Borítóterv: Müller-Váczi Lívia A szöveget szöveg et gondozta: go ndozta: Hor Hor váth Viktór Viktória ia Copyright © Rácz-Stefán Tibor, 2014 © Katona Ildikó, 2014 ISSN 2064-0994 ISBN 978 963 399 266 1 © Kiadta a Könyvmolyképző Kiadó, 2014-ben Cím: 6701 Szeged, Szeged, Pf. 784 Tel.: (62) 551-132, (62) 551-132, Fax: (62) 551-139 E-mail:
[email protected] www.konyvmolykepzo.hu Felelős kiadó: Katona Katona Ildikó Műszaki szerkesztők: Balogh József, Gerencsér Gábor Korr Kor r ektorok: ektor ok: Szűcs Szűcs Márta, Schmidt Zsuzsanna Zsuzsanna Nyomta és kötött kö töttee a Kinizsi Nyomda Kft., Kft., Debrecen Felelős vezető: vezető: Bördős Bör dős János ügyvezető ügyvezető igazgató ig azgató
„Ez minden, amit tenned kell: csak szeresd önmagad és kész. Megígérem, jobb lesz majd ”
Jamey Rodemeyer (1997-2011) A világ vilá g nem felejt fele jt el, Jamey! ffingionpost ffingio npost..com/20l l/09/20/jamcy-ro l/09/20/jamcy-rodemey demeyer-suicide-gayer-suicide-gaybullying_n_972023.html
Ajánlás Petrának, akinél jobb barátot álmodni sem tudnék, Áginak, amiért a legsötétebb legsöt étebb erceimbe erceimbe is elhozza a fényt, fényt , és Marcinak, hiszen nélküle ez a könyv sem létezhetne. létezhet ne.
Prológus TŰNJÖN INNEN! AZ utunkban áll, hát nem veszi észre? – lökte durván félre a rendőr a tudósítót. Papp Annamária nem vette sértésnek, hiszen tudta jól, a rendőrt zavarja, hogy egyszerre érkeztek meg a helyszínre. A nő a tekintetét az iskola falaira szegezve próbálta kitalálni, hogy mi történhetett odabent. A kirohanó diákok szerint a lövöldöző túszokat ejtett, de a rendőrök még nem léptek kapcsolatba az elkövetővel, legalábbis így sejtette a nő. Hivatalos választ nem kapott. Amikor észrevette, hogy sorra másznak ki a kamaszok a földszinti ablakokon, elhatározta, hogy kideríti, amit csak lehet. Jelzett az operatőrének, a kamera a fiatalokra fókuszált, akiknek az arca félelemről árulkodott. Mit sem törődve a rendőrökkel, átfurakodott közöttük és a diákok elé rohant r ohant.. – Mi történt tör tént o dabent? – kérdezte kér dezte negédes neg édes hango hang o n, mir mi r e az egyik eg yik lány a könnyeivel küszködve válaszolt: – Valaki Valaki lövöl lö völdöz dözik, ik, egy eg y csomó cso móan an meghaltak meg haltak – szipo szi pogta. gta. – Túszo Tús zokat kat is ejtett ej tettek? ek? – kér dezte Annamária. Annamár ia. – Úgy tudom, tudo m, ige i genn – felelte fel elte a lány, l ány, majd otthagyta o tthagyta őt. Ebből még nem lesz sztori, főleg, hogy a túszos információt már elmondta pár perccel ezelőtt a reggeli bejelentkezésekor. Ismét odament a rendőrökhöz, hogy többet tudjon meg, de elzavarták. Hallotta, ahogy az egyikük morogva hiénaként emlegeti. Már éppen azon volt, hogy újra elmondja az élő bejelentkezése során ugyanazt, ugyanazt, mint kor korábba ábban, n, amikor egy lány ugr ott ki a földszint fö ldszintii ablakon. A haja csapzott és véres volt, egész testében remegett. Annamária megszánta, ezért megpróbált kedvesebben szólni hozzá, mint ahogyan általában szokott, vagy ahogy az idegessége megengedte. – Mi a neved? Ne félj f élj,, most mo st már biztonság bizto nságban ban vagy! vag y! – furako fur akodott dott a mentősö mentő sökk és rendőr ök gyűrűjébe gyűrűjébe ő is. – Eszter – felelte fel elte r emegve. emeg ve. – Odabent van és lövöl lö völdöz dözik. ik. El akarja akar ja kapni őt! Már több embert ember t is meglőtt. megl őtt. Segíteniük kell! – hadarta egymás után. – Ki lövö lö völdö ldözik? zik? Hol van? – Piócaként Pió caként tapadt az infor info r máció máci ó r a, azt az t remél r emélve, ve, hogy ho gy minél több mindent m indent megtudhat a lánytól. – Már kiroha kir ohant nt a terembő ter embőll – felelte fel elte r eszkető hangon hang on Eszter. – Sosem Sos em hittem, hi ttem, hogy ho gy ez lesz. Istenem, Istenem, ez a mi hibánk! – Micsoda? Micso da?
– Nem lesz l esz baj, ba j, gyer gye r e velünk vel ünk – mondta m ondta végül vég ül a r endőr. endő r. Elvezette, és nem engedte, eng edte, hogy Annamária is velük tartson. A kezét ökölbe szorítva próbált megnyugodni. Már attól tartott, oda a jó sztori, amikor pár perccel később kinyílt a Szép Remények Gimnázium ajtaja, melyen három rendőr ment be terrorelhárítás feliratú golyóálló go lyóálló mellényben, mellényben, talpig talpig felfegyverkezv felfeg yverkezve. e. – Az elkövető elkö vető már elengedte eleng edte a túszait, a legfr leg friss issebb ebb értesülései ér tesüléseink nk szerint szer int a fiatalkorú gyilkos a folyosón van – szólt a nő a kamerába percekkel később, miközben arra gondolt, ez után a riport után állást kaphat-e a legnagyobb kereskedelmi tévé Híradójában, mint vezető riporter vagy talán mint műsorvezető. – A rendőrség már bejutott az iskolába, céljuk lefegyverezni az ámokfiitót, és épségben kimenekíteni a túszokat. A helyszínről Papp Annamária jelentkezett élőben.
1. fejezet amikor a Szép Remények Gimnázium kovácsoltvas kapuján lévő latin feliratot lefordítottam magyarra. „Nem a tanulás a szégyen, hanem a tudatlanság. ” (Muret) (Muret) Rádöbbentem, hogy többek között ez a gondolat hajtott az elmúlt évek során, így elégedetten nyitottam ki azt a kaput. Úgy éreztem, hazajöttem, ez itt az én helyem. Az udvar gyönyörű és rendezett volt, az épület és a kerítés között zöldellt a fű, oldalt pedig egy szökőkút csobogott, körülötte padok, melyeken néhány diák üldögélt. Egy részük felvételiző volt, mint jómagam, míg a többiek egyenruhát viseltek. Ők már részei voltak annak a világnak, ahova én is tartozni akartam. Mindenki tudta a környéken, hogy kik járnak a Szép Reményekbe, erről árulkodott az egyenruha. Furcsa volt nekem is először, hogy egyenruhát hordanak, ami egyáltalán nem számít megszokottnak nálunk, bár úgy tudom, külföldi országokban nem ritka. Ebben is különböztek mindenkitől. Langyos idő volt, így a lányok szigorúan térdig érő kockás, kék és zöld színben pompázó szoknyát, fehér blúzt és fekete mellényt viseltek, míg a fiúk fekete szövetnadrágot, fehér inget és skót kockás mellényt. A mellényeken egyedileg hímzett szöveg hirdette a suli nevét. Presztízst jelentett, ha ez volt rajtad, mert akkor tudták rólad, hogy te nem akárki vagy. Mert a Szép Reményekbe csak az elit járhatott. Minden álmom az volt, hogy egyszer r ajtam ajtam is ilyen legyen. Pontosan Pontosan ez volt vo lt a jövet jö vetelem elem célja is. Vettem egy nagy levegőt, majd megfogtam a kovácsoltvas kilincset, amit talán igazi arannyal futtattak be. Nagy nehezen meglöktem, és beléptem az ajtón. A portás hamar észrevett, és végigmért, vélhetően nem szokott hozzá az olyan egyszer öltözethez, mint az enyém. Fekete szoknya, fehér blúz – próbáltam elegáns lenni, ezért is kötöttem kontyba a hajam, de úgy tűnik, inkább szánalmasnak tűnhettem. Távol álltam attól a magabiztosságtól, mint amit ők sugalltak önmagukról. Azok a szerencsések, akik idejártak. A portás megmutatta az utat, én pedig az igazgatói előtt ülve, sok másik ösztöndíjas között szor szorongva ongva azon gondolkoztam, go ndolkoztam, hogyan jutotta jutottam m el idáig. Régen nem érdekelt a tanulás,' gyerekként olyan egyszerű volt minden. Sosem éltünk anyagi jólétben, de végtére is megvolt mindenünk. A szegénység sem zavart, ahogy az új ruhák vagy a sok játék hiánya sem. Mindenért kárpótolt engem az a szeretet, amivel a szüleim megajándékoztak. Nem voltam hercegnő. Úgy éreztem, nincs is rá szükségem, hogy az legyek. Boldog voltam, egészen addig, amíg apu meg nem halt. A halála mindent m indent megváltoztatott. SOSEM FELEJTEM EL AZT A PILLANATOT,
Emlékeimből az igazgatónő sürgető hangja ragadott ki, amit nem is bántam. Gyűlöltem visszaemlékezni a múltra. Kezemben a mappámat szorongatva, magabiztosságot tettetve mentem utána. Az irodája hatalmas volt, a falon pedig több diploma is lógott lóg ott a szépen szépen faragott far agott könyvespolcok könyvespolcok mellet m ellett. t. A nő az ötvenes évei elején járhatott, de fiatalabbnak tűnt a koránál. Fekete haja a válláig ért, az elegáns kosztüm hangsúlyossá tette acélkék szemét. Olyan dölyfösen nézett rám, amitől kivert a víz. Gyorsan leültem a székre, azt remélve, hogy minél kevesebbet lát belőlem. Nem akartam, hogy felfedezze: a blúzom viseltes, a cipőm pedig hiába tiszta, látszik rajta, hogy elkopott a sarka és az orrát is lerúgtam. Még így is ez volt a lehető legjobb szerelés, amit felvehettem. – Az ösztöndí ö sztöndíjr jraa jelentkező j elentkezőket ket szer etem személ s zemélyesen yesen megism meg ismer erni, ni, ezért ezér t van mo m o st Ön is itt. Úgy látom, látom, az ír í r ásbeli és a szóbeli is jól sikerült. Kinyitotta a mappát, amin a nevem szerepelt. Meglepődtem, hogy nem a számítógépen olvassa a korábban elküldött jelentkezésemet. – Köszönö Köszö nöm! m! – feleltem fel eltem mos m osol olyt yt erő er ő ltetve az arco ar comr mra. a. Meg Meg kellett kell ett nyugodnom nyugo dnom.. A mappában ott szerepelt az egész addigi életem. írtam egy tízoldalas pályázati anyagot, felsoroltam mindazt, amiért az intézményben szeretnék tanulni. Begyűjtöttem a személyes ajánlásokat az összes tanáromtól, a könyvtárosunktól, sőt, még a falum papja és polgármestere is írt egy-egy hosszabb levelet arról, hogy milyen jó tanuló, tanuló, szor galmas lány vagyok, és mennyi mindent teszek teszek a közösségér t. – Remélem, Remél em, elég ajánlól ajánl ólevelet evelet hoztam hoz tam – fűztem hozzá, ho zzá, igyekezve, ig yekezve, hogy hog y ne tűnjö tűnjönn túl erőltete erő ltetett ttnek nek a hangom. hangom . Az igazgatónő halkan hümmögött, miközben az ajánlásokat és az iskolai bizonyítványomat böngészte. – Úgy látom, láto m, ötödik ötö dik osztálytól os ztálytól kezdve jelentősen jel entősen megug meg ugrr ott az átlaga. átlag a. Kor Ko r ábban hármas-négyes hárm as-négyes tanuló volt, utána lett színjeles. Mi történt tör tént?? Ha kérdezhetem. – Akkor halt meg az édesapám. édesapám . Arr a kért, kér t, hogy hog y tanuljak. Neki szeretnék szer etnék bizonyítani. – Értem Ér tem – felelte fele lte az igazg ig azgatónő atónő,, és becsukta a mappát. Feltett néhány sablonos sablo nosnak nak tűnő kérdést a családomról, a napi tevékenységeimről, miközben élesen figyelte minden mozdulatomat. – Köszönö Köszö nöm, m, hogy ho gy eljött! elj ött! Tudtam jól, hogy végeztünk, ezért felálltam a kényelmes székből, és kinyújtottam a jobb kezem. – Megtiszteltetés Megtisztel tetés lenne az intézmény i ntézmény diákjának di ákjának lenni. lenni . – Hamaros Hamar osan an értesítjük ér tesítjük – felel f elelte te egy mer m erev ev moso mo soll llyal yal az arcán. ar cán.
Próbált Pró báltam am leolvasni leo lvasni érzelmeket, érzelmeket, de nem sikerült. Ahogy kiléptem az ajtón, elkapott az aggodalom, a „mi lesz, ha nem sikerül”félelem. A bukást nem engedhettem meg magamnak. Ahogy az udvaron ránéztem a diákokra, éreztem, hogy annyira közéjük akarok tartozni. Nekem itt van a helyem, ez az egyik legkeményebb iskola a környéken. Ha itt színjelesre érettségizek, akkor sikeresen el fogom tudni végezni az egyetemet. Bármilyen egyetemet, akár külföldön is. Játszhatnék a pontokkal, mehetnék egy gyenge középiskolába, és úgy is elegendő pontot gyűjthetnék, de mindezzel önmagamat csapnám be. Megfelelő tudás nélkül hamar kibuknak az egyetemekről azok, akik ilyen iskolában értek el jó eredményt. így járt az egyik ismerősöm, Anita is, aki az egyetem első évében kibukott, hiába volt kitűnő a szakközepes bizonyítványa. Most mindennap látom őt a buszon, ahogy a viasztól megkeményedett kezével kapaszkodik, a szemeiben pedig nyoma sincs annak a fénynek, mint régen. Nem járhatok úgy, mint ő. Nem akarok én is egy lenni l enni a gyertyagyár so k alkalmazottja alkalmazottja közt. Nekem itt a helyem. A Szép Remények közel van az otthonomhoz, országos szinten elismert gimnázium, ahol olyan tudást szerezhetek meg, amit máshol talán nem. Ahogy a kijárat felé haladtam, megfigyeltem a hirdetőtáblákon lévő fakultációk hirdetését, ami megerősítette bennem a tényt, nekem ide kell járnom. Nem csak a zenetermek, a jól felszerelt kémialabor, a csillagászati központ és az iskola mellett elhelyezkedő uszoda miatt. Hanem azért is, mert itt elismert kutatók és egyetemi professzor pro fesszorok ok is taníta tanítanak nak.. Mikor behajtottam magam mögött a kaput, a tekintetem az égnek szegeztem, és suttogva kértem édesapám segítségét. A napok lassan teltek az iskolai meghallgatás után, én pedig egyre idegesebb lettem. Rettegtem attól, hogy mi lesz velem. A falu környékén csak egy szakközépiskola volt, anyu persze azt szerette volna, ha oda járok. Majdnem mindenki oda jelentkezett az általános iskolámból, olyanról pedig nem is tudok az ismerősi körömből, aki sikeresen pályázta volna meg a Szép Remények ösztöndíjprogramját. Úgy tűnt, mifelénk beletörődtek az emberek a sorsukba, mintha nem hitték volna el, hogy változtathatnak. Pedig nem kell elfogadni azt, hogy szülj gyereket húszévese húszévesen, n, aztán aztán dolgo zz a helyi gyertyagyárban és pró bálj boldog an élni. Én ennél többre vágytam, vág ytam, és nem csak apunak tett tett ígér etem miatt. Más életet akartam élni, mint anyu, és azért küzdöttem, hogy ez meg is valósulhasson. valósul hasson. A Szép Remények Remények pedig mindennek mi ndennek az első lépcsőfo lépcső foka ka lehet.
Anyu nem örült a bennem zajló változásoknak. Büszke volt ugyan arra, hogy fejlődtem és tanultam, de folyton azt szajkózta, hogy „elfognak taposni, ha bejutsz abba az iskolába”. iskolába”. Nem akartam konfrontálódni vele, jobbnak láttam, ha nem foglalkozom a hozzáállásával, mert mi már két külön világ vagyunk. Anyu elfogadta a sorsát, amikor a tanulásról kellett döntenie, én viszont nem vagyok hajlandó beletörődni abba, amit az élet nyújthat, ő sem értett meg engem, ahogy én sem őt. Ez ugyan nem ritka, máshol is vannak viták és konfliktusok anya és lánya között, de a miénk több volt, mint egyet nem értés. Sajnáltam ugyan, hogy mindez megtör megtö r ténhetet ténhetett, t, de nem tudtam tudtam mit m it tenni ellene. Talán nem is akartam. Egy nap, amikor a legkevésbé sem számítottam volna rá, Zsuzsi néni, a postásunk vidáman állt a kapunk előtt, kezében lobogtatva a levelemet. Remegő kézzel vettem át, ő pedig addig nem tágított, amíg előtte ki nem nyitottam a borítékot. Egy órával később már az egész falu arról beszélt, hogy a kis Kovács Petra bekerült abba a flancos iskolába. Amióta megtudtam, hogy felvételt nyertem, szinte úsztam a boldogságban, Anyu pedig az aggodalomban, ugyanis nagyon féltett. Tudta, hogy abba az iskolába obbára gazdag gyerekek járnak, akik kinézik azt, aki szegény. Engem ezek a mendemondák nem izgattak különösebben. A nyarat viszont a pokolban töltöttem, ugyanis anyu szerzett nekem nyári állást a gyertyagyárban. Ugyanazt a munkát végeztem, amit ő, a viasszal pedig többször is meggyűlt a bajom. Anitával egyszer sem beszéltem, de többször is láttam őt a gyártósor mellett állni. Azokban a pillanatokban hihetetlennek tűnt számomra, hogy valamikor egy suliba jártunk. Hogy olyan volt régen, mint most én. Korábban csak elképzeléseim voltak arról, hogy milyen lehet anyu és a többi gyári munkás élete, viszont így, megtapasztalva azt, még jobban örültem a gimnázium adta lehetőségnek. Egyfajta lépcsőként tekintettem rá, ami végül megakadályozhatja azt, hogy a gyárban gyár ban töltsem töltsem el az életem hátralévő hátralévő r észét. észét. A nyári munkám szörnyűségei után a fizetés azonban kárpótolt, ami ugyan nem volt magas, de zsebpénznek az év hátralévő hónapjaira megfelelt, és büszke voltam arra, hogy nem anyutól kell majd kérnem, ha valamire szükségem van. Kezdtem megízlelni az önállóságot, ez pedig mámorító érzés volt, olyan, amit újra és újra át akartam élni. Augusztus végén azonban várt rám egy kihívás, egy olyan, amire talán nem voltam teljesen felkészülve. Meghívást kaptam a Balaton partján megrendezett Szép Remények gólyatáborba. Mint ösztöndíjas, ingyen részt vehettem a programokon, de mégsem akaródzott akaró dzott elmenni rá.
Sejtettem, hogy mi várhat ott: olyan tinik, akik felnőttnek hiszik magukat, és olyan felnőttek, akik tesznek arra, mit csinálnak a tinik. Anyu azonban rávilágított a lényegre. Könnyebb az élet, ha van egy-két olyan barátom, akikre bármikor számíthatok, őket pedig nehéz lesz megtalálni akkor, amikor már mindenki klikkekbe rendeződött a gólyatábor alatt. Megleptek a szavai, de végül egyet kellett értenem vele. A félretett pénzem egy részéből vettem pár új ruhát, egy bikinit, és útra készen álltam. Irány a Balaton, a nyár első és utolsó bulizása!
2. fejezet DÁVID A LÁBAIT SZOROSAN EGYMÁSHOZ ZÁRVA, kezét pedig idegesen a zsebében dugva álldogált a Szép Remények Gimnázium előtt. Semmi kedve sem volt ahhoz, hogy elmenjen a gólyatáborba, és együtt töltsön pár napot azokkal az idiótákkal, akiket egész életében ismert. Pontosan tisztában volt azzal, hogy egy gólyatábornak mi lenne az értelme: megismerkedni a leendő osztálytársakkal, barátságokat kötni és megalapozni az elkövetkezendő négy év hangulatát. Az ádagos gimnáziumokban ez volt a menetrend, de egy olyan elit suli esetében, mint az övék, egészen más jelentést kaptak kaptak a gólyat gó lyatábor áborok. ok. Dávidot elfogta az undor, amikor tekintetével végigmérte az osztálytársait, akik röhögéséivé várták a busz érkezését. Volt, akikkel együtt járt általános iskolába, a többiek pedig a közös családi vacsorákról vagy a szülei unalmas karácsonyi partijairól voltak ismerősek a számára. Gyerekként sem kedvelte őket, ez az érzés pedig azóta sem változott meg. Miközben unottan vizslatta a társaságot, egyetlen új arcot fedezett fel, egy magas, óképű srácot, aki azonnal rossz társaságba keveredett szerinte. Úgy tűnt, hogy Bálint, Zsolt és Zoli kegyeibe fogadta az új fiút. Kár fiút. Kár érte, fordult érte, fordult meg Dávid fejében a gondolat, aztán már nem is foglalkozott vele. Megvolt a saját baja, nem akart energiát pocsékolni másra. Amikor begördült a busz, úgy szálltak fel rá a társai, mint egy ostoba csürhe, egyik a másikat fellökve tört előre. Igyekeztek minél hátrébb ülni, messze a tanárok figyelő szemeitől. Legalább ebben olyanok voltak, volt ak, mint a többi gimnazista gimnazis ta – állapította meg magában ironikusan Dávid. A többiekkel ellentétben ő nem sietett hátra, hátra, leült l eült az első sor ok egyikéb eg yikébe, e, jó pár üléssel ar rébb a zajos zajo s csapattól. csapattól. Fáradtna Fáradtnakk érezte magát, ezért pihenni akart, nem pedig a hülyeségeiket hallgatni, holott tisztában volt azzal, hogy barátkoznia kellene, vagy legalábbis úgy tennie, mint akit tényleg érdekel az osztályközösség. Mégis inkább a kedvenc dalait hallgatta, majd vásárolt egy könyvet az e-book olvasóján, amit azon nyomban elkezdett olvasni. A fejhallgatóból üvöltő zene elnyomta a busz hátuljából hallatszódó hangorkánt, a könyv világa pedig teljesen magával ragadta. Ha egy olyan regényt olvasott, ami tetszett neki, akkor ritkán reagált a külvilágra. Szerette, amikor a cselekmény beszippantja őt, olyankor elfeledkezett a saját életéről, arról, ami fájt neki, és azokról azokró l a titkolt titkolt dolgokr dolg okról ól is, amiket saját magának magának sem mert mer t bevallani. bevallani. Dávid már két fejezetet is elolvasott, amikor a térdét bökdösni kezdték. Legszívesebben figyelmen kívül hagyta volna, annyira feldühítette a közvetlen ENGEL
mozdulat. mo zdulat. Kénytelen-kelletlen Kénytelen-kelletlen lekapcsolta lekapcso lta a zenét, zenét, és felnézett. felnézett. – Bocs, Bocs , de ide kell ülnöm ülnö m – mondta mo ndta az új srác. sr ác. Messzir ől is jóképűnek jó képűnek tűnt, tűnt, de közelről még inkább az volt. Szálkásan kisportolt alakját nem rejtette el a térdig érő nadrágja és a feszes, hófehér trikója. Dávid szeretett volna feljebb is nézni, megpillantani az arcát, de túlságosan lekötötte őt az új fiú bicepsze, amit szívesen megfogott volna, hogy lássa, mennyire kemény. És vajon máshol is az? A gondolatra go ndolatra érezt ér ezte, e, hogy minden vér vér a fejébe fiat. fiat. – Elvennéd a táskádat? – för fö r medt r á a fiú, aki szemmel szemm el láthatólag láthatól ag le akart akar t már ülni, hiszen a busz eléggé zötykölődött a kátyúkkal teli úton. – Máshol Másho l is van hely he ly – reag r eagált ált hűvösen hűvö sen Dávid, aztán a ztán tüntetőleg tüntetőle g az iPodján iPo dján kezdett el matatni, így még véletlenül sem kellett az osztálytársára néznie. Már éppen visszakapcsolta volna a zenét, amikor a srác egyszerűen elvette a hátizsákot, és felrakta a csomagtartór csom agtartóra, a, majd lehuppant. lehuppant. – Ne légy lég y már bunkó! – Dávidot Dávido t idegesítette ideg esítette a fiú fi ú jelenléte. jel enléte. Idegességében felé fordult, így első ízben figyelte meg igazából az arcát. Helyes volt, az tény, a szemei pedig legalább olyan zölden izzottak, akárcsak Daemoné az Obszididnból. Most már kezdem kapiskálni, Katy miért lett megszállott – – gondolt itt a regényre, aztán már minden másra, csak hogy ne a fiún pörögjön az agya. A cél érdekében ismét az e-book olvasóját kezdte el vizslatni, és olyan erősen szorította azt, azt, hogy hog y az ujjai elfehéredtek elfehéredtek az erőlködéstől. er őlködéstől. – Az osztályf o sztályfőnö őnökk mondta, mo ndta, hogy hog y üljek ülje k melléd, mel léd, úgy tűnik, tűnik, túl hangos hang osak ak voltunk vo ltunk – folytatta, majd Dávid felé fordult, és kinyújtotta a kezét, amit egyszerűen nem lehetett figyelmen kívül hagyni. – Ha már így alakult, Németh Áron vagyok. – Engel Dávid – felelte fele lte alig ali g hallhatóan. hall hatóan. Amikor Amiko r a kezük ö sszeér t, Dávid egy eg y pillanat alatt megszakította meg szakította a testi kontakt ko ntaktust. ust. Maga a tény, hogy megtetszett neki Áron, arra sarkallta őt, hogy ismét bekapcsolja a zenét, és ott folytassa a könyvet, ahol abbahagyta. A szeme a sorokra tapadt, de hiába olvasta újra és újra a betűket, nem fogta fel az értelmüket, mert a gondolata go ndolataii csak Ár Ár on kör ül jártak. Időnként felpillantott az olvasmányból, és elkezdte fürkészni Áron arcát, abban a reményben, hogy tette titokban marad. Mivel Áron szeme csukva volt, és úgy tűnt, alszik, Dávid biztonságban érezte magát. Egyre csak nézte, nem tudott betelni a látvánnyal, ez pedig eléggé zavarba hozta őt is. Nem akarta kihívni maga ellen a sorsot. Áron hirtelen kinyitotta a szemét, Dávid pedig gyorsan elkapta a tekintetét, és beletemetkezett az olvasmányába, amikor arra lett figyelmes, hogy a fiú kikapja a
kezéből kezéből az e-book olvasóját, és maga elé tartja azt. azt. – Mi a frászt fr ászt olvaso ol vasoll ilyen il yen elmélyül elm élyülten? ten? – kérdezte, kér dezte, mikö zben a szemeit szeme it a képernyőre szegezte. Csak pár másodpercig volt nála, Dávid gyorsan visszaszerezte. – Neked ahhoz ahho z semmi semm i közö köz ö d! – r eagált eag ált gyor gyo r san, mert mer t r ettegett attól, hogy hog y lebukik. Áron felnevetett, alaposan megbámulta az ijedt Dávidot, majd még jobban röhögni rö högni kezdet kezdett. t. – Te buzi vag y – hangzo hang zott tt az ítélete. Dávid abban reménykedett, hogy rosszul hall. Noha tökéletesen tisztában volt a szexuális orientációjával már egy jó ideje, tudta, nem áll még készen arra, hogy mindezt közhírré tegye. Ráadásul úgy vélte, senkinek semmi köze hozzá. Annyira igyekezett, hogy a titka biztonságban maradjon, rettegett a kiközösítés gondolatától is. Megpróbált minél higgadtabban válaszolni: – Fogalm Fog almam am sincs, si ncs, hogy ho gy juthat j uthat ilyen az eszedbe. e szedbe. – Az enyém vagy vag y – mor mo r molta mo lta Áron, Áro n, amitől ami től Dávid szíve kihagyott kihag yott legalább leg alább két ütemet. – Patrik hangja karcos volt, és parancsolóan határozott. Alex elmosolyodott. Áron felvont felvo ntaa a szemöldökét szemöl dökét,, zöld tekint tekintet etee undorr ól árulkodott árulkodo tt.. – Folytassam? Fol ytassam? – adta meg a kegyelem keg yelemdö döfést. fést. Ezt már, már , ha tudta volna, vo lna, sem magyarázza ki. Különösen, amikor Dávid ráeszmélt az ajkai remegésére, ahogy abban is biztos volt, hogy a szégyentől vörössé vált a képe. Hamar rájött, hogy Áron abból a könyvből idézett, amit az imént olvasott. Alig olvasott. Alig két másodpercig lehetett nála, ezek szerint már ö is olvasta volna?Áron talán meleg?– futott át Dávid agyán a gondo g ondolat. lat. – Fotogr Foto gr afikus memór mem ór iám van – folytatta fo lytatta Áron, Áro n, minden mi nden bizonynyal bizo nynyal azért, azér t, mert mer t látta az arcán átfutó zavart. – Amit látok vagy elolvasok, azt megjegyzem, mert az elmém afféle fotóként tárolja azt. Nagyon báró egyébként. Amúgy pedig: aki ilyen könyvet olvas, az ne vetítsen! – Ööö... Öö ö... Alexnek becézik becézi k az Alexandr ákat is. – Ez nem csaj volt, vol t, az biztos. bizto s. Megnézzem jobban? jo bban? Lapozz egyet, eg yet, kérlek, kér lek, megjegyzem majd azt az oldalt is. – Oké, tényleg fiú. De ha fantasztikumot fantasztikum ot olvaso ol vasok, k, azt jelenti, jel enti, hogy ho gy o r k vagyo vag yok? k? Te hülye! – Na persze per sze – kuncogo kunco gott tt Ár Ár on. – De ez más. má s. Ne Ne tagadd, taga dd, szánalmasna szánal masnakk tartanám. tar tanám. Dávid nem felelt semmit. Mit semmit. Mit érdekel engem, hogy mit tartana tart ana annak – – futott át a fején, de önmagát nem tudta becsapni. Naná, hogy érdekelte. A fejét oldalra
billentette, és próbált a mellettük elsuhanó tájra koncentrálni, a gondolatait azonban nem tudta megállítani. Amit két ember tud, az már nem titok. Mi lesz, ha nyilvánosságra kerül? Mi lesz, ha nem fogadják el a szülei, és kiközösítik őt a társai? Nem volt felkészülve a lehetséges következményekre. – Bejövök Bejö vök neked, mi? mi ? – kérdezte kér dezte Áron Áro n kajánul. kajánul . – Idióta – válaszo vál aszolt lt Dávid, és még véletlenül véletle nül sem nézett rá. r á. – Én mindenkinek minde nkinek bejövö bejö vökk – nevetett magától mag ától értetődő ér tetődően, en, önbizalo önbi zalomm mmal al a hangjában. – Ne legyél leg yél már m ár ilyen il yen nagyr nag yraa magaddal! mag addal! – Nem vagyo vag yok, k, csak ismer ism erem em a testem – mutatott r á a lényegr lényeg r e. – Nem hiába lógok annyit az edzőteremben, és figyelek oda az étrendemre. Egy kis torna nem nagy ár azért, hogy bejöjjek a csajoknak. Láttam, bámultál te is. Dávid erre nem tudott mit válaszolni, inkább csak szerette volna visszapörgetni az idő kerekét úgy két órával, és el sem jönni ebbe az ostoba gólyatáborba. Gyűlölte, hogy leleplezték a titkát. Leginkább azonban az zavarta, hogy Áron tényleg bejött neki. Talán túlság túlságosan osan is. i s. A busz bevett egy éles kanyart, kanyar t, amitől Dávid elveszítette elveszítette az egyensúlyát, és eldőlt, el dőlt, egyenesen Áronnak. A fiú megtartotta a súlyát, de amint ismét egyenes úton száguldottak tovább, megjegyezte: – Tudtam, hogy hog y nem fogo fo godd kibír ni – suttogta. suttog ta. – Hozzám kellett kell ett érned, ér ned, ugye? ugye ? Tetszett, mi? – Te gyökér gyö kér – felelte fel elte Dávid fülig füli g elvör elvö r ö södve, sö dve, miköz mi közben ben pró pr ó bálta elhesseg elhes segetni etni maga elől az elmúlt másodpercek történéseit. Tudta, hogy látszik az arcán minden. Most már egyértelmű, eg yértelmű, le sem tagadhatja, hogy hog y meleg. meleg . – Add Add oda a táskámat! Áron mindenféle kommentár nélkül levette, erre Dávid beledobta az e-book olvasót, majd a lábai közé rakta a márkás hátizsákot, a fülhallgatót gondosan elhelyezve már éppen elindította volna a zenét, amikor Áron megszólalt: – Lady Gaga, Gag a, mi? mi ? Dávid gyorsan másik albumot keresett, mert naná, hogy a Born This Way is szerepelt a kedvenc számai között. Éppen megtalálta a kedvének megfelelőt, amikor Áron ismét megzavarta őt. – Fogadjunk, Fog adjunk, hog ho g y Britney Br itney Spears. Spear s. Dávid fel sem nézett a lejátszójáról, hanem feltekerte a maximum hangerőre a készüléket, és elindította a Baby One More Time Time című slágert, ami szép lassan elnyomta a külvilág külvil ág zaját. Az agya azonban zakatolt tovább. Amikor megérkeztek és kiszálltak a buszból a hotel előtt, a legtöbben fíntorgó
pillantást vetettek az épületre, volt, aki lepratelepként aposztrofálta, amit Dávid becsmérlő tekintettel honorált. Áron már rég visszatért Bálintékhoz, és miközben velük beszélt, Dávid végig azon izgult, nehogy elárulja a titkát. Áron azonban hátrafordult, ránézett és kacsintott egyet, majd folytatta a nevetgélést a srácokkal, ettől pedig Dávid valamilyen szinten megnyugodott. – Az egyik eg yik osztálytár os ztálytársatok satok még úton van, de nekünk pr ogr og r amunk van – mondta mo ndta a lehető legkomolyabban Borús Lajos, a leendő osztályfőnök. – Ki akar ma a hotelben hotelben maradni, és később kimenni elé az állomásr áll omásra? a? Dávid karja egyből a magasba lendült, és legnagyobb meglepetésére Ákos is elentkezett, aki végül kiütéssel győzött, mert fáradtságot és fejfájást színlelt. Borús természetesen megadta magát, így Ákosé lett a nyeremény, hogy nem kellett végigszenvednie ezt az őrült napot. – Te mázlista mázl ista – jegyezte jeg yezte meg Dávid, mikor mi kor Ákos elhaladt elhal adt előtte. elő tte. – Ügyes trükk volt ez a fejfájás. – Majd legkö leg közelebb, zelebb, haver – felelte fel elte rávág r ávágva va egy eg y isteneset istenes et Dávid hátára. hátár a. Miután Miután bejelentkeztek bejelentkeztek és felmentek fel mentek az emeletre, emeletr e, a tanár kiosztott kioszto ttaa a szobákat szo bákat.. – Németh Néme th Áro Ár o n és é s Engel Dávid, tiétek a tizenhármas tizenhár mas szoba szo ba – mondta mo ndta Bor Bo r ús, amit ami t mindkét mindkét srác zokszó zo kszó nélkül fog adott. adott. A többiek már mind bepakoltak, amikor Dávidék is beléptek a tizenhármasba. – Alszom Alszo m az ablak előtt elő tt – mondta mo ndta Dávid, miköz mi közben ben igyekezett ig yekezett elnyomni elnyo mni az idegességét. Két napon át egy szobában aludni Áronnal, hallani a lélegzetvételét, tudni, hogy karnyújtásnyira fekszik tőle, és mennyi örömet szerezhetnének egymásnak, ha... Dávid azt hitte, beleőrül a gondolatba, ezért gyorsan megrázta a fejét, mintha ezzel elűzhetné a képet onnan. – Nekem nyolc nyo lc – felelte fele lte Áron, Áro n, és olyan ol yan szor szo r osan os an állt áll t Dávid elé, amivel ami vel bőven bő ven megsértette a személyes terét. – Rólam fogsz fantáziáim egész este, mi? – Már megint meg int túlértékeled túlér tékeled magad mag ad – bújt ki a válasz válas z és Áron Áro n hívoga hívo gató tó közels kö zelség égee elől. – Gondolom, a szívatásomat nem fogod abbahagyni, de remélem, befogod, és nem mondod el senkinek. – Soha sem tudhatom, mit m it köpök kö pök el két vodka vo dka után. – Nagyon Nagyo n megbáno meg bánod, d, ha eljár el jár a szád. – Na, ne nevettess! – Meglökte Meglö kte Dávido t, mir m iree az majdnem maj dnem elesett. eles ett. Ár Ár on az utolsó utol só pillanatban kapta el a pólójánál fogva. Arcán magabiztos mosoly ült, egyértelm volt, hogy kettejük közül ki az erősebb. – Talán hallgatni fogok. Talán nem. Dávid rettentő dühös lett, de nagyon meg is rémült attól, ami várhat rá. Tisztában volt vele, hogy kicsinálják a suliban, ha kiderül, hogy meleg. Félt a hántásoktól, a
sok megaláztatástól, a neten eleget olvasott arról, hogyan tudják a középiskolások megkeseríteni egymás életét. – Menj a pokol po kolba! ba! – Onnan jöttem jö ttem – mondta mo ndta nevetve Áro Ár o n, majd maj d levette leve tte a trikó tri kóját, ját, és a kezébe vette a törülközőjét. – Lezuhanyozom, de ne gyere utánam! Dávid alig figyelt arra, amit Áron mondott. A szeme akaratlanul is a fiú felsőtest felső testér éree tapadt. tapadt. – Ne bámulj már ennyir e feltű fel tűnő nően! en! Dávid arca pipacsvörös lett. Gyors léptekkel az ajtó felé vette az irányt, ám amint a kilincsre helyezte a kezét, Áron utolérte. A háta mögé lépett, rettentő közel, és odasúgta neki: – És én még azt hittem, hogy hog y unatkozni fog fo g ok a suliban. suli ban. Most már biztosr bizto sraa tudom, tudom, hogy ho gy nem.
3. fejezet KISKOROMBAN SOHA NEM VOLTUNK NYARALNI. Anyuék szabadnapokon annyira fáradtak voltak a sok munkától, hogy azt inkább otthon, pihenéssel töltötték. Nem mintha anyagilag megengedhettük volna. Apu úgy gondolta, a nyaralás a gazdag embereknek való, így mi inkább maradjunk otthon. Hasonló nézetet osztott az általános iskolám is. A legtöbb osztálytársam, akárcsak én, szerény anyagi körülmények között élt, így az osztálykirándulás kimerült annyiban, hogy pikniket rendeztünk a falu melletti völgyben. A lányokkal ugróköteleztünk és röplabdáztunk, míg a fiúk fociztak, miközben a tanárok gulyáslevest és paprikás krumplit főztek nekünk. Fogalmam sem volt arról, hogy milyen lehet egy igazi nyaralás. Bármennyire is nem fűlt a fogam a gólyatáborhoz, az a tény, hogy végre én is nyaralhatok, új energiával töltött fel. Mindettől függetlenül elveszettnek éreztem magam, azaz, szó szerint elvesztem. Amint leszálltam a vonatról, nem is nagyon tudtam, merre menjek tovább. Volt ugyan egy találkozó a suli előtt, ahonnan iskolabusz vitte az osztályt a nyaralásra, de nekem lerobbant a buszom, amivel odáig utaztam, így lekéstem az indulást. Felhívtam az ofőt, aki elmagyarázta, hogyan érhetem őket utol. Végül vonatra szálltam. Piszkosul élveztem az utazást. Piszkosul élveztem. Jó volt felnőttnek, okosnak és függetlennek érezni magam. Még szerencse, hogy vittem magammal pénzt. Igaz, a vonatjegy miatt a nagy része el is fogyott. Miután leszálltam a vonatról, újra fel akartam hívni az ofőt, hogy merre tovább, de lemerült a telefonom, a számát pedig nem tudtam fejből. A hotel pontos címét is a készülékbe mentettem mentettem el. Nem tudtam, tudtam, mit tegyek. Leültem az állomáso állo másonn a padra, padr a, és nyugtalanul vár tam. Az ofőnek korábban megsaccoltam, hánykor érek be, bár megígértem, hogy csörgők, ha leszálltam a vonatról. Csak van annyi esze, hogy megkeres. Elővettem az iskolai kitűzőmet, hogy biztosan felismerjen a felmentő sereg. Egy-két órás üldögélés után feltűnt egy nem túl magas, kicsit duci, barna hajú srác, aki végtelenül kedvesen nézett nézett rám. rám . – Te vagy vag y a Petra, Petr a, ugye? ug ye? – kér dezte tőlem. től em. Kicsit félénken, elég halkan feleltem neki: – Bor ús Lajos Lajo s tanár úr küldött? küldö tt? Lemer Lemer ült a mobil mo bilom om,, és nem tudtam őt hívni. hí vni. – Igen, mi is gondo go ndoltuk, ltuk, hogy ho gy ez lehet a helyzet – nevetett, majd maj d elém lépett. A kezébe vette a csomagjaimat. – Gyere, a többiek már várnak!
– Végr Vég r e, már untam a pádon pá don dekkolni dekko lni – szó s zóltam ltam sután, mikö zben feláll fel álltam, tam, hogy hog y kinyújtóztassam a végtagjaim. – Meghiszem Meghis zem azt – hagyta hag yta r ám a srác, sr ác, akinek még a nevét sem tudtam. Szinte megérezte, hogy mire gondolok, amikor megállt, kinyújtotta a kezét, és mosolyogva megszólalt: – Még be sem mutatkoztam, Pintér Ákos vagyok. Éreztem, kissé elpirulok. Az alakja ellenére, vagy talán éppen azért, Ákos mosolya moso lya lefegyverzett. lefegyverzett. – Kovács Petra, Petra , de ezt már úgyis úg yis tudod. tudo d. – Hát, bíztam abban, ho gy nem egy eg y másik mási k Petrát Petr át hozok hozo k el a szálló szál lóba. ba. Körülbelül tíz percet sétálhattunk, amikor hirtelen megállt, és kijelentette, megérkeztünk. – Máris? Mári s? – kér deztem tőle, tő le, amir am iree bólo bó loga gatva tva válaszo lt. A tekintetemet tekintetemet a patinás patinás hotel ho tel bejáratára bejár atára szegeztem. szeg eztem. – Ezen a helyen hel yen van a száll sz állásunk? ásunk? Ákos megvonta a vállát, mint akinek természetes, hogy egy ilyen fényűző helyen vegyen ki szo bát. Meg is lepett l epett a válasza. – Hirtelen Hir telen nem találtunk jobbat, jo bbat, Borús Bor ús nem fogl fo glalt alt időben. idő ben. – Már nem is tűnt tűnt olyan ol yan szimpatikusnak a srác. – Na Na gyer e, menjünk be! A hotel külseje nem volt becsapós, olyan szépség fogadott odabent is, amire talán nem is voltam felkészülve. Vörös szőnyeg hevert a földön, a hallban pedig hatalmas csillár adott különleges hangulatvilágítást a helyiségnek. Olyan fényűzőnek tűnt ott minden! Mikor belegondoltam, hogy mennyibe kerülhet itt eltölteni egy éjszakát, megrémülve megr émülve szóltam szóltam Ákoshoz: – Ezt az iskola isko la fizeti? fize ti? Mert nekem nem hiszem, hisze m, hogy hog y lenne pénzem ilyen il yen luxusszállásra. – Ne aggó ag gódj, dj, osztálypénzbő os ztálypénzbőll megy meg y – válaszo válas zolta, lta, majd maj d alaposan alapo san végig vég igmér mért,t, tekintete az új, ám szemmel láthatólag nem túl drága cipőmet, a kínai boltban vásárolt szoknyámat és az olcsó blúzomat pásztázta. – Ösztöndíjas vagy, igaz? Nem tudtam, mit feleljek, és azt sem, hogyan reagáljak erre a szituációra. Anyu megpróbált felkészíteni arra, hogy milyen társadalmi különbségek várhatnak rám az iskolában, de nem hittem, hogy tényleg ilyen nagy jelentősége lehet a pénznek. Ákos kérdésére félénken bólintottam. Próbáltam magabiztosabbnak tűnni, hiszen az, hogy megkaphattam a lehetőséget a tanulásra, egy olyan dolog, amire büszkének kell lennem. – Ha nálad nál ad van az egyenr eg yenruhád, uhád, gyor g yor san vedd ved d fel, fel , mondd m ondd azt, hogy ho gy azt hitted, abba kellett jönni. Ha megtudják, hogy ösztöndíjas vagy, kicsinálnak, hidd el – mondta
Ákos, de utána egyből visszakozott, úgy téve, mintha az, amit előbb mondott, butaság lenne. Mégis ennyivel sikerült elérnie azt, hogy elveszítsem a meglévő kevés önbizalmamat is. – Á, vagyis vagyi s ne, hagyd hag yd a fenébe! fené be! Okkal van ösztöndí ös ztöndíjpr jproo gr am a suliban. suli ban. – Ezt egyszer eg yszerűen űen nem értem. ér tem. Miért Miér t csinálnának csiná lnának ki, ha megtudnák? meg tudnák? – kérdeztem kér deztem szomorúan. Vagy csak szerettem volna, ha nem értem? Ákos megértőén nézett rám, tekintetében egyáltalán nem láttam értetlenséget vagy haragot, amiért el kell magyaráznia egy olyan dolgot, ami számára természetes információ volt. volt. – Nem a suli fizeti fize ti az ö sztöndíjaso sztöndí jasokk tandíját, hanem a többi diák, ugyanis ugya nis err er r e az évre megemelték a fizetnivalót azért, hogy ti ide járhassatok – magyarázta Ákos. – A legtöbben a suliban éppen emiatt rossz szemmel fognak nézni rátok. Bár nem feltétlenül érdekli őket a plusz pénz, de maga a tény, hogy csórókkal kell egy levegőt szívniuk, már annál inkább. Egy undorító, túlkényeztetett bagázs az egész, ismerem őket ovi óta. Persze, tisztelet a kivételnek. Ákos szavaitól ideges lettem. Nem azért, mert tartottam az osztálytársaim haragjától, hanem mert feldühített a tény, hogy mindenütt megszívom azért, mert nem vagyunk vag yunk tehetősek. tehetősek. – Ne viccelj viccel j már, ez nem a középko köz épkor, r, miér mi értt számít számí t még mindig mindi g ennyir e a származás, vagy az, hogy kinek mennyi a vagyona? – horkantam fel bosszúsan. Hinni akartam abban, hogy nem ez alapján fognak majd megítélni. Bíznom kellett benne, ezért remegő hangon hozzáfűztem: – Plusz ez Magyarország, nálunk ilyen nincs. – Ne légy lég y butus, Petra Petr a – válaszo vál aszolt lt kedvesen Ákos. – Attól Attól,, hogy ho gy ez egy eg y kis or szág, szág , még ugyanúgy megvan a társadalmi elit, mint minden más nemzetnél. Ez nem arról szól, hogy kinek mennyi pénze vagy hatalma van, hanem az a lényeg, hogy ez a vagyon megmaradjon az adott közösségen belül. A kapcsolatok az iskola falai között közö tt köttet köttetnek, nek, és ott is mar adnak a tanulmányo tanulmányokk befejezése után is. – Te is ennyir e maradi mar adi elveket vallasz? vall asz? – kérdeztem kér deztem kétségbeesetten. kétség beesetten. Nem akartam elhinni, hogy az, akinek ennyire megnyugtató tekintete van, ilyen kőszív lehet. – Szerintem Szer intem minden m inden ember em ber egyfo eg yforr ma. Nekem nincs veled semm s emmii pr oblémám obl émám.. A fejemben visszhangzottak a szavai. Társadalmi elit, adott közösségen belül, a kapcsolatok az iskola falai között köttetnek. Megannyi információ, amire nem voltam felkészülve. Leginkább azonban arra nem, hogy rájöjjek, mit tartogathat nekem az elkövetke elkö vetkezendő zendő négy nég y év. év.
– Köszönö Kösz önöm m – suttogtam, suttog tam, mikö m iközben zben a mo m o sdó felé futottam, ahol a hol,, mit mi t sem tör tö r ő dve az ott álldogáló, törülközőket hajtogató szobalánnyal, egyenesen a mozgássérülteknek fenntartott fülkébe mentem. Magamra zártam az ajtót, és kitört belőlem a mélyről jövő, eddig magamba fojtott zokogás. Pár perc után megráztam a fejem, és megmostam az arcom hideg vízzel. Nem hagyhattam, hogy rögtön az elején kedvemet szegjék. Be Be kell illeszkednem. il leszkednem. Végül lehajoltam, és a táskámból kivettem az egyenruhámat. Többfélét is kaptunk, szerencsére a nyári szettet hoztam magammal, amihez nem tartozott mellény, és a szoknya része is rövid volt, pont a combomig ért. Megsimítottam a bársonyos anyagot, az ujjaimmal érezni akartam, hogy milyen minőségi darab. Szerencsém volt, hogy mindezt ingyen megkaphattam. Kibújtam a saját gönceimből, és felvettem az egyenruhát. Rajtam is ugyanúgy állt, mint azokon a lányokon, akiket láttam a felvételikor, csak a magabiztosság hiányzott belőlem, és tartottam tőle, hogy ezt mások is észreveszik. Miután Miután átöltöztem, Ákos felkísér t a szobámba, és volt vol t olyan kedves, hogy hog y nem tett tett megjegyzést a piros szememre. Az erkélyről a Balaton csodálatos tájképében gyönyörködtem. Észre sem vettem, amikor Ákos kiment, no, nem mintha marasztalni akartam volna. Magányra vágytam, legalább egy kicsit szerettem volna egyedül maradni. Később kiderült, a késésem miatt lemaradtam az osztály első napi programjáról, akárcsak Ákos, de őt nem zavarta különösebben. Mielőtt magamra hagyott volna, vidáman ecsetelte, hogy egész délután csak a medencében akar úszkálni, nem pedig kulturális látványokban gyönyörködni. Észr Észr evette evettem, m, hogy hog y a szomszédos ágyon ág yon egy pink bőr önd hevert, és titkon titkon örülte ör ültem m is neki, hogy lesz egy szobatársam. Reménykedtem abban, hogy mindaz, amiről Ákos mesélt, pusztán erős túlzás, a valóság pedig teljesen más. Jogosan gondoltam azt, hogy egy fiú másképp gondolkodik, mint egy lány. Hinnem kellett, hogy mégsem számítanak annyit az anyagi javak. Jobb programom nem lévén, lefeküdtem a pihe-puha ágyba, és hamar elaludtam. Arra keltem fel, hogy valaki a nevemen nevemen szólongat. szó longat. – Te vagy vag y Kovács Petra, ugye? ug ye? – kér dezte a hang tulajdonos tulajdo nosa. a. Azonnal felültem, és igyekeztem tágra nyitni a szemem, miközben megpróbáltam a lehető lehető legér l egérte telmesebb lmesebb arcot vágni. – Igen, én vagy va gyok. ok. – Sajnálom Sajnál om a mai kavarodá kavar odást, st, sajnos sajno s nem tudtunk megvár meg várni ni a busszal, busszal , és azt hittük, hogy nem is fogsz jönni. A nevem Borús Lajos. Végignéztem a tanáron, és eszembe jutott, hogy ő az osztályfőnökünk. Magas,
első blikkre szimpatikus ember, olyan tipikus tanáraikat. – Semmi Semm i gond, g ond, jól jó l elvol el voltam tam itt is. – Ez a beszéd, bes zéd, holnap ho lnap viszo vi szont nt már nem maradsz mar adsz ki semmibő semm ibőll – folytatta fo lytatta Borús, Bor ús, és amilyen gyor san jött, úgy is távozott. távozott. Pár perccel később befutott egy viháncoló lány, aki pont úgy nézett ki, mint akit a tévéből rángattak elő. Rövid, szőke, göndör haja volt, olyan Anna Lynne McCordstílusban, a korához képest meglehetősen nagy mellekkel rendelkezett, és vakítóan kék szemmel. Eléggé hasonlított rám, tulajdonképpen ő volt az én felturbózott, extra változatom, csak rövidebb hajjal és nagyobb dekoltázzsal. – Hát te meg miér mié r t vagy vag y egyenr eg yenruhában? uhában? – kérdezte kér dezte meglepve, meg lepve, köszö kös zönés nés nélkül, nélkül , csak úgy. – Azt hittem, abban kell kel l jönni j önni – hazudtam g yor yo r san. Nem akartam akar tam elár el árulni ulni magam, mag am, előtte ki akartam tudakolni azt, hogy Ákos félelmei mennyire megalapozottak. – De azért azér t hoztál más cuccot cucco t is, nem? nem ? – Ne is mondd mo ndd – tódítottam tódí tottam tovább, miköz mik özben ben a lány az ágyár ág yáraa ült, és r ám szegezte tekintetét. – Szerintem ellophatták a ruháim, sehol se találom őket, már a vonaton vonaton sem voltak meg. – Ó, te szegény szeg ény – mondta mo ndta affektálva, affe ktálva, és közben köz ben alaposan alapo san végig vég igmér mért.t. Amint kiejtette a szegény szót, egy pillanatra azt hittem, hogy végem. Barbara tényleg olyan volt, mint az én felturbózott változatom, és ezt nem csak a melleire értettem. Márkás ruhát viselt, tömör arany fülbevalót és nyakláncot, plusz esküdni mertem volna arra, hogy a karkötőjén apró gyémántdarabok csillogtak oly vadul. – Majdnem egy eg y méret mér et vagyunk, vag yunk, ha gondol go ndolod, od, felveheted fel veheted egy-két eg y-két cuccom. cucco m. – A hangja hallatán nem tudtam eldönteni, hogy szívesen segít ki, vagy úgy, mint akinek a fogát húzzák. – Nahát, kedves tőled. től ed. Amúgy Petra vagyok vag yok – mondtam, mo ndtam, és miután újra újr a megnéztem, akkor esett le a tantusz. Olyan ismerős volt valahonnan, ezt pedig leginkább abból a műmosolyából tudtam leszűrni, amit rám virított. – Mintha már láttalak volna valahol. Na, ettől ettől azonnal azo nnal jobb jo bb kedve lett, lett, mellém ült, és kuncogva kuncog va elkezdett mesélni. – Szerepeltem Szer epeltem több dokur ealityben, eali tyben, a Családi titkokban titkokban körém épült egy rész. Nagyon Nagyon menő, mi? m i? – Az! Hm, meglehet, meg lehet, hogy hog y o tt láttalak – mondtam mo ndtam neki, de valójában való jában nem tudom, tudom , miért volt olyan ol yan érzésem, hogy nem most találkozo találkozom m vele először. Talán Talán azért, mert annyira mű volt az egész megjelenése, mintha egy rossz hollywoodi filmből lépett
volna elő? Az este folyamán Barbara hamar kidőlt, kiderült ugyanis, hogy egész nap alkoholt vedeltek. Miután levettem az egyenruhát és felvettem azt, amit kaptam, úgy döntöttem, itt az ideje megnézni, miképp fest az éjszakai fényben a Balaton partja. Amint kiléptem a szobánkból, Barbara már hangosan szuszogott. A folyosó üres volt, a recepción azonban egy biztonsági őr az utamat állta. – Hová menne, kisasszo kisas szony? ny? – kérdezte kér dezte a marco mar cona na alak. Úgy tűnik, tűnik, az iskola isko la vezeté vezetése se szólt neki arr ar r ól, hogy kiskorúként nem nem hagyhatom el a szállást. szállást. – Sétálni szer s zeretnék etnék – válaszo válas zoltam ltam őszintén. ő szintén. Vártam, hogy megállít, vagy rám szól, de nem tette. Korábban biztos megfutamodtam volna, és az őr sem engedett volna csak úgy el maga mellett. Nem azért volt ilyen engedékeny, mert szimpatikus voltam neki, még véletlenül sem. Meglátta rajtam Barbara ruháit, és az egyik karkötőt, amit rám aggatott a lány. Azt hitte, hogy gazdag vagyok. Bármennyire is fájt beismerni, jólesett. Legalább egy másodpercig boldogan lebegtem, egészen addig, amíg nem jöttem rá az igazságra. Minden, ami rajtam van, az kölcsöncucc. Egyik sem az enyém. Mindez csupán egy álarc, és csak idő kérdése, hogy én is azzá váljak.
4. fejezet A GÓLYATÁBOR ÖSSZESEN HÁROMNAPOS VOLT, de Dávid az első óra után már a végét várta. Talán élvezte volna a programokat, ha nincs ott Áron, vagy ha olyan emberekkel töltheti a napot, akiket igazán kedvel. A hajókázás a Balatonon, a strandolás, amit a többiek a lerészegedésre használtak fel, egyáltalán nem segítettek a kedélyállapotán. Áron sem, aki az' egyik óvatlan pillanatban rákacsintott, amitől földbe gyökerezett Dávid lába, majd a következőben lesajnálóan mérte végig, és felhorkantott egyet, fintorgó arccal. Egyértelmű volt a jelzés, olyannyira, hogy még Dávid is meg tudta fejteni azt. Mégis, valami módon mintha megnyugodott volna, legalábbis a titkát illetően. Áron már elmondhatta volna a többieknek, de valamiért nem tette meg. Úgy tűnt, túlságosan élvezte a hatalmát, nem szívesen osztotta volna meg mással eme szórakozását. A gondolatra Dávid még komorabb lett. Ahogy teltek az órák, más miatt kezdett aggódni. Tudta, hogy közeleg az éjszaka, amikor egy szobában kell aludnia azzal a fiúval, aki először keltette fel igazán az érdeklődését, aki a vonzerejével kínozza. Amikor este megérkeztek a hotelbe, Dávid óvala többiek előtt felrohant a szobába, bezárkózott a fürdőbe, és rohamtempóban lezuhanyozott. A kockás, papás pizsamájára nézve rendkívül ostobának gondolta magát, amiért azt is bepakolta. Elképzelte, milyen hatást vált majd ki Áronból a béna pizsama, előre rettegett azoktól a beszólásoktól, amivel a srác illeti majd őt. Úgy döntött, döntött, megpróbál megpró bál elébe menni a sérté sér tésekn seknek, ek, így miut m iután án alaposan megtör ölközött ölközö tt és befújta magát a Dolce & Gabbana parfümjével, kikeresett a táskájából egy kék sortot és egy hozzá passzoló fehér atlétát. Nem feltétlenül volt elégedett a látvánnyal, ami a tükörben fogadta őt, de már nem volt mit tennie. Szorította őt az idő közelsége, mert még azelőtt el akart aludni, hogy Áron beesne a szobájukba. Miután elkészült, az ágyához sétált, a falnak fordult, egy kicsit magára húzta a takarót, és úgy tett, tett, mintha aludna. Annak örült volna a legjobban, ha tényleg elalszik, a gyomra azonban táncot járt, egy nyugodt pillanatot sem hagyva neki. Egyrészt kíváncsi volt arra, mit hozhat ez az éjszaka, másfelől pedig dühítette őt Áron viselkedése. Nem akart olyan lenni, akit felizgatnak azok a srácok, akik olyan szörnyen bánnak a másik emberrel, mint Áron. Mégsem tudott parancsolni az érzéseinek. Annyira gyűlölte, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen erős hatást váltott ki belőle. Jó lett volna egyszerűen a hormonokra fognia, de attól tartott, hogy többről van itt szó. Bele sem mert gondolni, hogy mi lehet az a több. – Úgyis tudom, tudom , hogy hog y nem alszol alsz ol,, ne tettesd tettesd magad mag ad – mondta mo ndta Áron, Áro n, miután mi után
belépett a szobába. Dávid hallotta, ahogy a fürdőbe megy, és gyorsan próbálta elhessegetni azt a képet maga elől, ahogy a srác beáll a zuhany alá, megengedi a vizet, bekeni a testét tusfürdővel. Idiót tusfürdővel. Idióta, a, perverz gondolatok, gondolatok , távozzatok! távozz atok! – próbálta szuggerálni magát, de hamar kudarcot vallott. Idegesítette Áron jelenléte, de egyben vonzotta is, olyan volt ez Dávid számára, mint egy veszélyes játék. – Szerettél Szer ettél volna vo lna o dabent látni, igaz? ig az? – kérdezte kér dezte pimaszul, pim aszul, majd maj d hangtalanul hang talanul Dávid ágyához ment, és lehúzta róla a takarót. – Jesszus, neked már a gondolattól is felállt a farkad? Dávid nagyon zavarban érezte magát, leginkább azért, mert testének önkéntelen reakcióját maga sem vette észre. Gyorsan hasra fordult, amin Áron olyan hangosan röhögött, ami még ezt a próbálkozást is sokkal nevetségesebbé tette annál, amilyen volt. – Te ezt élvezed? Miért Miér t vagy ekko r a paraszt? par aszt? – Tetszik, hogy hog y ekkor ekko r a nyomo nyo morr ék vagy vag y – felelte fel elte flegm fle gmán. án. – Szór akoztatóbbá ako ztatóbbá varázsolod varázsolo d a hétköznapjaim. hétköznapjaim. – Beteg állat áll at – válaszol válasz olta ta undor odva Dávid, aki a legkevésbé leg kevésbé sem élvezte az ostoba játékot. Egy párnát rakott az alsótestéhez, és felkelt az ágyból, és egyenesen az ajtó felé ment. m ent. – Most r ám g ondolva ondo lva fogo fo godd kiver ni a fürdőbe für dőben? n? – kérdezte kér dezte Áron. Áro n. – Ez valahol valaho l hízelgő, de akkor is, blahh – folytatta hányást színlelve. Dávid a srác fejéhez vágta a párnát, és kirohant a szobából. Dávid mindig is szeretett éjjel sétálni, mert akkor szabadnak érezte magát. A legtöbb ember ilyenkor már aludt, az utcák szinte üresek voltak, a kocsik sem mentek az utakon. Igényelte ezt az érzést, amikor egyedül rótta az útját, kezét a zsebeibe dugva haladt a célja felé, ami maga volt az ismeretlen. Csak ment, amerre vitte vitte a lába, lába, nem próbált rájönni rájö nni arra, arr a, hogy merr mer r e is akar éppen menni. menni. Mielőtt észrevehette volna, máris a Balaton partjára ért, ahol rajta kívül senki más nem volt. Ilyen kihaltnak még sosem érezte a partot. Fogalma sem volt róla, hogy miért erre vette az irányt. Gyűlölte a tavakat, a medencéket, és minden helyet, ahol nagy tömegű vízzel kerülhet szembe. Néha még a fürdőszobától is kiverte a frász. Eszébe jutott az, amit el akart feledni, és nem volt megállás, szorítani kezdte mellkasát a jól ismert érzés. El kell múlnia! Egyre inkább közeledett az évforduló, ráadásul most olyan dolgokkal is szembe kellett néznie, amire tényleg nem volt felkészülve. Letelepedet Letelepedettt a parton egy eg y nagy kőr e, és a víztömeget víztömeg et nézte, nézte, ami felett fel ett ott ragyogott a világító hold. Miközben a fényességre és az égen, a felhők fölött megbúvó csillagokra gondolt, valahogy elfelejtette a múltat, és igyekezett csak a
elenre koncentrálni. Az eget kémlelve meg sem hallotta, amint egy fiatal lány éppen őt szólongat szólong atja. ja. – Minden rendben? r endben? Jól Jó l vagy? vag y? – kérdezte kér dezte az idege ide gen. n. Dávid lassan odafordult, alaposan szemügyre véve a lányt, aki vele egykorú lehetett. Hosszú, szőke haja volt, és kék szeme, amit még a félhomály ellenére is egészen pontosan felismert. Helyes lánynak tűnt, aki egy kis sminkkel, jól belőtt frizurával alaposan meglephetné a pasikat. – Hahó! Hahó ! – szólal szó laltt meg me g újra, újr a, és nem volt vo lt r est letelepedni l etelepedni Dávid mellé. mel lé. – Jól Jó l vagy? vag y? Bocsi, hogy íg y rád r ád török, törö k, csak úgy tű tűnik, nagyon nagyon rossz ro ssz passzban passzban vagy. vagy. – Ennyire Ennyir e látszik? látszi k? – hangzo hang zott tt a kérdés. kér dés. – Kétségkívül Kétségkí vül nem ez életem legjo leg jobb bb napja. Nem volt hozzászokva ahhoz, hogy idegenek, akikhez semmi köze nincs, csak úgy leüljenek vele beszélgetni, és kifaggassák az érzéseiről, vagy eleve észrevegyék azt, ha valami bántja őt. Talán így viselkedhet egy baráti – tette fel magának a kérdést Dávid, és szomorúan döbbent rá, hogy nem tud rá válaszolni, mert soha sem volt egyetlen igazi barátja sem. Úgy érezte, vele sosem foglalkozik senki. Az általános iskolát is barátok nélkül vergődte végig, miközben a könyvekbe temetkezett. – Nézd, egyr eg yree több csillag csil lagot ot látni – mutatott az ég felé fel é Dávid, mintha mi ntha az ujjaival ujja ival elérhetné a messzi távolt. – Csak felnézek rájuk, és elképzelem, milyen messze vannak. A lány csak vonogatta vono gatta a vállát, mint akit egyáltalán nem nyűgöz le a látván l átványy. – Látnád a falumban, falum ban, onnan o nnan sokkal so kkal szebb s zebb – fűzte hozzá. hozz á. – De De persze per sze ez sem r ossz. os sz. Szóval falusi. Talán ezért olyan közvetlen? – Elfojtott egy mosolyt mo solyt a gondolat go ndolatrr a. – Tudod, Tudo d, szerintem szer intem könnyebb könnye bb megbeszél meg beszélni ni egy eg y idegennel ideg ennel azt, ami a mi bánt, mint m int egy eg y olyan emberrel, akit ismerünk – mosolygott a szimpatikus idegen. – Te még sosem gondoltál gondoltál err e? Dávid még jobban szemügyre vette a lányt, akinek a tekintetéből most csak úgy sugárzott a fájdalom. Szomorúan vette tudomásul a tényt, a Balaton partján a szomor ú emberek lélekszáma máris kettőnél kettőnél tart. – Ha elmondo elm ondo d, téged mi bánt, én is mego meg o sztom veled a saját sajá t történetemet. tör ténetemet. Bizalmam jeléül elárulom a nevem. Dávidnak hívnak – ajánlott alkut, saját magát is meglepve ezzel. Mégis, látott valamit a lányban. Vagy csupán jólesett valakivel elbeszélgetnie? Maga sem tudta a választ, de örült neki, hogy nincs egyedül a Balaton partján. – Petra vagyok vag yok – jött jö tt a válasz. válas z. – A gondo go ndomat mat pedig egyetlen eg yetlen mondatba mo ndatba össze ös sze
lehetne foglalni. Olyannak kellene tűnnöm, amilyen nem vagyok, csak azért, hogy elfogadjanak azok, akikkel együtt fogom tölteni az életem egy részét. – Nahát, ebben hasonl has onlítunk ítunk – mo m o ndta elmélyül elm élyülten ten Dávid. – Én elfo elf o gadtam. ga dtam. Mindi Mindigg is tudtam, soha nem bántott a gondolat. Már gyerekkorom óta éreztem, valami nincs rendben velem, mindig is más voltam, mint a többi srác – ezen a ponton elakadt. Nem tudta folytatni egészen addig, amíg Petra egy bátorító mosolyt nem küldött felé. – Egy ideig úgy voltam vele, hogy talán legyűrhetem. Talán, ha nem figyelek oda rá, akkor megváltozom. Elmúlik. De nem így történt, és én megbékéltem. Meg akartam változni az emberek miatt, de most már jól érzem magam a bőrömben. Ez vagyok én. Arra viszont nem vagyok felkészülve, hogy a környezetem is tudja az igazságot. Még nem. – Az ember nem bújhat ki a bőr éből. ébő l. Különben Külö nben is, nem tragédia trag édia az, ha más az ember, igaz? Pontosan Pontosan miről mir ől van szó? szó? Dávid kedve még rosszabb lett, mint amilyen percekkel ezelőtt volt. Azt hitte, ha elmondja a dolgokat, amik bántják, az később megnyugvással töltheti majd el. Azonban ennek az ellenkezőjét érezte, felzaklatta őt a vallomása, de érezte, hogy folytatnia kell. Petra egy idegen, akivel vélhetően többet nem találkozik, és ha már az ismerőseinek nem vallhat színt, akkor egy olyannak kell megtennie, aki előtt később nem kerülhet kínos szituációba a vallomása miatt, így hát Dávid folytatta, még akkor is, ha minden szó, amit kimondott, szinte fizikai fájdalmat okozott számára. – Mióta elfoga elfo gadtam dtam a megmásí meg másíthatat thatatlant, lant, csak arr ar r a ügyeltem, ügye ltem, hogy hog y a titkom titok maradjon. Nem vagyok még kész arra, hogy színt vallják. Azonban, én idióta, felültem arra a rohadt buszra, mellém ült az a szemétláda, aztán, bumm, minden a feje tetejére fordult. – Gúnyosan felhorkantott. – Úgy viselkedik velem, mint egy lábtör lábtörlővel, lővel, állandóan gúnyol, mégsem tudom kiverni őt ő t a fejemből. Belegyökeredzett a képe a gondolataimba, és úgy érzem, soha nem fog távozni onnan. Hirtelen elakadtak a szavai. Lecsukta a szemét, kifújta a levegőt, és egészen halkan folytatta tovább: – Te vagy az első, akinek elmondom, ami elég röhejes, hiszen nem is ismerlek. De talán így a legjobb. Szóval, meleg vagyok. Petra erre hangosan felkacagott, amire Dávid egy kérdő pillantással, majd végül egy nevetéssel válaszolt. – Már azt hittem, egy eg y g yilko sságo sság o t akarsz akar sz bevallani bevall ani – visította visí totta Petra két kacaj között. – De várj, ugye, nem öltél meg senkit? – Jelenleg Jel enleg Áron Áro n az első számú szám ú célpont, cél pont, de ő éppen a szobában szo bában szunyó sz unyókál kál – felelte fel elte
Dávid. – A biztonság kedvéért azonban kérdezd kér dezd meg holnap ho lnap is. – Meleg vagy, vag y, és? Ez még nem tragé tra gédia dia – mondta mo ndta félig fél ig moso mo solyo lyogv gva, a, félig féli g komolyan Petra. – Nem lesz könnyű az életed, tény, de ez még nem ok a világfájdalomra. Ami pedig a srácot illeti, verd ki a fejedből! Nagy ez a világ, tele van1 helyes pasikkal, jut egy neked is meg nekem is. – Nem azzal van a pro pr o bléma, blém a, hogy hog y elfo el fogg adjam magam. mag am. Az már m ár megtör meg történt. tént. Attól Attól rettegek, mi lesz, ha kiderül. – Aki szeret, szer et, az továbbr a is szeretni szer etni fog. fo g. Aki emiatt emi att megg meg g yűlö yűlöl,l, arr ar r a semmi semm i szükséged nincs. – És a szüleim szül eim?? – kérdezte kér dezte ijedten ij edten Dávid. – Mit Mit fog fo g nak majd maj d szólni szó lni hozzá? hoz zá? – Szerintem Szer intem elfo e lfoga gadják dják ők ő k is. Nehéz lesz les z nekik, de te a fiuk fi uk vagy vag y. Ha Ha netán ros r osszul szul döntenének, akkor ne feledd, hogy nem te vagy a hibás, hanem ők. Nincs semmi baj azzal, azza l, hogy hog y meleg vagy. vagy. Dávid elképedve nézte a lányt. Annyira elmerült az önsajnálatban, a problémájának a felnagyításában, hogy eszébe sem jutottak azok az érvek, amiket Petr Petr a hozott hozo tt fel. Ügy Ügy ér ezte, túldr túldramatizálta amatizálta az egészet. – Sok árnyol ár nyoldala dala lesz még ennek, úgy úg y érzem ér zem – suttogta suttog ta Dávid, mintha mi ntha csak önmagának mondaná. – Szerinted Áron elmondja valakinek? Folyamatosan ezzel cukkol, cukkol, ráadá r áadásul sul igencsak otr otr omba módon. módo n. – Pontosan Ponto san emiatt emi att fog fo g hallga hall gatni tni r óla. ól a. Szerintem Szer intem élvezi azt, ahogy aho gy neked beszólogat. Ha más is azt tenné, nem találna benne örömet. Igaz, nem ismerem a srácot, szóval ez egy kívülálló véleménye. véleménye. – Van ebben valami. valam i. Ilyennek születtem, szüle ttem, és meg kell tanulnom tanulno m együtt eg yütt élni a hátrányaival és az előnyeivel is. Petr Petr a elkezdte dúdolni dúdolni a Born This Way dallamát, ay dallamát, mire felcsillant Dávid szeme. – Látod, Lady Gag G agaa mindig mi ndig megmutatja meg mutatja a helyes hel yes utat. – Ámen – visszhang viss zhangoz ozta ta vidáman vidám an Dávid. Tö T ö bbet akart akar t tudni a lányr ól, ól , hogy hog y ő is segíthessen neki. – Most pedig te jössz, mondd csak el részletesen a problémád! Dávid nem tudta nem észrevenni a Petra arcán átsuhanó árnyékot. Olyannak tűnt, mint aki nagyon el akarja mondani a dolgot, de még sincs elég mersze ahhoz, hogy meg is tegye. Hosszú, szőke hajfürtjeit a füle mögé rakta, és a végüket az ujjain pörgetve pör getve válaszolt: válaszolt: – Ez a te napod napo d volt, vo lt, vagyis, vag yis, az a z estéd. Ho Ho lnap viszo vi szont nt én jövök, jö vök, mit mi t szólsz? szól sz? – Benne vagyo vag yokk – mondta mo ndta lassan lass an Dávid, és egyr eg yree kíváncsibb kíváncs ibb volt vol t a lány életére, életér e, mégsem akarta sürgetni őt. Tudta jól, mennyire nehéz hangosan kimondani azt, ami a legjobban nyomja az ember szívét. – Még két napig leszünk a Balatonnál egy béna
osztálykirándulás miatt. – Na, ne már – felel f eleltt Petra, Petr a, őszinte ős zinte megdö meg döbbenéssel bbenéssel.. – Mi is! Csak azt ne mondd, mo ndd, hogy a Szép Remények Gimnáziumba jársz! Dávidot sokkolta sokkol ta az, amit hallott hallo tt.. Ijedten Ijedten nézett nézett Petr Petr ára, ár a, szólni szól ni sem tudott. tudott. Hirtelen felpatt fel pattant, ant, és elkezdett r ohanni. – Megőr Megő r zőm ző m a titkod, esküszöm esküszö m – üvöltötte üvöl tötte Petra utána, de ez sem állíto áll ította tta meg m eg Dávidot. Olyan gyorsan futott, ahogy csak a lábai bírták. Hamar a hotelhez ért, felrohant, próbált halkan bemenni a szobába, de sejtette, hogy Áron meghallhatja a léptei zaját. Kihasználva a szoba sötétjét, levette a homokkal teli sortját, felvett egy új bokszeralsót, és bebújt az ágyába. Amíg futott, nem gondolkodott, mert egyszerűen nem akart. Megtiltotta önmagának, hogy azt tegye. Azonban miközben az ágyában feküdt, folyamatosan zakatolt zakatolt az agya. Egyr Egyrészt észt örült, hogy hog y megismerte megi smerte egy o lyan osztálytársát osztálytársát',', aki jó fej és aranyos, ar anyos, de r ettegett ettegett a ténytől, ténytől, hogy ho gy már m ár ketten ketten tudják tudják a titkát. titkát. – Tudtam, hogy hog y nem bírod bír od ki nélkülem nélkül em – motyog mo tyogta ta álmo álm o san Áron. Áro n. – Biztos vagyok benne, benne, hog hogyy ma este este rólam ró lam fogsz fog sz majd álmodni. Dávid hallotta a halkan kiejtett szavakat, és legszívesebben odament volna, hogy alaposan pofon vágja a srácot, aztán pedig simogatással tüntesse el Áron fájdalmát. Dühében a párnába bokszolt, és addig ütötte azt, amíg meg nem hallotta Áron elfojtott röhögését. Ezután már inkább csak befeküdt az ágyba, elővette az Iphoneát, a fülest fülest a helyére helyére r akta, akta, aztán aztán arr a várt, hogy Beyoncé hangja hangja álomba álo mba ringassa. r ingassa.
