ketten barátok voltak. Sőt… Thomas haragot és szégyent érzett. Hogy lehet arra magyarázatot találni, amit tettek. Mi volt az egészben a „VESZETT” szerepe? Igaz, nekik nem kell semmivel elszámolniuk, ők csak gyerekek. Gyerekek! Nem érzi magát -160-
James Dasher – Megperzselt világ
már annak. És Teresa. Hogy érezhettem azt, hogy többet érez irántam? Valami recsegés és sziszegés szakította félbe a gondolatait. Az ajtó elkezdett lassan kinyílni. Teresa ott állt a sápadt fényben, az arcát könnyek csíkozták be. Mihelyt átfért a nyíláson, belépett és átölelte őt. - Sajnálom Tom. Annyira sajnálom! Azt mondták megölnek, ha nem tesszük meg amit mondanak. Szörnyű. Nagyon sajnálom Tom. Thomas sem válaszolni nem tudott, sem erőt venni magán, hogy ő is átölelje a lányt. Áruló. A tábla Teresa ajtaján, az emberek beszélgetése álmában. Megint helyükre kerültek darabok. Tudott mindenről, mégis megpróbálta becsapni saját magát. Az árulás azt jelentette, nem bízhat meg többé benne. A szíve pedig azt súgta neki, megbocsáthatatlan, amit tett. Valamilyen szinten Teresa igazat mondott neki, akarata ellenére tette azokat a szörnyű dolgokat vele. De azt is tudta, soha semmi nem lesz már ugyanaz közöttük. Végül eltolta magától Teresát. - Talán el kellene mesélned mi történt. - Mondtam, hogy bízz bennem. - felelte a lány. - Azt mondtam, nagyon rossz dolgok fognak veled történni. Ez történt. A lány elmosolyodott és olyan szép volt, hogy Thomas azt kívánta, bárcsak el tudná felejteni, amiket tett. - Nekem úgy tűnt, nem nagyon küzdöttél az ellen, amit tenned kellett velem. A dárdáddal a szart is kiverted belőlem, aztán meg belöktél a gázkamrába. Nem tudta eltitkolni a bizalmatlanságot a mi a szívében tombolt. Arisra nézett, aki úgy állt ott, olyan zavartan, mint aki véletlenül belehallgatott egy magánbeszélgetésbe. - Én is sajnálom. - mondta a fiú. - Miért nem mondtad el, hogy ismeritek egymást? - Mi … nem tudom, mit mondjak. - Ez mind része volt a dolognak, Tom. - felelte Teresa a fiú helyett. Hinned kell nekünk. Kezdettől fogva azt ígértük, hogy nem halsz meg. Egyedül a kamránál használtunk téged a saját céljaink érdekében és ezzel vége. Sajnálom. Thomas visszanézett a még mindig nyitott ajtóból. - Azt hiszem, kell egy kis idő, amíg fel tudom ezt az egészet dolgozni.
-161-
James Dasher – Megperzselt világ
Teresa azt akarta, most rögtön bocsásson meg neki mindent. Az ösztönei azt súgták, titkolja el a keserű érzelmeit, de ez nagyon nehéz volt. - Mi történt ott egyáltalán? - kérdezte a lány. Thomas visszanézett a lányra. - Mi lenne, ha előbb te beszélnél és én majd utána. Talán megérdemlek ennyit. A lány megpróbálta megfogni a kezét, de ő úgy tett, mint aki nem veszi észre és éppen a nyakát akarta volna megvakarni. Látta, hogy a lány arcán átvillant valami, de nem törődött vele. - Igazad van. Megérdemled, hogy mindent elmagyarázzak az elejétől fogva. Túl sok a „miért”. Aris megköszörülte a torkát: - De ha lehet, induljunk el és majd közben elmondod. Már csak pár óra van hátra. Ma van a nagy nap. Ezek a szavak kizökkentették Thomast a kábulatából teljesen. Lenézett az órájára. Már csak öt és fél óra maradt, hogy megtalálják a Menedéket. Nem tudta mennyi ideig volt a kamrában, de most nem is számít, menniük kell. Remélte, hogy Minho és a többiek már megtalálták. - Rendben, hagyjuk ezt most. Láttatok valamit kinn? Tudom, hogy sötét van, de… - Semmiféle jele nincs épületnek. - szakította félbe Teresa. - Semmi. Nappal még rosszabbul néz ki minden. Csak a lapos pusztaság. Nincs hegy, nincs fa, nem tudom, hol lehet itt bármiféle Menedék. Thomas Arisra, majd Teresára nézett. - Akkor mit tegyünk? Merre megyünk? - Minho és a többiek jutottak az eszébe. - Láttátok a többieket? Aris válaszolt. - A lányok a „B” csoportból észak felé mennek. Pár mérföldnyire vannak. A fiúk egy-két mérfölddel nyugatabbra vannak, de ugyanabba az irányba tartanak, mint a lányok. Azt hiszem, nem hiányzik senki. Megkönnyebbülés töltötte el Thomast. A barátai remélhetőleg mindent megtettek. - Menjünk. - mondta Teresa - Az, hogy ők ott vannak, semmit nem jelent. Ki tudja mi a „VESZETT” szándéka. Csak meg kell csinálnunk, amit mondtak. Thomas egy pillanatra úgy érezte, hogy leül és feladja. Történjen bármi. De amilyen hirtelen jött ez a gondolat, olyan hirtelen el is tűnt. - Rendben. Menjünk. De jobb lesz, ha közben mindent elmondasz. -162-
James Dasher – Megperzselt világ
- Ti bírjátok majd ha kiérünk ebből a halott erdőből? - kérdezte a lány. Aris bólintott, Thomas pedig a szemét forgatta. - Na de kérem! Futó vagyok! A lány felhúzta a szemöldökét. - Majd meglátjuk ki fog elsőként kidőlni. Thomas kilépett a tisztásra. Az eget szürke, sűrű felhők takarták. Ha nem lett volna órája nem tudta volna megállapítani, mennyi lehet az idő. Felhők. Legutoljára, amikor felhők jelentek meg az égen… Lehet hogy nem is lenne olyan rossz egy vihar? Ki tudja? Egy ösvény vezetett le a völgybe. A hegyen úgy nézett ki, mint egy nagy seb az arcon. Thomas úgy nézte, kell pár óra, amíg leérnek. Meredek és csúszós volt a lejtő, amolyan igazi boka-és lábtörő út. Ha valamelyikükkel megtörténne, az soha nem érne le. Ezért megbeszélték, hogy igyekeznek ugyan, de csak nagyon óvatosan. Aris ment elől, mögötte Thomas és végül Teresa. A felhők egyre sötétebbek lettek és a szél is elkezdett fújni, úgy tűnt minden irányból. Ahogy Aris is mondta, lehetett látni mind az „A”, mind a „B” csoportot. Thomas ismét megkönnyebbült, érezte, hogy könnyebben lépked. Miután a harmadik nagyon meredek részen is túl voltak, megszólalt Teresa a háta mögött. - Azt hiszem, most már folytathatom a történetet. Thomas bólintott. A friss levegő, vagy az élénk szél miatt, de újra élvezte, hogy él. Nem fájt semmije, nem volt éhes, jól érezte magát. Nem tudja mi lehetett az a gáz, amit belélegzett, de a jelek szerint nem volt mérgező. Azért úgy gondolta, jobb lesz, ha továbbra is bizalmatlan marad Teresával szemben. - Az első éjszakával kezdem, amikor kimenekültünk az Útvesztőből. Az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy emberek vannak a szobámban. Kezeslábas és védőszemüveg volt rajtuk. - Komolyan? - nézett hátra Thomas. Úgy hangzott, mintha olyan emberek lettek volna, mint akik elvitték őt miután lelőtték. Megijedtem. Próbáltam szólni neked, de nem tudtam. Nem működött a telepátia. Innentől fogva hol működik, hol nem. - Most hallasz jól, ugye? - szólalt meg a fejében. - Igen. Tényleg beszélgettetek Arissal, amíg az Útveszőben voltál? - Hát… - elhallgatott, és amikor Thomas visszanézett rá, az arcán aggódás látszódott. - Mi baj? - kérdezte, de visszafordult, mielőtt megbotlana és lebukfencezne. - Ebbe ne menjünk még bele. - Folytasd. Mibe ne menjünk bele? -163-
James Dasher – Megperzselt világ
- Igen, beszélgettünk. Onnantól kezdve, hogy a Tisztásra kerültem. Többnyire, amíg abban a hülye kómában voltam.
55. FEJEZET Thomasnak minden csepp erejét össze kellet szednie ahhoz, hogy ne álljon meg, és ne forduljon hátra. - Mi van? Miért nem mondtad ezt el már az Útvesztőben? - Miért nem beszéltek? - kérdezte Aris hirtelen. - Talán rólam dumáltok a fejetekben? - Nem tudom elhinni, hogy ilyen kétszínű tudtál lenni. - megállt és rájött, hogy annyira meg sem lepődött. A legutóbbi álmában látta Arist Teresával. Úgy tűnt ugyanazon az oldalon állnak. - Mindegy, rég volt. Cseszd meg! - mondta végül Thomas. - Folytasd. - Rendben. - felelte Teresa. - De egy csomó dolgot el akarok magyarázni, úgyhogy maradj csendben és figyelj. Thomas lába már kezdett égni. - Rendben, de honnét tudod... hogy mikor beszélsz velem, és mikor vele? Hogy működik ez? - Nem tudom. Csak úgy kialakult. - Velem is beszéltél? Nem emlékszel? - mondta Aris. - Persze hogy emlékszem. - motyogta bosszúsan és csalódottan Thomas. Bárcsak vissza tudna emlékezni mindenre, és helyére kerülnének végre az utolsó darabok is. Nem tudta megérteni miért volt olyan fontos a „VESZETT”-nek, hogy töröljék az emlékeiket. És akkor most miért kezd visszaszivárogni? Szándékosan, vagy véletlenül történik? A Változó hatása? Túl sok kérdés. Túl sok hülye kérdés megint, amikre nincs válasz. - Rendben. Tartani fogom a számat. Folytasd. - Sokat beszélgettünk Aris-szal, de már csak nagyjából emlékszem mikről. Amikor felébredtem, szinte mindent elfelejtettem. A beszélgetés volt szerintem a kómában a Változó. Úgy értem úgy volt beállítva minden, hogy tudjunk kommunikálni. - Beállítva? - kérdezte Thomas. Teresa előrébb lépett és rácsapott a fenekére. - Azt ígérted, hogy csendben leszel. - Igen. - morogta Thomas.
-164-
James Dasher – Megperzselt világ
- Amikor azok az emberek bejöttek a szobámba azokban a hátborzongató ruhákban, akkor elvágták veled a kapcsolatomat. Féltem, félig voltam csak ébren. Azt hittem valami rémálom. Azután a szám és az orrom elé tettek valamit, aminek olyan szörnyű szaga volt, hogy majdnem elájultam. Mikor felébredtem, egy másik szobában feküdtem az ágyon és egy csomó ember ült egy fura üvegfal másik oldalán. Nem is tudtam, hogy van ott valami, amíg meg nem érintettem. Nem is fal volt, hanem mint valami erőtér. - Igen, volt valami ilyesmi nálunk is. - Elkezdtek velem beszélgetni. Akkor mondták el az egész tervet, amit nekem és Aris-nak meg kellett tennünk. Azt kívánták, neki én mondjam el telepatikus úton. Elvittek a szobámból, az „A” csoportból és betettek a „B” csoportba. A csoportunknak azt mondták, az a küldetésünk, hogy eljussunk a Menedék-hez. Beszéltek a Kitörésről, amitől jól begyulladtunk. Zavaros volt az egész, de nem volt más választásunk. Mentünk a föld alatti alagutakban, amíg el nem értünk a város hegy felőli széléhez. Mi elkerültük a várost teljesen. Mikor ahhoz a kis épülethez értünk, ahol találkoztunk is, ott találtuk a fegyvereket. Thomas az emlék foszlányaira gondolt az álmaiból. Valami azt súgta neki, hogy a forgatókönyv már meg volt írva mielőtt a Tisztásra és az Útvesztőbe ment volna. Vagy száz kérdést is fel tudott volna tenni Teresának, de úgy döntött, még vár vele. Teresa folytatta: - Csak két dolog volt biztos. Az egyik, hogy ha nem azt tesszük, amit mondanak, megölnek téged. Nem volt más lehetőségünk. A másik dolog, hogy azt kellett hinned, elárultunk. Ez volt a célja mindannak, ami történt. - Na? - kérdezte a lány - Szóval…. mi? - Mit gondolsz? - Ennyi? Ennyi a magyarázat? Most boldognak kéne magam érezni? - Tom, én meg voltam róla győződve, hogy ha nem teszem amire utasítottak, akkor tényleg megölnek téged. Az sem számított, hogy tudtam, azt fogod érezni, elárultalak. De hogy ez miért volt olyan fontos, fogalmam sincs. Thomasnak ezektől az információktól megint megfájdult a feje. - Valami értelme biztos volt. Na és mi volt a helyzet abban az épületben? Ahol megcsókoltál? És… miért kellett ebbe az egészbe Arist belevenni? -165-
James Dasher – Megperzselt világ
Teresa megfogta a karját, hogy álljon meg. Szemben álltak egymással. - Ők mindent előre megterveztek. Minden változót. Nem tudom, hogy mi miért történt, miért így akarták. Thomas megrázta a fejét. - Nos, mindennek semmi értelmét nem látom. Az egész magyarázatod szart sem ér. Elnézést, ez kicsit durva volt. - Működött? - Mi? - Valamiért azt akarták, hogy eláruljalak. És működött, nem igaz? Thomas nem szólt, csak belenézett azokba a szép kék szemekbe. Sokáig. - Igen. Működött. - Sajnálom, amit tettem. De te is élsz, én is, Aris is. - Igen. - nem volt már kedve beszélgetni vele. - A „VESZETT” is megkapta, amit akart, és én is megkaptam. Teresa Arisra nézett, aki megfordult. - Mi van? - nézett zavartan. - Miért? - Csak csináld. - most nem olyan volt a hangja, mint a gázkamránál, semmi gonoszság nem hallatszott ki belőle, de Thomasnak gyanús volt. Aris felsóhajtott, a szemét forgatta, de megtette, amit kért tőle a lány; hátat fordított nekik. Teresa nem habozott. Átkarolta Thomas nyakát, lehúzta a fejét magához és megcsókolta. Thomasban semmi nem mozdult meg. Nem érzett semmit.
56. FEJEZET A szél tovább erősödött és az ég dörögni kezdett. Thomas ezt jó ürügynek találta, hogy elhúzódjon Teresától, de nem akarta kimutatni a haragját. Az idő fogyott és még hosszú út állt előttük. Teresa mosolygott és azt mondta: - Azt hiszem tényleg csináltam egy csomó furcsa dolgot, de kénytelen voltam. És ami a lényeg, itt vagyunk, élünk. Ennyi az egész, nem igaz? - Ennyi. -166-
James Dasher – Megperzselt világ
- Akkor ne is gondoljunk rá többet. Utol kell érnünk a többieket. Thomas úgy gondolta, akkor van esélye eljutni a Menedékhez, ha látszólag együttműködik Teresával és Aris-szal. - Ha te mondod! - válaszol Thomas egy erőltetett mosollyal. Aris kiáltott: - Befejeztétek? - Igen. - kiabált vissza Teresa. - És ne számíts rá, hogy újból megcsókollak. Nem akarom, hogy herpeszes legyen a szám. Thomast undor fogta el, ahogy ezt meghallotta. Elindult lefelé. Körülbelül még egy óra, amíg lejutnak. Kissé csökkent a meredekség, így gyorsabban tudtak haladni. Amikor leértek végre, lapos és sivár pusztaság nyúlt el előttük. A levegő ugyan forró volt, de a borulat és a szél elviselhetőbbé tette. Thomas hiába figyelte az előttük menő „A” és „B” csoportot, részleteket nem tudott kivenni. Most, hogy már nem magasabb helyről nézett le rájuk, és a szél által felkavart por is elhomályosította a levegőt, még annyit sem látott mint odáig. Thomas szemét csípte a szál által felkapott por. Folyton törölgette, de csak még rosszabb lett. Még jobban besötétedett, ahogy tovább vastagodott a felhő. Tartottak egy rövid pihenőt. Gyorsan elfogyasztották a maradék enni és innivalót. Vetettek egy pillantást a két csoportra is. - Csak sétálnak. - mutatott rájuk. A kezét a szeme elé emelte védekezésül a szél ellen. - Miért nem igyekeznek jobban? - Még több mint három óra van a határidőig. - felelte Aris az órájára nézve. - A Menedéknek már csak néhány mérföldnyire kell lennie, a hegynek ezen az oldalán. De semmit nem látok. - Thomas nem szívesen ismerte be, de kezdett benne elhalványulni a remény. - A jelek szerint a többiek sem látnak semmit, különben nem mennének még mindig tovább. Aris az égre pillantott, ami már szinte fekete volt. - Csúnya vihar lesz, úgy néz ki. Mi lesz, ha megint elkap egy olyan villám-vihar minket? - Lehet, hogy jobb lenne a hegyen tartózkodni, ha olyan vihar lesz mint amilyet már átéltünk. - mondta Thomas, de közben arra gondolt, milyen tökéletes megoldás lenne arra, hogy egyszerűen mindennek vége legyen.