5. fejezet REGGEL A NYÁRI NAPSUGARAK KELTETTEK. Mikor kinyitottam a szemem, kesernyés örömmel tudatosult bennem, hogy ez a gólyatábor második napja. Barbara még mindig aludt. Ahogy az arcára néztem, meglepetten tapasztaltam, hogy mennyire mennyir e másként fest, mint este, este, amikor amiko r megér meg érkezet kezett. t. A sminkje szanaszét kenődött kenődö tt az arcán, a haja kócosán terült szét a párnán, és olyan undorító szagot árasztott, amitől öklendezni támadt volna kedvem. Azonnal el kellett hagynom a szobát. Amint kiléptem az ajtón, a folyosón utamat állták. – Bocsánat Bocs ánat – dadogtam dado gtam szégyenlő szég yenlősen, sen, amikor ami kor pedig felnéztem, felné ztem, egy eg y vézna, ám helyes srácot pillantottam meg. Vagyis, nem volt annyira helyes vagy jóképű, de volt benne valami. Talán a belőle áradó vadság tette, de egy pillanatra megtetszett. Mindez persze csak addig tartott, amíg meg nem szólalt, akkor ugyanis minden illúzióm szertefoszlott. szertefoszlott. – Semmi Semm i gond, go nd, szivi – böfög böf ögte, te, a lehelete lehel ete pedig már kor ko r a r egge eg gell alkohol alko holrr ó l árulkodo ár ulkodott tt.. – Te Te vagy az új csaj, csaj , ugye? – kérdezte, kér dezte, mire biccentet bi ccentettem tem egyet. – Zoli Zol i – nyújtotta nyúj totta felém a kezét, amit ami t kelletlenül kelletl enül fog f ogtam tam meg. meg . – Bar Barbar baraa alszik? als zik? – Igen – válaszo vál aszoltam ltam kényszer edetten, hiszen hisze n két kezével kezé vel az ajtónak aj tónak támaszkodott, támaszko dott, így egyfajta börtönbe zárva engem. Taszított a közelsége, ezért rögtön menekülőre akartam fogni. Szerencsémre eszembe jutott egy kiváló mód. – Nem tudod, hogy melyik Dávid szobája? – Mit akar a karsz sz te attól a nyomitó nyom itól? l? – húzta fel a szemöl szem öldö dökét. két. Nagyon Nagyo n nem tetszett az, ahog ahogyan yan róla ró la beszél. beszél. – Közöd? Közö d? – kér ké r deztem vissza vi ssza dühösen, dühös en, amivel am ivel felkelthettem fel kelthettem az érdeklő ér deklődését, dését, mer m ertt elég feltűnően horkantott, miközben majd felfalt a tekintetével. Beleborzongtam abba, ahogy csinálta, és nem a jó értelemben. Iszonyú kellemetlen volt. – A tizenhár tize nhármas mas – nyög te oda, oda , miután meglepetten meg lepetten konstatálta, kons tatálta, hogy hog y kibújtam kibúj tam a karjai alatt. Űzött vadnak éreztem magam, ahogy előresétáltam a folyosón. A tizenhármas ajtót aj tót meglátva megl átva határ határozo ozott ttan an kopogtam kopo gtam be. Dávid Dávid nyitott ajtót.' ajtót.' – Tehát nem álmo ál modtam dtam – köszö kö szöntött, ntött, a meglepetésem meg lepetésemrr e kedvesen. – Regge Reg geli? li? – Éhen halok. halo k. – Menjünk! O vezetett engem, de fogalmam sem volt arról, hogy mi a célirány. Szótlanul haladtunk egymás mellett. Néhányszor rám nézett, láttam rajta, hogy beszélni szeretne, de mégis csendben maradt. Volt egy pillanat, amikor szóba akartam hozni
a tegnap estét, de úgy döntöttem, az lesz a legjobb, ha ő kezdeményez. Az ő titkára vetült vetült napfény, napfény, nem pedig az enyémre. enyémr e. A földszintre érve bevezetett egy éttermi részbe, ahol számos gyönyörűen megterített, fehér selyemabrosszal borított asztal állt, hozzá tartozó kecses székekkel. A terem végében rögtön megpillantottam a svédasztalt, rajta megannyi ínycsiklandó étellel. Dávid továbbra is szó nélkül haladt előttem. Minden egyes tárolóban megannyi kaja volt, például friss péksütemény, rántotta, tükörtojások, felvágottak, zöldségek és kenyér–, kenyér–, illetve zsemlefélék zsemlefélék garmadája. gar madája. Fogalmam sem volt arr ól, mit m it és hogyan kell csinálni, ha egy svédasztal elé tévedek, ezért Dávidra hagyatkoztam. A kezébe fogott egy porcelán tányért és egy bögrét, ugyanígy tettem én is. Őt leutánozva tükörtojás, sajtos croissant és teljes kiőrlésű kifli kombinációja mellett döntöttem, hozzá pedig gyümölcsös teát választottunk. Az asztalhoz leülve már egyre jobban kezdett idegesíteni Dávid szótlansága, így a lehető leghülyébb témát hoztam elő. – Isteni ez a cr o issant! issa nt! Erre elnevette magát, amiből rájöttem, hogy pontosan tudja, miben mesterkedem. – Együnk, aztán a ztán sétáljunk, sétálj unk, oké? o ké? – mo ndta Dávid. Tíz perccel később már a hotel előtti kovácsoltvas pádon üldögéltünk, a szél kellemesen fújt az arcunkba. – Sajnálom Sajnál om,, hog ho g y úgy elroha elr ohantam ntam – szólt szó lt halkan. – Nem akar talak megbá me gbántani. ntani. – Semmi Semm i gond, go nd, de tényleg! tényleg ! – Bizonyításként Bizo nyításként megfo meg fogg tam a kezét. – Tudom, Tudom , hogy hog y nem lehet neked egyszer ű. – Hát, nem az. Nagyon Nagyo n szépen kérlek, kér lek, hogy.. ho gy.... – kezdte el, de azonnal azo nnal megállítottam őt. – Ne sérts sér ts meg! meg ! – folytatt fol ytattam am könnyedén. kö nnyedén. – Tudok titkot tartani. tar tani. Dávid rám mosolygott, és úgy tűnt, teljesen megkönnyebbült a válaszomtól. – Te viszo nt még nem mondtad mo ndtad el, amit ami t szerettél szer ettél volna vo lna – kezdte Dávid, amitől ami től megrettentem. Tudtam jól, hogy vele megoszthatom a titkom, egyszerűen biztos voltam benne. Jólesett volna elmondanom, éreztem, hogy megnyugtathatna. Mire elég bátorságot gyűjtöttem, pont megérkeztek a csajok. – Petra, Petra , végr vég r e! Már mindenütt mi ndenütt kerestünk ker estünk – hallottam hall ottam a hátam mög mö g ött Barbar Bar baraa hangját. Ismét nagyon tip-top volt, ráadásul két lány tipegett mögötte, na, ez volt az a pont, amikor majdnem elröhögtem magam. Olyan látványt nyújtottak, mintha a GossipGirlbői GossipGirl bői léptek volna elő. – Gyere, Gyer e, menjünk menj ünk a strandr str andra! a! – húzott húzo tt maga mag a felé, fel é, köszö kö szönésr nésree sem méltatva mél tatva
Dávidot. – Ők itt Kata és Csenge – mutatott az utánfutóira. Hirtelen nem is tudtam, hogy mitévő legyek. Jó lett volna ottmaradni Dáviddal, de minden ellenér ellenér zésem ellenére valahol mélyen m élyen vonzott Barbara és a sleppje. – Nem gond? g ond? – kérdeztem kér deztem Dávidtól, Dávidtó l, aki lenézően lenéző en válaszo vála szolt: lt: – Menjetek csak! Bármennyire is fáj bevallani, aznap jól éreztem magam Barbara és a barátnői társaságában. Bár Katát és Csengét nem igazán kedveltem meg. Két személyiség nélküli kiónnak tűntek a számomra, akiket csak és kizárólag Barbara érdekel. Mégis, menők voltunk – vagy legalábbis annak néztünk ki. Mivel semmi hivatalos program nem volt betervezve, így egész nap strandoltunk, napoztunk és sétáltunk a városban. Élveztem, ahogy a fiúk csorgatják utánunk a nyálukat, tetszett az, hogy úgy tűnik, én is egy vagyok közülük, hogy nem lógok ki a sorból. A három lány pénztárcája folyamatosan nyitva állt előttem is, fel sem tűnt nekik, hogy mindenért ők fizettek. Furcsa volt látni azt, hogy mennyire nem érdekli őket az, hogy mi mennyibe kerül. Irigy lettem arra az életre, amit élhetnek. Délután, napozás közben megérkeztek a srácok is hozzánk. Zoli ugyanolyan bunkón viselkedett továbbra is, mint ahogy először. Áron nagymenőnek akart látszani, de hallottam már róla Dávidtól, így abszolút nem szimpatizáltam a sráccal. De volt ám valaki, aki első pillantásra felkeltette az érdeklődésemet. Bálint olyan volt, akár egy jelenés. Magasabb, mint a többiek, lehetett vagy 180— 185 cm. Barna, csapzott haján megcsillant a napfény, a szeme pedig fekete volt, világosabb foltok nélkül, alig lehetett a pupilláját látni. Ő sem volt az a kimondottan dögös dögö s pasi, legalábbis nem olyan ol yan értelemben, értelemben, mint Áro Áronn – amúgy totál megér tett tettem em azt is, mi tetszett meg benne Dávidnak. Bálint másként volt egy handsome guy, hiszen külsőre inkább az átlagos kategóriába sorolnám őt. De nem minden a külső, belőle áradt valamilyen különleges kisugárzás. Olyan titokzatosnak és kiismer hetetlennek hetetlennek tűnt. tűnt. Persze ugyanúgy menőzö m enőzött tt,, mint a másik m ásik két srác, sr ác, de láttam, hogy őt más fából faragták. Titokzatosnak és nagyon magabiztosnak tűnt. Meg akartam fejteni őt, tudni akartam a titkát, és szerettem volna a közelébe férkőzni. Mire elég bátorságot gyűjtöttem volna hozzá, a srácok már belevetették magukat a medencébe, aztán aztán másfelé vadultak tovább tovább a nap hátralévő hátral évő r észében. Mindent egybevetve tényleg egy rossz Gossip Girl-utánzat Girl-utánzat volt ez a banda, de ez nem jelentette azt, hogy ne lettek volna olyan részei a napnak, amit ne élveztem volna – és ez volt az egészben a legr osszabb. Az utolsó, azaz a harmadik estén, az osztályfőnök a Balaton partjára tervezett programot. Akárcsak az általános iskolában, itt is a tábortűz köré ültünk.
Történeteket meséltünk, főleg saját magunkról és a családunkról. Olyan információkra derült fény, amiket talán korábban sosem mondtunk volna el egymásnak normális körülmények között. Azonban a tábortűz és az érzés, ami körbeölelt minket, egyszerűen eltüntette a gátlásokat, beszédesebbek lettünk, még ha csak arra a pár röpke percre is. Barbara például mesélt az általános iskolai élményeiről és az elvesztett legjobb barátnőjéről, Lindáról. Azokban a percekben, amikor a halott lányról mesélt, annyira közelinek éreztem őt, amilyennek még sosem. Amikor egy pillanatra a szemembe nézett, megláttam az arcán az igazi fájdalmat egy pillanat pill anatra. ra. Megtudtam azt is, hogy Ákosnak nem igazán vannak álmai és vágyai a jövőjére nézve. A legtöbb srác elpoénkodta az egészet, Zoli például arról mesélt, hogy szeretne minél több modellel megismerkedni, és eleve milyen király lenne Forma 1-es versenyzőként élni az életet az érettségi után. Zsolt csak azt remélte, hogy egy csajnak se lesz hüvelygombája, akivel összejön, de szerintem dunsztja sincs arról, hogy mi m i lehet a hüvelygomba. hüvelygomba. – Nem igazán ig azán tudok mit mi t mondani mo ndani – szólal szó laltt meg halkan Dávid, miko r ő következett. Bátorításra vágyott, ezért rámosolyogtam. – Igazából szeretnék Amerikában tanulni legalább egy évet, New York nagyon vonzó opció, de akár Flowerwoodban is jól ér ezném ezném magam. – Lakik ott o tt valamilyen valami lyen r o konod? kono d? – kérdeztem kér deztem Dávidtól. Dávidtó l. – Igen, a nénikém és a férje, fér je, igaz, ig az, még nem találkoztam találko ztam velük, csak Skype-on Skype-o n beszéltünk. Laptoppal virtuálisan „megmutatták” inkább a helyet. Olyan tipikus amerikai kisváros, de nagyon szimpatikusnak tűnt. – Amerika? Amer ika? Ugyan már! már ! Ausztrália Ausztrál ia az igazi ig azi – pofázo pof ázott tt bele Áron, Áro n, amitől ami től Dávid máris megkukult, és ugyanolyan unott arcot vágott, mint korábban. – Egész nap szörfözni ször fözni a vad hullámokon, na, az az az igazi! – Tudsz ször szö r fözni? fö zni? – kér ké r dezte vigyor vig yor ogva og va Zsolt. Zso lt. – Még nem, de vár d ki a végét vég ét – bizo biz o nygatta nyga tta Áron. Áro n. – Meglovag Meglo vagoo lni a hullám hul lámoo kat, átélni a szabadságot: ez az, amire vágyom. Döbbenten néztem Áront, úgy tűnt, mintha nyomasztaná őt valami, ami gátolja a szabadságát. Ám nem tudtam sokáig ezen merengeni, hiszen én következtem. Fogalmam sem volt arról, hogy mit meséljek nekik. Az igazat? Azt, mennyire nehéz volt eljutnom idáig, és mi mindent adtam fel azért, hogy itt lehessek? Netán hazudjak, és helyezzem új alapokra az életem? Rögtönöztem, és meghoztam a döntést. – Sok minden minde n történt tör tént az életemben, életemb en, amir ami r ől nehezen beszélek beszél ek – kezdtem a
történetem. – Az egyik ilyen az édesanyám, akit sajnos nagyon ritkán látok, és hiányzik is. De majd egyszer, egy szép napon, kevesebbet dolgozik, és akkor majd többet lehetünk együtt. A többiek bólogattak, láttam rajtuk, hogy ők is hasonló problémákkal küszködnek. Talán mégsem akkora a különbség a tehetős és a szegény gyerekek között? A szülők mindenütt dolgoznak, csak van, ahol megfizetik őket, és van, ahol nem. – Az anyám parlam par lamenti enti képviselő képvise lő.. És a tiéd? – kérdezte kér dezte tőlem tőle m Csenge, Cseng e, a hangjából hangjából pedig áradt ár adt a büszkes büszkeség. ég. – Az enyém is az a z volt, vo lt, de mos m ostt már a rendő r endőrr ségnél ség nél van va n vezető beosztásban beo sztásban – szólt szó lt bele Bálint. Sejtettem ám, hogy nagymenő, de azt nem hittem, hogy ennyire. Olyan piszkos magabiztosság áradt belőle, amivel még inkább felkeltette a figyelmemet. – Apuci bankár meg befektetési tanácsadó – kezdte el Barbar Bar bara, a, mir e a többiek többi ek lehurrogták. – Pontosan Ponto san tudjuk, mivel mive l fogl fo glalko alkozik zik az apád – r öfö öf ö gte Zsolt, Zsol t, de Barbar Bar baraa villámokat szóró tekintete láttán inkább elhallgatott. Olyan rossz volt hallgatni őket, azt, hogy az ő szüleik milyen sokra vitték az életben, míg az enyémek nem. Annyira különböző voltam az osztálytársaimtól, amennyire csak lehettem, de nem akartam kitűnni közülük. Végre tartoztam valahová, és ez tetszett. Féltem, hogy kiközösítenek, szerettem volna, ha szeretnek. Szükségem volt rájuk. Az általános iskolában nem volt életem, csak a tanulással foglalkoztam. Most viszont élni akarok, új dolgokat kipróbálni, és olyanná válni, amilyen korábban sosem lehettem: egy boldog és vidám kamaszlány. – A te anyukád mit mi t is csinál? csi nál? – Egy kereskedel ker eskedelmi mi tévénél dolgo dol gozik zik vezető beosztásban beo sztásban – mondtam mo ndtam anélkül, anélkül , hogy alaposan átgondoltam volna. Magamat leptem meg a legjobban, de a többiek arckifejezése is megért megér t volna egy misét. misét. Barbara szeme egyértelműen felcsillogott, de a többiek tekintete is érdeklődve fúródott az arcomba. Nem gondoltam arra, hogy pénzen sok mindent megvásárolhat megvásáro lhatnak, nak, de vannak vannak olyan dolg ok, amikhez még nekik is kapcsolati kapcsolati tőkére tőkér e van szükségük. – Nem nagy nag y cucc, csak sokat so kat melóz mel ózik ik – kontrá ko ntráztam, ztam, pró pr ó bálva menteni a menthetőt. – Anyukád csinálta csinál ta a Való Való Világ il ágot? ot? – kér dezte mohó mo hónn Barbar Bar bara. a. – Min dolgo dol gozik zik mos m ost? t?
– Mesélsz kulissz kul isszatitkokat? atitkokat? Csak úgy záporoztak a kérdések, a legtöbbre már oda sem figyeltem. Végül kétségbeesetten pillantottam Ákosra, aki pontosan tudta, hogy hazudok, éppen ezért elég csúnyán nézett rám. Azt reméltem, majd ő megmenthet, de nem tette, így magamnak kellett cselekednem, így kiböktem még egy nagy ostobaságot: – Ezekről Ezekr ől sajnos sajno s én sem tudok so s o kat, anyunak nem szabad mesélnie mesé lnie a munkahelyi munka helyi dolgair ól. Túlságosan komo lyan veszi veszi a szabályokat. szabályokat. Az osztálytársaimat ez a válasz mintha megnyugtatta volna, amin nagyon meglepődtem. Nem hittem volna, hogy ennyivel leszerelhetem őket. A beszélgetés tovább folyt a megszokott medrében, de mégis, úgy éreztem, mintha a felém tanúsított magatartásuk módosult volna. Nagyobb tisztelettel néztek rám, és azt érzékeltették velem, hogy hatalmam van, amivel akár valóra is válthatom az álmaikat. Leginkább Barbara volt az, aki sokkal kedvesebb lett velem az este hátralévő részében, sőt, nekem ajándékozta azokat a ruhákat, amiket kölcsönadott. Mikor kijátszottuk Borúst, és elindultunk bulizni, Ákos félrehúzott, arcán a csalódottság jelei mutatkoztak. – Ezt nem néztem vo lna ki belőled! belő led! Hidd el, a kamuzással kamuzá ssal semmit semm it sem érsz ér sz el! el ! – Te mondtad, mo ndtad, hogy ho gy sosem so sem fog fo g adnának be – védekeztem, de hiába. Magam is tudtam, rossz volt az, amit tettem, de jobban esett másra fogni. – Látod? Most már szeretnek. – Azt hiszed, hisze d, eddig utáltunk? – kérdezte kér dezte Ákos. – Egyszer Egysz er úgyis úgyi s kider ül a hazugságo hazugságod, d, szerinted akkor akkor is kedvelni kedvelni fognak fo gnak majd? – El akar sz árulni ár ulni?? Bele se mertem gondolni, milyen lesz úgy az arcukba nézni, hogy hazugsággal alapoztam meg az amúgy is felszínes barátságunkat. – Felesleg Felesl eges, es, úgyis úgyi s lebuksz magadtól mag adtól – mondta mo ndta Ákos, majd maj d sarko sar konn for fo r dult, és elindult vissza a hotel felé. Magányosnak éreztem magam. Olyan volt, mintha két világhoz tartoznék. Láttam azt, hogy Dávid is a hotel felé baktat, egyértelműen jelezvén, ő sem kíván részt venni a partin. Eközben a többiek intettek, hogy induljak velük, ezzel egy időben Dávid Dávid is megfo rdult. – Sétálunk? – kérdezte kér dezte r eménykedve. eményke dve. – Szép az este. Legszíves Legs zívesebben ebben kétfelé szakadtam volna, de úgy éreztem, ezúttal az ismeretlent kell választanom, így odarohantam Dávidhoz. – Majd legkö leg közelebb, zelebb, oké? oké ? – Ahogy Aho gy g ondolo ondo lodd – válaszo válas zolt lt szomo szo morr úan. – Mindenesetre Mindenesetr e vigyázz vig yázz velük – ezzel
otthagyott ő is. – Gyer e már ! – üvöltött üvöl tött felém Barbar Bar bara. a. Megtettem, Megtettem, és végül vég ül belevetettük belevetettük magunkat mag unkat a balatoni éjszakába. éj szakába. Amint megérkeztünk a diszkóba, a pult felé vettük az irányt. Barbara rögtön rendelt, és fizetett is, így máris a kezembe került egy vodka-martini. – Idd meg, meg , roha r ohadt dt jó! jó ! – röhö r öhögg ött Csenge, Cseng e, majd maj d ő is elkezdte el kezdte szürcsö szür csölni lni a sajátját. saj átját. Megkóstoltam a sajátom, és először elő ször rossz ro ssz íze volt, de aztán aztán egyre egyr e jobban jo bban kezde kezdett tt tetszeni. A testem automatikusan megmozdult a zene ritmusára, kedvem lett volna táncra perdülni, de a csajok úgy álltak a pult előtt, mintha odaszögezték volna őket. Egészen addig, amíg Barbara meg nem indult a mosdó felé, ahová aztán mindannyian követni kezdtük. Tíz perc várakozás után be is kerültünk, így én könnyítettem magamon. Mikor kiértem, azt láttam, hogy Kata és Barbara az orrukat vakargatják, és a szemük is mintha vörös pírban úszott volna. Idegesen léptem léptem oda o da hozzájuk, hozzájuk, és r ögtön ög tön kérdeztem, kérdeztem, gondolkodás go ndolkodás nélkül. – Ti szívtatok? szí vtatok? – Megőr Megő r ültél? – kérdezett kér dezett vissza viss za Barbar Bar bara. a. – Ügy nézek én ki, mint egy eg y kokós ko kós kurva? Tudod te, mennyire rondák azok a nők, akik kábszereznek? Eszem ágában se lenne eldobni a szépségemet. – De az a z or r otok, oto k, én azt hittem... hittem... – feleltem fel eltem szégyentelje szég yenteljesen. sen. Nem kellett kell ett volna vo lna ezt feltételeznem róluk. – Á, az csak egy eg y kis baleset bales et – r ebegte ebeg te Kata. – Mi nem drog dr ogoo zunk, de ha te be akarod lőni magad, biztos találunk itt dílert. – Köszönö Köszö nöm, m, de nem. – Ezzel el is hagytam hag ytam a mosdó mo sdót,t, mikö zben a lányok lányo k továbbra is i s szépítkeztek. szépítkeztek. Szégyelltem magam, amiért rájuk támadtam. Talán félreismertem őket. Talán mégsem olyan durvák, mint amilyennek első blikkre tűntek? Az ital viszont megtette a jótékony hatását, mozogni akartam és táncolni, csak pörögni mindenfelé. Úgy döntöttem, engem nem állíthat meg senki, és kimentem a tánctérre. Fél szemmel láttam, hogy Barbaráék visszavették a korábbi pozíciójukat, és kihívóan üldögéltek a parkett szélén. Intettem, hogy jöjjenek ők is, de maradtak, ahol voltak. Én viszont elkezdtem élvezni az estét. Csak egy dolog zavart, de az nagyon. Akárhová pörögtem tánc közben, akármerre is tébláboltunk a csajokkal, Zoli mindig és mindenhol ott volt. Sokkal szívesebben táncoltam volna Bálinttal, de láttam, hogy ő egy másik lánnyal kavar. Fogalmam sincs, mi ütött belém, de az ital megtette a hatását. Féltékennyé akartam tenni őt, noha alig beszéltünk az elmúlt napok során. Sőt, konkrétan a bemutatkozáson kívül egyszer sem szólt hozzám.
Valami oknál fogva mégis azt akartam, hogy lássa, mással kavarok, hátha így felfigyel majd rám. Vadul nyomtam Rihanna We Found Lőve Lőve című dalára, amikor Zoli ezt felfedezvén, túlságosan közel jött hozzám, mire úgy tettem, mintha nem zavarna. A fiú ettől felbátorodva a testét teljesen az enyémhez dörgölte, én pedig részegen adtam alá a lovat, lo vat, átkaro átkaroltam, ltam, és felvett fel vettem em a teste ritmusát. r itmusát. Amikor azt vettem észre, hogy az ajkai vészesen közelítenek az enyémhez, nem ellenkeztem, hanem engedtem a csábításának. Becsuktam a szemem, és vártam a tűzijáték robbanását, a létrejövő csodát. A várakozásaim még részben sem teljesültek, az első csókról szőtt fantáziám csúfos véget ért. A valóság meg sem közelítette a képzeletemet. Zoli a nyelvét erőszakosan a számba dugta, a kezével a fenekembe fenekembe markolt. mar kolt. Kénye Kényelmetlen lmetlen volt, és rájött r ájöttem em arra, ar ra, abszolút nem nem err er r e vágyok. Nagy nehezen kibontakoztam a karjaiból, és köszönés nélkül elrohantam a diszkóból. diszkóbó l. Azt hittem, hittem, a lányok utánam jö nnek majd, de nem tették. tették. A nyár utolsó napjaiban jártunk, az éjszakák már egyre hidegebbek voltak. Jólesett a hideg levegő, és úgy éreztem, hogy minden egyes lépéssel, amit megteszek, távozik a testemből az alkohol, és egyre józanabb leszek. Miközben a hotel felé sétáltam, sok mindenen járt az eszem. Belül őrlődtem a hazugságom miatt, mert másnak akartam mutatni magam, mint aki vagyok. Pontosan tudtam azt, hogy Ákosnak igaza van, és előbb-utóbb le fogok bukni, a következményekbe pedig bele sem mertem gondolni. Még jobban bántott az, hogy Zoli volt az, aki életem első csókját adta. Azt hittem, hogy majd különleges lesz az érzés, akárcsak a srác, akitől kapom. Ehelyett egy részeg disznó adta, akinek fogalma sem volt arról, mi az a romantika vagy a jó modor. Csalódottan estem be az ágyamba, és még komor ko morabb abb voltam, amikor két órával később a tanár ébreszt ébr esztet ett, t, mert eljött az indulás ideje. Szerencséden semmit nem vett észre abból, hogy több mint a fél osztály kimaradt az éjszaka – vagy csak nem akarta észrevenni? Akárhogy is, fáradtak voltunk. A busz csendes volt, amikor elindult, és szinte mindenki aludt, próbálván kipihenni az este fáradalmait. Dávidhoz ültem, aki nagyon megnyugodott attól, hogy én leszek mellette. Beszélgetni akartam vele, elmesélni az igazságot, és mindent a nagy partiról, de képtelen voltam rá. Amint belesüllyedtem a puha ülésbe, és hátradőltem, egyre jobban elernyedtek az izmaim. Az utolsó, amire emlékszem az volt, hogy Dávid vállára omlik a fejem, és beszippantom a samponjának az illatát.
6. fejezet DÁVID RETTEGETT AZ ISKOLAKEZDÉSTŐL, de még inkább azoktól az érzésektől, amelyeket Áron váltott ki belőle. Bármenynyire is ellenkezett az elveivel, mégis úgy viselkedett, mintha egy megszállott rajongó lenne. Megkereste a srácot a Facebookon, ahol újra és újra megnézegette a képeit, sőt, Photoshopban egymás mellé rakosgatta őket, és kitette háttérképnek a képernyőjére. Körülbelül fél óráig díszítette így a monitorját, amikor rájött arra, micsoda ostobaságot csinált. Ez csinált. Ez már mindennek a teteje teteje – mondogatta magában, miközben fel-alá sétált a szobájában. Végső döntésként gyorsan kicserélte Lady Gaga egyik hátterére, amin új jelmondata, a „BomThisWay” „BomThisWay” szerepelt. Egy dolog miatt azonban nyugodt volt. Úgy érezte, hogy sem Áron, sem Petra nem árulja el a titkát. Ezen meglehetősen sokat gondolkodott, leginkább a hosszú buszúton. Petra nekidőlt és édesen aludt, akárcsak a többiek, így Áron is. Dávid néha lopva hátrapillantott, olyan aranyosnak találta az alvó fiút, amilyennek korábban még sosem. A figyelmét megpróbálta elterelni, ezért a Facebookon folyamatosan szemmel tartotta az osztálytársai beszélgetéseit, és végigkövette azt is, ki milyen fotót töltött fel a vad balatoni éjszakákró éjszakákról. l. Nagy meglepetésére Petra is részt vett a társalgásban. A fiúk egyre gyakrabban egyezték meg azt, hogy mennyire gyönyörű a lány. Dávid kapott is egy linket, amit minden srácnak elküldték nem csak az osztályában, hanem a suliban is. A weboldalon a lányok szerepeltek bikiniben, a fotókat pedig a srácok lőtték, amikor a csajok elmerültek a napozásban. Volt egy szavazás is arról, hogy ki a legdögösebb, ez alapján úgy tűnt, Petra a legkívánatosabb az osztályából. Dávid átböngészte a hozzászólásokat is, aztán pedig rögtön meg is bánta. Azt remélte, hogy Áron nem lesz aktív hozzászóló, ám csalódott, mert a fiú is kivette a részét Petra testének a dicsőítéséből. Dávid minél több időt töltött Áron Facebook adatlapjának az elemzésével, annál inkább ki akart ábrándulni a srácból. Legtöbb esetben trágár volt, olyan zenéket szeretett, amiket ő gyűlölt, olyan filmeket nézett, amikbe még véletlenül se kezdene bele, mint a James ¿toW-filmek James ¿toW-filmek vagy a Wall Streetfarkasa. Dáv Streetfarkasa. Dávid id jobba jo bbann rajongo r ajongott tt a romant ro mantikus, ikus, vicces vicces filmekért, filmekér t, örök ör ök kedvence kedvence a Bajos csajok, újabban csajok, újabban pedig a G.B.F.et, az egyik legmenőbb melegfilmet nézte agyba-főbe. Akármennyire is keresgélt, még a tv-műsorok vagy a zene kategóriában sem volt semmi egyezés a bejelölt dolgaik között, a könyveket pedig inkább meg sem nézte. Selfie közlésében bezzeg élen járt a srác, állandóan az edzőteremből posztolt fotókat, a bejegyzések alatt a
lányok valósággal elolvadtak, minden bizonnyal még jobban feltüzelve ezzel Áron amúgy sem kis önbizalmát. önbizalmát. Már éppen ki akart lépni, amikor új üzenetet kapott, és a feladó nem más volt, mint Áron. Hevesen dobogó szívvel kattintott a piros borítékra, miközben tudta, hogy nem leli majd örömét benne, mégis mélyen, legbelül ott élt benne a remény. „ Tudod, ugye, hogy van egy olyan opció a Facebookon, ami megmutatja azt, ki nézte meg legtöbbször az adatlapom? Vagy azt hitted, ez is egy szóbeszéd? Talán igaz... Talán nem... Ááá, most elborzadtál, mi? Tudtam, hogy nem bírod majd ki nélkülem. Úgy tűnik, mókás négy évnek nézünk elébe”– írta ír ta az üzenetében. üzenetében. Dávid idegesen lecsapta a laptop tetejét, amitől automatikusan kikapcsolt a készülék. Belevetett Belevetettee magát mag át az ágyába, és megpr meg próbált óbált elaludni, tudván, hogy hog y másnap kezdődik az iskola és – vélhetően – életének legpokolibb négy éve. Félórányi forgolódás után feladta a küzdelmet, úgyhogy előkapta az e-book olvasóját, hogy befejezze A befejezze A végzet ereklyéi ö ereklyéi ötödik tödik részén r észének ek az elolvasásá elo lvasását. t. Másnap hamar felkelt, és a szokásaitól eltérően egy csomó időt töltött a fürdőszobában. Persze, korábban is sok időt töltött tollászkodással, de aznap különösen ügyelt arra, hogy az aranyszőke haja a megfelelő szögben álljon. Megannyi erőlködés után pont úgy sikerült beállítania azt, ahogyan Austin Butler is hordta a Carrie naplójában. naplójában. Miközben a tükörképét vizslatta, idegesítette a soványsága. A csontjai szinte kiálltak az oldalából, meg is fogadta, hogy majd megpróbál hízni egy kicsit, de jól ki is nevette magát emiatt, mert amúgy is rengeteget eszik, sőt, mondhatni zabái, mégsem hízik egy dekát sem. Szerencsés gének, mások ölni tudnának érte, Dávidnak azonban mindig is kellemetlenséget okozott ez a nagyon sovány testalkat. Gyengének tűnt tőle, és bizonyos fokig annak is érezte magát, így a magabiztosság egy ismeretlen fogalomnak tűnt a számára. Közel egyórányi fürdőszobában eltöltött idő után belegondolt, hogy azért akar jól kinézni, hátha felkelti Áron érdeklődését. Kedve lett volna behúzni saját magának emiatt. Idegesen a hajába túrt, alaposan szétzilálva a korábbi percek erőlködéseinek az eredményét er edményét,, és csapzottan indult el az iskola isko la felé. Dávid élvezte azt, hogy az iskola csupán pár percnyi sétára van tőle. Az édesapja annak idején büszkén mesélte neki, hogy csak azért költöztek el a belvárosból, hogy így Laurával kényelmesen járhassanak majd a Szép Reményekbe. Ahogy Dávidnak eszébe jutott Laura, még komorabbá vált, leginkább azért, mert egyre inkább közeledett a dátum, ami oly fájdalmas volt számára. A fejét megrázva próbálta elhessegetni az emlékeit. A Zrínyihez érve ugyanolyan komor arccal biccentett az osztálytársai felé, mint amilyennek belül érezte magát. Júniusban könyörgött a
szüleinek azért, hogy ne a Szép Reményekbe írassák be. Minden vágya az volt, hogy átlagos diák lehessen egy olyan suliban, ami semmivel sem különb, mint az összes többi. Mégsem kaphatta meg ezt, mert az édesanyja is egykor a Szép Reményekbe árt. A családi hagyományokat nem tudta megtörni, még akkor sem, ha ez lett volna minden vágya. Dávid sosem ragaszkodott annyira a pénzhez, mint a többi ismerőse. Nem költötte felelőtlenül, nem vett magának százezer forintos farmert, mint ahogyan ötvenezret sem költött el el egy eg y cipőre. cipőr e. Nem Nem volt szüksége különösebben különösebben értékes dolgokra, dolgo kra, elvolt az iPoddal és az e-book olvasójával. Az egyetlen, amire viszonylag sokat áldozott, azok az interneten keresztül vásárolt zenék és e-könyvek voltak. Leginkább az Amazonról rendelt angol nyelvű e-t, mivel falta a külföldi irodalmat. Egyrészt utált várni a magyar megjelenésre, plusz anyanyelvi szinten beszélt az édesapja miatt angolul, így feleslegesnek érezte a várakozást. Persze papírkönyveket is vásárolt, amikor arra járt: a Ferenciek terén lévő kedvenc külföldi könyveket is árusító boltjában. Úgy érezte, hog hogyy teljesen teljesen kilóg az iskolatársai közül, akik mások eg yévi yévi fizetését viselték magukon, még úgy is, hogy egyenruhát kellett hordaniuk. Utóbbival nem volt problémája, sőt, igazából tetszett neki az uniformis. Egy hosszú, sötétkék szövetnadrágot viselt. Tartozott hozzá egy fehér ing és skót kockás mellény plusz egy fekete, kézzel kötött pulóver. Utóbbit persze csak hideg időben kell majd viselnie. Divatosnak ítélte a szerelést, sőt, örült, hogy nem kell minden reggel azon gondolkodnia, go ndolkodnia, hogy mit vegyen fel a suliba. suliba. Amikor belépett az osztályterembe, azonnal rohant a leghátsó pádhoz, mivel sosem szeretett elöl ülni a tanárok vizslató tekintete előtt. Ideges lett, mikor észrevette, hogy kétszemélyesek a padok. Végigfuttatta magában az osztálynévsort, és rájött, mivel tizenketten vannak, valaki majd az ő padtársa lesz. Amikor megérkezett Petra, odasietett a lányhoz. – Kérlek, Kér lek, ülj mellém mel lém,, még a végén vég én ő fog fo g ideülni ideül ni – suttogta suttog ta halkan, hal kan, de jelentősen jel entősen kihangsúlyozva'az kihangsúlyozva'az „ő”-t, hog hogyy a lány számára is nyilvánvaló nyilvánvaló legyen, kire is gondol. g ondol. Petra szomorúan nézett a srácra, amiből Dávid egyből rájött, hogy az egyetlen mentsvára elúszni látszik. – Ne harag har agudj, udj, de meg m egíg ígér értem tem Barbar Bar barának! ának! Már fog f oglal lalja ja nekem neke m a helyet. hel yet. Dávid előre pillantott, és valóban látta, amint az élő Barbie baba integet feléjük. – Semmi Sem mi g ond – mondta m ondta lemo lem o ndóan ndóa n Dávid, és pró pr ó bált er e r ő snek látszani. látszani . Végül is, nem érkezett még meg Ákos, Anna, de még Eszter sem. Tudta jól, hármójuk közül bármelyikük szívesen mellé ülne. Jó, Annával, a szentfazékkal nem lenne miről
beszélgetniü beszélgetniük, k, de Ár Ár onnál még ő is jobb jo bb opció. – Kitartás, Kitar tás, nem lesz l esz semmi sem mi g ond – szólt szó lt biztatóan biztató an Petra. Petr a. Persze, hogy nem lesz semmi baj – baj – gondolta Dávid, és tekintete az ajtóra tapadt, azt várta, mikor érkezik már meg Áron. Úgy logikázott, hogy úgysem ülne mellé, csak ha nem lenne más választása, és szívesebben telepedne valamelyik haverjához. Tehát csak annyi kell, hogy időben beessen a terembe, és akkor nincs semmi probléma. Az óra azonban csak ment előre. Már majdnem mindenki megérkezett és elfoglalta azt a helyet, ahol végül egész tanév során ülniük kell. Anna kicsit késve ött, amikor feltűnt neki, hogy a tanár még nem érkezett meg, megcsókolta a keresztet, ami a nyakában függött. Dávidot ez a mozdulat ugyan meghátrálásra késztette, de mégis intett a lánynak. – Bocsáss Bocs áss meg, meg , Dávid, én elöl elö l fog fo g lalok lal ok helyet – jelentett jel entettee be Anna, és felszeg fels zegett ett állal előreindult. Eszter szintén lekoptatta a fiút, így már tényleg minden összedőlni látszott. Minden bizodalma Ákosban volt, még intett is neki, de a fiú inkább Eszter mellé ült, amin végül is nem lepődött meg, hiszen már a tábor alatt is kialakulóban volt valami kettejük közt. Tudta jól, csak két választása van. Hátul marad és kockáztat, vagy előresétál és beül Annához a legelső padba. Dávid döntött: már épp elkezdte összepakolni az idő előtt kikészített cuccait a hátizsákjába, amikor beesett Áron. Arcán a mosoly még nagyobb és mondhatni gonoszabb lett, amikor rájött, Dávid mellett van az egyetlen üres hely a hátsó szekcióban. Naná, szekcióban. Naná, miért is akarna előre ülni – ülni – fortyogott magában Dávid. Amikor a fiú megindult felé, akkor érkezett meg Csenge, Csenge, fintor fintorral ral az arcán. – Fogl Fo glaltál altál nekem helyet? – suttogta suttog ta Áron, Áro n, majd m ajd levetette magát mag át a székr sz ékre. e. Kezével félrelökte Dávid karját, és mosolyogva folytatta: – Menj arrébb, mert nem férek el tőled. Dávid azonnal megfogta a hátizsákját és felállni készült, előre a szentfazékhoz, hogy még pont beelőzze beelőzze Csengét, Csengét, amikor durván becsapódott becsapódott az ajtó. ajtó. – Hová mennél, m ennél, kisfi ki sfiam? am? – kérdezte kér dezte mog mo g or ván az osztályf o sztályfőnö őnök. k. – Előr Elő r e ülök, ülö k, hog ho g y jobban jo bban lássak lás sak – hazudta kapásbó kapás ból.l. – Err Er r e hamar abb kellett kell ett volna vo lna g ondo lnod. lno d. Mindenki o tt mar ad egész eg ész évben, ahol aho l most. Az osztálytársai kuncogtak egy sort, Dávid pedig megsemmisülten ült vissza a vigyorgó Áron ro n mellé. mellé. – Hogy Ho gy te mekkor mekko r a bunkó vagy! vag y! – r eagált eag ált Dávid, Dávi d, amiko am ikorr a fiú f iú ismét ism ét meglö meg lökte kte őt. ő t. Megpróbált olyan messzire fészkelődni tőle, ahogyan csak tudott. Amikor Áron
lába véletlenül hozzáért, igyekezett, hogy egy pillanatig se élvezze. – Tudtam, hogy hog y élvezni fogo fo god, d, de nem hittem, hogy hog y ennyir e érzéki ér zéki arco ar cott fogs fo gszz majd vágni. Te perverz! Dávid legszívesebben behúzott volna neki, de erőt vett magán, sóhajtott egy nagyot, előkapta az e-book olvasóját, és elkezdett keresgélni a könyvek között. Vagyis megpróbált, de nem volt egyszerű, különösen, amikor Áron előredőlt a pádon, emiatt a teste teljesen megfeszült, és be is lehetett látni a pólója alá. Dávid próbálta nem bámulni, és a kijelzőre koncentrálni, az ott lévő sorokra, de bármennyire is élvezte a Szívből, színből, igazán című igazán című könyvet, nem ért fel azzal a látvánnyal, ami elé tárult. Legjobban pedig az idegesítette, hogy a főszereplőt, Patrikot, elkezdte Áron képében látni, így gyorsan úgy döntött, más olvasmányt keres. Az álmodozásból végül Borús hangja emelte ki őt, aki az év iskolai programjait kezdte el diktálni a diákjai számára. Áron visszakúszott az ülésére, és hogy megtámaszkodjon, kezét Dávid combjára helyezte, úgy foglalt helyet. – Ha r ajtad múlna, múl na, ör ökké o tt lenne, ugye? ugy e? – kérdezte kér dezte kajánul. kajánul . Dávid dühösen dühös en pillantott rá, majd anélkül, hogy gondolkodott volna, akkorát csapott Áronra, amekkor amekkorára ára csak az erejéből tellett tellett.. – Mondtam én, hogy hog y vicces évnek nézünk elébe – felelte fel elte r öhögve öhö gve,, miköz mi közben ben némán au-t formált a szájával, és a kezét rázta.
7. fejezet AZT HITTEM, CSAK ÁLMODOM, pedig ez volt a valóság. Sikerült. Elértem a célom. Az első tanórámon ültem az elegáns és exkluzív magániskolában, a Szép Remények Gimnáziumban. Épp az osztályfőnökünk magyarázott el pár iskolai szabályzatot, de nem nagyon figyeltem oda, mert lekötött az, amit Barbara mesélt valamelyik nyári kalandjáról. Jó, nem tagadom, a boldogságomat valamelyest beárnyékolta a tény, hogy nem Dávid mellett ülök, és eléggé hanyagoltam őt az elmúlt napok során. Bármennyire is megkedveltem Barbaráékat, akkor is Dávid volt az, akit őszintén sikerült megismernem, és segíteni akartam neki mindenben. Emiatt lelkifurdalást is éreztem, de végül ezt elnyomta Barbara fecsegése és az eufória, amit azért éreztem, mert jó úton jártam az álmaim elérésében, és mondhatni, sikerrel vettem az első akadályt. A hazugság ellenére is. – Elég g ázos ázo s az o fő, fő , már a tábor ban sem tűnt tűnt nor no r málisnak mál isnak – mondta mo ndta Bálint az első szünetben, ami meglepően gyorsan eljött. Persze igyekeztem rá sem nézni, mert tudtam, ha megteszem, akkor biztos elpirulnék. – Úgy látom, ez a suli is olyan szívás, mint az összes többi. – Mégis, Mégi s, mit m it vár tál? – kérdezte kér dezte Zsolt. Zso lt. – Azt hitted, csak azért, azér t, mer t ez már m ár a gim g imi,i, minden sokkal szebb vagy jobb lesz? Elég furcsán éreztem magam a szünetben, miközben a többiek beszélgetését hallgattam. Akaratlanul is feltűnt, hány klikkre szakadt az osztály. A menő arcok körénk telepedtek, míg a kívülállók egyedül ültek, olvastak vagy tableten neteztek. Kicsit sajnáltam őket, amiért kimaradtak a társalgásból, meg magamat is, amiért r észt veszek benne, benne, ugyanis elégg é untattak. untattak. – Hahó, hallasz? hall asz? – kérdezte kér dezte Barbar Bar bara, a, és többszö r is megló meg lóbálta bálta előttem elő ttem a kezét, amin továbbra is vadul csillogott a briliánsokkal teli karkötő. Sután az ölembe ejtettem a kezemet, hiszen rajtam nem volt ékszer. Semmim sincs, amivel villoghatnék. villo ghatnék. – Remek, ezek szerint már köztünk vagy. vagy. Jössz este bulizni? És mikor fogok tanulni? Nem vihetem le az átlagom négy egész alá, mert akkor oda az ösztöndíj. ö sztöndíj. Nem tudtam, tudtam, mit feleljek, felelj ek, ezért inkább hazudtam: – Anyu ma jö n haza, együtt eg yütt tö tö ltjük az estét. e stét. Barbara szeme felcsillant, és ebből egyértelműen kitűnt, akar tőlem valamit, méghozzá olyat, amit nem fogok neki tudni megadni. Azt a tényt, hogy csak emiatt próbál velem barátkozni, igyekeztem elhessegetni. Jobbnak tűnt, ha nem is gondolok rá. – Tudsz már valamit valam it arr ar r ól, ól , hogy ho gy min dolg do lgoz ozik ik anyád? Szerinted Szer inted tiniket is keres ker es
szereplőnek? Csak úgy csillogott a lány szeme, képzeletben vélhetően már Hollywoodban járt, és Amanda Bynesszal bulizott vadul. Minden erőmmel azon igyekeztem, hogy az arckifejezésem ne árulja el a tanácstalanságom. Nem vagyok gyakorlott hazudozó, így nem nagyon tudtam, hogy mit reagáljak erre a kérdésre. Szerencsémre Zsolt közbevágott: – Hé, Barbar Bar bara, a, mennél por nóba? nóba ? – kérdezte kér dezte kajánul. kajánul . Köztudott, Köztudo tt, hogy hog y a családja csal ádja érdekelt ér dekelt a bizniszben. – Be tudlak tudlak szervezni, ha akar od. Barbara Barbar a nevetgél nevetgélve ve megütötte a srácot, sr ácot, és hozzáfűzte: hozzáfűzte: – Olyan vagy. – Még mindig mindi g titkolóz titkol ózik ik – mondtam mo ndtam halkan, hal kan, pr óbálva óbá lva nem elbukni a hazugság hazug ságoo m miatt. – Ha megtudok valamit, mindenképpen szólni fogok. – Köszike Köszi ke – r eagált eag ált szelíden, szel íden, mikö zben ebbe az egyetlen eg yetlen szóba szó ba megannyi meg annyi reményt, álmot és vágyat fűzött bele. – Sokat jelent nekem a segítséged, ugye, tudod? – Igen – suttogtam suttog tam alig ali g hallhatóan. hall hatóan. Akkor, abban a percben, per cben, ahogy aho gy Barbar Bar barát át néztem, igazán elszégyelltem magam. Ott volt egy álmokkal teli fiatal lány, aki elhitte azt, hogy valami úton-módon segíthetek neki. Le kellett sütnöm a szemem, olyan lelkiismeret-furdalás tör törtt rám. Az első iskolahetem nagyjából ugyanúgy telt, mint az első napom. Végigültem az órákat, amik szuperek voltak. A legtöbb tanár lelkesen tanított, éreztem rajtuk, hogy bolondulnak a hivatásukért. Ráadásul az iskola technikai felszereltsége is megdöbbentett, a kémiakísérletek elvégzése szuper volt. Korábban csak olvastam, miként lépnek egymással reakcióba az elemek, ám mindezt élőben látni, az egyszerűen egyszerűen lenyűgö lenyűgözött zött,, akárcsak a számítóg számítógéplabor éplabor felszereltsége. Amikor Amikor először kellett kellett a digitális táblákra táblákra írnom, ír nom, fogalmam fo galmam sem volt, hogyan oldjam meg, m eg, hiszen a krétás megoldáshoz szoktam. Szerencsére hamar feltaláltam magam. Az órákon mindig figyeltem, bár ez utóbbi okozott némi nehézséget, lévén Barbarát nem igazán érdekelte a tananyag, ezért egész végig be nem állt a szája, de szerencsére a legtöbbször kiszűrtem a fecsegést, és inkább a tanár szavaira koncentráltam. Hihetetlen, mennyi mindent tanultam pusztán egyetlen hét alatt. Ez az iskola már most sokkal többet adott nekem, mint amit a prospektusok alapján remélni mertem. A szünetekben a lányokkal hülyültünk, aztán tanítás után titokban felszálltam a buszra, ügyelve, hogy senki se lásson meg. Ott nagyjából sikerült mindent átnéznem, így a plusz szabadidőmet nyelvtanulásra használtam fel. Amikor anyunak elmondtam mindezt, szimplán bolondnak nézett, és arról regélt, mennyire nem tesz ót nekem ez az iskola. Ennek ellenére váltig állítottam, hogy nincs igaza. Próbáltam
észérvekkel alátámasztani, megmutattam neki a tankönyveimet, de az első kérdése az volt, hogy mennyit kell neki fizetnie érte. Szerencsére ingyen voltak, de anyut sem ez a tény, sem a számtalan ismeretanyag nem derítette jókedvre. Állandóan azzal jött, hogy olyan emberekkel barátkozom, akik nem illenek hozzám. A legrosszabb az egészben az volt, hogy egy hét után valahol igazat adtam neki. Egyre obban felismertem, hogy mennyire mások vagyunk. Nem csak az anyagi helyzetünk terén, hanem a gondolkodásmódunk, a viselkedésünk, sőt, még a vágyaink terén is. A legmeglepőbb azonban a hétvége alakulása volt, a csajok ugyanis nagyon nyaggattak, hogy menjek el velük bulizni. Visszaemlékezve a balatoni partira, nem nagyon akaródzott akaró dzott,, ezért nagy nehezen nehezen sikerült megoldanom mego ldanom azt, hogy ne kelljen ott lennem. Szokás szerint szer int hazudtam. hazudtam. Most Most éppen azt, hogy hog y randim r andim lesz. – Elég meglepő meg lepő,, hogy ho gy pont pon t neked – jegyezte jeg yezte meg Csenge, Csenge , amivel ami vel alaposan alapo san meglepett. – Hallgass Hallg ass el! – r ipakodott ipako dott r á Barbar Bar baraa a lányr a, majd maj d hozzám hoz zám for fo r dult. – Mesélj, mit tudun tudunkk a srácró sr ácról? l? -A Corvinuson tanul, orvos lesz, ha végez – mondtam szemrebbenés nélkül. Ákos épp akkor sétált el mellettünk a teremben, és olyan lesajnálóan nézett rám, hogy kedvem lett volna azonnal azo nnal színt vallani. – Ja, és egy eg y egyetemis eg yetemista ta srác sr ác szerinted szer inted csak r andizni akar veled – vágott vág ott közbe köz be Zoli, a hangja pedig féltékenységrő féltékenységrőll árulkodott ár ulkodott.. – Biztosan Biztosan meg fog fo g dugni. – Hagyod Hagyo d majd? maj d? – kérdezte kér dezte Áron, Áro n, és olyan ol yan pózba pó zba vágta vág ta magát, mag át, mintha éppen szexelne. – Na, Áron, Áro n, nyugi van – intett i ntettee őt csendre csendr e Bálint, és szelíden szel íden r ám moso mo solyg lygoo tt, én pedig azt hittem, hogy abban a percben elolvadok. – Olyano Ol yanokk vagytok vag ytok – mondta mo ndta Barbar Bar bara, a, jelentőse jel entősenn megnyújtva meg nyújtva az „o” „o ” betűt. betűt. Még mindig nem jöttem rá, hogy ezzel mit akarhatott mondani, de az, ahogy a kezeit csapkodta közben, talán adhatott volna némi támpontot. – Csak egy eg y r andi, semmi semm i több. – Szomor Szom or úan konstatáltam kon statáltam a tényt, hogy hog y egyr eg yree obban megy a hazudozás. Hétfő Hétfőnn megtudtam, hogy elviekben el viekben egy hatalmas partit par tit mulasztottam mulasztottam el. – Király Kir ály volt! vol t! Mindenhol hab folyt, fo lyt, és nagyon nag yon be is r úgtunk – magyar mag yarázta ázta Barbara. Láttam Instagramon a képeket, így pontosan tudtam, milyen is lehetett az a „király” buli. Örültem is, hogy hog y nem mentem el. – Gyönyör Gyö nyör űek voltunk, vol tunk, mint mindig mi ndig – harso har sogta gta büszkén Kata. Ja, pláne a harmadik feles után, amikor sugárban hánytál, és a drága barátnőid felnyomták
Instára. Ez aztán a Yolo. – Hogy Hog y a csudába engedtek eng edtek be titeket? – tört tör t ki belőlem belő lem a kérdés. kér dés. Mondjuk, inkább ez, mint a valódi gondolataim. – Ismerünk Ismer ünk valakit, valaki t, aki ismer i smer valakit valaki t – mondta mo ndta Csenge. – Ennyi az egé e gész. sz. – Hát, sajnálo sajnál o m, hogy hog y elmulasz elm ulasztottam tottam – tódítottam. tódí tottam. A francnak fr ancnak lett volna vo lna kedve egy ilyen ostoba bulin részt venni. Pláne úgy, hogy tele lett volna a fejemmel az Insta. A barátokkal való hülyülés egy dolog, de tizenévesen alkohollal leölni az agysejtjeim? agysejtjeim? Nem olyan ol yan élmény, élmény, amire amir e vágyom. – És meghúztak? meg húztak? – kérdezte kér dezte Zoli. Zol i. Előszö Elő szörr nem tudtam, hogy hog y mir mi r e g ondol, ondo l, első pillanatra az jutott eszembe, hátha valamelyik tantárgyról van szó. Amikor leesett a tantusz, nagyon felhúztam magam. – Semmi Semm i extra extr a nem történt, tör tént, a srác sr ác elvitt elvi tt vacsor vacso r ázni, de nagyo nag yonn félénk fél énk volt, vo lt, és ezért nem foglalkoztam fog lalkoztam vele. – Mi van anyáddal? anyáddal ? Az új pr ojekt? oj ekt? – kérdezte kér dezte Barbar Bar bara. a. – Titkoló Titko lózik zik – hazudtam újra. újr a. Már a remeg r emegőő érzés ér zés sem volt vol t jelen jel en a g yomr yom r o mban. Tudtam, hogy beveszik, bármit is mondjak. – Ha lesz valami, ígérem, szólok. – Na persze, per sze, nem történt tör tént semmi – suttogta suttog ta maga mag a elé Zoli, Zol i, mir m iree Áron Ár on felr öhög öhö g ött. – Tényleg Tényl eg leráztam ler áztam a sráco sr ácott – bizonyg bizo nygattam, attam, de tudtam, hasztalan, így íg y inkább rájuk hagytam az egészet. A nap nagy nagy r észében észében pedig pedig a partiról partiró l meséltek, és és nekem már eléggé elegem volt vol t belőle, így hátrafordultam, és láttam, hogy a szünetekben Dávid mennyire elszontyolodva mered előre a semmibe vagy inkább ránk. Úgy tűnt, mintha Áront fixírozná, amitől egy kicsit meg is ijedtem, nem örültem volna, ha ezt más is észreveszi. Már jó ideje nem beszéltem vele, és már eléggé hiányzott az, hogy egy értelmes ember ember is szóljon szó ljon hozzám. Odamentem hát az asztalához, és leültem Áron helyére. – Emlékszel Emléks zel még m ég r ám, Mr ám, Mr Előkelő kérdeztem tőle. El őkelő Idegen?I degen?-kérdeztem Dávid Dávid úgy mért mér t végig, mintha akkor akkor látott látott volna először. – Mi lenne, ha nem a Facebook Facebo ok adatlapomr adatlapo mróó l tudnál meg r ó lam dolg do lgoka okat? t? – kérdezte felpaprikázva, utalva arra, hogy előző este posztolta Ákos dalát. – Esetleg kérdezhetnél is. – A kommuni kom munikáció káció kétirányú. kétir ányú. Te is ker eshetnéd a társaság tár saságom om.. – Meglehet Megle het – vonta le l e a következtetést. kö vetkeztetést. – Nehéz időszako idő szakott élek át. – Szeretnél Szer etnél r ó la beszélni? beszél ni? – Err Er r e megr meg r ázta a fejét. fej ét. – Áronr Áro nról ól van szó? szó ? – r ögtön ög tön bólogatott. Már éppen szóra nyitottam volna a szám, amikor beelőzött. – Hihetetlenül ostoba o stoba klikkbe kerültél ker ültél be. Rémes lehet l ehet ott ülnöd. ülnö d.
– Annyira Annyir a azért azér t nem ször szö r nyű. nyű. – Meg sem pró pr ó báltam védeni őket, őke t, mert mer t hamar rájöttem, mennyire hasztalan lenne. – Hogy Hog y vagy vag y képes bar átkozni ilyenekkel? ilye nekkel? Nem tudtam, mit feleljek neki. Bennem is felmerült már a gondolat, de logikus magyarázatot nem találtam rá. Nem volt vészes egyikük sem, csak nagyon untattak. És amit még magamnak sem szívesen vallottam be: annyi év egyedüllét után jólesett olyanokkal lógni, akik nagyon menők, az ő népszerűségük, vagy annak a látszata, engem is jobb pozícióba helyezett. Dávidnak azonban a változatosság kedvéért hazudtam. hazudtam. Egg Eggyel yel több vagy kevesebb, nem mindegy? mindeg y? – Kedvelem ő ket. – Err Er r e felvo nta a szemöl szem öldö dökét, két, amin ami n moso mo solyo lyogg tam egy eg y jót. jó t. Tekintetem Áron tolltartójára és ott hagyott cuccaira tévedt, amitől egyből eszembe utott az, mennyire rossz lehet Dávidnak. – És mizu... Vele? Kicsit feltűnően bámulod, erre err e jobb, ha figyelsz, nehog nehogyy észrevegyék. Dávid egy ideig csak maga elé nézett, szemmel láthatóan az érzelmeivel viaskodott. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha nem akarná megosztani velem a dolgot. Talán attól félt, hogy elmondom valakinek? Vagy csak úgy volt vele, ha hangosan fogalmazza meg a gondolatait, akkor azokat sosem tekintheti semmisnek többé? Nem tudtam eldönteni, de kíváncsi voltam a válaszára. Megérintettem a karját, mikor a többiek nem figyeltek, figyeltek, és halkan megszólaltam: – Annyira Annyir a szemét szem ét még mindig mi ndig?? – Az nem is kifejezés kife jezés – suttogta suttog ta Dávid. – Tisztában van vele, hogy hog y odavag oda vagyok yok érte, és ezt alaposan ki is használja. Állandóan szívat, direkt hozzáér a lábamhoz, vagy Facebookon hülye üzeneteket küld, és mindig a tudtomra hozza, mennyire bejön neki az, hogy tetszik nekem. – Ekkor a idiótát! idi ótát! – El se hittem, hogy ho gy ilyen il yen szemét szem ét dolg do lgokr okr a képes ez a srác. sr ác. Persze, nem tűnt egy angyalnak már korábban sem, de azért ez a bunkóság tetőfokának tűnt a számomra. Előrenéztem, ahol Áron ott állt a többiek között. Feltűnt neki, hogy őt fixírozom, rám eresztett egy csábos mosolyt, ami láttán fintorba torzult az arcom, de nem csak az enyém, hanem Katáé is. – Hogy Hog y lehet valaki ekkor ekko r a tapló? tapló ? – suttogtam suttog tam Dávidnak. Aztán eszembe eszem be jutott valami. – Szerinted nem lehet, hogy ő is meleg? Dávid látszólag meglepődött a kérdésemen, mintha már ő is gondolt volna erre a lehetőségre. Egy tanulmány szerint minden tizedik pasi meleg. Miért ne lehetne Áron is az? Tíz százalék rá az esély. – Nem hiszem hisze m – felelte fele lte Dávid, és még akart akar t mondani mo ndani mást is, de váratlanul vár atlanul megszólalt a csengő.
– Máskor folytatjuk? fo lytatjuk? – Tudod, ho l találsz, talál sz, Miss Népszer Népsze r ű. Egy bátorító pillantást küldtem felé, és visszabaktattam a helyemre, ahol Barbara és Kata már kétkedő pillantásokkal méregetett. – Mit kerestél kere stél annál a nyomo nyo morr éknál? – Mi bajotok bajo tok van vele? vel e? Szerintem Szer intem tök tö k jó fej. – Az egy lúzer l úzer!! – mondta mo ndta Kata. Kata. – Egy nagy nag y L betűvel betűvel a fején. fejé n. Nem volt erőm vitába szállni vele, pedig Dávid megérdemelte volna, hogy megtegyem. megteg yem. Ehelyett Ehelyett csak ültem Barbar a mellett mell ett,, és hallg attam attam a fecsegésüket fecseg ésüket.. – Neked ki tetszik tetszi k az osztálybó o sztályból? l? – húzta el a kezét a fejem fe jem előtt elő tt legalább lega lább kétszer ké tszer a padtársam, a csuklóján ragyogó, ékkövekkel teli karkötő majdnem kiverte a szememet. – Remélem, Reméle m, nem Áron Áro n – duzzogta duzzo gta Kata. – Ő az enyém! enyém ! – Kikezdett már veled? Elhívott Elhívo tt valahova? valaho va? – kérdeztem kér deztem tőle, től e, hogy hog y ezzel is időt idő t nyerjek. nyerj ek. Jobb lett volna, ha nem kezdek el hahotázni. – Várd Vár d csak ki a végét vég ét – somo so molyg lygoo tt a lány, aztán előr elő r efor efo r dult, és a füzetébe kezdett el rajzolgatni, minden bizonnyal a Németh Áronné felirat kaphatott ott helyet. helyet. Utóbbi Utóbbi gondolatra g ondolatra alig bírtam visszafogni visszafog ni magam mag am a neveté nevetéstől. stől. – Nekem senki nem jön jö n be az osztálybó o sztálybóll – jeg j egyezte yezte meg m eg Barbar Bar bara. a. – Pisisek Pis isek mind, mi nd, nekem nekem férfi fér fi kell. – Egyetér Eg yetértek tek – er e r ősítettem ős ítettem meg m eg,, noha no ha sejtettem, se jtettem, hog ho g y neki is csak a szája s zája nagy, nag y, és nem tudna mit kezdeni egy olyan szituációval, amelyben a szexualitás is szóba kerül. Ahogy ránéztem, feltűnt, hogy mennyivel elégedettebb, amiért talált még egy közös pontot kettőnk között. Ó, ha tudná, hogy ez is csak hazugság, mint annyi minden, amit tőlem hallott.
8. fejezet DÁVID EGYKEDVŰEN ÜLDÖGÉLT A PADJÁBAN. Szeptember vége volt, már rendeződtek az osztályban a viszonyok, ő pedig szomorúan konstatálta a tényt, miszerint egyedül maradt. Unalmát már az olvasás sem tudta teljesen elűzni, hiszen nehéz volt elmerülnie egy kitalált világban úgy, ha hangzavar vette őt körbe a szünetekben, a tanórákon pedig, ha akart, ha nem, már oda kellett figyelnie, hiszen egyre inkább inkább komolyodott komo lyodott a tananyag. tananyag. – Gyerekek, Gyer ekek, csendesedjetek csendese djetek el! – r ikkantott ikkanto tt egy eg y nagyot nag yot Magdolna, Magdo lna, az iro ir o dalomdalo mtanárnő. Az előttük ülő Zsolt parodizálta a nőt, Áron pedig szemtelenül vigyorgott, Dávidot a hangja mélyen, legbelül mosolygásra késztette. – Az iskolában isko lában nagyon nag yon fontosnak fo ntosnak tartjuk tar tjuk a csapatmunkát, ezért ezér t több ór án is párban kell dolgoznotok – folytatta a tanárnő. – Arra kérlek titeket, hogy a padtársatokkal együtt készítsetek el a következő hétre egy kiselőadást, ahol egy általatok választott könyvről meséltek a saját stílusotokban, a saját értelmezésetekben. – Mi ebben a csapatmunka? – tette tette fel a kezét Kata. – Ugyanazt a könyvet könyve t olvassuk, akkor akkor nem mindegy? Meg Meg én olvasni o lvasni se nagyon akarok! Na ja, még a végén fejbe fej be csap a kultúra kult úra – gondolta Dávid, de jobbnak látta, ha meg sem szólal. – Gyer ekek, itt i tt épp az a lényeg, lényeg , hogy ho gy párbeszédet pár beszédet alakítsato al akítsatokk ki az adott ado tt könyvrő könyvr ő l a kiselőadásotokban – reagált Magdolna. – A történet bemutatásán túl osszátok meg a pro és kontra nézeteiteket az adott műről, ezáltal kialakulhat a kommunikáció kettőtö kettőtökk közö tt. tt. Dávid körbenézett, és úgy tűnt neki, hogy az ötlet nem aratott osztatlan sikert. Nem mintha ezen meglepődött volna, hiszen kevés osztálytársa kezében látott könyvet. A kötelezőket sem olvasták el, nemhogy egy szabadon választott művet. Pillantása Petrára esett, aki szintén elgondolkodó fejjel meredt előre, bizonyára Barbarával nem lesz egyszerű. Ekkor döbbent rá, hogy mindenki a padtársával fog dolgozni. – Délután gyer gye r e át á t hozzánk ho zzánk – suttog s uttogta ta Áron Ár on felé, felé , bízva bí zva abban, hogy ho gy nem hallja hall ja ki a hangjában megbúvó megannyi érzelmet. – Elhiszem, Elhis zem, ho gy arr ar r a vágysz. vág ysz. Majd belepusztulsz, belepusztul sz, mi? m i? – Hülye – suttogta sutto gta dühösen, dühös en, majd m ajd egy eg y új gondol go ndolat at fészkelő fés zkelődö dönn a fejébe. fejé be. Végül is, nem kell segítség, meg tudja ő oldani egyedül is. – Majd én megcsinálom, mindent leíro k, neked neked csak fel kell olvasnod.
– Valam Valamii meleg m elegkönyve könyvett választottál, választo ttál, mi? – kérdezett kér dezett rá r á Áron, Ár on, aki meg m eglepő lepő módon mó don halkabban beszélt, hogy más még véletlenül se hallhassa meg őket. – Fogadjunk, hogy engem képzelsz minden egyes könyv főhősének? Arról álmodsz, hogy majd egyszer olyanokat o lyanokat mondok neked, amitől amitől elalélsz, igaz? Dávid arca pipacsvörössé vált már a gondolattól is. De erőt vett magán, és nem hagyta, hagyta, hogy a fiú szavai eltipor eltiporják ják őt. – Holnapr Hol napraa behozo beho zom m az anyago anyag o t. Nem sokkal később kicsengettek, Dávid pedig elsőként tört ki a teremből. Gyorsan menetelt előre, mígnem a folyosón meg nem bökte valaki. Szórakozottan fordult for dult hátra, hátra, ret r ettegve tegve a legr osszabbtól, osszabbtól, de szerencsére csak Petr Petr a állt előtte. előtte. – Nem ö r ülök ülö k ennek a feladatnak fel adatnak – jegyezte jeg yezte meg a lány. – Egyedül fogo fo gokk dolgozni dolgo zni rajta, Bar Bar barával nem sokra jut j utok. ok. Bár Bár te lennél lennél a párom! párom ! – Te nem akartál akar tál mellém mel lém ülni az év elején elej én – jegyezte jeg yezte meg keserűen keser űen Dávid. – Mellesleg én is egyedül dolgozom dolgo zom r ajta, ajta, Áronból elég annyi, amit a suliban kapok. kapok. – Tényleg Tényl eg elég? elég ? – súgta súg ta a fülébe Áron, Áro n, mikö mi közben zben elsétált els étált mellette. mel lette. – Nekem most mo st el kell mennem – szólt szó lt Dávid, mielő mi előtt tt valami val ami hülyesége hülyesé gett mondo m ondott tt vagy tett volna. Amint kirontott az iskola kapuin, úgy érezte, végre szabad. Legalábbis Legalábbis egy ideig. i deig. Már órák óta a Moly.hu-s adatlapját böngészte, és a polcain keresgélte, hogy melyik lehet az a könyv, amit sem ő, sem Áron nem érezne cikinek, ha beszélnie kellene róla az órán. Az LMBT-könyvek rögtön kiestek, pedig az Egy az Egy különc srác feljegyzéseit olyan különleges olvasmánynak tartotta, amiről igenis lehetne kommunikálni, pláne, mert a melegszál nem is olyan jelentős. A Young Aduit és a New Aduit könyveket is félrerakta, így viszont már nem akadt olyan sok választási lehetősége. – Jesszuso Jessz usom, m, hogy hog y néz ki a szobád! szo bád! Az ott Lady Gaga-po Gag a-poszter szter az ágyad ág yad felett? fele tt? – hallotta a háta mögül az ismerős hangot. – Es a szüleid nem jöttek még rá? – Csukd már be, te ökör ökö r ! – pattant fel fe l Dávid a székből, székbő l, és becsapta az ajtót ajtó t a fiú mögött. Idegesen nekilökte a falnak, hiszen már a gondolatától is rettegett, hogy a szülei megtudják m egtudják a titkát. – Soha többet ne csinálj ilyet! Áron végül röhög r öhögve, ve, egy gyengéd mozdulatt mozdulattal al lökte őt arrébb. arr ébb. – Mit keresel kere sel te itt? – kérdezte kér dezte dühösen dühö sen Dávid. – Közös Közö s feladaton fel adaton dolgo dol gozunk zunk – jegyezte jeg yezte meg Áron, Áro n, miután mi után lazán leült leül t Dávid székébe. Tekintete rögtön a képernyőre tévedt, hogy aztán hangosan felröhögjön. – Mennyi gáz könyvet olvastál már! – Ez nem is igaz. ig az. – Érezte, Ér ezte, hogy hog y elpir elpi r ul, aznap már másodszo máso dszor, r, és ebből ebbő l kezdett
elege lenni. Odatolt inkább még egy széket, és leült Áron mellé. – Hiányzott Hiányzo tt már a közelsé kö zelségg em, ugye? ug ye? – Te barom bar om!! Mondtam Mo ndtam már, megcsinál meg csinálom om nélküled. nélkül ed. – Ahogy Ahog y Áronr Áro nraa nézett, úgy tűnt neki, mintha a fiúnak tetszene a zavara, és az, hogy folytonosan elpirul, és átszhatja a nagymenőt. Dávid elhatározta, hogy megpróbál erősebb lenni. – Ja, és aztán valami valam i béna könyvvel kö nyvvel égessem ég essem magam mag am az osztály os ztály előtt elő tt – mondta mo ndta Áron a monitort bámulva. Dávid gyorsan ki is kapcsolta azt, nem akart még több szitokszót hallani a kedvelt olvasmányairól. – Elkezdjem Elkezdj em sor so r olni ol ni a címeket? cím eket? Obszidián, Touch – Érintés, A lázadó, Az eskü, Kezünkben a jövőnk – és nem apadt el, felsorolta az összes könyvet, amit Dávid a Young Aduit polcra rendezett a Molyon. – Nem unod? Lefogadom, hogy mind ugyana ugyanarr rr ól szól. – Alig pár másodper máso dpercig cig láttad. – Inkább err er r e r eagált, eag ált, mintsem mi ntsem a könyvek kö nyvek egyformaságára. Utóbbiról órákon át tudott volna vitázni egy megfelelő partnerrel. Áront azonban erre alkalmatlannak ítélte. Másban viszont visz ont szívesen szí vesen tesztel tesz telném ném a képességeit. – képességeit. – Amint eszébe jutott, önkéntelenül is Áron testére tévedt a tekintete, és csak erőnek er ejével sikerült máshová néznie. néznie. – Ez a fotog fo togrr afikus afi kus memór mem ór ia előnye elő nye – jegyezte jeg yezte meg magabizto mag abiztosan. san. – Kibaszott Kibaszo tt okos vagyok, vagyo k, látod? látod? – Inkább csak szerencsés szer encsés – nevetett fel f el Dávid. – Mellesleg Mellesl eg,, ezek tök jó könyvek. könyve k. Ha pedig nem szer eted a műfajt, műfajt, az a te bajod. – Láttam ám egyet, eg yet, amit am it én is i s olvastam, ol vastam, de mi a fenéér t tetted a Yo ung Adukhoz? Az sokkal komolyabb. – Melyik az? – kérdezte kér dezte meglepő meg lepődve dve Dávid. – Az Eleven Az Eleven teste t estek. k. – – Először nem esett le számára, hogy melyik könyvre gondol Áron, de aztán eszébe jutott az eredeti cím, mert azt a regényt is angolul olvasta. – Te egy eg y könyvvel kö nyvvel a kezedben? k ezedben? – Szexi a kép, ugye? ug ye? Áron tekintetében ott izzott a pimaszság, Dávid pedig egyre inkább zavarban érezte magát a fiú mellett. A pillanatot egy óra csipogása zavarta meg. – Az istenit – szólal szó laltt meg Áron, Áro n, aztán felkapta felka pta a hátizsákját, hátizsákj át, kivett belőle belő le egy eg y szendvicset, de mielőtt megette volna, előhúzott egy dobozt, amiben injekciós t lapult. – Mi az isten is ten ez? Drog Dr og?? – Hogy Ho gy te mekko r a hülye hül ye vag y! – r ö högö hög ö tt Áron, Áro n, majd m ajd megpö meg pöckö ckölte lte az injekció inje kcióss tűt. Kicsit felhajtotta a pólója szegélyét, majd belenyomta a hasába. – Cukorbeteg
vagyok. Dávid elképedt a hallottaktól. Most először fedezte fel Áron sebezhető, emberinek nevezhető nevezhető oldalát. o ldalát. – Akkor miér mié r t nem láttam még m ég soha, so ha, hogy ho gy beadod beado d magadnak mag adnak az inzuli i nzulint? nt? – Ez nem olyan ol yan dolo do log, g, amivel ami vel kérkedik kér kedik az ember. ember . Általában ó r ák előtt elő tt és ór ák után intézem intézem el. el . – Nem veszélyes veszél yes ez? – kérdezte kér dezte Dávid. Nem sokat so kat tudott a cukor cuko r betegség betegs égrr ől, ől , de azt igen, hogy mindig bizonyos időközönként kell beadni az inzulint, de minden nap máskor végeztek a suliban. – Nahát, aggó ag gódsz dsz is i s ér tem? – affektált affe ktált feltű fel tűnőe nőenn Áron, Ár on, ajka pedig gonos go noszz fintor f intor ba torzult. – Ha kell, akkor egy üres teremben intézem el. – Mikor derült der ült ki? – kér ké r dezte Dávid félénken. fél énken. – Már Mármi mint, nt, mikor miko r tudtad meg? – Elsőr Első r e is megér meg értett tettem em – r ö högö hög ö tt Áron. Áro n. – Csak pár hónapja. hóna pja. Állítólag Állító lag nem végleges. Nem igazán értettem, mit mondott az orvos, és nem is akartam belekérdezni. El fog múlni, és kész. Nem vagyok beteg. – A nagy nag y Áron Áro n szégyell szég yell valamit valam it – jegyezte jeg yezte meg Dávid, és megeng meg engedett edett egy eg y mosolyt magának, látván a fiú arckifejezését. – Szégyell Szég yellni? ni? Ugyan már! már ! Ha a csajo csaj o k tudnák, le sem tudnám vakarni vakar ni őket őke t magamról. magamr ól. Játszanák Játszanák az ápoló ápolónőt nőt egész nap. – És le akar a karnád? nád? – Hm? – kér dezett vissza Áron, Áro n, mikö mi közben zben egy eg y hatalmasat hatalma sat harapo har apott tt a szendvicsébe. szendvicsé be. – A csajoka csaj okatt le akarnád akar nád vakarni? vakar ni? – Dávid már abban a percben per cben megbánta meg bánta a kérdését, amikor feltette, mégsem visszakozott. Tudni akarta a választ. Áron hango hangosan san felnevet felnevetett ett,, mikor r ájött, ájött, mir e megy ki a ját j áték. ék. – Cseles vagy, vag y, tudo tudod-e? d-e? Dávid nem felelt, hanem ismét fűiig elvörösödött. – Álmodo Álmo dozni zni szabad, sz abad, de ne hidd, hi dd, hog ho g y valór való r a válhat. Dávid válaszadás helyett visszakapcsolta a monitort, megnyitotta a Wordöt, és az ujjait a billentyűzet fölé helyezte. Még gondolni sem akart Áron szavaira. – Szerintem Szer intem R és Julié Juli é szerelm szer elmee r emek példa volt vo lt arr ar r a, hogy ho gy nem számít számí t az emberek társadalmi szerepe, lehetsz zombi vagy akár ember, az érzés ugyanaz. Te mit gondolsz errő l? – Ügy tudtam, hogy hog y a nyálas oldalár ol dalár ól közelí kö zelíted ted meg a sztor it – felelt fel elt Áron Áro n röhögve. rö högve. – A zombi ne zúgjon zúgjo n bele a vacsorájába! Ezt pedig még legalább egyórás vita követte, amit Dávid igazán élvezett. Molyon sem találhatott volna érdekesebb vitapartnert, pedig ott aztán figyel Áronnál
durvább arcokat is. – Kior dítsak r ajta valami valam i érdekeset? ér dekeset? – lépett az ajtóhoz ajtó hoz Áron, Áro n, miután mi után összepakolta összepako lta a cuccait. – Meg ne próbá pr óbáld! ld! – szólt szó lt fenyegetően fenyeg etően Dávid. Még mindig mindi g nem volt vol t felkészül fel készülve ve arra, arr a, hogy comingout-oljo coming out-oljonn a családja családja és a világ világ előtt elő tt.. – Miért, Miér t, mit tennél velem ve lem?? – nevetett Ár Ár on. – Ne akard akar d megtudni meg tudni – felelte fel elte Dávid a fejét f ejét lehajtva. le hajtva. – Azt hiszem, ebben egyetér eg yetérthetünk. thetünk. – Hátha én is kikotyog kiko tyogoo m a cukor cuko r betegség betegs égedet edet – Dávid felemel fel emelte te a fejét, fej ét, és egyenesen Áron Áro n szemébe nézett. nézett. – Még Még a végén vég én leápolnak, leápol nak, ha akarod, akaro d, ha nem. – Nem is vagy vag y te akkor akko r a g yökér, yöké r, mint amilyennek ami lyennek hittelek – mondta mo ndta Áron Áro n meglepett hangon, majd kilépett az ajtón, de még halkan visszaszólt: – Persze ez nem jelenti azt, hogy ne röhögnék rajtad minden percben, amikor meglátom a vágyakozó arckifejezésed. Még mindig viccesnek tartom. Dávid egy párnát vágott hozzá, de az ajtó már becsukódott. Dühös volt, de mégis, valahol mélyen, legbelül mintha mosolygott volna. Gyorsan lekapta a polcáról az Ethan & Carten, Cart en, majd majd elmélyülten olvasni kezdte. Hitt Hitt benne, benne, hogy egyszer ő is olyan o lyan boldog lehet. lehet.
9. fejezet de feltűnt, hogy mennyire érdeklődnek irántam a srácok. Korábban is megbámultak néha, de amióta a Szép Reményekbe ártam, egyre többen fordultak meg utánam. Valószínűleg azért lehetett, mert az egyenruhám jól állhatott rajtam, de ezt nem éreztem elegendő indoknak arra, hogy mindig magamon érezzem a pillantásaikat. Amikor pedig erről próbáltam beszélni a lányokkal, elég fur csán fogadták. fogadták. – Szerintetek Szer intetek azért azér t bámulnak bámul nak még minket, mi nket, mert mer t szépek vagyunk, vag yunk, vagy vag y mert mer t hat rájuk a Lolita-effektus, amit a rövidke iskolás szoknya vált ki? – Ki az a Loli Lo lita? ta? – kérdezte kér dezte Csenge. Cseng e. – Ide Ide jár a suliba? sul iba? Vag Vagyy már elballag elbal lagoo tt? Igyekeztem nem reagálni Csenge megjegyzésére, de úgy tűnt, mintha a többiek se lennének képben. Elgondolkodtam azon, vajon hogy juthattak be az iskolába. Aztán rádöbbentem: a pénz mindenre megoldás. Talán még a bizonyítvány feljavítására is. – Élvezd a figyelm fig yelmüket, üket, aztán használd használ d ki mind mi nd – adta át Barbar Bar baraa az élettapasztalatait. – Úgysem a gimiben találod meg életed szerelmét, a pasik arra viszont pont jók, hogy szórakozz. Ugye, csajszik? – Ne is mondd, mo ndd, nagyon nag yon jól jó l elvoltam elvo ltam Istivel a hétvégén – kontrázo kontr ázott tt Kata. – A mennybe r epített. epített. Majdnem elnevettem magam, de inkább visszatartottam. Egy szavát sem hittem el ennek a lánynak. Annyira egyértelmű volt, hogy ő is ugyanolyan tapasztalatlan a szex terén, mint mi nt én. – A mennybe? Hogy Hog y mered mer ed ezt a szót szó t a szádra szádr a venni? Isten hall mindent, minde nt, ne feledd! – szólt szól t bele Anna, és keresztet ker esztet vetet vetett. t. Elfintorodtam. Elfintor odtam. – Húzz a fenébe! – csattant föl fö l Csenge, Csenge , és úgy meglö meg lökte kte Annát, hog ho g y az majdnem maj dnem elesett. Szomorúan baktatott oda Eszterhez, aki éppen Ákossal beszélgetett elmélyülten. A pillantásom ott is felejtettem egy időre, Ákos ugyanis bátortalanul megsimította Eszter kezét, aki ezt egy kedves mosollyal honorálta. Jólesett látnom a boldogságukat. – Szóval.. Szó val.... – for fo r dult felém felé m Csenge, Csenge , és úgy előr elő r edőlt, edő lt, hogy ho gy majd’ maj d’ kibökte kibö kte a szemem a fülében csillogó arany fülbevaló. Az enyém csak egy ócska, aprócska karika, ami aranyozott bizsu, de nagyon szeretem, mert aputól kaptam. – Örülj, hogy bejössz nekik! – A szavaiból pedig sütött a féltékenység, holott őt is körbezsongták a fiúk. Mesterien göndörített barna haja a hátát verdeste, az arca is szép volt, testén sem volt egyetlen fölös kiló sem. Talán az tántoríthatta el a pasikat, hogy zöld szemében nyoma sem volt vol t az értelemnek? értelemnek? BÁRMENNYIRE IS PRÓBÁLTAM NEM ODAFIGYELNI RÁ,
A többi szünetben annyira adták alám a lányok a lovat, hogy azt hittem, csak akkor lehetek kerek egész, ha van párom. Bálint az egyetlen, akivel szívesen elmentem elmentem volna r andizni, andizni, de ő nem igazán foglalkozott fog lalkozott velem. velem. Hiába Hiába pörög pör ögtü tünk nk egy társaságban, mégsem közeledett felém. Zoli azonban nagyon kitartó volt, már napok óta kerülgetett. Esélyt adtam neki, bízva abban, kettesben nem játssza majd a nagymenőt. Megadtam a sanszot, hátha az álarca mögött egy kedves fiú rejtőzik valahol mélyen legbelül. Bíztam benne, hogy jóváteszi a balatoni éjszakán elkövetett hibáját, és úriember módjára fog viselkedni. így, amikor már sokadjára hívott el randizni, igent ig ent mondtam. mondtam. Szeptember vége felé járt, az idő már kezdett hidegebbre fordulni, de azért kellemes volt még az utcán sétálgatni. Fogalmam sem volt arról, hogy Zoli hová akar vinni, vagy mit szeretne csinálni, ezért azt beszéltük meg, hogy a suli előtt találkozunk. A diáksereg épp akkor szállingózott el az iskolából, én pedig háttal a kerítésnek kerí tésnek dől dőltem, tem, a hajamat szanaszét fújta a szél, többen meg is i s bámultak. – Elég pro pr o vokatív voka tív az, ahog aho g yan itt állsz áll sz – állapíto áll apította tta meg Ákos. – Viszont iszo nt annak örülök, ör ülök, hogy egész jól jó l beilleszkedté beilleszkedtél. l. – Koszi – feleltem fel eltem halkan, aztán igyekeztem ig yekeztem úgy várako vár akozni, zni, mint egy eg y nor mális mál is ember. – Bár nem tudom, tudom , hogy hog y Barbar Bar baraa mennyir mennyi r e jó társaság társ aság neked, talán inkább Dáviddal kellene lógnod. – Miért Miér t mondod mo ndod ezt? e zt? – Mert Dávidot Dávido t nem érdekelné ér dekelné a titkod. Ha pedig Barbar Bar baráék áék megtudják, meg tudják, hogy hog y hazudtál, hazudtál, pokollá poko llá teszik majd az életed. él eted. – Á, Barbar Bar baraa nem olyan. ol yan. – Minden erőm er őmmel mel azon azo n voltam, vol tam, hogy ho gy el is higg hig g yem a szavaim. – Nem hinném, hogy egy ilyen semmiségen fennakadna. Kedvel, a többi nem számít. – Szer inted akkor akko r is kedvelni fog, fo g, ha r ájön ájö n ar r a, heteken át hazudtál neki? – szó s zólt lt Ákos, majd amikor megérkezett érte az autó, lazán beült, kezével pedig búcsút intett. Nem Nem volt időm elgondolkodni elgo ndolkodni a szavain, mert Zoli karjait karj ait éreztem éreztem a derekamon, der ekamon, aki maga felé perdített engem. – Látom, te aztán az tán mindenki m indenkivel vel kijös kij össz. sz. Néha beszélge beszél getsz tsz a nyomi nyom i Dáviddal, most mo st meg a Pintérr Pintérr el is. – Egyikükkel Egyi kükkel sincs semmi semm i gond go nd – mondtam mo ndtam dacosan. daco san. – Nem kell mindenkinek mi ndenkinek társasági arcnak lennie, és mindketten nagyon jó fejek. – Ha te mondod mo ndod – hagyta hag yta rám r ám Zoli, Zo li, és meg m egnyalta nyalta a szája sz ája szélét. s zélét. – Bejössz, Bejös sz, bébi. bébi . Fogalmam sem volt, miképp reagáljak arra, amit ő vélhetően bóknak szánt. Egy
biztos, mosolyt nem érdemelt, de nem úgy tűnt, mintha ezt zokon venné. Különösebb terve Zolinak sem volt a randinkat illetően, így sétára adtuk a fejünket. Csak róttuk az utcákat, de a legrosszabb az volt, hogy semmi értelmesről nem tudtunk beszélgetni. Zoli újra és újra elmondta a kedvenc játékainak a technikáit, mesélt a sorozatokról, amiket nézett, a hátralévő időben pedig cikizte a Szép Remények kevésbé népszerű diákjait, igyekezvén mindenkiről megosztani valami kevésbé érdekes részletet. Nem érdekelt túlzottan, hogy a pletykák szerint terhességi tesztet találtak az egyik női mosdóban, ami pozitív volt, és már ment a találgatás arról, arr ól, hogy ho gy ki lehet a leendő leendő anyuka. anyuka. – Talán valaki az osztálybó os ztálybóll – r ö fögö fö gött tt idétlenül, idétlenül , én pedig próbá pr óbáltam ltam szor szo r osan os an magam mellett tartani a kezem, mert attól féltem, hogy Zoli meg akarja fogni azt. – Behalás lenne, nem? – Akárki Akár ki is i s leg l egyen, yen, r emélem, emél em, minden min den rendben r endben lesz l esz vele meg a babával babáva l – feleltem, fele ltem, mert mer t sajnáltam azt az idegen lányt. l ányt. – Nem kellene ezen viccelődnöd. viccelődnö d. Idegesí Idegesítet tett, t, hogy Zoli Zo li gúnyt g únyt űz egy ilyen i lyen nehéz szituációból. szituációból . -Jól van, ne harapd le a fejem. – Felröhögött ugyan, de a haragját ezzel se nagyon tudta leplezni. Ahogy teltek az órák, egyre hidegebbre fordult az idő, és már csak haza akartam érni, mer t még tanulnom tanulnom is kellett másnapra. másnapra. – Most már ideje idej e mennem – mondtam, mo ndtam, és igyekeztem ig yekeztem minél miné l távolabb távol abb kerülni ker ülni Zolitól, mert rettegtem attól, hogy búcsúcsókot akar nekem adni. – Koszi a délutánt! Pont, ahogy gondoltam, közelebb hajolt hozzám, és hiába húzódtam hátrébb, mégis követett. Atkulcsolta a kezeivel a derekamat, és megpróbált megcsókolni. Mielőtt az ajkaink összeértek volna, elmozdítottam a fejem, így csak az arcomat találta el. Ezek után után egyből eg yből elengedett. – Te szór szó r akozo ako zoll velem? velem ? – kérdezte kér dezte ideg i degesen, esen, a kezével kez ével széttúrta a haját. haj át. – Adod a szende szüzet? Meglepett a hirtelen hangulatváltás, meg is ijedtem tőle. Korábban nem láttam még így viselkedni egy srácot sem. Idegesnek tűnt, olyannak, mint aki majd felrobban felro bban a vágytól. vágytól. – Most már tényleg megyek meg yek – mondtam, mo ndtam, és azon azo n imádko im ádkoztam ztam magamban, mag amban, hogy hog y engedjen az utamra. – Nem mész te seho s ehová vá – r eagált eag ált dühösen, dühö sen, megr meg r agadta ag adta a karom kar om,, magáho mag áhozz húzott, húzo tt, és kierőszakolt egy csókot. Ugyanolyan undorító volt, mint első alkalommal, a szája bűzlött, és egyáltalán nem volt benne semmi gyengédség. Összeszedtem minden er er őm, és ellökt ellö ktem em őt.
– Te szemétláda! szem étláda! – fröc fr öcsö sögtem gtem dühösen, dühös en, aztán elkezdtem futni olyan ol yan gyor gyo r san, ahogyan csak a lábam bírta. Nem mertem hátranézni, így végig attól rettegtem, hogy követ. Fogalmam sem volt arról, hogy merre futok, csak mentem automatikusan. Végül az állomásra kerültem, ahol a sárga, bűzös busz a kényelmetlen üléseivel éppen indulásra kész volt. Felpattantam rá, meg sem néztem, merre megy, csak el akartam tűnni onnan. Azon az estén legalább egy dologban szerencsém volt: a megfelelő járatra szálltam fel. Az ülésen hátradőltem, a fejem az ablakhoz nyomtam. Sírni akartam, de nem ment. Annyira rémült, ideges és magatehetetlen voltam, amitől egyszerűen nem öttek elő a könnyeim, hiába vágytam rá annyira. Másnap félve mentem be az iskolába, rettegtem Zoli reakciójától, és attól, mit gondolnak majd a többiek az előző estéről. Azonban minden ugyanolyan volt, mint korábban, Zoli pedig úgy tett, mintha semmi különös nem történt volna. Én viszont nem felejtettem el egy másodpercét sem, és már kezdett nagyon elegem lenni abból a képmutató, felszínes és unalmas társaságból, ami kör kö r bevett bevett.. Ahová én is tartoztam.
10. fejezet DÁVI DÁVID D SZÁMÁRA SZÁMÁRA AZ OKTÓBER OKTÓ BER KÖZEPE mindig mindi g is nehéz időszaknak idő szaknak bizonyult, hajlamos volt arra, hogy ilyenkor a kelleténél is jobban magába zuhanjon. Évekkel ezelőtt október 15-én halt meg a testvére. Mindketten gyerekek voltak, Dávid hét, Laura pedig csak hatéves. A kislány folyton a bátyja nyakán csüngött, aki egy idő elteltével tehernek érezte Laura ragaszkodását. Amikor már végképp elege volt belőle, kitalálta, játsszanak bújócskát. Dávid volt a hunyó, Laura bújt el. Ahelyett, hogy megkereste volna, letelepedett a tévé elé, és órákon át nézte a meséket. Laura eközben a ház környékén csatangolt, a legjobb búvóhelyet keresve. A szülők éppen külföldön voltak, a bébiszitter a pasijával csevegett telefonon, Dávid pedig el volt foglalva a mesével, így senkinek sem tűnt fel Laura eltűnése. Késő este kezdték csak keresni. Amikor kiértek a kertbe, szörnyű látvány fogadta őket. A kislány élettelen teste a medence vízének felszínén lebegett. Ha nem a kert végébe építették volna, akkor hallhatták volna, de így esélye sem volt szerencsétlennek. Laura nem tudott még úszni, ezért mindig ügyeltek rá, nehogy a medence közelébe menjen. Vélhetően éppen ezért akart ott elbújni, az egyik napozóágy alatt, amit még mindig nem vittek be a garázsba. A helyszínelés során világossá vált, hogy Laura beleesett a vízbe, amiből nem tudott kijönni. Hosszú percekig fuldokolhatott. Dávid éveken át volt depressziós Laura halála miatt, és a családja is szinte darabjaira hullt a tragédia után. Dávid gyűlölte az októbert, az évfordulón pedig még véletlenül sem akart iskolába menni, de nem tehette meg azt, hogy lógjon. Nem csak ő viselte nehezen ezt az időszakot, hanem a családja is. Az édesanyja ilyenkor több nyugtatót szedett, az édesapja is jóval ingerlékenyebb volt, mint általában. Bármennyire is próbáltak túljutni a tragédián, ezen az évek múlása sem segített. Dávid érezte, hogy a családja sosem lesz már normális. nor mális. Ilyenkor magányosabbnak érezte magát. Még mindig bűntudatot érzett Laura halála miatt. Egy ideje amúgy is egyre kedvetlenebből járt iskolába. Azt hitte, hogy Petra majd jó barátja lesz, és voltaképpen az is volt, de túlságosan sok időt töltött Barbara társaságában, ezért hanyagolta őt. De igazából nem ez volt az, ami zavarta Dávidot. Egyszerű Egyszer űen nem tudott dűlő dűlőrr e jutni azon érzései ér zései felett, amiket Ár Ár on ir ánt táplált. táplált. A srác rendkívül ellenszenvesen viselkedett vele, mindig éreztette, hogy ő más, és többször hozta kínos szituációba, mégis jó volt nap mint nap látni. Dávid attól
rettegett, hogy beleszeret, és azt nem tudta volna elviselni. Magának sem szívesen vallotta be, de a szeptember végi közös könyvelemzés elementáris erővel hatott rá. Az a pár röpke r öpke pillanat, pillanat, amikor meglátott némi némi emberit Áro nban, nban, még inkább inkább nehéz helyzetbe hozta. Csak abban bízott, hogy a sors kegyes lesz hozzá, és engedélyez neki egy nyugodt napot, amikor nem kell Áronnal foglalkoznia. Gyászolni akart, sírni, és nem csinálni semmit. semmit. Dávid nagy meglepetésére a nap tényleg nyugodtan indult, egészen a tesióra előtti szünetig, amikor tíz perc sétával eljutottak a közeli uszodába. A húga halála óta nem ment bele egy medencébe sem. Tavaly, a nyolcadikos kötelező úszásoktatást egész évben megúszta, a régi tornatanárnő ismerte a húgát, és nem erőltette őt bele a vízbe, csak javasolta, hogy beszéljen az iskolapszichológussal. De itt, az új suliban minden más volt. Dávid nyelt egyet. Megtorpant az öltözők előtt a folyosón. Elképzelte, hogy újra úszik, és hogy régen mennyire szerette a vizet, de megint megjelent előtte Laura falfehér arca. – Minden rendben? r endben? – koco ko cogtatta gtatta meg Petra a fiú fi ú hátát. – Pocsékul Po csékul festesz. Dávid nem tudta, hogy mit csináljon. Kedve lett volna mindent elmondani, de úgy érezte, képtelen lenne beszélni róla, pedig ott volt már a nyelve hegyén. Mégsem tette. – Rossz Ross z napom napo m van, ennyi e nnyi az egé e gész sz – mondta m ondta inkább i nkább szemr szem r ebbenés nélkül. nél kül. – Már meg m egint int Áro n? Még mindig m indig szemétkedik? szem étkedik? – Tartok Tar tok tőle, től e, soha s oha nem hagyja hag yja abba. – Dávid akaratlanul akar atlanul belegondo beleg ondolt, lt, mi m i van, ha mégis megte meg teszi. szi. Mi lesz, l esz, ha egyszer e gyszer megunja? Megijedt a gondolatra. Gyűlölte önmagát érte, de minden egyes alkalom, amikor Áron kötekedett, egyszerre töltötte el viszolygással és rejtett vággyal. Bűntud Bűntudata ata lett. lett. Ma Laura Laura halálának hal álának napja van, és mégis Áronnal Áro nnal fogl fo glalkozi alkozik? k? – Petra, Petra , gyer g yeree már, már , nézd meg m eg az új bikini bi kinim! m! – csir csi r ipelte ipel te Barbar Barba r a, aki a mellét mel lét csak a kezével takarta el, miközben mi közben megjelent meg jelent az öltöző öl töző ajtajában. Dávidnak Dávidnak fel sem tűnt tűnt a mutatvány, a folyosón a srácok azonban hangosan kurjongattak, még Áron is. Ahogy ott állt Áron a karjait összetéve, arcán a vágy nyomaival, Dávidon egy különös érzés lett úrrá. Izzó, maró és szörnyű féltékenység járta őt át, az újonnan megtapasztalt érzést pedig Petrán töltött töl töttee ki. – Menj a par ticsajokho ticsaj okho z – för fö r medt rá, r á, faképnél faké pnél hagyva hag yva a megs me gszeppent zeppent lányt. Sarkon fordult, hogy elmenjen. Áron azonban oldalra lépett egyet, hogy útját állja. Dávidot azonban ez sem állította meg, egyenesen nekiment a másiknak. Áron
erre err e hangosan felröhögö tt. tt. – Megcsikiz Megcs ikizzünk? zünk? – hallo hall o tta Bálint kér dését, aztán Barbar Bar baraa idétlen i détlen vihog vi hogását, ását, nem érdekelte, miben mesterkednek az osztálytársai, elrohant, vissza a folyosón, ki az uszodából, hogy végre levegőhöz jusson. Egyedül akart maradni. Szüksége volt pár percre. Ahogy kiszaladt az uszodából, megtor megto r pant az épület épület előtt elő tt,, nem tudta, tudta, mit tegyen. Végül Végül behúzódott az uszoda mellé, m ellé, a tujasor mögé, ahol már nem láthatta figyelő szem. Nekidőlt a falnak, lehajtotta a fejét, és mélyeket léleg zett. zett. Hirtelen neszt hallott, majd Áron szólalt meg: – Azt hiszed, hiszed , csak úgy nekem jöhetsz jö hetsz a folyo fo lyosó són, n, ha? – kérdezte. kér dezte. Hátranézett Hátranéze tt az az utca felé, majd ő is belépett a zöld növényfal takarásába. – Mit képzelsz te magadról? Dávid zavartan meredt rá. Túl szexi, túl elérhetetlen és túlságosan pofátlan. Dávidban düh lobbant. – Ó, tehát észr evetted, hogy hog y fellö fel löktelek? ktelek? Azt hittem, lefog lef oglal lal Barbi Bar bi mell m elle! e! – Nahát, féltékeny fél tékeny vagy? vag y? – nevetett neve tett Ár Ár on, és közelebb kö zelebb jött, jö tt, meglö meg lökve kve Dávid vállát. váll át. – Ne aggódj agg ódj,, akkor akko r is szívatla s zívatlakk majd, maj d, amiko ami korr összej ös szejövö övökk valamelyi valam elyikk csajjal csaj jal.. – Csak a mai m ai nap hagyj hag yj békén – vetette vetette oda o da Dávid. Pr óbált óbá lt nem arr ar r a koncentr ko ncentrálni álni,, hogy Áron Áro n már barát bar átnőt nőt ker ker es magának. – Megjö tt a Mikul Mikulás? ás? – kér dezte Áro n. – Ej, azok a nehéz napok! napo k! – Húzz a francba! fr ancba! Egyedül akarok akar ok lenni! lenni ! Áron Áro n azonban tett tett még egy eg y lépést Dávid Dávid felé. – Eleg El egem em van belőled, belő led, hát nem érted?! ér ted?! – Dávid is előr elő r elépett, és meglö meg lökte kte Áro Ár o nt. Azonban a másik még mindig nem mozdult, csak nézte őt. – Szemétkedsz, beszólsz! Legalább ma hagyj békén! Annyira régóta vágyott arra, hogy pofon vágja, most végre elég bátorsága volt ahhoz, hogy meg is tegye. Meglendítette a jobb kezét, de Áron elkapta, aztán megszorította mindkét vállát, mintha nyugtatni akarná. Más esetben élvezte volna Áron közelségét, de most elhúzódott. Hátralépett pár lépést, távolabb a sövényfal szélétől szélétől és Árontól. A fiú azonban azo nban őt fürkészte, für készte, és megint közelebb kö zelebb jött jö tt.. Szótlanul Szótlanul bámulták bámul ták egymást. Dávid lehajtotta a fejét. Egyedül akart maradni. Lekuporodott a földre, és egyszerűen elsírta magát. Nem akart gyengének látszani, de túl fáradt volt lelkileg, túl kiégett és kétségbeesett. kétségbeesett. Jólesett sírni, sír ni, utat engedni a kö nnyeknek. nnyeknek. Azt hitte, hitte, Áron Áro n elmegy elmeg y, de a fiú tétován megszó lalt: – Ennyire Ennyir e zavar a piszkálás pisz kálásom om?? Azt hittem, élvezed.
– Leszar o m! – mondta m ondta Dávid Dávi d maga ma ga elé meredve, mer edve, de aztán felnézett. fel nézett. – Vag Vagyis yis nem, a francokat szarom le. Azt hiszed, én akartam meleg lenni? Azt hiszed, élvezem azt, hogy r ád vagyok indulva? indulva? Bárcsak tetszenének a nők, de nincs így! Nem én akartam így születni! Miért kell ebből viccet csinálni? Megdöbbenésére Áron váratlanul letérdelt mellé, a lábuk összeért. Egyikük sem mozdult mo zdult arrébb. arr ébb. Hallgattak, és egymást nézték. nézték. – A húgom húgo m tizennég tiz ennégyy éves lenne – suttogta suttog ta Dávid, és ahogy aho gy Laurár Laur áraa gondo g ondolt, lt, újr új r a megindultak a sós, meleg könnyek, nem tudta visszatartani. Áron átölelte. Dávid meghökkent. Megfeszült a háta, furcsállta a dolgot, de olyan szomorúnak érezte magát, annyira szüksége volt a vigasztalásra, hogy Áron vállára hajtott a fejét, mélyen beszívta az illatát, és megpróbált megnyugodni. – Nem akar o k úszni. úszni . Laur Laura.. a.... – folytatni fol ytatni akarta, akar ta, elmonda elm ondani ni valakinek, val akinek, de nem tudta befejezni. A szavak már a torkát kaparták, rosszabb volt, mint bármely torokfájás. Meg akart szólalni, kiadni magából az akkor történteket, de nem tudta megtenni. – Megfulladt? Megful ladt? Sápadt vagy vag y, mióta mi óta meg m egjö jöttünk ttünk – tör tör te meg a csendet Áron. Ár on. Túlságosan közel volt hozzá, annyira intimnek ítélte meg a pillanatot. Gyűlölte, amikor sajnálják, különösen azért, mert azt akarta, hogy más körülmények között érjen hozzá Áro n. Ne így, így, hogy hog y gyászol, hog y a keserű fájdalom fájdalom szétmarj szétmarjaa őt. Meg egyáltalán, egyált alán, miért ér hozzám? Ez is egy szemét tréfa? tréf a? – Megpróbált kibontakozni az ölelésből, mielőtt valami olyat tett volna, amit maga is megbán. – Engedj el! – követelte, kö vetelte, de Áron Áro n még erős er ősebben ebben szor szo r ította ő t. – Nem kell ezt csinálnod. Tudom, hogy taszít a közelségem. Áron felhorkantott, majd elengedte, és szótlanul meredt előre. Úgy tűnt, mintha el lenne veszve a gondolataiban, és észre sem venné, milyen bensőségesen térdel mellette a fal tövében. – Miér t kell kel l mindig mindi g piszkálno piszká lnod? d? Nem lehetnénk csak barátok? bar átok? Vagy ag y ha azok azo k nem ne m is, nem tudnál simán békén hagyni? – Egyik Egyi k o pciór pció r a sem vagyo vag yokk képes – szólt szó lt halkan Áron. Áro n. A falat f alat bámulta. bámul ta. – Nem csak te gyűlölsz engem, hanem én is téged. – Miért? Miér t? – kérdezte kér dezte meglepve meg lepve Dávid. Dávi d. – Mit Mit ártottam ár tottam én neked? – Megváltoztattál Megvál toztattál – mo ndta Áron. Áro n. Végre Végr e felé for fo r dult, és nem a falat bámulta. A tekintete tekintete haragot harag ot sugár zott. – Hát nem érted? ér ted? Nem tudok úgy r ád nézni, hogy hog y ne... ne... – Elharapta Elhar apta a szót, szó t, és elvörösödött. Dávid szája kiszáradt. Újra találkozott a tekintetük. A rövid, tétova pillanat annyi
mindent elárult, olyan dolgokat, melyeknek meglétét Dávid nem is hitte volna. Amikor Áron is nyelt, és nyugtalanul oldalra nézett, Dávid tudta, hogy beszélnie kell. El kell mondania azt, amit érez, addig, amíg van hozzá ereje és bátorsága, hogy megte meg tegye. gye. – Én is gyűlölö gyűlö löm, m, hogy ho gy így íg y érzék ér zék – suttogta suttog ta Dávid. – De nem akarok akar ok tovább harcolni ellene. Sem veled. Dávid közelebb csúszott, megérintette a vállát, de Áron nem reagált, újra a falat bámulta. Dávid visszafojtotta a lélegzetét, ahogy még közelebb csúszott, guggolás helyett ő is térdre ereszkedett. Egyik lábát Áron lába közé csúsztatta, és olyan szorosan ölelte át a fiút, hogy az ágyékuk is összeért. Mindketten térden álltak, szinte egy testté váltak. Azt hitte, Áron ellöki, mond egy hülye poént, netán megüti, de Áron még mindig nem moccant, merev arccal tekintett előre. Nem húzódott el, de nem is ölelte vissza. Dávid váratlanul megérezte, ahogy a srác férfiassága életre kel, ez pedig korábban sosem látott magabiztossággal töltötte el. Megragadta Áron karjait, a dereka köré fonta őket, aztán azt vette észre, amint összekulcsolódnak Áron ujjai, és olyan szorosan magához húzta Dávid törékeny testét, mintha soha sem akarná elengedni. – Megőr Megő r jítesz jí tesz – bukott buko tt ki Áronból Áro nból a vallom vall omás. ás. Pár másodpercig csak bámulták egymást, Dávid pedig elmerült a zöld szempárban. Mintha az a néhány perc már órák óta tartott volna. Amikor Áron ajkai vészesen közeledtek az övéhez, elakadt a lélegzete. Lecsukta a szemét, és már csak a pillanatnak élt. Kizárta a fejéből az ostoba félelmeket a tapasztalatlanságáról, és hagyta, hogy Áron irányítsa őt, amit nem is bánt, hiszen a fiú úgy csókolt, mint egy profi. Nem volt sem erőszakos, sem mohó, mégis követelte a jussát, amit bizony meg is kapott. – Lélegezz Léleg ezz is közben! köz ben! – figyelm fig yelmeztette eztette őt ő t Áron, Áro n, és bátor ítóan ító an r ábiccentett ábicce ntett.. Dávid elmosolyodott, majd összekulcsolta az ujjait a fiú nyakán. – Megprób Megpr óbálo álokk – lehelte lehel te Dávid, mielő mie lőtt tt Áron Áro n újra újr a megcsó meg csóko kolta lta volna. vol na. Össze Össz e voltak nőve egészen addig, amíg a közelből léptek zaja nem riasztotta meg őket. Egy pillanat alatt megszakította a testi kontaktust, és a lehető leggyorsabban távozott onnan, kisurr kisurr ant a sövényfa sövényfa mögül. mög ül. Dávidnak kellett még pár perc, hogy összeszedje magát. Még érezte a testén Áron érintését, és egyszerűen nem tudta elhinni, hogy ez tényleg megtörtént vele. Végül felállt, és gyors léptekkel elindult vissza. Amikor a többiek végeztek az úszással, és visszaballagott a csapat az iskolába, látta, amint Áron már Bálintékkal bandázik, és
úgy tesz, mintha semmi különös sem történt volna. A tanórákon is rideg volt. Nem szólt hozzá, rá sem hederített. – Biztos nem akarod akar od elmo elm o ndani? – szólal szó laltt meg m eg hirtelen hir telen Petra, Petra , Dávid pedig észre észr e sem vette, amint mellé ült a lány. – Régóta Régó ta nem láttalak ilyen zaklatottnak. Habár tudta, hogy Petra csak azért van itt, mert látta, hogy szomorú, és segíteni akart neki, de ettől valahogy még rosszabb lett a kedve. Teljesen kiment a fejéből Laura, csak Áronra tudott gondolni, és arra, ami kettejük között történt. – Csókoló Csóko lóztunk ztunk – mondta mo ndta halkan Dávid, és ö nmagát nmag át is meglepte meg lepte azzal, hogy hog y felhozta felho zta a témát. – Mármint Márm int Németh Áronnal? Áro nnal? – dülledt dülle dt ki hirtelen hir telen Petra szeme. szem e. – Mégiscsak Mégis csak meleg? – Azt mondta, azér azé r t volt vol t velem szemét, s zemét, mer m ertt titokban mást m ást érzett ér zett irántam. ir ántam. – Ez annyir a r omantikus om antikus – lelkendezett lel kendezett Petr a, a szemeiben szeme iben lévő őszinte ős zinte csillo csil logá gáss és ör öm pedig pedig Dávidot Dávidot is mosolygásr mo solygásr a késztet késztette te.. – Ezek Ezek szerint jártok? – Nem tudom – vonta vo nta meg a fiú fi ú a vállát. vál lát. – Azó Azóta ta nem szó l hozzám. ho zzám. – Szerintem Szer intem csak c sak zavar ban van – vélekedett vél ekedett Petra. – Nézzél r á, úgy úg y néz ki, mint aki zavarban zavar ban van? – kérdezte kér dezte Dávid, és a fejével fej ével Áron felé bökött, aki éppen egy viccet mesélhetett. – Mi ketten két külön világ vagyunk. – Dávid, mi is! Mégis Mégi s jól jó l meg m egér értjük tjük egymást. eg ymást. – Ezt hogy hog y érted? ér ted? Petra halkan kifújta a levegőt, egy ideig maga elé meredt, majd egy szuszra kinyögte: – El akartam akar tam neked ne ked mesél m esélni ni valamit valam it a gólyatábo gó lyatáborr ban, emlékszel eml ékszel?? Én nem vagyok vag yok az, akinek mondtam magam. Nos, anyukám egy gyárban dolgozik. Én ösztöndíjas vagyok. – De hát, mindenkinek min denkinek azt mondtad, mo ndtad, anyád egy eg y nagymenő nag ymenő produc pr oducer er – mondta mo ndta meglepődve megl epődve Dávid. – Ha ez kiderül, elevenen felfalnak. felfal nak. – Á, annyir anny iraa nem durvák, dur vák, biztos bizto s megér meg értik tik majd maj d – legyintett leg yintett Petra, Petr a, a mozdulatbó mo zdulatbóll pedig Dávidnak úgy jött le, mintha nem vele, hanem saját magával akarná elhitetni a szavait. – És úgy látom, hogy téged sem érdekel különösebben. – Nem hát, te nem lettél más ember – mondta mo ndta Dávid. – Nem izgat, izg at, hogy hog y mibő l éltek. Te érdekelsz, ér dekelsz, nem az anyád. – Nagyon Nagyo n cuki vagy vag y – mondta mo ndta Petra, Petra , és megsim meg simíto ította tta Dávid karját kar ját óvatosan. óv atosan. – Egy dolgot dolg ot azonban ne felejts el! Amikor Amikor visszamegyek Barbar Barbaráék áék közé, felveszem az álarcomat. Az a Petra leszek, akit ők látni akarnak, nem más. Csak te tudod, hogy
ki és mi vagyok igazából, de ők nem. És te vagy az egyetlen, aki megláthatja Áron valódi arcát is. Érted? – Azt hiszem. A csengő megszólalt, mindenki visszatért a helyére, miközben pedig Áron leült, vetett egy pillantást Dávidra, de nem vette le róla olyan gyorsan a szemét, mint ahogy azt Dávid várta volna. Az utolsó óra volt, és miközben a tanár a középkori Magyarország történelméről beszélt, Dávid egyszer csak valami melegséget érzett a combjánál. Rájött, hogy ott nyugszik Áron keze. ő is lerakta a sajátját, és összekulcsolta Áron tenyerével. Csupán egy percig tartották úgy, de Dávid boldogsága határtalan volt. Úgy érezte, ezért elsősorban Petrának tartozik hálával. Ha nincs az a rövid beszélgetés, ki tudja, mit tett volna. Éppen hazafelé tartott, amikor elkezdett pötyögni egy SMS-t: „Köszönök, Petra, MINDENT. Nem érdekel, hogy anyukád egy gyári munkás, akkor is nagyon jó barát vagy. Dávid”. Dávid”. Már éppen a küldés gombra akart kattintani, amikor kiesett a kezéből az okostelefon. Mikor felvette, látta, hogy az üzenetet már elküldte a készülék, így rögtön elővette a fülhallgatóját, és elkezdte hallgatni Adam Lamberttől a Whatya Want Erőm Me-t. A dalszöveg sorait Áronra értelmezve csak arra tudott gondolni, hogy mit akarhat tőle tőle a fiú. Ügy Ügy r emélte, emélte, hogy hog y valami jót. jó t. Ahogy hazaért, újra megszállta a szomorúság, ismét a húga jutott eszébe, és az ezernyi emlék. Csak a gyász és a szomorúság maradt. Ez még jobban erősödött, amikor a nappaliban meglátta az édesanyját, aki régi fényképeket nézegetett, és vörösbort kortyolgatott. – Minden r endben, drág dr ágám? ám? – kérdezte, kér dezte, miko r észrevette észr evette a fiát. A fényképeket azonban nem tette tette le a kanapéra. – Jól Jó l vagyok vag yok – hazudta Dávid, és a lépcső lépcs ő felé vette az a z irányt. ir ányt. Képtelen volt vol t egy eg y légtérben tartózkodni vele és a húga emlékével. Felment a szobájába, bekapcsolta a laptopját, beállította a lehető legszomorúbb dalt, amit ismert. Demi Lovato és a Skyscreaper bezengte a szobát, Dávid pedig megpróbált elaludni. Sosem érezte még magát olyan rosszul október 15-én, mint most. Nem érdemelte meg azt a pár percet, úgy’ érezte, a lopott csókkal elárulta Laura emlékét. Kopogtak. – Kicsim, Kicsim , átjött átjö tt egy e gy barátod, bar átod, hogy hog y megír meg írjáto játokk az ango ang o lleckét lle ckét – hallotta hall otta az anyja hangját. Már épp azon kezdett el gondolkodni, milyen angollecke, amikor kinyílt az ajtó. – Be is engedem, tanuljatok so kat! Az ajtó becsukódott, és Dávid el se hitte azt, amit lát. Áron állt ott, kezét a
farmerje farmer je zsebébe zsebébe süllyesztve, süllyesztve, arcán a szokásos cinkos moso m osolyával lyával bámult bámult rá. – Még mindig mi ndig nagyon nag yon g áz a szobád szo bád – mutatott kör kö r be. Dávid elmos elm osoo lyodott, lyo dott, de a rosszkedve nem múlt el ettől sem. Áronnak valószínűleg feltűnt, mert letelepedett mellé az ágyra. – Sajnálom Sajnál om a húgodat húgo dat – mondta mo ndta halkan, és még közelebb köz elebb húzódott húzó dott Dávidhoz. Dávidho z. – Azt is, hogy bunkó voltam veled korábban. – Miért Miér t tetted? tetted? – kérdezte kér dezte Dávid. – Amikor Amiko r a gólyatábo gó lyatáborr ba mentünk, és megláttam, meg láttam, ahogy aho gy o tt állsz áll sz egyedül eg yedül a busz mellett, rögtön felfigyeltem rád. Olyan érdekesnek tűntél, mert nem csapódtál oda sehová, mert úgy olvasgattál, mintha nem lenne holnap. Direkt ültem melléd, és amikor megtudtam a titkod, nem tudtam mit kezdeni vele – mondta Áron. – Nem tudtam mit kezdeni veled. Érted? Dávid nem válaszolt, hanem olyan közel bújt Áronhoz, ahogy csak tudott. A fiú átölelte őt, Dávid pedig megnyugvást talált a karjában. Miután Áron elment, Dávid mosolygott. Sőt, egész délután vidám volt. El sem tudta képzelni, hogy valaha valóra válhatnak a fiúról szőtt titkos vágyak, és tessék, végig itt volt a szeme előtt, amit keresett. Ahogy a medencére nézett, rájött, Laura sem akarná, hogy szomorkodjon aznap. A kishúga mindig a kedvében akart járni, ha pedig élne, ez akkor sem lenne másként. – Örülö Ör ülök, k, hogy ho gy vannak már barátaid bar átaid – lépett be váratlanul vár atlanul a szobába szo bába az apja, aki valószínűleg nem sokkal korábban ért haza a munkából. – Az osztálytársad, igaz? – Aha, ő a Némethék fia fi a – felelte, fel elte, mir m iree az apja apj a elég edetten hümmögö hümmö gött. tt. – Barátkozz Bar átkozz csak vele, vel e, rendes r endes család! cs alád! Dávid elnyomott magában egy mosolyt. Ha az apja tudná, vélhetően nem biztatná őt. Néha elgondolkodott azon, hogy színt valljon-e a szüleinek, de úgy érezte, nem ött még el az ideje. Még egyikük sem áll készen erre. – Anya jól jó l van? – Lepihent – felelte fele lte tapintatosan a férfi. fér fi. Mindketten tudták, hogy hog y a sok so k gyógyszertől aludt el, de nem mondták ki hangosan. Az Engel család ilyen volt, még egymás között sem engedték el magukat. – Gyere, kosarazzunk egy kicsit! – Még tanulnom tanulno m kell. kell . – Nem érezte ér ezte már m ár jól jó l magát mag át az apja társaság társ aságában. ában. Ráadásul attól tartott, hogy a férfi ismét felhozza a „mi van a lányokkal?” témát. Nem volt kedve hazudni. A mai nap után nem vitte rá a lélek. – Mostanában r itkán játszunk. – Mert Mer t te sokat so kat dolg do lgoz ozol ol,, én meg sokat so kat tanulo k – jeg j egyezte yezte meg fanyar ul. – Talán majd a hétvégén.
– Fiam, Fiam , ha valami val ami történne tör ténne veled, elmo e lmondanád, ndanád, igaz? ig az? – Per sze, apa – felel f elelte te csendesen csende sen Dávid, aztán a ztán leült l eült a laptop lapto p elé, el é, és megvár meg várta, ta, míg mí g az édesapja elhagyja a szobát. Amikor fellépett fellépett a Faceboo Facebookra, kra, az első, első , amit meglátott, meglátott, Áron Áro n egyik selfie-je volt. A fiú egy könyvesbolt kirakata előtt állt, arcán gondolkodó kifejezés honolt. Dávid úgy döntött, inkább nem olvassa el a kép alá fűzött kommenteket, mert volt belőle vagy hatvan, és lefogadta, hogy lányoktól jött mind. Már éppen át akart lépni a molyra, molyr a, hogy öt csillagot adjon a Szívből, színből, szí nből, igazáma, amikor igazáma, amikor meglátta a piros egyest az üzeneteknél. Kalapáló szívvel nyitotta meg, a feladó pedig Áron volt. „Holnap reggel gyere korábban, találkozzunk a zeneteremben! Látnom kell téged. ”
11. fejezet „HA EZ KIDERÜL, ELEVEN FELFALNAK.” FELFALNAK.” – Újra és újra arra gondoltam, amit Dávid mondott, ahogy Ákos korábbi szavai is táncot jártak a fejemben. Egyre obban kezdtem attól rettegni, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha kiderül, hazudt hazudtam am a családomról családomr ól és az anyagi anyagi helyzet helyzetemrő emről. l. Igazából nem gondoltam g ondoltam volna, hogy ez akkor a dolog. dolo g. Mármi Mármint nt kit kit érdekel, hogy kinek hol dolgozik az anyja, vagy menynyi pénz van a bankkártyáján. Egy iskolába árunk, jól elvagyunk, mit számít a többi? Ezzel próbáltam nyugtatgatni magam, de nem ment túl könnyen, különösen, amikor megláttam Barbara üzenetét a Facebookon: „ Továbbra sem tudsz semmit anyud új munkájáról? Kéne valami, mert a szüleim nem engedik, hogy magamtól magamtól próbálkozzak. Féltenek, és csak ismerős i smerős által engednek el bármilyen forgatásra. Anyudban biztos megbíznának!Azt mondtad, segítesz"– állt az üzenetben, aminek láttán még jobban átjárt nem csak a kétely, hanem a lelkifurdalás is. Bármennyire is idegesítő volt Barbara, mégis számított rám. Elhitettem vele, hogy segíthetek neki, pedig tudtam, hogy cserben fogom őt hagyni. Bármennyire is próbáltam a tanulásra koncentrálni, nem ment, a szomorú hangulatomat pedig anyu is kiszúrta a vacsora alatt. – Nem ízlik, ízl ik, vagy vag y mi a baj? – kérdezte kér dezte tőlem. től em. A tányéromra meredtem. Akármelyik nap szívesen megettem volna a túrós tésztát. Aznap viszont olyan ideges voltam, hogy csak piszkáltam az ételt. Rossz előérzetem volt. A fejemmel fejemm el válasz gyanánt g yanánt nemet intett intettem, em, és magamba mag amba eről er őltet tettem tem pár kanállal. kanáll al. – Gond Go nd van az iskolában? isko lában? Azok a g azdag ficsúr fic súrok ok szemétkednek szemé tkednek veled, igaz? ig az? – kérdezte indulatosan. – Megm Megmondtam, ondtam, nem szabad keveredni kever edni a fajtájukkal. Idegesen az asztalra csaptam, mert nem volt kedvem hallgatni anyu hülyeségeit, amirő l pontosan tudta tudtam, m, hogy hog y akár igazak is lehetnek. lehetnek. – Miféle fajták? Nem vagyunk vag yunk mi kutyák! Különben Külö nben is, nem ismer ism ered ed ő ket, fogalmad sincs arról, hogy milyenek. – Az összes ös szes g azdag ember egyfo eg yforr ma, a pénz szerint szer int váloga válo gatt barátokat. bar átokat. Nem tartozol közéjük, fogd már fel! – reagált indulatosan anyám. – Mindenki maradjon a maga fajtájánál! – A jó oktatás miatt mi att mentem oda. oda . Nem akarom akar om úgy végezni, vég ezni, mint. mi nt..... – Képtelen voltam befejezni a mondatot, pedig mindennél jobban ki akartam mondani. Visszavágni isszavágni egyszer úgy igazáb ig azából ól neki! – Mint én – szólt szó lt halkan anyu, a hangjábó hang jábóll pedig egyér eg yértelműen telműen lehetett hallani hall ani a
csalódottságot és a fájdalmat, amit a szavaimmal okoztam. – A szobámba szo bámba megyek, meg yek, később késő bb pedig a Lakatosék Lakatosé k lányát kor ko r r epetálom epetálo m matematikából. Engedd majd be, kérlek – mondtam, és ahelyett, hogy bocsánatot kértem volna, magára magár a hagytam hagytam őt. ő t. Másnap idegesen keltem. Egy belső hang azt súgta, hogy valami nem stimmel. Nem is akaródzott elmennem az iskolába, de nem azért hajtottam éveken át a Szép Reményekért, hogy holmi rossz idegállapot miatt lemondjak a megvalósult álmomról. A gimi előtt már a kapunál furcsa volt a többiek nézése, de nem foglalkoztam vele, azt hittem, azért bámulnak, mert egy kicsit megizzadtam, ami októberben nem túl gyakori látvány. Azonban, miután felnevettek, ahogy elhaladtam előttük, kissé kezdett zavarni a viselkedésük. Nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy csak úgy kiröhögjenek. A tantermünk a harmadik emeleten van, így a lépcsőn felfelé haladva alaposan megnéztem a többieket, akik, hol titokban, hol nyíltan, engem bámultak. Rajtam nevettek, volt, aki meglepődött arcot vágott. Láttam egy-két ismerőst, köszöntem köszö ntem nekik, de válaszra sem méltattak. méltattak. Lehet, hogy valami folt fol t van az egyenruhámon, azért bámulnak? A gyomrom összeszűkült a nyugtalanságtól nyugtalanságtól.. Beléptem a terembe, és egyből a helyemre mentem, ahol Barbara szúrós tekintettel nézett rám. – Nem akaro akar o k melletted mel letted ülni – mondta mo ndta szemr szem r ehányó hango hang o n. – Hazug Tibikkel Tibikke l nem vegyülök. – Tessék? – kér ké r deztem ideg i degesen. esen. – Miről Mir ől beszélsz? beszél sz? Csak tudjam kidumálni magam. Nem tudhatta meg az igazat, nem és kész! Csak add tovább a pókerarcot, ne leplezd le magad! Nem győzhetnek le. le. – Bármilyen mantrával is próbáltam nyugtatni magam, hasztalannak bizonyult, ugyanis egy cseppet sem javított a hangulatomon vagy a helyzetemen. Tudtam jól, hogy vége. Rá volt írva az arcukra. – Mindent tudok, Dávid megír meg írta ta SMS-ben – kacarászo kacar ászott tt Barbar Bar bara, a, majd maj d lenéző arccal folytatta: – Még hogy egy producer az anyád, ah! Csak egy csóró gyári munkás. Egy pillanatra elsötétült előttem a világ. Csak egy dolog zavart jobban attól, hogy a titkom kiderült, mégpedig az, hogy Dávid adta tovább. Elkeseredetten néztem körbe a teremben. Mindenki minket bámult, még Ákos is, akinek a tekintetéből azt olvastam ki, hogy „én megmondtam előre”, de nem hallgattam rá. Csakis az én hibám.
– Nem akartam akar tam hazudni. – Meg kellett kell ett próbá pr óbálno lnom m elmonda elm ondani ni az igazat. ig azat. – Attó Attó l féltem, hogy... – Meg ne pró pr ó báld! – vágo vág o tt közbe köz be Kata, a szemei szem ei szinte villám vil lámoo kat szór szó r tak. – Nehogy azzal gyere, hogy attól féltél, a pénz miatt nem barátkozunk majd veled! – Kata szülei szül ei sem gazdag ga zdagok ok – szólt szó lt közbe kö zbe Barbar Bar bara. a. – Az apám fizeti fiz eti Kata tandíját, tandíj át, az anyukája a házvezetőnő házvezetőnőnk. nk. Nem Nem is tudtad, ugye? Megdöbbentem a hallottakon. Barr bara megrag Ba meg ragadt adtaa a karom, karo m, majd szúró s tekint tekintet ettel tel meredt rám. – Azt hittem, hittem, seg s egítesz. ítesz. Hazudtál! Takaro dj a szemem s zemem elől! elő l! Igaza volt mindenben. Még soha életemben nem szégyelltem magam ennyire. – Nem mehetek másho vá, Borús Bor ús megmo meg mondta ndta az év elején, elej én, nincs helycser helycse r e – mondtam, és igyekeztem nem bőgni. Nem akartam, hogy sírni lássanak, így is épp elég megalázó volt a szituáció. Erőt vettem magamon, és le akartam ülni, de azon kaptam magam, hogy a földre huppanok, mire az osztály nagy része hatalmas nevetésben tört ki. Felnéztem, és meglátva Zsolt diadalittas mosolyát, rájöttem, kihúzta alólam a széket. – Most már én ülök ülö k itt – jelent jel ent meg hirtelen hir telen Csenge. Cseng e. – Húzz a régi ré gi helyemr helyem r e! Anna felé néztem, aki a nyakában lévő keresztjét simogatta, mintha az megvédhetné őt a világ összes mocskától, de nem szólalt meg, nem segített. – Sok siker t a szentfazék mellett! mel lett! – kacarászo kacar ászott tt Kata. – Többet Tö bbet pedig ne is szólj szó lj hozzánk, te hazug! Összeszedtem a maradék méltóságom, felálltam, felszegtem az államat, megtöröltem megtör öltem az arcomat, ar comat, és Anna Anna mellé ültem. ültem. – Hazudni bűn – jegyezte jeg yezte meg Anna, és elfo elf o r dult. Nem foglalkoztam a szavaival. Jobban letaglózott a hír, hogy Katáék sem gazdagok. Annyira jól megjátszotta magát! Vagyis nem, ő önmagát adta. Én voltam az, aki színészkedett azért, hogy barátokat találjon. Szörnyen szégyelltem magam, és meg is érte ér tett ttem, em, amiért haragszana harag szanakk rám. r ám. Amikor Dávid vidáman, mosolygós arccal lépett be a terembe, legszívesebben egy hatalmas pofonnal jutalmaztam volna, hiszen miatta buktam le. Eszembe jutott, hogy mi lenne, ha mindenkinek elmondanám a titkát, de nem akartam bosszúálló lenni. Dávid egyenesen hozzám jött, és érdeklődve kérdezte: – Hát te te mit mi t keresel ker esel itt? Á, eleged eleg ed volt vo lt a Bajos csajok ból, ból, ugye? – Koszi, Koszi , hogy hog y elmondtad elm ondtad – lépett oda Barbar Bar bara. a. – Nem is vagy vag y te akkor akko r a nyomi, nyom i, mint hittük.
– Miről Mir ől van szó ? – kér dezte Dávid, mir m iree Barbar Bar baraa a telefo tel efonja nja kijel ki jelző zőjét jét az or r a elé el é dugta. Dávid elsápadt. el sápadt. – Én, én... én... – Köszike, Köszi ke, hogy ho gy felnyitottad felny itottad a szemünk sze münk – csicse cs icserr egte eg te Barbar Barba r a, majd maj d elsétált. els étált. – Soha nem bocsátók bo csátók meg neked – súgtam súg tam Dávidnak, aztán csak arr ar r a lettem figyelmes, hogy hog y a tanár tanár a torkát köször üli, és jelzi, ideje lenne elkezdeni elkezdeni a tanór tanórát át.. – Mire Mir e véljem vélj em ezt ez t az új ülésr ül ésrendet? endet? – kérdezte kér dezte rezzenéstel r ezzenéstelen en arccal. ar ccal. – Apukám r egg eg g el telefonált telefo nált emiatt, emi att, tanár úr, hát nem emlékszi eml ékszik? k? – szólal szó laltt meg Barbara, mire Borús egyből elhallgatott. Tudta jól, akkor teszi saját magával a legjobbat. Csenge úgy feszített Barbara mellett, mintha ő lenne a világ legszerencsésebb lánya, aki végre jó társaságba keveredett. A szerencsétlen! Annyira szánalmasnak tartottam azt a lányt! Ügy tűnt, mintha nem lenne önálló akarata, és folyton azt lesné, hogy mit akarhat Barbara. Még a gondolata is elborzasztott, hogy akár én is olyan lehettem volna. Talán mégsem olyan rossz eltávolo eltávolodni dni tőlük. A legelső padban ülve, a tanárok figyelő szeme előtt rádöbbentem a valós célomra, célomr a, arr a, amiért ebbe az iskolába érkezt ér keztem. em. Más Más lány szerintem kiro hant hant volna a teremből, a megaláztatások elől elmenekülve, de én nem barátkozni jöttem a Szép Reményekbe. Tanulni akartam, azért, hogy legyen jövőm. így elővettem a tankönyvemet tankönyvemet és a füzeteimet, aztán elkezdtem jegyzetelni. jeg yzetelni. Pár nap alatt az iskolai gúnyolódások céltáblája lettem, és az október 23-ai ünnepség is azzal telt, hogy rajtam viccelődtek, természetesen Barbara vezetésével. Még Bálint sem védett meg. Annyira szerettem volna, ha legalább ő... De nem tette meg, igaz, legalább egyszer sem szólt be nekem. Ez is valami. A legrosszabb az egészben az volt, hogy mindezt a lavinát Dávid indította el, pont az, akiben maximálisan megbíztam. Persze, azt elismertem, hogy nem az ő hibája volt az én hazugságsorozatom, de ettől függetlenül Dávid nem kapott felmentést a hibája alól, mert ha ő nem küldi el rossz helyre azt az SMS-t, akkor én sem lennék bajban. Dávid annyiszor próbált elnézést kérni. E-maileket írt, Facebookon üzent, de egyszer sem r eagáltam, annyira annyira fájt az árulás. – Neked akartam akar tam elküldeni elkül deni azt az üzenetet! Esküszöm Esküszö m – mondta mo ndta az első adandó alkalommal, amikor hajlandó voltam megállni, és nem továbbsétálni előtte. – Hinned kell kell nekem – fűzte fűzte hozzá r eményteli hangon. hango n. – Nem érdekel ér dekel – feleltem fele ltem szigor szig or úan. – Nyomatékosa Nyoma tékosann megkér meg kérlek, lek, hogy hog y hagyjál hag yjál békén! Esküszöm neked, ha nem teszed, ha hozzám szólsz még egyszer, mindenkinek elmondom az Áron-dolgot. Megvan még az SMS és a Facebook
üzenet. Tényleg azt akarod, hogy mindenkivel megosszam? – Miér t tennél ilyet? il yet? – kérdezte kér dezte Dávid Dávi d elképedve. e lképedve. – Én nem szándékosan szándéko san ártottam ár tottam neked. – Hát az meg kit ér dekel! Ha megöl meg ölsz sz egy eg y ember em bert,t, lesittelnek, le sittelnek, kit izg i zgat, at, véletlenül vél etlenül vagy direkt húztad meg a ravaszt. – Ott is van tár gyalás... gya lás... – Nem érdekel! ér dekel! Mélységesen Mélység esen csalódtam csal ódtam benned. Nem akarok akar ok veled többet barátkozni, annak örülnék a legjobban, ha te is levegőnek tekintenél. Fogalmam sem volt arról, miért mondtam mindezt. Valahol mélyen tudtam, hogy Dávid segíthetne nekem elviselni azt a gyötrelmet, amit nap mint nap át kellett élnem, de most nem tudtam ránézni, időre volt szükségem. Azért jó is kikerekedett az egészből, Dávidot nem piszkálták miattam és a barátságunk miatt, aminek örültem. Meg ott volt a rengeteg felszabadult idő, amit a tanulásra fordítottam. Hiányzott a társaság, és zavart a diákok sugdosása a hátam mögül. De azt is tudtam, végtére is nem tettem megbocsáthatatlant. Az álmaim eléréséhez ez a suli a legjobb helyszín, attól eltekintve, hogy tuskókkal kell egy levegőt szívnom. Két hét kirekesztettség után már valamelyest kezdtem hozzászokni a magányhoz. Beláttam, hogy olyan dolgon ékelődnek, amiről nem tehetek, így leperegtek rólam a bántó szavaik. Mintha ez a többieknek is feltűnt volna, és szép lassan már nem foglalkoztak velem. Megszűntem téma lenni. Békén hagytak, és ez volt a legfontosabb. Nem számított annyira az egyedüllét, ahhoz hozzászoktam már. Csak arra arr a gondoltam, go ndoltam, hogy végr e már nem bántanak bántanak.. – Páro Pár o kban dolg do lgoz oztok tok majd maj d a beadandó kapcsán – mo m o ndta tor i-ór i-ó r án Bor Bo r ús Lajo Laj o s. A fenébe már, hogy állandóan ez a párban dolgozás. Miért nem értékelik itt az önálló munkát? Összeszorítottam az ajkaim, hogy ne adjak hangot a dühömnek. Miután meghallottam, hogy közös projektet kell készíteni, egy kicsit ideges lettem. Legutóbb mindent én csináltam, de akkor Barbarával dolgoztam együtt. Most viszont Bálinttal kellett, aki már a gólyatáborban felkeltette az érdeklődésemet. Mégsem akartam együttműködni vele. Jobbnak láttam, ha egyedül oldom meg ezt is, mint sok minden mi nden mást az életemben. életemben. – Ma ór ák után megvár meg vársz? sz? – kérdezte kér dezte futólag futól ag megáll meg állva va előttem. elő ttem. – Meg kéne beszélni a projektet. – Ne fogl fo glalko alkozz zz vele, vel e, majd maj d én Megcsinál Megcs inálom om,, és r áírjuk áír juk a neved neve d – mondtam mo ndtam neki. neki . – Nem csalok csal ok – szöge szö gezte zte le Bálint. – Sok mindent mi ndent megteszek, meg teszek, de akkor akko r sem csalok. Meglepett a reakciója, mert abszolút nem számítottam rá. Viszont nem akartam
Bar bara sleppjével közreműködni, ezér Bar ezér t próbáltam kibújni a közös feladat alól. – És mit mi t szólnak szó lnak a többiek, tö bbiek, ha meglátnak meg látnak velem? vel em? – Pont leszar l eszarom om – mondta mo ndta Bálint. – Nahát, ez nagyon nag yon kedves ke dves tőled. tő led. – Nem tesz semmit semm it – felelte fel elte Bálint, és úgy úg y tűnt, tűnt, mintha mi ntha mos m osoo lygott lyg ott vo lna. Mielőtt Miel őtt otthagyott, még azt mo ndta: – Amúgy már kezdesz uncsi lenni. Mostanában Mostanában inkább a tizenegyedikes Rita a menő téma, kiderült, hogy övé a terhességi teszt. Most őt szívatják babás poénokkal. Olyan büszkén mondta, mintha valami jó viccet sütött volna el. Mielőtt faképnél hagyott, pimaszul mosolygott, amin nem tudtam kiigazodni. Inkább más kötötte le a gondolataimat. Valahol sejtettem, hogy két hét után megunnak, bíztam benne, hogy valamelyik milliomos csemete tesz valamilyen hülyeséget, de azt nem hittem volna, hogy ilyen hamar bekövetkezhet. Viszont sajnáltam Ritát, akit futólag ismertem is. Jó fej, aranyos lány volt, különbözött a többiektől. Jó értelemben. Órák után már egy kicsit vidámabban vártam Bálintot a tanteremben. Egy ideig Eszter is ott volt velem. – Kire Kir e vár sz? – kér dezte szelíde sze líden. n. Soha egy eg y ros r ossz sz szava s zava sem volt vol t senkihez, senkihe z, még m égis is meglepett megl epett a tónus a hangjában. Rég Rég szóltak szó ltak hozzám ilyen il yen szeretettel. szeretettel. – Bálintra, Bálintr a, közö kö zösen sen megc me gcsinál sináljuk juk a feladato f eladatott Borús Bor ús ór ó r ájár a. És te? te? Eszter Eszter elpirult, elpir ult, arca nagy moso lyra szaladt. – Ákos elvisz el visz moziba, mo ziba, nemso ne msokár káraa itt lesz. – Örülö Ör ülökk nektek – feleltem fel eltem őszintén, ő szintén, amiko am ikorr megjel meg jelent ent Ákos az ajtóná a jtónál.l. – Mehetünk? – kérdezte kér dezte Esztert. Eszter t. Amikor Amiko r megláto meg látott, tt, aggó ag gódó dó arco ar cott vágo vá gott. tt. – Hogy Hog y bírod? – fordult felém, miközben Eszter felkapta a hátizsákját és a kabátját. – Egész Egés z jól. jó l. Legalább Legal ább több időm i dőm van tanulni. – Ha bármiko bár miko r szeretnél szer etnél beszélge beszél getni, tni, for fo r dulj hozzánk ho zzánk – mondta mo ndta Eszter, mielő mi előtt tt kiléptek volna a teremből. Egymás kezét fogták, amit jólesett látnom. Pár perccel per ccel később, amikor Bálint megérkezet megér kezett, t, alaposan megnéztem megnéztem magamnak mag amnak.. Határozottan tetszett, és nem úgy, mint ahogy Zoli vagy Ákos korábban. Bálintban volt valami megfoghatatlan, egyszerűen nem tudtam kiismerni őt, ez vonzott benne annyira. Újult erővel kezdtem el érdeklődni iránta, hogy a személyiségének minél több jegyét megismerhessem. Talán, mert el tudtam volna képzelni, hogy ő is ugyanúgy ugyanúgy fogja fo gja meg a kezem, ahogyan Ákos Ákos Eszterét Eszterét.. – Szerinted Szer inted mi értelme ér telme van a makettkészítésnek makettkészítésne k egy eg y ókor óko r i váro vár o sró sr ó l? – kérdezte kér dezte Bálint, köszönés helyett. helyett. – Ebből Ebből mégis még is mit m it tanulhatunk? tanulhatunk? – Például Pél dául azt, hogya ho gyann is i s éltek akkor akko r iban az emberek, ember ek, és milyen mil yen életkör életkö r ülményeik ülm ényeik
voltak – mondtam úgy, mint aki nagyon bölcsnek hiszi magát, pedig csak szerettem volna elterelni a gondolataim. – Borús talán azt hiszi, ettől jobban értékeljük majd azt, amink van. – Á, ez hülyeség hülyesé g – szólt szó lt Bálint. Báli nt. – Régen nem volt vol t oko o kostelefo stelefono nom, m, a mobi m obill llal al csak telefonáltam. Rohadtul nem hiányzott, hogy netezzek is rajta, elvoltam a számítógéppel. A laptop hiánya sem okozott álmatlan éjszakákat egészén addig, amíg fel nem találták. Szerintem az ókori emberek is így voltak az életükkel, hiányozhatott nekik pár olyan dolog, ami akkor luxusnak számított, de biztos nem a mai kütyük. Elképedve néztem Bálintra, mert olyan gondolatmenetet futtatott le, amilyenre nem hittem volna, hogy képes. Ahogy kezdtem egyre jobban megismerni, még inkább vágytam arra, hogy még több információt megtudhassak róla. És ettől megrémültem – sokkal jobban, mint azelőtt bármi mástól. Nem akartam, hogy az életemben jelen legyen bármi, aminek köze van a szerelemhez. Mégsem tudtam megállj parancsolni par ancsolni önmagámnak, különösen, különösen, amikor Bálint Bálint rám mosolygo mo solygott tt..
12. fejezet az elégedett elégedett vigyort vigyor t pedig pedig alig tudt tudtaa letörölni letörö lni a képéről. képéről . A zeneteremben tett pár perces látogatása Áronnal elegendő ok volt arra, hogy elégedett legyen. A kedvét egyedül az szegte, amikor meglátta Petrát, aki meglehetősen meglehetősen szomor szom orúan úan érkezett érkezett meg a suliba. Betartotta Petra kérését, nem beszélgetett a lánnyal. Ez nehezére esett, mert látta, hogy többször is fancsali képpel bámulja a füzetét a szünetekben, látszott rajta, mennyire szomorú. Rá volt írva az arcára, és ez a látvány minden egyes másodpercben fájdalmat okozott Dávidnak. Olyankor úgy érezte, az a legjobb figyelemelterelés, ha Áronra néz, és megpróbál megnyugvást találni a srácban. Azokban a pillanatokban Áron, mit sem törődve a lebukás veszélyével, rákacsintott, majd ugyanúgy folytatta a társalgást Bálintékkal, mintha mi sem történt volna. Ilyenkor Dávid felfogta azt, ha nem tartja be, amit Petra követelt, és tényleg kinyitja a száját, azzal tönkreteheti a szépen alakuló kapcsolatát, azt, amit semmiképpen sem akart elveszíteni. Észrevette azt is, hogy a személyisége valamelyest fejlődésnek indult. Míg korábba kor ábbann magába forduló és inkább inkább szomorkodó szomor kodó típus volt, november november első napjair napjairaa mintha ennek az ellentetjévé vált volna. Többet mosolygott, jobban nyitott a társai felé, néha még beszélgetett is például Ákossal vagy Eszterrel, de persze a gondolatai még mindig Áron körül jártak. Még a comingout-ot is kilátásba helyezte, már nem zárkózott el tőle annyira, mint korábban. Az internetet információszerzésre használva megismerte más emberek előbújási történeteit. Kutatásokat olvasott, és úgy érezte, szépen lassan képes lenne megbirkózni azokkal az indulatokkal, amiket kiválthat az emberekből a mássága. Úgy érezte, hogy a szülei sem lennének annyira dühösek. A délutánokat általában Áronnal töltötte, főként Dávid szobájában, ahol filmeket, sorozatokat néztek, vagy csak feküdtek egymás mellett szótlanul, vagy éppen csókolóztak. Áron minden érintése feltüzelte a fiút, vágyott rá, de azt a bizonyos határt nem lépték át. Dávid nem akarta elsietni a dolgokat, meg akart bizonyosodni arról, arr ól, hogy ho gy ez nem a testisé testiségr gről ől szól. A szerelmet kereste, és és nem a kielégülést. így ahelyett, hogy letépte volna Áron felsőjét, mikor meglátta őt az ajtón bejönni, inkább megvárta, míg a srác leül az asztala előtti karosszékbe. A vetkőztetés helyett Dávid inkább kérdezett, méghozzá olyat, amire már régóta kíváncsi volt, de nem tudta, tudta, miképp hozza fel a témát. témát. – Nagyon Nag yon feltű fel tűnőe nőenn nézed né zed a mellkaso mel lkasom m – szó s zólt lt Áron Áro n csibésze cs ibészess moso mo solyt lyt villantva. vill antva. DÁVID VIDÁMAN SÉTÁLT A FOLYOSÓN,
– Azt szeretnéd, szer etnéd, ha levenném leve nném a pólóm pól ómat, at, mi? – Ne kísér ts! – r eagált eag ált Dávid. – Máson gondol go ndolkoz koztam. tam. Egyszer Egys zer megkér meg kérdeztem deztem Petrától, hogy képes Barbarával meg a sleppjével barátkozni, de kitérő választ adott. És látjuk, hogy annak mi lett l ett a vége. – Arr a vagy vag y kíváncsi, kíváncs i, miér mié r t lógo ló gokk velük? – kérdezte kér dezte Áron, Áro n, akinek a hangjába hang jába mintha csalódottság vegyült volna. Dávid meg is érezte ezt, így felkelt az ágyról, és megcsókolta őt. Kezével beletúrt a srác sűrű hajába, amit mindig annyira szeretett. Maga felé húzta őt, amitől végül mindketten elvesztették az egyensúlyukat, és a földön kötöttek ki. – Muszáj volt vo lt levenned a lábamr lábam r ól, ól , igaz? ig az? – nevetett fel Áron, Áro n, és végig vég igsim simított ított Dávid arcán. Dávid nem tudta elrejteni a mosolyát. – Te annyira különbözöl tőlük, mégis velük lógsz. – Korábban Kor ábban azt hitted, hogy hog y bunkó vagyok, vag yok, de azóta azó ta r ájöttél, ájö ttél, hogy ho gy mégsem. még sem. Miből gondolod go ndolod azt, hogy sikerült kiismerned őket ő ket?? Nem sokat tudsz tudsz te te róluk. r óluk. Dávid elgondolkodott azon, amit Áron mondott, de akkor sem tudta palástolni a negatív negatív érzelmeit. – Az, amit ami t Petrával tettek, tettek, elég elé g durva. dur va. Miér Miértt kellett őt ő t szívatni? – Mert hazudo tt. Elhitette Barbar Bar barával, ával, hogy hog y segít seg ít neki – mondta mo ndta Áron. Áro n. – Tudod, ha egy barátságot hazugságok alapjaira építesz fel, akkor ne csodálkozz, ha összedől az építmény. Dávid próbált pró bált vitába vitába szállni, de nem lett l ett volna ér telme. Petra Petra neki is hazudott, hazudott, nem mondta el a titkát, holott őszintén fordult a lány felé. Mégsem haragudott emiatt, képtelen volt rá. Úgy vélte, hogy nem csak a melegek privilégiuma a coming out. Petrának is nehéz lehetett helytállni és színt vallani az osztálytársai előtt. Dávid biztos volt benne, hogy idővel Petra mindenki másnak is elmondta volna a titkát, mert ez bizony ilyen dolog. Nem lehet örökké hazugságban élni, Dávid pedig tudta, előbbutóbb eljön eljö n az ő ideje i deje is. De De most mo st jobban agg ódott ódo tt Petra miatt. Féltette Féltette a lányt. lányt. – Nem beszélhetnénk beszél hetnénk valami valam i másr m ásról ól?? – kérdezte kér dezte Áron. Áro n. – Például mir mi r ő l? Áron felült az ágyra, magával húzva Dávidot. Kitapogatta pólójának a szegélyét, benyúlt alá, és végigsimított a fiú bőrén. – Csak azt ne mondd, mo ndd, hogy hog y bor o tválod tválo d a mellkaso mel lkaso d. – Az arcán ar cán cinkos cinko s moso mo soly ly honolt. hono lt. – Talán mást is? – Franco Fr ancokat kat bor o tválom. tválo m. Hékás – csapott csapo tt Áronr Áro nra, a, miko r a nadrág nadr ágjában jában érezte ér ezte a
fiú kezét. Aztán már csak elégedetten sóhajtott, amikor Áron végre megmarkolta a lényeget. Perceken keresztül néztek egymás szemébe, miközben Dávid halkan nyögdécselt. Élvezi, Élvezi , hogy hatalma van felett fel ettem em – – futott át Dávidon a gondolat, de aztán már nem foglalkozott vele tovább. Túlságosan élvezte a helyzetet. Még azt is, hogy Áron átszik vele, és hol gyorsabban, hol lassabban mozog a keze, amire Dávid mindig másféleképpen sóhajtott. Mielőtt a csúcsra ért volna, erélyesen ellökte Áront. – Ilyen hamar elsülnél? elsül nél? Azt hittem, tovább to vább bír od. Dávid a fiú fölébe kerekedett, meglökte őt, majd gyorsan ráfeküdt. Belecsókolt a nyakába, majd lefogta a fiú kezeit, és úgy helyezkedett, hogy ágyékával az övéhez dörgölőzzön. —Te másho m áshogy gy nézel r ám – szólal szó lalt't' meg m eg hirtelen hir telen Áron, Áro n, noha n oha hallani hall ani lehetett, neki is nehezére nehezér e esik a beszéd. – Fiúként másfajta vágy ül a szemedben. – Miért, Miér t, olyan ol yan sok so k lányt juttattál a csúcsr csúcs r a? – Szeretnéd Szer etnéd te azt tudni? – kérdezte kér dezte Áron, Áro n, tekintetében kétkedéssel és némi magabiztossággal. Dávid nem válaszolt, mert a féltékenység elemi erővel tört fel belőle. Elborzadt még a gondolatától is, hogy a fiú két kapura játszik. Tudta jól, hogy egy lánnyal nem veheti fel a versenyt. Pláne egy olyannal, mint Kata, aki mindent megadhat neki, akit felvállalhat, akivel kézen fogva fog va végigsétálhat végig sétálhat az utcán. utcán. Csak rá kellett volna kerek perec kérdeznie az igazságra, de rettegett a választól, ezért inkább hallgatott. – Megnézünk valamil valam ilyen yen filmet? fil met? – törte tör te meg a kínossá kíno ssá vált csendet Áron Áro n erőteljes orgánuma, és egyetlen gyengéd mozdulattal kiszabadította magát, és törökülésben a falnak döntötte a hátát. – Mármint bármit, ami nem melegfilm, arra még mindig nem vagyok vevő. – Miért Miér t nem? – kér dezte Dávid. – Nem vagyok vag yok kíváncsi kíváncs i a pasik smár o lásár a. – Áron Áro n megfo meg fogg ta Dávid állát, áll át, és mélyen belenézett a fiú szemébe. – Tudod, te vagy az egyetlen fiú, akit meg akarok csókolni. Most ennek örüljek? örülj ek? Vagy inkább ne? Mit M it jelenthet jel enthet ez? – ez? – Úgy érezte, sosem tudja meg a választ. Dávid egyik napról a másikra arra lett figyelmes, hogy Petra és Bálint összesúgnak a suliban, aztán a folyosó kihalt részein sétálgatnak. A fiú sejtette, hogy ez mit jelenthet, hiszen Áron is megajándékozta őt néha egy-egy ilyen lopott pillanattal. Mivel már régóta ismerte Bálintot, sejtette, hogy ennek az egésznek nem lesz jó vége, ezért úgy döntött, beszélnie kell Petrával.