-167-
James Dasher – Megperzselt világ
- Fel kellene zárkóznunk hozzájuk. - töprengett Teresa - Együtt talán könnyebben ki tudnánk találni, mit tegyünk. - Szerintetek? - Rendben. - mondta Thomas. Próbált kikecmeregni abból a pánik hangulatából, ami magával akarta rántani őt. Aris csak vállat vont. - Akkor fussunk. - javasolta Teresa, és már el is indult. Aris szorosan a nyomában haladt. Thomasnak valamiért eszébe jutott az, amikor először kiment az Útvesztőbe. Valami nyomasztotta őt. De vett egy nagy levegőt, és ő is meglódult. Húsz percnyi futás után a szél miatt már kétszer annyi energiájukba került, hogy tovább jussanak. Thomas közben telepatikus úton beszélt Teresához. - Mostanában néhány emlékem megint visszatért. Álmomban. Aris előtt nem akart róla beszélni. Ő soha nem mondott el semmit, ha emlékezett is valamire. Talán hogy ne derüljön ki az igazi szándéka. - Tényleg ? - kérdezte a lány Igen. Furcsa, véletlen dolgokat. Olyanokat, amikor még kisgyerek voltam. És…. te is ott voltál. Például mielőtt elmentünk a Tisztásra. - Szerinted segítenek valamit az emlékeink vagy az álmaink? - Mennyire emlékszel belőlük? - A legtöbbre emlékszem. De ez még mindig több az, amire nem. - Mesélj. Thomas mesélt neki az álmairól, és emlékeiről. Hogy látta az anyját, a beszélgetésről, amit hallott a műtétje közben és végül a búcsújukról, mielőtt a Tisztásra ment. - Tehát Aris is ott volt? - kérdezte Teresa. De mielőtt válaszolhatott volna, a lány folytatta. - Természetesen annyit már én is tudtam, hogy mi hárman fontos részei vagyunk ennek az egésznek. De akkor is furcsa ez az egész. Szerinted mit jelentenek ezek az álmok? - Nem tudom. Talán le kellene ülni mindannyiunknak, és még egyszer átbeszélni az egészet. Hátha akkor többre jutnánk. - Úgy sajnálom Tom, hogy így történtek a dolgok. Érzem, hogy nem tudsz nekem megbocsátani. Te másképp tettél volna? - Már elfogadtam mindent olyannak amilyen. Úgysem tudunk azon változtatni, ami megtörtént. -168-
James Dasher – Megperzselt világ
Nem tudtak volna tovább beszélgetni akkor sem, ha még akartak is volna. A szél egyre hangosabban üvöltött. A levegő porral és törmelékekkel volt tele. Már alig látták a két csoportot, de annyit még láttak, hogy összetalálkoztak. Futottak tovább. Mikor közelebb értek, Thomas megkönnyebbülten látta, hogy a fiúk mind megvannak, és jól vannak. Látták, hogy megtorpannak egy helyen és körülállnak valamit. Nem lehetett látni mit néznek, olyan szoros volt a kör. - Mi folyik ott? - kérdezte Teresa Thomas fejében. - Nem tudom. Mindketten gyorsítottak egy kicsit és utolérték Arist. Pár perc múlva odaértek a többiekhez. Minho kilépett a csoportból. A ruhája még koszosabb volt, a haja zsíros, az arcán ott virítottak a sebei, de mosolygott. Thomas el sem tudta hinni, hogy ennyire fog örülne egyszer egy mosolynak. - Ideje volt, hogy utolértetek! - kiáltotta feléjük. Thomas kétrét görnyedve állt meg előtte, alig kapott levegőt. - Azt hittem foggal-körömmel harcoltok a lányok ellen azok után, ami tettek. Minho hátrapillantott, ahol a fiúk-lányok, már összekeveredve álltak. - Hát először is, ott vannak azok a csúnya fegyverek, nem is beszélve az íjakról és a nyilakról. Plusz néhány csaj-elsősorban Harriet, mindent elmagyarázott. - Mi sokkal jobban meg vagyunk lepődve azon, hogy te még mindig ezekkel vagy - egy nagyon csúnya pillantást vetett Teresára és Arisra. - ilyen bökött árulókban nem szabad megbízni soha! Thomas próbálta eltitkolni barátja előtt is az érzelmeit. - A mi oldalunkon állnak. - Majd ha teljesen becsavarodtam, akkor el is hiszem. Amúgy sejtettem, hogy valami ilyesmivel fogsz előállni, és ha jól sejtem, azzal, hogy ez egy hosszú történet.. - Tényleg nagyon hosszú történet. - felelte Thomas, majd témát váltott. - Miért álltatok itt meg? Mit néz mindenki? Minho oldalra lépett és a háta mögé mutatott. - Nézd meg te magad! - aztán kiáltott egyet. - Adjatok utat! A fiúk és lányok szétváltak egy szűk rést hagyva. Thomas rögtön meglátta mit állnak körül. Egy egyszerű bot volt a földbe szúrva, rajta egy narancsszínű szalagot cibált a szél. Vékony csíkban barna betűs felirat állt rajta. Még mielőtt el tudta volna olvasni, már tudta mi áll rajta: -169-
James Dasher – Megperzselt világ
BIZTONSÁGOS MENEDÉK
57. FEJEZET A világ elcsendesült egy pillanatra Thomas körül. Térdre esett és fásultan megérintette a csapkodó szalagot. Ez a menedék? Nem egy épület, vagy valami hasonló? Amilyen gyorsan eltűnt a világ zaja körülötte, ugyanolyan gyorsan vissza is tért. Hátrafordult Teresa és Minho álltak egymás mellett, mögöttük Aris. Thomas az órájára nézett. - Még több mint egy óra van hátra. Ez a földbe szúrt bot lenne a menedék? Zavaros válaszok érkeztek innen-onnan. Senki nem tudta mit is gondoljon, mit mondjon. - Nem is olyan rossz a helyzet, ha belegondolunk. - mondta Minho. Itt vagyunk, megérkeztünk. Még a lányok is. Thomas felállt, és megpróbálta legyűrni a haragot, ami feltámadt benne. - Neked már elvette az eszed a Kitörés??? Tényleg. Itt vagyunk épen, egészségesen. Egy bottal. - Haver, minden ok nélkül nem küldtek volna ide. Megcsináltuk amit mondtak, ideértünk. Már csak meg kell várni, amíg letelik a hátralévő idő, aztán majd történik valami. - mondta Minho. - Nem szívesen adok igazat Thomasnak, de azt hiszem, igaza van. - szólt Teresa. - Miután annyi mindent csináltak velünk, túl szép lenne, hogy itt van ez a kis jel és ennyi. Majd jön egy helikopter a jutalommal? Valami rossz fog történni, érzem. - Nem számít, mit mondasz, te áruló! - Minho nem tudta és nem is akarta elrejteni a gyűlöletét Teresa iránt. - Egy szót sem akarok tőled hallani! - és elment. Thomas még soha nem látta ilyen dühösnek a barátját. Teresára nézett, aki megdöbbenve állt. - Ne csodálkozz rajta. - mondta a lánynak. Teresa megvonta a vállát. - Nem fogok senkitől bocsánatot kérni. Azt tettem, amit tennem kellett. Thomas nem tudta elhinni, hogy ezt komolyan mondja. - Mindegy. Megyek, megkeresem Newt-et. Akarok… -170-
James Dasher – Megperzselt világ
Mielőtt befejezhette volna, Brenda tűnt ki a tömegből. A szél vadul tépte a haját, hiába gyömöszölte a füle mögé. - Brenda! - szólt Thomas. - Szia! - mondta Brenda és Teresa elé sétált. - Ez az a lány, akiről beszéltél nekem? Amikor összebújtunk a teherautóban? - Igen. - felelte Thomas, mielőtt meggondolta volna. - Úgy értem.. igen. Teresa kinyújtotta a kezét Brenda felé. - Szia. Teresa vagyok. - Örülök, hogy találkoztunk. - mondta Brenda - Én Kerge vagyok. És lassan teljesen megőrülök. Már volt olyan, hogy le akartam rágni a saját ujjaimat és csak úgy szórakozásból megölni embereket. Thomas azt ígérte, hogy megment. - Vicces vagy Brenda. - mondta Thomas, de nem mosolygott. - Örülök, hogy a humorérzéked még megvan! - válaszolt Teresa, és az arca olyan lett, mint a jég. Thomas ránézett az órájára: - Még ötvenöt perc van hátra. Beszélnem kell, Newt-tel. - megfordult és gyorsan elment, mielőtt bármelyik lány szólhatott volna valamit. Olyan távol akart tőlük kerülni, amennyire csak lehetséges volt. Newt, Minho és Frypan a földön ültek és mindhárman úgy néztek ki, mint akik a világvégét várják. Halvány fények villantak a sötét égbolton. Még nem villámlott, de az a vihar amit már átéltek, az is így kezdődött. - Hé, Tommy! - mondta Newt. Két szó. Mintha Thomas csak pár perccel ezelőtt ment volna el tőlük és nem rabolták volna el, nem állt volna a halál torkában. - Örülök nektek, srácok. - mondta Thomas. - Mi is. Úgy tűnik vége a mókának a szerelem istennőjével… Kétszer megcsókolt és félrelökött? - Nem egészen. - válaszolt Thomas. - Nem volt túl vicces. - Mi történt? - kérdezte Minho. - Hogy bízhatsz még egyáltalán meg benne mindezek után? Thomas tétovázott. Nem tudta, hogy elmondjon-e nekik mindent. De ez elég jó alkalomnak tűnt. Vett egy nagy levegőt és belefogott. Elmondta a „VESZETT” tervét vele kapcsolatban, a beszélgetéseiket, a gázkamrát. Egyik dolognak sem volt túl sok értelme, ő sem értette, de úgy gondolta könnyebb lesz, ha elmondja a barátainak. -171-