– Jó szándékkal jöttem jö ttem – emelte em elte fel f el a kezeit, keze it, jelezvé j elezvén, n, tényleg békével jött. jö tt. – Csak két percet kérek. Petra kimérten nézett fel a füzetéből, tekintetében még mindig ott bujkált a harag, amit Dávid iránt ir ánt érzett. – Egy per ced van. – Jajj, Jajj , ne legyél leg yél már ennyir e drámai dr ámai!! – Legyintett Legyi ntett,, és arr ar r a várt, vár t, hogy hog y Petra mosolyogjon, de ez nem következett be, így inkább rögtön a lényegre tért. – Nem tetszik nekem az, ahogy Bálint körülötted lődörög. Szerintem vigyázz vele! – Azt hiszem, hiszem , inkább neked kellene kell ene o dafig yelned a pasidr a – válaszo válas zolt lt Petra a lehető legnagyobb gúnnyal a hangjában, és előre mutatott. Dávid pedig premier plánból végignézte, amint Kata keze végigsiklik Áron széles vállain, méghozzá majdnem olyan mozdulatokkal, ahogy ő fedezte azt fel egy nappal korábban. Ráadásul Kata beletúrt Áron hajába, pont úgy, ahogyan azt ő szerette csinálni. Arra várt, hogy Áron majd félrehúzódik, de ehelyett csak rávillantotta a lányra a csibészes mosolyát, amitől Dávidot iszonyatos féltékenység kerítette hatalmába. – Nem kérek kér ek a jó tanácsaidból, tanácsaidbó l, sem belőled belő led – fűzte hozzá hoz zá Petra, aki beletemetkezett a kémiatankönyvébe, Dávid pedig annyira el volt foglalva Kata és Áron kettősével, hogy válaszra sem méltatta Petra szavát. Leült inkább a helyére, és alig várta, hogy elkezdődjön a kémiaóra, amikor beszélhet a fiúval. Minden egyes másodperc, amikor látta Katát, amint flörtöl a pasijával, egyre idegesebbé és kétségbeesettebbé tette őt. Korábban sem tetszett neki ez a titkolózás, de annyira el volt foglalva azzal, hogy van valakije, akit szerethet, hogy fel sem tűnt neki, hogy ő Áron legsötétebb titka. Talán csak egy kísérlet vagyok? Talán nem is meleg? – ilyen, és ehhez hasonló gondolatok cikáztak Dávid fejében még később a kémiaóra alatt is, a korábbi tervét ugyanis, hogy kérdőre kérdő re vonja Áront Áro nt,, felfüggeszt felfügg esztett ette. e. Az iskola nem a megfelelő hely erre, err e, és nem akar felesleges feszültséget feszültséget kelteni. kelteni. – Kérem Kére m a r adírt adír t – suttogta suttog ta Áron, Ár on, a fiú pedig durcásan, dur cásan, de átadta neki. neki . Amikor Ami kor a kezük egy pillanatra összeért, Áron arcán megjelent egy röpke mosoly, amit Dávid egyáltalán nem viszonzott. Haragudott a fiúra. – Miért Miér t vagy dur cás? – látta l átta meg Áron Áro n ír ását a kémiafuz kém iafuzetében, etében, de nem r eagált eag ált rá, r á, mire Áron újra körmölni kezdett. – Délután, nálatok? Dávid a kezébe vette a tollát, és áthúzta az utolsó mondatot, hiába vágyott a délutáni délutáni együttlétr együttlétr e. Ezt nem tiszod ti szod meg ilyen il yen könnyen – könnyen – tökélte el magában. A Szép Remények Gimnázium harmadik emeleti folyosója szinte üres volt,
hiszen csak nekik volt hetedik órájuk aznap, a többi osztály vagy korábban végzett, vagy nem a harmadik emeleten tartották meg az óráikat. Amíg Áron szekrénye előtt várakozott, nekidőlve annak, valahol mélyen tisztában volt azzal, hogy amit mondani akar, nem nyeri majd el Áron tetszését, de akkor is bízott benne, hogy örülni fog annak, ha láthatja őt. Ha csak futólag is beszélhetnek. A folyosó üres volt, nem volt mitől félni. Dávid mégis ideges volt, és nem csak azért, mert elege volt a bujkálásból, hanem mert nem tudta, mi legyen a következő lépés. Haragudott Áronra, méghozzá nagyon, ráadásul féltékeny is volt. Nem tetszett neki Kata próbálkozása. – Hé, a suli az tabu – szólt szó lt Áro n köszö kö szönés nés nélkül, nél kül, amiko am ikorr észrevette észr evette Dávidot. Persze a zeneterem zenet erem az nem nem – dühöngött némán Dávid. Áron eközben ideges tekintettel pillantott körbe, akkor sem lett nyugodtabb a hangja, amikor rájött, néptele néptelenn a folyosó fo lyosó környé kör nyéke. ke. Dávid szomorúan nézett rá, ugyanis minden illúziója eltűnni látszott. – Már bar ba r átok sem s em lehetünk l ehetünk az iskol is kolaa falai fal ai közö kö zött? tt? – Ezt majd maj d nálatok nál atok megbeszél meg beszéljük, jük, oké? ok é? – kérlel kér lelte te sürge sür getően tően Áron, Áro n, majd m ajd kinyitotta kinyi totta a szekrényét, és visszahelyezte az inzulinos injekciót tartalmazó dobozt a hűtőtáskába. – Jól Jó l vagy? vag y? – kérdezte kér dezte Dávid anélkül, anélkül , hogy hog y eszébe jutott juto tt volna, vol na, mennyir mennyi r e haragszik a fiúra. – Mondtam én, ápoló ápo lónő nőset set játszana velem mindenki min denki – r eagált eag ált sértődö sér tődötten tten Áron, Áro n, mire Dávid idegesen horkantott egyet. – Nem is értem, ér tem, mi bajod bajo d volt vo lt az ór ó r án. – Naná, hogy ho gy nem. Miért Miér t is ér tenéd, hogy ho gy engem eng em mi m i ideg i degesít esít – r eagált eag ált szomo szo morr úan Dávid. – Nem is tudom, minek tekintesz engem. Barátság extrákkal? Barátok vagyunk egyáltalán? – Ne csináld csiná ld már ezt! – fakadt f akadt ki a fiú. f iú. – Inkább mo ndd el, el , mi m i a kínod, kíno d, mer m ertt most mo st úgy viselkedsz, mint egy hisztis picsa. Dávid egészen más hangnemre váltott, mert már sértve érezte a büszkeségét. – Láttalak ma Katával. Áron még egyszer hátranézett, a folyosó továbbra is néptelen volt. Megragadta Dávid karját, magával húzta, egészen belökte őt a sarokba, újra körbefordult, és amikor teljesen megbizonyosodott arról, hogy még mindig egy árva lélek sem jár arra, arr a, megcsókolta megcsóko lta őt. Dávid Dávid amint ráeszmélt arra, arr a, hogy lopott lopo tt csókot kapott, kapott, ellökte magától a srácot. – Nem akaro akar o k a mocsko mo cskoss kis titkod lenni. l enni.
– Akkor mégis még is mit akarsz? akar sz? – r eagált eag ált dühösen dühös en Áron. Áro n. – Járkálj Jár káljunk unk kézen fogva fo gva az iskolában? Adjak rád egy szoknyát, és nevezzelek a barátnőmnek? Dávid nem bírta megállni, lekevert egy hatalmas pofont a fiúnak. Ennek a helyén pedig pedig megjelent a kézlenyomata kézlenyomata vérvör ösben. – Nem akaro akar o k én már tőled től ed semmi sem mitt – mondta mo ndta dühösen, dühöse n, és elő el ő r ero er o hant. Áron Áro n utánasietet utánasietett, t, újra elkapt el kaptaa a kezét a folyosó folyo só közepén. kö zepén. – Beleőr Beleő r ülök, ülö k, ha nem lehetek veled. – A vallo vall o más után egy-két eg y-két másodper máso dperccel ccel később Áron már tartotta a két lépés távolságot. – Ha Kata legköz leg közelebb elebb hozzád hoz zád ér, eltör eltö r öm a kezét. Nem viselném visel ném el, hogy hog y összejöjj vele. És soha többet ne nevezz hisztis picsának! Vannak olyan határok, amiket még te sem léphetsz át – szólt Dávid indulatosan, és lassú, de komótos léptekk léptekkel el megindu megi ndult lt előre, előr e, maga mögö mö gött tt hagyva a tét tétován ován álldogáló álldog áló Áront. Ár ont. Dávid az iskolába érve látta, hogy tesióra helyett ismét úszásoktatás van. El akart slisszolni, minél messzebbre menni, de Feri bá útját állta. – Melegen Meleg en ajánlom ajánl om,, hogy hog y r észt vegyél veg yél ma az ó r án – jegyezte jeg yezte meg szigo szig o r úan, majd kicsit lágyabban folytatta: – Minden diáknak át kell mennie az úszásoktatáson. Jelenteni Jelenteni fogom fogo m az igazgatónőnek, ha ellógod. ellóg od. – Tegye – felelte fel elte flegm fle gmán án Dávid. Nem hitte volna, vo lna, hogy hog y valaha így íg y fog fo g beszélni beszél ni egy tanárral, de nagyon nem akart a medencébe menni. – Miért Miér t nem akar sz úszni? úszni ? Mindenki imádj i mádjaa az osztályo o sztályodból dból.. Dávid nem felelt, hanem meredten nézett maga elé. A folyosón egyre inkább gyűltek a diákok, Dávid pedig észrevette, ahogy Áron az öltöző ajtajában érdeklődve figyeli ő ket. ket. – Ez... személyes – felelte fele lte Dávid, de nem akarta akar ta bővebben bő vebben kifejteni. kife jteni. Képtelen volt vol t bárkivel is beszélni a rettegésről, amit akkor érzett, ha tudta, úsznia kell. – Sajnálom Sajnál om,, de ha ma sem veszel r észt az ór án, értesítem ér tesítem a szüleid szülei d – zárta zár ta le a vitát Fer Ferii bá, aztán elindult a tanári elé. Dávidon úrrá lett a kétségbeesés. Nem akarta felidegesíteni a szüleit, hiszen így sem volt jó hangulatú az otthoni légkör. Jó fiú akart lenni, olyan, akivel nincsenek különösebb problémák. Annyira rettegett az úszástól, úgy iszonyodott a nagy tömegű víztől, különösen azután, ami Laurával történt. Idegességében a zeneteremhez futott. Mielőtt bekattinthatta volna a zárat, az ajtó hirtelen kinyílt. Dávid majdnem hátraesett, hátraesett, de még időben visszanyerte visszanyer te az egyensúlyát. – Mi a baj? – kérdezte kér dezte Áro n, aki r ö gtön gtö n kettejükre kettejükr e zárta zár ta a termet. ter met. – Úsznom kell – felelte fel elte elfúló elfú ló hangon hang on Dávid. Úgy r emegett, emeg ett, mint mi nt a nyárfal nyár falevél. evél. Úrrá lett rajta a félelme, ennek pedig látható nyomai voltak az arcán. Kétségbeesett
tekintetét Áronra emelte, aki egyből felismerte a helyzet komolyságát. – Vár j meg itt, azonna az onnall visszajö vissz ajövök vök – szólt szó lt Áron Áro n meglepő meg lepően en lágy lág y hangon, hang on, Dávid korábba kor ábbann még nem hallotta hallotta őt ennyire érzelmesen beszélni. beszélni. Amíg várt, azon gondolkodott, hogy mitévő legyen. Rettegett még a gondolattól is, hogy bemenjen a vízbe. Amikor Áron pár perccel később visszatért, Dávid nem is tudta, mire számítson tőle. – Csak a második máso dik ór ánk tesi. Elkértem Elkér tem magunkat mag unkat magyar mag yarrr ól, ól , és úgy láttam, üres ür es az uszoda az első első ór ó r ában. ában. – Mit kerestél ker estél te a fo f o lyosó lyo són? n? – kérdezte kér dezte Dávid. Nem akar a karta ta végig vég igfuttatni futtatni mag ában a fiú korábbi szavait. – Észrevettem, Észr evettem, hogy hog y párszo pár szorr már megló meg lógg tál úszásr ól. ól . Tudod, Tudo d, akkor akko r is látlak, ha te azt hiszed, hogy nem figyelek rád. Segíteni fogok neked – felelte eltökélten. – Megbízol bennem? Fogalma sem volt a válaszról. Nem tudta, mit várhat Árontól, ahhoz túlságosan kiismer hetetlen hetetlen volt. vol t. Áron Áro n mélyen a szemébe nézett. nézett. – Együtt leküzdjük, leküzdj ük, rendben? r endben? Dávid bólintott egyet, aztán szótlanul követte Áront a fiúöltöző felé. Amikor beértek, Áron előhúzott két úszónadrágot a táskájából, az egyiket Dávid felé dobta. – Ezt vedd fel! – Ezzel el is kezdett vetkőzni, vetkőzni , ám Dávid gyor gyo r san elfor elf or dult. Túlságosan szégyenlős volt ahhoz, hogy mindent lásson. Áron erre hangosan felnevetett. – Ó, ha tudnád, mit mulasztottál. – Ne for fo r dulj hátra! hátra ! – suttogta alig al ig hallhatóan hall hatóan Dávid. – Kérlek Kér lek szépen. s zépen. Áron röhögve ugyan, de engedelmeskedett, Dávid pedig extra gyorsan átöltözött. Nem volt még felkészülve arra sem, hogy Áron mindent lásson belőle. Egyáltalán, úszni sem akart, de tudta, hogy nincs más választása. A csengő megszólalt, már nem maradt sok idejük. – Gyer e – rag r agadta adta meg Dávid kezét, és végig vég igfutottak futottak a fol f olyo yosó són, n, ami teljesen teljes en üres ür es volt, majd ki a csapóajtón, majd át a szomszédos épületbe, az uszodába. Amikor beléptek, Dávidot egyből megcsapta a klór jellegzetes szaga. Maga az uszoda hatalmas volt, és így üresen még ijesztőbben festett. Akaratlanul is elképzelte, ahogy a húga fekszik a medencében, teljesen egyedül arra várva, hogy valaki segítsen neki. Csapkod a kis karjaival, de nem érkezik a segítség. – Erő Er ő s vag y – lépett elé el é a srác. sr ác. – Sokkal So kkal erő er ő sebb, mint mi nt amilyennek ami lyennek hiszed hisze d mag m agad. ad. Én itt vagyok, bennem megbízhatsz. Nem hagyom, hogy bármi is történjen veled. – Félek – felel f elelte te Dávid. – Laura is i s biztos.. bizto s....
– Css – szakította szakí totta félbe őt Áron. Ár on. – Tovább To vább kell lépned, nem ne m a te hibád hi bád volt, vo lt, érted? ér ted? – Honnan tudod? tudo d? – kérdezte kér dezte Dávid. Sosem mesélte mesé lte el neki n eki a konkr ko nkrét ét részl r észleteket. eteket. – Rákerestem Ráker estem az esetre esetr e az interneten, inter neten, de nem találtam semmit. semm it. Ezért Ezér t elmentem elm entem a könyvtárba, és kikerestem az archívumból, átböngésztem az összes napilapot abból az időszakból – válaszolta Áron. – Igazából emlékszem a cikkek összes sorára. Ez a fotografikus memória legnehezebb része, amikor a rosszat sem tudom kiverni a fejemből. – Szerinted Szer inted ő most. mo st..... – kérdezte kér dezte könnyekkel kö nnyekkel a szemében szemé ben Dávid. – Mi lehet vele? – Nem tudom – felelte fel elte őszintén ős zintén Áron. Áro n. – Azt viszo vi szont nt pontosan po ntosan tudom, tudom , hogy ho gy félsz. fél sz. Hiszek benne, hogy ezt le tudjuk győzni. Együtt sikerülhet. Végig melletted leszek, rendben? – Félek – suttogta suttog ta Dávid, és megöl meg ölelte elte a fiút. Nem is engedte eng edte el, egészen eg észen addig, addig , amíg úgy úg y nem érezte, hog hogyy elég erőt er őt és bátor bátorságot ságot gyű g yűjtött jtött.. Áron belépett a medencébe, az arcán látszott, hogy mennyire élvezi a vizet. – Ülj le l e a szélér szé lére, e, lóga ló gasd sd bele a lábad! – Nem megy meg y – suttogta suttog ta Dávid, de aztán az tán eszébe jutottak juto ttak Áron Áro n kor ko r ábbi szavai. szavai . Nem akart plusz terhet róni a szüleire, és Áronnak sem akart csalódást okozni. Tudta, hogy erősnek kell lennie, és le kell küzdenie a rettegést. Bár félve, de megtette, leült a medence szélére. A víz tényleg kellemesen csapkodta a lábát, nem érezte hidegnek sem. A fejében folytonos képek váltakoztak. Az egyik pillanatban Laurát látta maga előtt, aztán pedig Áront, amitől valamelyest megnyugodott. Nem akarta engedni, hogy a rett r ettegés egés elhomályosítsa elhom ályosítsa az elméjét. elméjét. Áron még közelebb úszott hozzá, majd két kezét a medence szélének támasztva felhúzta magát, hogy lopjon egy csókot Dávidtól. Mikor visszacsobbant a medencébe, kinyújtotta a kezét. – Bízz bennem! bennem ! Nem lesz semm s emmii baj. baj . Mikor Dávid lehunyta a szemét, már nem Laura képe villant fel előtte. A húga mindig is azt akarta, akarta, hogy ő boldog legyen. Végül Végül megfo m egfogta gta Áron kezét, kezét, a fiú pedig behúzta őt a vízbe. Lábaival vadul csapkodott, rettegett, hogy elsüllyed, ám akkor Áron lágyan átkarolta őt, a víz felszínén tartotta. – Vig Vigyázo yázokk rád! r ád! – búgta Dávid fülébe. f ülébe. – Kellemes Kellem es a víz, ví z, igaz? ig az? – Azt hiszem hisze m – felelte fel elte Dávid. Hiába volt vol t bent a medencében, medencé ben, hiába tartotta tar totta ő t a felszínen Áron, attól még félt. Maga sem tudta mitől. – Nem fogs fo gszz elmer elm erülni ülni,, mert mer t megtar me gtartalak. talak. Egyelő Eg yelőrr e csak szokd szo kd a vizet, r endben? Ha úgy úgy érzed, ér zed, nem nem bírod bír od tovább, akkor akkor kiviszlek, kiviszlek, oké? Dávid félénken bólintott ból intott egyet, A kett kettesüket esüket egy megl m eglepett epett hang hang szakította szakította félbe: fél be:
– Nemsokár Nemso káraa jönnek jö nnek a többiek többi ek is – mondta mo ndta Petra, Petra , Áron Áro n pedig o lyan gyor gyo r san engedte el Dávidot, hogy a fiú majdnem elsüllyedt a vízben. Az utolsó pillanatban fogta fog ta át a derekát és húzta a medence kevésbé kevésbé mély vize felé. – Te, ugye, ug ye, senkinek? senki nek? – Áron Ár on hangja hang ja ijedten i jedten cseng ett. – Én tudok titkot tartani – nézett sokatmo so katmondóa ndóann Dávidra, Dávidr a, és beleugr beleug r ott a medencébe. – Sajnálom Sajnál om – suttogta suttog ta Dávid fülébe fülé be Áron, Ár on, és kiszáll ki szállt.t. Dávid szomorúan nézett utána, különösen, amikor meglátta, hogy bejön Kata is az uszodába, és rögtön Áronhoz tipeg. Külső szemlélőként a fiú ugyanolyannak tűnt, mint mindig. Mintha az elmúlt egy óra egyáltalán nem lett volna hatással rá. Annyir Annyiraa gyű g yűlö lölte lte ezt a kettősség kettősséget et Dávid! Dávid! Azt viszont meglepően tapasztalta, hogy mennyire működött a figyelemelterelés. Amíg hatalmába kerítette őt a zöld szemű szörny, fel sem tűnt neki, hogy a vízben van, sőt, valamennyire még élvezi is azt. Az órai munkájára, ami kimerült abban, hogy igyekezett nem elsüllyedni, Feri bá pedig beírt számára egy közepest. Mikor az öltözőben a haját szárította, Áron futólag mögé lépett, és lágyan a fülébe súgta: – Nagyon Nagyo n büszke vagyok vag yok r ád. – Nem tartott tar tott egy eg y másodper máso dpercig cig sem, már o tt sem s em volt. Dávid arcán a vigyor hamar eltűnt, amikor rájött, hogy Áron csak akkor veszi emberszámba, ha senki sem látja őket.
13. fejezet NOVEMBER ELSŐ HETÉT TAPOSTUK, végre kezdtem ismét jól érezni magam a bőrömben. Bálintnak igaza volt, Rita lett a szenzáció és a növekvő pocakja, majd robbant a bomba, a babát elvetette, és visszatért a suliba. Az iskola diákjai folyton összesúgtak a háta mögött, és úgy kerülgették, mintha ragályos lenne a terhesség. Ami engem illet, úgy éreztem, hogy elfelejtettek. Megszűntem téma lenni. Persze az osztályban Barbaráék úgy tettek, mintha ott sem lennék, de az sem érdekelt. Tulajdonképpen azon gondolkodtam, hogy megpróbálok kibékülni Dáviddal, de lefoglaltak a tanulmányaim, és persze az új barátom, Bálint. Vagyis nem tudtam, mennyire volt barát barát, vagy csak egy sima barát. Megrészegített a gondolat, hogy Bálint akár olyan barát is lehet, leginkább azért, mert korábban nem éreztem magam ennyire furcsán egy fiú miatt sem. Vele olyan volt, mintha a mennyben járnék. Lenyűgözött a szívdöglesztő mosolya, azok a lopott pillantások, amiket a szünetekben váltottunk. Akartam őt, de nem voltam benne biztos, hogy ő mit szeretne. Sajnos nem voltak pozitív tapasztalataim a fiúk terén, ezeket pedig elsősorban Zolinakköszönhettem. Bálint azonban teljesen normális volt. Mármint beszélgettünk, elmentünk sétálni vagy moziba, és egy idő után már kezdtem úgy érezni, hogy randizom vele, csak nem csattan el az a bizonyos csók, aminek az ízér e olyan ol yan kíváncsi kíváncsi voltam. Péntek este, miután kijöttünk a moziból, megfogta a kezem, amin először meglepődtem, de aztán elégedetten mosolyogtam rá. Annyira jólesett a közelsége! – Petra, Petra , én ezt már nem bírom bír om tovább. – A szavaitól szavai tól teljesen teljes en ellág ell ágyultam, yultam, hiszen már úgy vártam vártam err e. Fogalmam sem volt arról, hogy vajon mit is akar mondani, már attól tartottam, hogy dobni akar, holott nem is jártunk igazán. Azonban semmit sem szólt, csak magához húzott, és finoman megcsókolt. Rendkívüli érzés volt, abszolút nem hasonlíthat hasonlíthatóó ahhoz, ahhoz, amit korábban ko rábban átéltem átéltem Zoli két undorító nyálas borzalma során. sor án. Bálint sokkal jobb volt. Ajkai gyengéden találkoztak az enyémmel, nem volt benne semmi követelőzés, kapkodás, csak játékosság és türelem. – Meg kellett kell ett tennem – mondta, mo ndta, miután mi után elengedett, eleng edett, holott hol ott én egyáltalá eg yáltalánn nem akartam befejezni. – Nagyon vágytam már rá. – Én is. is . – A hangom hang om szinte suttogó s uttogó nak tűnt, tűnt, mégi mé giss ér eztem, milye m ilyenn felszabadul fel szabadultt és boldog. – Nagyon jólesett. – Petrus, Petr us, ha akaro akar o d, folytathatjuk fo lytathatjuk még mé g – mondta m ondta kisfiúsán kisf iúsán elvékonyodo elvéko nyodo tt hangján, hangj án, amitől csak még aranyosabbnak láttam őt. – Én örülnék neki.
– Hol? Hol ? – Arr a g ondoltam, ondo ltam, hogy ho gy párszo pár szorr meg akar csóko csó kolni, lni, netalán megnézünk meg nézünk még egy filmet, vagy csak beszélgetünk. – Itt lakom a közelben. kö zelben. – Kinyújtotta Kinyúj totta a kezét, kez ét, és arr ar r a vár t, hog ho g y vajon vaj on megfo meg fogo gomme. Megtettem, ő pedig vidáman húzott maga után. Valóban közel lakott, mert nem gyalogoltunk sokat, alig öt percet. A lakás nagyon gyönyörű, és persze hatalmas, ami nem lepett meg, mivel egy egész emeletet elfoglalt. Lehet ezt egyáltalán lakásnak nevezni? Négy óriási szoba, egyenként legalább negyven-ötven négyzetméteresek, és olyan stílusosan berendezve, amilyet korábban még nem láttam. Mindenhol kézzel faragott bútorok álltak, szinte le sem mertem ülni a kanapéra, nehogy valami koszt ejtsek rajta, a tisztítást pedig anyu több havi fizetése sem fedezné. – Bejössz Bejö ssz a szobámba? szo bámba? A szüleim szüle im csak holnap hol nap jönnek jö nnek haza – invitált invitál t Bálint. A hangja nem volt sürgető, sem negatív, csak egy olyan srácé, aki arra vágyik, hogy eltölthessen egy kis időt i dőt azzal a lánnyal, akit talán kedvel. kedvel. És én nagyon bíztam abban, hogy hog y kedvel. – Persze, Per sze, szívesen szíve sen – szóltam, szó ltam, és követtem kö vettem őt. Bátorító Bátor ítóan an biccentett r ám, és o lyan kihívóan mért végig tetőtől talpig, amibe beleremegtem. Élveztem, hogy tetszem neki. Nem bírtam ki, ezért megöleltem őt, és erősen megszorítottam a hátát, mire felszisszent egy kicsit. – Csak leégtem leég tem a napon napo n – hazudta szemr sz emrebbenés ebbenés nélkül. nélkül . Tudtuk mindketten, hogy hog y télen nem lehet leégni a napon, annyira egyértelmű volt, hogy nem mond igazat, de belementem a játékba. Olyan haragos volt a tekintete, ahogy az értetlen arcomat nézte, hogy jobbnak láttam, ha nem ellenkezem. Helyette inkább felfedeztem azt a hatalmas lakást, amiben lakott. l akott. A szobája sem volt kicsi, legalább akkora lehetett, mint a mi házunk a faluban. A közepén egy franciaágy foglalt helyet, előtte egy szekrénysor, aminek a közepén egy nagy kijelzős LED tévé, oldalt pedig egy csúcsminőségű számítógép, hangfalak. Még egy gitár is helyet kapott a sarokban. – De menő, menő , hogy ho gy gitár gi tároz ozol ol.. Nem Nem is i s tudtam, hogy ho gy játszol játszo l hangszer hang szeren. en. – Nem nagy nag y ügy üg y – mondta mo ndta Bálint, és a tévé felett fel ett szöszmö szö szmötöl töltt valamivel valam ivel,, majd maj d előkapott egy üveg piát, és nevetve meglóbálta előttem. – Kérsz belőle? Fogalmam sem volt arról, hogy mit feleljek. Ha elfogadom, ha nem, akkor is smárolás lesz a vége. Utóbbit mondjuk nem bántam, mert Bálint csodálatosan bánt az ajkaival, viszont az alkoholt szívesen kihagytam volna a buliból. Tudtam, hogy rossz hatással van rám. Nemet akartam mondani a felkínált italra, de megijedtem,
hogy félős kislánynak tűnök majd. A fenébe is, élni akartam egy picit, mert már megint kezdtem belefásulni a jól tanuló jó kislány szerepkörébe, amit ismét magamra magamr a osztottam. osztottam. – Adj egy eg y pohár po hárrr al! – Magamat Magam at is meg m egleptem leptem a kijelentésem kije lentésemmel mel.. – Ez a beszéd! – moso mo solyg lygott ott Bálint, aki kiöntött kiö ntött egy eg y hatalmas pohár pohá r r al, ami csurig volt. A látványra elfintorodtam, de úgy voltam vele, hogy majd nem iszom meg mindet. Magának is töltött, majd koccintásra ko ccintásra invitált. i nvitált. – Fenékig! Végül lecsúszott. Amikor letettefn volna, akkor Bálint rám mosolygott, és biztatott, hogy igyák még. Hallgattam rá, mert bíztam benne. A pezsgő lehetett a vétkes abban, hogy egyre bódultabb lettem, egy picikét úgy éreztem, mintha lebegnék. Nem igazán tudtam, mit iszok, csak azt, hogy nem ízlik. Mégis, ahogy egyre jobban nyeltem le a kortyokat, úgy vált az íze semlegessé. Az alkoholt nem igazán bírtam, gyorsan a fejembe szállt, mással nem is tudtam magyarázni azt a megváltozott tudatállapotot, amibe hirtelen bekerültem. Nem érzékeltem olyan élesen az engem körülvevő világot, és egy kicsit meg is szédültem. Ennek ellenére máris vidámabb lettem, hangosan nevettem, és akárhányszor újratöltötte a poharamat, kiittam azt. A vidámságom pedig egyre nőtt, amikor pedig az ajkaimat Bálint ajka tapasztotta be, nem ellenkeztem, hanem sodródtam az árral. Bálint pedig nem elégedett meg a csókcsatával, hiába élveztem annyira. A korábbi gyengédség mintha eltűnt volna belőle. Felállt, letolta a nadr nadr ágját, és a férfiasságát fér fiasságát az arcom arco m előtt elő tt kezdte kezdte lóbálni. – Petrus, Petrus , tedd meg nekem, kérlek! kér lek! – liheg li hegte, te, én pedig felnevettem. fel nevettem. Olyan Oly an vicces volt, ahogy ott lóbálja előttem. Más esetben biztos felsikítok vagy elrohanok, de akkor csak nevettem, annak ellenére is, hogy Bálint egyre dühösebbnek tűnt. Azt hiszem, egy fiú számára kevés rosszabb dolgot lehet elképzelni, mintha kinevetik a férfiasságát. Megaláztam, és ezzel valahol tisztában is voltam, mégis, én csak röhögtem rö högtem tovább. tovább. Egy újabb pohár italt töltött, aminek mintha már másabb lett volna a színe, mint az előzőnek. Egy ideig gyanúsan méregettem, rácsodálkoztam, és úgy döntöttem, nekem ez nem kell, de aztán rám szólt. – Idd meg m eg szépen! – utasított lág l ágyy hangon, hang on, de nem engedelm eng edelmeskedtem eskedtem neki. Aztán magához húzott, átkarolta a derekam, és olyan gyönyörű pillantást vetett rám, amitől repülni támadt volna kedvem. Felemeltem a poharat, és a szám elé tartottam azt. – Gyerünk, légy jó kislány! Az akartam lenni. Boldoggá akartam tenni őt. Az ital ízét már abszolút nem éreztem, és azt is kezdtem elfelejteni, hogy ki vagyok én, mit keresek én ott abban a
mindenféle luxussal felszerelt szobában. Bálint pedig kéjesen rám nézett, kezeivel megragadt megr agadtaa a vállamat, és térdelő pozíciór po zícióraa kényszerített kényszerített.. – Most pedig nyisd nag yra yr a a szádat! száda t! Megtettem. Szombat reggel a szobámban ébredtem. Vagyis, nem tudtam, hogy reggel van-e vagy délután, mivel az éjjeliszekrényemen lévő órán a számok összekuszálódtak, így nem is láttam őket rendesen. Nem sok minden rémlett az előző éjszakáról, csak arra emlékeztem, hogy Bálinttal moziban voltunk, aztán felmentem hozzá, iszogattunk, utána berakott egy taxiba, a sofőrrel együtt pedig valahogy behoztak az ágyamba, és olyan mély álomba kerültem, kerültem, amiből végül vég ül alig bír tam felébr felébr edni. A fejem nagyon kótyagos volt, folyamatos hányingerrel küzdöttem, és miután rókáztam egy hatalmasat a padlóra, újra elaludtam. Ez így mehetett órákon át, amíg anyu alaposan fel nem rázott. – Azonnal kelj fel, de rög r ögtön! tön! – üvöltöz üvö ltözöö tt anyám. – Mennyi az idő? idő ? – kérdeztem kér deztem kótyagos kótyag osan, an, mintha mi ntha o lyan fontos fo ntos lett volna, vol na, hogy hog y hány óra is van éppen. – Már délután öt. Err Er r e keltem fel, fel , hogy hog y milyen mi lyen bűz bűz jön jö n a szobádbó szo bádból.l. Hát, hogy hog y nézel te ki? – korholt, miközben az ablakhoz rohanva szélesre tárta azt. A hideg levegőtől egy kicsit jobb lett, a szag pedig már engem is zavart, így megkönnyebbültem attól, hogy eltávozott a szobámból. Kicsit furcsálltám azt, hogy anyu miért kelt fel délután ötkor, de eszembe jutott, hogy péntek este éjszakás műszakban dolgozott, ergo semmit nem tudott az előző estémről – ezzel mondjuk nem volt egyedül. Legalább abban szerencsém volt, hogy a szokásától eltérően nem nézett be hozzám reggel, amikor hazajött. Úgy tűnik, nagyon fáradt lehetett az egész heti munkától munkától.. – Buliztam a többiekkel többi ekkel – mondtam mo ndtam egyszer eg yszerűen, űen, de akkor akko r ismét ism ét r ám jött jö tt a hányinger, a késztető érzést nagy nehezen sikerült elnyomnom. – Beteg vagyok. – Sokat So kat ittál, i ttál, már m ár látom. láto m. Alkohol Alko holistát istát nevelek! Ha ezt ez t apád látná... látná... – Ezzel kisétált kisétál t a szobából, így magamra maradtam. Attól, hogy felemlegette aput, még rosszabb lett minden, mert már nem csak fizikailag voltam rosszul, hanem úgy éreztem, a lelkem is fáj. Nem lettem volna büszke arra, ha apu így lát meg engem. Valahol, mélyen legbelül talán örültem is neki, hogy nincs itt, és nem csalódhat bennem még nagyobbat. Elhessegettem magam elől a képet, mert még rágondolnom is fájt. Eltemettem őt a lelkem mélyére, egy olyan helyre, ahonnét nem fájhat a hiánya. Iszonyúan éreztem magam, a fejem hasogatott, a hányinger fokozatosan tört elő, és azt sem tudtam, hogy éhes vagyok-e, netán fáradt, vagy rám tör éppen a
hasmenés. – Nesze, idd meg! meg ! – nyomo nyo mott tt a kezembe anyu egy eg y pohar poha r at. – Szódabikar Szóda bikar bóna, bóna , segíteni fog. Miközben próbáltam magamba erőltetni a löttyöt, anyu a felmosóvödröt húzta maga után, és igyekezett feltakarítani a mocskomat. – Még hogy ho gy elit eli t iskola, isko la, aztán a szobájába szo bájába hányt. Még jó, jó , hogy hog y nem szart szar t be – morogta anyám, aztán rögtön a mantráira váltott. – Kellett neki a gazdagokhoz mennie, én megmo ndtam, ndtam, megmondtam. meg mondtam. – Mert te aztán mindent mi ndent tudsz, mi? mi ? – kérdeztem, kér deztem, de egybő eg ybőll megbántam, meg bántam, hogy hog y megszólaltam. – Azonnal sipir sipi r c a zuhany alá, al á, mer me r ’ bűzles bűzleszz – folytatta fo lytatta tovább. – Egy-kettő! – Ne már, m ár, fáradt fár adt vagyo vag yok, k, aludni al udni akar a karoo k. – Ezt nyomatékos nyom atékosítva ítva mag m agamr amraa húztam a takarót, amit anyám egy szempillantás alatt lerántott rólam. – Ha nem mész azonnal azo nnal a fürdőká für dőkádba, dba, esküszöm, esküszö m, hogy hog y a hajadba törlő tör lőm! m! Isten engem úgy segéljen – mondta, fenyegetően lóbálva előttem a felmosórongyát, aminek a szagától és látványától újult erővel tört fel bennem a hányinger. Ha már a szájára vette a szeretett Istene nevét, akkor tudtam, hogy nem viccel, így nagy nehezen megmozdultam. Az egyik lábamat a földre raktam, majd a másikat is, aztán aztán imbolyogva imbolyo gva sétáltam sétáltam előr elő r e. Többször is majdne m ajdnem m összees ö sszeeste tem, m, megszédü meg szédültem, ltem, de nem csak a fáradtságtól, fáradtságtól, hanem egyszerűen egyszerűen for gott go tt velem a világ. Mikor végre beértem a fürdőszobába, egyenesen a kádba mentem, beállítottam a zuhanyrózsát egy közepes melegségű fokozatra, megengedtem a meleg vizet, és éreztem, amint a vízsugarak élettel töltik meg a testemet. Egyre jobban elkezdtem érzékelni az engem körülvevő világot, és mintha a világ forgása is kezdett volna abbamaradni. Persze a fejfájásom abszolút nem csökkent, sőt, még jobban erősödött. Legalább egy órát áztathattam magam a vízben. Folyamatosan azon gondolkodtam, hogy mi történhetett előző este, de nem tudtam rájönni. Csak addig voltak meg az emlékeim, hogy felmentem Bálint otthonába, a szobájában piáltunk, de onnan képszakadás. Minél inkább próbáltam erőltetni az agyam, hogy emlékezzen végre, annál kevésbé ment, pedig mindennél jobban vágytam arra, hogy tudjam. Kikelve a kádból elhatároztam, felhívom Bálintot, és megkérdezem őt. Megtörölkö egtör ölközt ztem, em, és kitántor kitántorog ogta tam m a konyhába. konyhába. – Egyél! Egyél ! – bökött bökö tt egyszer űen a tányér felé f elé anyu. – Ez majd maj d jól jó l fog fo g esni. Leültem, és elkezdtem belapátolni a meleg levest, és a tejbegríz is jólesett, amit anyu desszertként adott. A gyomrom már kezdett megnyugodni, a hányinger
veszélye sem fenyegetett, de erőt vett rajtam a fáradtság, az álmosság és a fejfájás. – Rosszul Ross zul vagyo vag yok, k, lefekszem lef ekszem.. Anya, Anya, láttad a telefono telef onom? m? – Az éjjeli éjj eliszekr szekrényedr ényedree tettem, tettem, kicser kicse r éltem a huzatod is – mondta mo ndta anyu szomorúan. – Nagyot csalódtam benned! Tudtam, hogy a gimnázium nem tesz majd ót neked. Ne Ne vegyülj azokkal a népekkel! Anyuhoz léptem, adtam egy nagy puszit a homlokára. Bárhogy is viselkedett velem, szeretett és féltett engem. Erről hajlamos vagyok elfelejtkezni. Miután a szobámba támolyogtam, lefeküdtem a frissen húzott ágyneműmre, és egyből tárcsáztam Bálintot, akitől válaszokat reméltem. Nem vette fel, aztán pedig hirtelen elnyomott az álom. Vasárnap egy telefonhívásra ébredtem. Fogalmam sem volt, ki kereshet, ráadásul félálomban voltam, így kapkodva vettem fel a készüléket. – Halló? Halló ? – szóltam szó ltam bele be le rekedt r ekedt hangon. hang on. – Nagyon Nagyo n baba picsa vagy, vag y, megr meg r aknálak – lihegte lihe gte egy eg y férfiha fér fihang, ng, méghoz még hozzá zá igencsak ig encsak izgatott izg atottan. an. – Mennyit Mennyit kóstálsz ór ó r ánként? ánként? – Te elmebeteg elm ebeteg állat áll at – feleltem, fele ltem, és é s kinyomtam kinyo mtam a készüléket. készül éket. Felháborodtam a pasin, hogy merészel engem ilyenekkel zaklatni! Megpróbáltam megnézni a számot, hogy ki hívhatott, de rejtett volt. Jó lett volna visszahívni őt, és megtudni, mit akart pontosan, honnan tudta meg a telefonszámom. Már kezdtem ideges lenni, különösen akkor, amikor húsz perccel később ismét ismeretlen számról számró l kerestek. kerestek. – Sunáználak, Sunáznála k, ribi r ibike ke – r ötyög ötyö g ött, és ismét i smét egy eg y ismer is meretlen etlen fér fé r fi hangja hang ja vo lt a vonal vo nal túlsó végén. – Leápolsz engem is? – Ki a fr anc vagy vag y te? – kérdeztem kér deztem ing i nger erülten. ülten. – Na, gyer e, lovag lo vagol oljj meg m eg!! – Honnan tudod a számom szám omat? at? – r eagáltam eag áltam dühösen, dühös en, mir mi r e felnevetett felne vetett.. Ebből egyértelművé vált előttem a helyzet, ő aztán nem fog válaszolni a kérdéseimre, így obbnak láttam lezárni ezt az értelmetlen eszmecserét. eszmecser ét. – Ne zaklass a szakágaiddal! Ismét kinyomtam a telefont, aztán megnéztem az SMS-eket is, ahol szintén volt több obszcén ajánlat. Megrettentem, miközben olvastam az üzeneteket. Nem csak a tartalmuktól, hanem attól is, hogy nekem küldik őket. Miért hívogatnának engem idegen pasik mindenféle ajánlatokkal? Olyanok, akiket nem is ismerek? Hülyeség, tuti félretárcsáztak. Nem engem kerestek, azt se tudják, hogy ki vagyok. Még két ismeretlen számról jövő hívás érkezett ebéd előtt, de egyiket sem vettem fel. Megpróbáltam elérni Bálintot, de ki volt kapcsolva. Az ebéd alatt anyu elég ellenszenvesen viselkedett, haragudott rám, amiért
buliztam, és folyamatosan az iskolát szidta és a többieket, akik szerinte rossz hatással vannak rám. Nem védtem őket, ahogy saját magamat sem, egyszerűen próbáltam túlélni az ebédet, ami nem ígérkezett könnyű menetnek. Később újra hívtam Bálintot, de még mindig ki volt kapcsolva. Véletlenül ismét felvettem egy ismeretlen számról számró l jövő jö vő hívást, per per sze, nem kellett kellett volna. – Hogy Hog y lehetsz ekkor e kkor a cafka? Alig látszol látszo l tizenötnek. tizenö tnek. Hová fajul f ajul az ifjúság if júság ? – egy eg y nő hangja volt, vol t, ami nagyon meglepett. meglepett. – Te Te kis mocsok, mo csok, szégyellő magad! m agad! – Mi baja van magának? mag ának? És kicso da ö n? – kérdeztem kér deztem kétségbeesetten. kétség beesetten. Olyat Olya t tudott, tudott, amit én nem, és ez idegesített. i degesített. – Nem ismer em magát. mag át. Nem felelt a kérdésre, egyszerűen lerakta a telefont, ő is számról keresett. A számítóg számítógépemhe épemhezz rohant r ohantam, am, próbáltam pr óbáltam kapcsoló kapcsolódni dni az internetr internetr e, hátha hátha ott rájö vök a probléma forrására, de kiderült, hogy nem fog működni. Csak hétfőn jön ki a szerelő, mert problémák adódtak az internetkábelünkkel. Már azon voltam, hogy felhívom Dávidot, hátha tud valamit, de valahol mélyen, legbelül még mindig haragudtam rá. Amikor pedig egy újabb hívás érkezett egy ismeretlen számról, egyszerűen kikapcsoltam a mobilt. Az egész vasárnapot az ágyamban töltöttem, zenét hallgattam, és próbáltam rájönni arra, mi történhetett. Egyszerűen nem találtam a megoldást, és kétségbeestem. Valamilyen hetedik érzék azt súgta, komoly dologr dolog r ól van szó, szó, de remény r eménykedt kedtem em benne, benne, hogy nincs semmi go nd. Akárhogy is, másnap iskola, és pontosan tudtam azt, ha valami történt, hát azt ott első kézből megtudom. Ha akarom, ha nem.
14. fejezet NÉMETH ÁRON MÁR ABBAN A PILLANATBAN ÉREZTE, hogy valami rossz fog történni, amikor belépett Bálinték lakásába. Egyrészt kedve sem volt eljönni, szívesebben töltötte volna Dáviddal a vasárnapot is, noha ezt még magának sem merte volna bevallani. Áron egyszerűen megrettent attól, ahogyan Bálint szólt a telefonba, amikor magához invitálta őt. Olyan vészjósló volt a hangja. Mikor megérkezett, meglepetten tapasztalta, hogy majdnem a fél osztály ott tolong a szobában. Barbara, Csenge, Kata, Zoli, Zsolt és Bálint pedig olyan önelégült önelég ült fejet vágtak, amit Ár Ár on nem tudott hová tenni. – Osztálybuli Osztál ybulitt tartunk? Szólhattatok Szó lhattatok volna vo lna hamar ham arabb abb is. – Dehogyi Deho gyiss – állt áll t fel f el Kata, és Áron Áro n mellé mel lé állt. áll t. Kezeivel megsim meg simíto ította tta a fiú karját, kar ját, mire Áron biccentett egyet. Jólesett neki, de tudta, ez nem az igazi. Ez nem olyan, mint... Elhessegette maga elől még a gondolatot is. – Bálint csinált valami nagyon király dolgot péntek este – folytatta mézes mázos hangon a lány. – Mi menőt menő t alkottál? alko ttál? – lépett oda a fiúhoz fi úhoz,, hogy ho gy lepacsizzanak. lepacs izzanak. – Ha megláto meg látod, d, eldobod eldo bod az agyad ag yad – r öhögö öhö gött tt fel a fiú, majd maj d megnyo meg nyomta mta a távirányítón a play gombot, mire elindult a tévén a felvétel. Áron automatikusan hátrafordult. Eleinte nem igazán értette, de azután szép lassan világossá vált előtte, hogy pontosan mit néz. – Kicsinál Ki csináljuk juk azt a r ibancot ibanco t – szólal szó laltt meg m eg r öhögve öhö gve Barbar Bar bara. a. – Megérdeml Megér demlii azért, azér t, amit velem tett. – Mégis, Mégis , mit? – for fo r dult hozzá hoz zá Áron. Áro n. – Oké, hazudott hazudo tt nekünk, de ez még nem a világvége. – Nem úszhatja meg. meg . Becsapo Becsapott tt és hitegetett – suttogta suttog ta maga mag a elé a sértett sér tett lány. – Átlépett egy eg y határt határ t – jelentett jel entettee ki Kata. – A hazugság hazug ság egy eg y dolog dol og,, de ő spor spo r tot űzött belőle. belő le. Áron előtt szép lassan összeállt a kép. Az elégedetten vigyorgó osztálytársai és az egy gombnyomásra elinduló felvétel. Ahogy a kirakós minden darabja a helyére került, Áron úgy vált egyre idegesebbé. – Mit akartok csinálni a felvétellel? – Szerintem Szer intem ezt mindenkinek mi ndenkinek látnia kell – for fo r gatta ga tta a fejét fej ét Zsolt, Zsol t, majd maj d feláll fel állt,t, és kihúzta a pendri pendrive-ot ve-ot a DVD DVD lejátszóból. lejátszóból . – Iszonyú Iszonyú dögö dö göss az a csaj, nem? – Egyáltalán Eg yáltalán nem az – hor kantott fel f el Csenge, Csenge , a hangjábó hang jábóll sértett sér tettség ség hallatszó hall atszódott. dott. – Semmi Semm i extra, extr a, ugye, ug ye, csajok? csaj ok? – Ja, hát nem látod, láto d, hogy hog y izé – kereste ker este a szavakat Kata. – Tör Tö r edezett a hajának hajána k a vége. Szörnyű Ször nyű..
Áron nem fig yelt a csajokr csajokra, a, sokkal inkább inkább lekötötték lekötötték a figyelmét a srácok, sr ácok, akik a számítógéphez mentek. – Elintézted a titkosítást? titko sítást? – címezte cí mezte kér dését Zsolt Zso lt felé fel é Bálint. – Menni fog? fo g? – Naná – r öhög öhö g ött a mélák, mél ák, mir mi r e a pendrivependr ive-ot ot diadalittasan diadal ittasan maga mag a elé tartotta. tarto tta. – Gyerekek, Gyer ekek, kitaláljunk neki valami művésznevet? művésznevet? – Például micso mi csodát? dát? – kérdezte kér dezte nevetve Barbar Bar bara. a. – Lehetne mondjuk mondj uk Lady Punci. – Fel akaro akar o d tölteni a netre? netr e? – kérdezte kér dezte Áron. Áro n. – Ezt nem gondol go ndolhatjátok hatjátok komolyan! Mi lesz, ha rájönnek és beperelnek? Egyértelmű, honnan származik a felvétel. – Talán valami valam i gondo g ondo d van, Németh? – lépett l épett a sr ác elé el é Bálint. Báli nt. – Ügy ér zem, nem támogatod támog atod az akciónkat. Talán az apád is ilyen engedetlen? Áron úgy érezte, mintha karót döfnének a szívébe. Tudta jól, hogy nagyon oda kell figyelnie arra, hogyan viselkedik a barátai körében. Már majdnem csődbe mentek, amikor a szülei beíratták őt a Szép Reményekbe. A fiukat ismerve lefogadták, hogy Áron barátokat szerez, ezáltal pedig fontos kapcsolatokat. Egy hónap sem telt el, mire Bálint apja révén munkát kapott az édesapja. Egyszerű volt, mint az egyszeregy. Csak érdeklődni kellett. Barátok között voltak, naná, hogy érkezett a segítség. Ami könnyen jött, az könnyen is mehet, Áron ezzel tökéletesen tisztában volt. Mosolyt erőltetett inkább az arcára, és egészen addig tartotta úgy a fejét, amíg biztossá nem vált vál t abban, abban, hogy hog y valódinak való dinak tűnik. tűnik. – Egyszer Egys zerűen űen nem akarom akar om,, hogy ho gy lebukjatok lebukj atok – felel f eleltt nevetést színlelve. színl elve. – Ne agg ag g ódj! ódj ! – csapta őt karon kar on Bálint. – Zsolt Zsol t mego meg o ldja, ldja , igaz? ig az? – mir e a srác sr ác biccentett egyet. Áron elborzadt Bálint arckifejezésétől. Gondolta, hogy azért csinálja mindezt, hátha bevágódhat Barbaránál, de ez akkor is túlzásnak tűnt. Ő sosem vetemedne ilyesmir ilyesmi r e. A csábítás művészet, művészet, ez pedig egyszerűen eg yszerűen szánalmas. – Hány helyr e töltöttétek töl töttétek már fel? – Tegnap Tegna p ment ki előszö elő ször, r, azóta azó ta törö tör ö lték, de mi nem adjuk fel. fel . Tényleg Tényl eg,, hol a francban voltál szombaton? Hívtunk tegnap is. Dávidéknál. Megnézték az Eredetet, az Eredetet, amit amit persze per sze Dávid utált, utált, aztán aztán kosaraztak kosar aztak a fiú hátsó kertjében felszerelt palánknál, ahol Áron minden pillanatot kihasznált, hogy Dávidhoz Dávidhoz ér hessen. Rohadt jól ér ezte magát, de ezt nem mondhat mo ndhatja ja el a többiek előtt. el őtt. – Az apámmal apámm al hor ho r gásztam gá sztam – hazudott haz udott csípőbő csí pőből.l. – Kár, hogy ho gy lemar lem aradtam adtam a bulir bul iról ól.. – Semmi Semm i gond g ond – jelezte jel ezte Bálint, mir m iree Barbar Bar baraa hangos hang osan an felkiál fel kiáltott: tott: – Tegyétek fel a pros pr ostis tis oldalr ol dalraa is a telefonszámá telefo nszámával val együtt! eg yütt! Azt akarom akar om,, hogy hog y
szenvedjen. A többiek hangosan felnevettek az ötletre, és ez alól Áron sem volt kivétel. Sejtette, hogy az úgynevezett barátai képesek akár a végletekig is elmenni egy-egy poén vagy szívatás kedvéért, azonban őszintén hitte azt, hogy van egy olyan határ, amit ők sem lépnek át. Visszaemlékezve Dávid kérdésére, hogy mit kedvel annyira a társaságban, már bánta, hogy megvédte őket. Akkor még ugyanolyannak tűntek számára, mint amilyen ő maga is volt. Egy kicsit elkényeztetett, a világ dolgaira és a következményekre magasan tojó fiatalok, akik csak élvezni akarják az életet. Áron azonban hitt a határokban. Tudta jól, hogy meddig mehet el, mi az, amit még megtehet. Viszont iszo nt az, amit Petrával műveltek, műveltek, már tényleg tényleg túlment mindenen. Kata továbbra is mellette állt, a szempilláit rebegtetve próbálta elcsábítani a fiút. Áron nagy nehezen visszafogta az undort, ami a lányra nézve átjárta őt. Túl sok smink, mély dekoltázs a semmire, ráadásul olyan műnek tűnt a megjelenése. Ami pedig a belsőt illeti, Áron a lányt egy agyatlan libának látta, akinek nincs önálló véleménye, sem gondolata, és ami a legfájóbb, lelkiismeret-furdalása sem. Áron már egy pillanatig sem bánta, hogy Dávidot választotta, és nem próbált meg jobban harcolni az érzései ellen. Az őrült világában Dávid az egyetlen, aki a felszín felett tartja. – Nagyon Nagyo n el vagy vag y g ondolko ondo lkodva dva – jegyezte jeg yezte meg Kata, és egy eg y óvatlan óva tlan pillanatban pil lanatban megsimította Áron arcát. A fiú megérezte a lány parfümjét, émelyítően erős volt az illatnak csúfolt szag, legszívesebben öklendezett volna tőle. – Haza kell mennem, mennem , sráco sr ácokk – válaszo válas zolt lt szomo szo morr úságot úság ot eről er őltetve tetve a hangjába. hang jába. – Családi vizit, ez egy ilyen il yen hétvége. hétvége. – Máris Mári s elmész el mész,, Németh? Netán nem tetszik a mutatvány? m utatvány? – kérdezte kér dezte Bálint. – A franco fr ancokat kat nem – nevetett fel hamisan hami san Áron. Áro n. – Facebooko Facebo okonn kérem kér em ám a linkeket! – Elkísér El kísér jelek? jel ek? – ajánlotta ajánl otta fel Kata, mir mi r e a srác sr ác még a g ondolatától ondo latától is dobo tt egy eg y hátast. – Majd legkö leg közelebb zelebb – hajolt hajo lt o da hozzá, hoz zá, és a fülébe fülé be suttogva suttog va folytatta: fo lytatta: – Nem fogsz fog sz belehalni belehalni a vágyba, igaz? – Olyan Ol yan vagy vag y – jegyezte jeg yezte meg Kata, és vihogva viho gva megindul meg indultt Barbar ához. áho z. Össze se lehetett hasonlítani a csábítás érzését azzal, mint amikor Dávidnak mondott huncut szavakat. A szobájában az ágyán ülve Áron pattogós kislabdát dobált a falhoz, majd elkapta azt, és ismét eldobta. így próbálta megnyugtatni az idegeit. Ö sem volt ellene a jó
tréfáknak, szerette húzni az embereket. Jó érzés volt szemtelennek, pofátlannak lenni. Azonban voltak határok. Soha nem mondta volna el Dávid titkát, és nemcsak azért, mert felfigyelt a fiúra. Viszont az, amit Bálinték tettek, még Áron számára is hihetetlen volt. Nem tudott dűlőre jutni, egyszerűen nem ment neki. Amikor megcsörrent a mobilja, és Dávid nevét jelezte a kijelző, még idegesebbé vált. Pontosan tisztában volt azzal, mennyire ellenezné az egészet a fiú. A csudába, hiszen még neki sem tetszett. Kinyomta a készüléket, és még gyorsabban dobálta azt a fránya labdát. Meg akart nyugodni. – Kisfiam, Kisfi am, azonnal azo nnal hagyd hag yd abba! – r ontott onto tt be az anyja a szobába. szo bába. – Ettő Ettő l zeng a lakás. – Apa dolg do lgoz ozik? ik? – kér ké r dezte Áro Ár o n. Nyugalom Nyugal om kell az apjának, miko r hazahozza hazaho zza a munkát. – Igen, úgyhog úg yhogyy elég el ég legyen leg yen – r eagált eag ált a nő. nő . – Vasár Vasárnap nap van, pihenj, pi henj, nyugodj nyugo dj meg m eg,, vagy találkozz a barátaiddal! – Nem akar o m őket ő ket látni – válaszo vál aszolt lt dühösen, dühö sen, majd m ajd az a z ágya ág ya mellé me llé lépve felkapta f elkapta a tornazsákját, és kioldalazott az anyja mellett. Az inzulin nálad van? Étel is? Áron idegesen horkantott egyet, a hűtőhöz lépett, és mindent bepakolt egy pici hűtőtasakba, aztán be a hátizsákjába. Nem foglalkozott ezzel a szarsággal, amit annyira gyűlölt, mert gyengének érezte magát tőle. Szentül hitte, hogy mindez csak megszokás, és egy nap legyőzi a betegségét. Miután elkészült, gyorsan kirohant a házból. Egyenesen az edzőterem felé vette az irányt, le akarta vezetni magából a stresszt. Amint megérkezett, átöltözött, és egy félórás bemelegítés után a súlyzókhoz lépett. – Hány kilós kil óssal sal nyomo nyo modd ma? – szólí szó lította totta meg őt a konditer ko nditerem em egyik eg yik oszlo os zlopos pos tagja. – Amennyivel csak megy meg y – r eagált eag ált Áron, Áro n, és r ápakolt ápako lt 30-30 kilót. kil ót. Befeküdt alá, majd igyekezett megemelni a nehéz vasdarabot, rajta a temérdek súllyal. Úgy érezte, összeroppan a teher alatt, a kezei fel akarták adni, az ízületei pihenésért kiáltottak, de Áron nem engedett nekik. Abban a pár másodpercben, amíg minden erejét összeszedve azon küzdött, hogy felemelje a súlyt, elfelejtett mindent: Dávidot, a kusza érzéseit a fiú iránt, a barátait, akik túl messzire mentek, a cukorbetegségét, a családját. Abban a pár másodpercben csak egy cél lebegett a szeme előtt: kinyomni a súlyt, győzedelmeskedni az ereje és a kitartása segítségével. Ez olyan dolog volt,
amit csak egyedül érhet el, amiért egyedül küzdhetett meg. Ez volt az, amire a legjobban vágyott.
15. fejezet HÉTFŐ REGGEL GYOMORGÖRCCSEL ÉBREDTEM. Egyszerűen tudtam, hogy valami nem stimmel, minden idegszálam ezt jelezte. Zuhanyzás után idegesen kapkodtam magamra az egyenruhámat, és a házból is furcsa volt kilépnem. Miközben a faluban sétáltam a buszmegálló felé, többen megbámultak. A kisboltos Piri néni csodálkozón, a régi osztálytársam édesanyja, aki mindig kedves volt velem korábban, pedig úgy nézett rám, mintha én lennék az ördög maga. Nem tudtam mire vélni a viselkedésüket, de gyáva voltam ahhoz, hogy eléjük álljak és rákérdezzek. Ehelyett megsokszoroztam a lépteimet, és szinte rohantam a célom felé. Még a novemberi zimankó sem zavart annyira, mint a falumbéli emberek érteden pillantásai. Amikor beállt a busz, az elsők között szálltam fel rá. A sofőr pedig a szokásos kedves mosoly helyett szomorú, csalódott ábrázattal fogadott. – Nem hittem volna, vo lna, hogy hog y pont te fog fo g sz idáig idái g süllyedni süll yedni – bökte bö kte nekem oda, oda , és már arra vártam, hogy leszállíttat a járműről, de ez nem történt meg. Már évek óta ismertem a sofőrt, a falunkban lakott, és az egyik gyerekét én korrepetáltam matematikából. Jószívű, igazságos embernek ismertem meg, aki minden reggel kedvesen köszöntött, amikor meglátott. Egyértelmű volt, hogy o kkal haragszik r ám, mint ahogy a faluban faluban sem véletlenül véletlenül bámultak meg az emberek. Tudni akartam, mi történt, mindennél jobban, de továbbra is gyáva voltam rákérdezni. Az út alatt igyekeztem minél távolabb lenni ezektől az emberektől, akik olyan megvetően néztek rajtam végig. Nem voltam hozzászokva ehhez a bánásmódhoz, tőlük egyszerűen nem. Az orruk előtt nőttem fel, a legtöbbjüket közelről ismertem, és ők is engem. Fájt az, ahogy bántak velem. Nem értettem az okát, sem azt, hogy mit követhettem el, azt viszont éreztem, hogy mindennek valami köze lehet a rejtélyes telefonhívásokhoz. Amint megérkeztünk a végállomásra, végállomásr a, és leszálltam a buszró l, minde mi ndenn tekinte tekintett rám r ám szegeződött szegeződö tt.. Több iskolatársamat is felfedeztem az utcán a suliba igyekezni, és mindegyik nevetett, mikor észrevett, többen le is kurváztak, aminek aztán végképp nem örültem. A reggel nagyon idegőrlőn alakult, és leginkább azért, mert rajtam kívül mindenki tisztában volt mindennel, csak én nem. Végül nekiiramodtam, és futva tettem meg az iskoláig az utat. Alig vártam, hogy meglássam Bálintot, és magyarázatot adjon a történtekre. Amint a sulihoz érkeztem, a portás alig akart beengedni, az iskolában pedig ahogy észrevették, kitört a fújolás. Olyan megvetően néztek rám, mint még korábban soha, leginkább a lányok, akiknél a megvetés
mellett még a féltékenység csíráját is felfedezni véltem. A fiúk viszont mosolyogtak, hujjogtak a hátam hátam mögö mö gött tt,, sőt, volt, amelyik megpr óbált rácsap r ácsapni ni a fenekemre. Tekintetemmel a lépcsőn álldogáló diákok között Bálintot kerestem, mert már egyre biztosabb voltam abban, hogy ő tudja, mi történhetett. Mindenfelé néztem, de nem volt sehol. Egyenesen a szekrényéhez rohantam a harmadik emeleti folyosón, de ott sem láttam őt. Az osztályteremhez mentem, és igyekeztem figyelmen kívül hagyni a diákok reakcióját, ami nem volt egyszerű, mert az egyik B osztályos lány kinyújtotta kinyújtotta a lábát, amiben meg botlott botlo ttam. am. – Mi a franc fr anc bajod bajo d van? – kérdeztem kér deztem tőle inger ing erülten, ülten, amir ami r e inger ing erült ült arckifejezéssel reagált. – Szégyent Szég yent hozo ho zoll az egyenr eg yenruhánkr uhánkra. a. – Ezzel ott hagyott, hag yott, belekar bel ekarol oltt a bar ba r átnőjébe, átnőj ébe, akivel dühöngve vonultak tovább. Az osztálytermünk ajtaját idegesen rántottam fel. Bálintot kerestem, de nem láttam sehol, pedig már majdnem mindenki jelen volt a teremben. – Nézzétek csak, megjö meg jött tt Niki Belucci méltó mél tó utódja! utódj a! – kurjanto kur jantott tt Zoli, Zol i, amikor ami kor meglátott megl átott.. – Igazi Igazi sztárt köszönthetü kös zönthetünk nk a személyedben. személ yedben. Fogalmam sem volt, ki az a Niki Belucci, de annyit azért sejtettem, hogy nem egy Oscar-díjas színésznő. – Látta valaki Bálintot? Bálinto t? – kérdeztem, kér deztem, és r ájöttem, ájö ttem, olyan o lyan halkan tettem, tettem, hogy hog y én is alig hallottam a szavaim. Végül megismételtem hangosabban: – Nem tudjátok, merr e van Bálint? Bálint? – A r endőr endő r ségr ség r e ment – felelt fel elt Barbar Bar bara. a. – Remélem, Reméle m, feljelent felj elent téged szexuális szexuál is erőszak erő szak miatt. miatt. Zavartan néztem rá, fogalmam sem volt, hogy miről beszél. Az egész nap egy óriási káosz volt. Megpróbáltam összerakni a képet, mindenki leribancoz, obszcén megjegyzéseket tesznek rám, és semmire sem emlékszem a péntek estéről. Csenge vigyorogva a tábla felé mutatott, én pedig ijedten fordultam hátra. Nem akartam elhinni azt, amit a saját szememmel látt l áttam. am. A táblán pár rólam készült kép volt, amint meztelenül térdelek valakinek a lábai előtt. előtt. Amikor Amikor felfogta felfog tam, m, hogy hog y pontosan mit látok, olyan hangosan hango san sikította sikítottam, m, ahogy ahog y csak tudtam. Én voltam a fotókon, meztelenül, amint valakinek a nemi szerve van a számban. Az a valaki pedig csak Bálint lehetett. – Nagyon Nagyo n fotog fo togén én vagy, vag y, viszo vi szont nt nem n em ártana ár tana egy eg y kis bor otva – mutatott r á Zoli Zol i a képr képr e. – Bár van, aki szőrösen szőr ösen szereti. – Látjátok, igazi ig azi őstehetség ős tehetség – nevetett fel Zsolt, Zsol t, és a szájával szá jával o lyan hangoka hang okatt adott ado tt ki, mintha épp lenne benne valami.
– Gyere Gyer e ki innen! – szólt szó lt hirtelen hir telen Dávid. Karon Karo n r agado ag adott, tt, és a szomszé szo mszédos dos szertárba vonszolt, aminek az ajtaját mindig nyitva hagyta a vezetőség, hogy bárki, bármikor megnézhesse a térképeket és a könyveket, ha a tanórához szükségük van r á. – Mi folyik fo lyik itt? Nem értem, ér tem, azok azo k a fotók, fo tók, honnan honna n a francbó fr ancbóll kerülhettek ker ülhettek elő? elő ? Mikor készültek? Dávid gondt go ndter erhelten helten tekintet tekintettt rám, rám , és az ar ca mintha telis-tele lett volna sajnálattal. – A hivatalos hivatalo s verzió ver zió a következő: kö vetkező: Bálinték lakásának lakásá nak biztonság bizto nságii kamer ás felvételeit ellopták, és azt a részt, amin te őt a száddal, nos... – Itt elakadt, mintha nem tudná, hogyan folytassa. Próbálta szóra nyitni a száját, de nem jött ki rajta a hang, no, nem mintha én könnyebb helyzetben helyzetben lettem volna. – Mindenki látta? – kérdeztem kér deztem elcsukló elcs ukló hangon, hang on, miköz mik özben ben a könnyeim könnye im folyásá fo lyásátt próbáltam megállítani. – Az egész iskola? – Több Tö bb tízezres tízezr es megtekintést meg tekintést prod pr odukált ukált a felvétel felvé tel alig ali g két nap alatt. Ráadásul felkerültél jó pár weboldalra is, mint Magyarország szégyene, meg a tizenöt éves kislány szopik, és egyéb címszavak – mondta Dávid. A hangja érzelemmentesen csengett, aminek most nagyon megörültem. – Attól tartok, mém lettél, ugyanis felkarolt az internetes népművészet. Veled meg a videó hírével van tele a Facebook. Petr Petr a, én annyir annyiraa sajnálom! Én. Mém. Több millió mil lió ember lát l átta ta.. Az Az nagyon sok so k ember. Rengeteg. Elájultam. Arra Arr a eszméltem, eszméltem, hogy Dávid Dávid a karjaiban tar tar t és pofozgat. – Minden r endben lesz – mondta, mo ndta, amiko ami korr látta, hogy hog y megér meg értem tem a szavait. szavai t. Sajnos Sajno s abszolút nem hangzott hihetően, leginkább azért, mert én is tudtam, hogy nincs igaza. Ebből a szituációból, amibe én kerültem, nem lehet jól kijönni. Már épp beolvastam volna neki, amiért egy ilyen idióta hülyeséggel traktál, amikor őrült erővel erő vel kinyílt az az ajtó. – Mi a franco fr ancott csinál cs ináltál, tál, te idió i dióta? ta? – Az anyám a nyám volt vol t az, az , és tajtékzott a dühtől. dühtől . – A munkában kell megtudnom, hogy a lányom szexvideójával van tele az internet? Hát hogy képzelted! Te vagy vele a videón? – kérdezte dühösen, és Dávidra mutogatott. – Te ro r o ntottad meg a lányo mat? Dávid ijedten hátrált a falhoz, és elvékonyodott hangon válaszolt: – Nem én voltam vo ltam az, az , asszo nyom. nyom . – Azonnal kelj fel, fel , megyünk meg yünk a r endőr endő r ségr ség r e! Ez az átkozott, átkozo tt, g azdag népség, népség ,
tönkreteszik az én kislányomat – fröcsögte ellentmondást nem tűrő hangon, karon ragadott, és úgy vonszolt maga előtt végig az iskolán, mintha egy elmeháborodott lennék. Végig korholt, amitől újra eleredtek a könnyeim. Az sem segített, hogy a többi diák rajtunk nevetett, és nem átallották még az anyám előtt is obszcén szavakkal illetni, amitől anyu még idegesebb lett. A rendőrség épülete nem volt messze a sulitól, mégis mégi s úgy éreztem, mintha mintha több kilométert gyalog oltunk volna.
16. fejezet PETRA ÉS AZ ANYJA TÁVOZÁSA UTÁN Dávid még mindig nem tért magához a döbbenettől. Vasárnap szembesült a képekkel, a napját pedig javarészt azzal töltötte, hogy megpróbálta megpr óbálta elérni Petrát és erő t önteni önteni belé, és beszélni Áronnal. Biztos Biztos volt a bűnösségében, egyszerűen érezte, ráadásul mivel Áron barátai álltak az egész mögött, ezért neki is tudnia kellett róla. Képtelen volt elhinni, hogy az a kedves srác, aki az uszodában segített neki, ugyanaz lehet, akinek tudomása van egy ilyan szörnyű viccről. Egyikük sem reagált a hívásaira, egy idő után feltűnt neki, hogy a telefonjaik ki vannak kapcsolva, így le is állt a próbálkozással, bármennyire is nehezére esett. esett. Így nem is maradt más számára, mint a Facebook falon a kommentek olvasgatása, a videó alatt található hozzászólások böngészése. Egyszer megpróbált Petra védelmére kelni, de rádöbbent, ezzel csak olajat önt a már amúgy is teljes lánggal lobog l obogóó tűzre, tűzre, így íg y inkább inkább hagyta, hagyta, és megpróbált megpró bált másr másr a koncentr koncentr álni. Gondolkodott. Mindenen. De leginkább a kapcsolatán Áronnal. Mégis, hogy lehetett együtt egy olyan fiúval, akinek ilyesmiről akárcsak tudomása lehetett, és mégsem tett ellene semmit? És eleve, mit vár ő az élettől, a saját életétől, ha titkolózva kell azt leélnie? Nem volt olyan a kapcsolata a sráccal, amilyenre mindig is vágyott. Többet akart az élettől. Gyűlölte, hogy a fiú még az iskolában sem szól hozzá, és mások előtt úgy viselkedik vele, mintha idegenek lennének. Nem tudta ezt elviselni, egyre jo bban fájt fájt számár számár a minden alkalom, alkalom, amikor mások előtt elő tt levegőnek nézte őt. Ráadásul ott lebegett kettejük között a kérdés, amire Áron soha nem felelt, igaz, Dávid sem mert kerek perec rákérdezni. Rettegett a választól, még a gondolattól is, hogy Áron a lányokat is szereti. Tudta jól, hogy nem tudna győzni egy lánnyal szemben, hiszen nem adhatja meg ugyanazt Áronnak, amit például Kata. Vele végigsétálhatna a városban kézen fogva, őt bemutathatná úgy az ismerőseinek, a barátainak, hogy ne kelljen tartania a negatív megjegyzésektől. Áron évek múltán bármelyik nőt feleségül veheti, gyerekei lehetnek, és unokái. Vele minderről le kéne mondania. Dávid azzal is tisztában volt, hogy rá milyen élet várhat. Folyamatosan titokban élni, vagy felvállalni a világ előtt a másságát, és szembesülni a következményekkel. Az emberek viselkedésével, a hántásokkal, azzal, hogy nem házasodhat meg, nem lehet úgy gyereke, mint egy férfi-nő párnak, és belátható időn belül nem lesznek olyan jogai, mint egy heteroszexuális embernek. Dávid rettegett attól, hogy mi fog ALIG PÁR PERCCEL
történni. A szülei haragjától is, hiszen amint színt vall, rájönnek, hogy kevés rá az esély, hog hogyy valaha is unokájuk szülessen, és továbbvigyék továbbvig yék a család nevét. nevét. Megannyi baljós gondolat, g ondolat, de egyiket sem sem tudta tudta kiverni a fejéből, bármenny bárm ennyir iree is szerette volna. Kusza fejjel nem is nagyon tudott rendesen gondolkodni. Hétfőn már a folyosón várta Áront, aki, amikor meglátta őt, rögtön menekülni próbált. Rá volt írva az arcára a lelkiismeret-furdalás. Dávid azonban nem hagyta meglógni megló gni a szembesítés szembesítés elől. – Ne itt beszélge beszél gessünk, ssünk, oké? oké ? – suttogta suttog ta Áron, Áro n, miután mi után ismét ism ét kör benézett, nem tűnik-e tűnik-e fel egy ismerős ismer ős vagy iskolatá isko latárr s a folyosón. fol yosón. – Majd Majd órán ór án megdumáljuk, vagy vagy nálatok. – Vagy ag y bejössz bejö ssz utánam a zeneterembe, zeneter embe, vagy vag y itt, a folyo fo lyosó sónn csinálo csiná lokk jelenetet jel enetet – adta ki az ukázt Dávid. – Nem viccelek. – Smár Smá r olni ol ni akarsz, akar sz, hm? – kér dezte pr o vokatívan voka tívan Áron Ár on,, és kacsintott kacsi ntott egyet eg yet a hatás kedvéért. – Szombat óta kiszáradt kiszár adt a szád, mi? Dávid Dávid egy lesajnáló pillantással pillantással mérte mér te végig végig,, és ismét elgo ndolkodott azon, hogy lehet együtt egy ennyire egoista barommal. Eszelősen jóképű és valahol a lelke mélyén egy szerethető srác, de mindent figyelembe véve több fájdalmat okozott már neki eddig, mint boldog pillanatot. Ahogy belépett a zeneterembe, és kinézett az ablakon, meglátta a bokros részt az uszoda mellett, eszébe jutott októberi találkozásuk és az első csók emléke. Azelőtt az volt a legnagyobb vágya, hogy túljusson Laura halálának az emlékén, és legyen valaki, aki szereti, és az lehetőség szerint Áron legyen. Dávid vágya teljesült, de nem olyan csomagolásban, csomag olásban, ahogy azt ő megálmodt megálmo dta. a. Igen, Igen, Áron volt A srác, a nagy Ő, csak nem teljesen nagy betűkkel, betűkkel, és ez volt a pr obléma. oblém a. – Itt is vagyok vag yok – suttogta suttog ta Áron, Áro n, bezárta bezár ta az ajtót, ajtó t, a falnak fal nak lökte lö kte a sráco sr ácot,t, és kapkodva, követelőzőén megcsókolta. Olyan határozottan tartotta a fiú arcát, annyira annyira erősen erő sen csókolta, mint talán talán még soha. so ha. Dávid nem állt ellen, sőt, nagyon is jólesett neki. Magában viszont az a gondolat árt ár t az eszében, eszében, hogy hog y ez könnyedén lehet a búcsúcsók. búcsúcsók. – Miért Miér t nem vetted fel a telefo tele fono nod? d? – kérdezte kér dezte az első adandó alkalo alkal o mmal, mma l, ahogy aho gy Áron levegőt vett. Az ajkai zsibbadtak voltak, az ágyéka annyira merev volt, hogy attól félt, átdöfi a sliccét, így bár nehezen, de ellökte magától a srácot. – Tegnap kerestelek. Az emlék hatására érezte, ahogyan szépen, lassan lelohad. A vér szanaszét száguldott a testében, főként a fejébe, így már egyre tisztább fejjel gondolkodott. Hagyta, Hagyta, hog hogyy már megint megbolo ndítsa ndítsa a fiú.
– Vasárnap asár nap apámmal apámm al hor g ásztam, és későn késő n értem ér tem haza – vonta vo nta meg a vállát, váll át, mintha nem lenne nagy dolog, amit Dávid kérdezett. – Ne hazudj – mondta m ondta halkan. hal kan. – Pontosan Pontos an tudom, tudom , hog ho g y nem mond m ondasz asz iga i gazat. zat. -Tényleg? – tette fel a kérdést Áron. Olyan provokatív magabiztossággal volt felvértezve, ami Dávidot egyre jobban zavarba hozta. – Mindenrő Mindenr ő l tudtál, iga i gaz? z? – Fogalm Fog almam am sincs, si ncs, hogy ho gy mir m iről ől beszélsz beszél sz – lódí l ódított tott Áron. Áro n. – Dehogyisne Dehog yisnem! m! – Egyr e inger ing erültebbé ültebbé vált, és már unta a folyto fo lytonos nos átszadozásokat. – Hogy tehettétek ezt vele? – Hé, csak arr ar r ól volt vol t szó, szó , hogy ho gy kicsit kicsi t eljátszik elj átszik vele. Nem is sejtettem, hogy hog y felveszi kamerával, azt meg pláne nem, hogy feltöltik a netre. – Áron hangjából hallani lehetett a lelkiismeret-fúrdalást, de Dávid nem törődött vele, ahhoz túlságosan túlságo san haragudott harag udott a fiúra. – A többit csak tegnap tegnap tudtam tudtam meg. meg . – Amikor Amiko r apáddal hor gásztál, gá sztál, ugye? ug ye? Amikor Amiko r ki volt vo lt kapcsolva kapcso lva a telefo tel efono nod. d. Áron nem felelt, arcán kétségbeesett kifejezés ült, ami nem hatotta meg Dávidot. Már nem. – Csalódtam Csaló dtam benned – suttog s uttogta ta Dávid. – Annyir Annyiraa különböz külö nbözőe őekk vagyunk! vag yunk! – Az ellentétek ell entétek vonzzák vonz zák egymást eg ymást – mondta mo ndta Áron. Áro n. – Nem akarom akar om,, hogy hog y vége vég e legyen – mor molta maga elé. Dávidot más esetben boldoggá tették volna a szavai, de most képtelen volt komolyan venni őket, és ezek a saját boldogságáról szőtt illúziókat sem változtatták valósággá. Egyszerű szavak voltak, amik mögött nem bújtak meg igazi tettek, vagy ha voltak is, Dávid nem ér ezte a jelenlétüket. jelenlétüket. – Csak akkor akko r mondasz mo ndasz ilyeneket, ilye neket, ha kettesben vagyunk. vag yunk. Ráadásul a szemembe szem embe hazudsz, és hagyod bántani bántani azokat, azo kat, akiket szeretek. szer etek. – Petrával Petrá val hetek óta r osszban os szban vagy vag y – jegyezte jeg yezte meg Áron, Áro n, mikö zben megér meg érintette intette Dávid arcát, de a fiú elhúzt el húztaa a fejét. – Attó Attó l még m ég szeretem szer etem őt. ő t. Nekem is fáj, amit ami t vele tettetek. tettetek. – Ne légy lég y már ennyir e érzékeny ér zékeny bu... bu... – Áron Áro n gyor gyo r san elharapta elhar apta a szót, szó t, mikor mi kor meglátt megl áttaa Dávid arckifejezését ar ckifejezését és a meglepett meg lepett tekintet tekintetét. ét. Áron a falba csapott legalább kétszer a fiú feje mellett, amitől Dávid megijedt. Életében Életében először félt Áro Áront ntól, ól, pedig már sokfajta érzelmet kiváltott kiváltott belőle a sr ác, de nem hitte volna, hogy valaha a félelem is közöttük lehet majd. – Vége – szólt szó lt Dávid, majd maj d átbújt Áron Áro n karjai kar jai alatt. Kir o hant a zeneterembő zeneter emből,l, és ahogy arra számított, a fiú utánament. A folyosón már több diák lézengett, kettejüket pedig körülbelül öt méter választhatta el.
Áron olyan fájdalmas tekintettel nézett Dávidra, aminek nem lehetett ellenállni. Annyira hinni akart abban, hogy Áron mindenben igazat mondott. Abban, hogy nem érdekli őt Kata, nem akart kitolni Petrával, és idővel a kapcsolatuk is igazán komollyá válhat. Tudta jól, az ő részéről ez nem csak testiség vagy flört, hanem sokkal komolyabb annál. Az első szerelem. Igen, Áron sokkal többet jelentett neki, mint néhány titokban elcsatt elcs attant ant csók. Áron arcán ott volt minden egyes ígéret, amire Dávid vágyott. Abban a pillanatban hajlandó is lett volna elhinni, hogy mindketten ugyanazt akarják. Végül is Áron annyira jó volt hozzá, amikor kettesben voltak, nem is vágyhatott volna többre. Túlságosan szeretett vele lenni ahhoz, hogy elrontsa azt, ami kettejük között van. Talán ha megpróbálná, ha harcolna érte. Talán akad még kis remény a kettejük kapcsolatának. -Tényleg nem akarsz elveszíteni? – suttogta Dávid, és kinyújtotta a kezét. Amikor Áron előre tett két lépést, elkezdett mosolyogni. Azonban felbukkant mellette Zoli, aki olyan durván, a testét megfeszítve közlekedett, hogy szándékosan meglökte Dávidot, aki egyensúlyát vesztve vesztve a földr fö ldree esett. esett. – Te, nyomo nyo morr ék – röhö r öhögö gött tt Zo Zo li, majd maj d Áron Áro n felé fel é for fo r dult. – Mi Mi a pálya, pál ya, tesó? tesó ? – Semmi Semm i extra – mondta mo ndta Áron, Áro n, és elindult eli ndult Zoli Zol i felé fel é egy eg y pillantást pil lantást sem vetve a földön heverő Dávidra. – A kurva kur va anyádat, Reich! – üvöltött üvöl tött fel Dávid, saját magát mag át is meglepve meg lepve ezzel. ezzel . Rettentő dühös lett, de nem feltétlenül Zolira, hanem arra, hogy Áron nem állt mellé. – A tied még annak is r o nda – felelte fele lte a folyo fo lyosó só másik mási k végébő vég ébőll Zoli, Zol i, aztán egyr eg yree dühösebben villant a szeme. Másodpercek alatt Dávid előtt termett. – Ügy pofán baszlak egy pillanat alatt, hogy anyád mehet azonosítani a hullaházba, mit szólsz hozzá? – Tedd meg, meg , te faszkalap faszka lap – felel f elelte te magabizto mag abiztosan san Dávid. Szinte kívánta a fizikai fájdalmat annak a reményében, hogy ez elűzheti a lelkit. Azt akarta, hogy valami sokkal, de sokkal jobban fájjon annál, mint amit az előbb élt át Áron árulásával. És persze titkon abban reménykedett, hogy Áron megvédi őt. A fiúra nézve azonban rájött, ez nem fog megtörténni. Ő már rég felvette azt az álarcot, amit Dávid annyira gyűlölt. Zoli a kezét a fiú felé lendítette, mire Dávid önkéntelenül felordított. Zoli ökle az arcától alig néhány centiméterre állt meg, mikor Zoli hangosan hango san felnevete felnevetett tt,, de legalább leg alább Áro Áronn nem r öhögött öhög ött vele vele együtt. együtt. – Még egy eg y ilyen i lyen beszólás, beszó lás, és agyo a gyonver nverlek, lek, vágod, vág od, te kis köcsö kö csögg ? – A választ meg sem várva elindult, Áron pedig követte őt anélkül, hogy bármit is tett volna Dávid
védelmében. Egyszerűen végignézte, ezzel pedig minden kérdés eldőlt. Dávid tudta ól, el kell felejtenie felejtenie a fiút, bármennyire is fájdalmas lesz a fo lyamat. lyamat. A csengő megszólalt, újra és újra, de Dávid továbbra is a földön volt, ott, ahol hagyták. Nem érezte szükségét annak, hogy felkeljen. Az első tanóra alatt végig ott maradt és gondolkodott, méghozzá azon, hogy mit kellene tennie. Az egyértelművé vált számára, hogy Áron és ő közte olyan, hogy jövő, már nem létezik, és ki tudja, talán soha nem is volt. Minden egyes kimondatlan ígéret, ami közöttük lebegett, mostanra semmivé foszlott. O követte el a legrosszabb tettet ellene, azzal, hogy szerette. Ez volt az egészben a legszörnyűbb: Dávid érezte a feléje irányuló szeretetet, tudta, hogy nem viszonzatlanok az érzései. Amikor kettesben voltak, Áron volt a legaranyosabb srác a világon. De az életet mégsem lehet kettesben, a szobájába zárva leélni. Attól én többet érdemiek. Életet Élete t érdemiek – suttogta maga elé Dávid, és felállt. Előresétált a folyosón, nem is nagyon nézett körbe, egészen addig, míg az egyik szekrényen egy pucér képre nem bukkant. Petrát ábrázolta a plakát, amint tele van a szája, de nem éppen túró rudival. Azonnal letépte az undorító képet, körbejárta az egész iskolát, és mindenhonnan leszedte a fotókat. Félórányi sétálás után több tucat plakátot szedett össze, és végig azon gondolkodott, ki lehet az a beteg állat, aki időt és energiát energi át nem sajnálva sajnálva ennyire ki akart szúrni Petrával. Akkor és ott Dávid elhatározta, hogy ha saját magának nem is tud segíteni, de Petr Petr áért tenni fog . Ha Ha akarja akarj a a lány, ha ha nem.
17. fejezet SOHA SEM GONDOLTAM VOLNA AZT, hogy egy rendőrőrsön nekem bármi dolgom lesz, igaz, az sem jutott az eszembe, hogy emberek tízezrei fognak a szexvideómra maszturbálni. A fenébe, hát én még ruhában sem szívesen álltam volna kamera elé. Nem Nem tudtam tudtam megfejteni megfejteni az ér zéseimet, zéseimet, amikor arr a vártunk, vártunk, hogy hog y felvegyék a vallomásomat. Furcsa volt, mert több minden kavargott bennem, de egyiket sem éreztem erősebbnek a másiknál. Egyrészt szomorú voltam, mert ez történt velem, másrészt rendkívül szégyelltem magam, amiért egyáltalán megtörténhetett. És persze ott volt még az értetlenség és a tehetetlenség érzése is. A puszta kezemmel meg tudtam volna ölni Bálintot. Meg is érdemelte volna a halált. A tetteiért büntetést érdemel, és annyira bíztam abban, hogy meg fogja kapni. Ha tényleg létezik Isten vagy valamilyen felsőbb hatalom, akkor nagyon utálhat engem. Gyűlöltem az egész világmindenséget, de legjobban Lázár Bálintot. Hogy tehette ezt velem? Miért? Sosem bántottam őt. Annyira kedveltem! Nem ezt érdemeltem tőle! Nagy nehezen erőt vettem magamon, mert attól rettegtem, hogy könnyezni könnyezni fogok. fog ok. Nem Nem akartam, hogy hog y még sajnáljanak sajnáljanak is. Körülbelül fél óráig ültünk és vártunk, anyu pedig egyre idegesebb lett, igaz, az én kedélyállapotom sem lett jobb. Egy szót sem szólt hozzám, amikor pedig beszélni szerettem volna, felemelte az ujját, rám villantotta a legdühösebb tekintetét, és azonnal elhallgatt elhallg attatott atott.. Nekem Nekem már nem volt vo lt jogom jogo m beszélni. Az ajtó végül kinyílt, egy rendőr sétált ki rajta, átkarolt egy középkorú, szőke hölgyet. Igazán jól öltözött volt, elegáns kosztümöt viselt, haját laza kontyba fogta, nyakában pedig ízléses arany ékszerek pihentek. A megjelenése mindenki előtt tekintélyt parancsoló volt, annak ellenére is, hogy gondterheltnek tűnt, egészen addig, míg a rendőr rá nem mosolygott. Mögöttük bűnbánatos arccal bandukolt Bálint. Úgy viselkedet visel kedett,t, mintha tényleg bánna valamit. valam it. Azonban Azonban nem dőltem dől tem be neki, minden egyes sejtemben éreztem, hogy nem igaz a kép, amit láttatni akar. Amikor a rendőr elkezdte őt vigasztalni, úgy pattantam fel a székből, mintha puskagolyóból lőttek volna ki. Odarohantam hozzá, majd félrelöktem a rendőrt és a nőt. Teljes erőmmel a falhoz szorítottam Bálintot. – Hogy Hog y tehetted ezt velem? Miér t? – üvöltöttem üvöl töttem neki, és úgy úg y pofo po fonn vágtam, vág tam, amitő am itőll a saját kezem is megfájdult. Tekintete riadt és pökhendi volt egyszerre, a pofont pedig mintha úgy értelmezte volna, mint a beszámíthatatlanságom jelét. A markában
tartotta a dühöm és a haragom, én pedig képtelen voltam időben észlelni a jeleket. – Te szemétláda, úgy gyűlöllek, hogy azt el se hiszed. A rendőr egy szempillantás alatt mögöttem termett, de én viaskodtam vele is, mindenáron vissza akartam jutni Bálinthoz. Lelki szemeim előtt láttam, amint előtte termek, és a körmeimmel felhasítom azt az álszent képét. Erre azonban nem volt lehetőségem, lehetőségem, a két rendőr erősen erő sen fogott fogo tt,, pedig én úgy rúgkapá rúg kapáltam, ltam, mint egy őr ült. ült. – Tönkr Tö nkretett etetted ed az életem! él etem! Ezt még alaposan alapo san meg m egkeser keserülö ülöd! d! – Nagyon Nagyo n sajnálo sajná lom m – szólt szó lt halkan Bálint, még búbánatosabb búbánatosa bb képet vágva, vág va, mint mi nt eddig. – Én nem akartam ezt. – Te r ontottad onto ttad meg a lányom? lányo m? – lépett közbe kö zbe anyám, ugyanol ugya nolyan yan dühösen, dühö sen, mint mi nt ahogy ahog y én. – Te raktad fel azt a videót, há? Te úri ficsúr, fi csúr, te voltál? Az egész őrs minket nézett, és már kezdett kínossá válni a szituáció, de ez nem érdekelt se engem, se anyut. Bosszút akartunk állni azon a szemétládán, aki ennyire megalázott engem. Mikor anyám az ott lévő rémült nőt kezdte el bámulni, Bálint gyorsan rám kacsintott. Nem tartott tovább egy másodpercnél, mégis minden ki nem mondott szó benne volt. Én volt. Én voltam, vol tam, és te nem tehetsz t ehetsz semmit – sugallta az üzenet, és igaza ig aza volt. vol t. Nem tehett tehettem em ellene ell ene semmit. A gyűlölet gyűlölet újult erővel szállt meg, még m ég jobban jo bban ki ki akartam kerülni a r endőr karjai közül, hogy nekieshessek Bálintnak, és megadjam neki azt, amit érdemel. Akkor és ott a bosszúvágy olyan mélyen vert bennem gyökeret, hogy ha erősebb lettem volna, biztos megölöm a puszta kezemmel. Különösen, mikor Bálint bután nézett ránk, tekintetébe pedig fájdalmat és megalázottságot csempészett, de legbelül tudtam: élvezte a jelenetet és azt, hogy megússza. Mert ezt is megússza majd, hiszen ez a gazdagok gazdagok privilégiuma. pr ivilégiuma. Undorító, mocskos világ. – Vigyék őket őke t a kihallg kihal lgatósz atószobá obába! ba! – bökte oda a nő, nő , akir a kirőő l kider ült, hogy ho gy Bálint édesanyja. – Ne csinálják itt a cirkuszt, a fiam nagyon sajnálja, ami történt. Ahogy én is. Az anyáink közti kontraszt ég és föld volt. A nő elegáns volt, míg anyu a régi, viseltes farmernadrágját viselte, és a rikító, ezeréves kabátját. Szégyelltem őt, amikor ez a ruha volt rajta, de abban a percben ez egyáltalán nem érdekelt. – Maga Mag a mocsko mo cskoss úri úr i kurva kur va – bökte bö kte oda o da anyu, és a nő lába elé köpött. köpö tt. – Ennyit ér maga meg a fia együt eg yüttt összesen. összesen. Nagyon meglepett anyu tette, de nem haragudtam rá. Soha nem hallottam őt így káromkodni, vagy nyilvánosan köpködni. A rendőr erősen megragadta anyut, a másik pedig engem, és bevonszoltak egy kis szobába, szobába, végül kívülről kívülrő l ránk r ánk zárták zárták az
ajtót. – Itt majd jó j ó l lenyug l enyugszanak szanak – mondták mo ndták nagy nag y vigyo vig yorr r al az arcuko ar cukon. n. Biztos élvezték é lvezték a műsort, mintha ez nem lett volna más, csak egy vidám bohózat. Nem is sejthették, hogy milyen megaláztatásokat éltem már át, és bele sem mertem gondolni abba, hogy mi m i várhat vár hat még rám. r ám. Legalább Legalább fél óra ó ra telt telt el, mire mir e visszajöttek, visszajöttek, de anyuval anyuval még mindig nem beszéltünk. Ugyanolyan dühös volt, mint én, és leginkább a tehetetlenség tehetetlenség volt vo lt az, ami kijátszott minket egymásnak. Én is összeraktam magamban a képet. Az a nő egy fontos ember lehetett, anyuval úgy viselkedtünk viselkedtünk,, mint két őrült, a r endőrség pedig a köte kö telezőn lezőn kívül semmivel sem fog többet csinálni. Szörnyű hely ez a világ, és leginkább azért, mert tudtam, én leszek az ország szégyene, míg Bálint a vad bika, aki betörte a csajt. Gyűlöltem az álszentséget és a rohadt pénzt, ami mindent irányított! Ha egy gazdag lányról került volna fel a netre egy videó, akkor biztos elérte volna, hogy jogi úton eltüntessenek minden felvételt, és még anyagi kárpótlást és a tettesnek börtönbüntetést is kiharcolt volna. És miért? Mert gazdag, ami előjogokkal és hatalommal járt. Míg én? Tudtam ól, hogy semmit nem fognak tenni, hogy segítsenek, mégis, még mindig élt bennem a remény r emény.. – Remélem, Reméle m, most mo st már r endesen tudunk beszélni beszél ni – jött jö tt be a r endőr, endő r, és leült leül t az asztal előtti székre. – Szerencséjük van, Lázárné nem tesz feljelentést azért a elenetért, amit odakint o dakint rendeztek. Anyu végre megszólalt, a hangja tele volt haraggal, és ezt még véletlenül sem r ejtette ejtette véka alá. – Még ő nem tesz felj f eljelentést? elentést? Még ő tesz nekem szíves s zívesség séget? et? – Mélyen beszívta beszí vta a levegőt, amitől nagy nehezen sikerült nyugodtabb hangnemre váltania. – A lányomat meggyalázták! A tizenöt éves lányom pucér videója fent van az interneten! Azonnal szedjék szedjék le onnan! ö még m ég kiskor ú. – Hogy Hog y tör ténhetett? ténhetett? – kérdeztem kér deztem halkan. hal kan. – Semmir Semmi r e sem emlékszem eml ékszem.. – Nem mondhatok mo ndhatok el sok so k mindent, m indent, külön kül önös ösen en nem Lázár Bálint vall v allom omástételébő ástételébőll – közöl köz ölte te a r endőr endő r mindenfél minde nfélee együttérzés eg yüttérzés vagy vag y szimpátia szim pátia nélkül. nélkül . Egyér Eg yértelmű telmű volt, vo lt, hogy kinek az oldalán áll. – A hétvégén illetéktelen személyek behatoltak a Lázár család otthonába. Eltulajdonítottak értéktárgyakat, a biztonsági kamerák felvételeit is, amiből kiszivárogtatták az ominózus szexuális tartalmú jelenetsorokat. A fiatalúr és családja feljelentést feljel entést tettek tettek az imént ismer etlen tettes tettes ellen. – Milyen Mil yen fiatalúr fia talúr?? Az egy eg y kis ki s nyikhaj, nyikhaj , semmi semm i több – för fö r medt r á anyu a r endőr endő r r e. – Azt hiszi, elhis e lhiszek zek ebből ebbő l bár mit mi t is? – Nézze, több tiszteletet követelek köv etelek – vágo vág o tt vissza viss za erélyes er élyesen. en. – Kérem, Kér em, ez egy eg y
hivatalos hivatalos szerv! Anyu kimérten válaszolt, ugyanolyan stílusban, ahogy a rendőr beszélt velünk korábban. – Majd megkapják meg kapják a tiszteletet, ha kiérdeml kiér demlik. ik. Azonnal tüntessék el arr ar r ó l az internetről azokat a videókat! – Ez egy eg y elég bonyolul bonyo lultt folyam fo lyamat. at. Az anyag már mutálódott, mutáló dott, több helyr e fel lett töltve, leginkább külföldi tárhelyre, olyan országokéba, akikkel bonyolult a kommunikációs csatorna. Ennek ellenére mindent megteszünk azért, hogy mielőbb eltávolítsák a feltöltött verziókat. Tizennyolc év alatti a sértett, így kevésbé erős az anyag mutációja, tekintve, hogy a tartalom pedofil eredetű. Tehát van remény r emény.. Még Még ha csak aprócska apr ócska is. i s. Mégsem Mégsem nyugtatott meg. Vajon hányán láthatják a videót? Az egész életemet végig fogja kísérni? Örökké én leszek az a lány, aki leoboázza a pasit a neten? Még belegondolni is rossz volt, különösen akkor, amikor eszembe jutott az a sok névtelen hívás. – Többen Tö bben kerestek ker estek a hétvégén, főleg fő leg férfia fér fiak, k, mindenfél mi ndenfélee szexuális szexuál is ajánlattal ajánl attal – közöltem a rendőrr r endőrr el. – Ez hogy lehet? lehet? Anyu erre dühösen nézett rám, leolvastam az arcáról a gondolatait. Neki nem számoltam be erről err ől sem. Ezt is eltitkoltam eltitkoltam előle, ahogy számos más dolgot dolg ot is. – Tudomásunkr Tudom ásunkraa jutott, hogy ho gy a telefonszám telefo nszámaa a képek kísér etében felker fel került ült az exbarátnős weboldalra, a Napi ürülék site-ra és pár, prostitúcióval foglalkozó weboldal hirdetései közé is – felelte a rendőr hivatalos hangnemben. – Ezeknek az eltávolításáról eltávolításáról már gondoskodt go ndoskodtunk unk,, lehetőségük lehetőségük nyílik a feljelentésre feljelentésre is. Anyunak ez már sok volt. Eddig erős volt, és tartotta magát, de ezen a ponton már sírni sír ni kezdett. kezdett. A könnyei között kö zött tette tette fel a r endőrnek endőr nek a kérdést: – Van Van magának mag ának gyer g yereke? eke? – Ez nem tar tozik tozi k a tárgyho tár gyhozz – reag r eagált ált a r endőr. endő r. – Ha lenne, akkor akko r tudná, mit mi t érzek ér zek mo m o st – mondta mo ndta anyu. – A lányom, lányo m, az a z én vér em, és ilyeneket kell átélnie. Önök meg m eg nem tudnak segíteni! Hát Hát nem szégyelli magát? mag át? – Asszonyom Asszo nyom,, mindent mi ndent megteszünk, meg teszünk, amit ami t tudunk – válaszo válas zolt lt a r endőr endő r megnyugtatónak szánt hangon. – Mindenesetre javaslom a telefonszám lecserélését, és Önök is i s tegyenek feljelentést. – Lázár Bálint ellen? ell en? – kérdeztem kér deztem a r endőr endő r t. – Mert leitatott, lei tatott, és az ő lakásábó lakásá bóll származnak a felvételek. Nem is tudtam arról, hogy biztonsági kamerákkal van felszerelve. – Nézze, a videó és a másik mási k sértett sér tett fél elbeszélés elbes zélésee alapján alapj án egyér eg yértelműen telműen látszik, látszi k, hogy nem alkalmaztak Önön kényszert.
– Maga kiver te a lányomr lányo mra? a? – üvöltött üvöl tött fel f el anyám, feláll felá lltt a székből, székbő l, és az ajtóho ajtó hozz rohant. – Ez itt egy perverz! Női rendőrt akarunk! Végül a felhajtásnak meglett az eredménye. Egy nagyon kedves rendőrnő, Pokornyi Angéla vette fel a vallomásomat. Megígérte, hogy mindent megtesz a videók törlését illetően, és közölte azt is, Bálinttal semmit sem tehetünk. Anyunak is elmagyarázta, önszántamból mentem fel a lakásra, az italokat is elfogadtam, és nem ő nyomta le a torkomon, a felvétel alapján pedig nincs nyoma erőszaknak. Ezen felül Lázár Bálint is sértett, mert ő is provokatív szituációban látható az interneten, ami az ő életét is ugyanúgy végigkíséri majd, mint az enyémet. Azt persze nem tette hozzá, ami belengte az egész szobát, hogy míg Bálint ebből az egészből egy szexcsődörként kerül majd ki, én leszek a mocskos lány. Mert mindig ez van. A fiúk bármit megtehetnek, lefeküdhetnek ezer lánnyal is, attól szexistenekké válnak, de ha egy lánynak van több partnere, máris megbélyegzik. Még hogy hog y női egyenjogúság! egyenjog úság! Ugyan már! Angéla rendőrnő ígéretével viszonylag nyugodtabban hagytuk el a rendőrőrsöt, de anyu továbbra sem szólt hozzám. Szótlanul utaztunk a buszon, ahogy a faluban is egy szó váltása nélkül mentünk el a házunkig. Többen megbámultak, úgy festett, nem számít, hogy a világ háta mögött éltünk, alig egy nap alatt a falu összes lakosa értesült arról, hová züllött a Kovács Petra. Persze, ezen meg sem kellett volna lepődnöm. Kis helyen lakunk ugyan, de internet azért nálunk is van, ráadásul a szomszédok állandóan beszélgetnek egymással, az élen pedig a boltos és a kocsmárosnő áll, valamelyik helyre pedig az emberek többsége már kora reggel betéved. Nem kell itt sok idő ahhoz, hogy valamilyen hír eljusson mindenkihez. A szobámba érve az ágyra vetettem magam, és fájdalmas zokogásban törtem ki. Az egész napos stressz és fájdalom akkor jött ki rajtam. Anyu nem jött be megvigasztalni, nekem pedig nem volt képem segítséget kérni tőle. Az internetet végül megcsinálták, én pedig, amint tehettem, felmentem a világhálóra. Rettegtem attól, mi várhat rám ott, de látnom kellett. Tudnom kellett azt, hogy mégis mi történik. Belépvén a Facebook oldalamra egyből megrémültem, több százan jelöltek be ismerősnek, kétszáznál is több üzenetet kaptam, és a Facebook falamat ellepték a mocskos ajánlatok. A legjobban az lepett meg, hogy több olyan üzenet is helyet kapott, ahol a halálomat kívánták. Egy iskolatársam a következőt írta: „Nem gondolkodtál még azon, hogy megöljed magad? Szívességet tennél vele az iskolának". iskolának". Egy másik iskolatársam is hasonlóképp gondolkodott: „Megölhetnéd már magad, de tényleg. Adjak pénzt hipóra? Idd meg, oszt véged lesz. Halleluja".
Több olyan üzenet is volt, ami azt ecsetelte, hogy szégyent hoztam a tettemmel a Szép Reményekre. Mintha én akartam volna, hogy felkerüljek azokra a mocskos weboldalakra. Többen szexuális ajánlattal éltek, undorító nyelvezettel: „Szanaszét nyalnálak, te cafka”– és még ez volt a legkulturáltabb. Idegesen elkezdtem a „nem ismerem” g ismerem” gombr ombraa klikkelni, egészen egészen addig, amíg úgy éreztem, le szakad szakad a kezem, a lista viszont nem csökkent, sőt, mintha folyamatosan nőtt volna. Legszívesebben lekapcsoltam volna a számítógépet, és addig sírtam volna, míg el nem fogynak fog ynak a könnyeim, könnyeim, mégis képtelen képtelen voltam rá. Az Az a sok ismerő i smerőss és ismeret ismer etlen len mind rólam beszélt, én voltam a téma, engem szapultak. Bármennyire is fájtak a szavaik, képtelen voltam nem elolvasni azt, amit írtak. Leszajháztak, pornósztárnak tituláltak, és a halálomat kívánták. Nem értettem azt, miért szeretnék, hogy ne élhessek többé. Hát nem látják, hogy én vagyok az áldozat? Senki nem sajnált. Egy olyan üzenettel vagy kiírással sem találkoztam, ami engem védett volna. A legrosszabb az volt, amikor egy linkre kattintva a Valahányperc–meme oldalon Valahányperc–meme oldalon találtam magam. A videóból kifényképezett képem alatt állt a szöveg: „Magyarország szégyene, a tizenéves kis kurva. Hová züllik a fiatalság?”. Nem voltam rajta meztelen, ahogy Bálint ékességét is kitakarta egy mosoly jel. Az egyetlen, ami igazán jól látszódott, a Szép Remények Gimnázium egyenruhája. A hozzászólások olvasgatása közben egyre rosszabb lett a kedvem. Szörnyű volt látnom azt, amit írtak. Amit rólam írtak. Azt hittem, belehalok, de képtelen voltam abbahagyni. Megvetettek, megaláztak, bántottak, holott nem ismertek. Fogalmuk sem volt arról, 'mit értem el önerőből, mennyit küzdöttem és harcoltam az előrejutásért. Akkorra viszont mindez mintha semmivé foszlott volna. Nem érdekelt már semmi. Csak egy gondolat tört utat az agyamban: talán igazuk van. Talán meg kellene halnom. Talán nem érdemiem meg az életet. Már úgyis mindennek vége. Este Este anyu belépett a szobámba, ellentmondást el lentmondást nem tűr tűr ve beszélt hozzám: hozzám : – Értekeztem Ér tekeztem az igazg ig azgatónő atónőddel. ddel. Sokáig Soká ig beszélge beszél gettünk, ttünk, végül vég ül arr ar r a a döntésr dö ntésree utottunk, hogy nem kell még ennél is nagyobb botrány a sulinak és neked se. Nem rúgnak ki, az ösztöndíjad megtarthatod, ha az átlagod négy egész felett marad. Holnap r eggel pedig iskolába isko lába mész. – De anyu! Kicsi Kicsinálnak nálnak majd m ajd – fakadtam f akadtam ki. ki . – Én nem bír o k közö kö zöttük ttük lenni! – Te okoztad oko ztad a bajt magadnak, mag adnak, édes lányom. lányo m. Ha önszántadból öns zántadból nem mész el, majd maj d elrugdoslak elrug doslak – szólt anyu. – Eddig te ellenezted ell enezted az egészet eg észet – ellenkeztem ell enkeztem tovább. – Most már ör ülhetsz, többet nem nem megyek meg yek vissza.
– Azt hiszed, hisze d, ezek után átvesznek bárhová bár hová is? Örülhetsz, Ör ülhetsz, hogy hog y nem r úgnak úg nak ki – felelt dühösen. – Iskolába kell járnod, különben meghalunk éhen! El is felejtettem, hogy csak akkor jár a családi pótlék és az árvaellátás apu után, ha tanulo tanulok. k. Ett Ettől ől csak aztán még jobban j obban gyű g yűlö löltem ltem a szegénységünket. szeg énységünket. – El fogs fo gszz menni, menni , és kész – csapta r ám az ajtót ajtó t a nő, nő , aki valaha a lányaként szeretett. Úgy éreztem, akkorra ebből már semmi sem maradt. Talán meg is érdemeltem. Fogalmam sem volt arról, hogyan lesz majd erőm elmenni a Szép Reményekbe, végigülni a tanórákat, és elviselni az emberek szidalmait amiatt, amiről nem tehettem. Ahogy a gépem elé ültem, és megnyitottam a Facebookot, ahol továbbra is én voltam a téma, egy aprócska hang suttogását véltem a fülemben hallani, ami folyamatosan azt duruzsolta, duruzsolta, hogy már semmi értelme ér telme nincs nincs az életemnek. életemnek.
18. fejezet ANYU KOMOLYAN GONDOLTA AZ ELŐZŐ ESTI FENYEGETÉSÉT, és másnap már reggel hatkor az ágyamnál toporzékolva azt követelte, hogy ébredjek fel és menjek el az iskolába. – Te csináltad csinál tad a bajt, most mo st oldd o ldd is meg magadnak! mag adnak! – osztog os ztogatta atta az észt, és é s lehúzta rólam a takarót. – Sipirc, öltözz, mert elkésel! Kötelességeid vannak, amiket teljesítened kell. – De olyan o lyan bor zasztó! zasztó ! Én ezt nem élem túl – ellenkeztem, ell enkeztem, egyetlen eg yetlen por po r cikám sem kívánta azt, hogy szembe kelljen néznem velük. – Nem lesz egy nyugodt percem sem! – Kellett Kell ett neked eng edély nélkül felmenni fel menni egy eg y fiúhoz fi úhoz.. Kihasználtad, hogy hog y éjszakás éj szakás voltam. Ez a büntetésed! – Te nem is i s szer etsz engem! eng em! – A dühöm dühö m elvakíto el vakított. tt. – Gyűlölle Gyűlö llek! k! Még soha sem mondtam neki ilyet. Ez volt az első alkalom, igaz, százszázalékosan úgy is éreztem. Nem bántam meg a szavaim. Több együttérzést és empátiát vártam el tőle, sokkal többet, mint amivel felém viszonyult. Anyu Anyu nagyon nagyo n szomor szom or úan nézett nézett rám, mintha m intha eltör eltör t volna benne valami. A tekintete tekintete mindent elárult. – Ne késs el! el ! – búcsúzott búcsúzo tt szárazo szára zon, n, mielő mi előtt tt kilépett volna vol na a szobábó szo bából.l. Továbbra is az ágyon feküdtem, a hideg a bőröm alá ékelődött, így legszívesebben csak magamra húztam volna a takarót, hogy ott maradjak a melegben meleg ben és a biztonságban. biztonság ban. Azonban tudtam, tudtam, hogy ezt nem tehetem meg. Ahog Ahogyy ott feküdtem és fáztam, azon gondolkodtam, hogy a halál sem lehet sokkal rosszabb. Mégis, miért szenvedjek még ennyit? Annyival egyszerűbb lenne meghalni, és túllendülni mindenen! Végül is, mi értelme van az életnek? Küzdők, harcolok, aztán úgy pofán csapnak csapnak és a földre földr e terítenek, terítenek, amiből egyszerűen egyszerűen képtelensé képtelenségg felállnom. Az lenne a legjobb, legjo bb, ha vége lenne ennek az egész szenvedésnek. A halál soha nem tűnt még annyira vonzó opciónak, mint abban a pillanatban. Elképzeltem magam, ahogy valahol – fogalmam sincs, hol, talán a mennyben – találkozom apuval. Magához ölel, megpuszilja a homlokom, és megígéri, hogy többet nem fogok szenvedni. Talán erről szól a halál is. Nincs több szenvedés, sem fájdalom, sem megaláztatás. Csak a nyugalom. Nagy nehezen felöltöztem, és felszálltam a buszra. A sofőr továbbra is komoran méreget méreg etet ett, t, és és már előre előr e ret r ette tegtem gtem attól, attól, hogy ho gy mit fog mondani. – Helyetted is szégyell szég yellem em magam, mag am, Petra. Petra . Helyetted is – ismételte, ism ételte, nyomatéko nyo matékott
adva a szavainak. Nem válaszoltam, rá sem bírtam nézni. Szótlanul törtem előre az utat a busz hátulja felé, igyekezve elkerülni a falubeliek bíráló tekintetét. Olyan hangosra vettem fel a telefonomon a zenét, hogy senkit se hallottam, a szememet pedig olyan szorosan csuktam be, hogy ne láthassam a közeli és távoli ismerősök haragos pillantásait. Tisztában voltam azzal, mekkora csalódást és megdöbbenést okoztam nekik. Ahogy az iskola felé gyalogoltam, igyekeztem csak a földet pásztázni. Pocsolyákat kerülgettem. A zene elnyomta a hangokat, de nem bírtam ellenállni a kísértésnek, és néha felnéztem. Akkor láttam, hogy az összes tekintet rám szegeződik. Mielőtt eltörött volna a mécses, valaki megsimította a hátamat. Ijedten hátrahőköltem, így megláttam, hogy Dávid az. – Jó r egg eg g elt – köszö kös zöntött, ntött, és meglehető meg lehetősen sen vidám volt vol t a hangja. hang ja. A kezében két papírzacskót szorongatott, az egyiket a kezembe nyomta, mire kivettem a fülhallgatót a fülemből. – Fincsi kakaó és két péksüti reggelire. Magamnak túrós táskát vettem és egy vaníliás csigát, neked viszont két diós búrkiflit, úgy rémlett, azt szereted. Jó lesz? Fogalmam sem volt, miért ilyen kedves velem, és eleve, miért áll velem szóba, amikor így akarva-akaratlanul is a figyelem középpontjába kerül, negatív értelemben, persze. Miközben a mozdulatait figyeltem, teljesen elámultam attól, amit látok. Egyáltalán nem úgy tűnt, mintha zavarná őt, hogy velem mutatkozik, sőt, haragosnak harag osnak sem tűnt a múlt miatt. Pedig lett volna r á oka. Végül egy igent bólintottam, amitől megeredt a nyelve: – Ma elvileg elvi leg hét ór ánk lesz, lesz , de nem vagyok vag yok benne biztos. bizto s. Tanultál bioszr bio szra? a? Bármennyire is akarom, nem tudom felfogni azt, amit a tanár magyaráz. Jó, a tényekkel, mint a fotoszintézis, nem szállók szembe, de akkor is, vannak olyan dolgok, dolgo k, amiket nem értek meg. Egy ideig csak hallgattam a locsogását, aztán amint közelebb érkeztünk az iskolához, megállta meg álltam, m, és leállítottam leállítottam őt. ő t. – Ne lássanak láss anak meg velem, velem , mert mer t téged is kikezdenek kikezdene k majd. maj d. Amúg y sem vagyunk vag yunk már barátok. Dávid egy óriási mosollyal reagált, egy olyannal, aminek képtelen voltam ellenállni. – Soha sem szűntünk meg barátoknak bar átoknak lenni, lenni , csak volt vo lt pár hét, amikor ami kor hülyék voltunk és nem beszéltünk. Igaz? – Sajnálo Sajnál o m, hogy hog y megbántottalak meg bántottalak – böktem bö ktem ki. – Sosem Sos em árultam ár ultam volna vo lna el a
titkodat. – Direkt Dir ekt én sem a tiédet. De most mo st melletted mel letted állok áll ok száz százalékban. százal ékban. Azok a barmok pedig mondhatnak, amit akarnak. – Majd biztatóan rám kacsintva megkérdezte: – Mehetünk? Válaszadás nélkül elindultam. Az iskolában valahol sejtettem, mi vár rám, átélvén a hétfő tapasztalatait, de azt, hogy mindenki elhallgasson, mikor meglát, hát, nem vártam volna. Pedig ez történt, egy másodpercre síri csend lett, aztán a ribanc és a cafka szavakon túl mást nem is hallottam tőlük. Dávid azonban nem figyelt oda rájuk, és tovább magyarázott nekem. Felballagtunk Felballag tunk a lépcsőn, a kabátunkat a szekrényeinkbe tettük. tettük. – Rákerestél Ráker estél már Celeste Buckingha Bucki nghamr mre? e? Tudod, Tudo d, ő a kedvenc szlovák szlo vák énekesnő éneke snőm m – magyar mag yarázta ázta Dávid egy eg y árnyalatnyiva ár nyalatnyivall hangos hang osabban, abban, amikor ami kor az egyik eg yik lány r ám mutog mutogat atva va röhög r öhögéséit éséit az osztálytársával. osztálytársával. – Még nem – válaszo válas zoltam ltam neki, ne ki, és még közelebb köz elebb léptem l éptem hozzá. ho zzá. – Na, g yere, yer e, van még egy eg y kis időnk. idő nk. – Elővette Elő vette a telefonját. telefo nját. Mikor észrevette, észr evette, hogy mögöttem röhögnek, gyorsan a kezembe adta a fülhallgatót, aminek az egyik oldala hozzá, a másik pedig énhozzám került. Elindult a Run Run Run Run c. dal, és belebolondultam az énekesnő hangjába és az ütemes ritmusba. Dávid egyszer csak megindult, én pedig követtem őt. Amikor az egyik srác beszólt valamit, Dávid szelíden megsimította a karomat, ezzel elterelve a figyelmem. – Hogy Hog y tetszett? tetszett? – kérdezte kér dezte tágra tágr a nyűt szemekkel, szemekke l, miko r elhalkult elhal kult a zene. Mindez persze csak addig tartott, amíg észre nem vette, hogy rajtam gúnyolódnak a sarokban. Ezért is gáz az U alakú épületrész, ahol az óráink vannak, mert sokkal többet látunk, látunk, mint m int amennyit szer etnénk. etnénk. – Csodálato Cso dálatoss vo lt! – felel f eleltem tem őszintén, ő szintén, és úgy tettem, tettem, mintha mi ntha nem látnám a nevető neve tő bagázst. – A többi szünetben hallgatunk még tőle dalokat? – Nem akartam, hogy a hango hangom m túlságosan r eménynyel eménynyel legyen teli. – Naná – mos m osol olygo ygott tt rám, r ám, mir mi r e én é n is i s megnyug meg nyugodtam odtam egy eg y cseppet. cs eppet. Előszö Elő szörr napok napo k óta. Az osztályterembe érve azonban megijedtem attól, hogy Anna mellé leszek kényszerítve. Utálom azt a lányt, még ha nem is ártott nekem igazán. Dávid azonban erre err e is gondolt. – Nem akarok akar ok tovább Áron Áro n mellett mel lett ülni – súgta súg ta nekem nagyo nag yonn halkan. – Nagyot Nagyo t csalódtam benne, de félek, hogy ha közel leszek hozzá, akkor megpróbálkozik valamivel, és én elgyengülök. Leszel velem hátul?
– Már év elejétől elej étől így íg y kellett kell ett volna vo lna lennie. lenni e. Bocsáss Bocs áss meg! meg ! – feleltem fele ltem neki ő szintén, mire kaptam egy mosolyt. Bárcsak már szeptemberben is okosabb lettem volna! Egyenesen az asztalhoz mentünk, a teremben Áronon kívül más nem tartózkodott. Éppen valami dobozt pakolt be a táskájába, a karján fel volt tűrve a pulcsija, közben szendvicset majszolt. Dávidot meglátva mintha egy pillanatra felderült volna a mosolya, moso lya, aztán, aztán, ahogy engem is észrevet észr evett, t, máris lehervadt. lehervadt. – Nem kellett kell ett volna vo lna egy eg y ideig idei g iskolába isko lába jönnö jö nnöd. d. – Mivel csak hárman hár man voltunk vo ltunk a teremben, így a hangja sem volt olyan durva és erélyes, mint máskor. Rájöttem már, mit értett az alatt Dávid, hogy Áron álarcot visel a barátai előtt. – Szerintem még korai. – Nem te fogo fo godd eldönteni eldö nteni – vágta vág ta oda Dávid, és lerakta ler akta a táskáját a helyér e, az enyémet pedig pedig Áron Áro n képe elé. – Mostantól Mostantól Petrával ülök. – Hát, ha ö sszehúzza sszehúzz a magát, mag át, elfér elfé r kettőnk között köz ött – pró pr ó bált viccelő viccel ő dni, miköz mik özben ben az arcán ar cán átsuhant átsuhant a kétségbeesett kétségbeesett és erő ltetett ltetett mosol mo solyy. – Ha nem mész el innen, esküszöm, esküszö m, mindenkinek mi ndenkinek elmo elm o ndom – r eagált eag ált dühből dühbő l Dávid. Tudtam jól, hogy Dávid csak blöfföl. Egészen biztos vagyok abban, hogy ő sem áll még készen arra, hogy megossza a titkát a nagyvilággal. Azonban úgy tűnt, a blöffje hatásosnak bizonyult. – Ezt nem teheted, én... én... – Ár Ár o n láthatóan nem találta talá lta a szavakat. sza vakat. – Szerettél? Szer ettél? – válaszo vála szolt lt affektálva aff ektálva Dávid. – Ne legyél leg yél már m ár ilyen il yen érzékeny ér zékeny buzi! buzi ! Dávid tekintete tele volt fájdalommal, Áronéban pedig a bűntudat csíráját véltem felfedezni. Nem tudtam, hogy pontosan mi történt kettejük között, de arra gyorsan rájöttem, hogy Áron nagyon csúnyát mondhatott Dávidnak. Amikor pedig leesett, hogy pontosan mit is, egy jól ismert harag gyulladt fel fel bennem. bennem. – így íg y nevezett téged? – kérdeztem kér deztem dühösen, dühö sen, majd maj d Áronhoz Áro nhoz for fo r dultam. – Te lebuziztad a srácot, akivel minden délután smárolsz? Áron nem válaszolt, csak felállt, kétszer a falba öklözött, ledobta Anna helye mellé a cuccait, és kiviharzott. Dávid leült, kezeit az arcába temette. A sírás határán volt. A kezembe vettem a telefonját, és az ujjam hegyével megérintettem rajta a Youtube alkalmazást. – Nem nézek sok so k sor so r ozatot oz atot – for fo r dultam felé —, de van egy, eg y, aminek amine k én sem tudok ellenállni. A keresőbe gyorsan beírtam, hogy IDont Wanna Be, Be, és az első találatra klikkeltem. A dallam felcsendült, Dávid arca pedig megtelt élettel, igaz, csak egy
pillanatra. – Hát, a Szép Remények minden, mi nden, csak nem egy eg y Tuti Gimi – mosolygott keserédesen. Dickens sem mo ndhatta ndhatta volna másként m ásként.. Már két hét telt el a videó megjelenése óta, de nem csillapodott a közvélemény. Ahogy azt korábban sejtettem, Bálint ünnepelt csődör lett, és nem volt rest rám vigyorogni, akárhányszor meglátott. Nem bírtam a közelében tartózkodni, mindig kerestem a lehetőséget, hogyan lehetnék tőle távol. Pedig kedvem lett volna megütni őt, nekiesni és kiosztani, kio sztani, de nem tehett tehettem em meg. meg . Súlyos ára volt annak, hogy a Szép Remények Gimnázium tanulója maradhattam. Az igazgatónő alaposan elbeszélgetett velem, kikötötte, hogy a tanulmányi eredményem nem romolhat, és a második félévben mindenféle tanulmányi versenyre küld, ahol, ha nem pr odukálok jól, jó l, elbúcsúzhat elbúcsúzhatok ok az ösztöndíjamtól. ösztöndíjamtól. – Nem kell több botrány, botr ány, nem küldünk el. Az iskolát isko lát szégyenbe szég yenbe hoztad hoz tad a videóddal, ideje, hogy jóvátedd a vétkeidet – mondta nekem a nő, és hozzáfűzte azt is: – Ha verekedésen, hangos szóváltáson kaplak, vagy egy tanár panaszkodik rád, nem lesz több kegyelem, kegyelem, repülsz r epülsz az iskolából. Nem hatottak meg különösebben a szavai. Habár Dávid segített valamelyest elviselnem a borzalmat, amit az iskolába járás jelentett, mégis úgy éreztem, hogy hiányzik belőlem a régi tűz. Már nem voltam ugyanaz, aki év elején átlépte az iskola kapuit. Valami eltörött bennem. A tesiórákon is pokollá tették a lányok az életem. Kézilabdázás közben direkt hozzám vágták a labdát úgy, hogy fájjon, és az öltözőben sem hagytak nekem nyugtot. Egy ízben eldugták az egyenruhámat, én pedig megdermedve, a tesicuccomban ültem a pádon, ami meglehetősen kevés lett volna a novemberi hidegben. Nem akartam felhívni anyut, hogy hozzon be nekem váltás ruhát. Csak veszekedés lett volna a vége. Mégis, más megoldás nem lévén, már a gyorshívón volt az ujjam, amikor Eszter Eszter megjelent az öltöző ajtajában, ajtajában, kezében kezében a ruháimmal. – Nagyon Nagyo n sajnálo sajnál o m, de csak mostanr mo stanraa tudtam meg, meg , hogy hog y hová ho vá vitték – mondta mo ndta bocsánatkérő hangon, hango n, mire mir e én félénken bólintott bóli ntottam am egyet. eg yet. Meglepett a kedvessége. – Nehéz lehet most neked. Úgy véltem, elég egyértelmű, de nem akartam bunkó lenni, Eszter nem ezt érdemelte. – Nem egyszer eg yszerű. ű. De túl fog fo g om élni. élni . – Annyira Annyir a er ő s vagy vag y – motyog mo tyogta ta alig ali g hallhatóan, hall hatóan, majd maj d amiko am ikorr r ezgett ezg ett a telefonj telef onja, a, és a kezébe vette azt, az arca ragyogott a boldogságtól. – Ne haragudj, Ákos az, délutáni programunk van. Minden rendben lesz veled most már, igaz? – Ismét
bólintottam, mire bátorítóan biccentett egyet, és magamra hagyott. Erősnek hitt és bátornak, de nem állt ki mellettem a többiek előtt, pedig örültem volna még egy barátnak. Mé Mégsem gsem tudtam tudtam haragudni har agudni r á. Egyre jobban vágytam a halálra. Nem akartam így élni tovább, minden nap csak fájdalom volt, hiszen nemcsak az iskolában, a buszon, a városban, de még a falumban is bántottak az emberek. Ez alól anyám sem volt kivétel. Az otthon már nem volt többé biztos és nyugodt hely. Nagyon megromlott a kapcsolatunk, úgy éltünk egymás mellett, mint két idegen. Mélységesen csalódott bennem, amiért, szerinte, rossz döntéseket hoztam. Bármennyire is szerettem volna, hogy ne legyen igaza, valahol mélyen tudtam, hogy ő mindent megmondott előre, és ha korábban hallgatok rá, akkor nagyon nagyo n sok szomorúságo szomo rúságott elkerülhett elkerülhettem em volna. Az életem egyetlen fénypontja Dávid volt, aki, a hétvégéket leszámítva, mindennap velem volt. Együtt mentünk el az iskolába, és utána a buszig elkísért. Segített túlélni ezt a nehéz időszakot. Igaz, volt pár kemény szituáció, amikor majdnem nekirohant Zolinak vagy más bunkónak, aki a pucér képeimet lóbálta előttünk, de annál annál több önur alma volt, vo lt, mintsem megtegye. meg tegye. Csodáltam azért, azér t, amit tett tett,, mert néha elhitette velem, hogy nem történt semmi különös. Pedig láttam rajta, hogy nehéz neki Áron nélkül, mégis erős maradt. Segített elterelni a figyelmem a hántásokról, és valahogy olyan volt minden, mint régen, attól a ténytől eltekintve, hogy a diákok, sokszor még a tanárok tanárok is, i s, porig por ig aláztak a videó videó miat mi att. t. A legnagyobb pofon azonban akkor ért, amikor december első napján Dávid bejelentette, idén már nem lesz jelen j elen a Szép Reményekben. Reményekben. – Mi történt? tör tént? – kérdeztem, kér deztem, és igyekeztem ig yekeztem elfo el fojtani jtani a könnyeim könnye im.. – A nagymamám nagym amám meghalt, meg halt, és é s New Yor Yor kba kell kel l r epülnünk. Ott lesz l esz a temetés, teme tés, idén i dén már haza sem jövünk onnan, mert a szüleim ott akarják tölteni a karácsonyt és a szilvesztert is. Hogy együtt eg yütt legyen leg yen a családunk a nehéz nehéz pillanatokban. Egészen addig saját magamat sajnáltam, de mikor meghallottam a tragédiát, már Dávidot helyeztem előtérbe. – Őszinte Őszi nte részvétem r észvétem a nagymam nag ymamád ád miatt. mi att. Sajnálom Sajnál om,, hogy ho gy elhunyt. e lhunyt. – Igazából Igazábó l nem hat meg a tör ténet – felelte felel te Dávid, és r ettentő ettentő zavarban zavar ban volt vo lt emiatt. emi att. – Mármint Márm int nem ismer ism ertem. tem. Minden évben küldött küldö tt egy-két eg y-két béna ajándékot, ajándéko t, de se telefonon nem hívott fel, se egy levelet nem írt soha. – Mi lehetett ennek az o ka? – kérdeztem kér deztem meglepve, meg lepve, és a nagyszüle nag yszüleimr imr e gondoltam, go ndoltam, akik akik már nem élnek. – Valam Valamil ilyen yen családi csalá di vita történt, tör tént, amir ami r ől semmit semm it sem s em tudok. Anyáék nem mesélik mesé lik el, hiába kérem kér em őket ő ket – mondta Dávid. Dávid. – Talán majd most mo st kiderítek valamit.
Az arcán átsuhant egy szomorú, ám mégis reményteli mosoly. Fel akartam őt vidítani. – Tudom, Tudom , hog ho g y mindig mi ndig is ar r ól álmo álm o dtál, hogy ho gy Amerikában Amer ikában élj. é lj. – Az fantasztikus lenne – r eagált eag ált Dávid. – Csak miattad mi attad agg ag g ódom ódo m – fűzte hozzá hoz zá aggodalommal teli hangon. – Ne tedd, r endben leszek lesz ek – hazudtam neki, és bele se mertem mer tem g ondolni ondo lni abba, hogy mi lesz majd velem nélküle. Már a gondolatától is rettegni kezdtem, de megjátszottam magam, ahogy csak tőlem tellett. Minden színészi vénámat beleadtam. Nem akartam, hogy nehezebb legyen neki az elválás. – Majd írunk egymásnak, ugye? – Persze, Per sze, amikor ami kor csak tudunk – válaszo válas zolt lt Dávid, és szor szo r o san átölelt. átöl elt. – De biztos bizto s ól leszel? – Már eltelt két hét, nemso nem sokár káraa Rita megi me gint nt teherbe teher be esik, esi k, és akkor akko r nem én é n leszek les zek a téma – tódítottam neki, bízva benne, hogy sikerül vele elhitetnem azt, hogy könnyedén fog adom a távozását. Amúgy sem tehettem tehettem mást. Tudtam, hogy Dávid az egyetlen, aki megvéd, és nélküle az élet kőkemény pokol lesz a Szép Remények Gimnáziumban, de nem akartam magam mellett tartani. Mennie kellett. Egyedül kellett szembenéznem az élet nehézségeivel, bármennyire is nem tetszett tetszett a go ndolat. Bárr mennyir Bá mennyiree is arr a vágytam, vágytam, hogy végr e vége legyen.
19. fejezet A SZOBÁJÁBAN TÉBLÁBOLVA DÁVIDNAK fogalma sem volt arról, hogy mégis mit pakoljon be az utazásra. Végül úgy döntött, a legfontosabb dolgait elviszi, aztán ami kimarad, azt majd megvásárolja New Yorkban. El se merte hinni, hogy végre elutazhat, mégis lelkiismeret-furdalással töltötte el a tudat, hogy pont akkor megy el, amikor Petra ilyen nehéz időszakon megy át. Nem mintha lett volna választása, mégis dühös volt. – Minden kész van? – kérdezte kér dezte az anyja, miután mi után hármat hár mat kopog kopo g ott, és belépett az ajtón. Örült ám Dávid a kopogásnak, hiszen az apja mindig csak úgy belépett, és meglepődött, ha Dávid kulcsra zárta azt. Egyre kevésbé értették meg egymást. Különösen azt, hogy a fiú már tinédzser és nem gyerek, akivel mindent megbeszélhet, megbeszélhet, és akinél az együtt kosar kosarazás azás mindenre gyógyír. g yógyír. – Igen, azt hiszem, hi szem, bepakoltam, bepako ltam, amit ami t kellett kel lett – felelte fele lte Dávid, és kicsit kicsi t agg ag g odalma oda lmass tekintett tekintettel el nézett az anyjára. – Mennyi Mennyi ideig leszünk ott? Örülni Ör ülni fognak fo gnak nekünk? – Ne aggó ag gódj, dj, nem lesz gond. go nd. Clara Clar a nénikéd Flower Flo werwoo woodbó dbóll meg fog fo g ő r ülni, ülni , hogy végr e megölelgethet megö lelgethet téged. téged. – Anya, miér m iértt nem tartjuk tar tjuk az amerikai amer ikai r o kono kkal a kapcso kapc solato latot? t? – tette fel újra újr a a kérdést Dávid, noha tudta, nem fog konkrét választ kapni rá. – Nem kedvelnek engem eng em o daát – kezdte a nő, és folytatta fo lytatta a szokáso szo kásoss mellébeszélést, amit Dávid már kívülről fújt. Nem akarták, hogy az édesapja elvegyen egy magyar nőt, már attól kiverte őket a frász, hogy Magyarországra jött tanulni, amikor felvették a Yale-re is. Mikor az édesanyja a kurta története végére ért, felkelt, és egy puszit nyomott gyermeke homlokára. – Van még négy óránk az indulásig, pihend ki magad! Dávid túlságosan fel volt spannolva ahhoz, hogy pihenni tudjon, így inkább felhívta Petr Petr át, legalábbis megpr m egpr óbálta, de a lány nem vette vette fel a készüléket. Unalmát elűzve lekapta a polcról A polcról A párválasztó párválas ztó c. c. könyvét, ami pont a kedvenc részénél nyílt ki. Miután elmerült a sorokban, elkapta őt a szokásos feeling, amit olvasás közben szokott érezni. Megszűnt számára a külvilág, így azt sem vette észre, hogy valaki leül mellé az ágyra. – Helló – szólí szó lította totta őt meg Áron Áro n szemr ehányóan. ehányó an. – Nem is mondtad, mo ndtad, hogy hog y elmész. Nem tudtuk megbeszélni... Tudod, ami történt. – Mit keresel kere sel te itt? – kérdezte kér dezte dühösen dühö sen Dávid. – Nem vagyo vag yokk rád r ád kíváncsi. kíváncs i. – Hazudsz – vágta vág ta r á Áron, Áro n, és se szó, szó , se beszéd, Dávid mellkasá mel lkasárr a helyezte a kezét. kezét. – Fogalmad Fog almad sincs róla, r óla, mennyire látszik látszik rajta r ajtad, d, hogy mit érzel. Meg Meg ér zem is.
– Nem igaz ig az – hazudott hazudo tt Dávid, mir e Áron Áro n felnevetett feln evetett.. Megr Meg r agadta ag adta Dávid derekát, der ekát, és magához mag ához húzta a fiút. Arcukat csupán pár centiméter választotta el egymástól. egymástól . – Nem lehet lehe t így íg y vége. vég e. Nem Nem akar aka r o m. Mo Mo ndj már m ár valamit! valam it! – Már hetek he tek óta nem beszéltünk. beszél tünk. Világo ilá gosan san megm me gmondtam ondtam a múltkor, múl tkor, hogy hog y vége. vég e. – Csak időt idő t adtam neked – r eagált eag ált Áron, Áro n, megsim meg simítva ítva Dávid haját és arcát. ar cát. A fiú nem húzódott el, noha minden ösztöne azt diktálta, tegye meg. Túlságosan jólesett neki az érzés ér zés ahhoz, hogy ho gy félbeszakítsa f élbeszakítsa azt. – Maradj itt i tthon! hon! Itt, Itt, velem. – Ez nem kívánságm kívánsá gműsor űsor – szólt szó lt elaléltan elal éltan Dávid, mikor mi kor feleszm fel eszmélt, élt, hogy hog y mir mi r ő l beszélget Áronnal. Újra lepörgött előtte az a szörnyű délelőtt, amikor a fiú porig megalázta őt a szavaival és a tetteivel. – Ezt pedig nem szükséges veled megvitatnom. Nehezen, de Dávid kibontakozott Áron öleléséből, hátrébb húzódott, meghagyva a távolságot köztük. Pontosan tudta, ha a fiú olyan közel van hozzá, hogy az a kívánt csók bármelyik pillanatban elcsattanhat, akkor nem tud rendesen gondolkodni. Márpedig tiszta fejjel akarta lezárni ezt a beszélgetést. – A múltkor múl tkorii miatt mi att van ez az egész, eg ész, ugye? ug ye? Nagyon Nagyo n sajnálo sajnál o m, már ezerszer ezer szer megbántam. Nem kellett' volna. Meg kellett volna hogy védjelek. Nem szabad engednem, hogy bármi bajod essen, mert te hozzám tartozol – szólt őszintén Áron, de aztán egy poénnal próbálta oldani a feszültséget: – Most komolyan! Nem elég az, hogy ennyire menő és izmos vagyok? Komolyan, sokan mit nem adnának azért, ha megcsóko megcs ókolhatnának lhatnának.. De De nekem csak te kellesz! – És Kata? – kérdezte kér dezte r ögtön ög tön Dávid. Nem akart akar t r eagálni eag álni a fiú kor ábbi szavair szavai r a, mert mer t tudta tudta,, ha enged neki, akkor nincs menekvés. – O csak csa k egy eg y játékszer. játékszer . Nem Nem komo ko moly. ly. – És akkor akko r én mi vagyo vag yok? k? – Tudnod kellene, kell ene, hogy hog y te több vagy vag y – pattant fel az ágyr ág yról ól Áron, Áro n, mir mi r e Dávid folyamatosan a fal felé hátrált. Áron végül odaért, Dávid pedig nem tudott hová menekülni. El akarta lökni Áront, de úgy érezte, mintha egy sziklát próbálna arrébb mozdítani. Belenézve a zöld szempárba nem csökkent benne a harag, csak átalakult valamiféle elfojtott érzéssé, amit már alig tudott visszatartani. Nagyon akarta a vele szemben álló fiút, jobban, mint azt korábban érezte vagy gondolta volna. Mindezt kihasználva Áron a kezeit Dávid derekára kulcsolta, közel húzta őt magához, és a fülébe suttogta: – Ügy érzem, semmi sem jó nélküled. – Ezek Eze k csak c sak szavak – mor mo r molta mo lta Dávid, de aztán hirtelen hir telen megér meg érezte ezte Áron Ár on száját száj át a sajátján. Ugyanolyan határozott és követelőző volt, mint mindig, de ezúttal gyengédség is vegyült a csókba. Nem volt itt korábban sem kérdés az, hogy akarják-
e, kívánják-e egymást. Azon már rég túljutottak. Dávid fejében folyamatosan az a kérdés zakatolt, hogy mi lesz tovább, és miként felejtse el azt, ami a múltban történt. Habár Habár úgy érezte, ér ezte, belepusztul belepusztul a mozdulatba, de elhúzódott elhúzódo tt.. – Te is akarod. akar od. Szinte r emegsz, emeg sz, pedig pedi g csak egy eg y csók csó k volt. vo lt. Tegyük hozzá, ho zzá, pontosan po ntosan tudod, tudod, mennyi mindent m indent adhatok adhatok még. még . – Micsodát? Micso dát? Megaláztatást Megal áztatást az iskolában? isko lában? Okot Oko t a féltékenykedésr fél tékenykedésre? e? Mi az, amit ami t adhatsz adhatsz nekem? – A testemet – mutatott végig vég ig büszkén, hetyke moso mo sollya llyall magán mag án a srác, sr ác, majd maj d a szívére tette a kezét. – És mást is. Sokkal többet. – Ez így íg y nem elég, elég , fogd fo gd már fel – üvöltött üvöl tött dühösen dühös en Dávid, és minden mi nden erejét er ejét összeszedve ismét ellökte a srácot. Kezeit maga előtt tartva hátrált tőle. – Kedveskedsz és hízelegsz. Ha ketten vagyunk, te vagy a megtestesült álom. De nem élhetünk itt, ebben a rohadt szobában. Mi lesz akkor, ha kimegyünk azon az ajtón túlra? Mi lesz, ha? – Mit szeretnél szer etnél tőlem? től em? – kérdezte kér dezte Áron. Áro n. Látszott az arcán, ar cán, menynyir menynyi r e fél a választól. Nagyon úgy tűnt, hogy pusztán ennyit tud adni, de Dávid számára ennyi nem elég. Többre Többr e vágyott. – Elég – suttogta suttog ta Dávid, mir mi r e Áron Áro n belenézett belenéz ett a szemeibe. szeme ibe. – Ez így íg y nem vezet sehová. Túlságosan mások vagyunk. – Most nem tudok tudo k gondo g ondo lkodni. lko dni. – Nekem is nehéz – felelte fel elte Dávid. – Pár hétig távol leszek, lesz ek, lesz időnk. idő nk. Te tudod, mit akarok, én tudom, hogy te mit akarsz megadni nekem. Talán közös nevezőre uthatunk. Persze ez nem jelenti, hogy megbocsátok. Áron tág pupillával, pislogás nélkül nézte őt, Dávid pedig sosem látta még így. – Nem akarok akar ok sokat. so kat. Ne viselke vi selkedjünk djünk úgy, úg y, mintha mi ntha ideg i degenek enek lennénk. Mozdulj Mo zduljunk unk ki, menjünk el moziba, az iskolai szünetekben szólj hozzám. – Végül halkabban folytatta: – Ha pedig valaki fellök, akkor segíts fel! Nem kell, hogy megvédj, de ne nézz levegőnek! Ne csak a szobában légy bátor, hanem' azon túl is. Nem kell kézen fogva járkálnunk, de mutasd meg a világnak azt, hogy tudod, létezem. Szerintem nem kérek sokat. Esélyt akart adni Áronnak. A múlt dacára bízott benne, hogy még nincs minden veszve. Annyir Annyiraa hinni akart kettejükben. kettejükben. – Tudod, elő e lőszö szörr arr ar r a gondo g ondo ltam, hogy ho gy a repülő r epülőtér téren en leplek lepl ek meg. meg . – Tessék? – Lefoga Lefo gadom dom,, hogy ho gy imádo im ádodd a nyálas, nyálas , r omantikus om antikus vígjátéko víg játékokban kban azt, amikor ami kor a pasi a rept r eptérr érr e fut, kezében kezében egy virágcsokor virág csokorrr al, aztán aztán a másik bocsána bo csánatáé táérr t esedezik, esedezik,
végül smárolnak, és az egész reptér tapsol. Vagy nem? Dávid egy pillanatra pil lanatra elképzelte a jelenetet, aztán aztán hangosan hango san felnevetett. felnevetett. – Nekem az is i s bőven bő ven elég e lég lenne, ha úgy úg y tennél a közö kö zösség sségben ben is, i s, mintha m intha léteznék. l éteznék. A csók a szobán belül maradhat, akár a kapcsolatunk is, de legalább szólj hozzám odakint, és ne hagyd, hogy Kata hozzád érjen. Azt csak nekem szabad – tette hozzá gondolatban. – Imádtad volna vol na a r epteres epter es találkozást találko zást – kuncog kunco g ott Áron. Áro n. – Talán pont ezt kedvelem benned. – Talán – erős er ősítette ítette meg Dávid. Imádta volna. vo lna. Nagyon Nagyo n is. Zavarában Zavar ában a falió fal iórr át fixír ozta, és meghozta meg hozta a legnehezebb leg nehezebb döntést, döntést, amit abban a pillanatb pill anatban an megtehet meg tehetett ett.. – Most le kell zuhanyoznom, de kérlek, mire visszajövök, ne legyél itt! – Utánad menjek? menj ek? Megmoshatod Megmo shatod a hátamat. – Áron Áro n ajka a szokáso szo kásoss huncut mosolyra húzódott. – Boldog lennél, ha megtehetnéd. Dávid nem felelt, hanem ismét elvörösödött, és már a gondolat is, hogy meztelenül látja Áront, elemi vágyat ébresztett benne, amit alig tudott leküzdeni. Nem tudta magát visszafogni, ezért odarohant a fiúhoz, megcsókolta, aztán a fürdőszoba felé vette az irányt. Mikor frissen lezuhanyozva visszatért, Áron már nem volt ott. Az ágyon csupán egy papírfecni hevert, rajta r ajta egy felirat felir atta tal: l: „ Talán a reptérre kellett volna mennem".
20. fejezet SEJTETTEM, HOGY DÁVID TÁVOZÁSÁVAL sokkal nehezebbé válik az életem a Szép Reményekben, de nem hittem volna, hogy tényleg olyan lesz, mint a földi pokol. Amíg Dáviddal Dáviddal együtt együtt rótt ró ttam am az iskola folyosóit, folyo sóit, sikerült elterelnie elterelnie a figyelmemet a diáktársaink ocsmány és bántó viselkedéséről. Csak a buta fecsegésünk kötött le. Ugyanez volt igaz a szünetekre is, amikor is ketten üldögéltünk a padban, magazinokat lapozgattunk, Britney Spears vagy Madonna régi videoklipjein hahotáztunk, miközben a többiek rajtunk gúnyolódtak, leginkább persze rajtam. Persze, nem haragudtam Dávidra, én sem hagytam volna ki New Yorkot, pláne, mert nem egy túl pozitív apropó miatt utazott ki. Mégis a magány hirtelen és meglepetten ért, hogy szinte fájt. Hiába küzdöttem ellene, mégis nyomon követtem az interneten a videó terjedésének a gyorsaságát. Nem akartam, és tudtam, hogy csak magamat kínzóm vele, de akkor is idegesített. Angéla rendőrnő persze segített, sok oldalról törölték a videót, de pár órával később egy másik felhasználó már fel is töltötte, és úgy tűnt, az ördögi körnek soha nem lesz vége. Még az sem segített sokat, hog hogyy kiskorú kiskor ú vagyok, a törvén tör vényy sem védett védett meg igazán ig azán.. Legjobban a Sokperc és Sokperc és a Napiürülé a Napiürülék k oldal oldal idegesített, ahol naponta én voltam a téma. Mémnek lenni szörnyű, és az iskolatársaim reakciója is rettenetes volt. Többen azért voltak felháborodva, mert a videó egyes részletein látszódott a Szép Remények egyenruhám, mielőtt Bálint lehámozta volna rólam. Úgy vélték, hogy az egész iskolát megszégyenítettem, és az egyenruha, amit addig olyan büszkén hordtak, egyenlővé vált az interneten keringő szexvideóval, a mémekkel és az undorító kommentekkel. Mintha már a Szép Remények is vesztett volna a korábbi fényéből. Egyszerűen lejárattam a helyet, legalábbis mindenki ezt gondolta. Emiatt pedig még jobban gyűlöltek a társaim. Megvetettek, és azt akarták, hogy nekem még rosszabb legyen. És tettek is érte. A tanárok szimpátiájára sem számíthattam. Ridegek és Iekezelőek lettek velem szemben. Legalább a felnőtteknek meg kellett volna érteniük, legalább nekik segíteniük kellett volna, de ők sem tették. Az osztályfőnök sem állt ki értem, egyszerűen úgy tett, mintha mi sem történt volna. Senkitől Senkitől sem kaptam támog atást. atást. Magányo Magányosabb sabb lettem, mint valaha. A legrosszabb azonban az volt, ami a Facebookon fogadott. További mémeket szerkesztettek rólam, undorító szövegekkel látták el őket, és olyan hozzászólásokat adtak rólam közzé, amiből még egyet is fájdalmas volt elolvasni, nemhogy kapásból tízet. Szidták az anyámat, szomorkodtak, amiért általam ilyen züllötté válik a fiatalság. Kikiáltottak Magyarország szégyenének, mintha én tehetnék az egészről.