James Dasher – Megperzselt világ
- És megbocsátasz a boszorkánynak? - kérdezte Minho, mikor befejezte Thomas. - Nem. Már nem bízom benne. Arisban sem. Newt úgy tűnt mélyebben elgondolkodott a dolgon. - Végig velük voltál annak ellenére, hogy tudtad mit terveznek? Hogy elárultak? Ennek semmi értelme. - Nekem mondod? - motyogta Thomas. - Nem bocsátottam meg, de most azt hiszem, egy hajóban evezünk. A legtöbben ültek körülöttük és néztek maguk elé. Nem nagyon keveredett a két csoport és nem sok beszélgetés hallatszott. - És ti? Mi történt veletek? - Találtunk egy barlangot. - válaszolt Minho. - Meg kellett küzdenünk pár Kergével akik ott táboroztak. Az ennivaló és a víz már majdnem teljesen elfogyott. Fájnak a lábaim. Ráadásul elég nagy a valószínűsége, hogy egy hülye villám pont engem néz ki magának és ropogósra sült szalonnát csinál belőlem. - Hmm. - mormolta Thomas. Visszanézett a hegyek felé. Négy mérföldnyire lehetnek a várostól. - Lehet, hogy itt kellene hagyni a fenébe ezt botot, és megkeresni az igazi menedéket? - tudta, hogy nem tehetnék meg, mert nincs már idejük. - Szó sem lehet róla. - felelte Newt. - Nem azért jöttünk ilyen messzire hogy visszaforduljunk. Remélem, még nem tör ki a vihar. Várhatna még. - nézett fel az égre. A többiek hallgattak. A szél még tovább erősödött. Úgysem hallották volna egymást. Thomas az órájára nézett. Még harmincöt perc. - Ez nem lehet a vihar... Mi a fene… ! - kiáltott Minho és talpra ugrott. Thomas válla fölé mutatott. Thomas megfordult és látta, hogy körülbelül harminc lábnyira tőlük, egy nyílás keletkezett. Egy tökéletes négyzet alakú nyílás. Talán tizenöt láb széles. Az átlóján, lassan elkezdett keresztbe fordulni, mintha a földet akarná kicserélni, amin eddig feküdt. A nyöszörgő hang hangosabb volt a zúgó szélnél. Amikor megállt, valami furcsa tárgy volt a tetején. Hosszúkás alakú, lekerekített élekkel. Thomas látott már ilyet, nem is egyet. Miután megszöktek az Útvesztőből, egy hatalmas terembe jutottak és jöttek a Siratók. Ott látott ilyen koporsószerű tárgyakat. Akkor nem is gondolkodott rajta, mik lehetnek azok. De most az jutott eszébe, hogy alatta lehettek a Siratók. Amikor nem éppen emberekre vadásznak az Útvesztőben… -172-
James Dasher – Megperzselt világ
Mielőtt bármit is tehettek volna, körülöttük több tucat nyílás keletkezett. Mindegyik tetején az a furcsa tárgy. Olyanok voltak, mint valami sötét, hatalmas tátott szájak. Több tucat.
58. FEJEZET A csikorgó fém zaja fülsüketítő volt, ahogy a lemezek kifordultak a tengelyek körül. Majdnem mindannyian a fülükre tették a kezüket. Ahol álltak, morgott, forgott körülöttük a föld, amíg el nem tűnt és mindenhol meg nem jelent egy nagy fekete négyzet, ami hangos csikorgással ki nem fordult 1-1 koporsó formájú tartállyal a tetején. Legalább harminc ilyen bukkant fel. Senki nem szólt, mindannyian rettegve nézték az idegen tárgyakat. - Tom. - Teresa szólította a fejében. - Igen? - Emlékszel te is ugye? - Igen. - Gondolod, hogy Siratók vannak bennük? - Nem tudom, azoknak nedves volt a felületük. Itt nehezen tudom elképzelni őket… - El fognak kapni minket…. - Lehet, hogy ezek visznek el minket biztonságos helyre. - ezt Thomas maga sem hitte el. - Hé! - szólt Brenda és Thomas felé nyújtotta a kezét. De visszahúzta: - Elnézést majdnem elfelejtettem, hogy megváltoztak a dolgok. Észre sem vette, hogy Minho és Newt is odamentek hozzá. - Mit csináljunk? - kérdezte Minho, közben bosszúsan Teresára nézett, jelezve, hogy nem szívesen látja ott. - Ha ezek a dolgok olyasmik, mint a Siratók, akkor harcolnunk kell. - Mit gondoltok? - Harriet kérdezte. Thomas megfordult és látta, hogy ott áll Harriet, Sonya, Brenda és Jorge. - Remek. - motyogta Thomas. - A „B” csoport két dicsőséges királynője. - Harriet úgy csinált, mint aki meg sem hallotta. - Azt hiszem már láttam ilyeneket. Ezek a tartályok vagy mik, olyanok mintha a Siratókat töltenék fel. -173-
James Dasher – Megperzselt világ
- Valami ilyesmi lehet. - mondta Newt. Dörgött az ég felettük, a villámok egyre fényesebben cikáztak az égen. A szél mintha le akarta volna szaggatni a ruhájukat. A levegő porral volt tele. Thomas megint az órájára nézett. Már csak huszonöt perc volt hátra. Éles sziszegés hallatszott. A nagy fehér tartályok oldalán, sötétkék fény jelent meg, és mint ha zsanérokon lévő fedél nyílt volna lassan ki. De ennek nem lehet olyan erős hangja, hogy túlharsogja a vad szelet és a mennydörgést…. A két csoport tagjai egyre közelebb húzódtak egymáshoz. Mindenki próbált minél távolabb kerülni ezektől a fehér tartályoktól, amik körülvették őket. - Teresa. - szólította a lányt a fejében. Nem mert hangosan szólni, de valakivel beszélnie kellett. - Igen? - Megnézzük, mi van benne? - Menjünk. - Thomast meglepte a lány bátorsága. - Thomas! - kiabálta túl Minho a vihart, ami most már teljes dühével csapott le rájuk. - Mi van? - kiáltott vissza. - Te, Newt és én menjünk és nézzük meg közelebbről. Thomas már indulni akart, amikor az egyik tartályból kicsúszott valami. Többen felkiáltottak. A többi tartályból is mozgolódás látszódott. Nem lehetett látni mik ezek, de határozottan kifelé igyekeztek. Thomas a legközelebbi tartályra összpontosított, hogy meglássa, mi lehet az. Torz karokat látott. A kezek majdnem a földig értek le. A kezeken négy egyforma hosszú eltorzult ujj volt. A levegőt markolászták az ujjak, mintha meg akarnának valamit fogni, ami nincs ott. A karokat ráncok és csomók borították. Ahol a könyök lett volna, ott valami teljesen idegen, meghatározhatatlan dolog volt. Lassan, egy négyhüvelyknyi átmérőjű, ragyogó élénksárga kerek dolog emelkedett ki, vagy növekedett. Most az egész dolog úgy nézett ki, mint egy nagy villanykörte, amire karokat ragasztottak. De a szörny tovább alakult. Két láb pattant ki a narancssárga gömbből. A végükön négy gomb, amik lábujjakká nőttek és az ujjakhoz hasonlóan markolászták a levegőt. - Mi a szar ez? - üvöltötte Minho. Senki nem válaszolt, mindenki a rémülettől megdermedve nézett erre az utálatos teremtményre. -174-
James Dasher – Megperzselt világ
Thomas körbetekintett. Mindegyik tartályból ilyen szörnyek bújtak elő. Visszanézett a legközelebb lévőre. Lassan nagyjából ember-formájúvá kezdett válni, de sokkal magasabb volt. A test meztelen volt, ragyás és ráncos vastag bőrszerű anyag borította. Talán két tucat nagyobb gömb volt a testen közel azonos távolságra egymástól. Ezekből áradt a narancssárga fény. Egy szélroham a földre lökte a lényt. Újabb csomó kezdett el növekedni rajta… egy fej. Nem volt szeme, orra, szája, vagy füle…. A szörny a lábára állt. Megingott kissé, de megtartotta az egyensúlyát. Feléjük fordult. Thomas egy gyors pillantással felmérte, hogy ezek a szörnyek teljesen körbeállják őket. Mintha valami fegyvert emeltek volna a magasba, és törpe ujjaikból ezüstösen csillogó vékony pengék nyúltak ki. Bár nem volt szájuk, hátborzongató nyögés-szerű hang tört fel belőlük. - A Siratók is jobbak lettek volna… - hallotta Thomas Teresa hangját a fejében. Feszülten figyelt mindenki. Minho gyorsan a csoport felé fordult. - Körülbelül mindenkire egy jut. Mindenki fogjon valamilyen fegyvert! Mintha ezek a világító lények meghallották volna a kiáltást, tettek egy lépést feléjük. Majd még egyet. Erős, agilis léptekkel közeledtek.