Meg sem fordult a fejükben, hogy tettükkel tetézik a már meglévő problémát, az pedig, hogy felmerüljön bennük, én vagyok az egészben az áldozat, meg sem for dult a fejükben. Mintha Mintha az lett vol volna na a küldetésük, küldetésük, hogy hog y nekem ro ssz legyen. leg yen. Dávid persze amennyire tudott, mellettem állt, mindennap beszéltünk legalább öt percet, vagy váltottunk e-mailt. A webkamerás laptopján elvitt egy virtuális New York-i sétára is, és bár nagyon figyelmes és törődő volt, a hangulatomon ez sem avított sokat. Egyre jobban foglalkoztatott a halál gondolata, az iskolatársaim pedig még obban megerősítettek abban a hitben, hogy nem lenne szabad élnem. Volt, aki nyíltan, más csak célozgatva, de egy biztos: nyilvánvalóvá tették azt, hogy a létezésem nem kívánatos. Elhittem nekik, nem küzdöttem ellenük. Elfáradtam, nem volt hozzá elég erőm. A korábbi céljaim és vágyaim már valahol nagyon mélyen el voltak temetve bennem, szinte már nem is emlékeztem arra, miért is mentem a Szép Reményekbe. Pedig nem olyan rég en még tudtam: tudtam: be akartam akartam kerülni egy jó j ó egyet eg yetemre, emre, és szerezni szer ezni egy olyan diplomát, amivel el tudok helyezkedni, és jól keresni, hogy soha többé ne legyenek anyagi gondjaink anyuval. De most már mi értelme lenne? Ki venne komolyan egy olyan jelentkezőt, akinek a szexvideója fenn van a neten? Minden egyes perc, amit egyedül kellett ott eltöltenem, maga volt a földi pokol. Iszonyú érzés úgy végigmenni a folyosókon, folyo sókon, hogy ho gy ott o tt voltak az én pucér pucér képeim. képeim. Ez volt az egyetlen dolog, ami ellen szót emeltem a vezetőségnél. Nem tudtam tovább elviselni a megaláztatásom képi bizonyítékait. Az igazgatónő bejelentést tett ez ügyben: – Az iskola isko la szabályzata szabál yzata szigo szig o r úan tiltja, hogy hog y a szekrényekr szekr ényekre, e, falakr fala kraa és egyéb eg yéb helyekre szexuális tartalmú fotókat vagy szövegeket helyezzetek el – mondta a hangosbemondón. – Ennek a cselekedetnek a gyakorlását azonnal fejezzétek be, akit pedig r ajtakapunk, ajtakapunk, azt eltanácsolj eltanácsoljuk. uk. Egy ideig az iskolacársaim csak legyintettek a fenyegetésre, míg egy srácot, aki kiragasztott egy olyan plakátot, amin én szerepeltem az igazgatónővel, és pajzán dolgokat csináltunk, ki nem rúgtak emiatt. Undorító egy fotómontázs volt, megalázó. Annyira fájt minden egyes nap, amit el kellett töltenem! Ügy éreztem, belehalok, hogy csak egy váz vagyok, amit már rég elhagyott a boldogság és az életöröm, és egyszerűen csak voltam, de már egyre kevésbé akartam létezni. Tettükkel végtére is célt értek, minden egyes nap meg akartam halni, és minden éjjel imádkoztam, hogy másnap ne ébredjek fel. Nem láttam értelmét, nem volt életcélom, se egy nyugodt napom. A szokásos mantrát mormoltam:
„Én Istenem, jó Istenem, lecsukódik már a szemem. Ha létezel, létez el, és tényleg tényl eg szeretsz, szerets z, Vedd el tőlem az életem. Reggel, kérlek, kér lek, ne keljek kelj ek fel, fe l, Ó, jó halál, gyere el értem. ért em. ” Reménnyel telve aludtam el, a vággyal, hogy tényleg meghalok, de a sors minden reggel pofon csapott. Életben voltam, fizikai szempontból egészségesen, a lelkem viszont darabjaira volt szabdalva. A tanulással már abszolút nem foglalkoztam, sorra kaptam a rossz jegyeket, és egyik tanár se mutatott az irányomba megértést. Nem hatotta meg őket a kálváriám, sőt, sokan még direkt diszkriminatív módon is bántak velem, különösen, amikor rájöttek arra, hogy már nem készülök annyit az órára, és bőven beleköthetnek a tudásom tudásomba, ba, vagyis annak feltűnő feltűnő hiányába. – Inkább a tanulásba fektetnél energi ener giát, át, mint mi nt az egyéb eg yéb tevékenységek tevékenység ek gyakorlásába gyakor lásába – jegyezte jegyezte meg egyszer Magdolna, a magyarta magyar tanárnőm, nárnőm, amit a többiek kacaja kísért, amitől majd a föld alá süllyedtem. Szörnyű volt belátni, hogy még a tanárok sem kíméltek, még ők is eltapostak. Nem ezt vártam volna egy olyan jó hír iskolától, mint a Szép Remények. Talán az bántotta őket is annyira, mint az iskolatársaim iskol atársaimat. at. Miattam Miattam szépen, lassan kezdett eltűnni eltűnni az iskola isko la jó hírneve. hír neve. Bálintra persze senki sem haragudott, sőt. Nem kapott egy rossz szót sem. Még tőlem sem. Akárhányszor megláttam a folyosón, oda akartam menni hozzá, hogy beolvassak neki, hogy megüssem őt, de nem volt hozzá erőm. Pedig szinte forrtam belül. Annyira bántani akartam őt, ahogyan ő engem, de képtelen voltam rá. Ahogy rám nézett, ahogy az arcán elterült az a cinkos, pofátlan mosoly, egyszerűen megdermesztett. Azt hittem, harcolhatok vele, de rá kellett döbbennem arra, hogy legyőzött. Inkább csak szótlanul elsétáltam mellette, igyekezve, hogy még véletlenül se érjen hozzám. Sokszor el is gondolkodtam azon, hogy miért akartam annyira bekerülni a Szép Reményekbe. Engem is elkábított a csillogás, a jól hangzó tanulmányi eredmények, egy szép jövő ígérete. Igaza volt Anyunak. Nem tartozom ide. Sosem tartoztam. Mindennap számoltam a perceket, hogy mikor indulhatok már végre haza. Nem mintha otthon jobb lett volna a sorom. Anyuval tulajdonképpen már nem is beszélgettünk. Köszöntünk egymásnak, de nem kérdezte meg egyikünk sem a
másiktól, hogy érzi magát. A kommunikáció kettőnk között megszűnt létezni, miután kijelentettem, hogy gyűlölöm őt. Olyan sokszor akartam bocsánatot kérni tőle, a karjaiba borulva kisírni magam, de mégsem tettem. Haragudtam rá, mert nem állt mellettem, és amiért engem hibáztatott mindenért. Persze, én is bűnös voltam valamilyen szinten, de akkor is, az egész történetben én voltam az áldozat, bármennyire bárm ennyire is i s nem tetszett tetszett a tituluso titulusom. m. Amikor épp nem a Facebookon lévő szomorú dolgokkal ostromoltam magam, akkor egyéb anyagokat böngésztem. Többször is beírtam a keresőbe a „hogyan öljem meg magam magam ” kifejezést, és hasznos tanácsokat kerestem. Több olyan emberrel megismerkedtem online, akik el akarták dobni maguktól az életet, mert minden egyes nap, amit a Földön kellett eltölteniük, maga volt a szenvedés. Rá kellett döbbennem, hogy ők az én sorstársaim. Mások miatt szenvednek, és senki sem segít nekik igazán. Azok, akik boldogok, el sem tudják képzelni, milyen kitaszítottnak lenni. Azelőtt magam sem hittem volna, mennyire szörnyű, ha nem kap az ember egyetlen jó szót sem, ha mindig bántják, megalázzák, és mindent kénytelen kénytelen lenyelni és elviselni. elvis elni. Mer Mertt nem tehet mást. Nekem Nekem sem volt vol t választásom. Egyszer egy fiú felhozta azt a témát, hogy miért szabják meg neki azt, hogy élnie kell. Annyira elgondolkodtattak a szavai, mert úgy éreztem, mintha én írtam volna őket. „Ez az én életem, hadd döntsem el, mikor akarok véget vetni neki. Miért nincs egyszerű módja annak, hogy itt hagyhassam ezt a poklot? Meg akarok halni, nem akarok már tovább élni, de úgy érzem, nincs mód arra, hogy megölhessem magam. Egy ideje idej e már inzuli i nzulinra nra gyűjtök, gyűj tök, remélem, remélem, mielőbb mie lőbb siker s ikerül ül szereznem s zereznem belőle belől e sokat, sokat , és akkor talán tisztességgel, a lehető legkevesebb fizikai fájdalommal távozhatok el erről a förtelmes világról. Drukkoljatok nekem, sorstársaim! Azt kívánom nektek, hogy haljatok meg, mielőbb, minél kevesebb fájdalommal. Egyikünk se élje meg a holnapot!” – holnapot!” – írta az egyik bejegyzésében, és azt kívántam, hogy legyen így. Minél hamarabb legyen halott ő is! Bárcsak sikerülne inzulinnal végeznie magával, úgy olvastam, az igencsak hatásos módszer. Reméltem, hogy nem fogja túlélni, és lesz elég bátorsága a végső lépéshez. Az volt a leghőbb vágya, hogy ne kelljen tovább élnie, és tökéletesen megértettem őt. Abban nagyon egyetértettem vele, hogy ez a mi életünk. Miért ne dönthetnénk el, mikor akarunk meghalni? De mégsem tehetjük, nincsenek meg a megfelelő eszközök a fájdalommentes és gyors halálhoz. Mert a fájdalomtól azért mindenki fél. A fórumokon való böngészések során levontam azt a következtetést is, hogy a legtöbb kortársam azért akar meghalni, mert kínozzák a társai. Nem látjuk a kiutat,
talán azért, mert nincs is. Minden egyes nap a szenvedésben élni, végignézni, hogy mások boldogok, miközben mi a halálért könyörgünk csak azért, hátha juthat nekünk is némi békesség. Ez az, amire vágyunk: a békére. Olyan egyszerű dolog, igaz? Mielőtt elvesztettem volna, én sem foglalkoztam vele, hiszen annyira természetesnek vettem azt, hogy nem bántanak. Már elragadták a békémet, én pedig képtelen voltam tovább harcolni a kínzóim ellen. Legyőztek, ez ellen pedig nem tehettem semmit. Még hogy Szép Remények Gimnázium! Charles Dickens fogalmazta meg igazán ól abban a regényben, amiről elnevezték ezt a gyászos iskolát. „így van ez egész életünk során: legsötétebb perceinkben olyan emberek gusztusa szerint cselekszünk, akik megvetésünk tárgyai egyébkor. ” Mennyire ” Mennyire igaza volt! A kínzóimnak fogalmuk sincs arr ól, mennyi kárt okoznak oko znak azok, azok, akik feljogosítva feljog osítva érzik magukat arra, hogy kínozzanak minket. Fel sem fogják, hogy a szavak, mint egy éles tőr, úgy döfik át a szívünket. A fizikai fájdalom idővel elmúlhat, de a lelki gyötrelem örökre megmarad. Ha pedig netán úgy érezném, hogy nem fáj, akkor marad az üresség. Amikor már m ár minden m inden mindegy, mindegy, amikor amikor semmi sem számít. Nem értettem, miért kellett bántaniuk engem, mi volt nekik abban a jó? Fel sem fogták azt, hogy micsoda károkat okoztak bennem. Az egész életemet tönkretették. Annyira a mélybe taszítottak, ahonnan már nem tudtam felkelni. És ki tudja, talán nem is akarok. Ha meghalhatnék, ha eltávozhatnék, akkor... Elég volt már a szenvedésből. Javítani nem tudtam a sorsomon, így megérdemeltem az édes halált. Akkor jutott eszembe először a pisztoly, a jó öreg Makarov. A nagyapám megtanított a használatára, mielőtt meghalt, még azt is megmutatta, hogyan kell rátenni a hangtompítót. Mikor megkérdeztem, hogy az mire kell, nem felelt a kérdésemre. Az öreg folyton attól félt, hogy egy nap megtámadnak minket, és nem tudjuk megvédeni magunkat. Ez volt a rögeszméje, és addig nem nyugodott meg, míg a fegyvert nálunk nem hagyta. Anyu ellenkezett, és apu is, de a nagyapám hajthatatlan volt. A szüleim végül beleegyeztek, de eldugták a golyókat és a fegyvert is. Persze nem sejtették, hogy tudom, hol lapul a jó öreg Makarov. A nagyapám leleplezte a titkot, és anyu engedélye nélkül tanított meg a fegyver használatára. Hónapokkal később a zárt osztályon kötött ki, mert megtámadta az embereket a faluban. Azt hitte, hogy visszatértek az oroszok, és elviszik őt Szibériába, a munkatáborba. Ez volt a legnagyobb félelme. Úgy tűnik, ő sem tudta legyőzni a démonait, ebbe őrült bele, és végül emiatt végzett önmagával. Neki is volt hozzá ereje és bátorsága. bátor sága. Ha Ha az ör egnek ment, ment, akkor nekem nekem is sikerülnie kell. Remegő kézzel mentem ki a nagyszobába, álltam a szekrény előtt, és a Jókai-
kötetnél időzött a kezem. Tudtam, csak oda kell nyúlnom érte, a fejemhez kell emelnem, és akkor mindennek vége lesz. Nem kell szenvednem tovább, nem fog fájni és jól leszek. Amikor egy lépéssel közelebb értem a fegyverhez, valami belső erő megállított. Dávidra gondoltam, ő volt az egyetlen, aki még életben tartott. Vágytam a halálra, mindennél jobban akartam, de tudtam, ha megteszem, ha öngyilkos leszek, azzal olyan sebet ejtek rajta, amit talán sosem hever ki. Persze, nem hazudok, a fájdalomtól is rettegtem. Mindentől féltem, az élettől, a haláltól, az ismeretlentől. Csak azt akartam, hogy nyugodt életet élhessek, hogy elmúlhasson ez a rettenetes fájdalom, ami a torkomat égette minden egyes percben. Semmi mást m ást nem akartam, csak békét és nyugalm nyugalmat, at, de nekem nekem ez nem adatott meg. A kezem a Jókai-kötetet érintette, végigsimítottam a gerincén, majd elsírtam magam. Nem volt elég bátorságom megtenni a végső lépést annak ellenére, hogy vágytam a halált. Gyűlöltem a gyávaságom, gyűlöltem az életet. Gyűlöltem az egész világmindenséget. De legjobban Bálintot utáltam, a fiút, aki tönkretett. A bosszúvágy, amit a rendőrőrsön éreztem, ismét újult, elemi erővel tört fel bennem. Csak abban nem voltam biztos, biztos, hogy ho gy a bosszúv bo sszúvágyam ágyam erősebb-e er ősebb-e vagy a halál ir ánti ánti vágyódásom. Nem tudtam, mit tegyek, ezért visszamentem a szobába, felléptem a Facebookra, és a mocsok folytatódott. Soha nem akart véget érni, egyszerűen nem akart. Valahol titkon, mélyen reménykedtem abban, hogy amint eljön a téli szünet és beköszönt a karácsony, már minden rendben lesz. Valahogy bíztam benne, hogy megszállja majd a kínzóimat az ünnepi hangulat, de még december 24-én is én voltam a téma. Egy, a videóból kivágott pucér képemen a fejemre Mikulás sapkát tettek, és azt a képet küldözgették körbe egymásnak, boldog karácsonyt kívánva mindenkinek. Kivéve nekem. Még a szüleik sem akadályozták meg tetteiket, nem foglalkoztak vele, mit csinál a gyerek a neten, a tanárok pedig úgy tettek, mintha semmiről sem tudnának. Nem foglalkoztak a szenvedésemmel, hiszen amiről nem vesznek tudomást, az nincs is. Mit érdekelte érdekelte az őket ő ket,, hogy hog y boldog lesz-e a karácsonyom? Persze, mert nekem az nem jár, ugye? Gyenge voltam, minden erő kiveszett belőlem, és ezzel nem voltam egyedül. A karácsonyi vacsoránk még soha sem telt el szó nélkül, és még arra sem került sor, hogy ne adjunk ajándékot egymásnak. – Idén nem érdemel ér demelsz sz ajándékot ajándéko t – nyomatékos nyom atékosíto ította tta anyu, miután mi után befejeztük befej eztük a vacsorát, a töltött káposztát. Hosszú idő óta akkor először néztem meg igazán az arcát. Elgyötört volt, sokkal több ránc ült a homlokán, mint korábban. Szemeiben
ugyanúgy ott ült a szomorúság, ahogy az enyémben. – Örülj neki, hogy van karácsonyfa! – folytatta tovább, ezzel el is veszítve azt a kevés szeretetet is, amit iránta éreztem. Mellettem kellene lennie, de igazán. Hát nem erről szól az ünnep? – Magasr ól teszek a kar ácsonyr ácso nyraa – feleltem fel eltem neki, ne ki, és bevonultam bevo nultam a szo s zobámba. bámba. A Facebookot legalább óránként frissítettem. Olyan volt ez számomra, mint egy rossz hobbi. Gyűlöltem azt, amit magamról olvastam, utáltam tudni, hogy miket írogatnak rólam, mégis képtelen voltam leszokni róla. A tudat, hogy én vagyok a téma és engem ócsárolnak, egyszerűen nem hagyott nyugodni. Minden egyes megosztott fotó vagy negatív hozzászólás egy-egy késszúrás volt a szívembe. Ereztem, többet már nem tudok elviselni, de mazochista módon mégis olvastam tovább. Hiába beszéltem Dáviddal, nem mondtam el neki az igazat az érzéseimről. Tudtam, hogy messze van, és nem akartam elrontani a kedvét. Elmesélte nekem, hogy New York az álmai városa, és végre, ott volt. Hát ki vagyok én ahhoz, hogy elrontsam a nyaralását? így inkább hazudtam neki, azt írtam, jól vagyok, erős vagyok, és minden rendben van. Meg akartam nyugtatni őt, és úgy éreztem, ez sikerült is. Ha én nem nem lehetek boldog, boldo g, legal l egalább ább Dávid Dávid legyen leg yen az. Legalább Ő. Január 1-jén már tudtam, hogy én nem akarok élni az új évben. Minden el volt cseszve. Tudomásul vettem, hogy gyenge vagyok, és nem tehetek semmit sem azért, hogy jobb legyen. Az öngyilkosok Facebook csoportjában is meghalt több ismerősöm. Ok bátrak voltak, igazi harcosok. A halálhírükről is onnan értesültem. Együtt ünnepeltük őket, a bátorságukat, azt, hogy mennyire erősek, kitartóak és csodálatra méltóak. Képesek voltak megölni magukat, hát ez nem varázslatos? Ahelyett, hogy szenvedtek volna tovább, egyszerűen erőt és bátorságot gyűjtve megtették a végső lépést. Egyszerre voltam rájuk r ájuk büszke büszke és irigy. ir igy. Olyan akartam lenni, mint ők. Halott. Úgy éreztem, nem voltak eszközeim még a változtatásra sem, bárhová is költöztem volna, a képeket és a videókat nem tudtam törölni. Egész életemben együtt kell élnem a szégyennel és a fájdalommal. Ez elől egyszerűen nincs menekvés. Gyűlöltem azt a társadalmi rendszert, amiben élni voltam kénytelen. A pénz, a hatalom dönt mindenről, és aki ezekkel rendelkezik, az tulajdonképpen bármit megtehet. Bálint is megúszta azt, amibe én belerokkantam. Nem tehettem ellene semmit. Úgy tombolt bennem a bosszúvágy, jó lett volna tenni valamit ellene, és a
többiekkel is, akik bántottak. bántottak. Végül visszanéztem a Facebook csoportomba. Kiírtam azt, amit igazán gondoltam. go ndoltam. És tudt tudtam, am, hogy meg is i s fog om tenni. tenni. „Elég volt már a szenvedésből, a fájdalomból. Ez egy gonosz, borzasztó világ, ahol én már nem akarok tovább élni. Holnaptól kezdve egy szenvedő lélekkel ... ” kevesebb lesz ezen a főidőn. fői dőn. Odaát Odaát találkozunk, srácok ...
21. fejezet A KARÁCSONYT ÉS A SZILVESZTERT NEW YORKBAN TÖLTENI, egy olyan beteljesületlen álom volt idáig Engel Dávidnak, amit már régóta dédelgetett. Hiába voltak jómódúak, a Földet átutazni csak az ünnepek kedvéért, még az Engel család pénztá pénztárr cáját is alaposan alaposan megterhelte volna, így a szomor szo mor ú apropó apro pó adhatott adhatott csak csak okot arra, arr a, hogy ha csak pár hétre hétre is, de felvehessék felvehessék az amerikai életmódot. A nagyanyja lakásában éltek, és sikerült megbeszélni a rokonokkal azt is, hogy pár hétig ott maradhassanak. Persze a család amerikai ágával nem volt egyszerű szót érteni, ér teni, akik javarészt javar észt betol betolakodó akodónak nak tekintet tekintették ték őket. Dávid számára felfedezni ezt az új családot, a már olyan sokat TV-ben látott, de mégis idegen kultúrát, maga volt a csoda, még akkor is, ha az örökségen rendre felzendültek a viták a testvérek között, bár ez teljesen hidegen hagyta a srácot. Őt nem az érdekelte, hogy még több pénzük legyen, hanem azzal foglalkozott, hogy ha már New Yorkban van, akkor minél jobban megismerhesse a várost. Abban hitt, ha ezt teszi, akkor kizárhatja az elméjéből Áront, és nem viaskodik többet az érzéseivel. Megnyugvásra vágyott, arra, hogy minden problémáját elfeledve csak a elenre koncentrálhasson az álmai városában. A nagymamája halála sem rázta meg különösebben, hiszen a temetésen állva is az járt a fejében, hogy nem egy nagyszülőt, hanem egy idegent temet most el. Az első célja a Szex és New York járat járat volt, amit már a magyarországi induláskor elhatározott. A nagy sikerű sorozat helyszíneit járta körbe a turistákat vivő járat, így megnézhette azt a bárt, ahol Carrie és a lányok iszogatták a Cosmopolitan koktéljaikat, és minden más fontosabb helyszínt, ami a sorozatban helyet kapott. Amint végzett, a városban bolyongva nagy nehezen hazatalált a manhattani lakásba, ahol a portá por táss mosolyog moso lyogva va terelte terelte őt a lift felé. felé. A legjobban azon lepődött meg Dávid, hogy Amerikában menynyivel másabbak az emberek, mint Magyarországon. A legtöbben vidámak, mosolyogva sétálnak az utcán, és nincs ráírva az arcukra a fájdalom és a szenvedés, mint a magyar emberekére. Sokkal felszabadultabbak voltak ott, és ez Dávid kedvén is meglátszott. Korábban ugyanis antiszociálisnak hitte magát, mégis New Yorkban önmagára talált, egyre több rokonával ismerkedett meg, kereste az emberek társaságát. De a legnagyobb hatással kétségkívül Alejandro volt rá, aki Debra nénje férjének, Jósé Miguelnek volt az első házasságából származó szárm azó fia. Sok minden meglepte őt Alejandróban, többek között az is, hogy folyékonyan beszélt angolul és spanyolul is, ismerte New York szinte összes utcáját, volt egy
csomó barátja, sőt, nyíltan vállalta is azt, hogy meleg, és ezt nem csak a szülei, hanem a család egész amerikai ága tudta, akiket nem is hatott meg annyira a dolog. Ami Dávid szüleit illeti, a fiú próbálta megtudni, hogy mit gondolnak a szülei a melegekről, de nem reagáltak a kérdéseire. Rettentő kínos beszélgetés volt, Dávid érezte, hogy sejtenek valamit a titkáról, de nem ástak le a téma mélyére. Dávid sem mert, ezért inkább hallgatott. Az Engel család a látszatra még egymás közt is túlságosan adott. – Őket csak az érdekli ér dekli,, hogy hog y boldo bol dogg legyek leg yek – mondta mo ndta Alejandr o, amikor ami kor New York utcáit rótták, és a coming out-járól kérdezgette őt Dávid. Az elmúlt hónapok során egyre nagyobb bátorságot gyűjtött, úgy érezte, képes lenne a sajátjára. Már nem rettegett tőle. A szülei reakciójától azonban igen. – Nálatok nem így íg y van? – tette tette fel az egymi eg ymill llió ió dollár dol láros os kérdést. kér dést. Dávid egy eg y pillanatra elképedt, Alejandro pedig cinkos mosolyt küldött felé. – Gaydar – mondta mo ndta moso mo solyo lyogva gva.. – A r adarom adar om tökéletesen tökél etesen funkcioná funkci onál.l. Dávid egy pillanatra sem bánta, hogy lelepleződött Alejandro előtt. – Anyámék nem tudják. Csak egy bar átnőmet átnőm et avattam be, aki mindenben minde nben segít. seg ít. – Miért Miér t kell ezt eltitkolni? eltitko lni? – kérdezte kér dezte Alejandr o . – Előbb-utóbb Elő bb-utóbb úgyis úg yis kider ül, aztán meg a mamád majd jól megharagszik, amiért éveken át hazudtál neki. Homlokráncolva Homlokr áncolva nézett nézett Alejandrór Alejandrór a, és egyre eg yre jobban idegesítette, idegesítette, hogy vonzónak vo nzónak tartja ezt a srácot. Pont abban az állapotban volt, amikor Áron miatt szomorúságot érzett, és képtelen volt nem felfedezni Alejandro egzotikus külsejét. Izig-vérig mexikói volt, sötét bőre, hollófekete haja és igéző, barna szemei, amivel olyan mélyen tudott nézni, amitől Dávid majd elolvadt. Furcsa volt számára az, hogy ennyire bejöjjön neki más srác, aki nem Áron, leginkább azért, mert még mindig róla álmodott. – A szüleim szüle im szerintem szer intem kiakadnának, kiakadnána k, ha megtudnák meg tudnák – mondta mo ndta őszintén ős zintén Dávid. – Még én sem vagyok teljesen tisztában az érzéseimmel ezzel kapcsolatban. – Tényleg Tényl eg?? – kérdezte kér dezte Alejandr o. – Ahhoz képest egész eg ész gyakr gya kran an bámulsz bámul sz meg engem, miközben a nagyon csinos húgomr húgo mraa egy pillantást pillantást sem vetsz. vetsz. Dávid arca olyan vörös lett, mint a cékla, legszívesebben rögvest elfutott volna Alejandro fürkésző tekintete elől, de ehelyett megemberelte magát, és elmondta az igazat: – Otthon van valaki va lakim. m. Nem tudom, tudom , hog ho g y mi az, ami am i kettőnk kö zött zö tt van, és azt sem pontosan, pontosan, hogy hog y mit érzek ér zek iránta. – Várj, Vár j, hadd tippeljek! tippelj ek! – szólt szó lt Alejandr o. – Csak lakáson lakás on belül találkoztok, találko ztok, vagy vag y az iskola egyik eldugott termében, ami tele van patkányokkal, de ha más is ott van,
le se tojja a fejedet. Folyton azt duruzsolja a füledbe, hogy akar téged, úgy csókol, mintha nem lenne holnap, eközben tudod, hog y te vagy a legsö tétebb tétebb titka. titka. Dávidot meglepte az, hogy mennyire fején találta Alejandro azt a bizonyos szöget, ezért csak bólintott, szavak alig akartak kijönni a száján. – Az ilyenekbő il yenekbőll lesznek lesz nek a gondos go ndos családapák csal ádapák egy eg y tróf tr ófea ea feleség fel eségge gell az oldaluko ol dalukon. n. A legnagyobb titokban viszont minden héten melegbárba mennek, vagy szeretőt tartanak – folytatta Alejandro. – Tapasztalatból beszélek. Az első pasi, akivel összejöttem, összejöttem, azóta már nős, de még mindig ír í r SMS-t SMS-t,, hogy hog y van-e kedvem kedvem találkozni találkozni vele. Nem érdemes velük hosszabb távra tervezni. Dávid látta a fiún, hogy még mindig fájdalmas a múltról beszélnie, ezért inkább nem is forszírozta a témát. Aztán belényilallt egy gondolat. – Miből gondol go ndolod, od, hogy ho gy én é n hosszú ho sszú távra távr a akarok akar ok bárkivel bár kivel is ter vezni? Alejandro Alejandro felállt a lépcsőről, lépcsőr ől, majd pontosan oda mutatott mutatott,, ahol eddig ült. – Elráng Elr ángattál attál ide, azért, azér t, hogy ho gy leüljek leül jek err er r e a koszo kos zoss lépcsőr lépcs őr e, csak azért, azér t, mert mer t a sorozatodban valami Blair Waldorf meg a barátnői itt bandáztak a MET múzeumnál. És el ne kezdd, hogy ez mennyire menő – kezdte Alejandro, és nagyon úgy tűnt, hogy nem akar kifogyni a példákból. – Fel kellett veled szállnom a Szex és New York járatra, mert először egyedül mentél, és úgy uncsi volt. Bejártad az egész várost, jobban ismered a metróhálózatot, mint az, aki tíz éve él itt, és emellett még egyszer sem mentél el egy melegbárba vagy legalább egy melegkávézóba meginni valamit. Dávid meglepődött, mert eszébe sem jutott, hogy el kellene mennie ilyen helyekre. Jobban vonzotta őt New York, mint azok a részek, amikről Alejandro beszélt. – Úgysem engednének eng ednének be o da – próbá pr óbált lt védekezni, védekezni , de tudta, hasztalan. – Bőven kiskorú vagyok. – És? – nevetett fel Alejandr o. – Öt perc per c alatt szerezhetünk szer ezhetünk hamis hami s személyi szemé lyit.t. El akarsz menni az este? Dávid felállt, és elkezdett a metró irányába sétálni, hátha így kitérhet a válaszadás alól. – Látod, te komo ko moly ly kapcsolato kapcso latott akarsz akar sz és szerelm szer elmet, et, különben külö nben már r ég elmentél elm entél volna a meleghelyekre, vagy a neten felszedtél volna alkalmira egy helyes, New York-i srácot, akivel úgysem találkozol többet az életben – ecsetelte Alejandro, mire Dávid arca szinte lángba borult. – Ha most megfognám a kezed, és úgy vonulnánk végig a következő következő két utcán, utcán, akkor akkor te lennél lennél a világ eg yik legboldog abb ember ember e. – Ugyanolyan Ugyano lyan öntelt öntel t vagy, vag y, mint mi nt ő – jutott juto tt Dávid eszébe. – Áron Áro n is hasonló haso nlóan an
gondolkodik, go ndolkodik, mint te. te. – De ő nem tenné meg azt, amit ami t én – r eagált eag ált Alejandr o, és elkapta Dávid kezét. Eleinte csak húzta maga után az utcán, de később Dávid felvette a srác ritmusát, és három utcát sétáltak végig anélkül, hogy bárki beszólt volna nekik érte, vagy bármi r osszat érezhett ér ezhették ék volna vol na a tettük tettükér ért.t. Olyanok voltak, mint egy átlagos, normális, hétköznapi pár, anélkül, hogy valóban azok lettek volna. Egymás kezét fogva Dávid többször is a fiúra pillantott, akinek az arcán öntelt mosoly honolt. Bebizonyította az igazát, és Dávid előtt világossá vált minden. Bármennyire is aranyos volt Alejandro, nem ő volt az, aki mellett lenni akart. Bármennyire is gyáván viselkedett néha, és akármennyi fájdalmat okozott okozo tt számára, akkor is tudta, tudta, hogy Áron Ár on az első. első . Egyszer csak véget ért a csoda, Alejandro elvette a kezét és megpaskolta Dávid hátát. – Látod, ez az, amir ami r e te vágysz: vág ysz: átlago átlag o s dolg do lgokr okr a egy eg y nem átlago átlag o s személl szem éllyel, yel, méghozzá azzal, akit szeretsz. – De hát ez New Yo r k, itt bármit bár mit megtehetsz meg tehetsz – bizonyg bizo nygatta atta Dávid, és nem tudta eldönteni, hogy saját magát vagy Alejandrót akarta-e meggyőzni a szavaival. – Ha otthon fogná meg Áron a kezemet, akkor nem hagyhatnánk el élve a várost. – Biztos vagy vag y benne? – kérdezte kér dezte Alejandr o. – Persze Per sze meglehet, meg lehet, de ha meg sem próbálja, vagy még hozzád sem szól mások jelenlétében, akkor mégis, mit vársz tőle? – Nem tudom – mor mo r molta mo lta halkan Dávid, és a zsebeibe zsebei be csúsztatta a kezeit. – Reggelizzünk inkább a Tiffanynál! – Ezt is egy eg y sor so r ozatból oz atból vetted? Dávid csak mosolygott egyet, miközben a Moon a Moon River Rive r dallamát dúdolta. A New York-i tartózkodás alatt Dávidot sok minden meglepte, de leginkább a rokonai. Nem Alejandro volt az egyetlen, akit a szívébe zárt. Különösen megkedvelte Clarát, a Flowerwoodban élő nénikéjét, aki az édesapja testvére. Az aprócska, törékenynek tűnő nő a bohókás ruháival, a színes keretes szemüvegével annyira szerethet szer ethetőnek őnek tűnt. tűnt. – Kár, hogy hog y nem hozzánk ho zzánk jöttet jö ttetek ek – mondta mo ndta Clar Cl araa déli akcentussal. akcentussal . Dávid igazán ig azán büszke volt magára, hogy már meg tudta különböztetni a különböző akcentusokat. – Flowerwood gyönyörű ebben az időszakban. – Én is sajnál s ajnálom om.. Talán Talán egys e gyszer zer majd maj d megláto meg látogg atlak titeket. – Annak ör ülnénk, kicsikém kicsi kém – szólt szó lt a nő. – Jó lenne jobban jo bban megism meg ismer erni ni téged. Tanulj Amerikában!
– Nekem azt nem lehet – mondta mo ndta sután Dávid, noha már maga mag a a lehetőség lehető ség is nagy nag y örömmel ör ömmel töltötte őt el. – Már miér mi értt ne lehetne? Apád miatt mia tt amer ikai állampo áll ampolg lgár ár is vagy vag y, nem csak magyar. Akkor jössz ide, amikor csak akarsz, nálunk pedig bármikor ellakhatsz, ugye, drágám? – fordult oda a férjéhez, aki éppen egy méretes hamburgert próbált letömni a torkán tor kán.. – Hát persze pers ze – prüszkö pr üszkölte lte teli szájjal száj jal.. – A Flowerwo Flo werwood od High meg m eg egy eg y jó suli. suli . – Még meg m egfo fontol ntolom om – fűzte hozzá mos m osoo lyogva lyo gva Dávid. – Ez a baj veletek, európa eur ópaiakkal iakkal.. Mindent csak megfo meg fontolto ntoltok, k, ahelyett, hogy hog y élnétek. Tényleg ott akarsz maradni? Abban az elmaradott országban? – Nem nevezném annak – felelte fel elte Dávid. – Az ember em berek ek pedig mindenütt min denütt ember embe r ek. A jók és a rosszak ro sszak ugyanolyanok, ugyanolyanok, akármelyik földrészen fö ldrészen éljenek is. – Hidd csak el, el , nálunk jó j ó helyed lesz! l esz! Apád is imádta i mádta a Flower Fl owerwoo woodd High-t. Hig h-t. – Sosem Sos em mesél m eséltt a középisko közé piskolás lás éveir é veiről ől,, hiába kérdeztem. kér deztem. – Évfolyam Évfo lyamelső első volt vol t és kiváló kivál ó spor spo r toló tol ó – folytatta fo lytatta ábr ándos ándo s szemmel szem mel Clara Clar a néni. – Ő volt vo lt a leg népszer űbb srác sr ác az isko i skolában, lában, és éppen ezér ez értt mindenkit mindenki t meghö meg hökkentett kkentett,, mikor azon a magyar egyetemen akart továbbtanulni. Világot akart látni, elszakadni otthonról. – Tör Tö r tént valami valam i a múltban? múl tban? – kérdezte kér dezte Dávid. Pró Pr ó bálta feldol fel dolgo gozni zni a sok so k információt, amit kapott, de nem volt egyszerű. – Sok a titok apáék körül. – A múlt múl t elmúlt elm últ – felelte fele lte sejtelmesen sejtel mesen Clara Clar a néni, majd maj d feláll felá llt,t, ezzel is jelezve, jel ezve, hogy a részéről véget ért a beszélgetés. Mielőtt a férjével elhagyták volna Dávid szobáját, az ajtóból visszaszóltak: – Drágám, szeretettel várunk Flowerwoodban. Bármikor eljöhetsz. – Köszönö Köszö nöm! m! – suttogta suttog ta Dávid. Gondolatban felsorakoztatta maga előtt az előnyöket. Távol lehetne a szüleitől, akikről tudta, hogy hatalmas csalódást fog nekik okozni előbb-utóbb, és távol lehetne azoktól az emberektől is, akiket egész életében ismert. Nem a múltja határozná meg, hanem az a jelen, amit megteremt saját magának. Eldönthetné, melyik klikkhez csatlakozik, új barátokat, ismerősöket szerezne, miközben megpróbálná kihozni magából a maximumot. Abban is biztos volt, hogy az UjMexikóban fekvő Floverwoodban a mássága miatt sem érné őt támadás, hiszen oka van annak, hogy az államban engedélyezték a melegházasságot. Az ott egy sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb környezet lehetne a számára, ahol ugyanolyan életet élhetne a szexuális orientációjától függetlenül. Szinte látta maga előtt a jövőt, ahogy kézen fogva sétál egy fiúval a parkban, csak
azt nem tudta eldönteni, hogy ki lehet az a fiatalember, aki a kezét fogja. Annyira remélte, hogy Áron az. Újév estéjét Dávid egyedül töltötte. Vagyis nem volt egyedül, hiszen megannyi ember volt körülötte. A Times Square-en álltak a tömegben, és várta, hogy beköszöntsön az új esztendő. Hiába volt ott hangzavar, hiába álltak körülötte megannyian, Dávid csak azokra gondolt, akiket szeretett. A szüleire, akik elől súlyos titkot rejtegetett, Áronra, akit nem tudott hová tenni, különösen a múltkori beszélgetés miatt, és leginkább Petrára, akit sajnált azért, amin keresztül ker esztül kellett mennie. Amint éjfélt ütött az óra, és a kultikus gömb leereszkedett a Times Square-re, Dávid együtt éljenzett a tömeggel, és megfogadta, ez az ő éve lesz. Rendezi a kapcsolatát, elmondja az igazat a szüleinek, és amint tud, iskolát vált, ahová viszi magával Petrát Petrát is, ha kell, akkor Amerikáig meg m eg sem állnak. Örömében Ör ömében küldött egy SMS-t is a lánynak, noha tudta, maximum e-mailen fog majd neki válaszolni rá. „BUÉK! Vigyázz magadra nagyon, nemsokára találkozunk. Ideje otthagyni a Szép Reményeket, csak cs ak szenvedést szenve dést okozott mindkettőnknek. mindkett őnknek. Ez a mi évünk é vünk lesz, le sz, igaz?” i gaz?”
22. fejezet FÁJDALMAK KÖZEPETTE ÉBREDTEM, alig kaptam levegőt, de lélegeztem, bármennyire is küzdöttem ellene. Nem lett volna szabad ébren lennem. Hunyorogva kinyitottam a szemem, első tekintetem a közös, családi fotón állapodott meg, ami engem, anyut és aput ábrázolt. Körbepillantottam, és rájöttem, a szobámban vagyok. Éltem. Idegesen a kezembe vettem a gyógyszeres dobozokat, a vényeken átszámoltam, mennyit vehettem be, de nem értem a végére, mert óriási hányingerem támadt. Bármennyire is küzdöttem ellene, meggörnyedtem, és az ágyam mellé hánytam. Távozott a testemből minden mocsok, amivel teletömtem az este, a tabletták összes mérge mérg e a szőnyegemen végezte. végezte. A tüske azonban a lelkemben maradt. A fájdalom, a szörnyűség, amit éreztem, a megaláztatások sorozata, amit képtelenség tovább elviselni. Mit tehetnék másként? Mi mást találhatnék találhatnék ki, talán talán vágjam fel az ereim? er eim? Én még azt is túlélném. Halhatatlan Halhatatlan vagyok. vagyo k. A rosszulléttől elájultam, egyenesen bele a gyomrom által kiadott tartalomba. Percekkel később a szagra ébredtem, és olyan erővel kezdtem el sírni, mintha a könnyeim eltüntethetnék a mocskot az arcomról. Én csak nyugalmat akartam, és békességet. Mert nem vagyok szajha! Nem vagyok az. Nem kell engem szeretni, nem várom el senkitől sem, hogy azt tegye. Csak egyszerűen hagyjanak békén, ne rúgjanak belém ott, ahol tudnak. Végül elértem a fürdőszobába, beültem a fürdőkádba, megengedtem a forró vizet, és megtisztítottam magam. Vagy legalábbis megpróbáltam. Hiába dörzsöltem olyan erősen er ősen szappannal szappannal a bőrömet, bőr ömet, nem lettem lettem tőle ig azán tiszta. Én tiszta. Én már soha nem lehetek az. Szórakozottan a kezembe kaptam a rózsaszín borotvámat, és a csuklómnál kezdtem el körözni vele. A vénáim izzottak, olyan kékek voltak, dübörgött bennük a vérem. Csak pár vágás kellene, és mindennek vége lehetne. Nem kínoznának többet. Nem plakátolnák ki a szekrényemet a pucér felsőtestemmel. Nem lenne tele a Facebook Facebook falam a mocskos mo cskos dolgaikkal. Ők nyernének. Mert mindig ők nyernek. Kipécéznek egy áldozatot maguknak, mert ők az erősek, a bátrak és a tökéletesek. Ók azok, még véletlenül sem én. Szerencsétlenek tucatjai döntenek az öngyilkosság mellett, a kínzóik pedig élnek tovább, tovább, más célpontot célpontot keresnek, az ördögi ör dögi körnek kör nek pedig pedig soha so ha nem lesz vége. Soha. Mikor kiszálltam a kádból, pontosan tudtam, mit kell tennem. Újra és újra
végigpörgettem magamban az elmúlt hónapok eseményeit, és ez még jobban megerősített abban, hogy képtelen vagyok ezt már így tovább folytatni. Ez nem élet, már r égóta nem az. Véget Véget vetek vetek az ördögi ör dögi körnek. kör nek. Hosszú hajam egy laza kontyba fogtam. Ahogy elhagytam a fürdőszobát, a vizes lábam kis tócsákat hagyott maga után a padlón, de nem foglalkoztam vele. Célom volt, sőt, pontosan tudtam, hogy mit kell tennem. Addigra már készen álltam. Tudtam jól, hogy elég bátor leszek ahhoz, hogy megtegyem. Mert nem volt más választásom. Akkor már nem. A könyvespolc elé álltam, kikerestem a Jókai Mór összest, amit óvatosan szétnyitottam, és ott lapult benne a megoldás. Fogalma sem volt róla, hogy tudom, merre lehet. Ennyire következetlen lenne a tulajdon anyám? Más már rég leadta volna a fegyvert a rendőrségen. Szerencse, hogy ő nem tette meg. Megsimítottam a Makarovot. Az érintése hűvös volt, és erővel töltött fel, akárcsak régen. A nagyapám minden tanítása az eszembe jutott, akárcsak a tekintetében megbúvó vad őrület, amikor gyerekként a fegyver használatára tanított. Még a hangtompító is rajta volt, bár azt sosem értettem, miért kell neki. Az ujjam óvatosan a ravaszra helyeztem, és szépen, lágyan a halántékomhoz emeltem a fegyvert. Csak egy lövés kell ahhoz, hogy mindennek vége legyen. Nem kell a gyógyszerekkel szórakozni, nincs több szenvedés az iskolában, többet nem bánthat senki. Miért ne lehetnék én is olyan tini, aki feladja? Mindenki azt teszi. Feladja a harcot, tűr, hallgat, a szemetek pedig megússzák. Mert ők mindig megússzák. Elég volt a szenvedésből. A többiek a Facebook csoportból bátrak voltak. Már meghaltak, vége a kínjaiknak. Megpróbáltam a gyógyszerekkel, szépen akartam meghalni, álmomban, hogy ne szenvedjek. szenvedjek. De mégis, miért miér t rettegjek rettegjek egy kis fizikai fájdalomtól, fájdalom tól, amikor a lelkem darabokra tört? Megsimítottam az ujjammal a fegyvert. Vágytam rá: a halálra, a véglegességre. Az elmúlásra. Összeszedve minden bátorságom meghúztam a ravaszt, hallottam a kattanást, kattanást, de nem tör tént semmi. semmi . A mozdulatot újra és újra elismételtem, egészen addig, míg őrülten fel nem sikítottam. Nem a fájdalomtól, hanem a tudattól, amikor rájöttem, üres a tár. Már megint nem sikerült a túlvilágr túlvilágraa térnem. Soha nem is fog fo g sikerülni? Halhatatlan vagyok, az én részem az örök szenvedés? A düh orkánként szakadt ki belőlem. Eldugta a golyókat, de tudtam jól, hogy engem nem játszhat ki. A kutakodást az aprócska nappaliban kezdtem. Volt a falon két keret, amiben az ő lánykori hímzései voltak, azt hittem, azok mögött, a falba
rejtve lesz, de tévedtem. A keretet a földre hajítván nem számított az üveg csörömpölése. Idegesen húzgáltam ki a szekrény fiókjait, amiből őrült módjára dobáltam ki az élére vasalt térítőkét és az ágyneműket. Percek múlva az egész nappali úgy festett, mintha hurrikán söpört volna benne végig. Az a hur hur rikán ri kán pedig pedig én voltam. vo ltam. Szenvedtem, fájt, meg akartam halni. Nem volt más vágyam, de a harag, hogy élnem kell, és boldogtalannak kell lennem a társaim miatt, egyre nagyobb gyűlöletet és bosszúvágyat bo sszúvágyat keltett keltett bennem. Anyu szobájának az ajtaját szinte kirúgtam a lábammal. Odabent is ugyanolyan pusztítást végeztem. Kiborogattam az éjjeliszekrénye fiókját, benéztem az ágy alá, lesöpörtem a polcokat, de nem találtam meg azt, amit kerestem. Leülve az ágyra erőt vett rajtam a zokogás. Nem volt már esély. Attól tartottam, hogy élnem kell, és nem tudom megölni magam. Aztán megláttam édesanyám kedvenc vázáját, ami büszkén hirdette rajongását Szeged városa iránt. Imádott ott élni lánykorában, azt hitte, hogy ott boldog lehet. Aztán rádöbbent ő is, a boldogság lehetetlen állapot a mi családunkban csal ádunkban.. Idegességemben dühösen a falhoz vágtam a vázáját, ami hangos csattanással bevégezte sorsát. A darabjai között megláttam azt, amiről fogalmam sem volt, merre lehet. A szilánkok között több tasak golyó hevert, szerteszét. Mindez talán egy jel lenne? De mit akar üzenni a sors? öljem meg magam? Hadd legyek már végre halott! Nem akarok többet szenvedni, ennyi már bőven elég volt. Mielőtt bármit tehettem volna, a telefonom csörgése őrjítő zajt csapott a konyhapulton. – Ki az? – kér deztem ideg i degesen, esen, pedig pedi g sejtettem, hogy ho gy ki ker eshet. – Késésben vagy. vag y. Öltözz, Öl tözz, és irány ir ány a suli! suli ! – utasított utasíto tt ellentmo ell entmondást ndást nem tűr tűr ő hangon hango n az anyám, aztán köszönés köszö nés nélkül vonalat bontott. Semmi szia vagy szia vagy puszi puszi,, netán legyen szép napod. Mert miért is kellene kedvesnek lennie hozzám? Már régóta nem szeretett, az irántam való minden tisztelet és kedvesség már a múlté. Szégyellte magát miattam, azért amit tettem, vagyis, amit ők tettek velem. Elérték azt, hogy megutáljon az a nő, aki világra hozott. Gyűlölt engem, és meg tudtam érteni. Én is hibás vagyok a történtek miatt, meghoztam a saját rossz döntéseim, viszont voltak olyan dolgok, amik ellen nem tehettem semmit. Egy romhalmaz lettem, akit még a tulajdon tulajdon anyja sem, bír elviselni. Gépiesen bementem a szobámba, magamra kaptam a ruhát. A kezembe vettem a
pisztolyt, megtöltöttem, majd a golyókkal együtt a hátizsákomba helyeztem. Nem tudtam, mihez kezdjek vele, ahogy azt sem, miért tettem el. Csak egyben voltam biztos, biztos, ez erőt er őt fog adni azért, hogy elviseljem ezt a napot. napot. Tudod mit, kedves Petra? Csak egyetlenegy napot adj még önmagadnak, rendben? Még a mai napot. Hátha ma megváltozik megváltoz ik minden, hátha kedvesebbek kedvese bbek lesznek. lesz nek. Új év, új emberek, új Petra. Okés? Azonban, ha bárki egy rossz szót is szól, ha ma is megaláznak... A könyveimért nyúltam, az első órám történelem. Ha úgy alakul, akkor ma én fogom írni a történelmet. Én azonban sokkal kedvesebb lennék, mint amilyenek ők voltak. Már hónapok óta kínoztak, napról napra öltek ki egy-egy darabot belőlem. Ehhez képest, képest, amit től tőlem em kaphatnak, kaphatnak, humánus reakció r eakció lesz. l esz. Felvett Felvettem em a hosszú ho sszú szárú szár ú csizmámat, és magamr mag amraa eről er őltet tettem tem a régi rég i kockás ko ckás kabátom kabátomat. at. A kezeim becsúsztattam becsúsztattam egy kesztyűbe, bezártam a lakásunk ajtaját, mit sem törődve a bent uralkodó káosszal. Leszarom. Utóbbi gondolatra még vidámabban trappoltam le a lépcsőn, és amikor a lapockámnak ütközött ütközö tt a pisztoly a hátizsákon ker esztül, hangosan felnevet fel nevettem. tem.
23. fejezet REICH ZOLTÁN AZON KEVÉS DIÁK KÖZÉ TARTOZOTT, akik alig várták, hogy véget érjen a téli szünet. Gyűlölt otthon lenni, az iskola volt az ő terepe, és a délutáni lógás a haverokkal. Minél később ért haza, annál jobban érezte magát. A szünet beköszönte óta szinte szinte számolta a napokat és a perceket, perceket, hogy hog y mikor tól lehet újr újraa önmaga. Az első tanítási napon mosolyogva ébredt, hetek óta először, örült, hogy most már nem kell otthon lennie. Újra szabad lehet. Felkelés után Zoli a reggeli rutinnal kezdett. Mosdóba ment, lezuhanyozott, fogat mosott, felöltözött, majd bement az édesanyja szobájába, és elvégezte az ottani teendőket is. Bármennyire is gyűlölte a dolgot, nem volt képes arra, hogy ne tegye meg. Mindennap ugyanúgy találta a nőt. Az ágyon feküdt, kicsavart pózban, meztelen testét alig fedte a takaró. Az éjjeliszekrényen egy kupac pénz hevert, a másikon pedig alkohol és feltehetően drogok, Zolinak több esze volt annál, hogy megbizonyosodjék róla. Jobbnak látta, ha elhiteti magával, hogy az nem drog, még akkor is, ha nem tudott jobb hazugságo hazugságott kitalálni kitalálni arr a, hogy vajon mi is lehet az. az. Az édesanyja legtöbb este hazahozta a munkáját, a kuncsaftjai pedig nem voltak túl halkak. Zoli számára a békés, éjszakai alvás ismeretlen fogalom volt. Undorodott az anyjától, attól, amit dolgozott, de szerette a pénzt és a jólétet, amit így a nő biztosított a számára. Éppen ezért minden reggel megtette azt, amit kellett. Kinyitotta az ablakot, hogy a férfiak bűze kimenjen a szobából. Összeszedte a pénzt, és elrakta egy titkos dobozba, pár ezrest maga mellé téve. Gondosan betakarta az anyját, kikészített számára egy tiszta ruhát. A konyhában kávét főzött, amit egy termoszba rakott, megkent pár szelet kenyeret, és friss gyümölcsöt tett egy tálba, ezeket tálcára pakolta. Bevitte az anyja szobájába, ahol a kis asztalra helyezve nem feledkezett el arról sem, hogy letakarja egy zacskóval. Miután úgy érezte, a sperma, a mocsok és a megalázottság bűze elhagyta a helyiséget, gondosan becsukta az ablakot, a földről összeszedte a szétdobált dolgokat. Undorodva dobta a szemetesbe a használt óvszereket. óvszer eket. Az ajtóból visszafordulva szétnézett a szobában, ahol tisztaság és rend uralkodott. Az anyja úgy feküdt a hatalmas franciaágyban, mint egy angyal, állig be volt takarva, takarva, vörös vör ös haja a vállára és a párnára omlott omlo tt.. Zoli Zoli látta látta maga előtt, előtt, mit tesz a nő, amikor felébred. Először a kávéhoz nyúl majd, aztán megreggelizik, pihen egy kicsit, és fogadja is az újabb kuncsaftot. Utóbbi gondolatra Zoli megborzongott, halkan becsukta becsukta az ajtót, aj tót, felkapta a kabátját, kabátját, és kilépett kil épett a lépcsőházból. lépcső házból. A téli szünet Zoli számára ténylegesen a poklot jelentette. A legtöbb barátja nem
volt otthon, vidéki rokonokat látogattak, elutaztak, így a srác egész nap a szobájában kuksolt, és hallgatta azt, amint az anyja a testével dolgozik meg a napi betevő falatért. A másik elfoglaltsága volt újra és újra megnézni Petra szexvideóját. Egy percre sem érezte magát rosszul, amiért segédkezet nyújtott annak a megosztásában, sőt. Gyűlölte és haragudott a lányra, amiért már mindenkivel lefeküdt, csak vele nem. Sorra Sor ra mondták mondták a srácok sr ácok a suliban, hogy nekik is megvolt. megvo lt. Mindenkinek, Mindenkinek, csak neki nem. Azonban, amint elindult a jól ismert macskaköves úton az iskola felé, új erő szállta meg Zolit. Ö már nem volt ugyanaz a srác, mint aki elkészítette az anyja reggelijét. Lépésről lépésre vett fel új személyiségjegyeket, egy olyan páncélt, amivel egyszerűbb volt lepleznie a sérült lelkét. Amint belépett a Szép Remények Gimnázium bejáratán, már ő lett Reich Zoli, a menő, aki bármit megtehet, és akiből pontosan annyit mutat meg a külvilágnak, amennyit láttatni akart. Nem számított, mi zajlott otthon, ő játszott: az élettel, a barátaival, az ellenségeivel és leginkább önmagával. Elkeseredetten kereste azokat a helyzeteket, amikor erősebbnek, bátrabbnak és legyőzhetetlennek tűnhetett. Amikor pedig utóbbiakra rátalált, úgy érezte, ő a kir ály. ály. – Mekkora Mekkor a volt vol t a szilveszter szil veszterii parti? par ti? – kérdezte kér dezte Barbar Bar baraa a sráco sr ácot,t, Zoli Zol i pedig hirtelen fel sem eszmélt, hogy hozzá szólnak. – Látom, nagy lehetett, még mindig be vagy állva áll va – fűzte fűzte hozzá kacarászva. Zoli ekkor már észrevette a lányt. Alaposan végigmérte, kedve lett volna azonnal mellé ülni, megmarkolni a dús melleit, a kezei közé venni és eljátszadozni vele. Vonzotta őt a lány vékony, ám mégis szexi ajka, és tetszett neki Barbara göndör, vállig érő haja. Az átható barna szempárral azonban nem foglalkozott, sosem érdekelte őt a lányok szeme addig, amíg a melleit bámulhatta. – Szerintem Szer intem éppen téged stíröl stír öl – vetette vetette közbe kö zbe Kata, akiből akibő l áradt ár adt a féltékenység fél tékenység.. Zoli meg se lepődött, amikor Kata kihúzta magát, és úgy helyezkedett, hogy a srác minél többet láthasson belőle, ám a látvány nem igazán nyűgözte őt le. Zoli nagy lendülettel a földre dobta a táskáját, majd levetette magát a két lány és Bálint mellé. – Nem kellett kell ett volna vol na kihagyno kihag ynotok, tok, ór iási buli volt vo lt – kezdett bele a hantázásba, igyekezett mindent bevetni és minél hihetőbb dolgokat kitalálni. Az igazságot persze a világ összes kincséért se mondta volna el. Azt, hogy újév napján a szobájában ült, sorozatokat nézett és önmagával koccintott, miközben az anyja a mellette lévő szobában a szokásos óradíjának a többszöröséért elégített ki egy ügyfelet. Zoli gyorsan megrázta a fejét, mintha ezzel a múltat meg nem történtté tehetné.
– Jól Jó l hangzik hang zik – mondta mo ndta Bálint, miután mi után egy eg y gono go nosz sz moso mo soly ly ült ki az arcár ar cára. a. Zoli Zo li tudta, miért, látta ő is azt, hogy ki közeledett a folyosón. Tekintetével szinte felfalta a látványt, Kovács Petra volt az, személyesen. Magas és sovány termete, hetyke kis mellei magukra vonták Zoli figyelmét, akárcsak a lány babaarca, a dús ajkai, a hosszú szőke haja. Istenien állt rajta az egyenruha, mintha egyenesen rá szabták volna. Teljesen begerjedt a látványtól, Petrát akarta, mindennél jobban. Idegesítette őt a tény, hogy szinte mindenki lefeküdt már vele, csak ő nem, pedig ő volt vo lt az, aki aki először kiszúrta a gólyatábor gólyatábor alatt. alatt. – Micsoda Micso da kis ki s szajha – nevetett neve tett fel Kata, amikor ami kor Petra már kellő kell ő távolság távol ságban ban jár j árt.t. – Ma mintha még mé g ideg i degesebb esebb lenne, l enne, mint mi nt amilyen amil yen általában által ában lenni le nni szo kott. – Biztos nehéz menete volt vol t az éjszaka éjsz aka – kontrá ko ntrázo zott tt Barbar Bar bara. a. – A kuncsaft hátha sok extrával kérte a szimpla franciát. Zoli a nevetése mögé rejtette a félelmeit. Rettegett attól, mi lesz, ha kiderül a féltve őrzött titka. Vajon akkor azok, akiket korábban a barátainak tekintett, ki fognak állni mellette? Vagy ő is olyan kirekesztett lesz majd, mint amilyen most Petra? Hiszen szeptember elején még a lány is ott o tt ült között közö ttük. ük. – Nem nagy nag y szám, szám , higg hig g yétek el! Egy petákot sem ér – mondta mo ndta Bálint. – Bár a videón elég jól jó l nyomatt nyom atta, a, ugye? Talán a gina gi na se kellett vol volna na neki.. neki... – Az tuti – r öhög öhö g ött fel Zoli. Zol i. Ahog Aho g y Bálintra Bálintr a nézett, r ögtön ög tön eldöntötte, eldö ntötte, hogy ho gy ő is beveti a trükköt, ha másként nem jut egyről a kettőre. – Már a fél sulinak suli nak megvo meg volt lt – jegyezte jeg yezte meg Kata. – Sőt, szerintem szer intem még a tanárokkal tanárokkal is csinálta, csinálta, különben már r ég kirúgták kir úgták volna. – Gátlástalan Gátlás talan kis kurva kur va – frö fr ö csög csö g te Barbar Bar bara. a. – Szégyen, Szég yen, hogy hog y barátkoztunk bar átkoztunk vele. De legalább megkapt meg kaptaa azt, amit érdemelt. Amikor Ákos megjelent, arcán a düh nyomai villantak. – Ennek meg mi értelme? ér telme? Miért Miér t kínozzátok kíno zzátok még? még ? – kérdezte kér dezte a társaság társ aságtól tól.. – Nem szenvedett eleget? Zoli meglepetten nézett a srácra, korábban eszébe se jutott az, vajon mit érezhet Petr Petr a. Sokkal Sokkal inkább idegesítet idegesí tette te őt az a tény, tény, hogy hog y nem kaphatta kaphatta meg azt a finom kis testét. Visszaidézve a videóban látottakat, maga elé vizionálta a lányt. Elalélt attól, hogy milyen formásak is azok a mellek, és mennyire kívánatos volt a lány a videóban. Érezte, amint a férfiassága egyre jobban megduzzad. – Remélem, Remél em, több tö bb plakátot plaká tot nem r aktok már m ár ki – folytatta fo lytatta Ákos. – Nyugo djatok djato k már le!
– Beköpsz Beköps z minket, mi nket, Pintér? Pintér ? – reag r eagált ált dühösen dühö sen Zsolt. Zso lt. – Spicli vagy? vag y? – Bár az lennék lenné k – válaszo vála szolta lta Ákos. Ákos . – Roha Rohadtul dtul megér meg érdemel demelnétek. nétek. Zoli lekicsinylőén nézett a srácra. Gyűlölte Ákost, de leginkább azért, mert ismerte az apját. Túl sokszor hallotta átszűrődni a falon a férfi lihegését. – Menj a búsba, Pintér! Pintér ! – vetette vetette o da. Kedve lett volna vol na testi erős er őszako zakott is alkalmazni, de nagy nag y nehezen visszafogta visszafog ta magát. – Mi itt így íg y bánunk a kurvákkal. kurvákkal. – Idióták Idió ták – mondta mo ndta lesújtva l esújtva Ákos, és igyekezett ig yekezett minél m inél távolabb távol abb ülni a társaság tár saságtól tól,, akik erre felnevettek, és egymástól kérdezgették, hogy ennek vajon mi baja lehet. – Tényleg Tényl eg o lyan puha és nyaloga nyalo gatni tni való a melle, mel le, mint a videón? videó n? – kérdezte kér dezte lihegve Zoli. – Fúj, de perver per verzz vagy vag y – nyávogo nyávo gott tt Kata és Barbar Bar baraa kór kó r usban, és azon azo n nyomban nyo mban eltűntek onnan. Bálint Bá lint vigyor ogva og va Zolira Zolir a nézett, nézett, és nyomatékosan nyomatékosan felelt a kérdésekre: – Az övé a legszebb leg szebb test, amit ami t valaha az életemben életembe n láttam. De ha ezt bárkinek bár kinek is elmondod, meg kell hogy öljelek. öl jelek. – Bálint, gyer g yeree már, má r, Barbar Bar baraa hív! – szó lt Kata. Zoli Zol i szánalm sz ánalmasnak asnak tartotta tar totta Bálintot, Bálinto t, amiért ugrik a lányok minden szavára. Még mindig nem sikerült becserkésznie Barbarát, pedig már év eleje óta hajtott rá. Zoli nem is értette, miért nem kérte még a gina segítségét, hiszen Petránál remekül működött. – Megyek, csajok csaj ok – válaszo válas zolt lt Bálint, majd maj d r ácsapott ácsapo tt Zoli Zo li hátára, hátár a, és a lányok lányo k után futott. Ahogy feltűnt a színen, Zoli gondolatai rögtön Petra felé terelődtek. Továbbra is olyan erősen dübörgött benne a vágy, aminek már ő maga sem tudott gátat szabni. Elindult hát, egyenesen a folyosón, arra, amerre látta elvonulni Petrát. Zoli elhatározta, ma reggel be fog jutni a lány bugyijába. Ha törik, ha szakad.
24. fejezet KAPNAK MÉG EGY NAPOT. Új év van, az első tanítási nap, hátha megváltoztak, hátha már nem fognak bántani. Az esélyt meg kell adnom, ugye? Az iskola szinte üresnek tűnt, és rádöbbentem, miért: már reggel hétre berendelt minket a tanár. Nulladik óra, mennyire rühelltem! Ahogy néztem, csak mi és a 9/bsek voltak az épületben. Tekintve, Tekintve, hogy hog y a legtöbb leg több diák a főváro fő városban sban él, a tanítás csak fél 9-kor kezdődik, de ha nulladik óránk van, akkor már reggel 7-re be kell jönni, akárcsak most. Az aula kihalt volt, ám amint felértem az elsőre, megláttam a b-seket. A megvetés a tekintetükben ugyanolyan rémes volt. Ügy tűnt, az első emeleten van órájuk. A szemetek, ők is csak folyton bántanak, és még élvezik is. A kihelyezett padokon ücsörögtek, és miközben az órákra vagy a tantermek nyitására vártak, a könyveiket vizslatták, néhányuk éppen kakaós csigával csillapította az éhségét, de a legtöbben a mobiljukkal szörföltek az interneten. Amikor megjelentem, halk kacajt hallattak, amiről tudtam jól, hogy nekem címezték. Az pedig, hogy ezt szavakkal tették vagy a gyilkos tekintetükkel, esetleg a rólam készült mérnek megosztásával Facebookon, egy és ugyanaz. Megaláztak, fájdalmat okoztak, okoztak, méghozzá olyan o lyan dolog miatt, miatt, amiben nem is voltam hibás. A harmadikra érve szomorúan tapasztaltam, hogy Barbara és a bandája már az első próbán elbukott, hallottam, ahogy lekurváztak. Nagyon nehéz volt türelmet erőltetnem magamra, de végül megtettem. Ha ma békén hagynak, ha ma nem bánt senki, akkor nyugodtan hazasétálok, beülök a kádba, megeresztem a forró vizet, közben lágy zenét hallgatok, és átgondolom az egész életem. Hátha olyan lehet minden, minden, mint régen. r égen. Csak rajtatok múlik. Békén hagytok, ugye? – szuggeráltam őket, miközben lehajtott fejjel sétáltam a folyosón a szekrényem felé. Igyekeztem nem észrevenni, hogy egyre hangosabbak a kurjongatások, és a nevetésük hangerejét sem kontrollálják már. Biztos a szilveszteri buliról beszélnek, próbáltam nyugtatni magam. De azt a picike, apró hangot, ami a fejemben szólt, bármennyire is szerett szer ettem em volna, vol na, nem tudtam tudtam elhallgatt elhallg attatni. atni. Semmi mást m ást nem akartam, csak azt, hogy végre nyugalmam legyen. Olyan nagy kérés ez? Bemenni az iskolába, végigülni az órákat, jegyzetelni, tanulni és nem zombi módjára lézengeni az intézményben, miközben a szünetekben a mosdóban zokogok azért, amit tettek velem? Nem akarom használni a fegyverem, de... Jobb ebbe bele se gondolni. A mai napom jó lesz, nem fog bántani senki. Kedvesek lesznek, mert új év van, és minden bizonnyal az újévi fogadalmuk az, hogy ezentúl jobb emberek lesznek.
Békén fognak fog nak hagyni, nem tehetnek tehetnek mást. Nincs Nincs választásuk, és ezt ők ő k is tudják. tudják. Tudniuk Tudniuk kell! kell ! Az U alakú épületrészben a folyosó végeláthatatlan hosszúságúnak tűnt, a radiátorok felett lévő ablakokon pedig továbbra is megállíthatatlanul cirógatott a langyos téli napsugár, amit élveztem. Ki tudja, talán utoljára élhetem át ezt az egyszerű érzést. Megálltam a folyosón, és átnéztem a párhuzamos szárnyban levő tanterembe, ahol éppen Barbara ült az ablak mellett. Kezében márkás táskát szorongatott, miközben Katának mesélt valamit, méghozzá fene nagy beleéléssel. Régen én ültem ott mellette, nekem mondta a hihetetlen sztorijait a pesti partikról, a külföldi utazásokról, és megígérte azt is, hogy vele mehetek. Csak aztán megsértődött rám, és elkezdődött a pokol. A földi pokol. Látni se bírtam tovább azt a lányt. Amikor a szekrényemhez értem, betettem a hátizsákot, nem volt már rá szükségem. Egy ideig forgattam a kezemben a pisztolyt, ugyanis nem tudtam, mit kezdjek vele. Végül beraktam a szövetnadrágom zsebébe, úgy, hogy eltakarja a kék kötött pulóver. Szerencsére télen olyan egyenruhát hordtunk, mint a fiúk, azzal a különbségg különbséggel, el, hogy a mi mellényünk mellényünk más színű volt, és a pulóvernek is másabb volt a kivágása, akárcsak a szövetnadrág formája. Kínomban elmosolyodtam, amiért az egyenruhákon go ndolkodtam. ndolkodtam. Ennyire Ennyire szükségem szükségem volt a figyelemelterelésre. Éppen Éppen bezártam lakattal a szekrényt, amikor valaki megkopogtatta a hátam. Hátra sem kell fordulnom for dulnom ahhoz, hogy tudjam, tudjam, ki az. – Hello, Hello , szépségem! szépség em! A te videódr videó draa vertem ver tem egész eg ész szünetben. Állítóla Állí tólagg mindenkinek megvoltál, csak nekem nem. Pedig én láttalak meg először, emlékszel? – duruzso dur uzsolta lta Zoli Zol i egyenesen eg yenesen a nadrág nadr ágjár járaa mutatva, miköz mi közben ben kezeivel kezeive l a mellem mel lemhez hez közelítet közelí tett. t. – Gyere, Gyer e, add meg a papának azt, ami jár. Undorodva hátrébb léptem egyet, és már éppen kezdtem volna sikítani a félelemtől, amikor felnevetett. Olyan őrülten, harsányan tette, amivel csak még obban megsértett, őrült röhögését a csengő hangja halkította le, de nem úgy tűnt, mint akit akit zavar, zavar, hogy elkéshet elkéshet az óráró ór áról. l. – Becsönge Becsö ngettek, ttek, engedj eng edj át – mondtam mo ndtam a lehető leger leg erélyes élyesebben, ebben, és elindultam, eli ndultam, de ismét elém állt. – Ehhez ma nincs kedvem, sőt, soha nem is volt. Ne zaklass, nem érdekelsz, fogd fel, oké? o ké? Annyira bíztam benne, hogy a szavaim elég meggyőzően csengenek. Nem akartam, hogy kihallja belőle belől e a r ette ettegést. gést. – Láttam a videódat videó dat kislány, kisl ány, tudod te, mit mi t kell tenni egy eg y sr áccal – fo lytatta tovább, figyelembe se véve, amit mondtam neki.
Felfordult tőle a gyomrom, miközben ránéztem. Egyáltalán nem láttam helyesnek, sem kedvesnek, sem jó fejnek, mint korábban. Gyűlöltem azért, amit ő és a barátai bar átai tettek tettek velem. – Kérlek, Kér lek, hagyj hag yj békén – feleltem fel eltem halkan, majd maj d hozzátettem: ho zzátettem: – Ma nagyon nag yon nincs jó napom. Csak ma hagyj békén, oké? Olyan sértődött arcot vágott, mintha éppen a műszerére vagy a szexuális tudására tettem volna megjegyzést. Nem fogta fel, egyszerűen képtelen volt rá, hogy engem nem érdekel. Csak hagyjon békén, eresszen szabadon. Békét akarok, olyan nagy kérés ez? – Nem tetszem, vag y mi? mi ? Úgy hallo ha llottam, ttam, mindenkivel mi ndenkivel elmész. elm ész. Egy újabb hazugság. Ismét sértegettek, bántottak. Többet nem engedem! Automatikusan cselekedtem, pofon akartam csapni, olyan erősen megütni, hogy elmenjen a kedve a szemétkedéstől. Azonban elkapta a kezem, és hirtelen a másikat is, majd a falnak nyomott, a fülembe lihegett, és a csípőjével az enyémhez dörgölőzött. Mire feleszméltem, már a melleimet markolászta a kék kötött pulóveremen keresztül. keresztül. – Bekapod? – kérdezte, kér dezte, és elkezdte el kezdte nyaldosni nyaldo sni a fülemet. füle met. Undorodtam az érintésétől, a szavaitól, attól, hogy azt hiszi, megkaphat, pedig az soha nem fordulhat elő. Senkinek nem lenne szabad így bánnia egy lánnyal, neki sem. Egyiküknek sem. Felment bennem az adrenalinszint, egy újfajta erő járta át a testemet. Többet nem hagyom magam, engem már nem bánthatnak. Teljes erőből a lábára léptem, amitől megtántorodott, és hangosan felkiáltott: – Mocskosán Mocsko sán szer sze r eted, ha? – Utoljár Utolj áraa mondo mo ndom, m, hagyj hag yj békén! Nem viccelek vicce lek – motyog mo tyogtam, tam, olyan ol yan halkan, hogy szinte meg se hallottam a saját hangom. – Könyörgöm, csak tekints levegőnek, oké? – A szajhák szaj hák csak a folytatásér fo lytatásértt könyör könyö r ögnek, ög nek, nem? – kérdezte kér dezte kajánul. kajánul . – Ne kéresd magad, te ribanc! r ibanc! Nem vagyok az. Miér Miértt kell bántania? Miér Miértt nem hagy nekem nyugtot? nyug tot? Csak Csak egy apró lépést tett tett felém, de közben gonoszul vigyor vig yorgo gott tt rám, amitől olyan o lyan dühös lettem, hogy előkaptam a fegyverem, és egyenesen neki szegeztem. Megállt, és rémülten pillantott rám. A kezem remegett, és a rettegés a tekintetében pontosan ugyanolyan volt, mint amit én éreztem az elmúlt hónapok során. – Nem akaro akar o m, hogy ho gy hozzám hoz zám ér é r j. Soha többet tö bbet nem teheted meg , felfo fel fogg tad? Nem válaszolt, csak bólintott egyet. A szemei tágra nyíltak, és a szájával is csak
formálta a szavakat, de kimondani nem tudta. Már éppen könyörgőre fogta volna, amikor még egyszer megkérdeztem, megkérdeztem, de ezúttal ezúttal sokkal so kkal erélyesebben: erélyesebben: – Megér tetted? tetted? Még mindig nem felelt, engem nézett, próbálva felderíteni a gyenge pontjaimat. A kezem kezem még mindig r emegett, emegett, ezt ő is kiszúrta. – Hé, nyugi van, tedd azt le, cica, nem való az neked – mondta mo ndta magabizto mag abiztosan. san. Testtartásából egyértelműen kitűnt, azon morfondírozik, miképp verje ki a pisztolyt a kezemből. Bántani akart, újra megkínozni, de én ezt többet nem engedhetem. Senkinek sem fogom. A remegés elmúlt, az ujjam a ravaszon nyugodt volt, és határozott. Amikor elrugaszkodott, hogy leterítsen, kíméletlenül lőttem egyet, a lövés ereje pedig megszédített. Szerencse, hogy volt rajta hangtompító, különben meg is süketültem volna tőle. A golyó a lábát találta el, Zoli pedig a fájdalomtól felordított. Mindenfelé fröcskölt a vére, úgy festett, mint egy kiapadhatatlan vulkán. Menekülőre fogta, miközben folyamatosan spriccelt a lábából a vér. Szörnyű volt a látvány, azt hittem, belepusztulok. Mindenütt az a rengeteg vér. Meglőttem valakit. Megtettem. De nem volt időm tovább agyalni rajta, hiszen láttam, hogy lassan, sántítva próbált elcsoszogni, miközben segítségért kiáltozott. Kétségbeestem és leblokkoltam. A'padlón A'padlón ott volt a vére, egy hosszú csíkban folytatódott folytatódott arr a, amerr e menekült. Nem akartam megengedni, hogy megússza. Bosszút kellett állnom. Utánarohantam, céloztam és lőttem. Az első golyó nem talált, de hallottam, ahogy az ablak megadta magát, az üvegszilánkok pedig ezernyi darabban hullottak a padlór padlór a, majd két másodperccel később még egy ablak törhet tör hetet ettt darabokra. Zoli még kétségbeesetten nyöszörgött, az erejéből az ordításra már nem futotta, mégsem adta fel. Élni akart, de neki nincs hozzá joga. Hány embert kínozhatott már meg az élete során? Mennyi hangtalan áldozata lehetett? Én soha nem bántottam senkit, ő viszont a napjait arra tette fel, hogy másokat alázzon meg. Most pedig meg kell kapnia azt, amit megérdemel. A fegyvert egyenesen tartottam, szememmel becéloztam a mozgó célpontot, és lőtt lő ttem. em. A golyó go lyó szélsebesen száguldo tt, tt, és végül talált. Bumm a fejbe. Zoli holtan esett össze.
25. fejezet BALLA BARBARA SZÁMÁRA AZ ÉLET NAGYON RITKÁN tartogatott meglepetéseket. Édesapja üzletemberként látszólag legális bizniszt vezetett, de az igazi gazdagságot a fekete üzelmei hozták. Ezzel Ezzel tisztában volt a lány, de egy cseppet sem zavarta, hiszen tudta, tudta, ez biztosítja számára azt a jólétet, amit egyszerűen imádott. A szülei mindent megadtak megadtak a számára, de volt o lyan időszak, amikor amikor ez sem volt elég. Kislányként igencsak csúnyácska volt, az általános iskolában folyamatosan a gúnyolódások céltáblája volt. Senki sem játszott vele szívesen, barátai sem voltak. Aztán, egy nap megérkezett az életébe Linda, mint az új osztálytársa. Hamar összebarátkoztak, szinte elválaszthatatlan barátok lettek. Együtt mentek iskolába, aztán játszottak, jóformán csak az alvás volt olyan művelet, amit külön töltöttek. Mikor megkezdődött számára a pubertáskor, Barbara szépen, lassan kivirult, a rút kiskacsából pedig szépséges hattyúvá lett, és ahogy a mellei elkezdtek nőni, úgy nőtt a lány önbizalma is. Alig pár hónap leforgása alatt azon kapta magát, hogy teljesen megváltozott a külseje. Linda a nyomába se ért, de ettől függetlenül megmaradt a barátságuk. Továbbra is mindent megtettek volna a másikért. Míg korábban babáztak, hetedikben már bőven a fiúkról sutyorogtak, és azt tervezgették, mikor és hogyan lógjanak lóg janak el bulizni. bulizni. Tökéletes volt az élete, egészen addig, amíg Lindánál egy súlyos betegséget nem diagnosztizáltak. Nem lehetett segíteni a lányon. Barbara végig mellette volt, elkísérte a kezelésekre, próbált lelket önteni belé, de tudta, csak az utolsó napjait szépítheti meg, mert a lány már sosem lesz egészséges. Többé nem. Karácsonyra Linda szervezete feladta a harcot, és vele halt Barbara lényének egy része. Már nem mosolygott, már nem volt kedves. Kihasználva a szépségét, rájött, hogyan irányíthat másokat, miként válhat egykori bántalmazottból bántalmazó. Élvezte azokat a perceket, amikor megalázhat valakit, ha láthatja az áldozata arcán a szenvedést. Barbara minden percben szenvedett, sosem tudta igazán elfelejteni gyerekkorának azt a részét, amikor folyamatosan bántották őt, ahogy Linda halálát sem dolgozta fel igazán. Ha már ő is szenved, hadd legyen másnak is rossz. Folyamatosan álarcot hordott. Kívülről ő volt a magabiztosság: a csinos, gazdag lány, aki előtt nincsenek határok, akit nem kötnek a szabályok. Már nem is találta meg magában azt a kislányt, aki Lindával játszott annak idején. Minden erejével kizárta magából a múltat, hogy elfelejthesse azt. Idővel az álarc annyira hozzánőtt, hogy újakat akart. Miután először szerepelt egy iskolai színdarabban, rájött, ez az,
ami igazán segíthet elterelni a figyelmét a fájdalmáról. Imádta a rivaldafényt, azt, amikor ismét egy másik ember bőrébe bújhat. Adott volt a feladat: másnak lenni, minél messzebb távolodni a múltjától, ami megbélyegezte és fájdalommal töltötte el. Elhatározta hát, hogy ha törik, ha szakad, ő bizony színésznő lesz, de ha az nem is, hát legalább ünnepelt celeb. Hadd lássa az egész világ, hogy ő micsoda nő. Amikor megismerte a gólyatáborban Kovács Petrát, nagy meglepetésére megkedvelte a lányt, és nem csak azért, mert azt remélte, hogy a segítségével elérheti a hőn áhított celeb státuszt. Persze imponált neki a tény, hogy Petra anyja egy nagymenő producer, aki bármikor berobbanthatja őt. Ám nem emiatt zárta őt hamar a szívébe: hasonlított Lindára kívül és belül egyaránt. Mellette úgy érezte, mintha visszakapta volna a régi barátnőjét, ám ez folytonos fájdalommal is töltötte el. Nem akart emlékezni a múltra, mert még mindig képtelen volt feldolgozni a veszteséget. Amikor viszont rájött, hogy Petra mindvégig hamis játékot játszott vele és hazudott mindenről, bosszúért kiáltott. Úgy érezte, bemocskolta Linda emlékét is, hiszen vele hasonlított hasonlí tottaa össze a lányt. l ányt. Az elmúlt hónapokat hónapo kat annak szentelte, szentelte, hogy hog y tönkretegye tönkr etegye Petra életét él etét.. Minden Minden egyes nap, amikor meglátta a lány kisírt szemét, a szomorú tekintetét, és azt, ahogy a folyosón lehajtott fejjel, szinte reszketve közlekedik, mámorító boldogsággal töltötte el. Imádta a felsőbbrendűség érzését, azt, hogy fájdalmat okozhatnak annak a lánynak, akiről azt hitte, akár Linda nyomdokaiba is léphet. – Barbar Bar bara, a, a vakáció már véget vég et ér t – emlékeztette eml ékeztette a lányt Borús Bor ús Lajos Lajo s tanár úr. – Lennél szíves idefigyelni? A lány megeresztett egy gunyoros félmosolyt Borús felé, akit a szülei zsinóron rángattak. Történelemből bukásra állt, egészen az utalásig, amit Barbara apja intézett el még karácsony előtt. Ezek után egy cseppnyi tisztelet sem volt benne a tanár iránt. – Mindenkinek Mindenkine k azt ajánlo aj ánlom, m, viselkedjen visel kedjen r endesen! Az, ho gy csak nekünk meg m eg a B osztálynak van nulladik órája, nem azt jelenti, hogy balhét kell csapnotok. Érthető? És különben is, hol vannak a többiek? többiek? – Biztos késnek – vágta vág ta r á Zsolt. Zsol t. – Milyen jól jó l tették, tették, nekünk is otthon kellene kell ene döglenünk. – Gyer ekek, kezdjük kezdj ük inkább a tananyagot! tananyago t! Alig pár perce kezdődött el az óra, de a tanár máris belekezdett a szokásos szövegelésébe, amit csak akkor hagyott abba, amikor a táblára akart írni pár évszámot, de nem tudta mivel megtenni meg tenni azt. azt.
– Megint kifo gyott gyo tt az elem a digitáli dig itáliss tábla irányító ir ányítójábó jából.l. Hányszor mondjam mo ndjam még el, hogy erről gondoskodjatok az óra elején? – hadarta a férfi. – Most az egyszer kimegyek kimeg yek én, én, addig pedig mar adjatok adjatok sír i csendben! csendben! Barbara rá se hederített, szórakozottan forgatta a kezében a telefonját. Az ablak mellett ült, idegesítette, hogy nem látja rendesen a kijelzőt. Felállt, míg a többiek a helyükön ültek és egymással dumáltak. Megfogta a függönyt, és elkezdte húzni befelé. Az osztályra félhomály borult, egyedül a magas ablak legfelső részei engedték be a fényt. – Félhomál Félho mályy, tetszik – jegyezte jeg yezte meg Bálint vigyo vig yorr ogva. og va. – Lennének ötleteim, ötle teim, hogy hog y mit lehetne csinálni ilyen helyzetben. – Olyan Olya n vagy vag y – kuncogo kunco gott tt Barbar Bar bara, a, és r ávillanto ávil lantott tt egy eg y csábos csábo s moso mo solyt. lyt. Nem volt vol t az esete a srác, nem vonzották a palotapincsik, akik csak kívülről tűnnek keménynek, amúgy meg a tenyer tenyeréből éből esznek. Mégis kellett neki a szövetséges. Már majdnem behúzta a teljes függönyt, amikor úgy döntött, nézelődik egy kicsit. Pont azért szerette ezt az épületrészt, mert U alakú volt az elrendezés, így nem csak a szemben lévő termekre és az udvarra, hanem a szemben lévő folyosóra is tökéletes rálátása nyílt. Mivel semmi érdemlegeset nem látott, már épp le akart volna ülni, amikor feltűnt valaki a folyosón. Hallani ugyan semmit nem hallott, hiszen az ablakok hangszigeteltek voltak, de azt észrevette, amint Zoli táblából a teremmel átlós folyosón. Úgy tűnt, mintha bicegne a srác, az arca pedig rettegést tükrözött. Biztos leitta magát, magát, futott át Barbara agyán, de azért közelebb hajolt az ablakhoz, hogy megbizonyosodjon róla. Hamar megunta a műsort, így már leült volna, amikor először a folyosón lévő ablak tört el, majd egy másodperccel később iszonyú fájdalomtól kiáltott kiáltott fel. – Mi a fasz volt vo lt ez? e z? – üvöltö üvö ltött tt fel Kata, majd maj d amiko am ikorr r ádöbbent, ádö bbent, mi m i történt, tör tént, olyan o lyan hangosan sikított, ahogy csak tudott, és csak akkor hallgatott el, amikor egy újabb pisztolylövést hallottak. Barbara látta, amint Zoli holtan esik össze. Melléhez kapta a kezét, próbálta elállítani a vérzést, de sikertelenül. Olyan őrületes fájdalmat érzet’t, mint még soha. Mindenütt vér volt, úgy folyt belőle, mint egy csapból. Nem lehet, hogy meglőtték, nem lehet. Nincs semmi baj, semmi sem történt. – Mindenki feküdjö fe küdjönn a földr fö ldre, e, azonnal! azo nnal! – üvöltö üvö ltötte tte idegesen idege sen Ákos. Ákos . – Fedezékbe! Hamar Hamar kitör kitörtt a káosz. A lány látta, ahogy néhányan kezükbe vették a telefonjukat, és hallotta, ahogy a szüleiket és a rendőrséget értesítették az esetről, eközben Ákos odakúszott hozzá. Barbara ekkorra már a fájdalomtól összegörnyedve a földön feküdt. Hangosan
hörgött, vér kúszott fel a torkából is. Alig kapott levegőt, szinte a saját vérébe fulladt bele. Ott vol voltt már mellette Kata Kata is, aki r iadtnak és idegesnek tűnt a látottaktól látottaktól.. – Ne csináld csi náld ezt, e zt, mondj mo ndj valam va lamit! it! – rázo r ázoga gatta tta hevesen Kata a lányt, l ányt, aki nem r eagált eag ált semmire. semmir e. Túlságosan Túlságo san fájt neki a mozgás. – Nagyon Nagyon r ossz? Barbara úgy nézett Katára, mintha egy őrülttel lenne dolga. Kedve lett volna leharapni a lány fejét, vagy kivenni magából a golyót, és olyan erővel beletömni Kata arcába, hogy a fenekén keresztül jöjjön ki. Talán úgy megérezte volna, milyen az, ha igazán fáj valami. Az iszonyatos kín a mellkasában leírhatatlannak tűnt számára. – Valamit alam it tennünk kell! kell ! Meg fog fo g halni! halni ! – hisztér iázott iázo tt Kata, mikö zben többen ott guggoltak gugg oltak mellettü mellettük, k, és szemmel szemmel láthatólag láthatólag fogalma fo galma sem volt vol t arról, arr ól, hogy hog y mi legyen a következő lépés. – Mi a francot csináltak a Grace Klinikában, Klinikában, amikor a lövöldözős r ész volt? volt? Barbara olyan ideges tekintettel meredt Katára, amitől bárki elsírta volna magát, de Kata állta a sarat. Barbara azt kívánta, bárcsak az idióta Kata feküdne ott egy golyóval a mellében és azzal a kínzó fájdalommal, amit neki kellett átélnie. – Nemsokár Nemso káraa kiér a mentő, mentő , tarts tar ts ki, r endben? – motyog mo tyogta ta Ákos Barbar Bar barának, ának, miközben a többiekre szegezte a tekintetét. – Az ajtót azonnal csukjátok be, és fordítsátok rá a kulcsot! Innen senki nem mehet ki addig, amíg a rendőrség meg nem érkezik, rendben? Hát senki se akar segíteni segít eni rajtami rajt ami Azt hittem, hit tem, szerettek szerett ek – – futott át Barbara agyán, és idegesen pillantott körbe, könyörögni akart azért, hogy az osztálytársai nyissák ki az ajtót, valaki kapja őt a kezei közé, és rohanjon vele ki a szabadba a legközelebbi kórházig. Viszont tudta, hogy ez nem fog bekövetkezni. Ügy tűnt, obban féltik a saját életüket, mintsem hogy azon aggódjanak, mi lesz vele, a Szép Remények Re mények Gimnázium királynőjével. Barbara érezte, hogy minden tekintet rá szegeződik. A figyelem középpontjában volt, ott, ahová mindig is tartozni akart. Már nagyon fáradt volt, a kín pedig egyre erősödött. – Az istenért, istenér t, valamit valam it tennünk kell – mondta mo ndta indulatosan indula tosan Zso lt. – Nem hagyhatjuk hag yhatjuk itt megdög meg dögleni leni ő t, el kell kel l vinnünk vi nnünk az or o r vosho vo shoz. z. Barr barát megrészegíte Ba megr észegített ttee a gondolat, g ondolat, hogy valaki valaki tényleg segíteni akar r ajta. ajta. – És ha a gyilko gyi lkoss kint van a folyo fo lyosó són? n? Mi lesz, lesz , ha lelő lel ő minket, minke t, miköz mi közben ben átvágunk az egész iskolán, és elcipeljük Barbarát? A harmadikon vagyunk! – Barbara felfedezte Ákos zavarát. Megérezte a lány, hogy a fiú mondta ki azt, amit a többiek nem mertek. Megkapta a halálos ítéletet. így lett királynőből áldozat, alig
pár perc leforg lefo rgása ása alatt. alatt. – Hamar Ham aros osan an itt i tt lesz les z a r endőr endő r ség és a mentők mentő k is, i s, épp elég idő telt már m ár el. – Ákos mintha csak saját magát próbálta volna menteni. Szándékosan nem nézett Barbarára, és ez a lánynak is feltűnt. Éppen ezért inkább lecsukta a szemét, miután kiköpött egy hatalmas adag vért. Egyre fáradtabb volt. Ákos eközben magabiztosnak tűnő hangon folytatta: – Tudják, hol vagyunk, vag yunk, nem hagynak hag ynak itt minket. mi nket. Most mindenki mi ndenki maradjo mar adjonn csendben, nehogy meghallja a lövöldöző azt, hogy itt vagyunk. – Ne add fel te, ribanc! r ibanc! – ütög ette gyengéden gyeng éden Kata a lány ar cát. – Nem halhatsz halha tsz meg! meg ! – Jézus Krisztus! Kri sztus! – kráko kr ákogo gott tt Anna. A szentfazekat ismer ism erve ve Barbar Bar baraa biztos bizto s volt vol t abban, hogy a lány folyamatosan a keresztjét markolja, miközben azt hiszi, hogy ő az egyeden, aki ha meghal, a mennyországba jut. – A Szent Jézus mentsen meg minket! – Fogd Fog d már be! – szólal szó laltt meg m eg dühösen dühös en Bálint. – Ha kivennénk a g olyót? ol yót? Ott van még egyáltalán? – Én hozzá hoz zá nem nyúlok nyúlo k – suttogta suttog ta alig ali g hallhatóan hall hatóan Zsolt. Zsol t. Ennyit a fiú vagányságáról. Barbarán átfutott a gondolat, hogy mégsem ő az egyetlen, aki álarcot visel. – Túl T úl sok s ok vért vér t veszített – mo ndta Ákos. – El kellene kell ene valaho val ahogy gy állítani, áll ítani, de akkor akko r se utunk utunk előre. Minél Minél előbb or o r vosi segítsé segí tségr gree van szüksége. szüksége. – Mitől vagy vag y te ebben e bben olyan ol yan biztos? bizto s? – kérdezte kér dezte Zsolt. Zsol t. – Barbar Bar baraa erős er ős lány, biztos bizto s túléli ezt is. A sátán kurvái sose so se pusztulnak el a meccs elején. elej én. – Én nem vagyo vag yokk r ibanc, hanem úrinő úr inő – motyog mo tyogta ta kábultan Barbar Bar bara. a. – Vigyetek ig yetek orvoshoz, or voshoz, ti szemetek! szemetek! Érezte, hogy az utolsó erejével mondja ki a szavakat, de nem számított. Segítséget akart szerezni, megmenekülni megmenekülni és nem megdögleni megdög leni az iskola iskol a padlóján tizenöt tizenöt évesen. évesen. Élnie kellett, elérnie az álmait. Linda is azt akarná, hogy éljen. Elmúlt már az életében az az időszak, amikor vágyta a halált. Felfogta, hogy Linda már nincs, neki pedig élnie kell, talán még helyette is. Ahogy a halott legjobb barátnője befészkelte magát a gondolatai közé, már nem is tűnt annyira rossz gondolatnak a halál. Túlságosan hiányzott neki a lány. – Mindent meg m egteszünk, teszünk, amit ami t tudunk – szólt szó lt Ákos, de még mindig mi ndig nem Barbar Bar barár áraa nézett, hanem Zsolttal társalgott. – Egyszerűen sok vért veszített, és nem tudjuk pótolni azt. Amint elvérzik, abba belehal. Ha figyeltél volna biológiaórán, te is tudnád.
– Mi lesz, lesz , ha Borús Bor ús be akar jönni? jö nni? – kérdezte kér dezte szelíd szel íd hangon hang on Eszter. – Ő talán tudna tudna segíteni. seg íteni. – Na persze, per sze, majd maj d pont po nt a mókus mó kus – jeg j egyezte yezte meg m eg Bálint. A hangja hangj a idegesség ideg ességrr ől és félelemről árulkodott. Barbara úgy látta, hogy Kata nem akarja feladni a harcot. Levette a mellényét, amit erőnek erejével Barbara sebéhez nyomott. Arcán látszódott az undor, de végül legyőzte azt. Barbara sosem gondolta volna, hogy Kata több, mint egy talpnyaló, aki lesi minden szavát. Most először látta a lányban azt a barátnőt, akire annyira vágyott. – Nem fo f o gom go m feladni f eladni,, megé me gérr tetted? tetted? – nyöszö nyös zörr ö gte könnyes kö nnyes szemekke s zemekkel.l. – Te vagy vag y az egyetlen ember, akit szeretek magamon kívül. Nem halhatsz meg. Tehát van, aki szeret – – gondolta Barbara, de már nem tudta tovább nyitva tartani a szemét, és nem is akarta. Szemhéja elnehezedett, légzése egyre csökkent. Korábban harcolni akart, túlélni túlélni az egészet, de most arr a vágyott mindennél mindennél jobba jo bban, n, hogy vége lehessen a szenvedésének. Látni akarta a fényt az alagút végén, ott akart lenni, és megszabadulni a gyötrő kíntól. Abban bízott, hogy Linda ott áll majd a végén, és végre végr e együtt lehetnek. lehetnek. – Meg fog fo g halni! halni ! – suttog ta Kata, és elkezdte paskolni pasko lni Barbar Bar baraa ar cát. – Ne csináld csi náld már ezt! Te ribanc, neked élned kell! Te vagy az iskola királynője. Barbara megpróbálta mosolyra mozdítani az ajkát, de nem tudta. Képtelen volt bármit is tenni, szinte érezte, ahogy szépen, lassan leáll a keringés a testében. A gyönyörű teste, amit annyit edzett, amire olyan büszke volt, másodpercről másodpercre másodpercr e lett egyr egyree holtabb. holtabb. Anna a lány fölé hajolt, és egy keresztet vetett a homloka előtt, mire Kata ellökte a kezét. – Mi a franco fr ancott csinálsz, csinál sz, te szentfazék? szentfaz ék? – Megáldom Megál dom,, mielő mie lőtt tt meghalna meg halna – felelt fel elt r ezignáltan ezig náltan Anna. – Az Atya, Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, Ámen. Imádkozom érted, drága Barbara, bár teljesen hasztalan, a pokolra fogsz jutni. – Ó, te szent szar sz ar – suttogta suttog ta Zsolt. Zsol t. – Alig mozo mo zogg a mellkasa mel lkasa – zoko zo kogo gott tt Kata véres vér es kezeivel kezeive l a barátnőj bar átnőjee arcát ar cát csapkodva, egyre csak szitkozódott, kérlelte a lányt, hogy ébredjen fel, de mindez hasztalan volt. Barbara vett egy utolsó levegőt, kifújta azt, majd lecsukta a szemeit, amikor meglátta a hívogató fényt, úgy érezte, rohannia kell felé, ki kell jutnia a hideg sötétségből a meleg világosságba. Minden erejét beleadta, hogy elérje a fényt. Mintha a végén tényleg ott lett volna ő. Vadul lobogott a haja a szélben, arcán
kedves mosoly honolt. Linda volt az, Barbara pedig végül elérte őt. Újra együtt lehettek.
26. fejezet MIVÉ LETT EM? tettem? Megö Megöltem ltem egy ember t! Gyilkos Gyilko s vagyok. vagyo k. EM? Mi a csudát tettem? A sarokban üldögéltem a tornaterem mellett. Nem messze attól a helytől, ahol végeztem Zolival. Képtelen voltam a teste mellett maradni. A szemei üvegesen meredtek a plafon felé, a homlokától pedig szinte kettészakadt a feje. Beleláttam a koponyájába, az agya cafatokban lógott. Undorító volt, és sokkoló. Én tettem ezt vele, az én bosszúm vezetett ide. Nem csak szimplán gyilkoltam, hanem kivégeztem egy embert. El kellett jönnöm onnan. Össze voltam törve, zokogni akartam, és egy golyót röpíte rö píteni ni a fejembe, hogy végr e túl lehessek lehessek rajta. Amikor a szekrényekhez értem, megláttam egy plakátot, amit valaki reggel ragaszthatott ki, mert év végén mindet leszedtem, körbejártam az egész iskolát, egy sem maradhatott. És ez új is volt, egy vadiúj felirattal: „Magyarország új ornósztárja, Kovács Petra, aki oboában verhetetlen”. A harag megújult erővel lángolt fel a bensőmben. Bántottak és még fognak is. Nem tehetik többet, megérdemlik a bosszúmat, ami olyan hatalmas lesz, amilyet még a hülye amerikai akciófilmekben sem láthattak. Elég volt már abból, hogy bármit megtehetnek velem büntetlenül. Nem érdemelték meg a kegyelmet, nem érdemeltek tőlem semmit. A folyosó végéről zajokat hallottam, és felismertem Borús tanár úr hangját, aki valószínűleg Zoli élettelen teste felett lehetett. Ki tudja, talán azt vizsgálta, él-e még. Onnan pedig, hogy eljusson ide, hozzám, pusztán pillanatok kérdése. Ha lebukom, akkor végem. Innen nincs menekvés. Idegességemben beléptem a mosdóba, és próbáltam halkan becsukni az ajtaját, de azt hiszem, zajt csaphattam vele, Borús ugyanis elindult felém. Már hallottam is, ahogy ott telefonál, ahol nemrég álltam. – Igazgatónő Igazg atónő,, igen, ig en, lövöl lö völdö dözés zés van az iskolában. isko lában. Reich Zoltán Zol tán meghalt, meg halt, fogalmam sincs, ki lehet az elkövető. – Borús hangja kétségbeesett volt, ilyennek korábban még sosem hallottam őt. Rettegett. – Mi ilyenkor a protokoll, asszonyom? Vajon mi lehet az? Ezen még nem is gondolkodtam. Sosem hallottam még arról, hogy lövöldözés lenne egy magyar középiskolában. Úgy tűnik, reggel igazam volt. Történelmet írtam. Minden igyekezetemmel azon voltam, hogy kihallgassam a beszélgetését, eközben pedig valahol rettegtem, hogy megláthat. Arra aztán végképp nem volt szükségem. – Szóval Szó val zárjam zár jam le az ö sszes kijár kij áratot? atot? – ismételte ism ételte el hango hang o san Borús. Bor ús. – Zárjam Zár jam össze a diákokat a gyilkossal?
Kisvártatva folytatta: – Kit érdekel, ha a nyitott ajtókon keresztül meglóg? És ha megint megi nt bánt valakit? valakit? Ezek mást nem érdemelnek, meg kell torolnom azt, amit velem tettek. Nem úszhatják meg, nem engedem meg nekik! – Rendben, akkor akko r lezár om a kijár kij áratokat, atokat, és várok vár ok a r endőr endő r ség megér meg érkezéséi kezéséig. g. Lehet, Lehet, hogy hog y túszokat is ejtett, ejtett, ezt közölje közö lje velük! Visszamegyek az osztályhoz, utána pedig amint tudok, jelentkezem – zárta le a beszélgetést Borús. Úgy hallottam, elindul visszafelé, a tantermek irányába, már éppen kezdtem megnyugodni, amikor hirtelen megtorpant. A keze a mosdó ajtaját érinthette, érinthette, éreztem éreztem a kívülről kívülrő l érkező ér kező nyomást. Az istenit, mi lesz, ha belép? Mi lesz, ha meglát? Ki tudja, talán az lenne a legjobb. Megöltem egy embert. Igaz, ő volt az egyik legaljasabb. Sosem felejtem el azt a sok szörnyűséget, amit velem tett. Zoli megérdemelte, hogy halott legyen. Gonosz volt, és nem csak velem, hanem másokkal is. Az ilyen emberek nem érdemelnek könyörületet, a tetteiket meg kell torolni, és ha a sors nem teszi, akkor majd én. Bárcsak minden lánynak lenne egy Makarov pisztolya, bárcsak mindenki, akinek az életét tönkretették, egy fegyverrel rohangálna. Meg kell büntetni a bűnösöket. Ha én nem teszem, teszem, akkor akkor más sem fogja. fog ja. – Ki van ott? – hallottam hall ottam Borús Bor ús hangját. hang ját. – Tudom, Tudom , hogy ho gy o tt vagy. vag y. Gyere Gyer e ki azonnal! Mi lesz, ha feladom magam? Nem, arra képtelen lennék. Hamarabb lőném szét a fejem. Én mindenképpen halott halo tt leszek, ezek után képtelen képtelen lennék l ennék tovább folytat fo lytatni ni az életemet. De nem is bánom, hiszen ezt nem igazán lehet életnek nevezni, ők viszont élnének tovább boldogan. Én eltűnök a képből, az apró kellemetlenség pedig, amit a személyem okozott, majd elfelejtődik. Olyan közel van a bosszúállás lehetősége. Nem hagyhattam elúszni. Került, amibe került, kerül t, de meg kellett kell ett tennem. tennem. Már Már nem volt vol t visszaút. Borúst azonban sosem akartam bántani. Úgy döntöttem, mindent elkövetek, hogy ne kelljen. – Tanár úr, annyir a félek féle k – nyitottam nyito ttam r ésnyir e az ajtót, ajtó t, mir mi r e Borús Bor ús belépett a helyiségbe. A falhoz hátráltam, a lehető legmesszebb tőle. A pisztolyt a hátam mögé rakva éreztem, ahogy remegek. – Valaki lövöldözik az iskolában. – Tudom, Tudom , Petra – felelt fel elt megkö meg könnyebbülve, nnyebbülve, hogy hog y csak engem eng em lát. Aztán megtor megto r pant. pant. Az Az arcán ar cán átsuhant átsuhant a felismerés. felismer és. – Vér Véres es vagy. A tükörre meredtem, és akkor megláttam. Megalvadt vér volt az arcomon.
Először nem is értettem, miért, de aztán rádöbbentem. Kétszer is rálőttem Zolira, egyszer közelről, aztán távolról. – Sok fájdalo fáj dalom m ért ér t téged az utóbbi hetekben, de nem ez a mego meg o ldás – folytatta fo lytatta Borús megnyugtató hangszínnel. – Add oda a fegyvert, és megbeszéljük! Nem lesz semmi baj, mindent rendbe lehet hozni. A szavai azonban ahelyett, hogy megnyugtattak volna, sokkal inkább haraggal töltöttek el. Hónapjai voltak arra, hogy rendbe hozza a dolgokat. Egy osztályfőnöki órán sem hozta fel azt, ami velem történt. Egyszer sem próbált az osztálytársaim lelkére beszélve könnyíteni a helyzetemen. Egyszerűbb volt úgy tennie, mintha semmi sem történt volna. Amikor lehetősége lett volna segíteni, nem tett semmit, most fél, hogy megölö meg ölöm, m, ezért már hajlandó hajlandó lenn l ennee a kommunikációra. kommunikációr a. Szánalmas. Szánalmas. – Miért Miér t nem segített, seg ített, amikor amiko r megtehett meg tehettee volna? vo lna? Az arcára volt írva, hogy retteg. Fél. Megsajnáltam ezt az embert. Családapa, három gyereket gyer eket nevel, nevel, talán pr pr óbálja a legjobbat leg jobbat kihozni kihozni az életéből. életéből. – Sajnálom Sajnál om – csak ennyit mondott. mo ndott. Talán Talá n bűntudata bűntudata is volt. vol t. – A gyilko gyi lkosság sság akkor akko r sem a jó út. Add oda a fegyvert, találunk megoldást. Megígérem, hogy segítek. Többször nem hagylak cserben. cserben. Szerettem volna hinni a szavaiban. Szerettem volna ugyanaz a lány lenni, aki annak idején belépett a Szép Remények Gimnáziumba álmokkal, vágyakkal telve, aki mindent elkövetett azért, hogy azok valóra is válhassanak. Azonban már felnőtt felnő ttem. em. Elill Elillant ant a tündérm tündérmese. ese. Nem hiszek már az álmokban. álmo kban. – Tanár úr, én nem akarom akar om Önt bántani. Nem mag án kell bosszút bo sszút állnom áll nom.. – Senkit sem kell bántanod, kislányo ki slányom! m! Erre a szóra egy pillanatra eszembe jutott az édesapám, de aztán gyorsan elhessegettem őt a fejemből. Tisztán kellett gondolkodnom. Csak egy pillanatra kellett lehunynom a szemem ahhoz, hogy rájöjjek a megoldásra. A fegyveren az ujjam a ravaszra helyeztem, a hangom határozottan szólt. – For duljo dulj o n meg! meg ! Átmegyünk Átmeg yünk a zeneterembe. zeneter embe. – Nem hallga hall gatott tott r ám, egy eg y helyben állva mintha azon agyait volna, mi legyen a következő lépés. – Zolit is megöltem. Gondoljon a gyerekeire, tanár úr! – Ez volt a kulcsszó. Megfordult, 'háttal nekem pedig kinyitotta az ajtót, és megindult előre. – Csak semmi ostobaságot ne kövessen el! A folyosón kiérve láttam, ahogy a keze a zeneterem ajtajának kilincsét érinti. – Nem kell semmi semm i ros r osszat szat csinálno csi nálnod, d, Petra, Petr a, hidd el e l nekem, nekem , kérlek. kér lek. – Elég volt vol t a beszédből. beszédbő l. Nyissa Nyiss a ki a termet! term et! – r eagáltam eag áltam indulatosan. indul atosan. Belépett, én pedig követt kö vettem em őt. ő t. – Vegye Vegye ki a kulcsot a tanári tanár i asztalból! asztalból !
– A zsebemben van – felelte fel elte Bor Bo r ús, és óvatosan óva tosan elővéve elő véve a kulcscsom kulcscs omój óját, át, lehúzott lehúzo tt egyet a karikáról. Előrelépett hármat, és a kettőnk közti padra tette. – A telefon telef onját ját is! – Megtette azt is. Arcán Ar cán a r iadalo iadal o m jelei jel ei mutatkoztak. Tudta jól, jó l, ha ide bezárom, üvöltözhet naphosszat. Az iskola összes terme hangszigetelt, ez volt az idei fejlesztés, amivel magyarázhatták, hová tűnik az a sok tandíj, amit a kiváltságosok fizetnek. Borúsra nézve még jobban megsajnáltam őt. Bár nem akartam még gondolni se rá, de egy kicsit hasonlított apura. Biztos, hogy itt van a legjobb helyen. így nem kell őt bántanom. – Menjen a terem ter em végé vé gébe be – utasítottam utasí tottam őt, ő t, és amint am int elindul el indultt hátrafelé hátra felé,, a kulcsér k ulcsér t és a telefonért nyúltam. A készülékből kiszedtem az aksit, a memóriakártyát pedig a zsebembe helyeztem. – Könyör Könyö r g öm, öm , Petra, hallg hall g ass a józan jó zan észre! észr e! – Még mindig mi ndig nem adta fel. fel . – Annyira okos vagy, nem engedheted, hogy az életed elússzon! Még mindent helyre lehet hozni. – Épp azt teszem. Bosszút Boss zút állo áll o k azoko azo kon, n, akik bántottak. És pont azért azér t fog fo g sikerülni, mert annyira okos vagyok. Maga viszont ne próbálkozzon! Maradjon idebent, előbb-utóbb meg fogják találni. Nem lesz semmi baja, ha jól viselkedik. – Nem akartam, hogy bántódása essék. Nem akartam, hogy a gyerekei is apa nélkül nőjenek fel. Pontosan tudom, milyen szörnyű apa nélkül élni. Folyamatos szemkontaktust tartva, végül hátrafelé lépkedve az ajtó felé vettem az irányt. A kilincset megszorítva ismét figyelmeztettem Borúst: – Csak semmi sem mi meggo meg gondol ndolatlanság atlanság!! Egy pillanat alatt kint voltam. A kulcsot gyorsan a zárhoz tettem, de nem akart belemenni. Akárhogy is próbáltam, nem passzolt. Ekkor egy erős lökés érkezett bemről, én pedig éreztem, ahogy elvágódom és hátrarepülök. Fájt a hátam, az oldalam, mindenem. Borús alakja magasodott előttem, de a fegyver még mindig a kezemben volt. vol t. Lecsapni Lecsapni készült, látt l áttam am a tekintetében tekintetében az elszántságot. elszántságo t. – Nem tehettem tehettem mást – suttogta suttog ta maga mag a elé, és előr elő r enyúlt. Megrag Megr agadta adta a fegyver feg yver csövét, erősen szorította, próbálva kitépni a kezemből. Az ujjam azonban a ravaszon volt. Mélyen a szemébe néztem, mielőtt lőttem volna. Átsuhant az arcán a meglepettség és a beletörődés. Nem volt már menekvés, pedig felkínáltam számára a lehetőséget. Meghúztam Meghúztam a r avaszt. Meg kellett tennem. tennem. Nem Nem volt vo lt más választásom. vál asztásom. Az első golyó a vállába csapódott, vér spriccelt mindenütt. Újra lőttem, ezúttal a fejét céloztam meg. Egyből eltaláltam, a golyó átszáguldott a koponyáján. A bőre
szétroncsolódott, a szemei kifordultak. Már nem volt benne élet, amikor elvágódott. Megöltem, de őt nem kellett volna. Mindent megtettem, hogy túlélje, de nem hallgatott rám. Csak a zeneteremben kellett volna maradnia, nyugton kellett volna lennie, de nem tette. Az tette. Az ö hibája, hibáj a, csakis csaki s az övé, nyugtat övé, nyugtattam tam magam. magam . Mégis hagytam, hogy a lelkifurdalás, lelkifur dalás, a fájdalom, fájdalom, amit egy újabb ember ember megö m egölése lése után éreztem, átvegye az irányítást a testem felett. Megjelent egy könnycsepp az arcomon, de több nem követte. Nem engedhettem meg magamnak a gyengeséget. Most nem. Dolgom Dolg om volt, küldetésem. Bosszút Bosszút kell állnom. állno m. Felkeltem, de nem néztem oldalra. Nem akartam látni a halott testét. A mosdóba visszalépve egyből a csaphoz mentem. Letisztítottam az arcomról a vért addig, amíg tisztának nem éreztem magam. Szerencsére Szerencsére az egyenruhám megúszt m egúszta. a. A tükörbe nézve elszörnyedtem attól, ami lett belőlem. Gyilkos lettem, és éppen azon gondolkodtam, hogy újra megteszem. Újra ölni akartam, de nem azért, mert annyira élveztem volna. Igazságot kellett szolgáltatnom, azt pedig csak akkor tehetem meg igazán, ha elkapom a legnagyobb bűnöst. Azt, aki kedves szavakkal elcsábított, amikor a padlón voltam szinte, felszedett onnan, elérte, hogy belé szeressek, majd megszégyenített az egész világ előtt. Tönkretette az egész életemet egy szemernyi lelkifurdalás nélkül. nélkül. Nekem sem lesz. A lelkifurdalás a gyengéké, én azonban erős leszek. Egy harcos. Itt az ideje, hogy megfizessen. Kihalásztam a telefonom, felléptem a Facebook adatlapjára. adatlapjára. Minden Minden információt infor mációt közölt, közö lt, amire szükségem szükségem volt. Micsoda szerencse, nevettem fel hirtelen. Az U alapú épület másik, párhuzamos szárnyában volt az órája, éppenséggel nekem is ott kellett volna ülnöm. Hihetetlen, megöltem két embert, és máris elfelejtettem az órarendem? Én, a stréber? Vajon be tudok jutni úgy a terembe, hogy ne vegyék észre? Ha csak egy kis eszük van, az ajtót már rég bezárták. Egy dologgal azonban nem számoltak: velem. Túl okos vagyok ahhoz, hogy egy o lyan apró apróság, ság, mint az ajtó, ajtó, megállítson. meg állítson.
27. fejezet DÁVID SZÁMÁRA KÍSÉRTETIES HELYNEK TŰNT a Szép Remények Gimnázium a nulladik óra előtt, amin amúgy is csak a két kilencedikes osztály vesz részt. Miközben Dávid a kora reggeli órákban végigsétált a második emeleti üres folyosókon, folyosó kon, a léptei léptei visszhangoztak. visszhangoztak. Már régóta nem látta Petrát, vele akart találkozni. Nem rémlett neki pontosan, hogy hol is lesz az óra, ezért bandukolt a második emeleten. Nemrég ért csak haza New Yorkból, a gépe alig pár órája landolt Budapesten. Nagyon álmos volt. A fáradtság kezdte legyűrni. Megállt a folyosó végén lévő tanári előtt, ahová a diákoknak szigorúan tilos a bemenetel. Az a tanárok pihenőterme volt, oda jártak dohányozni vagy csak ledőlni a kanapéra a lyukasórákban. Dávid sosem látta még belülről, belülről , és mindennél kíváncsibb kíváncsibb volt arr a, hogy hog y vajon milyen mi lyen lehet. lehet. Talán Talán egy ágy ág y is van ott, ahová csak egy pár percre lefekhet, reménykedett. Csak pár perc. Korán van még, ebben az időben úgysincs bent senki. Petra biztos bizt os nem haragszi h aragszik k meg, ha pihenek egy picit, mielőtt meglepem öt – gondolta Dávid, de hirtelen hátulról megragadták, és betuszkolták a pihenőszobába. Próbált ellenállni, de nem ment, túl túl gyengének g yengének bizonyult. bizo nyult. A falnak lökték lö kték,, a kezeit a háta mög é nyomták. Olyan erővel és indulattal fogták meg az arcát, amitől egy másodpercre megijedt, egészen addig, amíg egy követelőző csók mosolyra nem késztette az ajkait. Felismerte azokat az ajkakat, és nem tudott ellenállni. Talán nem is akart. Kezeit kiszabadítván átölelte a támadója derekát, közel húzta magához, és egy újabb csókot adott neki. Egy pillanatra ismét elragadta a régi érzés, de akkor felrémlett előtte egy másik, obb élet reménye és a sok rossz pillanat, amit Áron miatt élt át. A földön hevert, és nem segített seg ített neki. Úgy Úgy érezte, ér ezte, ezt képtelen képtelen megbocsátani, meg bocsátani, és azt is, is , amit Petrával tett. tett. – Annyira Annyir a hiányoztál! hiányo ztál! Komol Kom olyan yan gondo go ndoltam, ltam, amit ami t nálato ná latokk mondtam mo ndtam – mor mo r molta mo lta a fülébe Áro n. – Akar Akarlak. lak. Kellesz Kellesz nekem. – Sem akkor, akko r, sem most mo st nem hiszek hi szek neked. – Rosszul Ro sszul teszed – r eagált eag ált Áron, Áro n, majd m ajd egy eg y újabb új abb csó c sóko kott akar t adni Dávid ajkair ajkai r a, de a fiú az utolsó másodpercben oldalra fordította a fejét. – Ha kimegyek eléd a reptérre, reptérr e, akkor akkor is ezt mondtad mondtad volna? Dávid egy pillanatra elhalkult, arcán megannyi érzelem futott át. – Én soha so ha többet nem fogo fo gokk bujkálni. bujkál ni. Nem r ejtegethetsz ejteg ethetsz zárt zár t ajtók ajtó k mögö mö gött tt – suttogta Dávid, és ellökte maga elől Áront. – Beszélnünk Bes zélnünk kell – jelentett jel entettee ki Áron, Áro n, és bezárta bezár ta az ajtót. ajtó t. – A tanárok tanár ok úgyis úgyi s csak nyolc körül esnek be. Mindig késnek.
Dávidot dühítette Áron magabiztossága, de már nem ellenkezett. Bármennyire is fáradt volt, jobbnak látta tisztázni a dolgokat. Beljebb lépett hát a tanáriba, úgyis az volt a célja, hogy lepihenjen egy kicsit. De nem Áronnal – bizonygatta önmagának. Egészen jó kis pihenő volt ez, a sarokban egy asztal volt számítógéppel, az ablak alatt egy kényelmes kanapé, a másik sarokban pedig mosogató és kávégép. A tanárok tanárok gondoskodt go ndoskodtak ak a saját kényelmükről, kényelmükről, méghozzá egész eg ész művész művészii módon. m ódon. – Király Kir ály ez a hely, mi? mi ? – kérdezte kér dezte Áron, Áro n, és meg sem várva vár va barátja bar átja válaszát, válasz át, a falra mutatott. – Úgy fest, utálják a nagy hangzavart. Nézd csak, van még itt egy plusz ajtó, ami lefogadom, hogy hangszigetelt. Ez tudod mit jelent? – Azt, hogy hog y az iskola isko la felesleg fel esleg es dolgo dol gokr kraa költi kö lti a pénzét – felelte fele lte Dávid. Bele Bel e se mert gondolni, hogy milyen huncutságra gondolhat Áron, amit ketten, bezárva csinálhatnak egy olyan szobában, ahonnét nem szűrődnek ki a zajok. Jobbnak látta azt is, ha nem túráztatja magát mag át ezen. – Nem vetted fel, ami a mikor kor hívtalak – vetette vetette közbe kö zbe Áron Ár on,, és leült l eült a kanapér a. -Tudom – felelte egyszerűen Dávid. Direkt nem tette meg, érezte, hogy elgyengülne, ha fogadná a hívását. Dávid nagyon hívogatónak találta ezt a kettőst, és utálta a hormonjait, amiért olyan dolgokat is á fejébe raktak, amiket nem akart ott tudni, mint Áron csókját vagy a testének az érintését, és persze azokat a pillanatokat, amikor Áron igazán megmutatta, hogy mennyire kedves és aranyos tud lenni. Erőnek erejével emlékeztette magát, milyen érzés volt a földön heverni és várni arra, hogy Áron majd felsegí fel segíti. ti. Vagy Vagy legal l egalább ább hozzá szól szó l és megvédi. meg védi. De De nem tette, tette, és ezt Dávid nem akarta elfelejteni. Bánatára azonban olyan fáradt volt, hogy legszívesebben a fejét Áron mellkasára hajtva lefeküdt volna a kanapéra, hogy elaludhasson. Csak egy picit. – Te mégis még is mit m it akarsz akar sz tőlem tő lem?? – kérdezte kér dezte Dávid. – Hiányoztál Hiányo ztál – mondta mo ndta Áron. Áro n. – Sokat Soka t g ondolko ondo lkoztam ztam azon, azo n, amit ami t utoljár utol járaa beszéltünk. – Dávid erre felhorkantott. Nem akarta, hogy ismét elvarázsolják őt a szép szavak. – Ne csináld csiná ld ezt velem, velem , kérlek kér lek – fogta fo gta könyör kö nyör gőr gő r e, Dávid pedig még soha so ha nem hallotta ilyennek a hangját. – Hagyd, hogy átgondoljam még egyszer, és majd együtt kitaláljuk, hogyan legyen. – Nem fog fo g ok az ör ö r ökkévaló ökké valóság ságig ig várni vár ni – mondta m ondta Dávid, majd m ajd amikor ami kor látta, hogy ho gy Áron elkezdte kigombolni az egyenruháján a mellényt, idegesen válaszolt neki: – Azt tartsd csak magadon! mag adon! – Melegem Meleg em van – felelte fel elte hetykén Áron. Áro n. – Lefoga Lefo gadom dom,, hogy hog y neked is. Majd
megőrülsz, megő rülsz, hogy hog y újra megér inthess, inthess, ne ne tagadd! tagadd! Nem tette. Túlságosan fáradt volt a színjátékhoz. Dávid már sokszor elképzelte azt, milyen lehetne Áron oldalán felfedezni a szexualitást, de nem akarta elsietni a dolgot, igyekezett kordában tartani a vágyait. És azzal is pontosan tisztában volt, hogy a szüzességét nem az iskolában akarja elveszíteni. – Ez már m ár lejár lej ártt lemez. lem ez. Az első perctől per ctől kezdve akar a karlak, lak, de tudhatnád, nem a szexr sze xree hajtok. Ha úgy lenne, már rég megtörtént volna – folytatta Dávid. – Nekem több kell, mint ami most van, érted? Igenis azt akarom, hogy fogd meg a kezem az iskolában. Vagyis, jó, azt azért mégsem, de szólj hozzám! Beszélgessünk itt is, sétáljunk a városban, menjünk el a cukrászdába vagy akár diszkóba, és a mozi sötétjében csókolj meg! Egy abnormális pár akarok lenni a lehető legnormálisabb módon. Mindezt nem először hallod tőlem. Mondd csak, olyan sokat kérek? Áron éppen megszólalt volna, amikor ijesztően elkezdett vijjogni Dávid telefonja. A kijelző 7 óra 15 percet mutatott, a Csillagok háborúja vészjósló háborúja vészjósló dallama pedig azt jelezte, a srác édesanyja van a vonal túloldalán. túlo ldalán. – Jaj, de jó, jó , hogy hog y felvetted, felve tted, kicsikém kicsi kém – r ikácsol ikács olta ta a nő a vonal vona l túloldal túlo ldalán, án, a hangjából pedig Dávid az őszinte örömet vélte felfedezni. – Úgy ör ö r ülök, ülö k, hogy ho gy ma nem mentél isko i skolába. lába. El se hiszed, hi szed, mi m i tör tö r tént ott! – Micsoda? Micso da? – Hát te nem is tudod? – jött jö tt a megkönnye meg könnyebbült bbült válasz. válasz . – Valaki lövöl lö völdöz dözik ik az iskolában, a hírek szerint még túszokat is ejtett. Azok mondták, akik már kiszöktek onnan. Úgy megnyugodtam, hogy te nem vagy ott. – Az istenit isteni t – mondta mo ndta dühösen dühö sen Dávid, szemeiben szem eiben pedig a r ettegés vette át a boldogság morzsáinak a helyét. – Elkapták már a tettest, ugye? – Még nem. nem . De De te szer encsér e biztonság bizto nságban ban vagy vag y, drág dr ágaság aságom om.. – Dávid, tedd le a telefont, telefo nt, és nézz ide! – motyog mo tyogta ta Áron, Áro n, aki az ablaknak dőlve dő lve bámult kikerekedet kiker ekedettt szemekkel. – Most Mos t mennem menne m kell, kell , anya, anya , de jól jó l vagyo vag yok, k, nemso nem sokár káraa beszélünk bes zélünk – mo m o ndta Dávid, majd végiggondolta magában a helyzetet. Az iskolában van, ahol valaki fegyverrel mászkál. Akár ő lehet a következő áldozat. – Szeretlek, Szer etlek, anya – tette tette hozzá, ho zzá, majd m ajd meg m egbonto bontotta tta a vonalat. vonal at. Idegesen térdelt fel a kanapén, a kezét megtámasztotta a párkányon, arcát pedig az ablakhoz nyomta. Megdöbbentette őt a látvány, olyannyira, hogy szinte azt se nagyon hitte el, hogy ébren van.
– Ez csak egy eg y álom, álo m, ugye? ug ye? – kérdezte kér dezte Dávid, olyan ol yan ijedt ije dt és r émült émül t hango hang o n, aminek a kiadására, azt hitte, hitte, képtelen. – Bárcsak Bár csak úgy lenne! – válaszo válas zolta lta Áron, Áro n, és megfo meg fogta gta Dávid kezét, olyan ol yan erős er ősen en szorította azt, hogy a fiú fel is szisszent, de mégis, megnyugtatta őt az, hogy nincs egyedül. Az iskola előtt több rendőrkocsi állt, mentőautó, és gyűltek a riporterek is, már csak a helikopter hiányzott. A rendőrök állig felfegyverkezve, védőruhában álltak a kocsik mellett, és vadul tanácskoztak, az ablak távlatából legalábbis olybá tűnt. Hallani semmit se hallottak a kint lévő zajból a kiválóan záró műanyag ablakoknak köszönhetően, amik mind be voltak csukva a hideg miatt. – Lövöldö Lövö ldözés zés van a gimib gi miben en – mondta mo ndta halkan Dávid a tényeket. – Mi az isten? – akadt ki Áron, Áro n, aki egyr eg yree szapor szapo r ábban vette a levegőt, leveg őt, és látszott látszo tt rajta, hogy másodpercről másodpercre egyre idegesebb. – Ez Magyarország! Itt ilyen nincs. – És mégis még is van – válaszol válasz olta ta Dávid, ügyelve üg yelve arr ar r a, ho gy még véletlenül véletle nül se engedje eng edje el Áron kezét. Képtelen Képtelen volt vol t tovább tovább nézni a kint lévő káoszt, káo szt, inkább az ajtókat ajtókat szugger szugg erálta. álta. – Szerinted Szer inted ez go g o lyóáll lyó állóó ? – kérdezte kér dezte Áront. Áro nt. – Még nem kapták el a g yilko st? – felelt fel elt meglepő meg lepődve dve a srác, sr ác, de ő is alaposan alapo san megnézte az ajtót. – Fogalmam sincs. De nézd, be vagyunk zárva, méghozzá duplán. Nem lesz semmi baj, azt se tudják, tudják, hogy hog y itt vagyunk. vagyunk. – Mi lesz, ha itt akar elbújni elbúj ni a gyilko gyi lkos? s? – suttogta suttog ta Dávid. – Én nem akarok akar ok meghalni. A rettegés miatt már nem tudott gondolkodni, ezért úgy, ahogy volt, Áronhoz bújt és megölelte a srácot. Egy ideig megnyugtatónak találta ezt az érzést, egészen addig, amíg érezt ér ezte, e, hogy Áron egyre eg yre rosszabbu r osszabbull van. – Az inzulinom inzuli nom – suttogta suttog ta erő er ő tlenül. – Nem szúr tam magam mag am tegnap teg nap dél ó ta. – Az istenit, is tenit, hányszo r mondtam mo ndtam már, m ár, hogy hog y ezzel ne szó r akozz! ako zz! – mondta m ondta dühösen dühös en Dávid, de amint végignézett Áronon, aki olyan rosszul volt, amilyennek még sosem látta, rögtön tudta, cselekednie kell. – Idehozom. Tudom, hogy a szekrényedben van. Képtelen Képtelen vagy a hátizsákodban tartani! Pedig Pedig a hűtőtáska hűtőtáska ott is elfér ne! – Nem mehetsz sehová! seho vá! – hör hö r ögte ög te Áron, Áro n, és megr meg r agadta ag adta Dávid kezét. Már nem volt sok erő benne, Dávid pedig megérezte ezt a szorításon. Lelkiismeret-fúrdalása támadt, támadt, amiér t csúnyán csúnyán lekor holta hol ta őt. – Veszélyes. Veszélyes. Nem Nem akarom akar om,, hogy hog y bajod essen. Dávid lassú mozdulatokkal lefejtette magáról Áron kezét, adott egy puszit a homlokára, és beletúrt a hajába pont úgy, ahogy mindig is szerette.
– Van nálad valami valam i édesség? édesség ? Szőlő Sző lőcuko cukorr ? – Mikor Áron Áro n nemet intett a fejével, fej ével, felugrott, és a pulton kezdett el keresgélni. Semmit nem talált, majd azon gondolkodott, hogy a stressz hatására vészesen lecsökkenhet-e a vércukorszint. Tudta jól, hogy cselekednie kell, és bátornak kell lennie. – Elmeg yek érte, ér te, sietek vissza. viss za. – Áron Áro n arcár ar cáraa a félelem féle lem költöz kö ltözött, ött, de még így íg y is látszott rajta, hogy rosszul érzi magát. Dávid tudta, hogy nincs vesztegetni való ideje. Hallotta, amint Áron megpróbál utánakiabálni, ami még több lelki töltetet adott neki ahhoz, hogy útra keljen és megszerezze az inzulint, amivel meg is mentheti Áron életét.
28. fejezet MÉG MINDIG MEG TUD LEPNI AZ, hogy az emberek mennyire idióták tudnak lenni, különösen akkor, ha tinédzserek és okostelefon van a kezükben – aminek több esze van, mint annak, aki használja. Pontosan tudtam azt, hogy mi zajlik az osztályteremben. Mivel az összes osztálytársam az ismerőseim között volt, az adatlapjukra fellépve láthattam, miket posztóinak. Egyikük se írt túl konkrétat, a legtöbben rettegnek és arra vágynak, hogy bár el se jöttek volna iskolába. Nemhogy inkább azt bánnák, amit velem tettek. Az sokkal bor zasztóbb, mint amit most én teszek velük. Be kell jutnom abba az osztályterembe. A harmadikon van a tanterem, amibe az idióták bezárkóztak, és én is azon a szinten vagyok. Ez a mai nap akkor se lehetett volna jobb, ha előre eltervezem. Már csak azt kellett kitalálnom, miképp juthatok észrevétlenül a közelükbe. Elkezdtem gondolkodni azon, hogy milyen óránk lenne. Történelem. Amit mindig ugyanabban a teremben tartanak, ahol a földrajzot, azokban a termekben más órák nincsenek is. A szertár! Jutott hirtelen eszembe. Annak két ajtaja van, az egyik a folyosóról nyílik, a másik az osztályteremből. osztályteremből. Tökéletes megoldás. mego ldás. Még egyszer felnéztem a Facebookra, azonban meglepő kép fogadott: az összes ismerősöm törölte a korábbi kiírásait, legfelül pedig ez a sor szerepelt: „07:20 van – még élünk. Nem biztonságos semmit sem kiírnunk. Egyelőre jól vagyunk, ne aggódjatok”. Ezek aggódjatok”. Ezek szerint mégiscsak megjött az eszük? Nahát, 9/a, mégse vagytok olyan ol yan idióták, idió ták, mint amilyennek kor ábban hittelek hittelek titeket. titeket. Legutoljára Bálint adatlapját néztem meg, és miközben lefelé görgettem a kiírásai között, megtaláltam a rólam készült mémet, amit két vigyorjel kíséretében osztott meg az ismerőseivel. Kommentek is szerepeltek alatta, amik azt ecsetelték, mekkora szajha vagyok, vagyok, és Bá Bálint lint micsoda kan, mekkora férfi. Ha tudnák tudnák az igazságot! igazság ot! Amikor megérezt megér eztem em a zsebemben a mobilom r ezgését, ezgését, egyből a kezembe kezembe kaptam kaptam a készüléket, anyu volt az. Nem voltam rá kíváncsi, és attól tartottam, lebuktathat. Mindenesetre felvettem, mert nem akartam, hogy a nagy attrakció közben csörgessen meg újra. – Mit szeretnél? szer etnél? – suttogtam s uttogtam a telefonba. telefo nba. – Miért Miér t nem vetted fel? Ugye, nem ne m lőttek l őttek meg? meg ? – kérdezte kér dezte inger ing erülten. ülten. A kezembe vettem a pisztolyt, óvatosan megforgattam az ujjaim között. Bárr melyik másodpercben Bá m ásodpercben meglőhetn meg lőhetnének ének..
– Anyu, moziban mo ziban vagyo vag yokk – suttogtam suttog tam tovább. – Csak egy eg y szabadnapot szabadnapo t akartam, akar tam, mielőtt mielő tt visszamegyek. visszameg yek. Most filmet nézek, majd később hívlak. – Ne merészel mer észeldd letenni! – mondta mo ndta a dühös dühö s hangján, hang ján, amihez ami hez aztán végképp vég képp nem volt hangulatom. Kegyetlenül kinyomtam őt, és nagy meglepetésemre nem is próbálkozott pró bálkozott azzal, hog hogyy újra hívjon. Nem is tudom, miért hazudtam neki, talán azért, mert így könnyebb volt. Többet nem fog feltartani. Ha már segíteni nem tudott, amikor kellett, akkor ne hátráltasson akkor sem, amikor előre kell tartanom. Eszembe jutott a gondolat, hogy talán most hallom utoljára a hangját. Felvillant számos boldog, gyerekkori emlék, de nem foglalkoztam velük. Meggyűlök, bántott ő is, nem állt ki igazán mellettem. Nem bánom, ha most hallottam utoljára a hangját. Kiléptem a mosdóból a falhoz húzódva, és megindultam előre. Borús teste vérben úszott, de nem néztem rá. Nem akartam. A folyosó sarkán óvatosan kikukucskáltam, hogy lássam, van-e ott valaki. Nem volt senki, így befordultam, és egyenesen mentem tovább. Az ablaknál megálltam, és az átlósan lévő tanterem felé néztem. Ott voltak ők, a többiek. Felismertem Zsolt fodros fejét. Ügy tűnt, mintha letépték volna a függönyt. Kíváncsi lettem, hogy miért. Nem akartam kockáztatni, hogy meglássanak, ezért letérdeltem, és kúszva haladtam tovább. A folyosó másik oldalán Zoli feküdt élettelenül, de rá sem néztem. Nem akartam őt sem látni. A második ablak után végül felegyenesedtem, és futva indultam tovább. A szertárhoz érve a kezem a kilincsre helyeztem. Drukkoltam, hogy ki legyen nyitva. Beléptem, sikerrel jártam. Micsoda irónia, pont itt tudtam meg a videós botrányt. És innen fogok végül igazságot igazságo t szolgálta szolg áltatn tni. i. A másik ajtóhoz mentem, és úgy kezdtem el hallgatózni. Hosszú ideig semmilyen neszt neszt nem hallottam, hallottam, már éppen éppen a kilincsre helyeztem helyeztem volna a kezem, amikor sírásra sír ásra lettem figyelmes. Felismertem, Kata volt az, ő zokogott. Nem volt nehéz rájönnöm, olyan idegesítő hangja volt, amit ezer közül is felismertem volna. Elfogott a kíváncsiság, kíváncsiság, hogy hog y vajon mi adhat adhat okot a sírásra. sír ásra. Onnan Onnan senkit senkit sem öltem meg. Egyelőre. Talán rettegnek attól, hogy mi várhat rájuk? Azt jól is teszik. Lekuporodtam a földre, törökülésbe helyeztem magam, és elővettem a fegyvert. Megtehetném akár most is, csak a fejemhez kell emelni a pisztolyt, és lőni egyet. Ennyi az egész, meghalok, és vége lesz a rémálomnak. Többet nem bánthatna senki, nem gyűlölne az anyám sem. Nekem már mindegy, előbb-utóbb úgyis megölöm magam. De miért ne vigyek a
pokolba útitársat? Ők jobban megérdemlik a halált, mint én, még akkor is, ha ők nem lőtt lő ttek ek fejbe senkit. Zoli megérdemelte, meg érdemelte, Lajos Lajos tanár úr pedig járulékos jár ulékos veszteség veszteség volt. És És ő sem védett védett meg. Talán megelőzhette volna a bajt, de nem tett semmit. Ót mégsem akartam megölni, családja volt, gyerekei. Őket sajnálom csak igazán. De akkor sem tehetek róla. Rosszkor volt rossz helyen, nem az én hibám. Miért kellett hősködnie? Megadtam számára az élet lehetőségét. A fejemet megrázva kilöktem ezeket a gondolatokat go ndolatokat a fejemből. Nem akartam, hogy legyengítsenek. A táskámból kivettem a golyókat, és megtöltöttem a Makarovot. Hét töltény fért bele, ami azt jelenti, hogy hat embert ölhetek meg, és saját magamat. De ki legyen az a hat? Muszáj egyáltalán annyinak lennie? Csak Bálintot akarom bántani és persze Barbarát. Miután a Makarov a maximumon volt, a golyókat elrejtettem az egyik térkép belsejében. A tanteremben úgysem lesz időm vagy lehetőségem arra, hogy tárat cseréljek. A telefonon beállítottam a kedvenc válogatásalbumomat. Tegnap este is ezt hallgattam, miközben álomba szenderültem. Úgy akartam meghalni, hogy a szívemnek kedves dalokat hallhassak. Azt hittem, akkor örökre véget ér majd a szenvedés, és lásd, egy még szörnyűbb napot adott a sors. De ez lesz az utolsó. A hangerőt hangerő t a maximumra tekertem, megcsipkedt megcsipkedtem em az arcom, ar com, hogy ho gy piros pir os legyen, l egyen, és úgy tűnjön, mintha többet sírtam volna, pedig már aznap is épp elég könny futott le az arcomon. A Wrecking Ball után Ball után meguntam a várakozást, a telefonom kijelzője 07:30-at mutatott. Hihetetlen, hogy alig harminc perc alatt lezajlott ennyi minden. Röpke harminc perc alatt még jobban felfordult az életem. De nem volt időm agyalni, mert a tettek mezejére kellett lépnem. Nekem már úgyis mindegy. Megrúgtam az Osztrák—Magyar Monarchia az első világháború idején térképet, ami ugyan ug yan nem dőlt el, de koppant ko ppant egyet. Kedvem lett volna lekapcsolni a zenét, és kivenni a fülemből a fülhallgatót, de akkor az álcámnak is lőttek. Becsuktam hát a szemem, és vártam azt, hogy felkeljek ebből ebből a rémálomból. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy valaki a kezemet ütögeti. – Mi a franc fr anc van, már a szertár szer tárban ban se lehetek nyugo dtan? – kérdeztem kér deztem dühösen. dühös en. Ákos volt az. Kedveltem őt, sosem posztolt ki rólam egy képet sem, és nem is kommentelte azt, amit a többiek megosztottak. Tartózkodóan viselkedett, de nem védett meg. Pedig igazán szükségem lett volna a védelemre, mégsem tette meg. Értetlenül nézett nézett rám, amit am it teljes mértékb mér tékben en meg is tudtam tudtam érteni. ér teni.
– Nem akarok akar ok r észt venni az ó r ákon. áko n. Amint dél lesz, hazamegye hazame gyekk – folytattam fo lytattam tovább a színjátékot. – Lógni akartam, de anyám elrángatott. Nem mintha érdekelne téged, igaz? Akár ki is mehetsz és magamra hagyhatsz. – Csak Petra van a szertár szer tárban ban – mondta mo ndta Ákos, mikö zben feláll felá lltt és az ajtó felé fel é igyekezett, ami az osztályterembe nyílt. Úgy tűnt, az eszébe sem jutott, hogy a folyosóról is be lehet jutni a terembe. Szerencsés voltam, legalább ebben szerencsés. – Állj fel és kövess, de légy nagyon halk! – Bor ús bepöccent, bepö ccent, vagy vag y mi? mi ? – kér ké r deztem. A nevének a kimondá kim ondása sa meg m egszó szólal laltatt tattaa a lelkiismeretem, de sikeresen kikapcsoltam azt. Erre most nincs időm. – Észrevette, hogy lógtam az óráról? óráró l? Amikor beléptem beléptem a terembe, legszívese leg szívesebbe bbenn előkaptam előkaptam volna vol na a fegyverem, hogy végre túl lehessünk az egészen. A földön ültek, feküdtek a többiek, és vádló tekintettel néztek rám. – Motozd meg! meg ! – utasította halkan Cseng e. – Kinézem Kinézem belőle, belő le, hog ho g y ő a gyil g yilko kos. s. Az istenit, ez a picsa még a végén lebuktat. Egy golyót mindenképp félre kell tennem tennem neki. – Mi a franc fr anc folyi fo lyikk itt? Miért Miér t van besötétítve, besö tétítve, hol a tanár, miér mié r t kupor ogtok og tok a földön? – kérdeztem a lehető legjobb színészi játékomat bevetve. – És milyen gyilkosról beszéltek? Ez lett az új becenevem? Mondjuk jobb, mint a szajha. – Kussolj Kussol j már el! – szipogta szipo gta Kata, a hangja hang ja tele volt vo lt g yűlölettel. yűlöl ettel. – Ákos, motozd mo tozd meg! – Sajnálom Sajnál om – mondta mo ndta Ákos. Amikor Amiko r megindul meg indultt felém, fel ém, ijedten ij edten hátráltam hátr áltam egyet. eg yet. A pisztoly továbbra is a szövetnadrágom zsebében lapult, igaz, a bő kötött pulóver eltakarta azt. A kezemet magabiztosan lóg l ógatt attam am magam mag am mellett mel lett,, készen állva arr ar r a, ha rájön, hol a fegyver, akkor rögtön használhassam. Akár Ákoson is. Ahogy elém lépett, arcán a lelkiismeret-furdalás jelei voltak. Óvatosan motozott meg, szinte hozzám sem ért. Amikor a combom közelébe ért a keze, megrettentem egy pillanatra, de a legnagyobb meglepetésemre nem érintett tovább. Ennyire megbízott bennem. – Nincs nála nál a semmi sem milyen lyen feg f egyver. yver. Egész végig vég ig a szer tárban tárba n volt, vo lt, zenét hallg hal lgatott atott és bőgött. Megúsztam. Kaptam még egy kis időt a sorstól. – Mióta akkor akko r a bűn bűn ellóg ell ógni ni egy eg y ór át? A franc fr anc kíváncsi Borús Bor ús hülyesége hülyesé geir iree – mondt mo ndtam am dühösen. – Éhes vagyok, veszek valamit valam it a büfében. Megindultam a kijárat felé, mire a többiek együttesen szólaltak meg, hogy ne. – Gyere Gyer e a kör kö r közepér kö zepére, e, kupor o dj le te is a földr fö ldre! e! Gyor Gyo r san! – utasított Ákos a
lehető legerélyesebben. Úgy tűnik, ő lett a főnök. – Lövöldöznek az iskolában. Borús eltűnt, egy golyó itt is eltalált valakit. – Most csak viccels vi ccelszz velem, velem , ugye? ug ye? – kérdeztem kér deztem tőle. tő le. – Bár te haltál volna vo lna meg! meg ! – mondta m ondta Bálint, aki a sar s aroo kban kupor kupo r g ott egy eg y letakar l etakartt test mellett. – Miattad nem sírna senki sem. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, Bálint iránti gyűlöletem elérte a tetőfokát. Egy pisztolylövéssel honoráltam volna azon nyomban a szavait. De a kör közepén voltam, Ákosnak csak egy lendület lett volna, hogy kiüsse a fegyvert a kezemből. – Ki az? az ? Ki a halott? halo tt? – kérdeztem kér deztem halkan, hal kan, a test felé biccentve. Egészen Egés zen addig addi g nem vettem észre, amíg le nem kuporodtam én is a földre. A függönnyel volt letakarva, így tippelni sem tudtam, hogy ki lehet az. Reméltem, hogy valaki olyan, aki megérdemelte a halált. Mikor elgondolkodtam azon, hogy történhetett mindez, rögtön eszembe jutott. Az első golyó, amit Zolinak szántam, átrepült a folyosó ablakán, és a vele átlós terem ablakán keresztül csapódo tt az áldozatba. Ez Ez nem az én hibám, csupán a véletlenek játéka. – Barbar Bar baraa – szólal szó laltt meg Ákos. – Pár perce per ce megha me ghalt. lt. Még soha nem tudtam olyan nehezen elfojtani egy boldog kacajt, mint akkor. Minden erőmmel azon voltam, hogy ne mosolyodjak el. Helyette inkább a kezeimbe temettem az arcom, és síráshoz hasonló hangot hallattam. Örültem, hogy Barbara halott, mert megérdemelte. Vele amúgy is végeztem volna. Kisvártatva Ákos Ákos kezét éreztem a hátamon, amint ami nt lágyan simo gatott. – Minden r endben lesz. l esz. Az ajtó aj tó be van zárva, zár va, nemso nem sokár káraa biztos bi ztos jön jö n a r endőr endő r ség – suttog suttogta ta biztatóan, biztatóan, majd m ajd hozzátet ho zzátette: te: – A gyilkos gyil kos nem juthat be ide. A kis naiv.
29. fejezet A A SZÉP REMÉNYEK GIMNÁZIUM MÉG SOHA nem volt olyan csendes, mint amikor Dávid nekiindult a nagy útnak. Minden egyes lépés megtételekor remegett, mégsem állt meg. Egyik lábát l ábát szedte szedte a másik mási k után. Csak egy cél lebegett l ebegett a szeme előtt elő tt:: felszaladni a lépcsőn, végigmenni a hosszú folyosón, megszerezni az inzulint, aztán visszafutni a tanáriba, odaadni Áronnak, és együtt túlvészelni ezt az egész rémálmot. A terv egyszerűnek tűnt, de Dávid tudta, tele van buktatókkal. Ha összefut a gyilkossal, és az lelövi, akkor nem csak ő hal meg. Már nem csak a saját életéért tartozott felelősséggel, ez a tudat pedig megrémítette őt. Aztán eszébe jutott Petra. Fogalma sem volt arról, hogy mi lehetett vele, mi van akkor, ha ő az egyik halott? Tudnia kellett, bármennyire is rettegett a választól. Idegesen előkapta a telefonját, és hívta Petra számát. Kettőt csörgött, majd még egyet, mire a lány idegesen beleszólt. – Ugye, jól j ól vagy? vag y? – kér dezte Dávidot. Dávido t. – Miért Miér t jöttél jö ttél ma isko i skolába? lába? Még nem kellett kell ett volna. Menekülj Menekülj haza, kérlek! kér lek! – Nem tehetem – válaszo válas zolt lt szomo szo morr úan Dávid, és úgy úg y döntött, döntö tt, nem mondja mo ndja el az igazat Áron állapotáról, mert nem akarta felzaklatni a lányt. – Jól vagyok, ugye, téged se bántottak? – Nem sérültem sér ültem meg – mondta mo ndta Petra, Petra , hangjában hang jában pedig tombol tom boltt a fájdalo fáj dalom m és az elkeseredettség. – Barbara viszont halott. Az egész osztállyal itt vagyunk a történelemteremben. Mikor ezt kimondta, hangos morgás hallatszott a háttérben, amiből Dávid nem sok mindent vett ki, egészen addig, amíg egy mélyebb hang meg nem szólalt az éteren keresztül: – Dávid, ne gyer g yeree ide, id e, mer m ertt nem nyitjuk ki az a z ajtót aj tót senkinek. senki nek. Azonnal menekülj menekül j ki az épületb épületből, ől, egy eg y őrült őr ült mászkál mászkál a folyosókon. folyosó kon. Dávid nagy nehezen felismerte Ákos hangját, örült neki, hogy élt. Ő élt. Akkor esett le neki, hogy Barbara már nem. A lány, akit majdnem egész életében ismert, halott. Persze, nem volt egy eg y szent, de de attól attól még sajnálta őt. – Tényleg Tényl eg meghalt? meg halt? – kér dezte szomo szo morr úan. – Már Mármi mint, nt, Barbar a. – Igen – felelte fel elte szomo szo morr úan Ákos. – Figyu, Fig yu, tedd azt, amit ami t mi! Kapcsold Kapcso ld ki a telefonod! – Miért? Miér t? – kérdezte kér dezte meglepve meg lepve Dávid. Dávi d. – Pár hülye a Facebooko Facebo okonn folyam fo lyamatosa atosann kiír kií r ta állapo áll apotként tként azt, hogy hog y mi történik. tör ténik.
És ha a gyilkos ott néz minket? Vagy valakit felhív, és hangosan csörög a telefonja, és tudja, hol bújtunk el? Légy észnél, haver! – mondta sürgetően Ákos. – És most jól figyelj! Bújj el egy üres teremben, és várd meg a rendőrséget, vagy menekülj el az iskolából! Mi most mo st várunk. – Nem tehetem, Áro Ár o n ros r osszul szul van, kell neki az inzulinj inzul inja. a. El kell vinnem vi nnem neki. neki . – Túl veszélyes! veszél yes! – mondta mo ndta a kelleténél kell eténél hangos hang osabban abban Ákos a vonal vona l túlsó végén, vég én, erre pisszegést hallott a készülékből Dávid, amiből azt szűrte le, hogy a többieknek nem tetszett tetszett a hangerő. hanger ő. – Már a lépcső nél vagyok, vag yok, nem hátrálo hátr álokk meg. meg . Add át Petrának, Petrána k, hogy hog y szeretem. szer etem. Vigyázzat ig yázzatok ok r á! Megér Megértet tetted? ted? Ne Ne engedd, hogy ho gy baja essen. – A fél szemem szeme m mindig mind ig r ajta lesz. lesz . De te is légy lég y óvatos! óva tos! – Ezzel bontotta bonto tta Ákos a vonalat. Dávid Dávid szomo szo morr úan baktatott baktatott a lépcsőn, aztán hangokat hango kat hallott, pedig azt hitte, hogy az egész iskola üres. Ezek szerint szeri nt a gyilkos gyil kos itt mászkál, és akármikor megölhet – – tudatosult Dávidban a gondolat, és újra tárcsázott, ezúttal a rendőrséget hívta. Legalább az örökkévalóságig ör ökkévalóságig csörg csö rgött ött a készülék készülék,, mire mir e valaki valaki reagált. – Tessék, r endőr endő r ség – szólt szó lt bele unott hangon hang on egy eg y nő. nő . – A Szép Remények Gimnázi Gi mnázium um diákja diákj a vagyo vag yokk – kezdte Dávid, mir e a hang tulajdonosa rögtön kedvesebb tónusra váltott. – Tar tsd a vonalat, vona lat, kis drág dr ágám, ám, r ö gtön gtö n kapcso kapc soll llak ak az a z ill i lletékeshez. etékeshez. – Két perc per c után Dávid hallotta, ahogy kattan a vonal, és valaki felveszi a telefont. Rögtön elkezdett beszélni, nem volt vesztegetni való ideje. – A nevem Engel Dávid. Két ember meghalt meg halt a lövö lö völdö ldözésben, zésben, és félek, fél ek, hogy ho gy én leszek a következő – kezdett bele kertelés nélkül. – Jelenleg a második emeleten tartózkodom, a harmadikra tartok. A barátom cukorbeteg, és fenn hagyta az inzulinját a szekrényében. Rosszul van, el kell mennem érte, de hangokat hallok az iskolából. Nem tudom, mit tegyek. – Előszö Elő szörr is, nyugo dj meg! meg ! – szólt szó lt bele a telefonba telefo nba egy eg y kedves hang. hang . – A nevem Pokornyi Angéla, és azért vagyok itt, hogy segítsek. Pontosan milyen hangokat hallasz? Dávid lehunyta a szemét és koncentrált, megpróbálta kiismerni a hangok eredetét. – Mintha a földszi fö ldszinten nten masír masí r ozna oz na pár ember, ember , és folyto fo lytonos nos ajtócsukó ajtó csukódáso dásokat kat észlelek – mo ndta ndta elkeseredett elkeser edetten en Dávid. – Hogy Hog y hívják hívjá k a barátodat bar átodat pontosan? po ntosan? – kérdezte kér dezte Angéla Angél a r endőr endő r nő. – Mi a betegsége, és hol van most? – Cukorbeteg, Cukor beteg, de nem fog fo g lalkoz lal kozik ik vele, mert mer t annyir a erős er ősnek nek hiszi magát mag át –
motyogta Dávid, és még mindig egy helyben toporzékolt. Előre akart indulni, mennie kellett, de képtelen volt rá. Mintha odaragasztották volna a lábát a lépcsősor legalsó fokára. – Ebben a helyzetben helyze tben mindenki mi ndenki félne fél ne – mondta mo ndta Pokor Poko r nyi Angéla. Angél a. – Figyelj Fig yelj,, az iskolába pár perc múlva bemennek a rendőrök, akik a földszintről kezdve az utolsó emeletig az összes tantermet átvizsgálják, valószínűleg most az iskolatársaid hangját hallod. De a saját biztonságod érdekében azonnal menj be egy zárt és védett helyre, barikádozd el magad, és csak akkor akkor nyisd ki, ki, ha a kollégáim arr a kérnek. – Azt nem tehetem. Segítenem kell a barátom bar átomon. on. – Dávid, hol van a barátod? bar átod? Melyik teremben? ter emben? Küldök oda egy eg y or vost vos t a szükséges felszerelésekkel, így te nyugodtan elbújhatsz. – Az mennyi idő? idő ? Amíg odaér oda ér?? – kérdezte kér dezte Dávid. – Minden erőnkke er őnkkell azon azo n vagyunk, vag yunk, hogy ho gy segítsünk. seg ítsünk. Az Az or o r vosainka vo sainkatt fel kell kel l ruházni r uházni golyóálló mellényekkel, és be kell tartanunk a protokollt is. De segítünk a barátodon, ez a feladatunk. Dávid megrettent attól, hogy nem kapott érdemi választ. Nem késlekedhet tovább, minden perc számít. Ha most elkezd futni, és olyan gyorsan megy, ahogy csak a lába bírja, akkor körülbelül öt perc alatt megjárhatja. Még az is sok, és még több időt vesztegetett azzal, hogy a rendőrnővel beszélt. – A második máso dik emeleten, emel eten, a folyo fo lyosó só végén, vég én, a tanáriban. tanár iban. Remélem, Remélem , még előttem elő ttem odaérnek – mondta Dávid, és kikapcsolta a telefonját. – Most nem lehetek gyenge gye nge – suttogta suttog ta maga mag a elé. Segítenie Seg ítenie kellett kell ett önmag önm agán án és a fiún is, akit szeretett. Bármilyen is volt a viszonyuk, ezzel tisztában volt. Segítenie kellett rajta. A lépcsőt bámulta, bámulta, és magában eltervezte, eltervezte, hogy r ögtön ög tön elkezd rekor dsebességgel dsebességgel futni. A lába remegett, és apróra zsugorodott a gyomra a félelemtől. Olyan hányingere támadt, amilyen még soha. Úgy érezte, képtelen futni, de mégis megmozdu megmo zdultak ltak a lábai. Egyik lépést tette tette a lépcsőn a másik után, méghozzá mégho zzá síri sír i csendben.
30. fejezet MIÉRT NEM MONDTAD, hogy be van kapcsolva a telefonod? – fbrmedt rám Ákos, amikor befejezte a beszélgetést Dáviddal, és azon mód ki is kapcsolta a készüléket. – Neked semmi eszed nincs? Még sosem láttam ennyire feldúltnak őt. Ahogy körbenéztem az osztályon, rájöttem, mennyire meg vannak rémülve. Úgy bizony, rettegtek, és úgy kussoltak, mint még soha. Ó, az én drága osztálytársaim, akiknek mindig akkora volt a szájuk, itt üldögélnek mellettem a földön, és rettegnek attól, hogy bejön majd a nagy csúnya bácsi, bácsi, és megöli megö li őket ő ket.. Ó, ha tudnátok, tudnátok, ti szerencsétlenek szer encsétlenek!! De még nem jö tt el az idő. idő . Még nem. – Sajnálo Sajnál o m – böktem ki a lehető legár leg ártatlanabb tatlanabb módo mó don. n. – Nem értem ér tem ezt az egészet. Hogy történhe tör ténhetet tett? t? – Valami alam i idió ta azt az t hiszi, hi szi, pisztoll piszto llyal yal hadonászni hado nászni menő dolo do logg – szólal szó laltt meg m eg újból újbó l Csenge, aki, mivel leidiótázott, egyre biztosabb lehetett abban, hogy tartogatok neki egy pisztolygo pisztolygo lyót. Kata eddig megállás nélkül zokogott Barbara élettelen teste felett. Miközben rátekintettem, egy pillanatra mintha megsajnáltam volna. Ráalvadt Barbara vére a karjaira, mégis úgy őrködött a teste felett, mintha így megvédhetné. Ezzel már elkésett. – Mikor jön jö n már az a r ohadt oha dt r endőr endő r ség? ség ? Felhívom Felhí vom őket őke t újra. újr a. Itt Itt vagyunk, vag yunk, meg kell minket menteniük. Mi nem halhatunk meg! – hörögte Kata, miután visszanyelte a könnyeit, és mélyen m élyen beszívta a taknyát. taknyát. Undor Undorító. ító. – Dávid most mo st beszél a zsarukkal, zsar ukkal, nemsokár nemso káraa itt lesznek. lesz nek. Ne csapjunk zajt a telefonnal! – szólt Ákos. – Biztonságban vagyunk, az ajtó be van zárva, ha pedig nyugton és csendben maradunk, akkor biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz. Vajon honnan lehetett ennyi erő Ákosban? Korábban sosem tűnt vezető típusnak, mert mindig meglapult a háttérben. Bámulatos, mennyire inspirálja a társait, és egyben szomorú is, mert fogalma sincs arról, hogy amitől meg akarja védeni őket, a közvetlen közelében van. A pisztoly pedig szinte ficánkolt a nadrágomban, a golyó szinte ki akart törni belőle, hogy áthasíthassa Lázár Bálint nem létező szívét. – Mióta vagy vag y te itt i tt a gór gó r é? – szólt szó lt közbe köz be erélyese er élyesenn Bálint. – Nekem te aztán a ztán nem parancsolsz. Ákos szánakozva nézett a fiúra. Más biztos haragos lenne, de Ákos ettől
nyugodtabb lélek. – Ez nem hatalmi harc, har c, te őr ült. Nem akarom akar om,, hogy hog y még egy eg y o sztálytársam sztálytár sam meghaljon. Maradjunk csendben, várjuk ki a végét, és minden rendben lesz. – Nem bánnám, bá nnám, ha Petra Petr a meg me g döglene. dög lene. – Mintha eg y kutya lennék. le nnék. Kata Kata pedig pedi g pont po nt úgy nézett rám, mintha nem tartana emberi lénynek. Az átkozott. – Igazán megérdemelné megér demelnédd a halált. halált. – Mégis, Mégis , mit mi t ártottam ár tottam én neked? – kérdeztem kér deztem dühösen. dühö sen. Egyre jobban kezdtem elveszíteni a fejem, másodpercről másodpercre éreztem, amint a harag erőt vesz rajtam. Csak elő kellene kapnom a pisztolyt, és máris vége lehetne mindennek. De ez még korai, bármennyire is fájt beismerni. Az a pár perc nem oszt, nem szoroz. szoro z. – Várom Váro m a választ. válas zt. És tőletek tőle tek is – mutattam kör be az o sztályon. sztályo n. – Még karácsonykor sem hagytatok békén, semmi könyörületesség nincs bennetek. Nem is lep meg, hogy valaki lövöldöz ebben az átkozott iskolában, ahol mindig találtok valakit, akit szívathattok. Szegény Rita, vele is mit tett ez a szemét banda. Szégyelljétek magatokat! Azt hittem, hogy majd mondanak valamit, de nem, mindannyian síri csendben ültek. Még Kata és Bálint, a két főkolompos sem mondott semmit, pedig ők voltak azok, akik a legnagyobb örömüket lelték a szívatásomban. – Ez most mo st nem az alkalmas alkal mas hely és idő arr ar r a, hogy ho gy ezt megbeszél meg beszéljük jük – mondta mo ndta halkan Ákos. – De esküszöm, amíg én élek, a többiek már nem fognak szórakozni veled. Bálint erre olyan hangosan fújta ki a levegőt, amitől ismét az egekbe szökött az indulatom. Pontosan tudtam, hogy mit akart ezzel kifejezni. Neki nem parancsolhat senki. Azt Azt tapos tapos el, el , akit csak akar. Mit Mit érdekli ér dekli őt ő t a szenvedésem? Halált érdemel. Furcsa volt ott ülni, az osztályterem közepén, miközben tudtam, hogy mindannyian tőlem rettegnek. Fogalmuk sincs arról, hogy én öltem meg azt a három embert, akik közül csak egy halálával vannak tisztában. Három ember halála szárad a lelkemen, és még magammal mag ammal viszek a pokolba pár lelket. lelket. Megérte? Tényleg megérdemelték? Szemernyi kétségem sincs afelől, hogy igen. Hónapokon át kínoztak, és tönkretették az egész életemet. Annyit küzdöttem, tanultam és harcoltam azért, hogy itt lehessek. Innen már nincs visszaút, innen már nem lehet felállni és abbahagyni. Nemsokára meghalhatok, nem kell tovább szenvednem. Nem én választottam ezt az utat, ők löktek lö ktek rá. Miér Miértt kellett bántaniuk? bántaniuk? Miér Miértt nem tudtak tudtak békén hagyni? Miér t volt mókás mó kás tönkretenni az életemet? Mindent Mindent el kell tűr tűr nöm? Nem vagyok vag yok fából! fábó l!