59. FEJEZET Teresa gyorsan Thomas kezébe nyomott egy nagyon hosszú kést, majdnem olyan volt, mint egy kard. Thomas el sem tudta képzelni, eddig hol tarthatta a dárda és a tőr mellett. A Fénylények minden lépéssel közelebb kerültek hozzájuk. Minho és Harriet, a saját csoportjukat igazították el. Kiáltások, parancsok hallatszottak. Thomas felpillantott az égre. A sötét felhők még lejjebb ereszkedtek, mintha be akarták volna őket takarni. A villámok már folyamatosan cikáztak. Égett szag terjengett a levegőben. Thomas visszafordult a szörny felé. Minho és Harriet már elrendezték társaikat. Tökéletes kört alkottak, mindenki kifelé fordult, a szörnyek felé. Teresa Thomas mellett állt. Szeretett volna valamit mondani a lánynak, de
-175-
James Dasher – Megperzselt világ
semmire sem tudott gondolni. Csak nézte a „VESZETT” legújabb undorító alkotásait, amik egyre közelebb értek. Harminc lábnyira lehettek. Teresa a könyökével oldalba bökte. Fejével az egyik lény felé intet. Thomas megértette, hogy azt választotta ki ellenfélnek. Bólintott, majd ő is az egyik lény felé intett. Huszonöt lábnyira voltak. Hirtelen arra gondolt, hogy hiba volt várni egy helyben, már támadniuk kellett volna. Minhónak valószínűleg ugyanez járhatott az eszébe, mert felkiáltott: - Most! Öljük meg őket! Az ölés szóra Thomast aggodalom fogta el. Aggódott Teresa miatt, Brenda miatt. Már megbánta, hogy alig beszélt Brendával mióta újra találkoztak. A lány megtett ekkora utat csak azért, hogy itt megölje őt egy gonosz emberek által készített teremtmény. Átfutott az agyán, amikor az Útvesztőben ő, Chuck és Teresa beugrottak a lyukba a Szikláról, hogy beüssék a kódot és leállítsák a Siratókat. Addig a többi fiú harcolt és halt meg értük. Annyi mindenen mentek keresztül, és most itt áll előttük ez a biotechnológiai hadsereg, amit a „VESZETT” küldött. Kíváncsi volt, érdemes-e egyáltalán küzdeni a túlélésért. Chuckról a kés jutott eszébe. Ez felrázta őt a kétségbeeséséből és félelméből. Teleszívta a tüdejét, a nagy kést két kézre fogta és a feje fölé emelte. Rohant előre a szörnyeteg felé. Félszemmel látta, hogy a többiek is elindultak, de nem törődött most senkivel. A saját feladatára összpontosított. Most nem terelheti el a figyelmét azzal, hogy mások miatt aggódik. Tizenöt láb… tíz láb… öt. A lény már megállt. Lába harci állást vett fel, kinyújtott kezei végén ott csillogtak a pengék, egyenesen Thomasra mutatva velük. A narancssárga fények pulzálni kezdtek, mintha ennek a förtelmes lénynek a szíve dobogna. Thomas számára zavaró volt, hogy nem volt arca a lénynek, de aztán úgy gondolta, talán jobb is, mert így nem tekinti többnek egy gépnél. Egy ember alkotta fegyver, ami meg akarja őt ölni. Mielőtt a lényhez ért volna, Thomas a térdére esett. A kardszerű kést meglendítette és teljes erejéből a szörny bal lábába vágta. A kés áthatolt a lény hüvelyknyi bőrén, de ott csörömpölve megállt. Thomas megborzongott. A lény nem mozdult, nem húzódott vissza, nem adott ki sem emberi, sem embertelen hangot. Ehelyett, leengedte a pengékben végződő kezét. Thomas kirántotta a kését és oldalra vetette magát. Éppen egy pillanattal előbb, mint ahogy a pengék összecsattantak volna ott, ahol az előbb a feje volt. A hátára esett, de gyorsan odébb csúszott, mert a lény egy lépést tett előre, hogy felnyársalja őt. Most üvöltött egyet a szörnyeteg. Az üvöltés pontosan úgy hangzott, -176-
James Dasher – Megperzselt világ
mint amikor az Útvesztőben a Siratók üvöltöttek. Thomas hallotta, ahogy a penge karmok lecsaptak a földre. Talpra ugrott, elfutott néhány lábnyira és megfordult. Thomas látta félszemmel, hogy a többiek is harcolnak mellette. Minho ellenfele visszafelé lépegetett. Newt a földön feküdt éppen, de ellenfele lassulni látszott. Teresa volt hozzá a legközelebb. Látta, hogy a dárdáját éppen az ellenfelét kerülgetve, annak fenekébe szándékozik bedugni. Vajon miért csinálja ezt? Úgy tűnt az ő szörnyetege is sérült már. Thomas most már a saját ellenfelére figyelt. Kissé homályosan látott. Leguggolt és úgy várta a támadást. Thomas az egyik narancssárgán izzó gömbbe szúrt. Szikra villant, és a fény kihunyt. A lény lecsapott, de Thomas ismét elgördült, és pár lépéssel odébb állt föl. Ott várta a következő támadást. Átfutott Thomas fején, hogy ez lesz a megfelelő taktika. A fényforrásaikat kell megsemmisíteni, mert mintha azok éltetnék őket. Minél kevesebb világít, annál lassabban mozog a szörnyeteg. Látta, Teresa is ezt a technikát alkalmazza. Lehet, hogy tényleg ilyen egyszerű? Körülnézett, és látta, hogy többen jutottak ugyanerre a következtetésre. De látott egy fiút és egy lányt is, akik élettelenül feküdtek a földön… Thomas taktikát változtatott. Ahelyett, hogy várt volna, nekiugrott a szörnynek és ököllel belevágott a mellkasán lévő fénylő gömbbe. Felszakadt a lény ráncos, sárgás bőre. Amikor a lény le akart rá csapni a pengéivel, hátraugrott. Azután ugyanazt a gömböt ütötte ismét. Az szikrázott egyet és kialudt. Thomas és a lény egymás körül köröztek, Thomas időnként közelebb ugrott és rácsapott az egyik izzó gömbjére. Mielőtt a lény lecsaphatott volna rá, gyorsan hátraugrott. Ezt csinálta újra és újra. Szerzett néhány horzsolást, egy-két vágást, de egyik sem volt komolyabb sebesülés. Egyfolytában
ezeket
a
narancssárga
gömböket
támadta.
Minden
egyes
gömb
megsemmisítésével ellenfele egyre gyengébb lett. Igaz, ez nem akadályozta meg abban, hogy továbbra is apró darabokra akarja vagdosni Thomast. Thomas könyörtelenül támadott. Szerette volna minél előbb befejezni, hogy tudjon másoknak segíteni. Vakító fény villant a háta mögött, majd valami olyan hang, mintha az egész világegyetem felrobbant volna. Egy láthatatlan erő a földre taszította őt. A hasára esett, a kés csörömpölve kihullott a kezéből. A lény is elesett, égett szag terjengett a levegőben. Thomas oldalra fordult és egy nagy fekete lyukat látott a földben. A szörny, penge végű keze és lába a lyuk szélén hevert. A többi részét nem látta. Majd jobbra mögötte, egy villám csapott le. -177-
James Dasher – Megperzselt világ
Kitört a vihar.