A kezem már remegett, és a combomnál köröztettem. Csak egy rántás, és kint van a fegyver, akkor pedig mehetnek, mehetnek, amerre amerr e látnak, látnak, úgysem ússzák meg. A folyosó. Ha oda menekülnek, akkor talán ott lesz Dávid is. Mi lesz, ha véletlenül őt találom el? Öt nem akarom bántani. – Mit beszéltél beszél tél Dáviddal? – kérdeztem kér deztem idegesen ideg esen Ákost. – Engem hívott, hívo tt, és kikaptad a kezemből a mobilomat. Hogy merészelted! – Áronnak Áro nnak kell valami valam i gyógys gyó gyszer zer a szekrénybő szekr énybőll – mondta mo ndta magabizto mag abiztosan, san, de én kihallott kihallo ttam am a hangjából hangj ából némi bizonyt bizo nytalanságo alanságo t. Mintha Mintha hazudott volna. – Mikor beszéltünk beszél tünk vele? – kérdeztem kér deztem r émülten, émül ten, abban bízva, hogy hog y már r ég fedezékbe bújt. – Körülbel Kör ülbelül ül öt, maximum maxi mum tíz perce per ce – szólal szó laltt meg Kata, miköz mi közben ben a falió fal iórr át stírölte. – 7:40 van, most már igazán történhetne valami. De mit keres együtt Dávid és Ár Ár on? Szerintem kibékültek. Remélem, összejönnek és boldogan élnek együtt, örökkönörökké. Dávidnak helyettem is boldognak kell lennie, mert ha egyvalaki megérdemli megér demli ebből az átkozott átkozott osztályból, osztályból, akkor bizony bizo ny ő. – Szerintem Szer intem Dávid r atyi, és talán Áron Áro n is az – találta fején fejé n a szög szö g et Bálint, bár szerintem nem is sejtette, hogy igazat szólt. – Mindig is furcsa volt nekem ez a Dávid gyerek. – Te még ilyen il yen helyzetben is másokat máso kat sértegetsz? sér tegetsz? – szólal szó laltt meg hirtelen hir telen Eszter, akinek eleve nagyon ritkán hallottam a hangját. Eszter mindig Ákos mellett ült, és Dávidon kívül csak ők ketten voltak azok, akik nem piszkáltak. Egyiküket sem fogom bántani, még véletlenül sem. – Undoro Undor o dom tőletek tőle tek és undor odom odo m magamtó mag amtóll is, hogy hog y csak most mo st merek mer ek felszólalni – sziszegte a fogai között Eszter. – Nem bírom tovább nézni azt, amit műveltek! Megaláztok másokat, és bántjátok a többieket. Mi nektek ebben az élvezet? Amit Petrával tettetek, megbocsáthatatlan! – Nézd már, hogy ho gy kinyílt kinyíl t a csipája csipáj a – szólal szó laltt meg m eg hirtelen hir telen Zsolt. Zso lt. – Már azt hittük, néma vagy vag y. – Bárcsak Bár csak hamar abb szóltam szó ltam volna! vol na! Senki sem érdemel ér demel akkor akko r a szenvedést, szenvedés t, amekkorát ti rá zúdítotok – zárta le a vitát Eszter, és visszament a rejtekhelyére, a pad mögé. mög é. – Mi van akkor, akko r, ha ő a gyil g yilkos kos?? – vetette fel Csenge Cseng e az ötletet. ö tletet. Az idióta, idióta, mondom mo ndom én, hogy halált érdemel. – Ő végig vég ig itt volt, vol t, te g yökér yöké r – válaszol válasz oltt Zsolt, Zso lt, aztán engem eng em szúrt szúr t ki. – De ez a
hülye picsa nem. Akár Akár ő is lehete l ehetett tt.. Az istenit, még nincs itt az ideje. Nincs még elég erőm ahhoz, hogy megtegyem. Igazságot kell szolgáltatnom, de még erőt kell gyűjtenem hozzá. Meg kellett várnom a megfelelő pillanatot, pillanatot, mert r ette ettegtem gtem attól, attól, hogy ho gy mást is eltalálok. – Ákos Áko s már átvizsgált, átvizsg ált, te ökör ö kör ! – Pr ó báltam védekezni és a lehető l ehető legnyug leg nyugodtabb odtabb maradni, de egyr e fog yott az az erőm. er őm. Nem Nem vagyok vagyo k olyan ol yan jó színésznő, mint hittem. hittem. – Nem volt kedvem egész nap a zsíros pofádat bámulni, a szertár még mindig jobb, mint itt, veletek. – Azért Azér t megmo meg motozl tozlak, ak, a tested egy eg y pontját po ntját sem hagyo hag yom m ki – röhö r öhögö gött tt fel Zsolt, Zso lt, és elindult felém, mire én automatikusan elkezdtem hátrálni a fal felé. – Hozzám ne érj, ér j, te állat! áll at! – sziszeg szis zegtem tem neki, mintha mi ntha ezzel megáll meg állíthatnám. íthatnám. – Ne közelíts! – Maradj nyugton, nyugto n, Zsolt! Zso lt! – reag r eagált ált erélyese er élyesenn Ákos. – Ne for fo r duljunk dulj unk egymás eg ymás ell e llen! en! – Akár ő is lehet a gyilko gyi lkoss – felelt fel elt dühösen dühös en Csenge. Cseng e. – Örült Ör ült a csajszi, csaj szi, r áadásul úgy tud hazudozni, ahogy senki más. – Hé, Bálint, tényleg olyan ol yan jó fog fo g ni a mell m ellét? ét? – kérdezte kér dezte kajánul kaj ánul Zsolt, Zsol t, mikö m iközben zben haladt tovább előre. Tudtam jól, hogy nem engedem meg neki, hogy bántson. Azt akartam, hogy maradjon távol tőlem, és ne kelljen elővennem a fegyvert. Időt kellett nyernem, de nem igazán i gazán tudtam, tudtam, miér t. Talán féltem megtenni. Talán féltem féltem újra ölni. ö lni. – Azt mondtad, ho gy már megdug meg dugtad tad – mondta mo ndta Bálint. – Kamuztál, bakker ? – Dehogyis, Dehog yis, csak a mellét mel lét nem engedte, eng edte, ugye, ug ye, baby? – kacsintott kacsi ntott r ám sokatmondóan Zsolt. Tehát ezért mondta Zoli, hogy mindenkinek megvoltam. Ki tudja, mennyien mondták az iskolában azt, hogy lefektettek. Én lehettem a trófea, a mód arra, hogy nagyfiúnak tűnhessenek. Undor Undorító, ító, mocskos mo cskos banda. banda. A falhoz értem, innen már nincs visszaút, Zsolt pedig egyre jobban közelített felém. Eszter és Anna a pad mögött bujkált. Kata, Csenge, Ákos, Bálint és Zsolt volt velem csak együtt a leborított padokból álló kör közepén. És persze Barbara holtteste. Ha valamikor cselekednem kell, hát akkor az most van. Eljött az igazság pillanata. El bizony bizo ny.. Bosszút állok mindenkiért, akit bántottak. Minden egyes lélekért, akiket a kínzás és a fájdalom taszított a sírba. Én leszek a védőangyaluk, a személy, aki bosszút áll a halálukért. Nincs kegyelem a bűnösöknek. Egy gyors mozdulattal kirántottam a
fegyverem a nadrágomból. – Maradjon Maradj on mindenki mi ndenki ott, o tt, ahol van – üvöltö üvö ltöttem ttem feléjük. feléj ük. Rendkívül meglepődtek, amikor meglátták a kezemben a pisztolyt, úgy tűnt, egyikük sem hitte, hogy én lehetek a titokzatos gyilkos. Eszter és Anna voltak az elsők, akik felsikítottak, és a többiek is követték a példájukat. Még Bálint is megrémült, a látvány pedig igazán kielégítő volt. Viszont ez a sikítás egyszerűen szörnyű, megsüketülök, még a saját gondolataim sem hallottam tőle rendesen. – Jobb, Jo bb, ha kussoltok, kusso ltok, mert mer t aki a ki sikít, sikí t, azt a zt lelövö lel övöm. m. – Nyomatékosí Nyom atékosítva tva a szavaim, szavai m, a ravaszra helyeztem az ujjam. – Eszter, még téged is, pedig esküszöm, hogy nem akarlak akarl ak bántani. bántani. Elhallgattak, úgy tűnik, belátták, kinek a kezében van az irányítás. A tekintetük félelemmel volt teli, néhányan az ajtót bámulták, hátha attól közelebb jön, és ki tudnak tudnak menekülni rajta. r ajta. – Ha valamelyi valam elyikőtö kőtökk az ajtó felé fel é megy, meg y, és megpr meg próbá óbáll kimenni kim enni r ajta, akkor akko r egyszerűen csak lelövöm. Nem viccelek. – Miért? Miér t? – kérdezte kér dezte Csenge Cseng e meglepő meg lepődve. dve. – És hogy hog y csináltad? csi náltad? Ügy nézte néztem m Csengére, mint egy ér telmi fogyat fog yatékosra, ékosra, méghozzá még hozzá azért, mert az is volt. Egy milliomos, agyoncicomázott és a lehető leghülyébb picsa. -Jaj, te kis hülye, mindig is nagyon buta voltál. A szertárnak szerinted hány bejárata van? – Kettő Kettő – mondta mo ndta elismer eli smer ősen ős en Bálint. – Nocsak, mégsem még sem vagy vag y annyir a ostoba, os toba, mint amilyennek kinézel. Az idióta, még ekkor sem tudta, hogy hallgasson. A 9/a nagymenője, mindenki irányítója, életem megrontója, még ilyenkor se tudja befogni azt a nagy száját? Vajon eltalálom őt innen anélkül, hogy megsérülne olyan, akit nem akarok bántani? – Nem kellene kell ene bepofázno bepo fáznodd egy eg y olyan ol yan lánynak, aki a kezében fegyver feg yvertt tart – mondt mo ndtaa Ákos. – Mindenki Mindenki nyugodjon nyugo djon meg, m eg, Petra Petr a nem fog fo g minket m inket bántani. bántani. Igaz? Igaz? Tényleg Ákos lett a főnök, mert még Bálint is befogta a száját, noha a rettegését minden erejével igyekezte elnyomni. – Petra, Petra , beszéljük beszél jük meg, meg , o ké? – kérlel kér leltt Ákos. – Innen még vissza viss za lehet for fo r dulni. dulni . Mármint fiatalkorú vagy, és nem direkt ölted meg Barbarát. Minden rendbe jön, hidd el! – Nem ő az egyetlen. eg yetlen. Zoli Zol i és Bor Bo r ús is i s halo hal o tt – mondtam, mo ndtam, mikö m iközben zben meg m egnyaltam nyaltam a szám szélét. – Ki Ki lesz les z a következő? Csenge hangosan felsírt, a könnyei miatt szanaszét folyt az ostoba sminkje, amitől mindig olyan menőnek érezte magát.
– Engem nem ölsz öl sz meg, meg , ugye? ug ye? – kérdezte kér dezte Csenge. Csenge . – Engem megkímé meg kímélsz, lsz, igaz? ig az? Hiszen barátnők vagyunk. Oh, micsoda barátság volt az, akárhányszor ott voltam a körükben, becsmérlően bámult, és mindig azt akarta velem éreztetni, hogy jobb nálam. – Rémlik Rémli k még, még , hogy ho gy mit mi t posztol pos ztoltál tál r ólam ól am december decemb er 24-én? Karácso Kar ácsony ny szent napján? – Nem emlékszem eml ékszem – szipo gott go tt Cseng Csengee a könnyein kö nnyein ker esztül. Odaléptem hozzá, és a fejéhez nyomtam a pisztolyt, amitől nem csak ő szisszent fel, hanem az egész eg ész osztály. – Biztos vagy vag y benne? – kérdeztem kér deztem halkan, aztán egyr eg yree hango hang o sabbra sabbr a vettem a hangerőt. – Semmire sem emlékszel abból, amit velem tettél? Csenge nem válaszolt, de annyira remegett, hogy attól féltem, elájul. Még csak az hiányozna, hogy megtegye itt nekem, mielőtt igazán beindulna a show. – Én bizony bizo ny igen. ig en. Idézlek, szó szerint. szer int. „Petra egy szajha, szégyen, hogy az én osztályomba jár. Amúgy boldogat, meg karácsonyt is” is” – mondtam dühösen, majd műkacajjal műkacajjal fol f olytat ytattam: tam: – Hog Hogyy te milyen vicces vagy! – Én nem g ondoltam ondo ltam komol kom olyan yan – motyog mo tyogta ta Csenge. Cseng e. – Sajnálom Sajnál om,, bocsáss bo csáss meg, meg , kérlek! – Tudod, az életben nem lehet mindent mi ndent megboc meg bocsátani. sátani. Néha az egyetlen eg yetlen út, nos, nos , mit is mondjak. mo ndjak.... – Petra, Petra , ne tedd! Ne húzd meg a r avaszt! – üvöltött üvö ltött fel Ákos. – Ne süllyedj süll yedj mélyebbre, mélyebbre, nem ér i meg! meg ! Dobd Dobd el a fegyve feg yverr t, kérlek! kérlek! – Petra, Petra , térj tér j észhez! – szólt szó lt közbe köz be Anna. – Ölni Öl ni bűn, így íg y nem jutsz a mennyországba. Bánd meg a bűneid, és Isten is megbocsát. Fogadd be Jézus Krisztust a szívedbe! – Fogd Fog d be a szád, te szentfazék – r ivalltam ival ltam r á, mir mi r e Anna visszabújt vissz abújt a padok pado k mögé. Túlságosan idegesített az a lány, korábban sem bírtam őt elviselni. Talán a túlzott szentesked szenteskedése ése az, ami már m ár a kezdetektől kezdetektől kiverte kiver te nálam a biztosítékot. – Petra, Petr a, ez nem te vagy va gy – kérlel kér leltt Ákos. – Még mindi m indigg megúszhato meg úszhatod. d. Ne Ne dobd do bd el az életet magadtól! Már kezdett idegesíteni Ákos hozzáállása, még mindig azt hiszi, hogy innen van kiút. Pedig már akkor nem volt, amikor először megjelent az interneten az átkozott videó. – Néha az egyetlen eg yetlen út a bosszú bo sszú – mondtam m ondtam diadalittasan. diadal ittasan. Alaposan körbenéztem az osztályon, mindenki az ujjamat figyelte, és vélhetően abban reménykedtek, hogy csak blöffölök. Hogy ugyanolyan gyenge vagyok,
amilyen mindig is voltam, és tovább szórakozhatnak velem. Bánthatnak, kínozhatnak. De már többet nem. Gyenge voltam, de erős lettem. Bosszút állok, mindenért bosszút állok! Egyetlen gyors mozdulattal meghúztam a ravaszt. A golyó go lyó hipersebess hiper sebességgel éggel kidördült kidör dült a tárbó tárból, l, egyenesen bele bele Csenge Csenge fejébe, és ott o tt is maradt mar adt.. A lány teste úgy hullott a földre, akár egy rongybaba.
31. fejezet DÁVID MÁR A HARMADIK EMELETEN VOLT, és sokkal gyorsabban felért a lépcsőn, mint ahogy azt remélni merte volna. Rendkívüli fáradtság vett erőt rajta, hiszen a repülőgépen sem tudott aludni. Furcsa volt belegondolnia, hogy nemrég még az USA-ban volt, most pedig egy iskolai lövöldözéses ügybe keveredett pont Magyarországon. Még soha nem félt annyira, mint ezekben a percekben. Az első lépései lassúak voltak és bizonytalanok, de ahogy haladt felfelé, és látta maga előtt a célt, úgy vált egyre gyorsabbá a mozgása. Tekintetével alaposan végigpásztázta a folyosót, szemével a gyilkost kereste. Rettegett attól, hogy rátalál, de látni akarta, hogy ha ott van, akkor el tudjon bújni. Nem hallott semmit, és nem is látott mozgó vagy lapuló alakot, ezért magabiztosan haladt tovább. Gondolataiban csak az járt, hogy eljusson a szekrényekhez, megszerezze végre az inzulint, és még időben visszaérjen Áronhoz, és el tudjanak rejtőzni ott egészen addig, amíg az ajtón be nem kopog a rendőr. Amikor a folyosóra ért, a látvány sokkhatásként érte őt. Tudott róla, hogy megöltek valakit, de mindennek a bizonyítékait élőben látnia, egyszerűen túl sok volt neki. Egy pillanatra a falnak támaszkodott, mert olyat látott, amit még sokszor a filmekben is áttekert. Ott volt egy holttest, arccal a földön, körülötte pedig hatalmas vértócsa terült el, a koponyája szét volt nyílva. Dávid oda sem mert nézni, de nem tudott uralkodni az ösztönein. Egy pillanat bőven elég volt ahhoz, hogy hányingere támadjon. Rettegett Rettegett,, legszívesebben leg szívesebben sír va elfutott volna, de nem tehette tehette meg. Segítenie Segí tenie kellett Áronon. Minden Minden egyes egyes másodperc számított, számított, és és a szaros szar os r endőri protokoll, pro tokoll, ki tudja, mennyi időt vesz el. Nem hagyhatta, hogy Áron meghaljon. Nem nézte meg, kié a test, nem ment közel hozzá. Nem akarta látni, mi van ott, mert tudta, ha megtenné, akkor a látvány élete végéig elkísérné őt. Inkább a szekrényhez indult, tudta jól, az a célja, hogy megszerezze onna o nnann az inzulint. inzulint. B sor, 40-es szekrény, hamar megtalálta, a kódot is tudta. Kinyitotta, és megragadta az inzulint tartalmazó hűtőtáskát és a mellette lapuló negrót is, hogy ezzel is emelje a fiú vércukorszintjét. Rögtön utána megindult, ám akkor a folyosóval szemközti tanteremben meglátta Petrát. Az ablaknál állt, és a kezében egy fegyvert tartott. A lány lőhetett, ugyanis Csenge összeesett. Dávid magatehetetlenségében ordított, és úgy érezte, menten összeesik. Meg kellett kapaszkodnia az ablakpárkányban. A tüdeje cserbenhagyta, alig kapott levegőt a
feltörő könnyek tengerén át. Mélyeket lélegzett, hogy valamelyest megnyugodhasson. Nem akarta elhinni azt, amit lát, de pontosan tudta, hogy nem téved. Petra volt a lövöldöző. Az ő Petrája, a legjobb barátja. A felismerés majd’ ledöntötte a lábáról. Azt hitte, rosszul lát, abban bízott, hogy csak álmodik. Nem akarta elhinni, de nem volt más választása. A szeme nem csapta őt be, bármennyire bárm ennyire is szerett szer ettee volna. Most nem lehetek lehet ek gyenge gyenge – ismételte el önmagában, és újra elindult. Nem hagyhatta, hogy még valaki meghaljon aznap, ezért olyan gyorsan robogott a folyosón, ahogy csak tudott. – Nem lehet, l ehet, hogy ho gy ő a gyil g yilkos kos,, ez nem igaz. ig az. Ő a leg l egjo jobb bb barátom bar átom,, nem tehet ilyet, egyszerűen nem – suttogta maga elé, miközben kettesével szedte lefelé a lépcső fokait. Menekült, szó szerint menekült, kezében az inzulinnal, lelkében pedig a fájdalommal és a rettegéssel. Hogy tehetett ilyet az ő legjobb barátja? Az, akit annyira szeretett? Miért nem kért tőle segítséget? Nem fért bele Dávid agyába az, hogyan képes ilyen szörnyű tettre egy olyan személy, akit ismer. Olyan elemi erővel rántotta fel a második emeleti folyosón lévő tanári ajtaját, hogy már attól tartott, menten kitörik. Tekintetével Áront kereste, és amikor meglátta őt a földön remegve feküdni, megnyugodott. Attól félt, hogy mire odaér, már halott lesz, de az, hogy mozgott, valamilyen szinten megnyugvással töltötte el, tudván, hogy így még segíthet rajta. Áront nézte, de Petra körül jártak a gondolatai. Petra végez azokkal, azokkal , akik bántották őt. Meg kell őt állítanom – állítanom – futott át Dávid agyán. Odasietett Áronhoz, és a kezébe adta az inzulint. – Nem tudom, tudom , hogy ho gy kell használni használ ni – mondta m ondta r ö stellve. stellve . – Menni fog fo g – lihegte lihe gte Áron, Áro n, mir e Dávid óvatosan óva tosan felhúzta fel húzta a fiú pólój pól ójának ának a szegélyét, és a hasába szúrta a tűt. – Ez így jó lesz – erősítette meg Áron, mire Dávid belenyomta az anyagot. – Tessék, szerváltam szer váltam még negr neg r ót is i s a szekrényedbő szekr ényedbőll – adta át Áronna Ár onnak. k. – Segíteni Seg íteni fog. Percek telhettek el, mire Áron légzése lassult, és már kezdett visszatérni az egészséges szín is az arcába ar cába.. – Látom, Láto m, már jobban jo bban vagy va gy – nyugtázta nyug tázta elége elé gedetten detten Dávid, és g ondo latban ismét ism ét a lépcsőket szedte azért, hogy megállíthassa Petrát. Ügy remélte, megmentheti a többieket, hiszen úgy vélte, mindenki megérdemli az életet, még az is, aki hibázott. Legjobban azonban Petrát akarta megmenteni, mert rettegett attól, hogy a lány a
saját életét is eldobja, és azt végképp nem akarta megengedni. Tudta, hogy segítenie kell. Eddig gyáva volt, de egy életet már megmentett, és még sokan várnak az ő segítségére. Csak ő érthet szót Petrával, senki más. – Még egy eg y kicsit kics it gyeng g yengee vagyo vag yokk – suttogta suttog ta halkan Áro Ár o n. – Mennem kell, kell , nem maradhatok mar adhatok itt – szólt szó lt Dávid. – Annyira Annyir a féltem, féltem , hogy hog y bajod bajo d lesz. Nem tudnék nélküled élni, pedig hidd el, nagyon akartam. De az a helyzet, hogy ahhoz túlságosan sokat jelentesz nekem. Megadom az időt, amit kértél. Csak ezen legyünk túl, jó? – Maradj itt velem! – motyo m otyogta gta kábultan. kábul tan. – Odakint Odaki nt veszélyes. veszélyes . – Petra Petr a a gyilko gyi lkos, s, ő a lövö l övöldö ldöző ző.. Engem nem fog fo g bántani – mondta mo ndta magabizto mag abiztosan san Dávid. – Én vagyok az egyetlen, aki megm m egmenth entheti eti őt és talán a többieket is. – Nem lehet, lehe t, hogy hog y ő az. Ez hiheteden! Nem lenne képes ilyesmi il yesmirr e. – Sajnos Sajno s igen. ig en. Ne gyer gye r e utánam, nem eshet bajod bajo d – suttogta suttog ta Dávid, lehajol lehaj olt,t, és egy finom csókot adott a srácnak sr ácnak.. – Nemsokára Nemsokára jönnek a rendőrö r endőrök. k. – Ne menj el! – kérlel kér lelte te Áron, Áro n, de még m ég nem volt vo lt túl sok so k erő er ő a hangjában. hang jában. Pár másodperccel később Dávid már nem volt ott vele. Ismét a második emeleti folyosón járt, és arra vágyott, hogy ne találkozzon még rendőrrel. Ha ők is belekeverednek ebbe az egészbe, akkor annak nem lesz jó vége. Ki tudja, milyen lelkiállapotban van most a lány, de az biztos, ha még jobban felzaklatják őt, abból nem sülhet ki semmi jó. jó . – Akkor is megmentelek, meg mentelek, Kovács Petra, Petra , ha nem akarod akar od – mondta mo ndta félhango félha ngosan, san, hátha erőt önthet így magába. – Ma itt már senki nem halhat meg addig, amíg én lélegzem. A vágy, hogy megmentse a legjobb barátját és az osztálytársait, új erővel töltötte fel Dávidot, akárcsak a nyugalom, azaz a tudat, hogy Áron biztonságos helyen van, és most már nem eshet baja.
32. fejezet KEZDTEM AZT ÉREZNI, mintha egy diliházban lennék, összezárva sok őrülttel, akik úgy sikítoznak, mint a fába szorult féreg. Hát nem fogják fel, hogy ezzel csak felidegesítenek? Mi a frászért húznak fel még jobban egy olyan bosszúra éhes embert, ember t, mint én, akinek akinek még pisztoly is van a kezében? kezében? Az idióták! – Mindenki kussolj kusso ljon on most mo st már el – pró pr ó báltam véget vég et vetni az o r dítozásnak, díto zásnak, de csak nem akartak hallgatni rám. Szavaimat nyomatékosítva a leghátsó ablak felé irányítottam a pisztolyt, és kilőttem egy golyót, amire hirtelen mindenki elhallgatott, és már rám néztek. – Remek, ezek eze k szer int képesek vag ytok befog bef ogni. ni. Kihasználva a csendet, Zsolt felemelte a hájas seggét, és az ajtó felé iramodott. – Azonnal állj áll j meg m eg,, te disznó! disznó ! Innen nem mégy még y ki sehová se hová.. – Mit teszel velem? velem ? Lelős Lel őszz engem eng em is? – kér dezte remeg r emegve ve Zsolt. Zso lt. Mag Magabizto abiztosság sságot ot színlelt, azt hitte, át tud verni. – Nem ölhetsz öl hetsz meg mindenkit, mi ndenkit, nincs annyi golyó go lyó a táradban tár adban – szólal szó laltt meg nagy nag y bátran Bálint is. – Dobd el inkább azt a szart, és rohadj szét a börtönben, te mocskos kis gyilkos kurva! Nahát, gondolhattam volna, hogy Bálintnak ekkora pofája lesz, de valahol reménykedtem abban, ha meglát valakit pisztollyal a kezében, akkor majd egy kicsit normálisabban viselkedik majd. Zsolt keze már az ajtóhoz ért, és úgy tűnt, készen áll a távozásra. A többiek is feszülten figyelték őt, némelyik már mozgásra készen állt, hogy kövesse azt a nagydarab melákot. Nem engedhetem meg, hogy elmeneküljenek, mert a nagy zűrzavarban még a végén eltalálom odakint Ákost vagy bárki mást, aki nem érdemli meg m eg a halált. halált. Itt az ideje rendet tennem. Az ujjamat újra a ravaszra helyeztem, és lőttem a lehető legpontosabban célozva. Zsolt lábát találtam el, pont ott, ahol akartam. A fájdalomtól kétrét görnyedve a padlóra zuhant, amit egy mosollyal jutalmaztam. Intő példának tökéletes. A lábából kiömlő vér, a szakadó inak és a hús látványa el kell hogy rettentse őket. – Te mocsko mo cskoss kurva! kur va! – prüszkö pr üszkölte, lte, miköz mi közben ben üvöltö üvö ltött. tt. – Te szopós szo pós r ibanc! – Nahát, ti tényleg nem tudjátok tudjáto k befogni befo gni a pofáto po fátokat? kat? – Hé, Petra, nézz ide – szólt szó lt Ákos, és elég megnyug meg nyugtató tató ábrázattal ábr ázattal tekintett r ám. Honnan volt ennyi ereje? Igazán meglepett. – Senki nem fog az ajtóhoz menni, és nem is hangoskodunk, ugye, srácok? Az osztály bólogatott, már akinek láttam az arcát, mert Anna és Eszter még
mindig a padok alatt rejtőzött, örültem is, hogy ott vannak, fő célpontjaim úgyis a kör közepén voltak. voltak. – Mit akarsz akar sz velünk vel ünk tenni? – kér dezte remeg r emegve ve Kata. – Megölsz Megö lsz minket m inket is? is ? – Még nem tudom – válaszo válas zoltam ltam őszintén. ő szintén. És tényleg, mit tegyek? Már csak négy golyóm van, abból egy az enyém, tehát csak hárommal gazdálkodhatok. A legegyszerűbb az lenne, ha most azonnal fejbe lőném Bálintot, aztán pedig saját magamat, de akkor olyan olcsón megúszná ez a szemét bagázs. Hónapokon át kénytelen voltam elviselni a kínzásaikat, a fájdalmas beszólásokat, azt, ahogy a legintimebb dolgaimból űznek gúnyt. A főkolompos ússza meg egyetlen lövéssel? Érjen véget az élete fájdalom nélkül? Hát hol itt a bosszú? Nem, drága Bálint, nem. Szenvedj és rettegj csak pár percig még, mert bármennyire is próbálod titkolni, rá van írva az arcodra az, hogy mennyire félsz. Imádom ezt a látványt, úgy remegnek, mint a kocsonya. Végre én irányítok, én vagyok most a suli királynője. Egyedül Eszter sírása az, ami nem hagy nyugtot. Úgy bömbölt a szerencsétlen, mint egy félőrült, és csak összezavarta az idegeimet. – Eszter, megmo meg mondtam ndtam már, már , hogy hog y hagyd hag yd abba – mondtam mo ndtam neki, megnyug meg nyugtatónak tatónak szánt módon. módo n. – Nem Nem akarlak akar lak bántani. – Ne csináld csiná ld ezt, ne bánts senkit! – zoko zo kogta gta Eszter. – A bosszú bo sszú nem megol meg oldás dás semmir e. Te nem ilyen vagy. Te jó vagy vag y. – Igen? És ezt e zt honnan tudnátok? tudnáto k? Esélyt se adtatok, hog ho g y bebizonyítsam. bebizo nyítsam. – De én tudom – sír t tovább Eszter. – Könyör Könyö r göm, gö m, hagyd hag yd abba! Ki tudja, talán igaza van. Talán hallgatnom kellene rá. Végül is, már egy életre szóló sokkot éltek át, ezentúl biztos nem szórakoznak senkivel. Úgyis meg akarok halni, minek szenvedjek még tovább velük együtt én is? Szegény Eszter! Nem akarom bántani, tényleg nem, viszont, ha itt marad, hát én lelövöm. Nem tudom, meddig vagyok képes elviselni őt, ez meghaladja a határaimat. – Eszter, te elmehetsz elm ehetsz – mondtam mo ndtam neki. – Engem is enge e ngedj dj el! el ! – követelte Kata. – Engem sem s em ölhetsz ö lhetsz meg m eg.. – Én sem ártottam ár tottam neked – suttogta suttog ta Anna a padok pado k alól. aló l. A szent Anna, aki állandóan imádkozott, de nem volt rest velem mutatni elrettentő példát a keresztény táborban megismert barátainak. Azt hiszi, nem tudok róla? Én mindenről tudok! Ezek az idióták csak még jobban összezavarnak. Ennek nem így kellene lezajlódni, egyszerűen nem így.
– Azt mo ndtam, Eszter mehet el – üvöltöttem üvöl töttem teljes hanger hang erőő n, és Ákosr a néztem. – Te is elkísér el kísér heted, a többiek többi ek mar adnak. – Én nem megyek meg yek sehová seho vá – mondta mo ndta Ákos. – Ha r ajtam múlik, múl ik, több ember t már nem ölsz meg. Magadat sem. – Ne légy lé gy hülye – prüszkö pr üszkölte lte Kata, és talán már m ár felfo fel fogta gta azt is, is , hogy ho gy így íg y is, is , úgy úg y is megölöm. – Menekülj és élj tovább! – Nem hagyhatlak hag yhatlak itt titeket. Nem tehetem meg m eg.. Nem állíto áll ítottam ttam meg m eg őket, őke t, amiko am ikorr kínoztak, nem tettem semmit. De most... Most maradnom kell – szólt Ákos, és egyenesen Eszterre nézett. – De Eszter, te kelj fel és tűnj innen! Te ártatlan vagy, soha nem ártottál egy légynek sem. – Én, én... én... – Alig értett ér tettem em Eszter szavait, szavai t, o lyan nagyo nag yonn zokog zo kogoo tt. Az, ahog aho g yan egymásra néztek, csodálatos volt. Látszott a köztük tomboló szerelem, Ákos pedig óvni akarta a lányt. Én is meg akartam kímélni mindkettejük életét. Talán mégsem olyan romlo r omlo tt ez az osztály, osztály, mint ahogy gondoltam? g ondoltam? – Azt mondtam, mo ndtam, hogy ho gy takaro takar o dj! – üvöltöttem üvö ltöttem Eszterr Eszter r e nézve, és ő lassú, lass ú, komóto kom ótoss léptekkel megindult az ajtó felé. Akkor hirtelen talpra ugrott Bálint, és rögtön Eszter mögé mög é lépett, lépett, hátu hátulr lról ól megragadva megr agadva őt, a dereka kör é kulcsolva a kezét. kezét. – Mindketten elmegyünk, elmeg yünk, ugye, ug ye, drág dr ágaa Esztikém? Esztikém ? – mondta mo ndta Bálint.
33. fejezet LÁZÁR BÁLINT EGÉSZ ÉLETÉBEN MEGÚSZTA AZOKAT A BŰNÖKET, amiket elkövetett. Petárdát dobott az osztályfőnöke lába alá? No problem, problem, vastag boríték és elrendezve. Felgyújtott egy házat? Semmi gond, a szülei mögé álltak és kifizették a kárt. Persze otthon, amikor senki se látta őket, alaposan megkapt meg kaptaa a magáét. mag áét. Az apja alkoholista volt, az anyja pedig vezető beosztású rendőr létére minden egyes nap nyugtatókkal tömte magát, arra várva, hogy majd azok hatnak, és akkor elfelejtheti a férje kegyetlenkedéseit és a fia idióta húzásait. Mivel az életében lévő két férfi közül az egyikük sem akart megváltozni és jobb útra térni, bőven volt oka arra, hogy gyógyszerekkel tömje magát. Bálint azonban egy sötét titkot őrzött, amit igyekezett mindenki elől elfedni. Nem nagyon szeretett félmeztelenül mutatkozni még a strandon sem, mert szégyellte, hogy a háta tele van ütésnyomokkal, amiket az apja derékszíja okozott. Tulajdonképpen mindenért verést kapott, mivel már évek teltek el azóta, hogy utoljára is megpróbált volna jól viselkedni. Igen, mondhatni, következmények nélkül megúszta a stiklijeit, nem küldték javítóintézetbe, nem vonták meg a zsebpénzét, nem kapott szobafogságot, hanem jól megverték őt újra és újra. Emiatt pedig Bálintot hajtotta a vágy arra, hogy lázadjon, és még inkább borsot törjön az apja orra alá. A verést egy idő után megtanulta elviselni, az apja szemeiben lévő fájdalmat, dühöt és tehetetlenséget tehetetlenséget viszont nem tudta eléggé elégg é kiélvezni. Pedig régen annyira jó fiú akart lenni és megfelelni a szüleinek, de legfőképp az apjának, de egyszerűen képtelen volt rá. Az anyja mindig azt mondta, hogy a vérében van a csibészség, és ezt az apjától örökölte. Ez fájt Bálintnak a legjobban. Az, hogy olyan lesz, mint az apja. Ettől a gondolattól jobban csak az övcsapásoktól rettegett, egészen addig, amíg meg nem tanulta kezelni őket és a fájdalmat kiűzni a fejéből. Miután kirobbant a videós botrány, az apja rendkívül pipa volt, és már az arcáról egyértelműen leolvasható volt az, hogy most a szokásostól is több csapásra számíthat. Megrettent tőle, és folyamatosan lépdelt hátrafelé, a férfi viszont követte őt, megállíthatatlanul. Persze élvezte, hogy sikerült ennyire felbosszantania azt az embert, akit a világon mindenkinél jobban gyűlölt, de akkora haragot még soha az életében nem látott a szemében. Attól félt, hogy ez egyszer nem fogja tudni kizárni a fájdalmat a fejéből. Eközben pedig az anyja a sarokban sírdogált. Az a nő, aki megszülte, felnevelte és elvileg szeretnie kellett volna, ott álldogált, tisztes távolból nézte végig a műsort
minden egyes alkalommal anélkül, hogy tettekkel vagy legalább szavakkal a fia védelmére kelt volna. Bálint olyan dühös lett az édesanyjára, hogy hamarabb cselekedett, mint ahogy gondolkodott volna. A nő mögé rohant, az apja utána futott, és akárhányszor próbálta őt eltalálni a szíjjal, kitért a csapások elől. Hátulról megragadta az anyját, és mintegy élő pajzsként használta őt. Az apja ettől még idegesebb lett, próbálta eltalálni a fiát, de a felesége testét és arcát érte minden egyes csapás, Bálint pedig addig űzte ezt a játékot, amíg az anyja össze nem esett. Utána berohant a szobájába, bezárta az ajtót, és megvárta, amíg lenyugszanak a kedélyek. Az anyja ezután mintha észhez tért volna, megfenyegette a férjét, ha még egyszer kezet emel valakire, akkor örök életére börtönbe küldi. Egyértelmű volt, hogy megteheti, mivel látleletet vett a sérüléseiről, és vezető beosztású rendőri dolgozóként tudta, kivel kell beszélnie a célja elérése érdekében. Bálint meglepődött az anyján, hiszen korábban nem mutatta, hogy képes lenne lázadni a férje ellen. Mindig is némán, szótlanul tűrt. Talán az a verés volt az utolsó csepp a pohárban. Akárhogy is, úgy tűnt, hogy komolyan gondolja a szavait. A nő Bálinttal is alaposan elbeszélgetett, de ő remekül hozta a rémült, ártatlan fiút, és biztosította arról, hogy csak félelemből cselekedett így, és mennyire sajnálja. Tetteit bizonyítván kierőltetett pár könnycseppet, és átölelte az anyját, aki azonnal megsajnálta a kis Bálintkáját, és minden haragját elfelejtette. Egy másodpercig sem érzett lelkifurdalást amiatt, hogy az anyja állta ki azokat az ütéseket, amiket az apja neki szánt. Ügy volt vele, hogy mégis miért bántaná őt a lelkiismeret? Az anyja anyja dolga az, hogy megvédje meg védje őt. Amikor az osztályteremben meglátta Petrát, azt az ártadannak kinéző kis fruskát, amint fegyverrel a kezében hadonászik, egyszerűen érezte, hogy ő a célpont. Folyamatosan csak a pillanatra várt, hogy mikor törhet ki végre a teremből és mentheti az irháját. Teljesen biztos volt, hogy élve fog kikerülni ebből a pokoli iskolából, ha törik, ha szakad. Eddig mindent megúszott, miért pont ezt ne sikerülne? Csenge halálakor és Zsolt meglövésekor egy pillanatra fellobbant benne a bűntudat, hogy végtére is ő a felelős a halálukért, mert mégiscsak ő tette közzé azt a videót, de hamar sikerült elhessegetnie az érzést. Tulajdonképpen Petra hibája volt az egész. Ezt képes volt elhitetni önmagával, és megcáfolhatatlan tényként elkönyvelni azt. Azon a novemberi éjszakán Bálint csak szórakozni akart egy kicsit, de Petra volt az, aki képes volt kinevetni a férfiasságát. A lehető legundorítóbb módon alázta őt meg, amiért Bálint férfiúi büszkesége bosszúért kiáltott. Meg különben is, milyen jó móka már, hogy az interneten mindenki őt ajnározza, hogy
mennyire ügyesen megszopatta a lányt. Persze kapott egy-két negatív kommentet, de azt is leginkább csajoktól, hogy miért nem vette le a pólóját. Végül is, nem kell ám mindent látnia a nagyérdeműnek , gondolta magában. Eszter szabadon engedésének a gondolatára Bálintban felcsillant a remény. Rádöbbent ugyanis, hogy ha valamikor cselekednie kell, hát akkor ez az a pillanat. Amikor megragadta a törékeny lányt hátulról, hogy élő pajzsként használja őt, akkor sem érzett bűntudatot. Esztert nem lőné le Petra. Mindketten túlélhetik. Majdnem a terem közepén voltak, az ajtót elérni csak pár lépés volt csupán. Amikor Eszter végül zokogva felállt, Bálint olyan gyorsan cselekedett, ahogy csak tudott. Elkezdte maga mögött húzni a lányt az ajtó felé, mit sem törődve annak őrjítő és fülsiketítő fülsiketítő zokogásáva zokog ásával. l. – Engedj el! – prüszkö pr üszkölte lte Eszter, és könnyei könnye i belepték Bálint kezét is, amit ami t a lány nyakán tar tartott tott.. – Ne csináld ezt velem! Ne szor íts! Megful Megfulladok! ladok! Az egész osztály meredten őt nézte, az arcukról könnyedén le lehetett olvasni az érzelmeket. Minden bizonnyal egyikük sem nézte volna ki Lázár Bálintból azt, hogy valaha egy lány háta mögé bújik, hogy élő pajzsként használja őt. Bálint se nagyon hitte, hogy valaha az iskolában ilyenre vetemedik, de tisztában volt azzal, hogy a nehéz helyzetek kemény döntéseket dö ntéseket szülnek. – Tég T éged ed kellett kel lett volna vo lna előszö elő szörr megöl meg ölnö nöm m – sivította siví totta Petra. Petr a. – Te senkiházi senki házi féreg fér eg,, te vagy a leggyávább leg gyávább mind közül. – Tessék, lődd lő dd csak szanaszét szanasz ét a kis barátnődet bar átnődet – felelt fele lt Bálint. – Addig én megszököm, megszököm , rendben? rendben? – És ha téged talállak találl ak el, akkor akko r mi van? – kérdezte kér dezte r emegő emeg ő kézzel Petra. Petra . – Annyira megérdemelnéd a halált. -Állok elébe, ugye, Eszter? – reagált Bálint, és egy kicsit mozgatni kezdte a lányt, akinek ettől a feje fel-le billent, mintha direkt csinálná és dicsőn állna elébe a próbálgatásnak. – Petra, Petra , engedd eng edd el ő ket, add a dd fel magad! mag ad! Még mindig mi ndig van kiút, hidd el – sulykolta sulyko lta halkan Ákos, felállt, és felemelt kézzel Petra felé közelített. Ákos szeméből sütött a félelem. Mindenki tudta, hogy szerelmes Eszterbe, és a lány sem közömbös iránta. – Hidd el, nem lesz semmi semm i baj. Megígér Megíg érem. em. – Eszterr Eszter r e nézett, a szomo szo morr úság átjárta az arcát. ar cát. – Engedd el őket, ő ket, kér kérlek! lek! Csenge vére beterítette Ákos lábát, de ő akkor is haladt előre, rendületlenül. Petra már egész testében remegett, szemei pedig kétségbeesést sugalltak minden lei számára. – Hadd segítsek seg ítsek – szól sz óltt megnyug meg nyugtató tató hango hang o n Ákos. – Kérlek, Kér lek, nem kell ezt tenned.
Már lassan leengedte a fegyvert, amikor Kata felpattant Barbara holtteste mellől, és ráugrott Petrára. Mindketten a földre estek, és elkezdtek birkózni, miközben szitkozódtak. A fegyver végül kiesett Petra kezéből, és már többen is ugrottak, hogy elvegyék azt. Ezt az időpontot választotta Bálint arra, hogy azon nyomban kirúgja az ajtót a lábával, és Esztert szorosan maga előtt tartva meginduljon a folyosón a hívogató szabadság felé. – Engedj már el, te szemétláda szem étláda – kérlel kér lelte te zokog zo kogva va Eszter. – Hogy Hog y lehetsz ilyen? il yen? Miért teszed ezt velem? – Bébi, ne mozo mo zogg j, így íg y mindketten min dketten túlélhetjük – r eagált eag ált Bálint, és még szorosabban ragadta magához Eszter testét, de a lány nem hagyta magát. – Ne ficánko fic ánkolj lj már, már , az istenit! isteni t! – üvöltötte üvöl tötte Bálint, de Eszter r álépett a lábár a, és fellökve a fiút elkezdett lefelé futni a lépcsőkön. Dávid pont akkor ért az emeletre, és amint meglátta Bálintot a földön heverni, egyből mellé lépett, és a kezével felsegítette őt. – Te még jobb jo bb leszel lesz el – lihegte lihe gte Bálint, kettőt előr elő r elépett, és megr meg r agadta ag adta hátulró hátulr ó l Dávidot. Igyekezett még erősebben szorítani őt, mint ahogy korábban Esztert fogta. —Te meg mi az istent csinálsz? csinál sz? – kérdezte kér dezte dühösen dühös en Dávid, mikö zben Bálint a lépcsőkön kezdte őt lefelé vonszolni. – Megőrültél? Az istenit, nem kell, hogy megments. – Megmenteni? Megme nteni? Az ő r ült barátnőd bar átnőd engem eng em akar kinyír kinyí r ni, ha pedig magam mag am előtt elő tt tartalak, majd nefn lő le, te idióta idió ta – fortyogo for tyogott tt Bálint. – Inkább Inkább te halj halj meg, m eg, mint m int én! Az emeletről zihált futás hallatszott, és az elsőről is mintha emberek lépteit hallották volna. Egy golyó hasította szét a korlátot, ahol egy másodperce még Bálint keze volt. – Mindenki maradjo mar adjonn ott, ahol aho l van – üvöltötte üvöl tötte egy eg y éhező o r oszlán os zlán elkeser elkes eredett edett dühével a hangjában, és Petra egy másodperc alatt ott termett a lépcső legfelső fokán, far kasszemet nézve Bálinttal Bálinttal és a túszként maga mag a előtt elő tt tartott Dáviddal. Dáviddal. – Istenem, Dávid! – sikította sikí totta Petra. – Azonnal engedd eng edd el! – Azért, Azér t, hogy hog y megöl meg ölhess? hess? – kérdezte kér dezte Bálint. – Hát idió i diótának tának nézek ki? Na, most mo st mit lépsz, te hülye picsa?
34. fejezet DÁVID! T E NEM LEHETSZ ITT, nem állhatsz előttem, miközben egy pisztoly van a kezemben, és igazságot kell szolgáltatnom – motyogtam magam elé. – Te nem! Úgy éreztem, összeesek a látványtól, a kezem megremegett még a gondolatától is, hogy Dávidnak fizikai sérülést okozok. Azt már elfogadtam, hogy lelkileg megviseli őt a halálom, de már ő sem képes megállítani abban, hogy eldobjam magamtól az életet. – Mindig más mög mö g é kell bújnod, bújno d, mi? mi ? – kérdeztem kér deztem dühösen dühös en Bálintot. Bálinto t. – Te, antiférfi, te senkiházi. Bárcsak téged öltelek volna meg először! – Ezt már buktád, szivi – válaszo válas zolt lt Bálint. – Meg amúgy amúg y is, ezt már egyszer eg yszer megbeszéltük. Lődd ki nyugodtan azt a golyót, aztán majd meglátjuk, kit találsz el vele. Te szemétláda, hogy én mennyire gyűlöllek. Talán gyűlöllek. Talán megpróbálhatnám azt a lövést, végül is, Zsolt lábát is eltaláltam. De nem, mi van akkor, ha Dávidot éri a golyó? Öt soha nem bántanám. bántanám. Mit tegyek, mit tegyek? Az isten szerelmére! Dávid volt a legjobb barát, akit valaha remélhettem az élettől. Inkább megölöm magam anélkül, hogy bosszút állnék, mintsem bántsam őt. – Petra, Petr a, ugye u gye jól jó l vagy? vag y? – tette tette fel f el Dávid élete é lete leghülyébb leg hülyébb kérdését. kér dését. – Látom, Láto m, igen. ig en. Figyu, miért nem iszunk meg egy kólát? Ha hiszed, ha nem, szomjas vagyok. – Azelőtt Azelő tt vagy azután, hog ho g y lecsuktak? lecs uktak? – Foga Fo galma lmam m sincs, s incs, a cellában cel lában jó a kiszo kis zolg lgálás? álás? – kérdezte kér dezte Dávid, amivel am ivel még egy eg y mosolyt csalt az arcomra. Hirtelen az ő tekintete azonban komor lett. – Miért nem kértél segítséget? – El voltál vo ltál fog fo g lalva lal va Alejandr óval óva l és New Yo r kkal – feleltem fel eltem ő szintén. – Én ezt már nem bírom tovább. Úgy bántak velem, mint egy állattal. Ez így nem élet, meg akarok halni. De nem megyek úgy a túlvilágra, hogy ezek élnek és más életét is pokollá teszik. teszik. – Petra, Petra , kérlek, kér lek, ne csináld csinál d ezt! Ez nem te vagy vag y – mondta mo ndta Dávid. – Annyira Annyir a szeretlek, nem teheted ezt. – Igazságo Igazsá gott kell szolg szo lgáltatnom áltatnom.. Ha én nem teszem meg, meg , akkor akko r senki. Ideje távoznom a világról. Nem bírom már tovább a szenvedést, nem tudok többet elviselni. – Akkor ö ld meg magad! mag ad! – pofázo pof ázott tt közbe köz be Bálint. – Lődd szét a nem létező agyadat, aztán mindenki boldog lehet.
– Te idióta! idi óta! Fogd Fog d már be a szádat! – bökte hátba Bálintot Bálinto t Dávid, aki err er r e még erősebben fogta a fiút. – És mi most elmegyünk innen, megkeressük a zsarukat, azok meg majd jól kinyírnak téged, téged, te hülye hülye kurva. Bálint hátr hátr afelé kezdett lépdelni a lépcsőn, én pedig mentem utánuk. utánuk. – Képtelen lennék bántani bá ntani téged, tége d, ugye ug ye tudod, Dávid? Dávi d? – Te senkit nem fog fo g sz bántani – moso mo solyg lygoo tt r ám Dávid. – Te vagy vag y a legjo leg jobb bb barátom. Kérlek, tedd le a fegyvert! Rendbe jöhet még minden. Te is hiszel benne, igaz? Mi jöhetne rendbe? Megöltem négy embert, lábon lőttem Zsoltot, Katát pedig a kezén találtam el. Ez így legalább egy trillió év a börtönben. – Nem fogo fo gokk bör bö r tönbe menni – suttogtam suttog tam Dávidnak. – Várnak Várna k már odaát. oda át. Meg akarok halni. – Nem akarlak akar lak elveszíteni elves zíteni – szó lt Dávid. – Tedd le a feg f egyver yvert,t, és együtt eg yütt mindenen túljutunk! – Komol Kom olyan, yan, inkább puffants le, minthog mintho g y ezt hallg hall g assam – bökte bö kte oda Bálint fintor fintorog ogva. va. – Szörnyű Ször nyűek ek vagytok, vagytok, mint egy brazil telenovella telenovella főhősei. főhő sei. Hogy lehet még ilyenkor is ennyire nagypofájú ez a srác? Bántott, megalázott, tönkretette az életem, és még ebben a percben sem vallja be a bűneit. Nem gyakorol bűnbánatot, nem kér elnézést. Mintha egy percre sem sajnálná az egészet. Nem érdemli meg az életet. életet. – Kezeket fel, fel , itt a r endőr endő r ség! ség ! – üvöltötte üvöl tötte egy eg y egyenr eg yenruhás, uhás, aki felfelé fel felé tartott tarto tt a lépcsőn. Bálint a hangra megfordult, de olyan hirtelen tehette meg a mozdulatot, hogy hátraesett, majdnem magával rántotta Dávidot is. Bálint lefelé gurult a lépcsőn, félrelöktem az útból Dávidot, és lőttem. Egyenesen a mellkasába, remélhetőleg a szívébe, akár van neki, akár nincs. – Ne! – üvöltötte üvöltö tte Dávid. Dávid. – Petra, ne csináld! csi náld! – Sajnálo Sajnál o m – mondtam mo ndtam sír i hangon, hang on, és leültem leül tem a lépcsőr lépcs őr e. A küldetésemet küldetésem et teljesítettem. teljesítettem. – Azt hiszem, hiszem, már m ár elvégeztem a feladatomat. f eladatomat. A bűnösö bűnösökk megbű meg bűnhődtek, nhődtek, akit kellett, kellett, azt már megöl meg öltem. tem. Nagyon elfár elf áradtam. adtam. Mielőtt a rendőr lőhetett volna, Dávid hirtelen előttem termett. – Ne lője lő je le! l e! – kérlel kér lelte te a rendő r endőrr t. – Ne bántsa a bar átnőmet! átnőm et! – Fiatalember, Fiatalem ber, azonnal azo nnal távozzon távozzo n o nnan! – üvöltötte üvö ltötte a r endőr, endő r, de Dávid nem mozdult. Kilesve a háta mögül láttam, hogy legalább öt zsaru lehet ott, az egyik Bálint tetemét tetemét vizsgálta. vizsg álta. Szomor Szomo r ú fejjel intett intett nemet a tár társának, sának, amitől diadalitt diadali ttasan asan felnevettem. felnevettem.
Ezek szerint szer int Bálint halott. Vége. Vége. – Petra, Petr a, dobd do bd már m ár el azt a szart! szar t! – for fo r dult felém f elém Dávid. Akkor vettem észr ész r e, hogy hog y úgy remeg, r emeg, mint a nyárfalevél. – Kérl Kérlek, ek, hallgass rájuk! – Te félsz féls z tőlem? től em? – kérdeztem kér deztem meglepve, meg lepve, és elkezdtem a pisztolyt piszto lyt bámulni. bámul ni. – Azt hiszed, lelőnélek? – Tudom, Tudom , hogy hog y nem tennéd meg – mondta mo ndta Dávid, és r ám moso mo solyg lygott. ott. – Csak kérlek, dobd már el! Dávid egy lépést tett tett felém, és kinyújtotta a kezét. – Fiatalember Fiatal ember,, menjen m enjen onnan! onna n! – utasította utasíto tta a rendő r endőr. r. – Emelje Emel je fel a kezeit kezei t és adja a dja át a lőfegyverét! Nahát, micsoda fenyegetés! Meg akar ölni. És? Kit érdekel? Amúgy is meg akarok halni. De miért száradjon az én halálom az ő lelkén? Dávid egyszer csak megragadta a kezemet, és megfogta azt. Kedvesen rám mosolygott, fogalmam sincs, honnan lehetett lehetett ennyi életenergiája. életenerg iája. A másik kezét a fegyverér fegyver értt nyújtotta. nyújtotta. – Add azt oda szépen, s zépen, kér lek – kér lelt lel t tovább. – Elég volt vo lt Petra, Petra , itt a vége. vég e. – Nem tehetem. Nem élhetek tovább. – Ismédem, Ismédem , azonnal azo nnal dobja dobj a el a fegyver feg yvert! t! – üvöltött üvöl tött a r endőr. endő r. – Fiatalember, Fiatalem ber, ne legyen az utunkban! utunkban! Nem fogsz fogs z megölni, te mogorva fakabát. fakabát . Nem leszel les zel miattam miatt am gyilkos gyi lkos – – gondoltam magamban. Én már az vagyok. Igazságot szolgáltattam. Mindenki, aki meghalt, megérdemelte. Ez a világ egy jobb hely lett, mert már öttel kevesebb zsarnok járja az utcáit. Az én időm lejárt. Ideje távoznom. – Szeretlek, Szer etlek, Dávid – suttogtam suttog tam neki, hogy hog y csak ő hallja hall ja meg, meg , aztán ó vatosan elkezdtem hátrálni, elengedvén a kezét. – Élj helyettem is! Mert neked élned kell. Légy erős, légy l égy bátor, bátor, és mindig légy önmagad! ö nmagad! Köszönöm, hogy hog y voltál nekem. nekem. A pisztolyt a fejemhez fejem hez rakva, r akva, mélyen belenéztem Dávid Dávid szemébe, ahol a fájdalmat fájdalm at láttam megcsillanni. – Nem veszíthetlek el! – üvöltötte, üvöl tötte, és megpr meg prób óbálta álta kiver ki verni ni a pisztol pi sztolyt yt a kezemből. kezembő l. – Könyör Könyö r göm, gö m, Petra! Petr a! Már túl késő, sokkal gyorsabb vagyok. Hátat fordítottam neki azért, hogy minél kevesebbet lásson az egészből. így is haragudtam magamra, amiért ennyi szenvedést okoztam neki. A fejemet megrázva próbáltam a célra koncentrálni. A várva várt halálra. Az ablakon besütött a nap, ami kellemesen cirógatta az arcomat.
Nincs is ennél szebb idő a halálra. Az ujjam ujjam a r avaszon. avaszon. – Az élet csodaszép cso daszép – suttogtam s uttogtam erőtl er őtlenül. enül.
35. fejezet – ÜVÖLTÖTTE KÉTSÉGBEESETTEN DÁVID, amikor meglátta, hogy Petra a fejéhez emeli a pisztolyt és lő. Már késő volt. Nem tehetett semmit. Hiába fordult el a lány, attól még a látvány elborzasztotta Dávidot. Petra vére szanaszét spriccelt, agyának a darabjai az ablakon szóródtak szét. A lány teste teste a lépcsőr lépcső r e esett, esett, Dávid pedig pedig odar ohant hozzá. – Menjen távolabb távol abb a testtő testtő l – utasította utasíto tta a r endőr endő r szenvtelen hangon, hang on, mintha mi ntha mindennap azt látná, látná, amint emberek halnak meg körülö kör ülött tte. e. Talán így is i s van. – Ez nem egy eg y test, hanem a legjo leg jobb bb barátom bar átom – mondta mo ndta Dávid. A hangjár hang járaa alig ali g lehetett ráismerni. Oda akart menni, a karjaiba akarta venni a lányt. Szerette volna megnézni a pulzusát, tudni akarta, hogy a lány él. Mégsem volt elég bátorsága megtenni. Várt pár pillanatot, mielőtt elfogadta az elfogadhatatlant. Petra már halott. – Nem halhatsz halha tsz meg! meg ! – üvöltötte üvöl tötte magatehetetlenül. mag atehetetlenül. – Neked élned kell! kel l! – A gyanúsíto gya núsított tt meghalt, meg halt, egy eg y fiatalko fia talkorr út megöl meg öltek, tek, a holtteste hol tteste a második máso dik és a harmadik emelet közötti lépcsőfordulón van – mondta a rendőr az adóvevőn, és a földre föl dre lehajolva lehajo lva Petra fegyverét feg yverét is elvette. – A pisztoly is hatástalanítva. hatástalanítva. – Petra, Petra , léleg lél egezz! ezz! – suttogta suttog ta Dávid. – Tudom, Tudom , hogy hog y még itt vagy, vag y, úgyis úgyi s tudom. tudom . Nem halhattál halhattál meg. meg . Dávid igyekezett figyelmen kívül hagyni a Petra fejéből csordogáló vért, csak arra gondolt, hogy az még nem jelenthet problémát. Még meg lehet őt menteni, még meg lehet. – Petrát Petrá t mondtál? mo ndtál? – szólt szó lt egy eg y r endőr endő r nő, akinek Dávid felismer feli smer te a hangját. hang ját. – Jézusom, ez Kovács Petra? A lány, akinek fent voltak a videói a neten. – Dávid bólintott, mire Pokornyi Angéla megdermedt egy pillanatra. – Kérlek, engedd el a testét! Itt már nem tehetünk semmit. – Tehát megvan meg van az indíték indí ték is – biccentett a másik mási k r endőr, endő r, majd maj d hivatalos hivatalo s hangnemre váltva Dávidot kezdte el fixírozni. – Fiatalember, jöjjön velünk, és hagyja ott a testet! – Nem, nem engedem eng edem el. Nem vihetik el – motyog mo tyogott ott Dávid, és hisztér ikus ordításban tört fel. – Hozzanak egy orvost, meg kell gyógyítaniuk. Küldjenek egy kibaszott kibaszott orvo o rvost! st! – Emlékszel Emléks zel r ám, Dávid? – kérdezte kér dezte a r endőr endő r nő. – Pokor Poko r nyi Angéla Angél a vagyok, vag yok,
–NE! –NE!
velem beszéltél telefonon. Sajnálom a barátodat, nagyon kedves lány volt. – Maga ismer i smer i Petrát? Petr át? – szólt szó lt halkan Dávid. – Ő volt vo lt a leg kedvesebb lány, l ány, akivel valaha val aha találkoz talál koztam. tam. – Petra Petr a nagyon nag yon jó lélek lél ek – ér tett egyet Dávid. – De ne beszélje beszé ljenn ról r ólaa múlt múl t időben, idő ben, ő még él. – Dávid, nagyon nag yon sajnálo sajná lom, m, de a lány halott halo tt – mondta mo ndta lágy lág y hangon hang on Pokor Poko r nyi Angéla. – El El kell szállítanunk a testét, testét, hogy megkaphassa meg kaphassa a végtisztességet. Dávid nem felelt semmit, tovább ringatózott előre és hátra. Eszébe jutott az, amikor évekkel korábban a kishúgát, Laurát tartotta a karjai között, és a szülei próbálták neki elmagyarázni azt, hogy a lány halott. Ugyanolyan halott, amilyen Petr Petr a is. Már Már nem segíthet segí thet r ajta, ahogy Laurán Laur án sem segíthet seg íthetett ett.. – Dávid, jól jó l vagy? vag y? – hallotta hall otta a háta mögö mö gött tt a hangot, hang ot, és egyből eg yből felism fel ismer erte te annak tulajdonosát. tulajdonos át. Áron Áro n a fiú vállár a tette tette a kezét. kezét. – Annyira Annyira aggó ag gódtam dtam érted! – Mit fognak fog nak tenni vele? vel e? – kérdezte kér dezte Dávid. – Mi Mi lesz l esz a sor s or sa? – Nyugodj Nyugo dj meg, meg , már nem tehetünk semmit semm it érte. ér te. Jó barátja bar átja voltál, vol tál, ezt biztosan bizto san tudta – mondta Pokornyi Angéla. – Nem haltál meg, meg , bennem nem – suttogta s uttogta mag m agaa elé Dávid. Áron Áro n kinyújtotta kinyújtotta a kezét Dávid Dávid felé, amit ami t a fiú el is fog f ogadott. adott. Engedte, Engedte, hog hogyy Áron felhúz f elhúzza za őt, aki egyből szor szo r osan átölelte. átölelte. – Már azt a zt hittem, hog ho g y elveszítelek elves zítelek – motyog mo tyogta ta Áron. Áro n. Dávid tekintete kifejezéstelen volt, csak meredten nézett előre. Nem tudta elhinni, hogy Petra nem csak meghalt, hanem még le is mészárolta a fél osztályt. Végignézte két ember halálát, és tudta, a képsorok örökre beleégtek a retinájába. Vannak dolgok, amiket nem lehet elfeledni, de ő abban bízott, hogy Petrával kapcsolatosan a boldog emlékek is eszébe jutnak majd egyszer. A lépcsőfordulón megjelentek az osztálytársaik, már akik túlélték, élükön Ákossal. Ijedten Ijedten és dermedten derm edten néztek néztek lefelé, lefel é, kutatván, kutatván, hogy hog y mi történhe tör ténhetet tett.t. – Meghaltak? Meghal tak? – biccentett Bálint és Petra Petr a teste felé. felé . – Mindketten? Mindketten? – Igen Ig en – válaszo válasz o lt Áron, Ár on, aki még erő er ő sebben ölelte öl elte a zokog zo kogóó Dávidot. Dávido t. Egyértelm Egyér telm volt, hogy hog y összet ö sszetartoznak. artoznak. – Eszter elmenekült elm enekült – suttog ta Dávid. – ő túlélte. – Az o sztályteremben, sztályter emben, a harmadi har madikon, kon, Zsoltot Zso ltot lábon, lábo n, Katát pedig pedi g karon kar on lőtték. lő tték. Két Két holttest is hever közvetlenül mellettük. A sebesültek nem tudnak mozogni, szükségük van segítségre – hadarta el egyben Ákos, és miután elmondta, amit kellett, kétrét görnyedt, és a lépcső korlátjába kapaszkodva kitört belőle az egész napi feszültség egy szaggatott sírásban.
– Meghalt. Megha lt. Petra meghalt meg halt – motyog mo tyogta ta Dávid, és csak a lány l ány utolsó uto lsó szavai jártak jár tak az eszében. Az élet csodaszép... csodaszé p... Dávid egyre gyengébbnek érezte magát, a fáradtság pedig erőt vett rajta, bármennyire is küzdött ellene. Elájult, egyenesen Áron karjaiba, és csak a srác fizikumának köszönhetően nem gördült le a lépcsőkön, egyenesen az ott heverő Bálint holtteste holtteste mellé. mell é. Dávid a nap sugaraira és a fotósok villámló vakuira ébredt. Amint szétnézett, fogalma sem volt arról, hogy hol van és kivel. Mikor azonban felnézett, Áron mosolygó moso lygó arcát pillantott pillantottaa meg. – Jó r egg eg g elt – mondta mo ndta a srác, sr ác, és ekkor ekko r jött jö tt rá r á arr ar r a, hogy hog y Áron Áro n a karjai kar jaiban ban cipeli cipel i őt egyenesen a mentőautó felé. – Jól Jó l vagyok vag yok – mondta m ondta Dávid, majd m ajd megkér meg kérdezte dezte azt, amitől ami től r ettegett. – És Petra? Petr a? Ő él, ugye? – Sajnos Sajno s nem – felelte fele lte Áron, Áro n, akinek az iménti im énti moso mo solyábó lyábóll még emlékeztető eml ékeztető sem maradt. – Sajnálom. Nagyon sajnálom. Dávid ráébredt arra, hogy nem egy rossz álomban van, és Petra tényleg halott. Belefúrta az arcát Áron pólójába, és próbálta kitisztítani a fejét. Aztán hirtelen elhúzódott elhúzódo tt a sráctól. sr áctól. Kör Kör benézett benézett és látta, látta, mindenki őket ő ket nézni. nézni. A felhajtás sokkal nagyobb volt, mint amilyet alig egy órával ezelőtt láttak a tanári ablakából. Mindenütt rendőrautók voltak, tévés kamerák közvetíthettek élőben a helyszínről, és az utcát fotósok lepték el, akik közül sokan az autók tetején ugráltak, akárcsak a majmok, hogy minél jobb szögből készíthessenek fotót. A vakuk kereszttüzében Dávidnak megfájdult a feje, legszívesebben elaludt volna, abban reménykedve, hogy ez csak egy rossz álom volt, és másnap Petrával az iskolai szünetben videoklipeket nézegetnek. Aztán rájött, hogy ez a valóság. Ismét közel húzódott Áronhoz, mit sem törődve azzal, hogy más is meglátja, ők összetartoznak. Kezeivel még erősebben ölelte át a fiú nyakát, és ha csak egy másodpercre is, de megnyugvást talált ott. Amikor már majdnem a mentőautóhoz értek, egy riporter kamerákkal együtt az útjukat állta. – Ismertétek Ismer tétek az elkövetőt? elkö vetőt? Megsér ültetek? Túlélő Túl élőkk vagytok? vag ytok? – tette tette fel egymás eg ymás után a kérdéseit. Áron kihúzta magát, mélyen a riporter szemébe nézett, és közelebb húzta magához magáho z Dávidot, mintha ezzel ezzel védelmezhetné őt. – A barátom baráto m r o sszul van, végig vég ignézte, nézte, ahogy aho gy több osztálytár o sztálytársa sa és a leg l egjo jobb bb bar átja
is meghal. Elhiheti, hogy mindenkire szükségünk van, csak Önre és az idióta kérdéseire nem. Ezzel egy csapásra félrelökte a nőt, aki köpni, nyelni nem tudott, de hamar összeszedte összeszedte magát, és máris egy felkonferálást felkonfer álást hajtott hajtott végre: végr e: – A Szép Remények Gimnázi Gi mnáziumban umban lezajló lezaj ló véreng vér engzés zés két újabb túlélője túlélő je nemrég nemr ég hagyta el az épületet, miután tanúi voltak osztálytársaik tragikus halálának – adta hírül Papp Annamária. – Súlyosabb személyi sérüléseik nem voltak, ennek ellenére a mentőszemélyzet az ő fogadásukra is készen áll, és mindenben segíti a fiatalokat. Az iskola igazgatónője tudomásunkra hozta azt is, hogy pszichológusok hada fogja kezelésbe venni a traumán átesett diákokat, és mindent megtesznek azért, hogy mindenki sikeresen átvészelje ezt a szörnyű tragédiát. A halálos áldozatok pontos számáról egyelőre nincs adat, de egy meg nem erősített rendőri információ alapján hatan vannak, közöttük egy felnőtt. Amint újabb híreink lesznek, megosztjuk önökkel. önö kkel. Papp Papp Annamár Annamária ia tudósítását hallott hallo tták. ák. Dávid már a mentőautóban ülve hallgatta végig a beszédet. Áron óvatosan a hordágyra fektette őt, végül pedig leült mellé, az egyik ott kihelyezett székre. – Nagyon Nagyo n fáradt fár adt vagyok vagyo k – liheg li hegte te Dávid. – Aludni Aludni akarok. akar ok. – Most már m ár biztonság bizto nságban ban vagyunk vag yunk – szó s zólt lt Áron, Ár on, és kisim ki simíto ított tt egy sző s zőke ke hajtincset haj tincset Dávid arcából. – Tudod, hogy most már együtt vagyunk, igaz? Áron mosolygó arcát látva Dávidot egy másodpercre átjárta a boldogság. Abban a pillanatban elképzelhetőnek elképzelhetőnek tartott tarto ttaa a gondolatot, go ndolatot, miszer int az élet lehet csodaszép.
A szerző utószava és a regény keletkezésének körülményei AHOGY SOKAKAT, ENGEM IS MEGVISELT Jamey Rodemeyer és Amanda Todd értelmetlen halála, akik mindketten az internetes közösségi portálok és saját társaik áldozatai lettek. Sokat gondolkoztam azon, hogyan lehetett volna megmenteni az életüket, mi okozta oko zta a tragédiát. trag édiát. A gondolatokat go ndolatokat végül tett tett követte, követte, és így íg y született született meg a regény. r egény. Ez egy fikció, a valós életben az események nem következtek be, de ez nem elenti azt, hogy a könyvben is fontos szerepet kapó kiközösítés ne lenne létező elenség. Azért ragadtam virtuális tollat, hogy felhívjam a figyelmet, mi a legrosszabb forgatókönyv abban az esetben, ha valakinek az életét pokollá teszik a társai. Mégis, mi az, amit tenni lehet? Ha olyan ismerősöd, barátod van, akinél úgy látod, hogy bajba került, akkor ne csukd be a szemed, hanem segíts! Minden ember megmenthető. Egy kis odafigyelés, törődés csodákat tehet, a barátság ereje pedig felbecsülhetetlen. Ha egyedül nem boldogulsz, boldog ulsz, akkor akkor kérj kér j segítséget! segítséget! Éjjel-nappal mobilról vagy vezetékes telefonról ingyenesen hívható a Lelki Elsősegély Telefonszolgálat a 116-123-as számon. A meleg fiatalok pedig a 06-80505-605-ös telefonszámon kaphatnak szakszerű segítséget. Családsegítő szolgálat minden nagyobb városban elérhető, ahol pszichológus is segíti a kirendeltség munkáját. Sokan dolgoznak azért, hogy ne történhessenek meg ilyen esetek, melyeket a könyv is bemutat. bemutat. A kulcs a kommunikáció és a megelőzés. Légy óvatos a Facebookon, az adatvédelmi beállításaid tedd a legmagasabb fokozatra! Ne készíts meztelen fotót magadról, még akkor sem, ha a párod kéri tőled! Figyelj oda, hogy milyen képet töltesz fel a világhálóra, hiszen az internet nem felejt. Amikor elmész szórakozni, sose igyál ig yál pohárból, pohárbó l, csak bontatlan bontatlan dobozból dobozból vagy üvegből. Ha Ha úgy érzed, ér zed, több több italt már nem kívánsz, akkor ne fogadd el a következő adagot! Ha bizonytalan vagy a nemi identitásodban, és nem tudsz megbirkózni a szexuális orientációddal, akkor is kérj segítséget! segítséget! Nehéz meglátni az alagút végén a fényt, de nem lehetetlen. Mindig van kiút. Őszintén Őszintén hiszem, hiszem, hogy hog y minden embernek embernek jár a boldogság, boldog ság, ami akkor is elérhet elér hető, ő, ha minden oly ol y sötétnek látszik. látszik. Rácz-Stefán Rácz-Stefán Tibor Tibo r
OLV OLVASÓI ASÓI VÉLEMÉ VÉLEMÉNYEK NYEK „Imádom Tibi stílusát. Lazán, gördülékenyen ír kemény témákról, amelyek r észesei a hétköznapi életünknek. életünknek.” @LoveRosie (14) „Számomr „Számomr a az év egyik legjobban várt magyar szerző szer ző által írt ír t regénye.” regénye.” Regi (19) Az Aranymosáson szerettem bele a történetbe, a blogján keresztül meg a szerzőbe. Amint megjelenik,az elsők közt leszek, akik megveszik, elolvassák és öt csillagra csillagr a érté ér tékelik. kelik.”” Keresztes Amina (16) )f
„Ez a történet nem lesz leányálom, a tragikus, de létező valóságról szól. Példátlan, és érdekfeszítő!” érdekfeszítő !” Bata Viktória „Utazás az emberi lélek útvesztőiben: barátság, szerelem, csalódás, bosszú és vigasztalás. vigasztalás. Tibor Tibor r emekül emekül ábrázolja ábr ázolja a középiskolások világát.” világát.” Zakdly Viktória, Viktória, író „Érezted már magányosnak magad egy társaságban? Szorította már annyira a torkodat egy titok, hogy legszívesebben üvöltöttél volna? Ismerd meg Petra és Dávid történetét, és nézz szembe a gimnáziumi poklok mélyével!” Szivárvány kör
Table of Contents Prológus 1. fejezet 2. fejezet 3. fejezet 4. fejezet 5. fejezet 6. fejezet 7. fejezet 8. fejezet 9. fejezet 10. fejezet 11. fejezet fejeze t 12. fejezet 13. fejezet 14. fejezet 15. fejezet 16. fejezet 17. fejezet 18. fejezet 19. fejezet 20. fejezet 21. fejezet 22. fejezet 23. fejezet 24. fejezet 25. fejezet 26. fejezet 27. fejezet 28. fejezet 29. fejezet 30. fejezet 31. fejezet 32. fejezet 33. fejezet
34. fejezet 35. fejezet A szer szerző ző utószava és a r egény keletkezésének keletkezésének kör körülményei ülményei OLVASÓI VÉLEMÉNYEK