60. FEJEZET Hatalmas robbanással tört ki a vihar. A mennydörgés fülsüketítő volt. A szél most minden irányból fújt, vitte magával, amit tudott. Többen fölsikoltottak. Egy lány elvágódott. Égett szagot éreztek. De amilyen hirtelen elkezdődött, olyan hamar vége is lett. Továbbra is villámok cikáztak az égen, de közben megeredt az eső is. Thomas meg sem mozdult, amikor az első villám lecsapott. Nem hitte, hogy egy másik hely biztonságosabb lenne bármennyivel is, mint az, ahol éppen van. Mihelyt tehette felállt és körülnézett. A lények felének a teste elfeketedett, a másik felül eltűnt. Teresa épen az utolsó gömböt zúzta szét. Sziszegve hunyt ki az izzó. Minho a földön volt, de lassan elkezdett feltápászkodni. Newt zihálva lélegzett. Frypan kétrét görnyedve hányt. Voltak, akik a földön feküdtek, mások, mint Brenda és Jorge, még harcoltak a szörnyekkel. Zengett az ég körülöttük, villámok csapkodtak az égen és zuhogott az eső. Valamit tenni kell. - futott át Thomas agyán. Teresa ott volt pár lépésnyire tőle, az elpusztult lény mellett állt zihálva. - Meg kell találnunk a Menedéket. - Mennyi időnk maradt? Thomas az órájára nézett. - Még tíz perc. El kell jutnunk. A tartályba! Rámutatott a legközelebb álló tartályra, ami nyitva állt. Thomas tudta, nem várhatnak a többiekre. - Van más ötleted? - Nincs. - rázta meg a lány a fejét. Thomas belenézett a tartályba. Kevés piszkos víz volt benne és szörnyű bűz. - Siess! - Belemászott és Teresa követte. Nem kellett szólniuk egymáshoz, tudták mindketten mit kell tenniük. Mindketten letérdeltek, előrehajoltak és megragadták a tartály másik felét. Már majdnem magukra zárták a fedelet, amikor Brenda és Jorge szaladt oda. Thomas megkönnyebbülten könyvelte el magában, hogy ők is épségben vannak. -178-
James Dasher – Megperzselt világ
- Van még hely? - üvöltött Jorge. - Szálljatok be! - mondta Teresa. Szűken, de befértek. Az eső dobolt a tartály tetején. Miután teljesen lecsukódott a tető, az égzengés hangja már csak tompán jutott el hozzájuk. - Remélem a többiek is bementek a tartályokba. - szólt Thomas. - Köszönöm, hogy beengedtetek. - mondta Jorge. - Ez csak természetes. - Pedig most megszabadulhattatok volna tőlünk - jegyezte meg Brenda. - Igen. - motyogta Thomas. Túl fáradt volt ahhoz, hogy érdekelje hogyan hangzott ez az „igen”. - Lehet, hogy még a neheze hátra van. - Ez vinne a Menedékbe? - kérdezte Teresa. Thomas az óráját nézte. Még szerencse hogy világítás is volt rajta, mert teljes sötétség zárta körül őket. - Hét perc van hátra. Már csak remélni merem, hogy elkezd velünk forogni az a hülye négyzet és egy szép kényelmes szobába jutunk, ahol boldogan élünk, míg meg nem halunk. Vagy nem. - Ez az! - kiáltott fel Thomas, amikor egy nagy csapódás hallatszott, és egy kis lyukon fény áradt be. - És ha ez villám volt? - kérdezte Teresa. - Még pár ilyen, és ott vagyunk, ahol voltunk. - üresen csengett a hangja. Még öt perc. A kis lyukon becsöpögött az eső, felkavarva a tartály aljában lévő vizet. Szörnyű büdös volt. - Nem ilyennek képzeltem az egészet testvér, - mondta Jorge. - Azt hittem itt lesznek valami nagyfőnökök, és azonnal nekiállnak a gyógyításunknak. Nem gondoltam, hogy egy lyukas, büdös tartályban kell várnunk. - Mennyi idő még? - kérdezte Teresa. - Három perc. Villám csapódhatott a közelben, a tartály megremegett, a kis lyuk kiszélesedett. Az eső Brenda és Jorge nyakába csurgott. Valami sziszegni kezdett, és ahogy a villámtól felmelegedett a burkolat, gőz csapódott fel. - Mindegy mi fog történni, ettől, hogy itt ülünk és várunk, rosszabb nem lehet. - kiáltott fel Brenda. -179-
James Dasher – Megperzselt világ
- Nyugi. Már csak két perc. Tarts ki! Zümmögés hallatszott, amit a testükkel is éreztek. - Mi ez? - kérdezte Teresa. - Fogalmam sincs. - felelte Thomas. Hallani lehetett, ahogy odakinn tombol a szél. Olyan erővel, hogy az már szinte… mesterséges. - Harminc másodperc. - Nem lehet, hogy megfeledkeztünk valamiről? Nem tetszik ez a hang. Azt hiszem… meg kell nézni. - Mi van? - kérdezte Jorge. - Meg kell nézni mi ez a hang. Gyere, nyissuk fel a tetőt. - És ha épp a koponyámba csap egy villám? - Lehet, hogy ezzel szalasztjuk el az esélyünket. - szólt Thomas és már nyomta is felfelé a mennyezetet. - Igaza van. - szólt Teresa. Egy... kettő… há…rom! A fedél felpattant és a túl nagy erőtől a földre zuhant. Teljesen nyitva volt a tartály most. Az eső csapdosta őket, a szél cibálta. Thomas tátott szájjal bámult a levegőbe. Egy hatalmas kerek léghajó közeledett gyorsan a föld felé, villogó fényekkel. Ugyanilyen volt, ami érte jött, miután meglőtték. A Berg! Thomas az órájára pillantott. Éppen itt volt az idő. A Berg leszállt a karomszerű futóműveire és elkezdett kinyílni az alja.
61. FEJEZET Thomas tudta, hogy nem vesztegethetik az időt. Semmi kérdés, cselekedni kell. - Gyerünk! - megfogta Brenda karját és húzni kezdte. Amikor a tartály szélére állt, megcsúszott és beleesett a sárba. Gyorsan fölpattant és megdörzsölte a szemét, kiköpte ami a szájába ment. A villámok baljóslatúan csapkodtak minden felé, az eső ömlött. Jorge és Teresa most szálltak ki. Brenda segített nekik. A Berg hatalmas csomagtér ajtaja már teljesen nyitva volt. Meleg fény szűrődött ki belőle. -180-
James Dasher – Megperzselt világ
Homályos alakok álltak, kezükben fegyver. Vártak. Nyilván nem akartak kijönni, hogy segítsenek neki a biztonságos menedékbe jutni. Az igazi Menedékbe! - Fuss! - üvöltötte és rohant teljes erejéből. A kését azért szorosan megmarkolta, hátha még harcra kerül sor. A többiek lépést tartottak vele a csúszós meglágyult földön. Thomas egyszer megbotlott és elesett. Teresa megragadta az ingét és fölrángatta. Futottak tovább. Látta, körülöttük többen is futnak, de nem volt idő szétnézni kik azok. Nem is nagyon lehetett látni a szakadó esőben, ami szinte fátyolként borult a szemük elé. A léghajó végénél Fénylények jelentek meg, elvágva az ajtó felé vezető utat. Legtöbbjüknek csak a fele izzója világított, de veszélyesebbeknek tűntek, mint korábban. A Berg-en álló emberek semmit sem tettek, csak néztek. - Jobboldalon vágjunk át köztük! - kiáltotta Thomas. Látta, hogy Minho és Newt a fiúkat, Harriet a lányokat irányítja arra. Vagyis megértették a tervet, hogy nem várnak, hanem támadnak, és nem harcolnak csak annyit, amennyit kénytelenek, hogy elérjék az ajtót. Thomas egy csöpp félelmet sem érzett most. Valami megváltozott benne. A vihar újból lecsapott rájuk minden elemével; az eső zúdult rájuk, a villámok körülöttük csapdostak és a szél is tépázta őket. A szörnyek pengéiket készenlétben tartva vártak rájuk. Thomas kését a feje fölé tartva futott. Három lábnyira a lénytől felugrott, mindkét lábát szorosan előre tartotta, úgy rúgott a szörny mellkasán lévő narancssárga izzóba. Az izzó széttört, sistergett egyet, a szörny pedig a földhöz csapódott. Thomas is elesett, de azonnal felugrott és törte-zúzta szét az égőket a lény testén: kop - kop - kop - kop Hátraugrott a pengék elől, majd újra nekiesett az izzóknak. kop - kop - kop - kop Már csak három maradt, amikor a szörny már alig bírt mozogni. Thomas a maradék három égőt is összetörte. Kész. Vége. Szétnézett, hátha valaki segítségre szorul. Teresa éppen végzett. Minho és Jorge is. Newt-nek Brenda segített az utolsó égőnél. Pár másodperc alatt végeztek velük. Sehol nem volt látható narancssárga fény. Végük volt. A léghajó húsz lábnyira volt tőlük, amikor elkezdett felemelkedni a földről. - Héééé! Siessetek! - ordított olyan hangosan, ahogy csak tudott.
-181-
James Dasher – Megperzselt világ
Teresa megfogta a karját és húzta őt. Mindannyian futottak a léghajó felé. Thomas megbotlott, de szerencsére nem esett el. Körülöttük tovább csapkodtak a villámok. Néhány fiú és lány már elérte a csomagtér ajtót. Thomas is odaért. Feltolta Teresát. A nyitott csomagtér ajtó a mellkasáig ért. Felugrott és felhúzta magát. Egy villanásnyi időre összenézett Teresával: „Győzelem” A Berg közben tovább emelkedett. Lassan, de folyamatosan. Már hat lábnyira volt a földtől. Thomas és Teresa az ajtó szélénél helyezkedtek el, hogy aki még kapaszkodik, annak tudjanak segíteni. Harriet és Newt egy lányt húztak be. Minho Arisznak segített. Már csak Brenda lógott az ajtó szélénél. Thomas lehasalt, megfogta a lány kezét. Thomas elkezdett kifelé csúszni, de hirtelen megállt. Jorge fogta meg a lábát. Thomas még kijjebb mászott és ismét elkezdte behúzni a lányt. Végre sikerült. Ahogy emelkedtek egyre följebb, Thomas lenézett. Csak azok a borzalmas lények hevertek nedvesen és élettelenül, amik valaha teljes fényben világítottak. Volt néhány halott. Nem sok.. és akik Thomashoz közel álltak, azok közül senki. Thomas beljebb húzódott és megkönnyebbülten leült. Megcsinálták. A többségük megcsinálta. Túlélték a Kergéket, a villámcsapásokat, az ocsmány szörnyetegeket. Teresa felé fordult és szorosan magához ölelte, megfeledkezve mindenről. - Ki ez a két ember? - kiáltotta egy férfi és fegyvere csövével Brenda és Jorge felé mutatott, akik egymás mellett ültek. - Válaszolna valaki??? - kiáltotta a férfi. Thomas szólalt meg. - Ők segítettek átjutni a városon. Nélkülük nem lennénk itt. A férfi Thomasra meredt. - Te.. te …. felszedted őket az út széléről? Thomas bólintott, de nem nagyon tetszett neki ez az egész. - Igen. Megegyeztünk. Abban is, hogy ők is megkapják a kúrát. - Nem számít mit ígértél nekik! - mondta a férfi. - Senki nem mondta neked, hogy lakosokat is magaddal hozhatsz. A Berg emelkedett tovább, de az ajtó még mindig nyitva volt. Ha valakit lesodor az örvénylés, az meghal. Thomas felállt. Elhatározta, hogy mindenképpen megvédi az egyezségüket. - Csak arra utasítottak bennünket, hogy jussunk el ide. Eljutottunk. A fegyveres férfi elhallgatott, mintha jónak találná ezt az érvelést. -182-
James Dasher – Megperzselt világ
- Néha elfelejtem, hogy nem vagytok vele tisztában mi is folyik itt. Egyikük maradhat. A másik megy. Válassz! - Hogy érted ezt... hogy a másik… megy? - kérdezte Thomas. A férfi a pisztolyát Brenda fejéhez tartotta. - Nincs időnk. Öt másodpercet kapsz, hogy válassz. Ha nem választasz, mindketten meghalnak. Egy… - Várj! - Thomas Brendára nézett, majd Jorge-re. Egyikük sem szólt. Mindketten a földet bámulták. Arcuk sápadt volt a félelemtől. - Kettő… Thomas elnyomta magában a rettegést. Behunyta a szemét. Nem volt ebben semmi új… tudta mit kell tennie. - Három… Nincs több félelem. Nincs több sokk. Nincs több kihallgatás. A tesztek… a vizsgálatok… - Négy… - a férfi arca elvörösödött. - Válassz vagy mindketten meghalnak! Thomas előrelépett, majd rámutatott Brendára: - Öld meg. Thomas azt hitte, tudja mi fog történni. Azt hitte, ez egy Változó. Azt hitte... nem történik semmi rossz… A férfi bedugta a pisztolyát az övébe és megragadta Brenda ingét két kézzel. Szó nélkül húzni kezdte a lányt a nyitott ajtó felé.
62. FEJEZET Brenda kétségbeesetten nézett Thomasra, az arca tele volt fájdalommal, ahogy a férfi a Berg fém padlóján húzta magával. Ha kilöki az ajtón, az a biztos halál. Amikor félúton voltak, Thomas előreugrott és megütötte a férfi lábát, majd a földre teperte őt. A férfi pisztolya kiesett, csörömpölve esett a földre. Brenda a másik oldalra esett, de Teresa elkapta őt és visszahúzta a veszélyes ajtónyílástól. Thomas a bal karját a férfi torkához nyomta, jobb kezével a pisztoly után kotorászott. Mikor elérte végül a fegyvert, felpattant és a férfira szegezte. - Senki nem fog meghalni! A tesztnek vége.
-183-
James Dasher – Megperzselt világ
A férfi arca ellágyult és halvány mosoly jelent meg rajta. Felült és nekidőlt a falnak. Ebben a pillanatban az ajtó hangos nyikorgással bezárult. - A nevem David. - mondta a férfi és hangja hangosnak tűnt a hirtelen beállt csendben. - ne aggódj, igazad van. Vége. Ennyi volt az egész. Thomas gúnyosan bólintott. - Igen, ezt már hallottam. De ezúttal tényleg vége. Nem fogjuk hagyni, hogy úgy bánjanak velünk, mint valami kísérleti patkányokkal. Vége. Befejeztük. David körülnézett a nagy raktérben és láthatta, hogy a többiek egyetértenek azzal amit Thomas mondott. Felállt, és Thomas elé lépett. - Minden a tervek szerint ment. De tényleg vége, teljes a vizsgálat. Most elviszünk titeket egy biztonságos helyre. Egy valóban biztonságos helyre. Nincs több vizsgálat. Nincs több hazugság. Nincs több megjátszás. - elhallgatott, majd folytatta. - De egy dolgot előre megmondhatok. Amikor meg fogjátok tudni, miért mentetek ennyi mindenen keresztül, és miért olyan fontos, hogy ennyien túléltétek, akkor mindent meg fogtok érteni. Mindent. Minho felhorkant. - Ez a legnagyobb baromság amit életemben hallottam. Thomas magában megkönnyebbült, hogy Minho csak ennyit mondott. - És a gyógykezelés, amit ígértek? Nekünk és a két társunknak? Elhihetünk egyáltalán bármit is? - Most gondolj, amit akarsz. - felelte David. - semmi nem változott. Meg fogjátok kapni a kúrát. Amint bemegyünk a Központba. Szeretném, ha visszaadnád a pisztolyom. Ígérem, nem kell már harcolni senki ellen. Amikor leszállunk, meggyógyítanak titeket, utána azt csináltok, amit akartok. Egy dolgot kérünk majd tőletek; hogy ezekről a dolgokról hallgassatok. Persze abban biztos vagyok, hogy mindannyian tudni szeretnétek mi áll az egész mögött. Thomas legszívesebben ráüvöltött volna, mégis nyugodtan válaszolt: - Nincs több játék! David egy kis ajtó felé intett: - Mehetünk? Newt szólalt meg: - Mi a következő hülye napirendi pontunk? - Gondolom szeretnétek enni, zuhanyozni, aludni.. Mindannyian elindultak az ajtó felé. Nem is volt más lehetőségük. -184-
James Dasher – Megperzselt világ
63. FEJEZET Thomas igyekezett nem gondolni semmire a következő pár órában. Mintha felakasztották volna, mint egy kabátot a fogasra, a feszültséget, a bátorságát, a győzelem mámorát. A leghétköznapibb tevékenységeket csinálták. Meleg étel, hideg ital. Csodálatosan hosszan tartó zuhanyzás, friss, tiszta ruha. Orvosi vizsgálat. Nem történt semmi további fenyegetés sem David részéről, sem a munkatársai részéről. Thomasban azért átfutott a gondolat, hogy akkor is biztonságban érezték magukat, amikor kiszabadultak az Útvesztőből…. Thomas egy keskeny kanapén ült, ami a Berg közepén futott végig egy hatalmas szobában, ami drapp színű bútorokkal volt berendezve. Szerette volna elkerülni Teresát, de a lány leült mellé. Még mindig nem tudott feloldódni a közelében. Zűrzavar volt benne. Nem tudta hová, meddig repül a Berg. Oda viszi őket, ahová a „VESZETT” utasította. - Min gondolkodsz? - kérdezte a lány. Thomas örült volna, ha hangosan beszél. Nem volt benne biztos, hogy továbbra is szeretne vele telepatikus úton kommunikálni. - Azt hiszem, éppen nem gondolok semmire. - tényleg szerette volna élvezni a csendet, a nyugalmat. Amíg lehet. Ránézett a lányra. Úgy ül mellette, mintha még mindig a legjobb barátok lennének. Nem bírta tovább! - Utálom, amikor úgy csinálsz, mintha semmi nem történt volna. Teresa lehajtotta a fejét. - Én csak… próbálom elfelejteni. Nem vagyok hülye. Tudom, hogy soha nem lesz már semmi ugyanolyan, mint volt. De nem tudok rajta változtatni. Ez volt a terv. Működött. Nem haltál meg és ez megérte nekem. Talán egyszer meg fogsz tudni bocsátani. Thomas szinte gyűlölte, amikor ennyire ésszerűen beszélt. - Már nem befolyásolnak ezek az emberek. Nem volt helyes, amit tettél. Akkor sem, ha azt mondod, miattam tetted. Teresa hátradőlt a kanapén. - Ugyan már Tom. Lehet, hogy az emlékeinket törölték, de az agyunkat nem távolították el.
-185-
James Dasher – Megperzselt világ
Mi mindketten részei vagyunk ennek az egésznek. Elmondtak nekünk mindent és mi megígértük, hogy azt fogjuk tenni, amire utasítanak. Thomas elgondolkodott és rájött, hogy nem ért egyet a lánnyal. Lehet, volt olyan amikor úgy érezte, igaza van Teresának. De most nem érezte. Talán ha megbeszélte volna vele a lány, hogy mit akar tenni.. - Lehet, hogy igazad van. - mormolta. - Mikor aludtál utoljára? - Esküszöm, nem emlékszem. Már megint úgy tesz, mintha minden rendben lenne… - gondolta Thomas. - Én igen. Tudod, a gázkamrában, mikor a dárdával akkorát sóztál a fejemre… - Csak azt tudom ismételgetni, hogy sajnálom… Azt hiszem, már két napja vagyok ébren. - Ó, te szegény. - ásított Thomas. Ő is álmos volt. A lány már aludt is. Thomas körülnézett. A fiúk és a „B” csoport lányai közül a legtöbben aludtak. Kivéve Minhót. Próbált pár csinos lánnyal beszélgetni, de a szeme csukva volt. Nem látta viszont Brendát és Jorge-t. Furcsa volt kicsit, hogy azóta sem beszéltek… Rájött, hogy hiányzik neki Brenda. De a szemhéját már alig bírta tartani, le-leragadozott. Lejjebb csúszott a kanapén, és úgy döntött, később keresi meg a lányt, és átengedte magát az alvásnak.
64. FEJEZET Felébredt. Pislogott párat, majd megtörölte a szemét. Körülötte minden tiszta fehér volt. Nem voltak formák, nem voltak árnyékok. Csak a fehérség volt. Megijedt, de rájött, hogy valószínűleg álmodik. Furcsa egy álom. Érzi a testét, érzi a bőrt az ujjain, hallja a saját légzését. Mégis… Mintha egy nagy fehér semmi közepén lenne. - Tom.- a hang. Az ő hangja. Most vajon tényleg szólt hozzá? Vagy csak álmodja? Ezt az egészet a lány csinálta? - Igen. - Te… jól vagy? - mintha valami baja lenne. - Igen. Jól vagyok. Miért? - Csak azt hittem, hogy egy kicsit meg vagy most lepődve. - mintha valaki beledöfött volna. Mégsem Teresa az? - Miről beszélsz? Beszélj úgy, hogy megértselek. -186-
James Dasher – Megperzselt világ
- Tom? - Thomas rájött, hogy ez biztosan nem Teresa. Félelem járta át. - Ki… ki vagy te? - és rettegve várta a választ. - Én vagyok az Tom. - ez Brenda. - A dolgok hamarosan rosszra fordulnak. Thomas felüvöltött. Üvöltött, üvöltött, és üvöltött, míg fel nem ébredt.
65. FEJEZET Ahogy felült, úszott a verejtékben. A szíve vadul kalapált. Még mielőtt körülnézett volna, mielőtt elkezdtek volna az érzékszervei működni, már tudta, hogy valami történt vele. Valamit megint elvettek tőle. A földön feküdt, egyedül egy szobában. A falak, a mennyezet, a padló, minden fehér volt. A padló kemény és sima. Valami szivacs. Kényelmes. Mint egy nagy pehelypaplan, négy lábanként nagy gombos bemélyedések. A mennyezetről erős fény ragyogott be. Túl magasan volt ahhoz, hogy elérje. A helyiségnek kellemesen tiszta illata volt. Szappanszag. Lenézett a ruhájára. Az is fehér volt. Egy póló, pamutnadrág, zokni. Egy dolog volt a szobában, ami nem fehér volt. Egy régi, kopott, barna íróasztal. A teteje karcos volt. Egy natúr színű fa szék volt alá tolva a másik oldalon. Mögötte egy ajtó volt, de teljesen beleolvadt a falba. Egyrészről valami furcsa nyugalom áradt szét benne, másrészről szeretett volna segítségért kiabálni, dörömbölni az ajtón… De tudta, úgysem hallaná meg senki és az ajtó sem nyílna ki. Mintha megint egy Dobozban ült volna. „Nem fogok pánikba esni..nem fogok pánikba esni…” - nyugtatgatta magát. Ez a vizsgálatok következő szakasza lehet, és itt az alkalom, hogy harcoljon azért, hogy minden megváltozzon. A tudat, hogy van egy konkrét terve, mégpedig hogy nem engedi, hogy csak sodródjon az eseményekkel, nyugalommal töltötte el. - Teresa! - kiáltott. Tudta, ahol most van, csak telepatikus úton tud a külvilággal érintkezni. Teresa, Aris, esetleg … Brenda. Utóbbiban nem volt biztos. Csak álmában tudott a fejében szólni hozzá. - Hallasz Teresa? - Aris? Hol vagy? Senki nem válaszolt. Sem Teresa, sem Aris.
-187-
James Dasher – Megperzselt világ
Felállt és az íróasztalhoz ment… volna. Nekiütközött egy láthatatlan falnak. Olyan fal volt, mint a kollégiumban, mikor a Patkány-ember beszélt nekik…. Nem hagyta, hogy legyőzze őt a félelem. Visszament a szoba sarkába. Leült és mélyeket lélegzett. Lehunyta a szemét és nyugodtan várakozott. Elaludt. - Tom? Tom! - Teresa? - felébredt és körülnézett. Amíg meg nem látta a fehérséget maga körül, nem tudta hol is van. De eszébe jutott. - Hol vagy? - Mikor a Berg leszállt, egy másik kollégiumba vittek. Itt vagyunk pár napja, de csak ücsörgünk. Nem csinálunk semmit. Tom, veled mi van? - Teresa hangjából aggódás csengett ki. Néhány nap? Mi történik vele? Lehet, hogy már nem tudják meggyógyítani őt, azért tartják külön? Esetleg már annyira elhatalmasodott rajta a betegség, hogy veszélyes, erőszakos őrült? Thomas lázasan próbált az emlékeiben kutatni. De csak annyira emlékszik, hogy a Bergen ültek Teresával és elaludt. - Egy fehér szobában vagyok bezárva Teresa. Mennyi idő telt el? Mennyi az a pár nap? - Tom, már majdnem egy hét telt el! Meg sem tudott szólalni. Szerette volna, ha nem is hallotta volna mit mondott Teresa. De vajon bízhat benne? Már annyiszor hazudott neki. És vajon tényleg Teresa szól hozzá? Le kellene már zárnia magában ezt az egész ügyet és megszüntetni a kapcsolatot Teresával. - Tom? Mi folyik itt? Olyan zavaros minden. - szólt újra Teresa. Thomast ellepték az érzelmek, szinte könnyeket csalva a szemébe. Teresa és ő a legjobb barátok voltak. De már soha többé nem lehetnek. Haragot érzett a lány iránt. - Tom! Miért nem szólsz? - Teresa! Figyelj rám. Ne szólj semmit, csak figyelj. Rendben? Szinte lüktetett benne a harag. - Teresa, menj innen! - Tom! Ne…. - Ne mondj semmit! Csak…hagyj békén! Megmondhatod a „VESZETT”-nek, hogy kész vagyok folytatni ezt az egészet. Mond meg nekik. Készen állok. - Oké. Csak egy dolgot akarok még.. Thomas felsóhajtott. - Tom! Mi van veled? A „VESZETT” jó! - és elment. -188-
James Dasher – Megperzselt világ
EPILÓGUS VESZETT Feljegyzés, Dátum: 232.2.13. Pontos idő: 21:13 CÍMZETT: Munkatársak FELADÓ: Ava Paige, Kancellár RE: ÉGÉSTESZT A és B csoport Ezen a Próbán az érzelmek befolyásolták a feladatokat. Történt néhány előre nem betervezett esemény. Nem zajlott minden ideálisan, voltak most is nehézségek, de sok megfelelő alanyt (Mintát) sikerült kiválasztanunk. Azt hiszem, egyre több okunk van a bizakodásra. Mindannyiunk érdekében számítok a szakmai véleményetekre. Tudom, nem kell emlékeztetnem senkit a célunkra. Sok ember élete függ tőlünk, az idő pedig egyre fogy. Most legjobban az időre kell fókuszálnunk. Az elkövetkező napokban megkezdődik az adatok feldolgozása a szakvélemények figyelembe vételével. Bízom benne, hogy amikor visszaállítjuk a memóriájukat, a kérdéseinkre kész tervvel fognak előállni. Kérdezhetitek, milyen tesztekre van még szükségük a Jelölteknek. Meg kell találniuk az utolsó darabokat és a helyükre kell illeszteniük. Mint egy puzzle játékban. Mivel a tét az emberiség jövője, így az áldozatok száma, legyen az bármennyi, a végső eredmény szempontjából lényegtelen. Közeledik az utolsó nagy erőfeszítés a munkánkban, hogy megkapjuk a Mintát. Ha meglesz, akkor meglesz a terv is a végleges gyógyításra. A pszichológusok még nagyon óvatosak. Azt mondták, ők szólni fognak mikor távolíthatjuk el a „Kergéket” és mikor mondhatjuk el a többi alanynak, hogy ők immunisak a betegségre. Egyelőre ennyi.
VÉGE A MÁSODIK KÖNYVNEK
-189-